Aszpirin írta: ↑2019.12.20., pén. 22:37
A mondandód szempontjából lehet, hogy nincs jelentősége, de az ugye megvan, csak pontosításként, hogy AES/EBU-n ill. S/PDIF-en F2F kódolással (digitális frekvenciamoduláció, ha úgy tetszik) megy a digitális jel, vagyis nem a feszültségszintek kódolják a biteket (adott pillanatban pl. 0V helyzetfüggően jelenthet 0-t vagy 1-et is, attól függően, meddig tart, és ha átvált, az még mindig jelenthet 0-t vagy 1-et is, szintén attól függően, meddig tart az új feszültségszint) többek között azért, hogy hogy kinyerhető legyen az órajel magából az adatfolyamból?
Direkt nem akartam ebbe belemenni. Alapvetően arra szeretnék rávilágítani továbbra is, hogy gondoljunk kicsit bele abba, hogy az elektronika hol tart, hogy milyen pontosságú eszközeink vannak, hogy azok mennyibe kerülnek, és hogy milyen kritikus rendszerekben használjuk őket. Ipari hálózati switchekbe ~3 dolláros órajelgenerátorok vannak.
De menjünk tovább, SPDIF átvitelnél miért pont az a szakasz számít az átvitelben ami a két eszközöd között van? Miért nem számít a csatlakozó utáni forraszanyag, stb stb...
Ha az SPDIF vagy az AES/EBU ennyire érzékeny lenne a felhasznált kábelre miért nem használ mindenki közönséges TCP/IP-t vagy akármelyik Audio-over-IP protokollt az eszközök közötti átvitelre? Érdemes ezt az összeget egy kábelre költeni egy feltételezett hiba elkerülése végett, ahelyett, hogy beszerzünk egy olyan eszközt ami már elméletben sem hibás, hiszen nem használja a feltételezetten hibás/érzékeny protokollt?
Mi az oka annak, hogy mindezek ellenére SPDIF-et vagy USB-t használnak több millió forintos high-endnek nevezett DAC-okon? Mi a technikai előnye ennek ahelyett, hogy mondjuk Dantet használnának mint a Focusrite?
Because great sound fills the room, shakes the house, breaks the heart, stirs the soul, and always always will