Sajnos, a jó felvételek hibái is jobban kijönnek egy jó rendszeren…Meg a rendszer összes gyengeségét is ki lehet ám hozni sokkal jobban.MrCollector írta: ↑2025.08.02., szomb. 22:43…
SM milliószor leírta? Mit? Mert írt már ő annyi mindent, hogy szerintem jó páran már unják is.![]()
Egyébként pont ti vagytok ketten akinek időnként szelektív a szövegértelmezési képessége. Vagyis csak azt értitek meg amit akartok és csak arra reagáltok. Ugyan ez volt múltkor is mikor úgy idéztél valamit, hogy bele tudjál kötni.
Írtam én olyat, hogy a rossz felvétel egy jobb rendszeren nem szól jobban? Nem. Azt írtam, hogy ott jobban kijönnek a hibák.
….
Kb. 2 hónapja mondtad, hogy ha már egyszer van egy dedikált fejes erősítőm, akkor kössem be a Naim után. Megtettem, azóta oda a nyugalmam. Addig elégedetten hallgattam a Naim - et, de a Vio- val persze sokkal jobb a jelenlétérzet, a felbontás, a dinamika. És az összekötő xlr kábelt ki kellett cserélnem, hogy elviselhető legyen a hangzás. Mostanra jutottam el oda, hogy minden paraméter jobb lett. Több, mint 300 km autózás, kábeleket kölcsönkérni, aztán visszavinni, közben zenehallgatás helyett a kábeleket próbálgatni… fárasztó.
Réz, ezüst, ezüstözött réz, különböző dugókkal variálni….brrr. Rémálom.
Választhattam, hogy vagy kábelrendszert cserélek kb. 2 millióért, vagy feladom az elvemet, és keresek egy olyan kábelt, ami passzol bele. Persze, be vagyok oltva a drága kábelek ellen, szóval olcsó kábelt kellett hazavinni. Most kezdek lenyugodni.
Amit az idézésről írsz, az meg sajnos telitalálat. Ha kiragadnak egy vagy több részletet a szövegkörnyezetből, akkor az idézett szöveg jelentése megváltozhat, és ezt ők valóban művészi szinten művelik néha.
Az meg, hogy SM mit ír le, és hányszor, az teljesen mindegy. (“ itt mindenki hülye…” )
A kicsi megnő, a beteg meggyógyul, a részeg kijózanodik, de a hülye hülye marad.




