Kiflidiéta.revox írta: ↑2025.08.01., pén. 09:10ott kezdem,hogy nálam amikor beindult,jól becsokiztattak a dokik, hogy kéne kicsit fogyni. Na,én ilyenkor aztán nem xarozok,de ez sok áldozattal jár, de főképp a kajálással. Míg edzettem,ehettem napi 3-4000 kalóriát is, és kellett is. órába nem tudnám megmondani, a heti 4 edzés mennyi volt (ez már versenyidőszak, nem az alapozó) de kb kedd-csüt 2-2 óra (rezsiúttal kb napi 80kili viszonylag intenzív menésekkel és lánctalpas pihenőkkel) hétvégén hosszabbak, de azokban is volt résztávozás, ritkán volt endurance, csak míg hétköznap rövidek, hétvégén 5 vagy 10 kilis menésekkel tarkított. Ide bármi bemehetett,de pl rámentem a cukros dolgokra, mint gumicukor és kóla (napi 3 liter)ANDS írta: ↑2025.08.01., pén. 01:24Érdekelne, hogyan sikerült ledobni a kilókat?
Nekem csak kb. 5-10 kg feleslegtől kellene megszabadulni.
2020 előtt nem volt gond, majd 2022- ben rámjött kb. +8 kg, és attól azóta nem nagyon bírok megszabadulni.
62 éves elmúltam, hiába tornázom, túrázom, átgereblyéztem a kajámat is.
aztán amkor hirtelen kikerültek az edzések a napi-heti rutinból a kaja ott maradt.
így nálam első lépcsőben le kellett építeni a nassolást és a kólát. Második lépésben a szénhidrát és zsírbevitelt csökkenteni. Az első etap kb 2 hét volt,mire lassan el lehetett hagyni minden fölösleget, egyből nem lehet, mert leszédül az ember a székről, de fokozatosan működik.
a nehéz ezután jött. fél évig jóformán ebédre csak halat ettem rizzsel és nem túl ördöngősen nagy mennyiséget. Afrikai harcsa nem büdös,mikor sütöm,így arra mentem rá. Reggelire egy kiflit ettem a korábbi vízben ázatott müzli és zabpehely helyett (az is mocskos ehetetlen, de ad egy kis kraftot). Ez a lustaságnak volt köszönhető, egy kiflit kiveszek a zacskóból és elmajszolom. Vacsora eleinte pár szelet (6-8) pulykamellsonka volt paprika,paradicsom, ubroka és egy kis sajt kíséretében.
Eközben heti 3 tréninget beiktattam és szombaton elmentünk túrázni a bükkbe. Eme utóbbit úgy csináltam,hogy reggel ettem egy kiflit és estifg semmit. De pl a vasránapi bicajozást is hasonlómód, semmi kajával, laza tempóban 1,5-2 órát mentem, szinte éhgyomorra. A cél az volt,hogy ráklnyszerítsem a szervezetet a zsírból menésre.
Amkor már kezdett a nagyja lemenni, kicsit emeltem a tréningek intenzitásán, de azt már üresen nehéz megcsinálni, de ezeket hétkönapra tettem,amikor az ebédre letolt risz adott némi tartalékot. Persze,téli időszakban ez görgőzés volt, aztán kint.
76-77ről indultam, 57-nél álltam meg. De ez elég kemény és drasztikus volt. Sebi ettől falramászna és szerintem ha olvassa is már tótágatst állt és már írja is,hogy ezt ne tedd![]()
az az igazság, megindítani nehéz. Én a végletek embere vagyok, vagy valamit drasztikusan és egyből akarok, vagy lexarom. Aki ettől türelmesebb, hasonlóan csinálhatja,csak elnyújtva. ami valsz fontos, a rendszeresség, hogy a test tudja, mit kell tennie. Ha összevissza csináljuk, csak bezavarodik és nem tudja mi történik.
Nálam kajában a vízválasztó nyaraláskor jött el (8-9 hónappal a fogyi elkezdése után), ahol nem tudtam, vagy csak nehezen tudtam volna tartani ezt a diétát. Ott jobb híján roston csirkemellett ettem és gyrost és meglepődve tapasztaltam, hogy nem jönnek a kilók (persze a tréningek megmaradtak). Ezután ezeket már bátran emeltem be az étrendbe, majd később mást is. A bringázás utána tartotta a súlyt.
jelenleg bő 1 éve felborult a rend és nem tudok rendszeresen tekerni, szerintem lehet 1-2 kg visszajött, de nem vészes, nem olyan,amit ne tudjak eltüntetni kb 1 hónap alatt.
Az általad felsorolt fizikai terheléseket a szervezet simán megoldja, ha a kaján nem veszel vissza, az ott fog maradni. de, ha bringára is pattansz heti 3-4szer, az se biztos,hogy megoldja. Az arra jó,hogy ne emelkedjen.
nem egyforma a testünk, de a hadifoglyok mind lefogynakTőlük lehet tanulni, de annyival kell másként,hogy a fehérje az menjen. így is lesz izomleépülés is (bááár, 8-10 kilónál nem annyira), de valamennyire meg kell fogni.
De Sebi is ledobott vagy 30 kilót, igaz, neki izomból is több volt. Ő lassabban csinálta, de hatékonyan. Marconi is elég gyorsan durrantota le a fölösleget. AATI kb ennyit tolt le, pärt meg minidg egyszálbél volt![]()
Ha elmeséli mindenki, hogy tette, választhatsz kedvedre. De ingyen egyiket se fogják adni![]()
szerintem 8-10 kg eltüntetése megoldható, de általában csak drasztikus belenyúlással szokott működni.
Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
Kerékpározás
Online
zseni
- asebestyen
- V.I.P.

- Hozzászólások: 6213
- Csatlakozott: 2017.11.26., vas. 10:59
- Értékelés: 7704
- Tartózkodási hely: Bokod
Re: Kerékpározás
Alces 6 | Mac Mini M1 | RME ADI-2 DAC FS | Genelec 1031APM aktív monitorok
Re: Kerékpározás
Te, Sebi, ezt én most nem értemasebestyen írta: ↑2025.08.01., pén. 08:56
Srácok, mindenki a maga nyomorán keresztül néz mindent. Hol marad az objektivitás?
No, az átlag Gipsz Jakab sörösüveggel a kezében ül a tévé előtt és csipeget a kanapén, közben nagyokat böffent meg pukkant. Ha nem olyan jó fej, még le is pofozza a családot. Nah, ez követel csak áldozatot meg toleranciát.
Még egy utolsó, aztán tényleg kiszállok... nem hirdetek semmit, viszonylag képben vagyok az emberi szervezet működésével. Van pár hülye aki hirdet marhaságokat, hogy meg lehet "HEKK"elni a természetet, nem lehet. Lehet hülyeséget csinálni, az egy olyan hitel, amit örökre fizetni fogsz, még akkor is, amikor már 0 pozitív hozadéka lesz, marad a fizetni való. :)
Én azt gondolom, hogy elég keményen edzek. Nem versenyzek. Aki az edzést idő elégetésének veszi. az mit tud mondani az AVX olvasásra és írásra?Jóóóóó, nem kell válaszolni... tényleg katapultálok, ez nem az a közeg, ahol van értelme... , azért néha rápróbálok, lefutjuk ugyanazokat a köröket...
![]()
A videó OK, érthető és az is,miért tetted be. Csak amikor én pl elkezdtem nézni, elmosolydtam magamban, hogy a csávót is utolérte, ami mindenkit, aki mindent lexarva ment,mint a güzü (már kinek,mi a max, de maxon). Ez olyan sorok közti olvasás és bár teljesen másról beszél, annyiszor elmondja, hogy így jobb az élete és minden jobb, aki átesett ezen, az tudja, ez az önnyugtatás folyamata. Én ezen régen átestem, már abban a státuszban járok, hogy merek arról mesélni, hogy ezek a teljesítményesések mentálisan negatíve hatnak az emberre, de ennek elfogadásában sokat segít óvatosabb célok kitűzése és igazából az adott cél elérése majd ad újabb sikerélményt.
A videó effektíve nem erről szól. de ez egy teljesen másik szál, ami megbújuk a sorok között. Lehet nem kellett volna idekeverni, de amikor néztem, annyira elmosolyodtam, én hülye le is írtam
avantgardeAcoustic, kondo, 47Lab, RS Laboratory, operaConsonanceLP5, twAcustic, vivLab, artemisLabs, zyx, hana, Quad CDP, KSL, TakeT, audioNote, furuyamaAudioLab, vdHul, tiglon, daruma, SaSuPa, onzow, loricraft, townshend, tmpAnt, hitachiSax
halfnote.hu
halfnote.hu
Online
Semmiféle drasztikus változást nem javaslok. A nasi, édesség, cukros vackok elhagyása alap. Ez már önmagában is segíthet. A többi meg odafigyelős, egészséges étellel, normás adagokkal beállítható.
- Vinkler
- Adminisztrátor

- Hozzászólások: 14258
- Csatlakozott: 2011.02.13., vas. 23:02
- Értékelés: 9322
- Tartózkodási hely: Szentendre
Re: Kerékpározás
Az evéssel többet el lehet érni, mint a mozgással. A kettő együtt a legjobb.revox írta: ↑2025.08.01., pén. 09:10ANDS írta: ↑2025.08.01., pén. 01:24
Érdekelne, hogyan sikerült ledobni a kilókat?
Nekem csak kb. 5-10 kg feleslegtől kellene megszabadulni.
2020 előtt nem volt gond, majd 2022- ben rámjött kb. +8 kg, és attól azóta nem nagyon bírok megszabadulni.
62 éves elmúltam, hiába tornázom, túrázom, átgereblyéztem a kajámat is.
Az általad felsorolt fizikai terheléseket a szervezet simán megoldja, ha a kaján nem veszel vissza, az ott fog maradni. de, ha bringára is pattansz heti 3-4szer, az se biztos,hogy megoldja. Az arra jó,hogy ne emelkedjen.
nem egyforma a testünk, de a hadifoglyok mind lefogynakTőlük lehet tanulni, de annyival kell másként,hogy a fehérje az menjen. így is lesz izomleépülés is (bááár, 8-10 kilónál nem annyira), de valamennyire meg kell fogni.
De Sebi is ledobott vagy 30 kilót, igaz, neki izomból is több volt. Ő lassabban csinálta, de hatékonyan. Marconi is elég gyorsan durrantota le a fölösleget. AATI kb ennyit tolt le, pärt meg minidg egyszálbél volt![]()
Ha elmeséli mindenki, hogy tette, választhatsz kedvedre. De ingyen egyiket se fogják adni![]()
szerintem 8-10 kg eltüntetése megoldható, de általában csak drasztikus belenyúlással szokott működni.
Semmiféle drasztikus változást nem javaslok. A nasi, édesség, cukros vackok elhagyása alap. Ez már önmagában is segíthet. A többi meg odafigyelős, egészséges étellel, normás adagokkal beállítható.
Apple / PS Audio / Linn / Parasound / Diy Active ATC
Gyertyára sem vet rossz fényt az, hogy fogyton fogy, amíg világít. / Fodor Ákos

Nekem az edzések 75%-át síkon kéne letekernem. Namost bármerre indulok, szinte csak emelkedő van, vagy a Dunapart mentén futó csodálatos 11-es számú főút, ahol egyik irányban Budapest (
), másik irányba véget nem érő dugó, ledudálás, leordibálás, kerékpárosra autó ráhúzás, ablakmosóval locsolgatás a napi menü.
Jelenleg 50%-ra tudtam kikönyörögni a Pilis vs sík edzéseket (mert görgőzzön a fecskendőm ilyenkor), ilyenkor jó lenne máshol lakni.
Aztán remélem eltelik pér év és jöhet a Pilisen áttekerés egy nyugodtabb sík szakaszra, ahol lenyomom a síkot, majd Pilisen keresztül haza egy jó kis lejtmenettel zárva, mert addigra pingpongasztal minőségre újítják majd fel az utakat. Jaaaaaj
, elaludtam és bilibe lóg a kezem.
- Vinkler
- Adminisztrátor

- Hozzászólások: 14258
- Csatlakozott: 2011.02.13., vas. 23:02
- Értékelés: 9322
- Tartózkodási hely: Szentendre
Re: Kerékpározás
Mindenkinek megvan a saját nyomora.AAttila írta: ↑2025.07.31., csüt. 23:05Igaz. Hétvégi tekeréshez jó megoldás.Hétköznap sajna nincs annyi időm,hogy meló után (17-kor érek haza) Szigetszentmiklósról átkocsikázzak Szentendrére (kb 1,5ó oda, vissza már kevesebb egy kicsit) és még 2-2,5ó edzés. Nem jó helyen lakok
Ellenben ha TT lenne a főprofilom,akkor viszont itt vagyok jó helyen
![]()
Nekem az edzések 75%-át síkon kéne letekernem. Namost bármerre indulok, szinte csak emelkedő van, vagy a Dunapart mentén futó csodálatos 11-es számú főút, ahol egyik irányban Budapest (
Jelenleg 50%-ra tudtam kikönyörögni a Pilis vs sík edzéseket (mert görgőzzön a fecskendőm ilyenkor), ilyenkor jó lenne máshol lakni.
Aztán remélem eltelik pér év és jöhet a Pilisen áttekerés egy nyugodtabb sík szakaszra, ahol lenyomom a síkot, majd Pilisen keresztül haza egy jó kis lejtmenettel zárva, mert addigra pingpongasztal minőségre újítják majd fel az utakat. Jaaaaaj

Apple / PS Audio / Linn / Parasound / Diy Active ATC
Gyertyára sem vet rossz fényt az, hogy fogyton fogy, amíg világít. / Fodor Ákos
Gyertyára sem vet rossz fényt az, hogy fogyton fogy, amíg világít. / Fodor Ákos
Re: Kerékpározás
ott kezdem,hogy nálam amikor beindult,jól becsokiztattak a dokik, hogy kéne kicsit fogyni. Na,én ilyenkor aztán nem xarozok,de ez sok áldozattal jár, de főképp a kajálással. Míg edzettem,ehettem napi 3-4000 kalóriát is, és kellett is. órába nem tudnám megmondani, a heti 4 edzés mennyi volt (ez már versenyidőszak, nem az alapozó) de kb kedd-csüt 2-2 óra (rezsiúttal kb napi 80kili viszonylag intenzív menésekkel és lánctalpas pihenőkkel) hétvégén hosszabbak, de azokban is volt résztávozás, ritkán volt endurance, csak míg hétköznap rövidek, hétvégén 5 vagy 10 kilis menésekkel tarkított. Ide bármi bemehetett,de pl rámentem a cukros dolgokra, mint gumicukor és kóla (napi 3 liter)ANDS írta: ↑2025.08.01., pén. 01:24Érdekelne, hogyan sikerült ledobni a kilókat?
Nekem csak kb. 5-10 kg feleslegtől kellene megszabadulni.
2020 előtt nem volt gond, majd 2022- ben rámjött kb. +8 kg, és attól azóta nem nagyon bírok megszabadulni.
62 éves elmúltam, hiába tornázom, túrázom, átgereblyéztem a kajámat is.
aztán amkor hirtelen kikerültek az edzések a napi-heti rutinból a kaja ott maradt.
így nálam első lépcsőben le kellett építeni a nassolást és a kólát. Második lépésben a szénhidrát és zsírbevitelt csökkenteni. Az első etap kb 2 hét volt,mire lassan el lehetett hagyni minden fölösleget, egyből nem lehet, mert leszédül az ember a székről, de fokozatosan működik.
a nehéz ezután jött. fél évig jóformán ebédre csak halat ettem rizzsel és nem túl ördöngősen nagy mennyiséget. Afrikai harcsa nem büdös,mikor sütöm,így arra mentem rá. Reggelire egy kiflit ettem a korábbi vízben ázatott müzli és zabpehely helyett (az is mocskos ehetetlen, de ad egy kis kraftot). Ez a lustaságnak volt köszönhető, egy kiflit kiveszek a zacskóból és elmajszolom. Vacsora eleinte pár szelet (6-8) pulykamellsonka volt paprika,paradicsom, ubroka és egy kis sajt kíséretében.
Eközben heti 3 tréninget beiktattam és szombaton elmentünk túrázni a bükkbe. Eme utóbbit úgy csináltam,hogy reggel ettem egy kiflit és estifg semmit. De pl a vasránapi bicajozást is hasonlómód, semmi kajával, laza tempóban 1,5-2 órát mentem, szinte éhgyomorra. A cél az volt,hogy ráklnyszerítsem a szervezetet a zsírból menésre.
Amkor már kezdett a nagyja lemenni, kicsit emeltem a tréningek intenzitásán, de azt már üresen nehéz megcsinálni, de ezeket hétkönapra tettem,amikor az ebédre letolt risz adott némi tartalékot. Persze,téli időszakban ez görgőzés volt, aztán kint.
76-77ről indultam, 57-nél álltam meg. De ez elég kemény és drasztikus volt. Sebi ettől falramászna és szerintem ha olvassa is már tótágatst állt és már írja is,hogy ezt ne tedd
az az igazság, megindítani nehéz. Én a végletek embere vagyok, vagy valamit drasztikusan és egyből akarok, vagy lexarom. Aki ettől türelmesebb, hasonlóan csinálhatja,csak elnyújtva. ami valsz fontos, a rendszeresség, hogy a test tudja, mit kell tennie. Ha összevissza csináljuk, csak bezavarodik és nem tudja mi történik.
Nálam kajában a vízválasztó nyaraláskor jött el (8-9 hónappal a fogyi elkezdése után), ahol nem tudtam, vagy csak nehezen tudtam volna tartani ezt a diétát. Ott jobb híján roston csirkemellett ettem és gyrost és meglepődve tapasztaltam, hogy nem jönnek a kilók (persze a tréningek megmaradtak). Ezután ezeket már bátran emeltem be az étrendbe, majd később mást is. A bringázás utána tartotta a súlyt.
jelenleg bő 1 éve felborult a rend és nem tudok rendszeresen tekerni, szerintem lehet 1-2 kg visszajött, de nem vészes, nem olyan,amit ne tudjak eltüntetni kb 1 hónap alatt.
Az általad felsorolt fizikai terheléseket a szervezet simán megoldja, ha a kaján nem veszel vissza, az ott fog maradni. de, ha bringára is pattansz heti 3-4szer, az se biztos,hogy megoldja. Az arra jó,hogy ne emelkedjen.
nem egyforma a testünk, de a hadifoglyok mind lefogynak
De Sebi is ledobott vagy 30 kilót, igaz, neki izomból is több volt. Ő lassabban csinálta, de hatékonyan. Marconi is elég gyorsan durrantota le a fölösleget. AATI kb ennyit tolt le, pärt meg minidg egyszálbél volt
Ha elmeséli mindenki, hogy tette, választhatsz kedvedre. De ingyen egyiket se fogják adni
szerintem 8-10 kg eltüntetése megoldható, de általában csak drasztikus belenyúlással szokott működni.
avantgardeAcoustic, kondo, 47Lab, RS Laboratory, operaConsonanceLP5, twAcustic, vivLab, artemisLabs, zyx, hana, Quad CDP, KSL, TakeT, audioNote, furuyamaAudioLab, vdHul, tiglon, daruma, SaSuPa, onzow, loricraft, townshend, tmpAnt, hitachiSax
halfnote.hu
halfnote.hu
Online
- asebestyen
- V.I.P.

- Hozzászólások: 6213
- Csatlakozott: 2017.11.26., vas. 10:59
- Értékelés: 7704
- Tartózkodási hely: Bokod
Re: Kerékpározás
Jobb az 1x12, mint a 2x10, de el ne kezdjétek átépíteni. Ez nem HiFi, hogy beteszel egy 2 centis drótdarabot és mindjárt eljön a Kánaán (másnap reggelig). Ha 1x12s, akkor kell venni egy olyan bicajt, ami olyan gyárilag, mert aztán lesz egy unikornis abból a szerencsétlen 2x10-es bicajból jó drágán, mivel a 2x10 óta millió új szabvány jött be a képbe, a boost, supeboost, szabadonfutók, középcsapágyak, láncvonal eltolások, stb. Minden szét lehet adapterezni és vannak esetek, amikor van is értelme, de 2x10s -> 1x12s, teljesen felesleges. 1x meg kell venni 1 jó bicajt és használni. Minél többet.zoli73 írta: ↑2025.07.31., csüt. 21:19Szép estét mindenkinek!
Szereléssel kapcsolatban, illetve használati tapasztalatokra lenne szükségem.
Adott a fiam bringája, ami jelenleg 2x10s váltórendszerrel van szerelve, és felmerült a váltás 1x12s-re(haladjunk a korral).
1-2 technikai részlet nekem még nem teljesen világos, ill. pro, és kontra érveink vannak, így nem szeretnénk azonnal fejest ugrani az alkatrész beszerzésbe, és szerelésbe. Akár privátban is megbeszélhetjük.
A másik kérdés, ami az én bringámat érinti. Tudtok ajálani valami frappáns, és jól működő, jól is kinéző(nem barkács) megoldást láncvilla védő gyanánt? Valami öntapadós gumi védőt képzelek el, de amiket láncvilla védőként találtam, azok igen béna cuccok.
Köszönöm előre is a segítséget!
Alces 6 | Mac Mini M1 | RME ADI-2 DAC FS | Genelec 1031APM aktív monitorok
Online
A hekkelés részével teljesen egyetértek, viszont az AVX olvasás edzések után kifejezetten hatásos rekreációs szempontból.
- Vinkler
- Adminisztrátor

- Hozzászólások: 14258
- Csatlakozott: 2011.02.13., vas. 23:02
- Értékelés: 9322
- Tartózkodási hely: Szentendre
Re: Kerékpározás
Nem kell megsértődni, tessék képviselni a saját véleményt. Én is azt teszem, meg más is. Ez így rendben is van, vagy rendben is lenne szerintem.asebestyen írta: ↑2025.08.01., pén. 08:56
Srácok, mindenki a maga nyomorán keresztül néz mindent. Hol marad az objektivitás?
No, az átlag Gipsz Jakab sörösüveggel a kezében ül a tévé előtt és csipeget a kanapén, közben nagyokat böffent meg pukkant. Ha nem olyan jó fej, még le is pofozza a családot. Nah, ez követel csak áldozatot meg toleranciát.
Még egy utolsó, aztán tényleg kiszállok... nem hirdetek semmit, viszonylag képben vagyok az emberi szervezet működésével. Van pár hülye aki hirdet marhaságokat, hogy meg lehet "HEKK"elni a természetet, nem lehet. Lehet hülyeséget csinálni, az egy olyan hitel, amit örökre fizetni fogsz, még akkor is, amikor már 0 pozitív hozadéka lesz, marad a fizetni való. :)
Én azt gondolom, hogy elég keményen edzek. Nem versenyzek. Aki az edzést idő elégetésének veszi. az mit tud mondani az AVX olvasásra és írásra?Jóóóóó, nem kell válaszolni... tényleg katapultálok, ez nem az a közeg, ahol van értelme... , azért néha rápróbálok, lefutjuk ugyanazokat a köröket...
![]()
A hekkelés részével teljesen egyetértek, viszont az AVX olvasás edzések után kifejezetten hatásos rekreációs szempontból.
Apple / PS Audio / Linn / Parasound / Diy Active ATC
Gyertyára sem vet rossz fényt az, hogy fogyton fogy, amíg világít. / Fodor Ákos
Gyertyára sem vet rossz fényt az, hogy fogyton fogy, amíg világít. / Fodor Ákos
Online
No, az átlag Gipsz Jakab sörösüveggel a kezében ül a tévé előtt és csipeget a kanapén, közben nagyokat böffent meg pukkant. Ha nem olyan jó fej, még le is pofozza a családot. Nah, ez követel csak áldozatot meg toleranciát.
Még egy utolsó, aztán tényleg kiszállok... nem hirdetek semmit, viszonylag képben vagyok az emberi szervezet működésével. Van pár hülye aki hirdet marhaságokat, hogy meg lehet "HEKK"elni a természetet, nem lehet. Lehet hülyeséget csinálni, az egy olyan hitel, amit örökre fizetni fogsz, még akkor is, amikor már 0 pozitív hozadéka lesz, marad a fizetni való. :)
Én azt gondolom, hogy elég keményen edzek. Nem versenyzek. Aki az edzést idő elégetésének veszi. az mit tud mondani az AVX olvasásra és írásra?
Jóóóóó, nem kell válaszolni... tényleg katapultálok, ez nem az a közeg, ahol van értelme... , azért néha rápróbálok, lefutjuk ugyanazokat a köröket...
- asebestyen
- V.I.P.

- Hozzászólások: 6213
- Csatlakozott: 2017.11.26., vas. 10:59
- Értékelés: 7704
- Tartózkodási hely: Bokod
Re: Kerékpározás
Srácok, mindenki a maga nyomorán keresztül néz mindent. Hol marad az objektivitás?revox írta: ↑2025.08.01., pén. 07:14Nem kaptunk össze!!!pärt írta: ↑2025.08.01., pén. 00:06Magamtól nem néznék ilyen videókat, de kiváncsi voltam, min kapott össze Asebi és Revi (bár érdekesebb lenne, hogy min nem). Az elsőt, a nagyon tudományos doki bácsit nem - azon instant bealudnék - az életét visszaszerző fickót igen. Szerintem elég szűk buborék ez a heti 10-12-20 kilis klub. Nekem nyáron jó esetben mondjuk heti 3 másfél-két órás tekerés fér bele, nagy ritkán egy hosszabb, télen meg némi futás (utóbbit pár éve vezettem be, megszeretni száz év alatt sem tudnám). Bár magammal példálózni itt nem releváns, mivel nulla verseny ambícióm van, és fogalmatlanul, edzésterv nélkül tekerek saját örömre. Négy órás csörték, edzéssel elégetett hétvégék, élőhalottként lézengés, feladatként evés...azért ezt átlag Gipsz Jakabok munka, család mellett nemigen tehetik meg. Elég határozott célok kellenek hozzá, hogy valaki amatőrként e köré szervezze az életét, annyi áldozatot hozva, és annyi áldozathozatalra kényszerítve a szeretteit. Szóval derék dolog, hogy a fickó meghozta ezt a döntést, de azért felmerül a kérdés, hogy ha most így boldog, akkor korábban mit hajtott.
Sebi az egészséges egyensúlyt hírdeti és ezzel egyetértek. Én csupán egy másik aspektusát is néztem a videónak, hogy mikor jön el az az idő, amikor valaki, aki előtte maxra volt járatva,így dönt. Aztán gondolatban már lehet elkalandoztam
Amúgy azért csinálják, amit írtam, míg jön az eredmény, hajtóerőként hat és egy keményebb edzés sikeres elvégzése, vagy egy versen, teljesítése, esetleg megnyerése egyféle kábítószerként hat és nehéz róla lejönni. Csak ez is, mint más drogok, későb üt vissza. Fizikailag, de pszichésen is. Nade,még most keltem fel![]()
No, az átlag Gipsz Jakab sörösüveggel a kezében ül a tévé előtt és csipeget a kanapén, közben nagyokat böffent meg pukkant. Ha nem olyan jó fej, még le is pofozza a családot. Nah, ez követel csak áldozatot meg toleranciát.
Még egy utolsó, aztán tényleg kiszállok... nem hirdetek semmit, viszonylag képben vagyok az emberi szervezet működésével. Van pár hülye aki hirdet marhaságokat, hogy meg lehet "HEKK"elni a természetet, nem lehet. Lehet hülyeséget csinálni, az egy olyan hitel, amit örökre fizetni fogsz, még akkor is, amikor már 0 pozitív hozadéka lesz, marad a fizetni való. :)
Én azt gondolom, hogy elég keményen edzek. Nem versenyzek. Aki az edzést idő elégetésének veszi. az mit tud mondani az AVX olvasásra és írásra?
Alces 6 | Mac Mini M1 | RME ADI-2 DAC FS | Genelec 1031APM aktív monitorok
Online
.
- Vinkler
- Adminisztrátor

- Hozzászólások: 14258
- Csatlakozott: 2011.02.13., vas. 23:02
- Értékelés: 9322
- Tartózkodási hely: Szentendre
Re: Kerékpározás
Lehet kapni víztiszta, vastagabb öntapadós védőszalagot. Én ilyenekből vágtam.zoli73 írta: ↑2025.08.01., pén. 07:04Bringás boltban ajálottak egy karbon mintás, öntapadós láncvillavédőt, de az olyan kemény volt, hogy a legtöbb láncvillára nem feküdt volna rá rendesen, így inkább meg sem vettem. Azok a tépőzáras, neoprén védők ahogy látom ma is nagyon elterjedtek, de engem már 25 éve is kirázott tőlük a hideg. Mikor annak idején elkezdtek terjedni, én is beszerezten egyet, de kb. 2 hét után ledobtam.Vinkler írta: ↑2025.07.31., csüt. 22:35Nagyon jó, átlátszó, vastag öntapadós matricák vannak.zoli73 írta: ↑2025.07.31., csüt. 21:19
A másik kérdés, ami az én bringámat érinti. Tudtok ajálani valami frappáns, és jól működő, jól is kinéző(nem barkács) megoldást láncvilla védő gyanánt? Valami öntapadós gumi védőt képzelek el, de amiket láncvilla védőként találtam, azok igen béna cuccok.
Köszönöm előre is a segítséget!
Montira, meg neoprén tépőzáras megoldások.
.
Apple / PS Audio / Linn / Parasound / Diy Active ATC
Gyertyára sem vet rossz fényt az, hogy fogyton fogy, amíg világít. / Fodor Ákos
Gyertyára sem vet rossz fényt az, hogy fogyton fogy, amíg világít. / Fodor Ákos
Re: Kerékpározás
Nem kaptunk össze!!!pärt írta: ↑2025.08.01., pén. 00:06Magamtól nem néznék ilyen videókat, de kiváncsi voltam, min kapott össze Asebi és Revi (bár érdekesebb lenne, hogy min nem). Az elsőt, a nagyon tudományos doki bácsit nem - azon instant bealudnék - az életét visszaszerző fickót igen. Szerintem elég szűk buborék ez a heti 10-12-20 kilis klub. Nekem nyáron jó esetben mondjuk heti 3 másfél-két órás tekerés fér bele, nagy ritkán egy hosszabb, télen meg némi futás (utóbbit pár éve vezettem be, megszeretni száz év alatt sem tudnám). Bár magammal példálózni itt nem releváns, mivel nulla verseny ambícióm van, és fogalmatlanul, edzésterv nélkül tekerek saját örömre. Négy órás csörték, edzéssel elégetett hétvégék, élőhalottként lézengés, feladatként evés...azért ezt átlag Gipsz Jakabok munka, család mellett nemigen tehetik meg. Elég határozott célok kellenek hozzá, hogy valaki amatőrként e köré szervezze az életét, annyi áldozatot hozva, és annyi áldozathozatalra kényszerítve a szeretteit. Szóval derék dolog, hogy a fickó meghozta ezt a döntést, de azért felmerül a kérdés, hogy ha most így boldog, akkor korábban mit hajtott.
Sebi az egészséges egyensúlyt hírdeti és ezzel egyetértek. Én csupán egy másik aspektusát is néztem a videónak, hogy mikor jön el az az idő, amikor valaki, aki előtte maxra volt járatva,így dönt. Aztán gondolatban már lehet elkalandoztam
Amúgy azért csinálják, amit írtam, míg jön az eredmény, hajtóerőként hat és egy keményebb edzés sikeres elvégzése, vagy egy versen, teljesítése, esetleg megnyerése egyféle kábítószerként hat és nehéz róla lejönni. Csak ez is, mint más drogok, későb üt vissza. Fizikailag, de pszichésen is. Nade,még most keltem fel
avantgardeAcoustic, kondo, 47Lab, RS Laboratory, operaConsonanceLP5, twAcustic, vivLab, artemisLabs, zyx, hana, Quad CDP, KSL, TakeT, audioNote, furuyamaAudioLab, vdHul, tiglon, daruma, SaSuPa, onzow, loricraft, townshend, tmpAnt, hitachiSax
halfnote.hu
halfnote.hu
Online
- zoli73
- V.I.P.

- Hozzászólások: 4713
- Csatlakozott: 2010.01.16., szomb. 22:11
- Értékelés: 3248
- Tartózkodási hely: 2465
Re: Kerékpározás
Bringás boltban ajálottak egy karbon mintás, öntapadós láncvillavédőt, de az olyan kemény volt, hogy a legtöbb láncvillára nem feküdt volna rá rendesen, így inkább meg sem vettem. Azok a tépőzáras, neoprén védők ahogy látom ma is nagyon elterjedtek, de engem már 25 éve is kirázott tőlük a hideg. Mikor annak idején elkezdtek terjedni, én is beszerezten egyet, de kb. 2 hét után ledobtam.Vinkler írta: ↑2025.07.31., csüt. 22:35Nagyon jó, átlátszó, vastag öntapadós matricák vannak.zoli73 írta: ↑2025.07.31., csüt. 21:19
A másik kérdés, ami az én bringámat érinti. Tudtok ajálani valami frappáns, és jól működő, jól is kinéző(nem barkács) megoldást láncvilla védő gyanánt? Valami öntapadós gumi védőt képzelek el, de amiket láncvilla védőként találtam, azok igen béna cuccok.
Köszönöm előre is a segítséget!
Montira, meg neoprén tépőzáras megoldások.
MoFi MasterTracker - Funk Firm LSD - "Palotás" phono - Audio Research CD-1, LS-15, 100.2 - JBL Ti5000 - LessLoss - WireWorld - ValhallA - Siltech - Entreq - Furutech
Online
Nekem csak kb. 5-10 kg feleslegtől kellene megszabadulni.
2020 előtt nem volt gond, majd 2022- ben rámjött kb. +8 kg, és attól azóta nem nagyon bírok megszabadulni.
62 éves elmúltam, hiába tornázom, túrázom, átgereblyéztem a kajámat is.
Re: Kerékpározás
Érdekelne, hogyan sikerült ledobni a kilókat?
Nekem csak kb. 5-10 kg feleslegtől kellene megszabadulni.
2020 előtt nem volt gond, majd 2022- ben rámjött kb. +8 kg, és attól azóta nem nagyon bírok megszabadulni.
62 éves elmúltam, hiába tornázom, túrázom, átgereblyéztem a kajámat is.
Az áram alatt lévő alkatrész ugyanúgy néz ki, mint amelyik nincs áram alatt, csak más a fogása.
“Hülyékkel ne vitatkozz! Lesüllyedsz a szintjükre és legyőznek a rutinjukkal.”- Mark Twain.

- pärt
- Őslakos

- Hozzászólások: 4008
- Csatlakozott: 2011.02.21., hétf. 23:30
- Értékelés: 5107
- Tartózkodási hely: Eger
Re: Kerékpározás
Magamtól nem néznék ilyen videókat, de kiváncsi voltam, min kapott össze Asebi és Revi (bár érdekesebb lenne, hogy min nem
). Az elsőt, a nagyon tudományos doki bácsit nem - azon instant bealudnék - az életét visszaszerző fickót igen. Szerintem elég szűk buborék ez a heti 10-12-20 kilis klub. Nekem nyáron jó esetben mondjuk heti 3 másfél-két órás tekerés fér bele, nagy ritkán egy hosszabb, télen meg némi futás (utóbbit pár éve vezettem be, megszeretni száz év alatt sem tudnám). Bár magammal példálózni itt nem releváns, mivel nulla verseny ambícióm van, és fogalmatlanul, edzésterv nélkül tekerek saját örömre. Négy órás csörték, edzéssel elégetett hétvégék, élőhalottként lézengés, feladatként evés...azért ezt átlag Gipsz Jakabok munka, család mellett nemigen tehetik meg. Elég határozott célok kellenek hozzá, hogy valaki amatőrként e köré szervezze az életét, annyi áldozatot hozva, és annyi áldozathozatalra kényszerítve a szeretteit. Szóval derék dolog, hogy a fickó meghozta ezt a döntést, de azért felmerül a kérdés, hogy ha most így boldog, akkor korábban mit hajtott.
Re: Kerékpározás
Igaz. Hétvégi tekeréshez jó megoldás.
Online
Montira, meg neoprén tépőzáras megoldások.
- Vinkler
- Adminisztrátor

- Hozzászólások: 14258
- Csatlakozott: 2011.02.13., vas. 23:02
- Értékelés: 9322
- Tartózkodási hely: Szentendre
Re: Kerékpározás
Nagyon jó, átlátszó, vastag öntapadós matricák vannak.zoli73 írta: ↑2025.07.31., csüt. 21:19
A másik kérdés, ami az én bringámat érinti. Tudtok ajálani valami frappáns, és jól működő, jól is kinéző(nem barkács) megoldást láncvilla védő gyanánt? Valami öntapadós gumi védőt képzelek el, de amiket láncvilla védőként találtam, azok igen béna cuccok.
Köszönöm előre is a segítséget!
Montira, meg neoprén tépőzáras megoldások.
Apple / PS Audio / Linn / Parasound / Diy Active ATC
Gyertyára sem vet rossz fényt az, hogy fogyton fogy, amíg világít. / Fodor Ákos
Gyertyára sem vet rossz fényt az, hogy fogyton fogy, amíg világít. / Fodor Ákos
Online
- Vinkler
- Adminisztrátor

- Hozzászólások: 14258
- Csatlakozott: 2011.02.13., vas. 23:02
- Értékelés: 9322
- Tartózkodási hely: Szentendre
Re: Kerékpározás
Dömörkapunál van egy tök jó autós parkoló. Vagy megállhatsz a házunk előtt is, onnan 15 perc Dömörkapu.
Apple / PS Audio / Linn / Parasound / Diy Active ATC
Gyertyára sem vet rossz fényt az, hogy fogyton fogy, amíg világít. / Fodor Ákos
Gyertyára sem vet rossz fényt az, hogy fogyton fogy, amíg világít. / Fodor Ákos
Online
- zoli73
- V.I.P.

- Hozzászólások: 4713
- Csatlakozott: 2010.01.16., szomb. 22:11
- Értékelés: 3248
- Tartózkodási hely: 2465
Re: Kerékpározás
Szép estét mindenkinek!
Szereléssel kapcsolatban, illetve használati tapasztalatokra lenne szükségem.
Adott a fiam bringája, ami jelenleg 2x10s váltórendszerrel van szerelve, és felmerült a váltás 1x12s-re(haladjunk a korral).
1-2 technikai részlet nekem még nem teljesen világos, ill. pro, és kontra érveink vannak, így nem szeretnénk azonnal fejest ugrani az alkatrész beszerzésbe, és szerelésbe. Akár privátban is megbeszélhetjük.
A másik kérdés, ami az én bringámat érinti. Tudtok ajálani valami frappáns, és jól működő, jól is kinéző(nem barkács) megoldást láncvilla védő gyanánt? Valami öntapadós gumi védőt képzelek el, de amiket láncvilla védőként találtam, azok igen béna cuccok.
Köszönöm előre is a segítséget!
Szereléssel kapcsolatban, illetve használati tapasztalatokra lenne szükségem.
Adott a fiam bringája, ami jelenleg 2x10s váltórendszerrel van szerelve, és felmerült a váltás 1x12s-re(haladjunk a korral).
1-2 technikai részlet nekem még nem teljesen világos, ill. pro, és kontra érveink vannak, így nem szeretnénk azonnal fejest ugrani az alkatrész beszerzésbe, és szerelésbe. Akár privátban is megbeszélhetjük.
A másik kérdés, ami az én bringámat érinti. Tudtok ajálani valami frappáns, és jól működő, jól is kinéző(nem barkács) megoldást láncvilla védő gyanánt? Valami öntapadós gumi védőt képzelek el, de amiket láncvilla védőként találtam, azok igen béna cuccok.
Köszönöm előre is a segítséget!
MoFi MasterTracker - Funk Firm LSD - "Palotás" phono - Audio Research CD-1, LS-15, 100.2 - JBL Ti5000 - LessLoss - WireWorld - ValhallA - Siltech - Entreq - Furutech
Re: Kerékpározás
Persze, mert tréning után nem vagy zombiasebestyen írta: ↑2025.07.31., csüt. 19:09
Én is edzek heti 10-12 órát és nem xarom telibe a csajom.
Nagyon jól elmondta, miböl állt az élete, míg maxra járatta magát. És aki maxra járatja magát és jönnek a számok, eredmények, nem tud leállni. Sok ilyen embernek, sokszor csaja se volt
De minket ez nem fenyeget :)
Én pl ma gondoltam, megyek tekerni, de tudom, mivel tré vagyok, szombatra nem regenerálódnék és a csajom már reklamál, hogy Bükk. Nem mentem, majd szombat, Bükk (főleg, ha esik
avantgardeAcoustic, kondo, 47Lab, RS Laboratory, operaConsonanceLP5, twAcustic, vivLab, artemisLabs, zyx, hana, Quad CDP, KSL, TakeT, audioNote, furuyamaAudioLab, vdHul, tiglon, daruma, SaSuPa, onzow, loricraft, townshend, tmpAnt, hitachiSax
halfnote.hu
halfnote.hu
Re: Kerékpározás
Nincs annyi időm,hogy a montival elguruljak a Pilisbe, ott edzeni egy jót, majd hazatekerni.asebestyen írta: ↑2025.07.31., csüt. 18:44Furcsa hogy a monti az akadálya az emelkedoknek meg a Pilisnek.AAttila írta: ↑2025.07.31., csüt. 17:59Azért van élet 50 felett is. Igaz én későn kezdtem bringázni (45 voltam), de most ahogy a műtét után csinálom az edzéseket, jönnek olyan számok, amiket 46 évesen tudtam (akkor edzővel dolgoztam) A segmenteken nem megyek rá a KOM -ra,csak simán csinálom az edzésemet és már az akkori idők eredményeimet közelítem vagy már meg is döntöttem. Nekem ez elég visszajelzés, hogy amit csinálok, azért nem olyan rossz (biztosan lehetne még jobb) Vagy amikor megyek a többiekkel, akik korban 6-13 évvel fiatalabbak, de néha meglepődnek, hogy még az "öreg" is képes erőt beleadni, hozzátenni![]()
Most csak úgy tekerek,hogy minden egyes ride, fun. Még amikor kilépek a komfortzónából (mert azt azért kell), akkor is. Örülök, hogy visszatért ez az érzés, mert egy kicsit már leakadtam róla. Jövő héten megjön a váltóm és megyek vissza az emelkedőkre és a Pilisbe.Addig montizok tovább.
![]()
Online
Önimádó önző fasznak lenni, ahhoz nem kell kerékpárversenyzőnek lenni, ha baj van meg kapaszkodni az általa terheltekbe.
Én is edzek heti 10-12 órát és nem xarom telibe a csajom. Különben meg ez a jól halad a bicili is olyan dolog, hogy kihez vagy mihez képest. Általában nem azok ájulnak el önmaguktól, akiknek lenne miért.
- asebestyen
- V.I.P.

- Hozzászólások: 6213
- Csatlakozott: 2017.11.26., vas. 10:59
- Értékelés: 7704
- Tartózkodási hely: Bokod
Re: Kerékpározás
Értelek, csak nem értek egyet. :)revox írta: ↑2025.07.31., csüt. 18:53
Nemertesz :)
Ami ott van,az OK. Csak továbbvittem a fonalat, hogy ez valójában miből jön. Egy versenyző,míg gurul a gép, körbexarja a csaját, meg mindent. Aztán,ha már nem, gyorsan prioritást vált. Én csak ezen mosolyogtam, ezek már az önnyugtatás formulái,de ehhez mindenki túl hiú és idő elfogadni. A srác még félúton van az elfogadással kb. Harmad.
A többi OK,nem vitattam![]()
Önimádó önző fasznak lenni, ahhoz nem kell kerékpárversenyzőnek lenni, ha baj van meg kapaszkodni az általa terheltekbe.
Én is edzek heti 10-12 órát és nem xarom telibe a csajom. Különben meg ez a jól halad a bicili is olyan dolog, hogy kihez vagy mihez képest. Általában nem azok ájulnak el önmaguktól, akiknek lenne miért.
Alces 6 | Mac Mini M1 | RME ADI-2 DAC FS | Genelec 1031APM aktív monitorok
Re: Kerékpározás
Nemertesz :)asebestyen írta: ↑2025.07.31., csüt. 17:14Persze hogy eljön, de ennek semmi köze ehhez a videohoz. Az egyik egy döntés a másik meg egy természetes folyamat, ahol azért nem a világ vége jön el hirtelen. Némi szemléletváltás és kis hozzáértés szükséges a folyamat elodázásához, a romlási meredekség csökkentéséhez. Van rá példám saját csapatból, ahol sportoló versenyen 50 felett csinál PR-eket (akár teljes távon) olyan verseny szakaszokon/versenyeken, ahol sok-sok éve versenyez. :) Naturálban természetesen, mert az ügyeskedés az egy másik sport. (ide jönne egy hányós szmájli ha lenne)
Ami ott van,az OK. Csak továbbvittem a fonalat, hogy ez valójában miből jön. Egy versenyző,míg gurul a gép, körbexarja a csaját, meg mindent. Aztán,ha már nem, gyorsan prioritást vált. Én csak ezen mosolyogtam, ezek már az önnyugtatás formulái,de ehhez mindenki túl hiú és idő elfogadni. A srác még félúton van az elfogadással kb. Harmad.
A többi OK,nem vitattam
avantgardeAcoustic, kondo, 47Lab, RS Laboratory, operaConsonanceLP5, twAcustic, vivLab, artemisLabs, zyx, hana, Quad CDP, KSL, TakeT, audioNote, furuyamaAudioLab, vdHul, tiglon, daruma, SaSuPa, onzow, loricraft, townshend, tmpAnt, hitachiSax
halfnote.hu
halfnote.hu
Online
- asebestyen
- V.I.P.

- Hozzászólások: 6213
- Csatlakozott: 2017.11.26., vas. 10:59
- Értékelés: 7704
- Tartózkodási hely: Bokod
Re: Kerékpározás
Furcsa hogy a monti az akadálya az emelkedoknek meg a Pilisnek.AAttila írta: ↑2025.07.31., csüt. 17:59Azért van élet 50 felett is. Igaz én későn kezdtem bringázni (45 voltam), de most ahogy a műtét után csinálom az edzéseket, jönnek olyan számok, amiket 46 évesen tudtam (akkor edzővel dolgoztam) A segmenteken nem megyek rá a KOM -ra,csak simán csinálom az edzésemet és már az akkori idők eredményeimet közelítem vagy már meg is döntöttem. Nekem ez elég visszajelzés, hogy amit csinálok, azért nem olyan rossz (biztosan lehetne még jobb) Vagy amikor megyek a többiekkel, akik korban 6-13 évvel fiatalabbak, de néha meglepődnek, hogy még az "öreg" is képes erőt beleadni, hozzátenni![]()
Most csak úgy tekerek,hogy minden egyes ride, fun. Még amikor kilépek a komfortzónából (mert azt azért kell), akkor is. Örülök, hogy visszatért ez az érzés, mert egy kicsit már leakadtam róla. Jövő héten megjön a váltóm és megyek vissza az emelkedőkre és a Pilisbe.Addig montizok tovább.
Alces 6 | Mac Mini M1 | RME ADI-2 DAC FS | Genelec 1031APM aktív monitorok
Re: Kerékpározás
Azért van élet 50 felett is. Igaz én későn kezdtem bringázni (45 voltam), de most ahogy a műtét után csinálom az edzéseket, jönnek olyan számok, amiket 46 évesen tudtam (akkor edzővel dolgoztam) A segmenteken nem megyek rá a KOM -ra,csak simán csinálom az edzésemet és már az akkori idők eredményeimet közelítem vagy már meg is döntöttem. Nekem ez elég visszajelzés, hogy amit csinálok, azért nem olyan rossz (biztosan lehetne még jobb) Vagy amikor megyek a többiekkel, akik korban 6-13 évvel fiatalabbak, de néha meglepődnek, hogy még az "öreg" is képes erőt beleadni, hozzátenni
Most csak úgy tekerek,hogy minden egyes ride, fun. Még amikor kilépek a komfortzónából (mert azt azért kell), akkor is. Örülök, hogy visszatért ez az érzés, mert egy kicsit már leakadtam róla. Jövő héten megjön a váltóm és megyek vissza az emelkedőkre és a Pilisbe.
Addig montizok tovább.
Most csak úgy tekerek,hogy minden egyes ride, fun. Még amikor kilépek a komfortzónából (mert azt azért kell), akkor is. Örülök, hogy visszatért ez az érzés, mert egy kicsit már leakadtam róla. Jövő héten megjön a váltóm és megyek vissza az emelkedőkre és a Pilisbe.
Online
- asebestyen
- V.I.P.

- Hozzászólások: 6213
- Csatlakozott: 2017.11.26., vas. 10:59
- Értékelés: 7704
- Tartózkodási hely: Bokod
Re: Kerékpározás
Persze hogy eljön, de ennek semmi köze ehhez a videohoz. Az egyik egy döntés a másik meg egy természetes folyamat, ahol azért nem a világ vége jön el hirtelen. Némi szemléletváltás és kis hozzáértés szükséges a folyamat elodázásához, a romlási meredekség csökkentéséhez. Van rá példám saját csapatból, ahol sportoló versenyen 50 felett csinál PR-eket (akár teljes távon) olyan verseny szakaszokon/versenyeken, ahol sok-sok éve versenyez. :) Naturálban természetesen, mert az ügyeskedés az egy másik sport. (ide jönne egy hányós szmájli ha lenne)
Alces 6 | Mac Mini M1 | RME ADI-2 DAC FS | Genelec 1031APM aktív monitorok
Re: Kerékpározás
nekem ez ugrik be róla (egyből). egyszer mindenkinél eljön a leszállóág és azt valahogy "túl kell élni". Sok egykori sporttársnál láttam és én is átéltem (és máig fura érzés)asebestyen írta: ↑2025.07.31., csüt. 16:40Komoly erőfeszítés lehetett ezt kihallani ebből.revox írta: ↑2025.07.31., csüt. 16:02
na,megnéztem a videót. ezen a "krízisen" szerintem átesik mindenki. Az az igazság,amíg gurul a szekér és az realtíve lazán gurul (igaz,kemény edzések árán) addig spanolja. Aztán egyszer eljön egy változás, ahogy a csávónak is a podcast (nekem pl elég egybeesett a teljesítményesés,amikor a melóhelyen elkezdtem okoskodni,aztán rámsóztak minden lóxxart. Míg előtte balkézzel letudtam a napi munkát, lényegében pinenni jártam be melóhelyreutána olyan plusz feladatokat is kaptam,amivel volt,hogy éjszaka is tolni kellett,mert ment a nagyvezérnek 2 nap múlva). Ilyenkor elkezd nem úgy gurulni a szekér és elengedik. De ekkor nem is lesz értelme azt hajszolni,ami előtte volt, mert olyan már sose lesz. És erre még rájön a korral járó esés, marad a lazább bringázás elfogadása. Ez valójában egy kudarcélmény "túlélése", de elkerülhetetlen idővel.
(fel si hívja a figyelemt a következő témára, amikor a sportpszichológust veszik elő)Nyilván nem lepődöm már meg itt semmin, főleg hifis topicok után.