Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
Békés, boldog karácsonyt kíván mindenkinek az AVX team!
Hálózati szűrők
Hálózati szűrők
A zene szeretete nem függ össze semmiféle hardverrel.
Ezzel mellesleg egyetértek. Általában ilyenkor, amikor a gép előtt ülök a kisszobában, itt zötyög mellettem a feleségem régi Sony mjúzik centere, asszem kemény 30 eFt volt az ára annak idején. Pont ugyan úgy bólogatok a jó mjúzikokra, és sokszor pont úgy bele is feledkezem a zenébe, mint amikor a "nagy rendszer" előtt ülök.
Off
Nekem leginkább időből van kevés, a zenehallgatásra szánható időből. Az alatt a kevés idő alatt pedig a lehető legjobb minőségű zenét szeretném hallgatni.
Nem kell, hogy sok fajta zenét hallgassak, nem kell, hogy a zenehordozó gyűjtemény legyen, hanem az kell, hogy ha leülök, akkor lehető legjobban élvezzem a zenét.
Én is szeretem a kocsiban a rádiót, de nem egy kategória azzal, amikor leülök otthon a rendszer elé. És ha éppen számítógépezés közben szól a zene, akkor sem nyújtja ugyanazt az élményt, mert a számítógépre figyelek és nem a zenére.
Kicsit mindig felmerül bennem a savanyú a szőlő logika gyanúja, amikor relativ drága kiegészítők kritizálása folyik olyan személyek részéről akik mindig a lehető legolcsóbb úton szeretnek járni.
Szereintem egy alapvető különbség van egyes rendszerépítők között: van akinek ideje van DIY megoldásokra, van akinek inkább pénze van jó készülékekre.
Nem kéne egymásra irigykedni!
On
Én is javaslom külön ösvény kiépítését, ha van rá mód. Ehhez felhasználható pl. az Alisca fali hálózati kábele emberi áron.
Ha nincs rá mód, akkor egy nomális hálózati elösztóa tennék (tetetnék) IEC aljzatot, amibe aztán ki-ki ízlése és pénztárcája szerint tehet bármilyen tápkábelt.
gordon314.fw.hu
Hálózati szűrők
Most épp a The Doors debütáló lemeze pörög, olyan nótákkal, mint a Break On Through, a Light My Fire vagy a The End.
Kötelező alapmű!
"Nem az a baj, ha hülye vagy, hanem az, ha nem tudsz róla"
Hálózati szűrők
A zene szeretete nem függ össze semmiféle hardverrel.
Ezzel mellesleg egyetértek. Általában ilyenkor, amikor a gép előtt ülök a kisszobában, itt zötyög mellettem a feleségem régi Sony mjúzik centere, asszem kemény 30 eFt volt az ára annak idején. Pont ugyan úgy bólogatok a jó mjúzikokra, és sokszor pont úgy bele is feledkezem a zenébe, mint amikor a "nagy rendszer" előtt ülök.
"Nem az a baj, ha hülye vagy, hanem az, ha nem tudsz róla"
Hálózati szűrők
Szerintem szűrni a bort meg a tésztát kell, nem a hálózatot. Inkább hallgassatok zenét, mert ti most , csak hifiztek! Ilyesmikkel leginkább az foglalkozik aki elégedetlen a rendszer hangjával, azon pedig ez nem segít!
Sokak szerint már az is "hifizés", ha valaki a meglévő DVD lejátszója mellé vesz egy külön CD lejátszót, zenehallgatás céljából. Ki mondja meg, hogy hol végződik az ésszerű rendszerépítés, és hol kezdődik az "effektvadász kütyüzés"?
Szóval csak óvatosan a kategórikus kijelentésekkel!
"Nem az a baj, ha hülye vagy, hanem az, ha nem tudsz róla"
Hálózati szűrők
Szerintem szűrni a bort meg a tésztát kell, nem a hálózatot. Inkább hallgassatok zenét, mert ti most , csak hifiztek! Ilyesmikkel leginkább az foglalkozik aki elégedetlen a rendszer hangjával, azon pedig ez nem segít!
Szerintem meg te nagyon nagyot tévedsz...
Hálózati szűrők
Vajon egy ilyen szűrő ki tudná szűrni a spájzban lévő hűtőgép ki-bekapcsolásakor a hangfalakon hallható rövid de intenzív zajt?
Erre a legjobb megoldás, ha a kapcsolószekrénytől, egy külön drótot húzol be a hifihez, amire lehetőleg semmi más nincs kötve. Nálam ez hozta meg végül a tökéletes megoldást.
- fülelek
- V.I.P.

- Hozzászólások: 7211
- Csatlakozott: 2005.08.08., hétf. 20:44
- Értékelés: 5288
- Tartózkodási hely: Csobánka
Hálózati szűrők
Szerintem szűrni a bort meg a tésztát kell, nem a hálózatot. Inkább hallgassatok zenét, mert ti most , csak hifiztek! Ilyesmikkel leginkább az foglalkozik aki elégedetlen a rendszer hangjával, azon pedig ez nem segít!
Ez nem mindig van úgy, ahogy elképzeled. Egy jó hálózati kütyü olyat tud javítani a hangon, amit nem tudsz készülékcserével megvalósítani, vagy csak nagyon sok pénzért. Szívesen demonstrálom, ha legalább egy kicsit is kíváncsi vagy, de csak akkor
Hálózati szűrők
Szerintem szűrni a bort meg a tésztát kell, nem a hálózatot. Inkább hallgassatok zenét, mert ti most , csak hifiztek!
Ilyesmikkel leginkább az foglalkozik aki elégedetlen a rendszer hangjával, azon pedig ez nem segít!
Silent Angel Bremen - Heed Obelisk DA - Heed Obelisk Pro - Heed StandArt 2/2
Hálózati szűrők
Ha aktív szűrőt veszel, akkor természetesen, de szerintem még a passzív is talán tudná szűrni (ki kell próbálni).
Hálózati szűrők
A SunLeiste nem szűrő, csak elosztó. A hűtőt pedig dugd át más ösvényre, mint amiről a hifi megy.
Bocs, de ez itt a hálózati szűrők topik, én a szűrőről kérdeztem.
Ha át tudnám tenni máshova, akkor nem érdekelne a szűrő.
Pelican [pel.hu]
InFocus ScreenPlay 7200
Hálózati szűrők
Vajon egy ilyen szűrő ki tudná szűrni a spájzban lévő hűtőgép ki-bekapcsolásakor a hangfalakon hallható rövid de intenzív zajt?
A SunLeiste nem szűrő, csak elosztó. A hűtőt pedig dugd át más ösvényre, mint amiről a hifi megy.
Hálózati szűrők
Vajon egy ilyen szűrő ki tudná szűrni a spájzban lévő hűtőgép ki-bekapcsolásakor a hangfalakon hallható rövid de intenzív zajt?
Pelican [pel.hu]
InFocus ScreenPlay 7200
Hálózati szűrők
Elosztóügyileg az Eichmann-on kívül tusdom még ajánlani a német Sun Audio által forgalmazott SunLeiste nevű elosztót (www.sunaudio.de). Ebben a a minőségi rézvezetékek megszakítás nélkül mennek végig az elosztón, árnyékolási céllal masszív aluminium házban van. Nem két fillér, szállítással együtt kb 35-40 HUF között beszerezhető (e-bay). Árához képest tényleg nem rossz, csak relatíve hosszú bejáratást igényel, így az első benyomás ne.
A 35-40 az természetesen eHUF

-
Vendég
Hálózati szűrők
Na, hova fajult ez a topik tegnap óta, csak lesek...
Ahova az összes többi...
És most is mi tehet róla (nem ki)? Azok a hülyeség, amik nem ide valók... h ki h hallgat zenét. Nem tök mind1? Én így, te úgy. Nekem ez jó, neked az jó. Kész.
Akkó minek kérdezöl?
Miért, nem szabad?

OFFTOPIC:
Léva, dokigyg: nagy részben egyetértek veletek, de meg kell, hogy mondjam, ilyen tálalás mellett még nekem is picit visszatetsző a dolog. Egy picit más stílus kéne, olyan lájtosabb, emberbarátibb Sorry az OFF-ért.
Skipper!
OFFTOPIC:
Engem pont ezen része nem érdekel,igazából xarok rá,ki,mit,mikor,és hogyan.Ha a valagnyalás a szebb,jobb stilus,akkor görgetni kell.Akik értik az ok,akik nem,és nem is hajlandóak,mert örökké a felszínre kiványcsiak,azoknak meg úccse nincs mondanivalóm.Ennyi.
- rudulf
- V.I.P.

- Hozzászólások: 1111
- Csatlakozott: 2006.02.17., pén. 19:40
- Értékelés: 46
- Tartózkodási hely: Dunaújváros
Hálózati szűrők
én is örültem a témának, mert érdekelnek a hálózati elosztók és szűrők...
ROKSANXerxes/ORIGINLiveSilver/ORTOFONHMC30,AUDIOMECAMephisto1/SONERAUDIONagyDAC,Előfok,Végfok,SL1Hangfal,DACKábel/SFElectaAmateur2/DEVIALETExpert250PRO,MELLORNStream/HIGHWIRE1100/HTMagicésMagicTweeter/HTMagic,AC10ésJPSDigitalAC/AUDIOQUESTDiamond,Vodka,Pearl
Online
OFFTOPIC:
Léva, dokigyg: nagy részben egyetértek veletek, de meg kell, hogy mondjam, ilyen tálalás mellett még nekem is picit visszatetsző a dolog. Egy picit más stílus kéne, olyan lájtosabb, emberbarátibb Sorry az OFF-ért.
Hálózati szűrők
OFFTOPIC:
Léva, dokigyg: nagy részben egyetértek veletek, de meg kell, hogy mondjam, ilyen tálalás mellett még nekem is picit visszatetsző a dolog. Egy picit más stílus kéne, olyan lájtosabb, emberbarátibb Sorry az OFF-ért.
Sztereó: Heed Audio Obelisk PRE+PX, Naim NAP250 DIY, SACD: SONY SCD-555ES, Hálózati: Pioneer N-70A (Hoer&Wege), Front: Etalon Supraton 5 (special edition), IC: Harmonic Technology Truth Link, Kimber Select 1010 és PBJ, Front: HydraSound Titan IV MK2, Tápszűrés: HiVox Alces 6
AVR: Marantz NR1609
AVR: Marantz NR1609
-
Vendég
Hálózati szűrők
Nem. Jobb szélen találod a görgőt (rászoktattál erre a kijelentésre ).
Végülis 1x már beírtam, akkor már függő vok...
Nem keresgélek, van jobb dolgom is.
Ha érdekel, akkor idézd be.
Nekem is van jobb dolgom, megyek édzsofkettőzni on lan.
Egyébként is: nem konkrét választ vártam rá, hiszen nem is konkrét kérdést tettem fel.
-
Vendég
Hálózati szűrők
Nem. Jobb szélen találod a görgőt (rászoktattál erre a kijelentésre ).
Végülis 1x már beírtam, akkor már függő vok...
Nem keresgélek, van jobb dolgom is.
Ha érdekel, akkor idézd be.
-
Vendég
Hálózati szűrők
Te talán válaszoltál az IC-s kérdés/hasonlatra?
Melyikre is?
Beidéznéd, kérlek?
Nem. Jobb szélen találod a görgőt (rászoktattál erre a kijelentésre ).
-
Vendég
Hálózati szűrők
Te talán válaszoltál az IC-s kérdés/hasonlatra?
Melyikre is?
Beidéznéd, kérlek?
-
Vendég
Hálózati szűrők
Na, hova fajult ez a topik tegnap óta, csak lesek...
Ahova az összes többi...
És most is mi tehet róla (nem ki)? Azok a hülyeség, amik nem ide valók... h ki h hallgat zenét. Nem tök mind1? Én így, te úgy. Nekem ez jó, neked az jó. Kész.
-
Vendég
Hálózati szűrők
Úgy látod nekem ez probléma?
Azt hiszem itt Te vagy az, aki legjobban elvitte ezt a topic-ot!
Pffffffffffff, embeeeeeer!
Hálózati szűrő címmel topic-ot nyitsz, közben meg csak elosztót akarsz venni!
Jaj ne haragudj, most nyissak egy topicot elosztó címmel is? Ennyi erővel az IC topicban miért beszéltek csatlakozokról, hiszen az offtopic vagy nem? Váááááááá :kiraly:
Látom szereted szétszedni a mondanivalót, és úgy elemezni. Talán egyben kéne kezelni.
Nyúmen, jó politikus lennél, ott is pont így csinálják.
Mert arra reagáltam, amite quote-ban hagytam...
Pld. neked nem probléma, h ki h hallgat zenét, de azért megszólod (ha először tetted volna, biztos nem reagálok rá). Na az ilyenek miatt töröltem ki a többit, mert nem arra reagáltam, hanem arra, amit quote-ban hagytam. End of story.
Te talán válaszoltál az IC-s kérdés/hasonlatra?