A Fórum működési költségeihez járulsz hozzá azzal, ha hirdetéseket jeleníthetünk meg. Kérjük, hogy fontold meg ezen az oldalon az „Adblock” rendszered kikapcsolását.
Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
Beszéltem az egyik csapattársammal. Azt mondta, a legnagyobb baj a frissítő zónában volt. Nagyon sokan elbénázták a felvételt és nagyon sokan csak az út oldalára dobták a kulacsot és nagyon sok visszagurult az útra. Ott nagyon sok fékezés és anyázás volt. A nagy bukás állítólag úthiba miatt volt. Hullámos volt az aszfalt, ami megdobott valakit, ő pedig sok mindenkit. Csapatunkból is esett az új srác, de semmi komoly egészségügyi baj nem történt senkivel. 197 nevezőből 162 befejezte.
He, azér egy brigettion mit kell kulacsozni persze, kell, de akkor meg kéne tanulni, hogy is kell csinálni. Aki felvesz, bőven a felvétel előtt eldobja, még biztonságosan. Ezért kell egy 5naposra 200 kulacs. Szinte látom, ahogy térdzokniban az árokparton keresik a verseny után a kedvenc kulacsukat a delikvensek
Akkor egy végső érv a Die Hard brigéciol fanok áttérítésére. Kis személyes, irracionális luxusom az egyébként villámgyorsan koszolódó fehér betekerő. Benzines folttisztítóval átitatott kozmetikai korongokkal pár perc alatt újjá lehet varázsolni. A létező legolcsóbb BBB betekerőt használom és így évekig vállalható marad. Régebben mosószeres vízzel kefélgettem, utána órákig nedves volt és közel sem lett ilyen tiszta, most egy perc után harcra kész.
IMG_20220808_214710.jpg (1.12 MiB) Megtekintve 1011 alkalommal
Én egy péntek délutáni covid+ eredménnyel biztosítottam be a támogatói státuszomat a mai versenyre (előneveztem hétfőn, mivel biztosra vettem a részvételt).
Kár, pedig ez lett volna az első közös versenyünk a feleségemmel és az idő is jó volt hozzá...
Esetleg tudom javasolni a TDZ-t. Egész hétvégén nagy buli. Gyerekfutamtól kezdve, minden. Plusz több kiállító (575,bringa boltok,stb), ott a fürdő,egyéb programok. Mi családdal együtt megyünk megint. Szeptember végén lesz, de szállást időben kell foglalni, mert baromi sokan leszünk.
Igen, az a B terv. Eddig háromszor vettem részt rajta és nagyon tetszett. Ami kétségesebb, az az időjárás. Szept. végén sajnos már ki lehet fogni ramaty időt.
Versenyzónek nem osut, nem szoroz, esik vagy nem max azt kell eldönteni, mi jobb, ha y yzemed televerik sáros vízzel és azért nem látsz, vagy a zpszemüvegre felvert ugyanezen víztől. Letörlöd a szemüveget és jobb lesz... gondolnánk,de nem
Beszéltem az egyik csapattársammal. Azt mondta, a legnagyobb baj a frissítő zónában volt. Nagyon sokan elbénázták a felvételt és nagyon sokan csak az út oldalára dobták a kulacsot és nagyon sok visszagurult az útra. Ott nagyon sok fékezés és anyázás volt. A nagy bukás állítólag úthiba miatt volt. Hullámos volt az aszfalt, ami megdobott valakit, ő pedig sok mindenkit. Csapatunkból is esett az új srác, de semmi komoly egészségügyi baj nem történt senkivel. 197 nevezőből 162 befejezte.
Nah megnéztem az eredményeket a Brigetion. 3 percet kellett volna tavalyhoz képest gyorsulnom a 92 kilin és akkor a csapattársammal együtt érhettem volna célba, master 3. helyen.
Ez egy kicsit azért szomorú, mert azon a versenyen ahol buktam, ennek a csapattársnak dolgoztam, eredményesen. Legalábbis a bukásig, ami már a végefelé volt, tudtam a csapatutasítás szerint menni. Lószok, tempó,stb. Itt is tudtam volna menni vele.
Na majd jövőre.
Síkon, munka melletti edzéssel, sok tehetséggel és szerencsével talán ilyen kisebb versenyeken ott lehet lenni az elejében, aztán jön a domb és a 60 kilós sokat kerékpározó srácok elhúznak a fenébe.
Alces 6 | Mac Mini M1 | Audio-gd Reference 10.32 | Genelec 1031APM aktív monitorok | DIY Oyaide kábelezés
Én egy péntek délutáni covid+ eredménnyel biztosítottam be a támogatói státuszomat a mai versenyre (előneveztem hétfőn, mivel biztosra vettem a részvételt).
Kár, pedig ez lett volna az első közös versenyünk a feleségemmel és az idő is jó volt hozzá...
Esetleg tudom javasolni a TDZ-t. Egész hétvégén nagy buli. Gyerekfutamtól kezdve, minden. Plusz több kiállító (575,bringa boltok,stb), ott a fürdő,egyéb programok. Mi családdal együtt megyünk megint. Szeptember végén lesz, de szállást időben kell foglalni, mert baromi sokan leszünk.
Igen, az a B terv. Eddig háromszor vettem részt rajta és nagyon tetszett. Ami kétségesebb, az az időjárás. Szept. végén sajnos már ki lehet fogni ramaty időt.
Japán vonal: Accuphase, Denon
Német vonal: Lindemann, Quadral
Magyar vonal: "Fapaci-féle" Luxor Gold
Mondjuk,... Ez a PRO téma jó lehet amúgy. Ez CX bringa, ott nem gumizhat a kormány semmit, befeszülve, izomból kell nyomni. A szögek hasonlóak, lehet a 10° stucni már nem zavarná a szemem, mint a 8.
Zárójeles, hogy nekem van aero fejcsapágy záróm, ami ehhez kb pont jó lenne és alacsonyabb, mint a az fsa 15mm.... Hmmmm...
azon tűnődtem, hogy a nyakába bicajzár vagy a kisebbség által gyakran használt fuksz-e
"Még egy kávé és teret váltok." Star Trek - Voyager (Jane Way)
Audio Analogue Maestro & Chario & TEAC & Era300
Nah megnéztem az eredményeket a Brigetion. 3 percet kellett volna tavalyhoz képest gyorsulnom a 92 kilin és akkor a csapattársammal együtt érhettem volna célba, master 3. helyen.
Ez egy kicsit azért szomorú, mert azon a versenyen ahol buktam, ennek a csapattársnak dolgoztam, eredményesen. Legalábbis a bukásig, ami már a végefelé volt, tudtam a csapatutasítás szerint menni. Lószok, tempó,stb. Itt is tudtam volna menni vele.
Na majd jövőre.
Tegnap megint jártam a múltkori festékboltban, és direkt megnéztem a folttisztító benzint. Ott 1590Ft az 1Literes flakon. A legolcsóbb ilyen jellegű oldószer amit találtam, az a lakkbenzin higító volt, 1190Ft/Liter volt.
Szerintem ennél még a piaci áron vásárolt motorbenzin is jobban megéri.
Ezek nem egy termék több néven. A benzines folttisztítónak nulla maradék szaga van miután elillant - és nagyon gyorsan elillan. A többinek inkább többé, mint kevésbé, de ott marad a bűze. 1 liter - használat után ülepítve, áttöltve - nagyon sokáig elég.
Csodálom, hogy a löttyök ára ilyen kardinális kérdés. A hobbink egyébb költségei mellett ez szinte láthatatlan tétel.
Talán nem is au ára az érdekes,csak az elv.ami tegnap ezer alatt volt,azért ma nem adok majd 4-et.Mellesleg tényleg nem nagy szám, bármi másban 5perc alatt kiázik a lánc,ebben 1nap alatt is csak talán.Csak ez környezetbarátabb,mint a brutálabb zsíroldók. Olyan ez,mint kollegina mondja,van a belvárosban kovászos kenyér, 1700 kilója. Tőlem ott is marad,veszek Nagyváradon 450'ért. Ja,több az út. Kit érdekel, de pofátlan árat nem fizetek ki semmiért.
Na igen, megszabadultam egy koszos nyűgtől; már vissza nem térnék ahhoz a (számomra) felesleges pacsmagoláshoz. De míg benzineztem, ultahangos mosóztam, olajoztam, zsíroztam, messze a benzines folttisztító vált be legjobban.
Ja, a vaxot nem kell lemosni, használtan is egyenesen mehet a viaszfürdőbe - feltéve ha nem saras. Akkor viszont elég egy kannányi forró vízzel nyakon önteni, ami amellett, hogy hatásos, még teljesen környezetbarát is.
Tegnap megint jártam a múltkori festékboltban, és direkt megnéztem a folttisztító benzint. Ott 1590Ft az 1Literes flakon. A legolcsóbb ilyen jellegű oldószer amit találtam, az a lakkbenzin higító volt, 1190Ft/Liter volt.
Szerintem ennél még a piaci áron vásárolt motorbenzin is jobban megéri.
Ezek nem egy termék több néven. A benzines folttisztítónak nulla maradék szaga van miután elillant - és nagyon gyorsan elillan. A többinek inkább többé, mint kevésbé, de ott marad a bűze. 1 liter - használat után ülepítve, áttöltve - nagyon sokáig elég.
Csodálom, hogy a löttyök ára ilyen kardinális kérdés. A hobbink egyébb költségei mellett ez szinte láthatatlan tétel.
Tegnap megint jártam a múltkori festékboltban, és direkt megnéztem a folttisztító benzint. Ott 1590Ft az 1Literes flakon. A legolcsóbb ilyen jellegű oldószer amit találtam, az a lakkbenzin higító volt, 1190Ft/Liter volt.
Szerintem ennél még a piaci áron vásárolt motorbenzin is jobban megéri.
Ezek nem egy termék több néven. A benzines folttisztítónak nulla maradék szaga van miután elillant - és nagyon gyorsan elillan. A többinek inkább többé, mint kevésbé, de ott marad a bűze. 1 liter - használat után ülepítve, áttöltve - nagyon sokáig elég.
Csodálom, hogy a löttyök ára ilyen kardinális kérdés. A hobbink egyébb költségei mellett ez szinte láthatatlan tétel.
Én egy péntek délutáni covid+ eredménnyel biztosítottam be a támogatói státuszomat a mai versenyre (előneveztem hétfőn, mivel biztosra vettem a részvételt).
Kár, pedig ez lett volna az első közös versenyünk a feleségemmel és az idő is jó volt hozzá...
Esetleg tudom javasolni a TDZ-t. Egész hétvégén nagy buli. Gyerekfutamtól kezdve, minden. Plusz több kiállító (575,bringa boltok,stb), ott a fürdő,egyéb programok. Mi családdal együtt megyünk megint. Szeptember végén lesz, de szállást időben kell foglalni, mert baromi sokan leszünk.
Én egy péntek délutáni covid+ eredménnyel biztosítottam be a támogatói státuszomat a mai versenyre (előneveztem hétfőn, mivel biztosra vettem a részvételt).
Kár, pedig ez lett volna az első közös versenyünk a feleségemmel és az idő is jó volt hozzá...
Japán vonal: Accuphase, Denon
Német vonal: Lindemann, Quadral
Magyar vonal: "Fapaci-féle" Luxor Gold
Szerintem vàsárold fel és webshopban kiszórod. Nálunk 3700.... Nem találtam a folttiaztítót, rozsdamarót vettem az volt legolcsóbb. De jól tettem. Mai fulcrum3 egyik csapágya már barna volt. Beledobtam és kb 2-3-5 perc alatt fémtiszta (ebben acél golyó van, nem kerámia)
Tegnap megint jártam a múltkori festékboltban, és direkt megnéztem a folttisztító benzint. Ott 1590Ft az 1Literes flakon. A legolcsóbb ilyen jellegű oldószer amit találtam, az a lakkbenzin higító volt, 1190Ft/Liter volt.
Szerintem ennél még a piaci áron vásárolt motorbenzin is jobban megéri.
A rendes, nagy futamon volt. De még csak annyit írt a csapattársam,hogy ő kimaradt a bukásból.
Viszont olyasmi időt mentek,mint tavaly. 1,5-2 perccel voltak nálam lassabbak és úgy 8-10 hellyel hátrébb értek be, akik közvetlen mögöttem jöttek a csapatból. Vagyis,ha rendesen fel tudok készülni, az idén előrébb léphettem volna. De ugye a sportban nincs "ha".
Brigetio-n bukfenc volt a mezőnyben... Látod milyen jó, hogy nem mentél, Atti?
Hallottam.
Viszont a rövidtávot, a mi 17 évesünk nyerte, abszolút és u17 . Velük ment a hobbi is, ahol gondoltam gurulok egyet. De most itthon szobákat festünk, parkettázunk, így nem is vagyok valami top.
Kicsit OFF, de székely kör...
Csíkszeredai villanyoszlop. Nem egy, az elosztó, mind ilyen Persze, nemcsak Csíkszeredán. Nem székely védjegy, román... Mindenesetre itt biztos nehezebb letenni a villanyszerelőit
0B6iLKnVAlIOHR2F3blJrRFpwVm8.jpeg (829.61 KiB) Megtekintve 933 alkalommal