pali923 írta: ↑2022.01.17., hétf. 23:35
Próbálom megkedvelni az amazon lejátszó szoftverét, de nem igazán sikerül. Azért csak megkérdezem, hátha van megoldás.
A terv az lenne, hogy kedvenc előadókat el tudjak menteni. A Tidalnél ez triviálisan adódik, itt viszont nem találok ilyen lehetőséget. Csak olyat találok, hogy mentés a Playlistbe, ami akármi is lehet. ha viszont elmentem valamilyen kedvenc vagy más listába, akkor odarak egy csomó dalt az adott előadótól tetszőleges válogatásban és sorrendben. Én nem ezt szeretném.
Találok olyat is, hogy visszanézhetem a korábbi zenéket, ami jó, de ennél többre vágyom.
Ezt tényleg így gondolta a költő és a fejlesztő, vagy csak én vagyok béna?
Pedig működik, PC-n és Android-on is, Iphone-on nem tudom, de biztosan ott is.
Lehet, azóta már meg is találtad.
Az album alatt jobbra, a piktogramok között a plusz jellel hozzáadod az albumot, közben az előadót automatikusan beveszi a kedvenc előadókhoz.
(Bár erről már írtam):
- szerintem, sokkal jobban szól az Amazon Music HD, mint a Tidal Hifi Plus, mások is így hallják, akik próbálták már és ismerősök nálam is. A különbség egyből hallható. Pedig MQA-s a hálózati lejátszóm és a DAC-om is.
Mégis az Amazon-t mondtam vissza a próbaidő utan és a Tidal Hifi Plus,-hoz visszatértem, de kizárólag kényelmi okokból:
1. A Bluesound Node ugyan támogatja az Amazon-t, de a Tidal-hoz képest kőkorszaki az integrációja, nehéz rajta megtalálni egy lemezt.
2. Nincs Amazon Connect egyelőre, különben a fenti probléma is megoldódna.
Az Amazon PC-s és Android-os alkalmazása amúgy nem rossz, 80-90%-ban hozza a Tidal kezelhetőségét , csak megszokást igényel.
Ha a fentieket megoldják, vissza is térek, mert a hang kiváló volt 16 bites és 24 bites forrásokkal is.
Csatolom a fotókat.