Az én szememben inkább felhasználói hibának tűnik, ha valaki a nagy kínálatot átokként éli meg, nehézséget okoz neki. Miért lenne jobb az a könyvtár, ahol kevesebb könyv található? A nagy könyvtárban persze el lehet tévedni, kalandozni, de ez nem a könyvtár hibája, hanem az olvasó fegyelmezetlensége. Mint minden eszközt, a streaming szolgáltatásokat is sokféleképpen lehet használni. Én általában egy napon csak egy előadót hallgatok, tőle több albumot is, némelyiket sokszor egymás után egyben. Néha az egész hetet egy művésznek szentelem, pláne ha sok lemeze van. Az autómban egyszer negyed évig kizárólag Jethro Tull albumok szóltak, valahogy nem akaródzott váltani, pedig néhány mozdulat lett volna. Szinte soha nem ugrálok, nem nyomogatom a gombokat, csak mikor egy ismeretlen műsorral, előadóval találkozom és próbálom eldönteni, érdekel-e anyira, hogy felvegyem a gyűjteménybe.dixie-chicken írta: ↑2023.08.21., hétf. 17:40sztem a streaming opció(k) felgyorsitják a "kukázás" folyamatot,mivel nagy a választék,habzsolunk,nem tudunk megfelelő időt eltölteni "X" zenei anyaggal,mint régen,nincs megfelelően "kielemezve" maga a zene,nem keletkezik igazi "kötődés"...lehet vlmi értékest átugrunk...régen ha megvásároltunk vlmit,akkor azt többször meghallgattuk (mivel "sok pénzt adtunk ki érte"),és nem kevés olyan zene van,amely "ismétlést" kiván,ma ez nincs igazán meg...ami igazán jó zene,az nem elsőre ugrik be,ma egy vlmikori LP árán,havi előfizetést kapunk,napi szinten,akár 5-10-15 felvételt is átfuthatunk...felületesen...és lassan leépiti az értékrendűnket
nem beszélve arrol hogy egy "fizikai hordozó" megvásárlása,más emocionális folyamatokat is kiváltott/kiválthatott..."ezt ekkor vettem,itt,ezt ott,jót dumáltam az eladóval stb"..mi van a streamingnél ?...ülünk a fotelben és nyomogatjuk a gombokat a mobilon-általában...
A fizikai hordozókhoz kötődés - talán a zenész múltam miatt - számomra mindig furcsa volt, a zene egyfajta materializálásának gondolom, ami közelebb áll a műgyűjtéshez, mint a zenehallgatáshoz. Nekem a zene zene marad, bármilyen módon is férek hozzá, minden más csak sallang. Persze volt egy hangulata téli vasárnapokon hajnali 5-kor a pécsi vásárban várni a zugkereskedőt, hogy a zseblámpa fényében válogathassak a lemezek között Barkas hátuljában, mert 8 órára már csak a dömpingáru maradt. Hogy ettől váltam volna igényes zenehallgatóvá, vagy bármi fennkölt dolog történt volna velem, azt erősen tagadom. Egyáltalán nem sírom vissza azt a korszakot, mikor nem azokat az albumokat vehettem meg, amiket szerettem volna, hanem amit kapni lehetett, ráadásul szó szerint ráment a gatyám, mert a szüleimtől nadrágra kapott pénzen lemezeket vettem.
A 600 forintos japán nyomású lemez nem az ára miatt jelentett többet nekem a 250 forintos Jugotonnál, hanem mert jobban szólt, de a zene ugyanaz volt rajtuk. Sőt a drágábbat jobban féltettem, ezért ritkábban hallgattam, le is szoktam az ilyenek vásárlásáról. Az élmény és az ár közötti összefüggés nálam nem működik. Nem a legdrágább étteremben ettem a legjobbat, nem a legdrágább utazás adta a legtöbb élményt és nem volt feltétlenül jobb a drágábban elért zene. Egy londoni zenehallgató hozzánk képest alantasabb, igénytelenebb, vagy nagyobb bajban lett volna a 80-as években amiatt, hogy ott a sarki lemezoltban bármit megvehetett fillérekért? Kétlem.
A mai online szolgáltatások nekem a kánaánt hozták el, de érteni vélem az ellenérveket is. Nekem is van egy, mégpedig hogy a hidegben vacogva lehetett sorstársakkal találkozni, még barátságok is köttettek, már ha nem verekedtünk össze egy lemezért. A pécsi HiFi klub ötlete is ott a hidegben merült fel. A streaming zenehallgatás sajnos magányos műfaj. De hogy pár kattintással teljes zenei életművekhez hozzáférek, olvashatom a művész életének részleteit, belenézhetek a legutóbbi koncertjeibe és akár meg is vehetem a jegyem a következőre, azzal én zenehallgatóként tökéletesen ki vagyok szolgálva, fagyási sérülések nélkül.
) a zenehallatást. 
