Van pár fakír, fórumlakó, akik folyamatos jelleggel azzal nyaggatnak, hogy mikor lesz már egy újabb, kiadós agymenés, ahol ismét írok a High End piacról, hobbista típusokról, görbe tükröt tartva, mert az olyan „vicces” és „szórakoztató” szokott lenni. Mondjuk engem annyira nem szórakoztat, mintsem inkább elborzaszt, de legyen karácsony a kánikulában, annak a maroknyi ismerősnek akik szeretik a fékevesztett habzású, „stand-up” megnyilvánulásaimat.
A gyártók, előszeretettel ráakasztják a termékeikre, hogy „High End”, újabban „Ultra - High End”, de hamarosan biztos jön az Ultrától is egy magasabb(Ultra +, Ultra++, Ultra+++?) osztályozás, mert jelen piaci iszonyok között már elégtelennek bizonyul(hat) az árcédula nyersen.
Sokszor a turkálómban fellelhető, beszámított, egykori referencia kábelekkel is gondban vagyok, hogy esetlegesen „High End” vagy „Ultra High End” kalap alá vegyem egyiket-másikat…
Sok régi, akkoriban „még csak” High End-ként számon tartott kábel, manapság a teljesítménye jogán, vígan Ultra - High End besorolást kaphatna, viszont akkoriban még nem létezett ez a kategória.
Mikor hallgatom a régi, teljesen más elképzelés, piaci trendek szülte termékeket, sokszor elgondolkodtat, hogy manapság, mennyi relatíve alacsony minőségű drótra akasztanak Ultra-High End lajstromszám kíséretében ultra-magas árcédulát.
Az a szép ebben a hobbiban, hogy mindenkinek igaza van, vagy lehet, de ugyanakkor pedig senkinek sem, méghozzá a szerteágazó hifis témakörök egyetlen aspektusában sincs konszenzus!
Amint egyféle önvédelmi reflexként az átlag hifistánál, "behúz" a „teccikség” és az „egyéni ízlés”, onnantól búcsút lehet inteni, akár a legelemibb objektivitásnak!
Engem különösebben nem zavar, de legalább az alapvetéseket, mint a felbontás megléte, feszes, gyors, tiszta basszus, térérzet, 3D színpad meglétét ne kötnénk „teccikséghez”...
Jártamban - keltemben gyakran szembesülök a divatból, dacból, minden logikát nélkülöző, netes kommentek által generált, elképzelések nélküli, (meg)érzésből vásárlókkal.
Pont ezért se szeri, se száma a zavarosban halászó „világlegjobb” mestereknek, hétvégi ideológusoknak, youtuber celebből eredeztethető kereskedőknek és internet magisztereknek.
Mindezek tetejébe, kivagyi, alpári: „Made In Balkán” stílusban, amolyan nekifeszülős, őstulok módozatban darálják pépesre a saját és követőik összes eddig még el nem halt szinapszisát.
Természetesen az eseti megmondás mellé nem jár automatikusan jó ízlés, zeneszeretet, megfelelő hallás, referencia minőségű lánc, de még csak józan paraszti ész sem!
Nekem talán a legunszimpatikusabb a megannyi vállalhatatlan karakter közül a saját „termékét” izomból toló és azt vágyvezérélt módon, mindenek felé kategorizáló, ellentmondást , kritikát nem tűrő DIY mester archetípusa.
Ugyan ez az (ős)típus nem csak mesterben, hanem ,”pályakezdő”, zöldfülű hobbistában is elég gyakran előfordul, de azokból általában hamar „DIY mester” válik, hiszen mindenkitől mindent jobban tudnak már tapasztalat hiányában is, egyenesen a gamer székből, anyu kakaója mellől.
Mi sem természetesebb, hogy teli szájjal szarozzák a 40-50 éve a piacon lévő neves gyártókat, hiszen az „ízlés” meg a „teccikség” égisze alatt minden baromság legalizálható... Vagyis ezeknél az embereknél a „mindent is tudó”, mesemondó, „szájjal festő” az csak egy bábállapot, amelyből a közösség számára egy sokkal kártékonyabb entitássá fejlődik, méghozzá szélsebesen.
Azt hiszem, egyetlen filmes idézet sem foglalja jobban össze az ilyen típusú személyiségeket, mint az alábbi:
"Az a tény, kedves kuzin, hogy a mi kis kópénk Tangónak hívja magát a szamba országában, rögtön megvilágosítja számunkra, hogy mekkora nagy seggfej."
Úgy gondolom, hogy aki esszenciális zeneélvezet helyett tesztelget, illetve sportszerűen készülék(ek)et csereberél az még bőven nem egy tisztavérű High End rendszer birtokosa.
Valahol a képzeletbeli High End szint számomra az, amikor már nem a készülékekről, kiegészítőkről beszélünk, hanem magáról a zenéről, zeneélvezetről vagy a felvételek által megtapasztalt rögzítési metódusokról, (be)mikrofonozásról és sorolhatnám...
Mindez pedig azért lehetséges, mert nem tudunk már a frekvenciasáv milyenségébe, sajátságos torzításokba, színezetekbe, gyengeségekbe, jelleg(ek)be kapaszkodva nagyívű okosságokkal előállni, beszélgetés címén.
Sajnos a valóságban nagyon kevés lánc képes erre, vagyis még a szívszorítóan drága rendszerek zöme sem felel meg ezen, számomra alapvető kritériumoknak.
A legtöbb gyártmány, sajnos erős saját jelleggel rendelkezik. Ennek okán szoktam lebeszélni az abszolút referencia kábeleimről igen sokakat, hiszen az ilyen típusú láncokban totálisan(tonálisan) használhatatlanok.
Vagyis nem fogják az alapvetően kőbolygókat „terraformálni” a Weyland-Yutani társaság kénye-kedve szerint! (Aki érti érti!)
A valós High End rendszer elhomályosítja, szinte megszünteti az elektronikákat!
Egyféle könnyed, magabiztos párbeszédet, átjárhatóságot biztosít a felvételek hús-vér valósága, mondanivalója és a hallgató között.
Tudatosan nem az előadóművész és a hifista közti relációt írtam, mert egyértelműen a hangmérnök által megkomponált, elképzelt hanganyaggal, teremtünk kapcsolatot és nem magával a zenészekkel, bármennyire is romantikusan hangzik ez utóbbi.
Aki mégis úgy érzi, vagy ezt vizionálja, annak gyanítom semmiféle reális megtapasztalása nincs a hangosított-hangosítatlan koncertekkel, hangszerekkel, zenészekkel, vagy írhatnám úgy is, hogy a puszta valósággal.
Tehát hiába rendelkezünk az optimális, feladatukat tökéletesen ellátó készülékhalmazzal, itt egy újabb technikai jellegű falba ütközünk. Bár ez korántsem olyan áthatolhatatlan, mint a korábban taglalt a (hang)minőség kinyerését gátoló, első védvonalként szolgáló készülék és kábelhalmaz szintű.
Magyarán, soha nem lesz megtapasztalható az élő zenészek, közvetlen, purista varázslata a high end hifi által a technológiai sajátosságokból és korlátokból eredően.
Kizárólag a felvételekre lehet a maguk valóságában, ideális esetben tökéletes fókuszú rálátásunk.
Sok kereskedő, gyártó, szeret példálózni a zenész ismerősökkel, előhúzzák példaként egy vitában, mint valamiféle megkerülhetetlen Jolly Joker-t.
„Mert a Fityek Pici László, etno-jazz cimbalmos megmondta, hogy ez a lánc, készülék ez aztán ilyen meg olyan és stb...”
A filmgyártásból fakadóan rengeteg híres, kevésbé híres, színpadi előadóval és professzionális session zenésszel állok munka, vagy baráti kapcsolatban.
Az, hogy valaki jó, kutyaütő vagy éppen elismert hangszeres zenész, énekes, vokalista, nem jelenti feltétlenül azt, hogy ért a High End Audio-hoz.
A zenészek véleményét is ugyan úgy kezelem, mint Sike Andor nyugdíjas buszsofőrét Tiszapalkonyáról, akinek az Ikarus-ában folyamatosn szólt a 3+2 és az R-GO, "csuma" hangerővel 40éves praxisa alatt. Vagyis nem teszem azonnal a felső polcra a zeneművészetekben jártas szofisztikált előadóművészek véleményét.
Ugyanis, vannak olyan zenészek akik egyenesen megvetéssel beszélnek a hifistákról, audiophilekről!
Rengeteg privát beszélgetésben időről-időre előjön a téma zenészek, hangmérnökök, egyéb szakemberek között, ahol jó esetben a vicc tárgyát képezzük a rosszabb esetet meg inkább ne forszírozzuk...
Legyen akkor zárszóként még egy kis, "agyonverte" kábel vs kábel téma, amit a durr-bele mesterek, számukra kényelmes és jövedelmező módszertannal, amolyan szabados módon teljesen leegyszerűsítenek.
Leírom ismét a már ezerszer elhangzottakat, de ezt nem lehet elégszer...
Nem létezik a legjobb kábel, maximum egy adott láncban, fül számára, specifikus célfeladat ellátására létezhetnek „legjobb” alternatívák.
Még abszolút csúcsminőségű kábelek sem minden esetben lehetnek egymás csereszabatos alternatívái. Pedig azok minősége nem hagy túl sok mozgásteret a képzelgésnek. Mivel a minőségük stabil és sokkal inkább füllel, mint szájjal fogható, folyósítószert, költői szabadságot és joghézagot csak nyomokban tartalmaznak.
Többször összevetettem már különböző nemzetközi referenciákat és bizony itt is erősen készülék, felhasználás függő a végeredmény. Még úgy is, hogy abszolút referencia készülékekhez illesztem, ahol nem vész el a felbontás.
Amennyiben, oktondi vadtulok lennék, már ennyi kapaszkodó és konkrétum jogán is telepöföghetném a netet fotókkal illusztrálva a hülyeségemet a márkák megjelölésével.
Természetesen ezen kábelek egyike sem a külterület alsón található forgácsolóüzem melléképülete mögötti bozótosban a melósok által évekig (le)vizelt hegesztőtrafó „öregített” tekercsdrótjaiból származik, sem pedig akciós, legendásított, ebay-es 4n kínai plebejus ezüstből készül.
Hozzátéve, hogy akadhatnak olyan költséghatékony megoldások, ahol még ezek az úgynevezett öregvizi vezetők is tökéletesen megfelel(het)nek a célnak, vagyis saját, egyedi kis igazságokat teremthetnek a tulajoknak.
A kivétel pedig mindig erősíti a „szamárt”!
OFF!
