A Fórum működési költségeihez járulsz hozzá azzal, ha hirdetéseket jeleníthetünk meg. Kérjük, hogy fontold meg ezen az oldalon az „Adblock” rendszered kikapcsolását.
Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
---- A Z+ hálózati kábel és a Noise killer többéves fejlesztés eredménye. Mindkettő annak köszönheti a sikerét, hogy a hagyományos megoldásoktól alapvetően különböző koncepción alapulnak.
A Power-R kábel koncepció
A zene akusztikai élmény a fülünkkel hallgatjuk. Legjobban csukott szemmel élvezhetjük kikapcsolva másik fontos érzék-szervünket a szemünket. Ha ez így van, akkor mi az oka annak, hogy az audió készülékek és a kábelek szenünknek tetszetős formában készülnek? Az ok a célszerűség. A gyártó cégek pontosan tudják, hogy a leendő vásárló első benyomását egy termékről a szemével szerzi. Ez pedig döntő pillanat, kis túlzással itt dől el a megveszem/nem veszem meg kérdés.
Sajnos a szemre, szépségre tervezés és a jó hangzásra tervezés szempontjai igen eltérők. Ebben különböznek alapvetően a Power-R kábelek a nagy gyártók kábeleitől. Az én koncepciómban nem az eladhatóság az első szempont, hanem a jó hangzás. A fejlesztések során a tesztelés alapvető fontosságú volt és ez olyan tapasztalatokhoz és következtetésekhez vezetett, amik élesen különböznek a kábelezés elterjedt és erősen rögzült téveszméitől.
Melyek a legfontosabb következtetések:
1. A kábel készítéshez használt huzalok nagyon régen gyártott, lenyugodott anyag szerkezetűek legyenek
2. Az árnyékolást kerüljük, csak az igen ritka helyzetekben használjuk, amikor arra tényleg szükség van
3. A huzal átmérőket csak az éppen szükséges értéken tartsuk, semmiképp nem méretezzük túl a huzalozást
4. Lehetőleg ne tegyünk köpenyt a kábelekre csak megfelelő szigetelést.
Nagyjából ennyi publikus, ha valakit ennél több részlet érdekel az írjon nekem a cables@freemail.hu mail címre.
Válaszolni fogok!
----
Én is köszönöm úgy a jó kívánságot, mint a kedves véleményt. Z+ hálózati kábel és a Noise killer többéves fejlesztés eredménye. Mindkettő annak köszönheti a sikerét, hogy a hagyományos megoldásoktól alapvetően különböző koncepción alapulnak. Arra meg különösen büszke vagyok, hogy mindkét eszközt kedvező ár és kivételesen jó kezelhetőség jellemzi!
Szép napot mindenkinek!
Emelem kalapom Rudi bácsi!
Úgy indult,hogy Noise killerre fájt a fogam, de ha már lúd...., kipróbáltam egy Z+ hálózatit, amit a lejátszómba dugtam be,egy 200-250 ezer forintos ,használtan már,100 e.-ért is kapható kedvelt kábel helyére.
Sikerült nem csak kiváltani, egyértelmű javulás! Ez nem csak egy " oldalra" lépés. Ezután jött az elosztómba a killer, eredmény,AZ ÉN RENDSZEREMBEN egy részletesebb,istenien természetes tonalitású hang,egy valóságosabb térleképezéssel,(a csendes fekete háttér,és a dinamika, eddig is jó volt nálam), jobb jelenlét érzéssel,élőbbé vált a zene. Fantasztikus hagyzerhangok,talán egyik legjobb példa a templomi orgona játéka ahol legjobban megmutatkozik. Azok a holografikus háttérképek szépen,ézelmekkel telítődve kirajzolódnak!
Köszönöm Rudi bácsi!
Jó egészséget kívánok!
Üdv mindenkinek!
A napokban sikerült a rendszeremben egy Radnai Rudibácsi által készített Z+ tápkábelt tesztelnem(nem mellesleg jelenleg a teljes rendszerem Power R kábelezésű beleértve a tápkábelt is ami a Z kryo kezelt)
Hittem a Z+ kábelben hisz ismerve Rudibácsi munkáját tudtam,hogy jó lesz,de minden elképzelésemet felülmúlta az amit hallottam 1tápkábel cseréjétől!
Elképesztően jól közvetít mindent ez a kábel,egyszerűen bámulatos amit művel.
Nem megyek bele mit hallottam és hogyan,szerintem tapasztalja meg mindenki aki nyitott rá!
Jó zenehallgatást mindenkinek
Üdv,
András
Üdv mindenkinek!
A napokban sikerült a rendszeremben egy Radnai Rudibácsi által készített Z+ tápkábelt tesztelnem(nem mellesleg jelenleg a teljes rendszerem Power R kábelezésű beleértve a tápkábelt is ami a Z kryo kezelt)
Hittem a Z+ kábelben hisz ismerve Rudibácsi munkáját tudtam,hogy jó lesz,de minden elképzelésemet felülmúlta az amit hallottam 1tápkábel cseréjétől!
Elképesztően jól közvetít mindent ez a kábel,egyszerűen bámulatos amit művel.
Nem megyek bele mit hallottam és hogyan,szerintem tapasztalja meg mindenki aki nyitott rá!
Jó zenehallgatást mindenkinek
Üdv,
András
.. Nehéz megfogalmazni, de határozottan jobb. Igazából nüanszokban különbözik, de olyan mellbevágóan észrevehető, mintha egy összekötő kábelt cserélt volna az ember, de határozottan hallani. Az előadás zeneibb, "nyugodtabb", "áramlóbb", a jelenlét érzet észrevehetően hatásosabb, ugyanakkor színezést, vagy kiemelést nem tapasztaltam.
...
A hálózati kábel olyan a készülékeinknél, mint egy háznál az alap. Ha az nem jó, akkor bármi épülhet rá a végeredmény is rossz lesz. A hálózati kábelnél tér el legjobban a valóság, a ránézésre gondolt véleménytől. Itt az a mondás érvényesül, hogy a kevesebb néha több. Egy próbát mindenképp megér!
1,5 m-es Z+ hálózati kábel.jpg (60.02 KiB) Megtekintve 2901 alkalommal
Szép napot mindenkinek!
Próbára került hozzám egy Z+ tápkábel. Azzal a tanáccsal kaptam, hogy próbáljam ki a switchez használt tápomhoz. De én máshogy gondoltam. A sima Power-R Z kábelt kivettem a CXN-100 streamerből és megkapta a Z+ kábelt. Azért ezt választottam, mert a CXC-V2 cd futóművel is ezt a dacot használom, kapja ő a legújabb fejlesztést. Nos, a kisebb csodát megint már az első taktusoknál hallani lehet! Nem olyan eget rengető, mint mikor először került a rendszerembe Power-R kábel, de elsőre hallható, hogy megint javult a már így is rendkívül jó hangkép, nem kell A-B teszt. Még jobban nyúlik a tér minden felé, még nagyobb a szeparáltság, még szebbek mélyek, hihetetlen a dinamika! Aztán a kivett sima Z tápkábelt betettem a switch tápjának eredeti kábelje helyett. Itt is simán hallani a két kábel közötti különbséget, még finomabb lett a hangkép, kellemes bársonyos a hangzás, még nőttek kicsit a részletek. Így ez az eddigi legjobb felállásom! A cd és a CXA81 erősítőm még a sima Z kábeleken csatlakoznak, érdemes lenne a táppal együtt megnézni, úgy mit javulna a hangkép full Z+ kábelezéssel, bár elképzelésem sincs, hogy még hova lehetne menni, de biztosan javulna a rendszer. Még egy dc kábel szerintem biztosan kell a rendszerbe, de már így is varázslat, ami hangok ahogyan kijönnek, nekem minden egyes zeneszám élményszámba megy, imádom hallgatni a zenéket! Mindent egybevetve, kicsit eltértem az ajánlottól, de szerintem kihoztam a rendszerből és az egyetlen Z+ tápkábelből a maximumot, még nagyobb zenei élményt ad vele a rendszerem!
Nemrég tényleg véletlen random marketplace-es tápkábel próba-hallgatás után hozzám került egy régebbi tápkábel, a leírásban annyi volt, hogy Radnai Rudolf készítette, igazából én csak a dac-omhoz szerettem volna egy szerethető hangú, jobb minőségű kábelt, az eladó is biztosított, hogy ha nem válik be, akkor visszavásárolja. Visszavásárlásra nem volt szükség, a kábel fittelt a rendszeremmel, majd gondoltam megkeresem a készítőjét és megkérdezem infókról, egyéb kábelekről. Radnai úrral sikerült felvennem a kapcsolatot és felajánlotta, hogy kipróbálhatjuk őket a rendszeremben, személyesen elhozta (gondolom azért szerencsés helyzetben voltam, hogy én is budapesten élek) és közösen hallgattuk a különböző kábeleit. Nekem a koncepció, ahogy készülnek ezek a kábelek, nagyon szimpatikus, követ egy iskolát, ami alapvetően nem a mainstream audiophile piac zsánereivel operál, hanem olyan anyagokat és megoldásokat használ, ami megfelelt néhány komoly nemzetközi manufaktúra hivatásának is - pl. Kondo (audio note) vagy Shindo lab kábelei is hasonló koncepcióval készültek: A lehető legkevesebb akadályt gördíteni a zenei jel útjába. Én is azt gondoltam, hogy biztosan számít a kábel keresztmetszete és a precíz szigetelés, viszont kíváncsi voltam. A zenehallgatás úgy zajlott, hogy adott zenéket hallgatva, egymás után raktunk a rendszerbe különböző kábeleket (tápkábel, ic kábel, coax, hangfalkábel). Eddig sem voltak alap kábeleim, igyekeztem azért minőségibb darabokat belerakni vagy legalább ár-érték arányban legyen jó...Radnai úr kábelei szépen darabonként javítottak a hangzáson. A kábelek szintén rendszerfüggő elemek, az én rendszerem minden változtatást meg is hálált, végeredményben az előző kábelekhez képest, egy nyugodt de dinamikus, zenei hangot produkált. A tápkábelt, hangfalkábelt és az coax-ot jelenleg is hallgatom a rendszerben, ha valami beválik nem szokásom cserélgetni. Őszintén ajánlom, hogy nyugodtan tegyetek egy próbát, mert egyrészt a saját rendszeredben hallhatod, másrészt ez nem egy arctalan, polcról márkanevet leolvasós kiválasztás, hanem egy találkozás a készítővel és a koncepciót ott helyben hallhatod is.
Próbáld ki a hálózati zajszűrő nélkül is...... Lehet meg fogsz lepődni...
Mármint arra gondolsz, hogy a Keces leválasztó trafót iktassam ki a rendszerből? Akkor meg valami normális elosztó kell majd helyette. :) Tudsz konkrétan ajánlani valamit, amit érdemes kipróbálni?
Próbáld ki a hálózati zajszűrő nélkül is...... Lehet meg fogsz lepődni...
Mármint arra gondolsz, hogy a Keces leválasztó trafót iktassam ki a rendszerből? Akkor meg valami normális elosztó kell majd helyette. :) Tudsz konkrétan ajánlani valamit, amit érdemes kipróbálni?
Jómagam két darab Z típusú hálózati kábelbe, 2 db DC kábelbe és egy Noise Killerbe.
A hálózati kábelek meglepően hajlékonyak, pedig voltak már vastag kígyók a rendszerben.
Nálam a falban egy dupla aljzat van a hifinél, az egyikbe érkezik a vezeték a biztosítéktól (nincs külön tápösvényem), a másik aljzat az előzőből átkötött fali sorolóként. A bejövő aljzatba került a noise killer, az átkötött aljzatba ment a Keces BP-2400 leválasztó trafó. Ebbe vannak kötve az eszközeim.
Az egyik Z tápkábel a DENON SACD DCD-2020AE lejátszóba ment, a másik pedig a Keces P8-as duál kimenetes lineáris tápegységbe, ami a Lumin D2 és a Roon Nucleus eszközöket szolgálja ki (ide van bekötve a két DC kábel is).
Röviden: a tápkábelek a forrásokhoz kerültek. Az Accuphase E-380 erősítőm nem kapott egyelőre új tápkábelt, én nagyon szeretem a hangját a gyári stock kábellel is.
Amit visszajeleztem Rudolfnak:
"Nehéz megfogalmazni, de határozottan jobb. Igazából nüanszokban különbözik, de olyan mellbevágóan észrevehető, mintha egy összekötő kábelt cserélt volna az ember, de határozottan hallani. Az előadás zeneibb, "nyugodtabb", "áramlóbb", a jelenlét érzet észrevehetően hatásosabb, ugyanakkor színezést, vagy kiemelést nem tapasztaltam. Beváltak a rendszeremben ezek így együtt, örülök, hogy megvettem őket."
Tudom, hogy ez így ebben a formában elég megfoghatatlan, mert nem taglaltam, hogy milyen típusú kábelek jártak már a rendszeremben, de ezt most direkt nem fogom leírni, mert akkor megkapom a "hát ahhoz képest nem csoda" <-> "hát te hülye vagy" típusú skálán az épp aktuális gondolatot. Emellett hangsúlyozandó a szokásos: az én rendszeremben az én fülemmel, az én akusztikai adottságaimmal, az én ízlésemnek megfelelően, stb stb.
Ez egy rendkívül szubjektív hobbi, én örülök ezeknek a kábeleknek, mert tetszik, amit hallok és a portalanításos bekötésnél/szétszedésnél sem kell pitonokkal és anakondákkal birkóznom.
Azt is érdemes tudni, hogy én a zene miatt, nem a kütyüzés miatt vagyok ebben a hobbiban. Nagyon cok cédém, SACD-m, koncert BD/UHD BD/DVD felvételem van, inkább ebbe szeretek pénzt tolni és élvezni a zenét, mintsem, hogy a zene az eszközeim hallgatásának "szükséges rossz" eszköze. Arra sem tudok válaszolni, hogy ha ezt meg azt a kábelt nem ebbe, hanem amabba kötöm, és mi van, ha oda nem teszem be ezt a kábelt és a többi, nos, ezek nem érdekelnek. Megkapom, amit megveszem, bekötöm, meghallgatom, aztán vagy tetszik vagy nem. Nem vagyok hajlandó időt és energiát szánni abba, hogy össze-vissza kötögetek mindent. Tudom, hogy ez sokaknak furcsánat tűnhet, de hát ez van, mindenki másként csinálja.
Nem a vastag kábelek fogják meghozni a megváltást, erre mindenképpen rámutatnak ezek a kábelek.
Kötelezettség nélkül volt lehetőség kipróbálni, kifizettem, elhoztam, ha nem válik be, Rudolf visszaveszi. Semmit nem veszíthetsz vele, maximum azt, ha nem próbálod ki - hátha nálad is beválik. A komolyabban hájpolt dugókból egy nyomorult schuko többe kerül, mint ez a kábel tokkal-vonóval. Persze én vagyok süket, ha nem hallom, hogy a palládium-ródium-arany-ezüst-terillium-berillium ötvözet mennyivel jobban szól, de hát igazából ez az én szerencsém, nem kell ilyenre költenem. :)
... Jelenleg 4 db Z hálózati van nálam használatban. Véleményem szerint ez egy hihetetlen transzparens, színezetlen hangú kábel. Gyors, feszes, jó felbontású. Lehámoz minden felesleget a hangról, mégis megmarad a testessége, súlya a hangszereknek. Volt nálam több hiper-felbontású tápkábel, de ez a "tapintahtóság" ott rendszerint elvész (pl. Zensati Zorro), pedig az segíti megteremteni az élő zene illúzióját. Legalábbis az én hitrendszeremben
Ár/teljesítmény aránya meg röhejes
:
Nagyvonalúan átsiklott az ide írogató társaság a fenti beíráson, pedig talán nem kellett volna. Mert ez azt mondja ki, hogy többszázezres hálózati kábelekből hiányzik a lényeg, ami ebben az olcsó Z kábelben meg van. Tegnap magam is hallottam ezt tegnap egy ügyfélnél, akinek a rendszeréből ennek hallatán kikerült egy tízszeres árú, baromi nehéz, nagyon merev DIY hálózati. Szándékosan nem írok gyártót és típust, mert nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy hamarosan szembejön az igazság azokkal, akik úgy ítélnek meg egy kábelt, hogy legyen drága az a kábel, mert az biztosan jó.
----
Egy év után ismét jelentkezett az egyik legkülönlegesebb ügyfél akivel eddig találkoztam. Vettem egy McIntosh erősítőt kéne egy IC kábel. Tudsz adni? -ennyit írta a Facebook oldalamra, Tudok- válaszoltam. Akkor küldök érte valakit fél óra múlva ott lesz. Mennyi az ára? 60 e. Utaltam! Tényleg jött valaki kocsival és elvitte a kábelt. Ma ennyit írt a Facebookra:
K véleménye IC kábelemről.jpg (9.1 KiB) Megtekintve 6510 alkalommal
---
....Számomra a legnagyobb tanulság az volt, hogy a drága és nehezen kezelhető hálózati kábelek mennyit rontanak a hangzáson....
Ez így, ebben a formában nem igaz.
Ott, annál a rendszernél, nektek jobban tetszett (meg lehet másnak is így lenne).
Ennyi.
Természetesen minden megállapítás az adott rendszerre vonatkozik. Ez a tulaj viszont nagyon alapos ember, tegnap visszarakta a régi kábelezést és egyenként cseréli be a Power-R változatokat. Leközlöm majd a tapasztalatokat, ha leírja nekem. Mindenesetre engem nagyon meglepett, hogy ezeket az ultra high-end-nek hirdetett és többszáz ezer forintos, baromi nehezen kezelhető hálózatikat simán ki tudtuk venni a rendszerből és sokkal jobb lett a hang.
Valami kimaradt a beszámolóból. Az IC kábelekkel együtt bekerült a rendszerbe egy Noise killer dugó is az első elosztó helyre.
Erre azért hívnám fel a figyelmet, mert a legújabb változat, ami fázis érzékeny.
Fázis érzékeny Noise killer.png (57.12 KiB) Megtekintve 6799 alkalommal
Gyakorlatilag egy teljes rendszer kábelezést cseréltünk tegnap egy új vevőnél. Nem ismertük egymást, az ilyen dolog olyan, mint egy ugrás a sötétbe mindkét fél részéről. Annyit kértem, hogy amikor értem jön kocsival, hogy hozzon pár CDt, meghallgatni nálam hogy szólnak. Így is történt, a második CD belehallgatás után azt mondta: Sok felé jártam az elmúlt hetekben de rendes hangot nem hallottam, ez itt úgy szól, mint nálam, finoman, nyugodtan. Elmentünk hozzá, meghallgattuk ugyan azokat a CDket, nem volt rossz, főleg, hogy álló hangfalak szóltak. Elsőként a 3 hálózati kábelét cseréltük Z kábelekre. Vastag, nehezen kezelhető kábelei voltak ismert magyar készítőktől, jóval drágábbak, mint a Z. Meghallgattuk így a rendszert finomabb, részletezőbb lett a hangzás. Utána egy elég drága Siltech hangfal kábelt cseréltünk az enyémre, utána szomorúan mondta, hogy még jobb lett a felbontás, de néhol kicsit bántóak a magasak. Cseréljük ki a két pár IC-t is az én csupasz IC kábeleimre mondtam. Ettől jött meg az igazi jobb hang, még részletezőb, még dinamikusabb, de hallgatható és kellemes. Ott hagytam mindent előleg nélkül, hallgassa a nyers kábeleket egy-két hétig. Ennyi volt a tegnapi Power-R kábel tesztelés. Számomra a legnagyobb tanulság az volt, hogy a drága és nehezen kezelhető hálózati kábelek mennyit rontanak a hangzáson.
Kivételesen erős zajelnyomás.jpg (78.02 KiB) Megtekintve 6859 alkalommal
Sejtem mire gondolsz Vintagehifi! Én hasonlóan gondolkodom mint Te, csak nem beszélek (írok) ilyen durva stílusban, amiért akár ki is tílhatnak az adminok a fórumról. Úgyhogy egy kicsit vegyél vissza a stílusból, mert ez nem méltó a fórum méltóságához.
Szóval én is úgy gomdolom, hogy vigyázzunk a topic(ok) színvonalára, szóljon a topic a nevéről; jelesül Vélemények, kérdések Cables fejlesztésekkel kapcsolatban.
Járjunk elől jó példával.
Régóta ismerem Cables termékeit. Előbb volt IC kábelem tőle, minthogy a fórumról hallottam volna. Akkoriban szájról-szájra terjedt a hír, hogy egy ingyenesen kipróbálható, megfizethető árú kábelt lehet Budapesten vásárolni.
Bennem nem volt előítélet és üzlet lett belőle. Aztán jöttek az újabb fejlesztések és én jobbnak hallottam ezeket mint az elődőket. Szinte az összes fejlesztés volt nálam hosszabb-rövidebb ideig, a kábelekből most a legrissebbek vannak, de a demag például hosszú évek óta megvan. Legújabb szerzeményem a Noise Killer, ami a rendszer fontos részét képezi.
Időközben jöttek-mentek más gyártók kábelei is. Szándékosan nem írok neveket, hogy ne rontsam a hírnevüket. Ha valakit érdekel privátban megírom kik véreztek el nálam a hifi oltárán. Cables aktuális portékája ár-érték arányban verhetetlennek bizonyult.
Ezek a kábelek más rendszerekban lehet, hogy beváltak volna és lehet hogy be is váltak. De a hifizés már csak ilyen, minden rendszer függő.
Ha Te is Cables kábel-párti vagy, vagy csak kipróbáltad valamelyiket bátran írd le a tapasztalataidat.
Szerintem Te ne mond meg, hogy én mit csináljak és hogyan!!!
Sejtem mire gondolsz Vintagehifi! Én hasonlóan gondolkodom mint Te, csak nem beszélek (írok) ilyen durva stílusban, amiért akár ki is tílhatnak az adminok a fórumról. Úgyhogy egy kicsit vegyél vissza a stílusból, mert ez nem méltó a fórum méltóságához.
Szóval én is úgy gomdolom, hogy vigyázzunk a topic(ok) színvonalára, szóljon a topic a nevéről; jelesül Vélemények, kérdések Cables fejlesztésekkel kapcsolatban.
Járjunk elől jó példával.
Régóta ismerem Cables termékeit. Előbb volt IC kábelem tőle, minthogy a fórumról hallottam volna. Akkoriban szájról-szájra terjedt a hír, hogy egy ingyenesen kipróbálható, megfizethető árú kábelt lehet Budapesten vásárolni.
Bennem nem volt előítélet és üzlet lett belőle. Aztán jöttek az újabb fejlesztések és én jobbnak hallottam ezeket mint az elődőket. Szinte az összes fejlesztés volt nálam hosszabb-rövidebb ideig, a kábelekből most a legrissebbek vannak, de a demag például hosszú évek óta megvan. Legújabb szerzeményem a Noise Killer, ami a rendszer fontos részét képezi.
Időközben jöttek-mentek más gyártók kábelei is. Szándékosan nem írok neveket, hogy ne rontsam a hírnevüket. Ha valakit érdekel privátban megírom kik véreztek el nálam a hifi oltárán. Cables aktuális portékája ár-érték arányban verhetetlennek bizonyult.
Ezek a kábelek más rendszerekban lehet, hogy beváltak volna és lehet hogy be is váltak. De a hifizés már csak ilyen, minden rendszer függő.
Ha Te is Cables kábel-párti vagy, vagy csak kipróbáltad valamelyiket bátran írd le a tapasztalataidat.
--- Mikor lesz jobb rendszerünk, ha sok pénzt teszünk bele, vagy ha okosan, nyitottan gondolkodva fejlesztjük?
Szerintem a második megoldás a jobb. De ez így röviden nem sokat mond. Sokat kell beszélgetni értelmes emberekkel, sok rendszert kell meghallgatni, és ami a legfontosabb nyugodtam szembe menni a megszokott megoldásokkal. szvsz