Hát erre is van ("árat sem hajlandók közölni") magyarázó háttér információ: Vannak bizonyos, általában high-endben utazó gyártók, akik kikötik, hogy a termékeik ne legyenek publikusan, árral feltüntve megtalálhatók webáruházban. Személy szerint én ezt 2019-ben anakronisztikus marhaságnak tartom, és szerencsére egyre kevesebb az ilyen múlt évezredben ragadt kőagyú gyártó, de pl. nálunk is akad belőle. Nem tudunk mit csinálni, ha mégis kitesszük, akkor a forgalmazás jogát kockáztatjuk.Aszpirin írta: ↑2019.12.16., hétf. 10:29Én meg csak annyit mondtam, hogy a legjobb rendszerbe is becsúszhat hiba. Az Octogon Audio - úgy mint akármelyik hifis forgalmazó cég - nekem senkim, egyszerű ügyfelük voltam párszor (relatíve nem is nagy értékben), de róluk pont nem feltételezem, hogy egy kábel ára miatt sumákoljanak, mert aki már járt náluk, az tudja, hogy nem egy sufnicégről van szó. Szerény véleményem szerint akkora helyszíni árukészlettel elég kevés cég dicsekedhet idehaza, és nem csak az olcsó cuccokból van nekik raktáron, megnézhető/meghallgatható módon. Nem egy "csak weben létezünk, ha megrendeled tőlünk, akkor mi is megrendeljük a forgalmazótól" bolt, a webshopban is rengeteg termék van "Készleten" mejelöléssel. Van telefonszámuk, van üzlethelyiségük és komoly bemutatótermük, és az ilyen "azóta sem válaszolnak a levelemre"-nek esetükben bőven van alternatívája, gondolom azt mindenki tudja, hogy a telefonja nem csak facebookolásra jó. Ami a fogyasztóvédelmi eljárás kilátásba helyezését illeti, persze, meg lehet tenni, és valószínűleg hatásos is lesz, de kicsit ágyúval a verébre, mert egy telefonhívás mindkét fél részéről sokkal egyszerűbb megoldás.bitrograde írta: ↑2019.12.16., hétf. 08:44A legtöbb webshopban azért nem megoldhatatlan a termék alá odaírni, hogy "rendelés előtt érdeklődjön telefonon". Az 1-3 napos szállításról szóló információ gyakorlatilag a vásárló megtévesztése, mert könnyen előfordul, hogy a több helyen is hasonló áron kapható terméknél azt a boltot választja, ahonnan hamarabb beszerezhető az áru. A visszatérítéssel való késlekedés pedig természetesen védhetetlen.alto írta: ↑2019.12.15., vas. 20:03A legtöbbnél csak emailen vagy telefonon tudjuk lekérdezni egy adott termék aktuális elérhetőségét. Egy több ezer terméket tartalmazó webshopban manuálisan így lehetetlen frissen, naprakészen tartani a készletinformációkat.
Ettől függetlenül, ha töröltek egy kártyás rendelést, kutya kötelességük a kártyás fizetési szolgáltatónál azonnal kezdeményezni a visszatérítést, ami pár órán belüli jóváírást eredményez. Ha ez nem történt meg, érdemes kilátásba helyezni egy fogyasztóvédelmi eljárást, azt egyik kereskedő sem szereti magára húzni.
Miért kell mindig rögötön rosszhiszeműségre gondolni?
Én speciel kicsit fenntartásokkal kezelem azokat a webshopokat, amelyeknél az van ott, hogy "Megrendelés előtt mindenképpen érdeklődjön telefonon a készletinformációról", főleg azért, mert a webshopos vásárlásaim szinte mindig hétvégén ejtődnek meg, és olyankor persze hiába érdeklődsz, mert a legtöbb helyen nem veszik fel a telefont, csak munkaidőben.
Vannak "webshopok" (tulajdonképpen már nem is azok), ahol még az árat sem hajlandók közölni, de persze azt ki tudták írni, hogy "Érdeklőjön" az ár helyére - ez mennyivel jobb?
Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
Pc alapú audio lejátszás
Re: Pc alapú audio lejátszás
BARTIMEX AUDIO Honlap
Főrendszer Forrás: SynologyDS713+ -Linn Majik DS DAC-fejhallgató erősítő: Antelope Audio Zodiac+ Előerősítő: Music First Audio Classic Copper Erősítő: Trafomatic Audio Experience Two Hangfal: WLM Lyra MKII Signature IC kábelek: Audioquest Columbia Hangfal kábel: Furutech u-2T Tápellátás: Trafomatic Audio Classic Power Fejhallgató: Beyerdynamic T 1
Kisrendszer Forrás: XTZ CD-100 Erősítő: XTZ Class A100-D3 Hangfal: XTZ 99.38 IC kábel: XTZ interkonnektHangfalkábel: Neotech KS-11275

Ja igen, ugy kulonosen nehez, ha nem adok meg minden infot hozza :-)kaef2 írta: ↑2019.12.16., hétf. 11:17Sajnos az ilyen kérdésekre nem tudok választ adni. :)
Legfeljebb a magam útját elmondani.
Én lecseréltem, de ez azért a PC összerakása tekintében még az USB kártya árán kívül is jó pár százezer forintomba került.
Szóval ha tényleg le akarod cserélni, akkor PC-t és Audiolinuxot is kell a kártya mellé venni, meg egy jó 5V 2A külső tápot legalább a kártyának.
A végén számottevően többet költöttem, mint mondjuk az SMS 200 Ultra ára lett volna. Nekem tetszik a végeredmény és a hatását arányosnak érzem a költött pénzzel, de ez csak rám igaz.
![]()
Egy audiora kihegyezett passziv gepem mar van, linearis tappal es jelenleg Uptone Audio JS-2 tapolja az SMS-200-at.
Anno egy PP V3 kartyam volt, amit nagyon szerettem ebben a rendszerben, de az SMS-200 jobban kihasznalhato volt, ezert csereltem le, viszont nagyon hajlok arra, hogy visszaterjek egy USB kartyara.
Az Ultra pelda azt hiszem, segitett, amit irtal, de had konkretizaljak:
a: passziv PC linearis tappal, SMS-200 JS-2 tappal
b: passziv PC linearis tappal, SMS-200 Ultra JS-2 tappal
c: Macbook pro + passziv PC linearis tappal, Pink Faun USB JS-2 tappal
Stimmel a prioritas?
Koszi!
Audio PC + MZPX USB + UpTone LPS-2.1, AudioQuest Diamond Ethernet
Chord Qutest DAC, Tellurium Q Black Diamond USB kábel
Primaluna HP, PMC twenty:26, Tellurium Q Silver kábel
Chord Qutest DAC, Tellurium Q Black Diamond USB kábel
Primaluna HP, PMC twenty:26, Tellurium Q Silver kábel
Re: Pc alapú audio lejátszás
Sajnos az ilyen kérdésekre nem tudok választ adni. :)
Legfeljebb a magam útját elmondani.
Én lecseréltem, de ez azért a PC összerakása tekintében még az USB kártya árán kívül is jó pár százezer forintomba került.
Szóval ha tényleg le akarod cserélni, akkor PC-t és Audiolinuxot is kell a kártya mellé venni, meg egy jó 5V 2A külső tápot legalább a kártyának.
A végén számottevően többet költöttem, mint mondjuk az SMS 200 Ultra ára lett volna. Nekem tetszik a végeredmény és a hatását arányosnak érzem a költött pénzzel, de ez csak rám igaz.
Re: Pc alapú audio lejátszás
Feri, mit gondolsz, erdemes lenne az SMS-200-at lecserelnem Pink Faun USB-re?
Audio PC + MZPX USB + UpTone LPS-2.1, AudioQuest Diamond Ethernet
Chord Qutest DAC, Tellurium Q Black Diamond USB kábel
Primaluna HP, PMC twenty:26, Tellurium Q Silver kábel
Chord Qutest DAC, Tellurium Q Black Diamond USB kábel
Primaluna HP, PMC twenty:26, Tellurium Q Silver kábel
- Aszpirin
- V.I.P.

- Hozzászólások: 7071
- Csatlakozott: 2018.04.06., pén. 21:30
- Értékelés: 6349
- Tartózkodási hely: Szár
Re: Pc alapú audio lejátszás
Én meg csak annyit mondtam, hogy a legjobb rendszerbe is becsúszhat hiba. Az Octogon Audio - úgy mint akármelyik hifis forgalmazó cég - nekem senkim, egyszerű ügyfelük voltam párszor (relatíve nem is nagy értékben), de róluk pont nem feltételezem, hogy egy kábel ára miatt sumákoljanak, mert aki már járt náluk, az tudja, hogy nem egy sufnicégről van szó. Szerény véleményem szerint akkora helyszíni árukészlettel elég kevés cég dicsekedhet idehaza, és nem csak az olcsó cuccokból van nekik raktáron, megnézhető/meghallgatható módon. Nem egy "csak weben létezünk, ha megrendeled tőlünk, akkor mi is megrendeljük a forgalmazótól" bolt, a webshopban is rengeteg termék van "Készleten" mejelöléssel. Van telefonszámuk, van üzlethelyiségük és komoly bemutatótermük, és az ilyen "azóta sem válaszolnak a levelemre"-nek esetükben bőven van alternatívája, gondolom azt mindenki tudja, hogy a telefonja nem csak facebookolásra jó. Ami a fogyasztóvédelmi eljárás kilátásba helyezését illeti, persze, meg lehet tenni, és valószínűleg hatásos is lesz, de kicsit ágyúval a verébre, mert egy telefonhívás mindkét fél részéről sokkal egyszerűbb megoldás.bitrograde írta: ↑2019.12.16., hétf. 08:44A legtöbb webshopban azért nem megoldhatatlan a termék alá odaírni, hogy "rendelés előtt érdeklődjön telefonon". Az 1-3 napos szállításról szóló információ gyakorlatilag a vásárló megtévesztése, mert könnyen előfordul, hogy a több helyen is hasonló áron kapható terméknél azt a boltot választja, ahonnan hamarabb beszerezhető az áru. A visszatérítéssel való késlekedés pedig természetesen védhetetlen.alto írta: ↑2019.12.15., vas. 20:03A legtöbbnél csak emailen vagy telefonon tudjuk lekérdezni egy adott termék aktuális elérhetőségét. Egy több ezer terméket tartalmazó webshopban manuálisan így lehetetlen frissen, naprakészen tartani a készletinformációkat.
Ettől függetlenül, ha töröltek egy kártyás rendelést, kutya kötelességük a kártyás fizetési szolgáltatónál azonnal kezdeményezni a visszatérítést, ami pár órán belüli jóváírást eredményez. Ha ez nem történt meg, érdemes kilátásba helyezni egy fogyasztóvédelmi eljárást, azt egyik kereskedő sem szereti magára húzni.
Miért kell mindig rögötön rosszhiszeműségre gondolni?
Én speciel kicsit fenntartásokkal kezelem azokat a webshopokat, amelyeknél az van ott, hogy "Megrendelés előtt mindenképpen érdeklődjön telefonon a készletinformációról", főleg azért, mert a webshopos vásárlásaim szinte mindig hétvégén ejtődnek meg, és olyankor persze hiába érdeklődsz, mert a legtöbb helyen nem veszik fel a telefont, csak munkaidőben.
Vannak "webshopok" (tulajdonképpen már nem is azok), ahol még az árat sem hajlandók közölni, de persze azt ki tudták írni, hogy "Érdeklőjön" az ár helyére - ez mennyivel jobb?
- Fő rendszer: Mac (Roon Server) | Thorens 206 + Goldring 2200 | NAD M55 → NAD M33 → Audio Physic Classic 20
- Fejes rendszer: Mac (Roon Server) → RME ADI-2 DAC FS → Hifiman Arya Stealth
- Házimozi: Oppo 203 | AppleTV 4K → Marantz SR6013 → LG OLED77C5 | 5x Dali Opticon + 4x Quadral Casa + B.K.DoubleGem
- bitrograde
- Beköltözött

- Hozzászólások: 2081
- Csatlakozott: 2016.10.27., csüt. 11:40
- Értékelés: 1817
- Tartózkodási hely: Pécs
Re: Pc alapú audio lejátszás
A legtöbb webshopban azért nem megoldhatatlan a termék alá odaírni, hogy "rendelés előtt érdeklődjön telefonon". Az 1-3 napos szállításról szóló információ gyakorlatilag a vásárló megtévesztése, mert könnyen előfordul, hogy a több helyen is hasonló áron kapható terméknél azt a boltot választja, ahonnan hamarabb beszerezhető az áru. A visszatérítéssel való késlekedés pedig természetesen védhetetlen.alto írta: ↑2019.12.15., vas. 20:03A legtöbbnél csak emailen vagy telefonon tudjuk lekérdezni egy adott termék aktuális elérhetőségét. Egy több ezer terméket tartalmazó webshopban manuálisan így lehetetlen frissen, naprakészen tartani a készletinformációkat.
Ettől függetlenül, ha töröltek egy kártyás rendelést, kutya kötelességük a kártyás fizetési szolgáltatónál azonnal kezdeményezni a visszatérítést, ami pár órán belüli jóváírást eredményez. Ha ez nem történt meg, érdemes kilátásba helyezni egy fogyasztóvédelmi eljárást, azt egyik kereskedő sem szereti magára húzni.
Audio-PC (zozoweb & mzperx) / Rotel RCD-865 (by süteményx) - RME ADI-2 FS (zozoweb PSU) - Bryston 4B - Vandersteen 2CE Signature |
OTL by zozoweb (Siemens&Mullard) - Sennheiser HD540 Reference Gold | Wyre4Sound, freeba, SAEC, Kondo KSL-SPC & Mogami
OTL by zozoweb (Siemens&Mullard) - Sennheiser HD540 Reference Gold | Wyre4Sound, freeba, SAEC, Kondo KSL-SPC & Mogami
Re: Pc alapú audio lejátszás
Telepítették már a ROCK-ot mindenre, épp csak intelligens hűtőszekrényre nem.
https://community.roonlabs.com/t/mock-t ... /26349/176
Mondjuk én is egy NUC8i3-on használom (Akasa házban).
Analóg: Roksan Xerxes, SME IV, Supex 900S, Paravicini MC3, Audio Innovations 200;
Digit: Roon ROCK, SOtM 200, Singxer SU-1; Lite DAC50, Soekris 1941;
Preamp: #26 tube+TVC, #801 tube; Amp: 300B SET;
Kábelek: VhAudio Flavor 2 és 4 táp, Jon Risch DIY IC és hangfal;
Speaker: Acoustic Energy Aelite 3
Digit: Roon ROCK, SOtM 200, Singxer SU-1; Lite DAC50, Soekris 1941;
Preamp: #26 tube+TVC, #801 tube; Amp: 300B SET;
Kábelek: VhAudio Flavor 2 és 4 táp, Jon Risch DIY IC és hangfal;
Speaker: Acoustic Energy Aelite 3
Re: Pc alapú audio lejátszás
Nem tisztem a konkurenciát védeni, de némi háttér információval árnyalhatom a képet. A legtöbb hifi kereskedő számos importőrrel, nagykereskedővel áll kapcsolatban. Mi nagyjából 15 különböző partnertől szerzünk be árut, a saját import mellett. Ebből a 15-ből egyetlenegy olyan van, amelyik olyan rendszert biztosít, amely naprakész készlet információkkal szolgál a webshopunk automatikus készlet frissítéséhez. A legtöbbnél csak emailen vagy telefonon tudjuk lekérdezni egy adott termék aktuális elérhetőségét. Egy többezer terméket tartalmazó webshopban manuálisan így lehetetlen frissen, naprakészen tartani a készletinformációkat.Picabia írta: ↑2019.12.15., vas. 18:33Az octogonaudio-val óvatosan. Még november végén rendeltem tőlük egy Supra USB kábelt, ki is fizettem kártyával. A webshopban 1-3 napos beszerzést jeleztek. Másnap küldtek egy levelet, hogy 4-5 nap türelmet kérnek, aztán egy hét múlva szó nélkül törölték a rendelésemet, a pénzem azóta is náluk, levélre természetesen nem válaszolnak. A kábel jelenleg is elérhető a webshopban 1-3 napos szállítással.Aszpirin írta: ↑2019.12.14., szomb. 14:24
Hosszabbítóval is megpróbálhatod, lehet, hogy van értelme, kábel minőségétől függ, de az eredmény nem garantált.
Viszont, amit javasolhatok: én egy 8m hosszú Supra USB kábelt használok, maximális elégedettséggel, ezzel tuti nincs gond: https://octogonaudio.hu/termekek/supra- ... o-kabel-8m Ha zet nem drágállod, szerintem inkább erre költs. Nemrég felbukkant itt az AVX-en is egy használt, természetesen jóval olcsóbban.
Ettől függetlenül, ha töröltek egy kártyás rendelést, kutya kötelességük a kártyás fizetési szolgáltatónál azonnal kezdeményezni a visszatérítést, ami pár órán belüli jóváírást eredményez. Ha ez nem történt meg, érdemes kilátásba helyezni egy fogyasztóvédelmi eljárást, azt egyik kereskedő sem szereti magára húzni.
BARTIMEX AUDIO Honlap
Főrendszer Forrás: SynologyDS713+ -Linn Majik DS DAC-fejhallgató erősítő: Antelope Audio Zodiac+ Előerősítő: Music First Audio Classic Copper Erősítő: Trafomatic Audio Experience Two Hangfal: WLM Lyra MKII Signature IC kábelek: Audioquest Columbia Hangfal kábel: Furutech u-2T Tápellátás: Trafomatic Audio Classic Power Fejhallgató: Beyerdynamic T 1
Kisrendszer Forrás: XTZ CD-100 Erősítő: XTZ Class A100-D3 Hangfal: XTZ 99.38 IC kábel: XTZ interkonnektHangfalkábel: Neotech KS-11275
Főrendszer Forrás: SynologyDS713+ -Linn Majik DS DAC-fejhallgató erősítő: Antelope Audio Zodiac+ Előerősítő: Music First Audio Classic Copper Erősítő: Trafomatic Audio Experience Two Hangfal: WLM Lyra MKII Signature IC kábelek: Audioquest Columbia Hangfal kábel: Furutech u-2T Tápellátás: Trafomatic Audio Classic Power Fejhallgató: Beyerdynamic T 1
Kisrendszer Forrás: XTZ CD-100 Erősítő: XTZ Class A100-D3 Hangfal: XTZ 99.38 IC kábel: XTZ interkonnektHangfalkábel: Neotech KS-11275
- Aszpirin
- V.I.P.

- Hozzászólások: 7071
- Csatlakozott: 2018.04.06., pén. 21:30
- Értékelés: 6349
- Tartózkodási hely: Szár
Re: Pc alapú audio lejátszás
Ez fura. Nekem eddig 4 rendelésem volt tőlük, köztük a Supra USB kábeles is (akkor is 1-3 nap volt jelölve, és 2 nap alatt meg is volt, de akkor szereléssel kértem hangfalkábelt is tőlük, azzal is elkészültek nagyon gyorsan... még fel is hívtak egyeztetésre) és egyetlen dolgot tapasztaltam, hogy az utolsó két esetben a megrendelt cuccok átvehetőségéről nem jött levél, vagyis valami gond lehet a levelezőrendszerükkel. Ezt kb 1 hónapja szóvá is tettem, az ott lévő “öregúr” azt mondta, szól az IT-snak. A honlapjukon megnéve viszont mutatja a megrendelésnél, hogy átvehető-e. Épp pénteken jártam náluk két Audioquest kábelért (egy szerelt Type2 hangfalkábel és egy Golden Gate RCA-jack IC, mindkettő az új hálószobai zajkeltőmhöz), az is flottul ment, bár az átvételi lehetőségről nem jött mail.Picabia írta: ↑2019.12.15., vas. 18:33Az octogonaudio-val óvatosan. Még november végén rendeltem tőlük egy Supra USB kábelt, ki is fizettem kártyával. A webshopban 1-3 napos beszerzést jeleztek. Másnap küldtek egy levelet, hogy 4-5 nap türelmet kérnek, aztán egy hét múlva szó nélkül törölték a rendelésemet, a pénzem azóta is náluk, levélre természetesen nem válaszolnak. A kábel jelenleg is elérhető a webshopban 1-3 napos szállítással.Aszpirin írta: ↑2019.12.14., szomb. 14:24
Hosszabbítóval is megpróbálhatod, lehet, hogy van értelme, kábel minőségétől függ, de az eredmény nem garantált.
Viszont, amit javasolhatok: én egy 8m hosszú Supra USB kábelt használok, maximális elégedettséggel, ezzel tuti nincs gond: https://octogonaudio.hu/termekek/supra- ... o-kabel-8m Ha zet nem drágállod, szerintem inkább erre költs. Nemrég felbukkant itt az AVX-en is egy használt, természetesen jóval olcsóbban.
Javaslom a telefonos vagy személyes elérést, nagyon komoly boltjuk van bemutatószobával és igen nagy árukészlettel, nem hinném, hogy egy kábel árával akarnának sumákolni. Valami emberi tévedés lehet, amit simán el tudsz intézni - szerintem - telefonon vagy személyesen.
- Fő rendszer: Mac (Roon Server) | Thorens 206 + Goldring 2200 | NAD M55 → NAD M33 → Audio Physic Classic 20
- Fejes rendszer: Mac (Roon Server) → RME ADI-2 DAC FS → Hifiman Arya Stealth
- Házimozi: Oppo 203 | AppleTV 4K → Marantz SR6013 → LG OLED77C5 | 5x Dali Opticon + 4x Quadral Casa + B.K.DoubleGem
- b_t
- Kezdő Fórumlakó

- Hozzászólások: 453
- Csatlakozott: 2006.08.28., hétf. 10:24
- Értékelés: 372
- Kapcsolat:
Re: Pc alapú audio lejátszás
Köszi! A jelenlegi beállításokat az auto config javasolta, de mintha az orange nekem is jobban tetszett volna. Érdekes, rápróbálok még.
Most a samba-val küzdök, mert csak ip címmel látja a NAS-om (Roon-ban, mikor beállítom) és nem értem miért. Na mindegy :)

kaef2 írta: ↑2019.12.15., vas. 19:13Nálam ugye nincs semmilyen tároló a gépben, csak a 16 GB ECC RAM. USB stickről a memóriába bootolok és csak hálózatról játszok zenét, igy nem láttam értelmét a Musictoram használatának, és mivel csak 25 W TDP a 4 magos Xeon cpu (ezért nem valami nagyon zöld módon elismerem), nem szoktam kikapcsolni praktikusan soha. Nem használom sem a boot mode: extreme, sem a prioritiy extreme beállításokat, az alap standard beállítással jobban tetszik.b_t írta: ↑2019.12.15., vas. 18:58A "musictoram" opciót te használod?
A zenei file-ok NAS-on vannak, nem lokálisan vannak a gépen, meg ugye Tidal. Nem tudom ebben az esetben számít-e.
AL_config.jpg
kaef2 írta: ↑2019.12.15., vas. 18:10
Legalább egy fél tucat gépre telepítettem, Xeonostól AMD CPU-ig, de általában nem volt vele semmi különösebb gond.
A hivatalosan nem LInux kompatibilis AN/EVGA Nu Audio kártya beüzemelése tartott egy-két napig, de aztán az is megfejtődött (már nem emlékszem, hogyan, ha valaki ezügyben akarna keresni, nem fogok tudni segíteni). Kiváncsiságból még a Pink Faun 2.16 szerverén futó PF verziót is letöröltem egyszer, ott megfürödtem az újrainstallal, be kellett vonnom a PF fejlesztőket, de egy pár óra alatt ott is megoldottunk mindent.
Számomra tökéletesen megfelel az AL, kb 16-17 év Apple használat után, teljesen átálltam a 2 gépes (Roon Core Macbook Pron, Hqplayer + Roon Bridge, Hqplayer NAA AL Xeonos munkaállomás hardveren, teljesen passzív kivitel, ECC RAM, USB stickről RAMroot - minden táp lineáris, Pink Faun USB kártya most éppen Bese Attila - féle 5/9/12V táppal) megoldásra. Ezzel szerintem el leszek egy darabig. Kb egy fél évet kisérleteztem midenféle Windows megoldással is, de az AL nálam jobban is szól és kevesebb a gond is vele, sokkal. Szóval ez a rész egy jó időre kilőve. Talán még a Pink Faun USB kártyához veszek majd hamarosan egy über mega hiper OCXO clock upgradet, csak a kiváncsiság okán.
A magam részéről mindenkinek bátran tudom ajánlani az AL-t, annyi pénzt nagyon megér amibe kerül
http://carbon4copy.blogspot.com/
Re: Pc alapú audio lejátszás
Nálam ugye nincs semmilyen tároló a gépben, csak a 16 GB ECC RAM. USB stickről a memóriába bootolok és csak hálózatról játszok zenét, igy nem láttam értelmét a Musictoram használatának, és mivel csak 25 W TDP a 4 magos Xeon cpu (ezért nem valami nagyon zöld módon elismerem), nem szoktam kikapcsolni praktikusan soha. Nem használom sem a boot mode: extreme, sem a prioritiy extreme beállításokat, az alap standard beállítással jobban tetszik.b_t írta: ↑2019.12.15., vas. 18:58A "musictoram" opciót te használod?
A zenei file-ok NAS-on vannak, nem lokálisan vannak a gépen, meg ugye Tidal. Nem tudom ebben az esetben számít-e.
AL_config.jpg
kaef2 írta: ↑2019.12.15., vas. 18:10Legalább egy fél tucat gépre telepítettem, Xeonostól AMD CPU-ig, de általában nem volt vele semmi különösebb gond.b_t írta: ↑2019.12.15., vas. 12:26Felraktam a Luxor PC-re az audio-linux-ot (headless verzió, csak roon core fut rajta).
http://www.audio-linux.com/#GUIDE
Próbálta más is?
Hangra úgy tűnik tényleg hoz a konyhára a standard ubuntu studio-hoz képest. Igazából nem is keveset.
De hogy mennyit szívtam a telepítéssel...mondjuk a support szuper volt, csak éppen az univerzum ott állt bele a dologba, ahol tudott. Minden is volt.
A hivatalosan nem LInux kompatibilis AN/EVGA Nu Audio kártya beüzemelése tartott egy-két napig, de aztán az is megfejtődött (már nem emlékszem, hogyan, ha valaki ezügyben akarna keresni, nem fogok tudni segíteni). Kiváncsiságból még a Pink Faun 2.16 szerverén futó PF verziót is letöröltem egyszer, ott megfürödtem az újrainstallal, be kellett vonnom a PF fejlesztőket, de egy pár óra alatt ott is megoldottunk mindent.
Számomra tökéletesen megfelel az AL, kb 16-17 év Apple használat után, teljesen átálltam a 2 gépes (Roon Core Macbook Pron, Hqplayer + Roon Bridge, Hqplayer NAA AL Xeonos munkaállomás hardveren, teljesen passzív kivitel, ECC RAM, USB stickről RAMroot - minden táp lineáris, Pink Faun USB kártya most éppen Bese Attila - féle 5/9/12V táppal) megoldásra. Ezzel szerintem el leszek egy darabig. Kb egy fél évet kisérleteztem midenféle Windows megoldással is, de az AL nálam jobban is szól és kevesebb a gond is vele, sokkal. Szóval ez a rész egy jó időre kilőve. Talán még a Pink Faun USB kártyához veszek majd hamarosan egy über mega hiper OCXO clock upgradet, csak a kiváncsiság okán.
A magam részéről mindenkinek bátran tudom ajánlani az AL-t, annyi pénzt nagyon megér amibe kerül
- b_t
- Kezdő Fórumlakó

- Hozzászólások: 453
- Csatlakozott: 2006.08.28., hétf. 10:24
- Értékelés: 372
- Kapcsolat:
Re: Pc alapú audio lejátszás
A "musictoram" opciót te használod?

Ha jól tudom az Intel NUC-ra van és minden mással szívás. Nekem nem az van. De amúgy szimpatikus a Rock is, persze.
zenta írta: ↑2019.12.15., vas. 17:24Ha csak Roon core-t futtatsz, akkor miért nem a Roon saját linuxos operációs rendszerét a ROCK-ot telepítetted? Habár nem tudom, hogy a Luxor PC-re telepíthető-e?b_t írta: ↑2019.12.15., vas. 12:26Felraktam a Luxor PC-re az audio-linux-ot (headless verzió, csak roon core fut rajta).
http://www.audio-linux.com/#GUIDE
Próbálta más is?
Hangra úgy tűnik tényleg hoz a konyhára a standard ubuntu studio-hoz képest. Igazából nem is keveset.
De hogy mennyit szívtam a telepítéssel...mondjuk a support szuper volt, csak éppen az univerzum ott állt bele a dologba, ahol tudott. Minden is volt.
https://kb.roonlabs.com/Roon_Optimized_Core_Kit
Én lineáris táppal ellátott, ventillátor mentes házba épített Intel NUC-on használom a ROCK-ot, nagyon jó tapasztalatokkal (hang és stabilitás).
http://carbon4copy.blogspot.com/
Re: Pc alapú audio lejátszás
Az octogonaudio-val óvatosan. Még november végén rendeltem tőlük egy Supra USB kábelt, ki is fizettem kártyával. A webshopban 1-3 napos beszerzést jeleztek. Másnap küldtek egy levelet, hogy 4-5 nap türelmet kérnek, aztán egy hét múlva szó nélkül törölték a rendelésemet, a pénzem azóta is náluk, levélre természetesen nem válaszolnak. A kábel jelenleg is elérhető a webshopban 1-3 napos szállítással.Aszpirin írta: ↑2019.12.14., szomb. 14:24
Hosszabbítóval is megpróbálhatod, lehet, hogy van értelme, kábel minőségétől függ, de az eredmény nem garantált.
Viszont, amit javasolhatok: én egy 8m hosszú Supra USB kábelt használok, maximális elégedettséggel, ezzel tuti nincs gond: https://octogonaudio.hu/termekek/supra- ... o-kabel-8m Ha zet nem drágállod, szerintem inkább erre költs. Nemrég felbukkant itt az AVX-en is egy használt, természetesen jóval olcsóbban.
- zenta
- Nincs visszaút

- Hozzászólások: 160
- Csatlakozott: 2018.10.04., csüt. 23:22
- Értékelés: 108
- Tartózkodási hely: Győr
Re: Pc alapú audio lejátszás
Nem én építettem át, késztermék, itt:
https://www.cirrus7.com/produkte/cirrus ... 2/overview
Én csak a ROCK-ot telepítettem.
Rega P6/Goldring 1042, Heed Obelisk DT, cirrus7 ROCK szerver, sMS-200 NEO, Border Patrol SE DAC, diy ACP+, diy Pass ACA dual mono, diy szélessávú/Markaudio
Re: Pc alapú audio lejátszás
Legalább egy fél tucat gépre telepítettem, Xeonostól AMD CPU-ig, de általában nem volt vele semmi különösebb gond.b_t írta: ↑2019.12.15., vas. 12:26Felraktam a Luxor PC-re az audio-linux-ot (headless verzió, csak roon core fut rajta).
http://www.audio-linux.com/#GUIDE
Próbálta más is?
Hangra úgy tűnik tényleg hoz a konyhára a standard ubuntu studio-hoz képest. Igazából nem is keveset.
De hogy mennyit szívtam a telepítéssel...mondjuk a support szuper volt, csak éppen az univerzum ott állt bele a dologba, ahol tudott. Minden is volt.
A hivatalosan nem LInux kompatibilis AN/EVGA Nu Audio kártya beüzemelése tartott egy-két napig, de aztán az is megfejtődött (már nem emlékszem, hogyan, ha valaki ezügyben akarna keresni, nem fogok tudni segíteni). Kiváncsiságból még a Pink Faun 2.16 szerverén futó PF verziót is letöröltem egyszer, ott megfürödtem az újrainstallal, be kellett vonnom a PF fejlesztőket, de egy pár óra alatt ott is megoldottunk mindent.
Számomra tökéletesen megfelel az AL, kb 16-17 év Apple használat után, teljesen átálltam a 2 gépes (Roon Core Macbook Pron, Hqplayer + Roon Bridge, Hqplayer NAA AL Xeonos munkaállomás hardveren, teljesen passzív kivitel, ECC RAM, USB stickről RAMroot - minden táp lineáris, Pink Faun USB kártya most éppen Bese Attila - féle 5/9/12V táppal) megoldásra. Ezzel szerintem el leszek egy darabig. Kb egy fél évet kisérleteztem midenféle Windows megoldással is, de az AL nálam jobban is szól és kevesebb a gond is vele, sokkal. Szóval ez a rész egy jó időre kilőve. Talán még a Pink Faun USB kártyához veszek majd hamarosan egy über mega hiper OCXO clock upgradet, csak a kiváncsiság okán.
A magam részéről mindenkinek bátran tudom ajánlani az AL-t, annyi pénzt nagyon megér amibe kerül
- zenta
- Nincs visszaút

- Hozzászólások: 160
- Csatlakozott: 2018.10.04., csüt. 23:22
- Értékelés: 108
- Tartózkodási hely: Győr
Re: Pc alapú audio lejátszás
Ha csak Roon core-t futtatsz, akkor miért nem a Roon saját linuxos operációs rendszerét a ROCK-ot telepítetted? Habár nem tudom, hogy a Luxor PC-re telepíthető-e?b_t írta: ↑2019.12.15., vas. 12:26Felraktam a Luxor PC-re az audio-linux-ot (headless verzió, csak roon core fut rajta).
http://www.audio-linux.com/#GUIDE
Próbálta más is?
Hangra úgy tűnik tényleg hoz a konyhára a standard ubuntu studio-hoz képest. Igazából nem is keveset.
De hogy mennyit szívtam a telepítéssel...mondjuk a support szuper volt, csak éppen az univerzum ott állt bele a dologba, ahol tudott. Minden is volt.
https://kb.roonlabs.com/Roon_Optimized_Core_Kit
Én lineáris táppal ellátott, ventillátor mentes házba épített Intel NUC-on használom a ROCK-ot, nagyon jó tapasztalatokkal (hang és stabilitás).
Rega P6/Goldring 1042, Heed Obelisk DT, cirrus7 ROCK szerver, sMS-200 NEO, Border Patrol SE DAC, diy ACP+, diy Pass ACA dual mono, diy szélessávú/Markaudio
- b_t
- Kezdő Fórumlakó

- Hozzászólások: 453
- Csatlakozott: 2006.08.28., hétf. 10:24
- Értékelés: 372
- Kapcsolat:
Re: Pc alapú audio lejátszás
Felraktam a Luxor PC-re az audio-linux-ot (headless verzió, csak roon core fut rajta).
http://www.audio-linux.com/#GUIDE
Próbálta más is?
Hangra úgy tűnik tényleg hoz a konyhára a standard ubuntu studio-hoz képest. Igazából nem is keveset.
De hogy mennyit szívtam a telepítéssel...mondjuk a support szuper volt, csak éppen az univerzum ott állt bele a dologba, ahol tudott. Minden is volt.
http://www.audio-linux.com/#GUIDE
Próbálta más is?
Hangra úgy tűnik tényleg hoz a konyhára a standard ubuntu studio-hoz képest. Igazából nem is keveset.
De hogy mennyit szívtam a telepítéssel...mondjuk a support szuper volt, csak éppen az univerzum ott állt bele a dologba, ahol tudott. Minden is volt.
http://carbon4copy.blogspot.com/
Re: Pc alapú audio lejátszás
Szerintem éppen megtiszteltem azzal, hogy nem áltatom, és kereken kimondom, hogy semmi értelme erre a rendszerre a megadott összeget elkölteni (legyen az tápolás vagy DAC), mert semmilyen érdemi változást nem fog hozni.ZolaBA írta: ↑2019.12.14., szomb. 21:50Könyörgöm, tiszteljük már egymást. Segítséget kért, nem licitálást.
20-25 ezerből sokféle kellemes és szerethető hangú dac/hangkártya is elérhető, érdemes lenne a kérdést a dac topicban feldobni. Vagy talán még ez előtt a "segítség kezdő vagyok" topic-ban leírni részletesebben a rendszer elmeit, szoba méretet, forrás jellegét, zenei stílust, illetve a most érzett hiányt, az elérendő célt és anyagi lehetőségeket.
BARTIMEX AUDIO Honlap
Főrendszer Forrás: SynologyDS713+ -Linn Majik DS DAC-fejhallgató erősítő: Antelope Audio Zodiac+ Előerősítő: Music First Audio Classic Copper Erősítő: Trafomatic Audio Experience Two Hangfal: WLM Lyra MKII Signature IC kábelek: Audioquest Columbia Hangfal kábel: Furutech u-2T Tápellátás: Trafomatic Audio Classic Power Fejhallgató: Beyerdynamic T 1
Kisrendszer Forrás: XTZ CD-100 Erősítő: XTZ Class A100-D3 Hangfal: XTZ 99.38 IC kábel: XTZ interkonnektHangfalkábel: Neotech KS-11275
Főrendszer Forrás: SynologyDS713+ -Linn Majik DS DAC-fejhallgató erősítő: Antelope Audio Zodiac+ Előerősítő: Music First Audio Classic Copper Erősítő: Trafomatic Audio Experience Two Hangfal: WLM Lyra MKII Signature IC kábelek: Audioquest Columbia Hangfal kábel: Furutech u-2T Tápellátás: Trafomatic Audio Classic Power Fejhallgató: Beyerdynamic T 1
Kisrendszer Forrás: XTZ CD-100 Erősítő: XTZ Class A100-D3 Hangfal: XTZ 99.38 IC kábel: XTZ interkonnektHangfalkábel: Neotech KS-11275
Re: Pc alapú audio lejátszás
Egyértelműen nem. Az a dac így is túlteljesíti az erősítőd. Táp csere vagy tuning nem fog semmi javulást eredményezni. Csak pénzkidobás.
Ha nem vagy megelégedve gyűjtsél komolyabb rendszerre.
- Kriss
- Újonc fórumos

- Hozzászólások: 44
- Csatlakozott: 2016.10.21., pén. 21:23
- Értékelés: 1
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Pc alapú audio lejátszás
Köszönöm!!
Igazából nem is a Dac volt az alap kérdésem, hanem a PC. Persze nem gond, hogy elkanyarodtunk, csak nem volt értelme.
Nézzük továbbra is a PC részt.
A Nuc-nál a külső táp a csere javíthatna ebben a rendszerben is?
Vagy rakjam össze az ITX-es gépet és azt tápoljam meg (+/-12V, 5V, 3.3V - bár ez valószínű, hogy költségesebb megoldás volna) és esetleg vegyek még egy PCIE hangkártyát?
A hűtés mennyire számít, hogy aktív vagy passzív?
- ZolaBA
- Törzsvendég

- Hozzászólások: 1916
- Csatlakozott: 2006.10.31., kedd 09:10
- Értékelés: 1754
- Tartózkodási hely: Pilisvörösvár
Re: Pc alapú audio lejátszás
Könyörgöm, tiszteljük már egymást. Segítséget kért, nem licitálást.
20-25 ezerből sokféle kellemes és szerethető hangú dac/hangkártya is elérhető, érdemes lenne a kérdést a dac topicban feldobni. Vagy talán még ez előtt a "segítség kezdő vagyok" topic-ban leírni részletesebben a rendszer elmeit, szoba méretet, forrás jellegét, zenei stílust, illetve a most érzett hiányt, az elérendő célt és anyagi lehetőségeket.
Rövid az élet ... egyél sok palacsintát!
- Kriss
- Újonc fórumos

- Hozzászólások: 44
- Csatlakozott: 2016.10.21., pén. 21:23
- Értékelés: 1
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Pc alapú audio lejátszás
Esetleg max 10e.-rel tudnám megtoldani (ennyi a keret), egy HK970 erősítőhöz kellene.alto írta: ↑2019.12.14., szomb. 20:45Ebben az abszolút belépő szintű kategóriában csak kompromisszumok vannak és gyenge minőség. Gondolj bele, hogy egyetlen darab jó minőségű csatolókondenzátor kerül annyiba, mint ez az egész DAC.
Másképp lesz rossz, adott esetben ezt persze lehet előrelépésnek tekinteni.
Érdemes volna 200e.-300e. kiadnom egy Dac-ra ebben a kategóriában?