Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
Kábelezzünk
- gyt
- Kezdő Fórumlakó
- Hozzászólások: 271
- Csatlakozott: 2016.02.05., pén. 13:15
- Értékelés: 237
- Tartózkodási hely: Pomáz
Kábelezzünk
Nálam anno a nappaliban is ilyesmi volt a helyzet.Erkélyajtó középen, készülékállvány a bal sarokban, enyhén takarva azt előtte a bal hangsugárzó állványostól, a jobb oldali doboz pedig 3-3,5 méterre.Muszáj volt valamit kitalálni az esetleges felbukás és kábelrángatás ellen.
Nagyjából tudtam a felújítás előtt, hogy hol lesznek elhelyezve a dolgok, így az aljzatbetonon berajzoltam a csíkot, aztán flex, és vésőkalapács.
Mikor meglett, belefektettem egy téglalap idom fehér műanyag kábelvezető sínt (benne a két végén kivezetett behúzó dróttal), majd leragasztottam (portalanítás után) a textillel erősített ragasztószalaggal.Erre került az önterülő aljzatkiegyenlítő és a laminált parketta.Természetesen a be és kivezetést a falban függőlegesen felvittem kb 10 cm-re.Aztán a végén csak simán behúztuk a hf kábelt a helyére és kész.
Egyébként nálam is elég lenne a rövid oldalra kb 1.5 m kábel de a másikra 5m a nyerő-így 2x5m van.
Teszek fel képet, a bal oldalon látszik a feltekert kábel, a jobbon az állvány oszlopa mellett pedig valamennyire a fali "kiállás".
P1090972.JPG
P1090945.JPG
A 6c33c által javasolt megoldás korrektnek tűnik és a nútot a burkolatváltó néven is forgalmazott takaróelemmel el tudod takarni.
letöltés.jpg
images.jpg
letöltés (1).jpg
Az a kábel feltekerés úgy olvastam nem szerencsés (talán indukciós hurok keletkezik, nem emlékszem pontosan a meghatározásra, de logikusnak hangzott). A NAIM a nagyon hosszú kábelekhez gyártott is egy eszközt, amivel harmonika szerűen lehet rendezni a "felesleges" kábelt.
Heed, Soulines, Power-R
- Voyager
- V.I.P.
- Hozzászólások: 4918
- Csatlakozott: 2009.03.21., szomb. 21:59
- Értékelés: 2104
- Tartózkodási hely: Székesfehérvár
Kábelezzünk
a. válasz: 0,000036 msec késés a hangban (6msec/1000km) és 0,096 ohmmal nagyobb ellenállás (0,016ohm/m)
b. válasz: bődületes hiba és szentségtörés
Nem a kérdésre válaszoltál, de ezt biztosan észrevetted. A kérdés úgy hangzott, hogy mennyire lehet az eltérő kábelhosszot kihallani? A választ pedig nem kell számolgatni, ez nem szobafestés-mázolás. Meg kell hallgatni!
„A világban a csodák a legapróbb rezdülésekben rejtik maguk táncát.”
- tonee73
- Kiemelt Moderátor
- Hozzászólások: 13219
- Csatlakozott: 2008.12.12., pén. 11:49
- Értékelés: 6225
- Tartózkodási hely: SO15 0SB
Kábelezzünk
Ezen gondolkodtam én is, de sajnos az ajtó befelé nyílik. Esetleg bele lehetne marni a födémbe, de nem tudom bevállaljam e. Parketta fel, nyílásokat kialakítani... és ha átrendezzük a szobát akkor mi lesz. Opció esetleg, hogy csak az egyik oldalra vennék egy hosszabb 4TC-t. Mennyire lehetne kihallani ha az egyik oldalon 2 a masikon 8m kabel lenne?
Nálam anno a nappaliban is ilyesmi volt a helyzet.Erkélyajtó középen, készülékállvány a bal sarokban, enyhén takarva azt előtte a bal hangsugárzó állványostól, a jobb oldali doboz pedig 3-3,5 méterre.Muszáj volt valamit kitalálni az esetleges felbukás és kábelrángatás ellen.
Nagyjából tudtam a felújítás előtt, hogy hol lesznek elhelyezve a dolgok, így az aljzatbetonon berajzoltam a csíkot, aztán flex, és vésőkalapács.
Mikor meglett, belefektettem egy téglalap idom fehér műanyag kábelvezető sínt (benne a két végén kivezetett behúzó dróttal), majd leragasztottam (portalanítás után) a textillel erősített ragasztószalaggal.Erre került az önterülő aljzatkiegyenlítő és a laminált parketta.Természetesen a be és kivezetést a falban függőlegesen felvittem kb 10 cm-re.Aztán a végén csak simán behúztuk a hf kábelt a helyére és kész.
Egyébként nálam is elég lenne a rövid oldalra kb 1.5 m kábel de a másikra 5m a nyerő-így 2x5m van.
Teszek fel képet, a bal oldalon látszik a feltekert kábel, a jobbon az állvány oszlopa mellett pedig valamennyire a fali "kiállás".
A 6c33c által javasolt megoldás korrektnek tűnik és a nútot a burkolatváltó néven is forgalmazott takaróelemmel el tudod takarni.
Jó zenék --> Marantz CD16 --> Etalon Suprampli --> Chario Constellation Delphinus mkII
Ha meghalsz, te nem tudod, hogy halott vagy, csak a többieknek nehéz.Ugyanez a helyzet akkor is, ha hülye vagy.
Ha meghalsz, te nem tudod, hogy halott vagy, csak a többieknek nehéz.Ugyanez a helyzet akkor is, ha hülye vagy.
Kábelezzünk
Ezen gondolkodtam én is, de sajnos az ajtó befelé nyílik. Esetleg bele lehetne marni a födémbe, de nem tudom bevállaljam e. Parketta fel, nyílásokat kialakítani... és ha átrendezzük a szobát akkor mi lesz. Opció esetleg, hogy csak az egyik oldalra vennék egy hosszabb 4TC-t. Mennyire lehetne kihallani ha az egyik oldalon 2 a masikon 8m kabel lenne?
A parkettába felsömaróvel belemarsz egy 1x1 cm vályút a küszöbtöl 2 cm-re. A két szélén belemarsz még fél- fél centi széles és 2 mm mély lépcsöt, berakod a kábelt és letakarod egy 2 cm széles 2 mm-es réz szegéllyel. Síkban is van, a kábelt is védi és még jól is néz ki.
Thorens 320 MK3 - Jelco 750 D - Denon DL103R
Naim Uniti Atom
AN-E/Snell Type E/III hibrid
Naim Uniti Atom
AN-E/Snell Type E/III hibrid
Kábelezzünk
Keresd Kiss Szabolcsot, ő sincs már a Pennánál, de szokott behozni Gotham kábelt, esetleg érdemes vele beszélni.
Sziasztok,
Az új házunkban a hifi elhelyezésére kijelölt szoba sajnos egy komoly problémával küzd... mind a négy falon van ajtó ráadásul olyan szerencsétlenül, hogy mindenképp a két sugárzó közé esik.
Jelenleg Kimber 4TC sugárzó kábelt használok nagy megelégedéssel. Annyi pénzem sajnos nincs, hogy ezzel a kábellel megkerüljem az ajtót. Arra gondoltam, hogy mikor csak filmezek, háttér zene szól... elég lenne egy olcsóbb kábel, a Kimbert pedig használnám akkor mikor kifejezetten zenét hallgatok. Ilyenkor figyelnénk, hogy ne lépjünk rá. Régen volt Gotham kábelem ami tűrhető volt, de Gábor már nincs a Penna-nál. Tudnátok esetleg ajánlani valami hasonló kaliberű kábelt ami jelenleg beszerezhető? 1-2ezer Ft/m kategóriában gondolkodnék.
- ZolaBA
- Törzsvendég
- Hozzászólások: 1901
- Csatlakozott: 2006.10.31., kedd 09:10
- Értékelés: 1723
- Tartózkodási hely: Pilisvörösvár
Kábelezzünk
Ezen gondolkodtam én is, de sajnos az ajtó befelé nyílik. Esetleg bele lehetne marni a födémbe, de nem tudom bevállaljam e. Parketta fel, nyílásokat kialakítani... és ha átrendezzük a szobát akkor mi lesz. Opció esetleg, hogy csak az egyik oldalra vennék egy hosszabb 4TC-t. Mennyire lehetne kihallani ha az egyik oldalon 2 a masikon 8m kabel lenne?
a. válasz: 0,000036 msec késés a hangban (6msec/1000km) és 0,096 ohmmal nagyobb ellenállás (0,016ohm/m)
b. válasz: bődületes hiba és szentségtörés
Rövid az élet ... egyél sok palacsintát!
- Az-X
- Fórumlakó
- Hozzászólások: 896
- Csatlakozott: 2008.09.12., pén. 12:14
- Értékelés: 58
- Tartózkodási hely: Kerepes
Kábelezzünk
Ezen gondolkodtam én is, de sajnos az ajtó befelé nyílik. Esetleg bele lehetne marni a födémbe, de nem tudom bevállaljam e. Parketta fel, nyílásokat kialakítani... és ha átrendezzük a szobát akkor mi lesz. Opció esetleg, hogy csak az egyik oldalra vennék egy hosszabb 4TC-t. Mennyire lehetne kihallani ha az egyik oldalon 2 a masikon 8m kabel lenne?
Szerintem készítsél/készíttessél egy kábel védő szerkezetet, ami lehet fa vagy esetleg alu, 1m hossz már feltehetőleg elég, és rögzítsd (kétoldali öntapadós vékony ragasztószalag) a padlóra a megfelelő helyre, a TC4 nem olyan vastag, elfér egy 8mm csatornában, azaz egy 12-15mm vastag deszka is megfelel, aminek az aljába be van marva egy 8mm vályú, ahol elfér a kábel. Ha a deszka két felső éle le van csiszolva/marva, akkor még egy kisgyerek se bukik fel benne egykönnyen.
Ha gyakran cserélgeted a hangszórókábeleket, akkor a dugók/aljzatok hamar kilazulnak, valamint a felbukás veszélye ugyanúgy fennáll.
- fülelek
- V.I.P.
- Hozzászólások: 7165
- Csatlakozott: 2005.08.08., hétf. 20:44
- Értékelés: 5160
- Tartózkodási hely: Csobánka
Kábelezzünk
Szerintem készítsél/készíttessél egy kábel védő szerkezetet, ami lehet fa vagy esetleg alu, 1m hossz már feltehetőleg elég, és rögzítsd (kétoldali öntapadós vékony ragasztószalag) a padlóra a megfelelő helyre, a TC4 nem olyan vastag, elfér egy 8mm csatornában, azaz egy 12-15mm vastag deszka is megfelel, aminek az aljába be van marva egy 8mm vályú, ahol elfér a kábel. Ha a deszka két felső éle le van csiszolva/marva, akkor még egy kisgyerek se bukik fel benne egykönnyen.
Ha gyakran cserélgeted a hangszórókábeleket, akkor a dugók/aljzatok hamar kilazulnak, valamint a felbukás veszélye ugyanúgy fennáll.
- Az-X
- Fórumlakó
- Hozzászólások: 896
- Csatlakozott: 2008.09.12., pén. 12:14
- Értékelés: 58
- Tartózkodási hely: Kerepes
Kábelezzünk
Sziasztok,
Az új házunkban a hifi elhelyezésére kijelölt szoba sajnos egy komoly problémával küzd... mind a négy falon van ajtó ráadásul olyan szerencsétlenül, hogy mindenképp a két sugárzó közé esik.
Jelenleg Kimber 4TC sugárzó kábelt használok nagy megelégedéssel. Annyi pénzem sajnos nincs, hogy ezzel a kábellel megkerüljem az ajtót. Arra gondoltam, hogy mikor csak filmezek, háttér zene szól... elég lenne egy olcsóbb kábel, a Kimbert pedig használnám akkor mikor kifejezetten zenét hallgatok. Ilyenkor figyelnénk, hogy ne lépjünk rá. Régen volt Gotham kábelem ami tűrhető volt, de Gábor már nincs a Penna-nál. Tudnátok esetleg ajánlani valami hasonló kaliberű kábelt ami jelenleg beszerezhető? 1-2ezer Ft/m kategóriában gondolkodnék.
- GTomi
- V.I.P.
- Hozzászólások: 4988
- Csatlakozott: 2003.11.20., csüt. 11:45
- Értékelés: 668
- Tartózkodási hely: Sopron/Budapest
Kábelezzünk
Tanulságos volt . Na ja a történelmet nem lehet letölteni...
magyarul és bővebben ?
Rega / DacMagic200M / TMP táp / Revox B226 / Pc / Hivox zárt 3 utas / HiDiamond, Hivox, Oyaide, DIY, AQ
- arzachel
- V.I.P.
- Hozzászólások: 2128
- Csatlakozott: 2006.02.03., pén. 10:49
- Értékelés: 747
- Tartózkodási hely: Budapest
Kábelezzünk
hmmm...érdekes...
https://www.youtube.com/watch?v=H07NpWk_Xf8
Tanulságos volt . Na ja a történelmet nem lehet letölteni...
Arzachel IC kábel
eladó 2 x 1 m 10.000.-Ft
LP: Lurné J1 - Air Tangent 2B - Kiseki Agaat , MC PHONO: Twin Servo, VÉGFOK: Twin Servo OTL, CD: Philips T34 level III Silver, HANGFAL: Quad ESL57 tube power ,Townshend super tweeter,Jim Rogers JR 149,KÁBELEK: VDH MCS 1000,ÁLLVÁNYOK : Söund Org ZO 28

- kaboca36
- Fórumlakó
- Hozzászólások: 658
- Csatlakozott: 2009.12.15., kedd 15:32
- Értékelés: 223
- Tartózkodási hely: Budapest
Kábelezzünk
Revox B750MkII, B225, B77, B795 (Shure V15 Type IV, Type II).
DacEnd2 (AD1865NK,CSF 5687 WA),WaveIO Xmos usb,
KEF Chorale (1970), Infinity Qa (1978).
DacEnd2 (AD1865NK,CSF 5687 WA),WaveIO Xmos usb,
KEF Chorale (1970), Infinity Qa (1978).
- GTomi
- V.I.P.
- Hozzászólások: 4988
- Csatlakozott: 2003.11.20., csüt. 11:45
- Értékelés: 668
- Tartózkodási hely: Sopron/Budapest
Kábelezzünk
Denon erősítővel nekem is ez a problémám...Semilyen más erősítővel nem búg,de a denonnal igen.....
akkor ennyi
Rega / DacMagic200M / TMP táp / Revox B226 / Pc / Hivox zárt 3 utas / HiDiamond, Hivox, Oyaide, DIY, AQ
Kábelezzünk
ez mi ez ?
ma ideiglenesen visszakerült egy régi denon pma 360-an a rendszerembe, de azt nem értem, hogyha az lp-t, ha bekötöm és mozgatom az egyik ic zsinórt, hol sokkal jobban, hol kevésbé, de búgni kezd.
az lp lejátszót-t hiába földelem le, sőt nem is kell.
ilyennel nem találkoztam, hogyha ic zsinórt mozgatom (cseréltem, másikkal is próbáltam), annak függvényében, hogy melyik irányban van a zsinór, változik a búgás, erősebben gyengébben.
a denon phonojában is próbáltam, egy alap búgás meg van kicsit jobban feltekerve a hangerőt, de mozgatásnál ilyenkor nincs ez, a cd lejátszónál, vagy a dac bemeneténél sincs...
a hivox erősítővel ezt nem csinálja és korábban sem volt ilyenre példa...

- tunerman
- V.I.P.
- Hozzászólások: 2940
- Csatlakozott: 2007.09.21., pén. 17:26
- Értékelés: 2777
- Tartózkodási hely: Tatabánya
Kábelezzünk
>>>Templomi helyszínen, élő felvételen női+férfi+ gyerekkórus
LP: Lurné J1/Air Tangent 1B/Kiseki Agaat, PHONO: Twin Servo MCRIAA, AMPLIFIER: Münchhausen drive V-FET SE, CD: Philips CD100 trial run no NFB, TUNER: REL Precedent, CASSETTE: Nakamichi 1000/II, REEL: StellaMaster(SP-8) SPEAKER: Lowther Acousta 115/P6/7M, HEADPHONES: Stax SRA-14S/SR-009
- arzachel
- V.I.P.
- Hozzászólások: 2128
- Csatlakozott: 2006.02.03., pén. 10:49
- Értékelés: 747
- Tartózkodási hely: Budapest
Kábelezzünk
Tegnap mindkettőt a fülemre tettem, semmi különbség nem volt. :Ds
Komolyabban: elvileg ezek AES/EBU 110-es ezüst összekötők, amiket analóg összekötésre használnék. Ha azt mondjátok, hogy ki lehet fülelni a tiszta ezüst és a réz/ezüstözöttréz közti eltérést, akkor rá kellene engedni valami mono teszthangot....
Ez mi legyen?
Jóminőségű szimfónikus zene sok hegedűvel.
Arzachel IC kábel
eladó 2 x 1 m 10.000.-Ft
LP: Lurné J1 - Air Tangent 2B - Kiseki Agaat , MC PHONO: Twin Servo, VÉGFOK: Twin Servo OTL, CD: Philips T34 level III Silver, HANGFAL: Quad ESL57 tube power ,Townshend super tweeter,Jim Rogers JR 149,KÁBELEK: VDH MCS 1000,ÁLLVÁNYOK : Söund Org ZO 28
eladó 2 x 1 m 10.000.-Ft
LP: Lurné J1 - Air Tangent 2B - Kiseki Agaat , MC PHONO: Twin Servo, VÉGFOK: Twin Servo OTL, CD: Philips T34 level III Silver, HANGFAL: Quad ESL57 tube power ,Townshend super tweeter,Jim Rogers JR 149,KÁBELEK: VDH MCS 1000,ÁLLVÁNYOK : Söund Org ZO 28
Kábelezzünk
és ennél sokkal egyszerübb ha csak haza viszed és meg hallgatod öket.....
Tegnap mindkettőt a fülemre tettem, semmi különbség nem volt.
Komolyabban: elvileg ezek AES/EBU 110-es ezüst összekötők, amiket analóg összekötésre használnék. Ha azt mondjátok, hogy ki lehet fülelni a tiszta ezüst és a réz/ezüstözöttréz közti eltérést, akkor rá kellene engedni valami mono teszthangot....
Ez mi legyen?
Lumin T1 | NAD S500i | T+A PA 3000HV | Canton | Synergistic Research | Gigawatt
- kaboca36
- Fórumlakó
- Hozzászólások: 658
- Csatlakozott: 2009.12.15., kedd 15:32
- Értékelés: 223
- Tartózkodási hely: Budapest
Kábelezzünk
Meghallgatod mindkettőt és észre fogod venni, ha van különbség. Tréfát félretéve. > Lehet mérni, de kétlem, hogy itt bárkinek is lenne ilyen spéci felszerelése (labor szint).
Amit meg tudsz tenni magad is:
1. készíts egy szike segítségével metszetet mindkét kábelről és nézd össze őket mikroszkóp alatt > elég jól látható a szerkezet, fonás, dielektrikum, bevonatok stb...
2. bontsd meg a kábel szigetelését rétegről-rétegre és láthatóvá válik, hogy mennyire egyformák
3. ha van anyagvizsgáló laborban dolgozó ismerősöd adj egy-egy darab (vezető) mintát és kérd, hogy végezzen spektrométeres összetétel elemzést
ui: ha ezek közül egyiket sem vállalod be, akkor írj a gyártónak és kérdezz rá.
és ennél sokkal egyszerübb ha csak haza viszed és meg hallgatod öket.....
Revox B750MkII, B225, B77, B795 (Shure V15 Type IV, Type II).
DacEnd2 (AD1865NK,CSF 5687 WA),WaveIO Xmos usb,
KEF Chorale (1970), Infinity Qa (1978).
DacEnd2 (AD1865NK,CSF 5687 WA),WaveIO Xmos usb,
KEF Chorale (1970), Infinity Qa (1978).
- kaboca36
- Fórumlakó
- Hozzászólások: 658
- Csatlakozott: 2009.12.15., kedd 15:32
- Értékelés: 223
- Tartózkodási hely: Budapest
Kábelezzünk
köszönöm a tippet. A diy t meghagynám a tényleg hozzáértőknek.
Egy Vdh 352-öm van eladó 2x2m. csak jó lenne ha 2 év után a kedves forumtárs vissza adná....
Revox B750MkII, B225, B77, B795 (Shure V15 Type IV, Type II).
DacEnd2 (AD1865NK,CSF 5687 WA),WaveIO Xmos usb,
KEF Chorale (1970), Infinity Qa (1978).
DacEnd2 (AD1865NK,CSF 5687 WA),WaveIO Xmos usb,
KEF Chorale (1970), Infinity Qa (1978).
Kábelezzünk
Ha nincs kedved Diyerkedni, akkor a sok közül 1-2 ötlet, Vdh D352 vagy Made in Hungary manufaktúrák... Letét ellenében kapsz meghallgatásra. Univerzális megoldás nincs. Minél több buxtárca szerint szóbajöhetőt meghallgatni, aztán kiderül melyik a "jó", mi mennyit ér/nem ér neked.köszönöm a tippet. A diy t meghagynám a tényleg hozzáértőknek.
Kábelezzünk
Sziasztok. Arcam alpha 5 és b&w 602 s2 közzé keresek megfelelő, láncba "illeszkedő" kábelt.Szerintem használt, szerelt is megfelelő lehet.
Ha nincs kedved Diyerkedni, akkor a sok közül 1-2 ötlet, Vdh D352 vagy Made in Hungary manufaktúrák... Letét ellenében kapsz meghallgatásra. Univerzális megoldás nincs. Minél több buxtárca szerint szóbajöhetőt meghallgatni, aztán kiderül melyik a "jó", mi mennyit ér/nem ér neked.
.
Kábelezzünk
Sziasztok. Arcam alpha 5 és b&w 602 s2 közzé keresek megfelelő, láncba "illeszkedő" kábelt.Szerintem használt, szerelt is megfelelő lehet.
Kábelezzünk
Köszi a választ. Igazából a csatlakozók megbontása nélkül szerettem volna mérni valahogy.
Valamilyen vezetési tulajdonság mérésére gondoltam.
Lehet utóbbi lesz, készítek róla jó képeket, és rákérdezek a gyártónál arra, hogy készül-t felirat nélküli változat is.
Lumin T1 | NAD S500i | T+A PA 3000HV | Canton | Synergistic Research | Gigawatt
- Voyager
- V.I.P.
- Hozzászólások: 4918
- Csatlakozott: 2009.03.21., szomb. 21:59
- Értékelés: 2104
- Tartózkodási hely: Székesfehérvár
Kábelezzünk
Van-e olyan - földi halandó által is elvégezhető - műszeres mérés, amivel a két kábel összehasonlítható, és egyértelműen kijelenthető az egyezőség, vagy különbözőség?