Általában a hifiről

alfaati

3. Vannak olyan pillanatok, mikor az ember le kell, hogy számoljon még a tapasztalatra épülő előítéleteivel is,

A tapasztalatlanságból adódó eloítéletekre ez méginkább igaz. Sokaknak ez nem megy. Amikor az embernek ennyire kevés elérheto készulék van a kozelében akkor sajnos rizikóznia kell és esetleg bevállalni valami ismeretlent. Ezzel nem vagy egyedul.

Azt írod, hogy 1 éve kezdted el a rendszer "upgrade"-et. Mi találkoztunk úgy 5-6 éve, vettél tolem CD-ket. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt 5 évben ugyan azt a rendszert hallgattad?

Ha tetszett az Accuphase hangja akkor igazán meghallgatthattál volna még néhány top class Japán nagy vasat! Pécsett elég sok felhalmozódott, koszonhetoen egy-két hi-fi mániás "Német lim-lomosnak". Ezekhez nagyon olcsón hozzá lehet ma jutni. Mindegyik alul értékelt emberek tudatlansága miatt és az angol hi-fi propaganda indokolatlan eroszakolása miatt.

Én a Carátot CYRUS III + PSX-R-el hallottam tobbszor is tobb féle felállásban Ical-nál (Ical régi AVX-es de ide ritkán ír) elé kotottuk az én Micromegám is annó. Nagyon tud zenélni a Carat! Falat bontott ez a mini monitor az 1812 Overture-val. Soha sem felejtem el.

Gratulálok! Az utazásod végére értél úgytunik. Kívánok kellemes zene hallgatást!

Vendég

Régóta érlelődik már ez a poszt bennem. Egyrészt ha csak „általában” beszélünk a hifiről, abból általában nem sok fog kiderülni, másrészt a rendszerem kialakításában – mert erről lesz szó – számos jó barát és fórumtárs segédkezett, és nekik szeretnék köszönetet mondani ezzel a "rövid" kis beszámolóval. Remélem, hogy mások is találnak benne valami értékelhetőt. A végén magam is igyekszem majd levonni a tanulságokat.
A rendszerem úgy egy évvel ezelőtti kiindulópontja a következőképpen nézett ki:

Forrás: Marantz CD63 Mk2 (hiVox tuning) / Laptop (ahogy az aláírásban, csak akkor még Win7-Foobar HDD-ről) - hiVox Suricata 24/96
DAC: hiVox Lupus Minor
Erősítő: Audio Innovations Alto Mk1
Hangfalak: Rega Ela 1.5
Kábelezés: az aláírásomban szereplőek, kivéve a tápkábelt, mely Bals dugókkal szerelt Lapp Ölflex volt, illetve egy hiVox Alcest, melytől azóta megszabadultam

Az akusztikára nálam soha nem lehetett panasz: nagy tér és belmagasság, a több, mint száz éve rendesen megépített grófi rezidenciából leválasztott, ma talán „polgárinak” mondott lakás, hatvan centis falakkal, lambériázott stukatúros mennyezettel, a téglafalakon szemcsés kültéri dörzsvakolattal. A zenék pedig a régizenétől (lassan elmozdulva, egyre inkább) az igényes, melankolikus popzenén és dzsesszen át a kortárs (akármi felé). A fejlesztés lényege éppen az lett volna, hogy jobban kihasználjam a hely adottságait, és egy műfajfüggetlenebb összeállítást hozzak létre – némi anyagi ráfordítással.
Többek véleményét kikértem itt a fórumon is, hogy hogyan lehet erről a rendszerről apránként, az egyes komponensek cseréjével feljebb lépni, s közben megőrizni a rendszer „hallgathatóságát”: egyesek az erősítő cseréjét (más angol vasak: pl. Exposure, Naim Nait 3, stb.), mások a hangfalét ajánlották (JPW AP2 vagy 3, esetleg Schnell), de seadog barátom tanácsát követve először a forráshoz nyúltam hozzá. A DAC és a konverter cseréje mellett döntöttem, elfogadva: ami ott elvész, az később nem pótolható, ráadásul, ha az egyensúly már a kezdet-kezdetén felborul, akkor hogyan lehet azt „helyrebillenteni” a láncban hátrébb szereplő elemek segítségével? Gondoltam, ha sikerül valóban feljebb lépni, akkor az az akkori rendszer hangján is hallható lesz. Ez az elhatározás anyagi okok miatt egyben azt is jelentette, hogy el kellett döntenem, hogy több bemenetes DAC és jobb konverter lesz, vagy beáldozom a CD-s zenelejátszást, és csak a PC-s vonalon lépek tovább. Az utóbbi lehetőségre esett a választásom, a zenék beszerezhetősége és a további fejlesztési potenciálok (dedikált PC építése, ez még várat magára) miatt, meg hát mert a véges keretből nem nagyon futotta volna többre (Tablára, stb.). Így hát a DAC és a konverter árához kb. 40E forintot hozzátéve sikerült hozzájutnom a gyártótól egy általuk javított Bladelius USB DAC-hoz, mely ugyan kicsit sötét lónak számít, nálunk pedig javarészt ismeretlen. Ám az egyébként neves gyártó darabját több helyen is titkos favoritként emlegetik, aprókban keresik, és nem sűrűn található belőle a használt piacon. Az elérhető tesztek és értékelések pedig elég kiegyensúlyozottak voltak ahhoz, hogy meghallgatás nélkül is a vásárlás mellett döntsek, ami azért így utólag belegondolva elég meredek lépésnek számított a 327EUR-s végösszeg ismeretében. Mondták, és én is így gondoltam, legfeljebb eladom majd.

A hangban beállt pozitív változás azonban teljesen egyértelmű volt, különösen, mikor először sikerült egy zozoweb fórumtárs által készített külső táppal is meghallgatni a Bladeliust; így nem is volt kérdés, hogy miután vissza kellett adnom a seadog jóvoltából nálam vendégeskedő, méretes dobozkát, akkor készíttetek a DAC-hoz zozowebbel egyet. Nevetséges (anyagköltségen éppen hogy öt számjegyű) áron volt a különösen a mélytartományban hallható változás. A csere sikerét mi sem bizonyítja jobban, hogy zozoweb rendszerében az Human Audio Tabla-MSB Gold Link III párossal szemben sem kellett a Bladeliusnak szégyenkeznie. Ez a jelentős árkülönbséget figyelembe véve igen szép teljesítmény.

A fejlesztés következő lépése okozta a nagyobb dilemmát: ennek eldöntése érdekében több erősítő vendégeskedett nálam. Hallgattam Heed Obelisket X2 táppal: nálam nem szerették a Regákkal egymást (köszönet a Heedekért -KP- fórumtársnak). Kaptam kölcsön Audio Analogue Puccinit: zseniálisan kontrollált mélytartomány, de minden más frekvencián lapos, döglött hang a Regákkal (az erősítő egy helyi ismerősömé). Aztán hazacipeltem egy 28 kg-os Accuphase P-300-at: olyan hangot produkált, melyet ma is megtartanék; jelenlét, részlet és zeneiség valami leírhatatlan egységét produkálta, de a tulaja, aki kereskedő, nagyon túlárazta. Aztán jött az Exposure VI-VII-VIII triója, mely ismét csak remek hang, de én egy kicsit szerettem volna elmozdulni erről az „angol vonalról” (köszönet rotox fórumtársnak jár az Expók vendégszerepléséért). Járt még nálam hubee fórumtárs AVA csövese is, ami nagyon jól illett a Regákhoz és a komolyzenéhez, de családi okok miatt a csöves nem jöhetett szóba. Én magam is idegenkedem egy kicsit „felhasználóként” a csövek világától: bár az AVA remekül hangolható volt az előfokcsövek cseréjével, engem ez a csőcserés „hifizés” valahogy nem hozott lázba. Ráadásul tartok tőle, ezzel a lassan ötéves fiam másként lett volna. Mindemellett még a Regák utaztak nor fórumtárs DP előfok-211SE rendszerébe, ahol kiderült (ahogy az Accuphase-zel is), hogy a Regákban iszonyatos tartalékok vannak a továbblépést illetően, ha sikerül megtalálni a párjukat. Ezzel szemben az Altó esetében az a pár versenyző, aki társul adódott, nem nyerte el a tetszésemet. A fórumban is megénekeltük annak idején, mennyire ellenjavallott például az Alto-Jungson LS3/5a párosítás, de ebben a térben (hátsó fal hiánya) és zenéken a Royd Sapphire sem tudott olyan zenei élményt létrehozni, mint a Rega. Nekem nor IQ-jai sem voltak teljesen meggyőzőek az AI-val, a fórumon is javallott sugárzók (Schnell és JPW) pedig nem kerültek a látókörömbe.
Így maradt az erősítő cseréje (szerencsém volt, valaki éppen keresett Altót, volt rá vevőm, miközben kerestem az utódot, és a mai napig nagyon boldog vele), mely ugyanolyan „ugrás a sötétbe” módon zajlott, mint korábban a DAC-é. Megvehettem volna az Expókat vagy az AVÁt, hiszen jártak a nappalimban és jól teljesítettek, vadászhattam volna DP-kre, melyek azért alkalmasint előfordulnak az apróban, de a Bladelius esetén felbuzdulva vérszemet kaptam, és hosszú olvasási folyamat és elmulasztott lehetőség után (Audio Refinement Complete, Electrocompaniet ECI-3) végül az aláírásomban található YBA YA-201-re esett a választás. Azt hiszem, három dolog győzött meg végül: az egyik freebá fórumtárs véleménye volt, aki kellemes emlékeket őrzött egy korábbi kiállításon szerzett hallgatózásról, és mivel többször sikerült hallani az ő készülékeit és megismerni az ízlését, tudtam, hogy az ő ítéletében bízhatok. A másik egy netes, angol nyelvű teszt volt, melyben megemlítették, hogy ez az erősítő a sokszoros (több tízszeres) árú hangfalakkal sem vallott szégyent. Harmadrészt pedig az egyik régebbi YBA-hirdetésben többen győzködték az eladót, hogy ha Primare-vonalon (10 vagy 20, előbbit hallottam) akar feljebb lépni, akkor csak a többszörös árú elő-végfok (30) pár tudja számára elhozni az üdvösséget. Így hát ismét csak meghallgatás nélkül (és rotox fórumtárs hathatós segítségével) jutottam hozzá egy komponenshez. Néhány hang után hallatszott, hogy sikerült ismét „belenyúlni”. Az YBA olyan, mint ahogy a tesztek és a telefonban korábbi tulajdonosa leírták: „elegáns” hang. Erőlködés nélkül, majdnem hogy könnyedén tolmácsolja a zenét szinte minden műfajban (azokban biztosan, melyeket én is hallgatok), és óriási jelenlétérzetet kelt, elsősorban a hihetetlen pontos térábrázolás segítségével, de hangszerhűségben sem vall szégyent: zongora és csembalódarabjaim újrahallgatása tanúsította, hogy lehet mind a két hangszert egy rendszeren is ugyanúgy, ugyanolyan jól tolmácsolni, a zenekarral együtt és szólóban egyaránt. Mindemellett nehéz jellemezni az YBA hangját, mert nagyon kevés kézjegyszerűen erős elem van benne a térességen és a könnyedségen kívül; talán éppen ettől jó, ettől tetszik ennyire.

Mindazonáltal az YBA a Regán nem hozott annyit, mint egy DP 211SE, vagy még inkább az Accuphase P-300 (félelmetesen jól szólt az az ősrégi vas, a mai napig a fülemben van a hangja).

Ezért elkezdődött a kutatás a Rega utódja után.
Történetesen zozoweb barátom végre úgy döntött, hogy meglépi a régóta vágyott feljebb lépést az Audio Physic Virgóra, ezért felszabadultak nála a Megane Caratok az általa átépített váltóval (erről lehet olvasni a megfelelő témában). Bár hallottam már a JmLabokat az ő korábbi és jelenlegi rendszerében is, bevallom, soha nem tetszettek igazán. A korábbi saját csövese kevésnek bizonyult a maga 3-4W-jával a Carat kontrollálásához, a 6C33C pedig mintha már nagyon is sok lett volna neki (abban az állapotában, mikor én hallottam). A Caratok az ottani térbe sem nagyon passzoltak, pedig zozoweb – a család türelmét is próbára téve – mindent elkövetett az akusztikai hangolás eszközeivel, hogy beillessze a hifis szempontból nem éppen ideális helyiségbe. Mivel mindenütt azt olvastam, hogy a YBA nagyon kedveli a Focal/JmLab hangsugárzókat, gondoltam, ha mást nem, egy próbát biztosan megér. Még egyszer: tényleg nem kedveltem a Megane Caratot. És mekkorát kellett csalódnom – az elvárásaimban. Ugyanis amíg a Bladelius és az YBA esetén maguk a készülékek bizonyultak alapból kiválónak, addig a JmLab Megane Carat ezen példánya és az YBA és a tér együttműködése bizonyult nyerő kombinációnak. A Megane Carat ugyanis két és félutas, hátsó reflexnyílásos doboz, mely – mint kiderült – csodálatos térleképezéssel hálálja meg maga mögött a légteret - mind a színpad szélessége, mind pedig annak mélysége tekintetében. És az YBA-val kinyílik, és zenél… Néha egészen meglepődök, honnan szólalnak meg bizonyos hangok. Ehhez persze kell egy jó állvány is: és erre megint a baráti társaságban leltem rá. Egy Linn Kan MkII és egy Heybrook replika voltak egy darabig versenyben, és gondolkoztam egy keményfa változat („fedőlap nélküli hokedli tüskéken”) készíttetésén is. Végül a Linn „nyert”, mert ugyan nem mindenben jobb, de a tonális egyensúlya kellemesebb, mint a Heybrooké, mely viszont még nyitottabb teret csinál, de cserébe harsányabb a magas tartományban.
Már csak a kábelezéssel kellett egy kicsit kísérletezni, mert az YBA egyrészt meghálálja a jó tápot, és nor aka Dr. Wyre kísérletei (majd ő mesél róla, ha akar) messze-messze felülmúlták a Lappból készített hálózati szintjét - bagóért. A magas hangok finomításában pedig hubee sietett segítségemre egy AQ Cinnamon USB kölcsönadásával, melyen felbuzdulva hamarosan egy AQ Carbon váltja majd a Lacie lapos kígyóját, mert így adódott.

Dióhéjban ennyi a „fejlesztés” története. Az egyenleg végösszege szerint pedig több, mint megdupláztam a rendszerem összértékét (ebben benne az apró is, mint az SSD és a +2GB RAM a laptopba, meg az ingyenes cuccok, bughead, scriptek, know-how a fórumról), még úgy is, hogy a CD-játszó esetében downgrade-et hajtottam végre egy Marantz CD-41-re (zsivány egy készülék, egy rendes tápkábellel és néhány bronzkúppal csodálatosan zenélt egy ilyen rendszerben is), és eladtam az Alcest. Az eredmény és az elérése közben szerzett tapasztalat pedig minden pénzt megér. Izgalmas volt, és most van egy sokkal magasabb színvonalon szóló, műfajilag függetlenebb rendszerem. Sokkal többet hallgatok zenét, egy hosszú és intenzív hifis év után egyre többet hallgatok zenét.
És a tanulságok:
1. áldozatkész barátok nélkül nincs hifi. Az itt említett fórumtársak mindegyike szenvedélyesen szereti, és magas szinten műveli, közös hobbinkat. Ha ők nem segítenek – füllel, tanáccsal, idővel, bátorítással, viccelődéssel, kritikával, komponensek ide-oda szállításával – mindvégig önzetlenül, akkor most nem untatnék senkit a lelkendező soraimmal, és nem lennék ennyire elégedett az eredménnyel, és nem folytatnám az elkezdett munkát egy az anyagi lehetőségeken belül elérhető dedikált PC építésével.

2. A hallgatózás és a tapasztalat hiánya pótolható – és mielőtt mindenki felmordulna, hozzáteszem – nagyon sok utána olvasással és egy adag szerencsével. Erről szól ebben a történetben a Bladelius és az YBA beszerzése. Mindkettő ötlete az olvasmányélményeimből származott, és a baráti segítség hatására megszületett döntések helyességét visszaigazolta a tapasztalat. De ahhoz, hogy valaki keresni és kérdezni tudjon, rendelkeznie kell elsődleges ismeretekkel. Ezek egy része, jó része származhat irományokból. Bölcsész vagyok, csak azt mondhatom: sokat kell olvasni. Szeretném azt mondani, hogy az avx is sokat segített ebben a keresésben, de azt kell, hogy mondjam, hogy inkább az itt megismert barátaim révén, és az innen-onnan felcsipegetett információmorzsák nyomon követése után. Nagyon meg kell szűrni azt, amit itt olvas az ember (és hogy kitől).

3. Vannak olyan pillanatok, mikor az ember le kell, hogy számoljon még a tapasztalatra épülő előítéleteivel is, mert be kell, hogy lássa: tapasztalata korlátozott, s rossz következtetéseket vont le belőle. Erről szól a JmLab által okozott meglepetés, no meg persze kedvenc hifis bogarunk, a szinergia, mely meglátásom szerint leginkább erősítő és hangsugárzó között kell, hogy létezzen ahhoz, hogy egy rendszer jól szóljon.

4. Hifizni jó dolog, az ember barátokra lel általa, de a vele egy légtérben élő „laikusok” számára akkor áll helyre a világ rendje, ha a hifizés időszaka lezárult. És ha jól sikerült ennek a korszaknak a végére érni, akkor a jó hallású, zeneszerető laikus szeretteink is hajlamosak elismerni, hogy ha nem is volt érdemes feldúlni ezért az embernek (és feleinek) az életét, de az eredmény – kit mennyire, de – kárpótol a belefektetett munkáért.

5. Zenét hallgatni is nagyon jó dolog. Egyre jobb.

Elég nehéz szétválasztani a kettőt! A kérdés csak az, hogy kinek mennyire számít a minőség... Többször elhangzott már, hogy a zene élvezete és a HiFi-s kütyüzés is adhat külön-külön örömet. Amikor a jó zene ötvöződik egy azt életszerűen visszaadni képes 'felszereléssel', az maga a paradicsom a zene szerelmeseinek. A szélsőségeket persze jó elkerülni, hiszen a valódi értékekről terelhetik el a figyelmet...
Én azt gondolom, hogy a zene élvezetéhez nem kell drága motyó, viszont, ha van egy jó rendszered ez az élvezetet még fokozhatja. Viszont az a véleményem, hogy az efféle rendszerek nem abból az irányból jönnek, amit sokan favorizálnak a világban, és nem az áruk szabja meg azt, hogy valóban élvezetet is adnak.

Vendég

A Bese Attila féle átalakítások milyen irányú tónális változást eredményeznek?...
Mindenütt csak arról olvasni mit cserél, de milyen hatása van a hangra - nem.

Így vették fel Nick Cave Push The Sky Away c. lemezét.
http://www.audiotechnology.com.au/wp/in ... -fabrique/

Annak is van egy hangos üzenete, hogy Parsons szavait néhányan sértőnek tekintik, pedig egyetlen negatív jelző sincs köztük.

...
Parsons elvtárs nagyképűsége vetekszik Bástya elvtárséval.

Azt mondom, teljes mértékben igaza van, bármit is gondol az audiophil társadalomról!

Alan Parsons NEM zenész, hanem egy elég jó iparos / üzletember, aki képes eladni profin összerakott hangokat meglehetősen jó hangminőségben. Megtalálta azt a réteget, aki erre vevő, ő meg jól él belőle.
A másik zenész(?) akiről ma már ugyanezt gondolom Edgar Froese (nyugodjék békében), aki utolsó mintegy 25-30 évében már csak kellemes hangokat, effekteket pakolászott egymás után, melyek fantáziátlanok, unalmasak voltak, viszont baromi nagyot szóltak az audiophilek rendszerein.

Nem zenészek készítettek nem zenét, audiophilek számára, akik hangokat, nüanszokat vadásznak.

Nem gondolnám, hogy akár Alan Persons, akár más ennyire ismert zenész vevői az audiophilek lennének. Legalábbis kimutatható arányban biztosan nem. Mert ha ők lennének döntő többségben, akkor nem, hogy világhírű zenészek nem lettek volna sosem, de éhen is haltak volna rég.
Az egész világon alig néhány millió audiophil beállítottságú ember él, ezek az emberek meg százmilliószám adnak el 'lemezt' (gyűjtőfogalomként értem, ebben nyilván ma elsősorban a letöltés viszi a pálmát), szóval az a néhány buggyant hifista akár lenézhető is, nem oszt, nem szoroz.
Szerintem ebben van inkább sok szomorúság. Hogy a hifi (mára különösen) teljesen 'uncool' lett.

Számomra akkor sem elfogadható,ha egy "futottak még" zenész lenézi az embereket.
Parsons elvtárs nagyképűsége vetekszik Bástya elvtárséval.

"Ha valamit szeretek magamban az a szerénység"

Természetesen mindenkinek teljes mértékben egyéni joga hogyan és mivel hallgatja a zenét otthon. De én úgy gondolom a mai hifi, főleg a high-end úgynevezett szép, megengedő hangjai és a hangminőség keresés, tehát a kapjuk meg ami tényleg a hangfelvételen rajta van dolgok között azért feszül manapság egy rakás ellentmondás.

Számomra valahol a - nem egyszerű - középút a kívánatos. A sok-sok, egymástól igencsak különböző (nevezhetjük művészeti sokszínűségnek) zenei szerzemény és konzerválási minőség otthoni fogyaszthatósága egyensúlyt kíván! Például a 60-as években kiadott mondjuk Beatles/Elvis stb. korongok hallgatása esetében a "hanghűség"-re való törekvés nem biztos, hogy kielégíti a minőségre éhes igényes zenehallgatót. Sokan ezért építenek olyan rendszert, ami képes átfogóan, műfajtól/felvételtől függetlenül relatíve jól, fogyaszthatóan szólni. Az ebben való egyensúly - kompromisszum mértéke/határa szvsz pedig egyéni szükséglet/ízlés kérdése.

Meggyőződéssel vallom, hogy egyetlen zenész sem szeretne az audiophileknek felvételeket készíteni, sőt kimondottan problémás csapatnak gondolják őket, akik valami egészen kifacsart módon közelítenek a muzsikához. Parsons kijelentése jól jellemzi ezt.
Talán ide kapcsolódik egy régebbi hifis történet. Volt valamikor egy hangfal meghallgatás a régi Hifi Magazinban. Egyik szereplő a Spendor BC1, amit ugye az audiofilek is elfogadnak, sőt abban a korban, részben a HFM-nek köszönhetően, az egyik etalon audiofil hangsugárzó volt. A másik szereplő valamelyik közép stúdió JBL, már nem emlékszem melyik volt pontosan. Voltak ott audiofilek és zenészek, stúdió emberek. Jellemzően az audiofileknek a Spendor tetszett jobban, a zenészeknek és hangmérnököknek pedig a JBL. Természetesen a Spendor volt a lágyabb, szebb, melegebb, teresebb stb. hangzású darab, a JBL meg a keményebb, nyersebb, életszerűbb. Aztán ez az inkább szép hang vonal folytatódott a HFM-ben amíg meg nem szűnt a magazin. Talán nem kicsi mértékben formálva az akkori és későbbi hazai audiofil tábor ízlését, értékrendjét ami a jó hangot illeti.
Természetesen mindenkinek teljes mértékben egyéni joga hogyan és mivel hallgatja a zenét otthon. De én úgy gondolom a mai hifi, főleg a high-end úgynevezett szép, megengedő hangjai és a hangminőség keresés, tehát a kapjuk meg ami tényleg a hangfelvételen rajta van dolgok között azért feszül manapság egy rakás ellentmondás.

Van abban valami szomorú,hogy egy zenész aki abból él, hogy lemezeket készít és azokat eladja a vevőit lenézi.
Meggyőződéssel vallom, hogy egyetlen zenész sem szeretne az audiophileknek felvételeket készíteni, sőt kimondottan problémás csapatnak gondolják őket, akik valami egészen kifacsart módon közelítenek a muzsikához. Parsons kijelentése jól jellemzi ezt.

Ezen azért elgondolkodtam, ti. az életszerű, a valós, maga a valóság nem mindig szép és élvezetes. Ezt nem nehéz belátni, ha szétnézünk a világban.
Amennyiben a "hifi" alatt a zenehallgatást érted, akkor én úgy gondolom, igenis szép hangokra vágyom, hiszen ami nem az, azt élőben sem hallgatnám szívesen, legyen az bármennyire is valósághű, életszerű.
A lényeg az élvezet és az öröm! Amennyiben egy nagyon is életszerű felvétel és annak hallgatása nem okoz örömet, akkor nem hinném, hogy a hifinek erről kell szólnia.

Azt gondolom, az idők során minden igazi hangszer hangja alapos csiszoláson esett át és nincs köztük egy sem, ami az emberi fül számára bántó lenne. Ha valaki mégis találna ilyen instrumentumot, akkor attól tartok, ott a hallgatóval van baj.

Van abban valami szomorú,hogy egy zenész aki abból él, hogy lemezeket készít és azokat eladja a vevőit lenézi.
Nem gondolnám, hogy akár Alan Persons, akár más ennyire ismert zenész vevői az audiophilek lennének. Legalábbis kimutatható arányban biztosan nem. Mert ha ők lennének döntő többségben, akkor nem, hogy világhírű zenészek nem lettek volna sosem, de éhen is haltak volna rég.
Az egész világon alig néhány millió audiophil beállítottságú ember él, ezek az emberek meg százmilliószám adnak el 'lemezt' (gyűjtőfogalomként értem, ebben nyilván ma elsősorban a letöltés viszi a pálmát), szóval az a néhány buggyant hifista akár lenézhető is, nem oszt, nem szoroz.
Szerintem ebben van inkább sok szomorúság. Hogy a hifi (mára különösen) teljesen 'uncool' lett.

Hát... nem túl hízelgő, de javarészt igaz.

audiophiles.jpg

Van abban valami szomorú,hogy egy zenész aki abból él, hogy lemezeket készít és azokat eladja a vevőit lenézi.

és annak hallgatása nem okoz örömet, akkor nem hinném, hogy a hifinek erről kell szólnia.Feltételezzük, hogy értő muzsikusokat hallgatunk, tetszőeket, nem horpadt dudával (szaxofonnal) játszókat. Aki rossz, az se legyen jó! Vagy de? Ne, inkább ne. Aki szép, az reggel is szép!

Én azt értem meg valahogy egyre kevésbé mikor a hifi nem az életszerűségről akar szólni, hanem csak szép hangokról.
Ezen azért elgondolkodtam, ti. az életszerű, a valós, maga a valóság nem mindig szép és élvezetes. Ezt nem nehéz belátni, ha szétnézünk a világban.
Amennyiben a "hifi" alatt a zenehallgatást érted, akkor én úgy gondolom, igenis szép hangokra vágyom, hiszen ami nem az, azt élőben sem hallgatnám szívesen, legyen az bármennyire is valósághű, életszerű.
A lényeg az élvezet és az öröm! Amennyiben egy nagyon is életszerű felvétel és annak hallgatása nem okoz örömet, akkor nem hinném, hogy a hifinek erről kell szólnia.

zz7, a nem megtévedt személyekben ma is az.

Mit gondoltok, a harmóniára való igény egy veleszületett igény vagy menet közben is begyűjthető? Gondolok itt megszólalásra, de komponáltságra is. Annyiszor tapasztalom, hogy józenének van titulálva sokminden gány, hol annyi csak a tudomány, hogy egymás után van halmozva a népszerű effekt. Onnantól jó. De jó... Ugyanez ételben, filmben. Hölgyek is nagyon le tudják szúrni a férfinépet az esetleges öltözködési eretnekségekért, legyen. Ám akkor illik elismerni, hogy egyéb területek konzisztenciája meg nincs átlátva, illetve megteremtve. Főzni sem tud mindenki. Az arányok mellett a harmóniára való érzéketlenség ott is a gond.

Én azt értem meg valahogy egyre kevésbé mikor a hifi nem az életszerűségről akar szólni, hanem csak szép hangokról. És ezért a minden felvételről és minden zenéről szép hangokat csinálni akaró berendezésekért vannak akik komoly pénzeket képesek kifizetni. A hifi értelme valamikor az életszerűség volt.
Igen, a 'High Fidelity' jelentése/jelentősége válságát éli.

http://whitenoise.blog.hu/2007/03/13/high_fidelity

Hozzászólás Szerző: **zz7** » 2015.10.16., pén. 15:14

Elég nehéz szétválasztani a kettőt! A kérdés csak az, hogy kinek mennyire számít a minőség... Többször elhangzott már, hogy a zene élvezete és a HiFi-s kütyüzés is adhat külön-külön örömet. Amikor a jó zene ötvöződik egy azt életszerűen visszaadni képes 'felszereléssel', az maga a paradicsom a zene szerelmeseinek. A szélsőségeket persze jó elkerülni, hiszen a valódi értékekről terelhetik el a figyelmet...
Én azt értem meg valahogy egyre kevésbé mikor a hifi nem az életszerűségről akar szólni, hanem csak szép hangokról. És ezért a minden felvételről és minden zenéről szép hangokat csinálni akaró berendezésekért vannak akik komoly pénzeket képesek kifizetni. A hifi értelme valamikor az életszerűség volt. Kicsi, szép hangokat pedig sokkal olcsóbban is lehet csinálni.

En zenet akarok hallgatni, nem felszerelest!

Elég nehéz szétválasztani a kettőt! A kérdés csak az, hogy kinek mennyire számít a minőség... Többször elhangzott már, hogy a zene élvezete és a HiFi-s kütyüzés is adhat külön-külön örömet. Amikor a jó zene ötvöződik egy azt életszerűen visszaadni képes 'felszereléssel', az maga a paradicsom a zene szerelmeseinek. A szélsőségeket persze jó elkerülni, hiszen a valódi értékekről terelhetik el a figyelmet...

Hát... nem túl hízelgő, de javarészt igaz.
audiophiles.jpg
l
Ezert nem adok az audiophilek velemenyere! En zenet akarok hallgatni, nem felszerelest!

Hát... nem túl hízelgő, de javarészt igaz.

Ezek a készüléktetők sima lemezből vannak. Szedd le, a horpadás negatív oldala felől egy rongyot tegyél rá (ne vastagra hajtva, csak, hogy a fényezés ne sérüljön, bár, amennyiben újrafesteted ezt ki is hagyhatod) és kalapáccsal szépen üsd vissza először kisebb, majd nagyobb erővel, amíg tökéletes nem lesz. A karcokat pedig egy fényező, vagy egy porfestő műhely gyári minőségben tudja javítani.

Köszi!
Jövő héten odaadom egy kollégám ismerősének, aki autókkal foglalkozik e téren, aztán meglátjuk. Remélem beválik...

A legnagyobb tudású jövőbelátó beszéljen belőled...
Ezek a készüléktetők sima lemezből vannak. Szedd le, a horpadás negatív oldala felől egy rongyot tegyél rá (ne vastagra hajtva, csak, hogy a fényezés ne sérüljön, bár, amennyiben újrafesteted ezt ki is hagyhatod) és kalapáccsal szépen üsd vissza először kisebb, majd nagyobb erővel, amíg tökéletes nem lesz. A karcokat pedig egy fényező, vagy egy porfestő műhely gyári minőségben tudja javítani.

Oh, ne gondold, hogy olyan vastag gitt kerül rá, ami fel tud repedni...de horpadás javító ki is tudja húzatni, ugyanúgy, mint a jégverést.
A legnagyobb tudású jövőbelátó beszéljen belőled...

A Fórum működési költségeihez járulsz hozzá azzal, ha hirdetéseket jeleníthetünk meg. Kérjük, hogy fontold meg ezen az oldalon az „Adblock” rendszered kikapcsolását.