Úgy tűnik nagyon megosztó ez a film, muszáj lesz megnéznem ,hogy eldöntsem érdemes e megnézni.Az ajánlód alapján érdekes lehet.Nekem a Csillagok között bejött,szóval hátha.Köszi!-KP- írta: ↑2019.12.07., szomb. 13:41Ad Astra
Meglepően olvasom, mennyire megosztó lett ez a film. Én annyit tudtam róla, hogy egy sci-fi lesz Brad Pitt főszereplésével. Nem néztem trailereket, nem voltak előzetes elvárásaim a filmmel kapcsolatban. Leültem, megnéztem, nem untam egy pillanatig se a 2 óra alatt. Nem egy Interstellar. Értem úgy egyrészt, hogy az szerintem ennél azért jobb film. Másrészt azért sem egy Interstellar, mert ebben a filmben sokkal kevesebb a fikció,mondhatni hihetőbb. Akinek sok volt az Interstellar, annak bátran tudom ajánlani ezt a filmet. Viszont aki csimbumm cirkuszt vagy szuperhősöket meg űrcsatákat vár, az csalódni fog. Mert ez nem az a film. Mind a kép, mind a hang, mind a sztori egyben van. A Gravitációnál nekem jobban tetszett. Mivel azért logikai bukfencektől ez a film sem mentes, adok rá egy 8/10-et.
Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
Filmajánlók,sorozatok,vélemények,csevegő...
Re: Filmajánlók,sorozatok,vélemények,csevegő...

Az elmúlt hónapokban nemigen jutottam képernyő elé, de az elmúlt pár napban szerencsém(?) volt két filmhez.
Szellemirtók (Ghostbusters) 2016
https://port.hu/adatlap/film/tv/szellemirtok--ghostbusters/movie-168326
Nagy csalódást nem okozott, ugyanolyan rossz volt, mint az eredetiek (sosem értettem, hogy mi volt annyira jó és érdekes a Szellmirtók 1. (1984) filmben).
Nyilván, mint újrázásnak (remake) semmi értelme nem volt, a történet értelmetlen volt, de Kate McKinnon és Kristen Wiig jópofák, így őket elnézve mint tingli-tangli, egynek elment, magam is elcsodálkoztam, hogy nem utáltam a filmet.
Nyitva
https://port.hu/adatlap/film/mozi/nyitva--nyitva/movie-204761
Jól, kifejezetten ígéretesnek indult, az alapszituáció rendben, a karakterek és a színészek rendben, a film technikailag rendben.
A téma érzékeny, de a film nem megy át alpáriba.
(Hál' Istennek, hiányzik belőle a rendszerváltás utáni magyar filmkre jellemző Koltai és Kern-féle ripacskodás is, az Üvegtigris-fél suttyóság is.)
Ami viszont baj, hogy kb. a film felénél elfogyott a szufla (a forgatókönyv), a drámai konfliktus helyzet után semmi izgalmas nem történt és anélkül, hogy bárhova jutottunk volna (bármilyen tanulságot levonhattunk volna), hirtelen vége lett a filmnek, mintha félbe szakadt volna.
Magyarul, befejezetlen.
Kár érte.
Netflixre (több más magyar filmmel együtt) felkerült, ott megtekinthető.

Talán belépőszintűnek mondható rendszerem: Sony BDP-S7200, Pioneer VSX329, Jamo S626, Jamo J112 sub, Audioquest Pearl és KáCsa kábelek
Re: Filmajánlók,sorozatok,vélemények,csevegő...
A vörös teknős
Lehet azt mondani, hogy közhelyes vagy, hogy ezt már láttuk csak kicsit másképp.A helyzet az, hogy ugyanazt el lehet mondani így is, úgy is, jól vagy rosszul.Ez a film jól mondja el és szépen.Költészet a vásznon.Ha lehet , nagyban vásznon érdemes.A Kecskemétfilm animátorai is hozzátették a magukét.
Egy-két nézői vélemény:
"Szinte szégyelltem a könnyeimet, mert a kislányommal néztem, és egy erős szülő nem mutatkozhat gyengének, szentimentálisnak a gyermeke előtt. Az viszont visszaigazolta a meghatottságomat, hogy a 10 évesem azt kérdezte a film végén, hogy "anya, ugye lesz Vörös teknős 2. is?"
"Nem volt bakiparádé, vagy bármi más a film vége után. Csak kizárólag fekete alapon fehér betűkkel a stáblista. A film olyan erővel hatott, hogy hosszú ideig így se mozdult senki a székében. Érezni lehetett, hogy most valami csodálatosat kaptunk."
"Egészen különleges hangulatú, csodaszép rajzfilm, amit az örökmozgó hat éves kisfiam is mozdulatlanul, egy pisszenés nélkül nézett végig."

Ok! De nehogy miattam maradj filmek nélkül öregségedrevenomer írta: ↑2019.12.10., kedd 17:42Öregebb éveimre tartogattam a másodikat, mert be kell osztani azt a kis jót, amit a mozgóvizuális művészet ád, de megnézem szánalomból, csak a te kedvedért, hogy tudjunk beszélgetni róla.![]()
Coherence - hogyan őrizzük meg önmagunkat maradéktalanul társasági élet élése közben is?

Re: Filmajánlók,sorozatok,vélemények,csevegő...
Öregebb éveimre tartogattam a másodikat, mert be kell osztani azt a kis jót, amit a mozgóvizuális művészet ád, de megnézem szánalomból, csak a te kedvedért, hogy tudjunk beszélgetni róla.

Coherence - hogyan őrizzük meg önmagunkat maradéktalanul társasági élet élése közben is?
Re: Filmajánlók,sorozatok,vélemények,csevegő...
Igen, tipikusan a keveset mond, de sok van mögötte esete. A kollektív tudat helyett mindenki a saját, addigi, előző életében begyűjtött élményeire alapozva fantáziál. Ez hamar körben járásban végződik. Ami pedig őrületben. Vannak művek, melyek a maguk módján megjósolták a digitálisan való összekapcsolódást, egy mintavételezett módját a közösségi lét folytatásának, azok előnyeivel és hátrányaival, itt az ellenkezőjére épülünk, kiindulópontnak jó, önmagában sovány. Az nem világos, hogy bármilyen közösségi egy fele menés (tömegközlekedéses) vagy egyáltalán, bármi hogyan jöhet össze, ha magában van el mindenki. A leképezett közösség meg saját fantázia. A könyv talán választ ad. Aki olvasta, írja meg.
Ugyan nem tér ki rá közvetlenül, számomra a külső ingerek fontosságáról szól ez a film. Meg arról, hogy a nehézségek elől való befele menekülés csak roskadásban végződhet. Egy elmének nincs elég fantáziája fenntartani önmagát funkcionális mivoltában, több kell. Ami súrlódásokkal jár. Ha viszont a legnagyobb fájdalmat akarjuk feledni nagy és hibás váltással, épp azzal betonozzuk be azt.
Mekkora mértékű gyomlálást érdemes beiktatni a túlélés érdekében? Milyen profilú hárítás a legkevésbé egészségtelen? Mi az a mintavételezési mérték, ami még megőrzi az embernek maradáshoz szükséges bejövők diverzitását, az elme épségét, miközben védelmet is ad a fájdalmak ellen, érintetlenül hagyva az addig felépített és kifejlődött identitást? Azt az identitást, ami félig választottan, félig az élet, mások által alakított, belenyúlhatunk-e ezekbe az arányokba önkényesen? Tudunk-e okosan és előremutatóan elvonulni vagy csak menekülünk? Kell-e elvonulni vagy az előrefelé menekülés a jó? Mekkora mértékben ludas a kultúrális beidegződés a bánatainkért, sikereinkért? Létezik-e alárendeletlenség? A közösségnek vagy saját magunknak érdemesebb-e alárendelni magunk? A külső vagy a belső terhek emésztenek-e fel hamarabb vagy jobban?
[/quote]
Sok kérdés, sok jó kérdés.
Érdekes lenne meghallgatni,hogy akik a fájdalmuk,valóságuk elől a drog okozta trip-ekbe menekülnek és valahogy sikerült lejönniük a szerről, mit gondolnak ezekről a dolgokról.
Re: Filmajánlók,sorozatok,vélemények,csevegő...
Megint mellé ment, de sebaj, sértődjél meg ,az sem érdekel különösebben, mivel te vagy itt a fórumon a főtroll,neked ezt bírni kéne, de ha visszanyal a fagyi ,úgy látom nem szereted..Lemmy9 írta: ↑2019.12.09., hétf. 07:22A hangnemed sértő, és írásodból lerí a frusztrációd, plusz személyeskedsz is, még a családomat is emlegeted, amit én sosem tettem.
Eleve magadra húzod a dolgokat, holott senki sem foglalkozott veled. Nem vagy te olyan fontos hidd el.
Általában poénkodás megy, humorérzéked mint egy kandelláberé kb. És bele is szaladsz mindig mint egy kisóvodás.
De hogy jobb napot okozzak, küldök egy gratulát, azt szereted gyűjteni.

proj:Epson EH-LS12000B,proc/amp:Lexicon MC10/JBl Synthesis SDA-7200, hangfalak:Revel Concerta F12,M12,Performa C52,Canton Incelling 885,sub:REL HT/1508 predator,player:Zidoo UHD3000, kábelek: HiDiamond D2 rca,D3 sub,AQ Carbon 4K+HDR,P568-15M-FBR,Wireworld Solstice,Aq X2,FP.Luxor
Re: Filmajánlók,sorozatok,vélemények,csevegő...
Igen, tipikusan a keveset mond, de sok van mögötte esete. A kollektív tudat helyett mindenki a saját, addigi, előző életében begyűjtött élményeire alapozva fantáziál. Ez hamar körben járásban végződik. Ami pedig őrületben. Vannak művek, melyek a maguk módján megjósolták a digitálisan való összekapcsolódást, egy mintavételezett módját a közösségi lét folytatásának, azok előnyeivel és hátrányaival, itt az ellenkezőjére épülünk, kiindulópontnak jó, önmagában sovány. Az nem világos, hogy bármilyen közösségi egy fele menés (tömegközlekedéses) vagy egyáltalán, bármi hogyan jöhet össze, ha magában van el mindenki. A leképezett közösség meg saját fantázia. A könyv talán választ ad. Aki olvasta, írja meg.
Ugyan nem tér ki rá közvetlenül, számomra a külső ingerek fontosságáról szól ez a film. Meg arról, hogy a nehézségek elől való befele menekülés csak roskadásban végződhet. Egy elmének nincs elég fantáziája fenntartani önmagát funkcionális mivoltában, több kell. Ami súrlódásokkal jár. Ha viszont a legnagyobb fájdalmat akarjuk feledni nagy és hibás váltással, épp azzal betonozzuk be azt.
Mekkora mértékű gyomlálást érdemes beiktatni a túlélés érdekében? Milyen profilú hárítás a legkevésbé egészségtelen? Mi az a mintavételezési mérték, ami még megőrzi az embernek maradáshoz szükséges bejövők diverzitását, az elme épségét, miközben védelmet is ad a fájdalmak ellen, érintetlenül hagyva az addig felépített és kifejlődött identitást? Azt az identitást, ami félig választottan, félig az élet, mások által alakított, belenyúlhatunk-e ezekbe az arányokba önkényesen? Tudunk-e okosan és előremutatóan elvonulni vagy csak menekülünk? Kell-e elvonulni vagy az előrefelé menekülés a jó? Mekkora mértékben ludas a kultúrális beidegződés a bánatainkért, sikereinkért? Létezik-e alárendeletlenség? A közösségnek vagy saját magunknak érdemesebb-e alárendelni magunk? A külső vagy a belső terhek emésztenek-e fel hamarabb vagy jobban?
Re: Filmajánlók,sorozatok,vélemények,csevegő...
Igen, ez nálad már betegség,csak tudod ,olyan emberekre aggatod a sznob jelzőt ,akik qrvára nem azok.. és ez rosszul esik nekik.. nálad sajnos berögződőtt az ,hogy ha valaki értelmes ,jó eszközöket vásárol,az már sznob,pedig lehet hónapokig(évekig) gyüjtöget rá..ráadásul nyíltan ki is röhögöd azt az embert,hiszen a 10-20e ft os eszköz szted. sokkal jobb,vagy ugyanazt tudja , + még vicc tárgyává is teszed a lehető legtöbb alkalommal.. Mocskosul nem szép amit csinálsz, tudod azt nem értem,hogy ez neked miért is jó, de bele törödtem már ,hogy vannak ilyen emberek és sajnos egyre többen.

proj:Epson EH-LS12000B,proc/amp:Lexicon MC10/JBl Synthesis SDA-7200, hangfalak:Revel Concerta F12,M12,Performa C52,Canton Incelling 885,sub:REL HT/1508 predator,player:Zidoo UHD3000, kábelek: HiDiamond D2 rca,D3 sub,AQ Carbon 4K+HDR,P568-15M-FBR,Wireworld Solstice,Aq X2,FP.Luxor
Online
- Quetz
- Törzsvendég
- Hozzászólások: 1999
- Csatlakozott: 2015.11.10., kedd 08:24
- Értékelés: 732
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Filmajánlók,sorozatok,vélemények,csevegő...
Fear is the path to the dark side. Fear leads to anger. Anger leads to hate. Hate leads to suffering.
Re: Filmajánlók,sorozatok,vélemények,csevegő...
Szimpatikus hozzáállás, sokan itt is másképpen képzelik, képzeletbeli rangsort állítanak...............
https://hu.ign.com/mad-max-a-harag-utja ... s3joe5kigE

Samsung 65NU7022,Epson TW9400,Focal Electra:1027Be,CC1008 Be,1008Be,Atmos:RevelW560,Oppo UDP205,Marantz AV8802A,Parasound:5125,5250,2x Velodyne SPL12000ultra,Kábelek:Nordost,Shiva, Magus,Blue Heaven,Dream Caster,Hi Diamond 2,LAPP ÖLFLEX,2x AQ Husky,Fapaci&Kontaset,Bydium TI-TAB119"5xMiniDSP
- -KP-
- V.I.P.
- Hozzászólások: 5911
- Csatlakozott: 2003.06.02., hétf. 23:53
- Értékelés: 1685
- Tartózkodási hely: Bonyhád
Re: Filmajánlók,sorozatok,vélemények,csevegő...
Lemmy, némelykor elgondolkodtató milyen cuccot tolsz
De az tuti, hogy jó anyag lehet.

- ZolaBA
- Törzsvendég
- Hozzászólások: 1905
- Csatlakozott: 2006.10.31., kedd 09:10
- Értékelés: 1724
- Tartózkodási hely: Pilisvörösvár
Re: Filmajánlók,sorozatok,vélemények,csevegő...
(Indító téma az Őslakó c. film volt. Ja és DeLorean nem konkrétan neked szól, csak gondolatok...)
Ez "Zs" kategorizálás nagy divat lett. És itt jó páran akik ismerjük és szeretjük ezt a filmet csak lesünk értetlenül. Nálam a "Zs" -bár nem használom ezt a kifejezést- olyasmit jelentene, hogy a látvány, a hang és a történet is átlag alatti. de itt erről azért szó sincs, sőt.
Természetesen egy ilyen filmnél ami csak a történetében értékes, nincs extra látvány, nincs extra effekt és nem izzad a mélynyomó. Engem ez nem zavar, mert nem azért nézek filmet, hogy megjárassam a mozirendszert :) Sokkal jobban zavar már manapság amikor nulla értéke van a történetnek, és csak a csimbumcirkusz megy értelem nélkül. Pl. a legutóbbi bosszúállók, amit nem tudtam végignézni.
Természetesen nem vagyunk egyformák, mások az igények és elvárások, csak ne zs kategóriázzunk le filmeket pusztán azért, mert nem látványos vagy nem hangos.
Ha belegondolok, hogy az elmúlt évekből milyen nagy emléket hagyó látványok és hangok voltak, illetve milyen történetek, akkor látványból és hangból alig tudnék pár példát mondani (pl. star wars I. űrsikló jelenet), pedig voltak!, de az emlékezetes történeteket estig sorolhatnám :) talán ez sem véletlen... Mármint nálam, nekem. :)
Rövid az élet ... egyél sok palacsintát!
- Aszpirin
- Kiemelt Moderátor
- Hozzászólások: 6875
- Csatlakozott: 2018.04.06., pén. 21:30
- Értékelés: 6076
- Tartózkodási hely: Szár
Re: Filmajánlók,sorozatok,vélemények,csevegő...
Lemmy, nem is gondoltam, hogy te ilyeneket nézel... Mégis van valami közös bennünk.
Az őslakó az egyik örökös példám arra, hogy hogyan lehet miniatűr költségvetéssel (sacc per kabé egy modern Star Wars-film költségvetésének kevesebb mint egy ezrelékéből) zseniálisan jó sci-fi-t készíteni. Nagy lájk!!!
- Fő rendszer: Mac (Roon Server) | Thorens 206 + Goldring 2200 | NAD M55 → NAD M33 → Audio Physic Classic 20
- Fejes rendszer: Mac (Roon Server) → RME ADI-2 DAC FS → Hifiman Arya Stealth
- Házimozi: Oppo 203 | AppleTV 4K → Marantz SR6013 → LG OLED77C5 | 5x Dali Opticon + 4x Quadral Casa + B.K.DoubleGem
Re: Filmajánlók,sorozatok,vélemények,csevegő...
Van második rész is.
Látta valaki?

Re: Filmajánlók,sorozatok,vélemények,csevegő...
Meglátásom szerint a hasonló filmek az álomgyár kötelező alkotásai. Kötelezően készítenek egyet évente, ha bukik, akkor bukik, elmondhatják, h van komolyabb réteg film is a tarsolyukba. Ne vágják a fejükhöz, h nem kockáztatnak semmit, csak a Marvel, és a folytatások uralják a piacot. Végig néztem, bár bevallom elbóbiskoltam, kb. 2x pár percre. Melankolikus, önismereti dráma, mély érzésekre, érzelmekre koncentráló film. Nem mondom, h tetszett, nem tudott beszippantani a hangulata. Talán az emberek a bemutató alapján teljesen mást várnak. Sokan ezért csalódnak, és kívánják pokolba a filmet. Egynek elment, de hiányzott valami ami megfogott volna igazán.
Samsung 65NU7022,Epson TW9400,Focal Electra:1027Be,CC1008 Be,1008Be,Atmos:RevelW560,Oppo UDP205,Marantz AV8802A,Parasound:5125,5250,2x Velodyne SPL12000ultra,Kábelek:Nordost,Shiva, Magus,Blue Heaven,Dream Caster,Hi Diamond 2,LAPP ÖLFLEX,2x AQ Husky,Fapaci&Kontaset,Bydium TI-TAB119"5xMiniDSP
Re: Filmajánlók,sorozatok,vélemények,csevegő...
A 0/10 a véleményező értelmi-érzelmi intelligenciahányadosa lehet.
Sokszor állok értetlenül ilyen véleményeket olvasva, olyan filmek kapcsán amiket pl. kötelezően betehetnének iskolai tananyagba szakközép-gimnázium szinten.
Re: Filmajánlók,sorozatok,vélemények,csevegő...
Anyámnak 3 éve ajánlgatom változó lelki erőnléttel-buzgalommal. Desktopra is kitettem már ikont közvetlen a filmhez, ajándékba is adtam már, semmi. Nem lennék jó porszívóügynök. Vallásos, aztán pont jó lenne. De ha nem hát nem. Legjobb kamaradarab, nem lehet unatkozni, profi gárda!
Re: Filmajánlók,sorozatok,vélemények,csevegő...
Azt kompromittálja, hogy akkor ne legyen a sci előtag a megnevezésben, legyen csak könnyed népfantazi. Írott platformon, aholis született és ki tud domborodni a műfaj is van keményvonalas és fordulatosságos-lövöldözős irány, a populáris filmnél, mint időt és gondolkodást nem túlságosan megkívánó közvetítőközegnél még rájön a koca a köbön scifis polgár, aki a könnyedebb szórakozásra gyártott íven is csak érintőként van jelen, így válik műfajuniverzumot betöltő egyeduralkodóvá a sztár vársz (sosem kötött le).
Míg a keményvonalasnál a túltolás (pl. túl szárazra sikeredett, hosszas technikai leírások, darabosan és ügyetlenül illesztve a történetvezetésbe) a kezdeti próbálkozások sajátja volt és ma már komolytalan, megmosolygás tárgya, addig a lődözés és infantilis alapokon nyugvó logikai bakikonszernek, profi, IMAX-ben is eladható körítéssel (Interstellar, kár érte) teljesen komoly pofával elkészíthetők és nézőjük is akad szépen, pozitív egyenlegeket generálva. Adódhatna a teoretikus kérdés, hogy honnan nézve melyik nevetséges, de tudjuk, hogy a pénz beszél, idő meg "nincs" belebonyolódni bármibe is, így nerd jellegű eleve bármilyen boncolgatás, kevesek szemében nem az.
Említve lett a mosolycsalás elmaradása. Minek az ide. 1 bites igény, hogy mindent oltsunk be gejl könnyedséggel, erőltetett nézőtöltő szupergagyi energiával. Ne. Mélységet, egészségeset. A humor meg egyébként is nehezebb műfaj, nagyon el kell találni.
Nézek is egy kis Solaris-t 1972-ből, na ott péládul kifejezetten vicces volt az alumíniumon való, heves áttörés.
Nem is értem.

Ha egyszer-egyszer ti is beiktattok kisvárosi, dokuba hajló, usánkai drámát, mert szeretitek az ilyet, akkor a Little Woods, amit tudok ajánlani, a jobbfélék közül való.
Re: Filmajánlók,sorozatok,vélemények,csevegő...
Ez egy elég tág fogalom.Főleg fiction és nagyon kis esetben science.Nem tudommit kompromittálna amúgy?Aszpirin írta: ↑2019.12.07., szomb. 14:27Még rosszabb a helyzet sajnos, sokak szerint ugyanis sci-fi a Star Wars és társai, holott az egy “űrköntösbe bújtatott” fantasy (ami nem von le az erényeiből, mindössze kompromittálja a műfaj-megnevezést, és azt, hogy mit várnak az emberek, ha azt látják: “sci-fi”).
- Aszpirin
- Kiemelt Moderátor
- Hozzászólások: 6875
- Csatlakozott: 2018.04.06., pén. 21:30
- Értékelés: 6076
- Tartózkodási hely: Szár
Re: Filmajánlók,sorozatok,vélemények,csevegő...
Még rosszabb a helyzet sajnos, sokak szerint ugyanis sci-fi a Star Wars és társai, holott az egy “űrköntösbe bújtatott” fantasy (ami nem von le az erényeiből, mindössze kompromittálja a műfaj-megnevezést, és azt, hogy mit várnak az emberek, ha azt látják: “sci-fi”).