Elöljáróban annyit aki nem ismerne, hogy öntörvényű, High End Ronin vagyok, így feltételekkel kell kezelni minden agymenést.
Az idei München Hájgend só árait elnézve, valószínűsíthetően nagyon nehéz lesz mosolyt erőltetnie az arcára a valósággal akár minimális korrelációban lélegző hobbistáknak.
Évek óta nem járok kiállításokra, mivel számomra borzasztóan frusztráló és unalmas is egyben.
Pláne, amikor a huszadik űbernek kikiáltott láncon, ismét felcsendül a Liberty, vagy bármely másik „highend himnusz”, azon nyomban erős émelygés vesz erőt rajtam és levegő, majd papírzacsi után kapkodva, szinte pánikszerűen keresni kezdem a kijáratot.
Az ember nyilván nem várja el a búgócsigába oltott több tonnás, hét utas, hegyomlás méretű, sokszor förtelmes ízléssel megálmodott és megvalósított térplasztikáktól, hogy húszezer euróba kerüljenek, de az esetenként öt-tízmilliós(EUR!) árcédula láttán az ember nem tudja, hogy körberöhögje, vagy inkább lesütött tekintettel önvizsgálatot tartson.
Valahol olyan érzésem támadt a zanzásított „audiofildzsankik” beszámolói alapján, mintha idén a Marten, Kharma, YG Acoustics, Wilson és társaik alulárazták volna a termékeiket.
Hozták a már évek óta jól megszokott, sok-százezer eurós csúcs dobozaikat, amivel idén bőven alulmúlták az árverseny dobogósait, hiszen a termékeikből csak egy-két milliós láncocskát lehetett összelapátolni. Már ami a pofátlan túlárazást illeti, mivel a hangminőség az egy teljesen másik versenyszám az árazáson, méreten, súlyon túl, amivel a legtöbb gyártó már lusta foglalkozni.
Idén a régi motorosok elvihették volna a Best Buy és low cost készülékeknek járó képzeletbeli nívódíjakat.
Volt ahol egy hangkarért már 55000EUR-t kértek, míg máshol CD lejátszókat 100000EUR-ért hangsugárzókat már nem csak elvétve, hanem zömében egy és tízmillió EUR környékén láthatott a bámészkodó.
Gyakorlatilag százezer EUR alatt már alig akadt valamire való készülék, én pedig még mindig nem döntöttem el, hogy mókás vagy sokkal inkább siralmas ez az egész helyzet...
Vegyes érzések kavarognak bennem jelen pillanatban is, pedig ha valaki, én aztán tényleg nem vagyok a drága High End ellen. Ám mégis úgy vélem, hogy ha pár éve a világ legjobb készülékei is belefértek ötven-százezer EUR-ba, akkor ma miért nem?
Nyilván a luxuscikkek árazásáról értelmetlen vitát nyitni, de olyan szinten elrugaszkodtak az árak a valóságtól, hogy nem hagyhatom szó nélkül. Azért kicsit belegondolva, hosszan ízlelgetve az árakat kiderülhet, hogy már nem is exkluzív sportkocsi, vagy ingatlan árak ezek, hanem, munkaeszközként használatos, buldózer és egyedi bányadömperek árait kérik egyik-másik komponensért. Vagyis komoly haszontermelő eszközök árai, szórakoztató elektronikai eszközökért.
Megértem, sőt elfogadom, hogy egy Halcro - Eclipse, 85ezer vagy egy Audionet - Stern 45ezer, sőt még azt is, hogy egy Siltech- Triple Crown kábel 60ezer, vagy Martin Logan - Neolith miért 120ezer, de még hunyorítva a Marten, Avalon, Magico, Wilson árait is megértem, minőségük, exkluzivitásuk, hírnevük, presztízsük viszonyában.
Azt viszont nem fogadom el, hogy sok esetben mindenféle csúcstechnológiát, innovációt, kreativitást nélkülöző nímand tervezők, ormótlan térplasztikái, több millió, esetenként több-tízmillió EUR értékű installációi vannak kiállítva mint a megkérdőjelezhetetlen szinonimái.
Ne legyen igazam, de lehetséges a High End Audio végnapjait éljük.
Nyilván a mai fiatalok zenehallgatási szokásai, ha egyáltalán van olyan, tovább mélyítették az iparág képzeletbeli sírját.
Lehetséges, többen a kis darabszám-agyament drágán, illetve az exkluzivitás illúziójától remélik a hosszabb távú stabil gyártói működést.
Talán, még ha nem is ez a vég, de semmiképpen nem az aranykor, azon már régen túl vagyunk.
Nem igazán tudom mire vélni, hogy mi a cél ezzel a mentalitással és árakkal…? Kit akar valójában megszólítani ez az iparág? Ki a célközönség?
Egy maroknyi szupergazdag ázsiai, arab illetőségű mágnáson, ingatlan spekulánson, tőzsdecápán, focistán és F1 versenyistálló tulajdonoson kívül szerintem mára teljesen kirekesztődött mindenkit a hobbi csúcs szegmenséből.
Szinte látom lelki szemeimmel, ahogy a Liberty szól moderált hangerővel egy éjfekete Nautilus-ból egy teljes iparág temetésén, miközben a gyártók-disztribútorok-kiskereskedők dobálják némán a koporsóra a száraz, nehéz rögöket…
Mi pedig, akik jól ismertük, tiszteltük és szerettük az elhunytat a temető betonkerítésén kívül rekedve, párás tekintettel, megrendülten szótlanul ácsorgunk. Mivel a döntéshozók még a temetést is szigorúan zárt, „családi körben” tartják!
youtu.be/QlhtPeRUnUY
Sir Michael Palin 
