Zenei előadások megszólalásáról:
Egy koncert hangzásáról lehet és kell is véleményt alkotni, de azért felhívnám a figyelmet a közismert fizikai jelenségre, amit otthon is megtapasztalhatunk, miközben mozgunk a térben: mindenhol mást hallunk, a basszus hangok különösen függenek a lokációtól. (Ezen nem segít semmilyen Equalizer, nem is erre valók.) A P.L. Sportaréna ZS szektorában garantáltan mást fogunk hallani, mint a küzdőtér 3. sorában. Aki arra kíváncsi, a stáb milyen hangzást tart megfelelőnek, az próbáljon a FOH (Front of the house, régi nevén PA) mérnök állása közelébe venni jegyet! Valahol megértem azt is, aki spórolásból a színpad mellé ül a legfelső sorba és ott is tökéletes hangzást vár el, de ehhez azért kell nem kevés naivitás is. Vándorturnéknál, ahol a technika építésére néhány óra áll rendelkezésre, ilyen szintet nem lehet elérni. Rezidens rendszereknél, ahol fixen telepítve van minden és van lehetőség a finomhangolásra, sokkal könnyebb megfelelni a magas követelményeknek. Jártam a londoni
ABBA Voyage előadáson, amit éveken át tolnak élő zenekarral és hosszú heteken át összecsiszolt technikával (és komoly költségvetéssel), ott bizony kifogástalan az élmény (a zene meg olyan, amilyen).
A MÜPA nagytermét elsősorban akusztikus produkcióra, a színháztermet pedig hangosított előadásokra szánták a tervezők, ebből következően nagyon más a két helyszín akusztikai és technikai kialakítása. Én magam nem szeretem, ha felcserélik a két funkciót, sok hangosított koncert okozott már csalódást nekem a Bartók teremben, az akusztikus előadások pedig élvezhetetlenek a színházteremben. Szerencsére ez utóbbit nem nagyon erőltetik, előbbi viszont gyakran előfordul, mert Budapest sajnos nem bővelkedik színvonalas könnyűzenei koncerthelyszínekben, ahol le lehet ültetni másfélezer embert, gyakorlatilag csak a MÜPA van, a többi erősen kompromisszumos (némelyiket én be is tiltanám, mert a néző nem kap megfelelő kiszolgálást).
A B.B. nagyterem akusztikája módosítható a zengőkamrákkal és a hangvetők mozgatásával. Eredetileg ezt arra találták ki, hogy az aktuális előadáshoz igazítsák a termet, ám a gyakorlatban ritkán történik meg. Tudtommal Kocsis Zoltán volt az utolsó karmester, aki aktívan használta ezt a lehetőséget, általában - vélhetően hozzá nem értés miatt - hanyagolják a funkciót. Az aznap ott dolgozó stáb lelkesedésén múlik, megnyomnak-e néhány gombot. A rendszer nagy részben automatizálva van, de a gép nyilván nem tudja, milyen produkció lesz este. Nem ártana ott egy kis vérfrissítés, de manapság a túlélésért harcol minden kulturális intézmény, nem az akusztika a legnagyobb problémájuk.
Tudtommal nincs mindenre alkalmas helyszín és technika, de talán a mesékben előfordul. A nagyterem mérete és nézőszáma miatt olyan komplex hangosításra lenne szükség, amit a beruházó - látva a végösszeget - nem fogadott el. (Én magam is demóztam ott egy világszínvonalú rendszert a technikai stáb örömére és a pénzügyesek megdöbbenésére, végül utóbbiak győztek.) Helyette egy szokványos megoldást választottak a színpad két oldalán alkalmanként befüggesztett Line Array hangsugárzó fürtökkel, amik kb a nézőtér felét szolgálják ki elfogadható minőségben. Ez van, a pénz beszél, de nem szeretem bántani a MÜPA-t, mert nélküle bizonyosan szegényebbek lennénk.
A broadcast mikrofonozásról:
Az emlegetett csiptetős mikrofonok (gallérmikrofonok) televíziós felhasználásra lettek kitalálva, ahol nem vállalható a beszélő fél arcát kitakaró eszköz. Talán sejthető, hogy egy 3-4 mm-es membrán nem fog olyan minőséget adni, mint egy 2-3 cm-es, azaz nagymembrános mikrofon, tehát ezek a mini eszközök erősen kompromisszumosak hangminőség szempontjából, ráadásul a rögzítésük is igényel némi hozzáértést. Rossz felhelyezés esetén gyakran befordul a mikrofon a ruha alá, ilyenkor a beszélő hangjából nem sokat lehet hallani, de van helyette sistergés, recsegés, puffogás. Kettőnél több szereplős beszélgetésnél - ahol a szereplők forgatják a fejüket - sok baj van velük.
Léteznek kimondottan rádiós műsorkészítésre szánt mikrofonok, amik meglehetősen bumfordi kinézetű eszközök, de a rádióban úgysem látszik, ám ezeknél sem mindegy, milyen távolságra vannak a beszélő szájától.
A rádiókban általában nem dolgoznak hangmérnökök, sok helyen - jellemzően a kereskedelmi rádiókban - még technikus sincs, olyan ember meg pláne nincs, aki a mikrofonozásra ügyel. Ez alól kivételek az egészen nagy intézmények, ahol van ilyesmire pénz, mint pl. a Magyar Rádió (ahol a hangászok átlagéletkora valahol 60-70 év között van és szerintem jellemzően átbóbiskolják az adást).
A beszélő és a mikrofon viszonya ritkán békés. Még gyakorlott énekeseknél is felmerülnek együttélési problémák, főleg mifelénk itt keleten, de láttam már amerikai zeneművészeti iskola tanrendjében a mikrofon használatáról szóló tanórákat. Nálunk tudtommal ezt nem tanítják, a művész jó esetben magától rájön a trükkökre, ezért is használnak egy szint felett saját mikrofont, amit már kiismertek, ezért minden fellépésre visznek magukkal (rádióban ez nyilván nem játszik). A laikusok általában rettegnek a mikrofontól (és a kamerától), nehéz őket rávenni, hogy tartsák a korrekt távolságot és hangerőt. Interjúk során a riporter (jó esetben) végig azonos hangerővel beszél, a vendég viszont néha motyog, néha üvölt, de szinte mindig halkan kezd beszélni, aztán ahogy megszokja a helyzetet, folyamatosan hangosodik. Ha van a közelben egy lelkes szaki, az talán leköveti ezt a változást. Vagy nem.
A beszélgetések dinamika viszonyairól:
E topikban is gyakran és sokszor jogosan elhangzó elvárás a "természetes" hangzás. Élő beszélgetés közben a megszólalók hangereje, hangszíne, hanghordozása, beszéd dinamikája nagyon eltérő. Ha a természetes hangzás a cél, a valós különbségek elmosása rossz irány. Én durva hibának tartom, de van, aki minden megszólalónál ugyanolyan hangzást kever ki, így fordulhat elő (pl. akciófilmeknél), hogy a 9 éves kislány Godzilla hangján szólal meg. Ebből a hozzáállásból következik a zenei produkciók olyan keverése is, ahol minden hangszert ugyanolyan megszólalási aránnyal helyeznek el a hangképben. Ez a hozzá nem értés egyik biztos jele, színvonalas iskolákban elrettentő példaként szokták demonstrálni, nekem is van néhány ilyen anyagom, amiket szakmai előadásokon néha bejátszok.
A beszélgetés hangzása manuálisan is módosítható a gombok tekergetésével, de a feladatot rábízhatjuk gépekre is, amik általában a dinamika szűkítésével (komprimálással) operálnak és a standardizált jelszinteket azonos értékre hozzák minden megszólalónál. Felületes hallgató ilyenkor úgy érzi, mindenki - természetellenes módon - azonos hangerővel beszél, ám jobban odafigyelve felfedezhető a trükk extrém hangos lélegzetvétel és folyamatosan pulzáló háttérzaj formájában, ahogy az automatika változtatja az erősítés mértékét. Ez szerintem zavaróbb, mint az enyhén eltérő hangerő.
A kereskedelmi rádiók adáslebonyolító rendszere olyan szinten automatizálva van ma már, hogy a megszólalási paraméterek módosításához komoly elszántság szükséges, ilyesmi pedig ritkán fordul elő ilyen helyeken. Általában a telepítés során valaki beállítja a paramétereket, amik aztán évekig úgy maradnak, senki nem mer hozzájuk nyúlni, szakember pedig ingyen nem megy ki a helyszínre. A rádiós pultok felületén sokszor még fader (tolópotméter) sincs, csak egy gomb, amivel ki/be lehet kapcsolni a mikrofont, a többit az automatika intézi. Ezeket az eszközöket sok esetben maga a műsorvezető kezeli, aki általában semmilyen technikai képesítéssel nem rendelkezik, nem is dolga műszaki kérdésekkel foglalkozni. Hogy jól van-e ez így, arról lehet vitatkozni, de a helyzeten nem változtat. Tanúja voltam a folyamatnak, amiben a (költség)hatékonyság jegyében a 90-es évektől kezdve fokozatosan eltűnt a technikai személyzet a rádió és TV stúdiókból, feladatuk nagy részét számítógépek és műsorvezetők vették át több/kevesebb lelkesedéssel.
Érdemes még szót ejteni az adásprocesszorokról is, amik már sok éve minden rádiónál jelen vannak a jelútban. Ezek feladata, hogy az elhangzó műsor hangerejét folyamatosan magasan tartsák, ami nyilván a dinamika csonkolásával jár, viszont a rádióknál valóban működik az utálatos loudness harc, hogy a hangosabbat többen hallgatják, a hallgatottság pedig forintokban is mérhető.
A Petőfi rádió stúdiója:
