Nem tudom, talán 15 éve hallgattam egy előadást Thomas Fine-al, aki a legendás Wilma Cozart Fine fia és szintén hangmérnök. (Nagyon sok remek Mercury remastert csinált, nekem is van belőle sok.) Az az előadás egyébként az akkoriban használt mára már legendássá vált mikrofonokról szólt, de csak úgy mellékesen megjegyezte, hogy például a nagyon népszerű 1812 nyitány legelső LP kiadásánál az 50-es években a lemezvágó mérnökök beiktattak egy 15 kHz-es aluláteresztő szűrőt a vágás előtt mert a korabeli kezdetleges vágófej leégett volna ha ráeresztik azt ami a szalagon volt... Ezt már másnál is hallottam más felvétellel kapcsolatban. (Egyébként maga Wilma Cozart ha jól emlékszek azt mondta hogy az általa készített a 90-es évekbeli CD kiadások adják vissza legjobban ami az eredeti felvételeken van.)
Valami nagyon régi fórumban szintén sok évvel ezelőtt a Living Stereo felvételek SACD kiadását készítő Mark Donahue hangmérnöktől meg azt olvastam, hogy a régi mesterszalagok sokszor igen káoszosak. Ingadozó sebesség, eltérő kalibrációk (még egyazon felvételen belül is), rossz vágási pontok. Ők ezt a modern újrakiadásoknál mind kijavítják, de hogy a régi első kiadású LP-ken mi van, el lehet képzelni. Hasonlóról írnak a nemrég beszerzett Maria Callas összes stúdiófelvétel dobozomban is a hangmérnökök a mellékelt könyvben.
Egyébként a hírhedt Arthur Salvatore is írt egy igen kritikus cikket az első kiadás fétisről, amit még kb 20 évvel ezelőtt én is lefordítottam. De ő kizárólag a komolyzene LP-kben utazik, azokhoz én nem értek. Mindenesetre nekem sokkal nagyobb bizalmam van a modern CD kiadásokban. És akkor ne is beszéljük arról, hogy azok általában könnyen és (általában) olcsón beszerezhetők. Persze nekem is vannak eredeti első kiadású CD-im mert a gyűjtői énemet én se tudom mindig elnyomni

, de hogy csak az lenne a jó... hát ez badarság. Legalábbis ami a klasszikus zenét illeti, a könnyűzenéhez nem értek, nem tudom ott mi a helyzet.