Az audiofília egyik örök problémája, hogy "hardcore" gyakorlói, a hobbi "berkein belül" leginkább lemezeket, szalagokat saját, vagy a haver, vagy a kereskedő, vagy a kiállításon demózott... rendszereken hallgatva kialakult ideáljaikat abszolút igazságnak vélik. Ráadásul mivel a zászlóra a "high fidelity" van hímezve, hajlamosak (mindenféle műszaki megalapozottság nélkül) a nekik jobban tetsző hangzást automatikusan magasabb műszaki szinvonallal azonosítani. Amit olyan tudományoskodó állításokkal támasztanak alá, mint az alacsonyabb "torzítás", meg "kompresszió".
Ami vicces mondjuk a csöves erősítők, vagy épp a rekonstrukciós szűrőt mellőző DAC-ok iránti rajongás fényében.
Ugyanezek a "feketeövesek" hajlamosak teljesen negligálni az önigazolásra vágyó, vagy a hozzáértő guru szerepre ácsingózó, vagy épp mások erőteljes behatása alatt álló (lásd Revox tegnapi Evangéliumát!) pszichéjük befolyásoló hatását az értékítéleteikre, amely végtelenül szubjektív. Miközben mások eltérő tapasztalatait, élményeit megkérdőjelezik, sőt dehonesztáló kifejezésekkel illetik, akár a személyt, akár a rendszerét, berendezéseit.
Jómagam idestova négy és fél évtizede űzöm az otthoni, szándékaim szerint minél minőségibb zenehallgatást (inkább nem használom a hifizést, mert ennek a közösségnek sikerült negatív felhangot adnia ennek a kifejezésnek), DE mióta Budapestre költöztem, lassan ennek is már 40 éve, túlzás nélkül sokszáz (szezononként 10-20) élő koncerten is részt vettem és veszek. Nagyobb és kisebb koncerttermekben, otthoni szalonokban, templomokban, stúdiókban...úgyhogy talán elég pontos, és ami ugyanennyire fontos, folyamatosan frissített elképzelésem van arról, hogy milyen egy élő élmény. Emellett sok ezer CD, SACD, LP-s gyűjteményből válogathatok itthon.
Míg sokan itt azon sápítoznak, hogy soha a büdös életben meg sem fogjuk tudni közelíteni, én folyamatosan rácsodálkozok, hogy egyes produkciós csapatok, hangmérnökök milyen remek munkát végeznek, és az otthoni rendszerem milyen sokat vissza tud adni belőle. Még úgy is, hogy a koncertet követően praktikusan azonnal meghallgathatom ugyanannak a gárdának korábban ugyanazon a helyszínen felvett műsorait (lásd BFZ MüPában, Channel Classics SACD-ken, vagy MyReelClub felvételek). És még csak sárkányvérben áztatott ezüstkáblekből font tápkábel sem kell ehhez a felismeréshez, és remek élményekhez.
Akkor most kinek, milyen tapasztalata, véleménye az értékesebb? Azé, akinek a referencia a 60-as évek LP-je, mert az élő előadás sz.r, de egy BBC-iskola szerint épített Spendor nem képes az énekhangok visszaadására? És egyébként meg a hangminőség csillió forintos kábelek (meg persze egyéb berendezések) kérdése? Vagy épp egykor közöttünk járt, hatalmas egóval és CSI-vel(
) rendelkező Messiások, legendák ködébe veszett japán "senseik" követése az üdvözítő?
Hál Istennek mindenki szabadon dönthet, csak tartsuk tiszteletben egymás véleményét!
