A Fórum működési költségeihez járulsz hozzá azzal, ha hirdetéseket jeleníthetünk meg. Kérjük, hogy fontold meg ezen az oldalon az „Adblock” rendszered kikapcsolását.
Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
A fentieknél simán belefér némi dagályosság, sőt, egyenesen jó is.
Mozart-nál is akár.
Itt erőltetni a historikus előadásmódot teljesen fölösleges.
Erőltetni? Fölösleges?
A dagályosság Mozartnál jó? Nézzük, mit is szólt ehhez Fritz Reiner 1954-ben!
Bakker, pezseg a vérem...98-ban ez volt az egyik demómuzsikám, amivel a kereskedőket jártam erősítőt vadászva. Volt, hogy a másik szobából jött át a srác, hogy milyen k...va jó már ez!
Érdemes összevetni az alábbi két, homlokegyenest különböző, de a maguk módján működő felfogást!
Először a "hagyományos", "plüss", "áramvonalas", "édes" vonósok dominálta hangzása a romantikára felduzzasztott zenekaroknak, ki mással, mint Karajannal!
Aztán a histórikus Norringtont, a mobilisabb tempóival, és egy olyan hangzással, melyben a vonósok kicsit "vászonszerű"
hátteréből drámaian bukkannak elő az izgalmas hangszínekkel bíró, korabeli rezek és fafúvósok, vagy az üstdobot kemény ütővel nyüstölő ütős.
A másik kedvencem meg Sir Charles Mackerras 1991-es Telarc felvétele. Talán nem annyira kiemelkedő mint a Böhm féle verzió, de hifista szempontból is eléggé rendben van a hangminőség, és érzelmileg is kötődök hozzá, a CD korszak elején ez volt első klasszikus CD, amit megvásároltam.
Hát egyik sem az a kifejezett vibrátó-mentes historizáló előadás! Úgy tűnik, én a bizonyos körökbe tartozom , ugyan nem rendelkezem olyan mély zenei tudással, hogy megkérdőjelezzem a historikus előadásmód hitelességét (ezt amúgy is megteszik helyettem számosan mások), de hiába próbáltam kitartóan megkedvelni ezt a játékmódot, nem sikerült. Egyszerűen sokkal jobban tetszik a selymesebb, édeskésebb vonós hangzás, mint a reszelősebb, ezerszer inkább hallgatok vibrátó gazdag cselló játékot mint vibrátó mentes prüntyögést viola da gamban, és Bach-ot is inkább zongorán hallgatok, mint csemballón.
Bizonyos körökben szívesen ekézik a histórikus előadásmódot, a vibrátó-mentes technikával, feszes tempókkal, kicsit reszelősebb vonósokkal, amelyek hitelességét újra meg újra megkérdőjelezik egyes kritikusok. Szegény Roger Norrington különösen sokszor kap hideget-meleget, de bevallom, én számos lemezét izgalmasnak találom. Most került hozzám ez a "Varázsfuvola" felvétel, amelyet nagyon élvezek. Precíz csapat, jó énekesek, dinamikus előadás, kiváló felvétel, ajánlom! A William Christie-féle felvételnél mindenképp izgalmasabb élmény!
Bizonyos körökben szívesen ekézik a histórikus előadásmódot, a vibrátó-mentes technikával, feszes tempókkal, kicsit reszelősebb vonósokkal, amelyek hitelességét újra meg újra megkérdőjelezik egyes kritikusok. Szegény Roger Norrington különösen sokszor kap hideget-meleget, de bevallom, én számos lemezét izgalmasnak találom. Most került hozzám ez a "Varázsfuvola" felvétel, amelyet nagyon élvezek. Precíz csapat, jó énekesek, dinamikus előadás, kiváló felvétel, ajánlom! A William Christie-féle felvételnél mindenképp izgalmasabb élmény!
John Corigliano, aki manapság talán inkább filmzenéiről ismert, lásd a "Red Violin"-t, remek "komoly" műveket is jegyez, mint ez a zongoraverseny. Jól átmozgatja az elektronokat a rendszerben, csakúgy mint a levegő molekuláit!
Amikor barokk zenéket ajánlgatunk, rendszeresen előkerül a viola da gamba, meg a csembaló, meg falsetto énekesek, de valahogy a trombita rendszeresen kimarad. Hát itt egy remek példa, apró miniatűrök, szonáták, egy-két trombitára, különböző hangszercsoportokra. Elbűvölő, úgy ahogy van. És remekül szól, mit ad Isten, a pultnál ismét csak Tony Faulkner.
Kicsit talán "elsikkadt" Beethoven-kortárs, pedig milyen remek muzsika ez! Nem lehet nem szeretni.
Az előadás és a felvétel minősége is elsőrangú. Az ilyen rezekkel, fafúvósokkal kibővített vonós kamarazenekar amúgy is ideális demóanyag rendszereink képességeinek megvillantására, de ez a lemez még ezek között is kiemelkedő, ami nem meglepő, hiszen a keverőpultnál a legendás Tony Faulkner ügyködött. Feltétlenül ajánlom, így este, egy pohár jófajta nedűt kortyolgatva!
Franco Fagioli. Leonardo Vinci. Catone in Utica. Quell'amor
[youtube]pHdnpRmHJcU
és a CD Leonardo Vinci - CATONE IN UTICA - Riccardo Minasi
Il Pomo d'Oro
Decca, 2015
[youtube]bTiczB3e7s
EAD UD2000, Lavardin IT, Verity Audio Otello, Lavardin IC, és LS kábel, Furutech, és Acoustic Zen tápkábel, Shunyata R. Hydra elosztó, Finite Elemente Spider állvány
Különlegesen jó.
Én itt, ezen a lemezen találkoztam először velük.
A kánonnal, a hifis/kórus/ -egyéb kánonnal szembemenetelni, amikor érdemes, az alapvetően finom dolog.
Mondjuk kaptak is eleget, emlékszem.
Ma már teljesen beilleszkedtek, vagy inkább új helyet teremtettek maguknak.
Igen régi zene, kb. akkoriból, amikor egyházi ügynökök bőrtáskával utaztak mindenfelé Európában, bennük ereklyetartókkal, amelyekben pici csontdarabok / fa-szilánkok / szövetfoszlányok / vasszegek / hajfonatok / stb. voltak, és ezek a megfelelő templomban elhelyezve, egy azóta már feledésbe merült védőhálózatot alkottak az akkori ismert világban, pl. a démoni intervenció ellen...
Kíváncsi lennék, hány kedves Fórumtársunknak ugrana kapásból be a Giustino, Händel operái közül!
Pedig igencsak szórakoztató darab, remek dallamokkal, friss hangszereléssel, pláne ilyen értő kezek, ajkak között!
Nicholas McGegan már a Vizizene felvételével megmutatta, milyen nagyszerű Händel karmester, a zenekar és a szólisták a barokk histórikus előadók krémje, és a produkció minősége is a Harmonia Mundi legjobbjai közé tartozik.
Soha rosszabb bevezetést a barokk opera világába!
Végül csak beadtam a derekam...
A tavaly 80-éves William Chrsitie-t az Erato (Warner) az alábbi 61-lemezes összkiadással ünnepelte. A fókusz természetesen a barokkon, azon belül is a francia irányzatán van, de elmerészkednek Haydnig és Mozartig.
Bárcsak a Harmonia Mundi is kijött volna ilyen gyűjteménnyel!
A részletek: https://www.jpc.de/jpcng/classic/detail ... m/11910354