
Sajnos a teljes felületen a bitumenes lap nem jön számításba, mert nem lenne jó az alumínium doboz hőleadó képességét lerontani.
Esetleg 20 - 30 % - ára tehetnék ebből az anyagból, az is számít, de ha van valami jobb ötlet, szívesen veszem.

Mi is egy ilyen elektronorbitális rezonanciákat csillapító, intermodulációs arányokat nullára redukáló, beláthatatlan holografikus integrítású grafitvariánst akarunk, ugye, Zoli ?earforce írta: ↑2025.03.18., kedd 13:35
Végül egy olyan grafitvariánsra leltem, amely az elektronorbitális rezonanciákat olyan módon csillapítja, hogy az intermodulációs arányok szinte kvázi-nullára redukálódnak, miközben a hangzás holografikus integritása megmarad. Ez egy olyan állapot, amelyben a színpad szinte beláthatatlan mélységbe nyílik, a tranziens átvitel pedig nem szenved fázistorzulást. A rendszerem azóta ebben az optimalizált állapotban működik, és úgy érzem, ezen a ponton már nincs értelme további kísérleteknek – elértem a végső konvergenciát.
Ez egy szellemesen összedobott irónia/paródia.
Tuti
Ezt fordítsd le nekem magyarra, légy szíves!
Amikor hosszú évekkel ezelőtt belemerültem ebbe a kérdéskörbe, az első tapasztalataim teljesen felborították mindazt, amit addig a hangtisztaságról gondoltam. Egyes alátétek brutális fáziseltolódásokat okoztak, mások az overtónus-struktúrában idéztek elő kaotikus interferenciákat, míg néhány egészen egyszerűen „bezárta” a teret, mintha a hangspektrumot egy láthatatlan mező szűrte volna meg.cables írta: ↑2025.03.09., vas. 06:56-----
Az alátét hatása az egyik legnagyobb rejtély az audióban. Amikor ezzel kísérleteztem - jó régen - szinte elment a kedvem az egész audiótól akkora és annyira kiszámíthatatlan változások voltak a hangban. Végül nálam a grafit alátét jött be, de nem úgy általában. Ugyanis grafitból millió fajtát gyártanak és nem mindegyiknek van jó hatása. A legtöbb grafit összeragasztott grafit őrlemény és talán a ragasztás módja jelenti a problémát. Végül rátaláltam egy anyagra, ami nekem tetsző hatást okozott máig azt használom és nem kísérletezek más irányban.
Nem írtál semmit, mit használsz.
A japánok úgy látszik odavannak a rézért, a Marantz, Sony csúcs cuccai is tele voltak rézzel vagy rézzel kezelt dolgokkal. A felső kategóriás Sony-k meg már 1984 óta lineáris motorokat használtak, egészen a 90-es évek végéig.istvan01 írta: ↑2025.03.09., vas. 16:38Ahogy írod, igen.
Van még egy pioneer érdekesség, nem rezonancia kezelés, hogy innen lestem le az elkók rézfólia borítási tuningját. Azt már nem emelem ki, hogy szinte minden belső fémmechanika rézzel kezelt, csavarok is mind. Talán van közöttük anyagában is réz, de ezt már nem vizsgáltam.
Javaslom olvass bele a bringás topikba, és meglátod, a láncolajok felett már régen eljárt az idő, ha por, és időjárásállóság a cél. Mindegy, hogy grafitos, teflonos, stb., már nem olajjal, hanem vaxal kenik a láncot, akik egy kicsit is komolyan gondolják. Még én is, pedig én csak kocabringás vagyok.
Nem csak szerintem.
Nem lesz a gerjedéstől hiány, amit a hangsugárzó kibocsát energiát a környezet elnyeli és/vagy visszaverődik, amíg le nem cseng teljesen, nincs mit elfelejteni. A hang energia minden esetben hővé alakul a környezetben. Hiányt az indirekt hangokban egy szűk sávú elnyelővel lehet összehozni, pl szivaccsal.chord_ írta: ↑2025.03.09., vas. 18:07
Kicsit ez félrevezető, hogy az állvány saját frekvenciája 73.42 HZ.
Mert ez azt sugallja, hogy az állvány csak úgy magában rezeg, minden külső segítség nélkül.
Nem rezeg magától. Hanem hajlamos a 73 Hz körüli külső rezgést felvenni, 'rágerjedni', és valóban, ott tudnánk mérni egy púpot. De elfelejted, hogy az energia, ami ezt előállítja, az magából a rezgő rendszerből jön ki, és ezért valahol a rendszerben egy hiány, egy beszakadás lesz.
...
Ez azért gyönyörű.
Kicsit ez félrevezető, hogy az állvány saját frekvenciája 73.42 HZ.konok írta: ↑2025.03.09., vas. 12:44
Nem elhangolt frekvencián lesz. Pl, ha az állvány egyik alkatrészének saját frekvenciája 73.42Hz, akkor az meg fog szólalni, ha a zenében lejátszásra kerül egy D2 hang, így ott és akkor egy kiemelést okoz, tehát nő a torzítás. Ha én állvány gyártó lennék, akkor úgy méretezném az állványom, hogy az alkatrészei saját frekvenciája ne essen zenei hangok dedikált frekvenciájának a közelébe vagy olyan konstrukciót terveznék, aminek a sajátfrekvenciája nem értelmezhető hangfrekvenciás tartományban. pl 1m3 térfogatú beton kocka. :) Laborokban látni ilyesmit, nagy rugókon állnak.
Ott tényleg az a cél, hogy a platform "néma" legyen.
Csak halkan jegyzem meg,hogy DJ cd lejátszó vonalon egyeduralkodó a Pioneer...
Ahogy írod, igen.
Divat mostanában az egy darabból kimart, azért cincáltam ide, azon kívül is van élet, egy masszív doboz lehet csavarozott oldallapokból is. Lehet az érzékeny digitális berendezéseknél az egybe kimarásnak az is nagy előnye, hogy nagyon egyszerűen lehet vele magas szintű árnyékolást megvalósítani, nincsenek rések, nincsenek hézagok, amiket apró fülekkel, forrasztással szoktak megoldani horganyzott lemezből. Fülelek által készített D-D konverter dobozaként láttam ilyet pl, ilyen tökéletes árnyékolást nehéz, ha darabokból van a doboz.supravox írta: ↑2025.03.09., vas. 16:01Olyan belső képet nem találtam amin ez egyértelműen látszik.
A Sn oldaláról még egy kis marketing![]()
A lényeg,hogy nem csak az egybetömb aluházba fixen lecsavart alkatrészek lehetnek jó megoldások.
Screenshot_20250309_155639_Chrome.jpg
Az én A2-es integráltamon is minden lötyög és zörög.
Valahogy mégis masszív érzetet sugall.
Olyan belső képet nem találtam amin ez egyértelműen látszik.konok írta: ↑2025.03.09., vas. 15:41Mire gondolsz pontosan?supravox írta: ↑2025.03.09., vas. 15:18Ennek teljesen ellentmond a Soulnote filozófiaja
https://indulgr.com/audiophile/reviews/ ... -3-review/
Ez nem műszaki, hanem marketing szöveg és nem látok belső képet.
A 3tüske egy pro koncepció, jellemzően mindennek 3 lába van, ami stabilan kell, hogy álljon, a 4 láb túlhatározott.
A belső doboz külön billeghet rugókon, ez az egyik legelterjedtebb konstrukció a nagy érzékenységű berendezésekhez, ilyenek az analitikai mérlegek, g szenzoros kalibráló műszerek, optikai bemérők, ezek brutál érzékenyek mindenre.
D. verzió. ha megnyomod a csatlakozókat inog az egész, Cd játszóban van ilyen, meg nem mondom melyikben láttam.
bration-isolation-systems-a-Machine-bolted-to-a-rigid-foundation-b-Supported-on.png
Az én Pioneer PD-75 játszóm fordított lemez mechanikája dobozon belül rugalmas felfüggesztésű.
Mire gondolsz pontosan?supravox írta: ↑2025.03.09., vas. 15:18Ennek teljesen ellentmond a Soulnote filozófiaja
https://indulgr.com/audiophile/reviews/ ... -3-review/
Ennek teljesen ellentmond a Soulnote filozófiajakonok írta: ↑2025.03.09., vas. 13:03A készülékdobozok problémáját a gyártók a megoldják, viszonylag könnyű dolguk van, mert egy kisméretű tárgyról van szó. Egy vékony lemez dobozhoz képest, az egy darabból kimart, 15mm anyagvastagsáú doboz, már gyakorlatilag tökéletes. Lehet kézzel tesztelni, az egyik lazán megütögetve csörög, zörög, a másik meg tompa, kb semmilyen hangot ad. A nyákokhoz lehet kapni szilikon gél vagy habosított szilikon távtartót, a trafó alá pedig saját lábat érdemes tenni, így annak a búgása közvetlen az állványban kerül elnyelésre, nem terheli a dobozt magát, ezeket mind megtalálni egy-egy nívós berendezésben. A szoba az igazán nagy falat a problémák szempontjából, annak az akusztikája.SoundMania írta: ↑2025.03.09., vas. 12:45És ez még csak az alátét... A készülékek rezonanciái még egy megoldandó plusz dolog! :)
Találtam egy képet a grafit alátétről
A készülékdobozok problémáját a gyártók a megoldják, viszonylag könnyű dolguk van, mert egy kisméretű tárgyról van szó. Egy vékony lemez dobozhoz képest, az egy darabból kimart, 15mm anyagvastagsáú doboz, már gyakorlatilag tökéletes. Lehet kézzel tesztelni, az egyik lazán megütögetve csörög, zörög, a másik meg tompa, kb semmilyen hangot ad. A nyákokhoz lehet kapni szilikon gél vagy habosított szilikon távtartót, a trafó alá pedig saját lábat érdemes tenni, így annak a búgása közvetlen az állványban kerül elnyelésre, nem terheli a dobozt magát, ezeket mind megtalálni egy-egy nívós berendezésben. A szoba az igazán nagy falat a problémák szempontjából, annak az akusztikája.SoundMania írta: ↑2025.03.09., vas. 12:45És ez még csak az alátét... A készülékek rezonanciái még egy megoldandó plusz dolog! :)