Erre legjobb példa - bár nem tudom mikori felvétel, és most nincs is kedvem megnézni, mert a másik szobában van a lemez - Eric Clapton : From the Cardless albuma, amihez egy szám kivételével, amiben két darab dobró (steel-gitár) hang van kicsit visszahalkítva, mert a hangszer sajátosságai miatt ott ez előfordul, nem nyúltak a felvételhez, hanem amit lejátszottak a zenészek azt felvették egy az egyben. Meg is látszik. Piszok jól szól a lemez, bár lehet hogy a mai ütős bummbele divathoz kicsit uncsi lenne ...juliush írta: ↑2024.11.07., csüt. 09:02Ki kellene egészíteni azzal, hogy a "loudness war" hatása elsősorban a könnyűzenei anyagoknál érhető tetten, és ott sem tekinthető annyira elterjedtnek, hogy a digitális technikát automatikusan azonosítsuk vele, mint oly sokan teszik.
Meglehetősen terjedelmes komolyzenei, vagy éppen jazz CD-gyűjteményemben alig-alig találkozom ilyennel, számtalan gyönyörű felvétel született, születik a CD megjelenése óta. De az igényes könnyűzenei előadók és kiadók is tartózkodnak a dinamika kompressziótól.
Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
Általában a hifiről
Re: Általában a hifiről
Re: Általában a hifiről
Ki kellene egészíteni azzal, hogy a "loudness war" hatása elsősorban a könnyűzenei anyagoknál érhető tetten, és ott sem tekinthető annyira elterjedtnek, hogy a digitális technikát automatikusan azonosítsuk vele, mint oly sokan teszik.
Meglehetősen terjedelmes komolyzenei, vagy éppen jazz CD-gyűjteményemben alig-alig találkozom ilyennel, számtalan gyönyörű felvétel született, születik a CD megjelenése óta. De az igényes könnyűzenei előadók és kiadók is tartózkodnak a dinamika kompressziótól.
Meglehetősen terjedelmes komolyzenei, vagy éppen jazz CD-gyűjteményemben alig-alig találkozom ilyennel, számtalan gyönyörű felvétel született, születik a CD megjelenése óta. De az igényes könnyűzenei előadók és kiadók is tartózkodnak a dinamika kompressziótól.
Gyula
Hanghordozó -> Kütyük -> Zene
Hanghordozó -> Kütyük -> Zene
Online
Nem volt az véletlen, hogy beszúrtam azt a mondatot a CD-k nyomásáról
Re: Általában a hifiről
Mi, mint egyszeri zenehallgatók is ezt a tendenciát figyeltük meg, de úgy gondoltam, ezt olyan vésse papírra, aki a másik oldalon is jelen van.kaef2 írta: ↑2024.11.07., csüt. 07:40
A korai CD-k maszterelése nagyon hasonló volt az LP-knél megszokotthoz, nem nagyon csináltak több verziót.
A kilencvenes évek közepétől, viszont a számítógépes utómunka megfizethetővé válásától számítva ez elkezdett megváltozni, jöttek a különböző plug-inek és külső eszközök használata nélkül is el lehetett kezdeni a dinamika processzálással, zengetéssel, eq-zással, stb. A rádiókban elindult a hangosságháború és emiatt elkezdtek terjedni a cd-kből az un radio edition verziók, amik hangosabbra voltak készítve, mint a normál kiadás. Aztán a 2000-es évek közepe felé az angol punk zenekarok felfedezték, hogy nekik tetszik a clippelés, és elkezdték 0 dB-ig kitolni a csúcsokat, hagy reccsenjen az a torzítás. A streaming 2007 körüli megjelenése óta, na meg az iPod és a mobil zenehallgatás igazi elterjedése óta, a zajos környezet és az olcsó fülhallgatók fő csapásiránnyá válása óta muszáj hangosra csinálni a felvételeket, hogy a villamoson is hallgatható legyen. Mivel van kb 1 milliárd streaming használó a világon, a pár millió igényesebb, otthoni hifin vagy drága fejhallgatón zenét hallgatók igényei elsikkadnak ebben a zajban.
Dióhéjban ennek a tanúi és áldozatai vagyunk már vagy 15 éve.

avantgardeAcoustic, kondo, 47Lab, RS Laboratory, operaConsonanceLP5, twAcustic, vivLab, artemisLabs, zyx, hana, Quad CDP, KSL, TakeT, audioNote, furuyamaAudioLab, vdHul, tiglon, daruma, SaSuPa, onzow, loricraft, townshend, tmpAnt, hitachiSax
halfnote.hu
halfnote.hu
Online
Re: Általában a hifiről
Írtam erről pár éve a blogomon. Illetve hát közreadtam pár infografikát, némi kiegészítéssel.
Ez a lényege:

A teljes blog bejegyzés itt található:
https://medium.com/@mediaengineering/mo ... d2cb3c8e03

Technikai értelemben az LP jobb eséllyel lehet "szarabb", hiszen már az ötvenes évek végén is a korlátozottan rendelkezésre álló hely miatt az LP vágásakor a mélyhangátvitelt korlátozni kellett, vagy akár monosítani is. A 20 percnél hosszabb lemez oldalak esetében ez általánosnak volt mondható (33-as fordulaton, 45-ön ez olyan 15 perc).revox írta: ↑2024.11.06., szer. 16:00Azt majd KFeri elmondja, van e ilyen differenciálás felvétel után,hogy a CD-re xarabb kerül direkt (vagy nem direkt), vagy nincs, azt passzolom. amit nem passzolok, hogy amit még korábban feltoltak CD-re, sokkal jobb, az újabb kiadásaik mintha kaptak volna némi kompresszálást.denesdr írta: ↑2024.11.06., szer. 13:17Ha már a streaming topikban dicsőítve van az analóg lejátszás, akkor azt mondja meg valaki, hogy mégis mitől jobb/minőségibb az, mint a digitális, mközben az LP-k forrásanyaga az esetek túlnyomó többségében már jó ideje digitális.
Attól jobb, hogy nem a szobánkban történik az analóggá alakítás, hanem egy stúdióban (ahol aztán analóg lemezre rögzítik a hanganyagot)? Akkor kérem olyan (vagy olyan minőségű) DAC-ot kell használni, mint amit a stúdióban használtak az LP készítéséhez és kész.
Vagy az otthoni analóg lejátszórendszer viszi bele a medzsiket (saját színezetét) a hangba? Ha viszont így van, akkor nem beszélhetünk minden szempontból minőségibb (értsd: magasabb hűség a forráshoz) lejátszásról, csupán egyéni preferenciá(k)ról.
Netán más keverést kap az LP-re rögzített hanganyag és ettől lesz minőségibb a hangzás?
Esetleg a digitális forrású LP-kre nem vonatkozik a minőségi jelző?![]()
Itt most kizárólag a hangra gondolok, nem pedig az analóg lejátszás szertartásairól és az azzal járó "minőségérzésről". Vagy ezek nem szétválasztható dolgok?
A korai CD-k maszterelése nagyon hasonló volt az LP-knél megszokotthoz, nem nagyon csináltak több verziót.
A kilencvenes évek közepétől, viszont a számítógépes utómunka megfizethetővé válásától számítva ez elkezdett megváltozni, jöttek a különböző plug-inek és külső eszközök használata nélkül is el lehetett kezdeni a dinamika processzálással, zengetéssel, eq-zással, stb. A rádiókban elindult a hangosságháború és emiatt elkezdtek terjedni a cd-kből az un radio edition verziók, amik hangosabbra voltak készítve, mint a normál kiadás. Aztán a 2000-es évek közepe felé az angol punk zenekarok felfedezték, hogy nekik tetszik a clippelés, és elkezdték 0 dB-ig kitolni a csúcsokat, hagy reccsenjen az a torzítás. A streaming 2007 körüli megjelenése óta, na meg az iPod és a mobil zenehallgatás igazi elterjedése óta, a zajos környezet és az olcsó fülhallgatók fő csapásiránnyá válása óta muszáj hangosra csinálni a felvételeket, hogy a villamoson is hallgatható legyen. Mivel van kb 1 milliárd streaming használó a világon, a pár millió igényesebb, otthoni hifin vagy drága fejhallgatón zenét hallgatók igényei elsikkadnak ebben a zajban.
Dióhéjban ennek a tanúi és áldozatai vagyunk már vagy 15 éve.
Online
A sokcsatornás digitális rögzítés és utómunka. A 24, 48 csatornás digitális felvételi lehetőség és az éppen megjelenő digitális zengetés a kulcskérdés.
Amig max 8 csatornát tudtak szalagra felvenni addig kevés mikrofont használtak és nagyon visszafogottan lehetett utómunkát végezni, hiszen a szalagon a másolásnak ára van, romlik a jel-zaj viszony, növekedhet a torzítás, stb. Hiába volt 24 csatornás magnó, a szólamonként már akkor is ( a hetvenes évek második felétől) digitálisan kezdtek el zengetni. Ennek következtében eljött ráadásul a közelmikrofonozás korszaka is, ami sajnos azóta is tart.
Re: Általában a hifiről
A különbséget a korai és a későbbi felvételek között nem a digitalis technika okozza elsősorban, hanem a segítségével megvalósuló munkafolyamat változás.alto írta: ↑2024.11.06., szer. 15:51Tapasztalataim szerint a digitális technikát nem látott LP-k (60-as, 70-es években rögzített felvételek) valóban jobban szólnak mint a digitalizált megfelelőik, ugyanakkor a digitális studiókban rögzített későbbi felvételek esetén ezt az előny eltűnik, és végül is az egyszerű logika is ebbe az irányba mutat.denesdr írta: ↑2024.11.06., szer. 13:17Ha már a streaming topikban dicsőítve van az analóg lejátszás, akkor azt mondja meg valaki, hogy mégis mitől jobb/minőségibb az, mint a digitális, mközben az LP-k forrásanyaga az esetek túlnyomó többségében már jó ideje digitális.
Attól jobb, hogy nem a szobánkban történik az analóggá alakítás, hanem egy stúdióban (ahol aztán analóg lemezre rögzítik a hanganyagot)? Akkor kérem olyan (vagy olyan minőségű) DAC-ot kell használni, mint amit a stúdióban használtak az LP készítéséhez és kész.
Vagy az otthoni analóg lejátszórendszer viszi bele a medzsiket (saját színezetét) a hangba? Ha viszont így van, akkor nem beszélhetünk minden szempontból minőségibb (értsd: magasabb hűség a forráshoz) lejátszásról, csupán egyéni preferenciá(k)ról.
Netán más keverést kap az LP-re rögzített hanganyag és ettől lesz minőségibb a hangzás?
Esetleg a digitális forrású LP-kre nem vonatkozik a minőségi jelző?![]()
Itt most kizárólag a hangra gondolok, nem pedig az analóg lejátszás szertartásairól és az azzal járó "minőségérzésről". Vagy ezek nem szétválasztható dolgok?
A sokcsatornás digitális rögzítés és utómunka. A 24, 48 csatornás digitális felvételi lehetőség és az éppen megjelenő digitális zengetés a kulcskérdés.
Amig max 8 csatornát tudtak szalagra felvenni addig kevés mikrofont használtak és nagyon visszafogottan lehetett utómunkát végezni, hiszen a szalagon a másolásnak ára van, romlik a jel-zaj viszony, növekedhet a torzítás, stb. Hiába volt 24 csatornás magnó, a szólamonként már akkor is ( a hetvenes évek második felétől) digitálisan kezdtek el zengetni. Ennek következtében eljött ráadásul a közelmikrofonozás korszaka is, ami sajnos azóta is tart.
Re: Általában a hifiről
Először CSI kifli házában hallottam/halottunk Avangarde elefántfüleket.

Rettenetesen útáltam mindig is a CD - t - elviselhetetlen volt itthon a Rock-hoz képest - és az AN rendszeren is rosszabbul szólt, mint a Voyd Reference. / Teac futómű, AN dac./
Mikor bekötöttük az AN - E helyére az Avantgarde-ot, érdesen alakultak a dolgok, a CD sok esetben felvette a versenyt az analóggal, néha még jobban is tetszett.
Aztán, mikor az Ongaku helyett saját erősítőjével hajtottuk a tölcséreket - a hang némi egyszerűsödése mellett - még inkább a CD javára billent a mérleg nyelve.
Olyan volt, mint ha az analógnak a hátrányait emelte volna ki, a digi forrásnak meg csak az előnyeit. / Biztos van rá magyarázat.

Online
hallgasd meg CD-ről és analógról. Danában, megvettem CD-n is, hogy ne kelljen pepecselni vele,ha kedvem úgy tartja, talán sose hallgattam meg a CD-t. nyilván, LP volt meg hamarabb.
báár,ennél annyira nagy a difi, más is lehet a dologban. Nem állítom,hogy a CD-n nem lehet felismerni a dalokat, de, hogy teljesen más... mielőtt az lenne,hogy az LP esetleg nálam jobban kihegyezett, a Doors LA Woman megvan olcsó reprinten (made in EU, bakelitfutar.hu) és CD-n, ott nagyon kicsi az eltérés. Még így is az LP javára szól valamelyest, de nem ordító a különbség.
Re: Általában a hifiről
Einstürzende Neubauten /Silence is sexi albuma (i.sz. 2000., tuti digit master, bár, sose néztem utána, de igen nagy százalék,hogy az)
hallgasd meg CD-ről és analógról. Danában, megvettem CD-n is, hogy ne kelljen pepecselni vele,ha kedvem úgy tartja, talán sose hallgattam meg a CD-t. nyilván, LP volt meg hamarabb.
báár,ennél annyira nagy a difi, más is lehet a dologban. Nem állítom,hogy a CD-n nem lehet felismerni a dalokat, de, hogy teljesen más... mielőtt az lenne,hogy az LP esetleg nálam jobban kihegyezett, a Doors LA Woman megvan olcsó reprinten (made in EU, bakelitfutar.hu) és CD-n, ott nagyon kicsi az eltérés. Még így is az LP javára szól valamelyest, de nem ordító a különbség.
avantgardeAcoustic, kondo, 47Lab, RS Laboratory, operaConsonanceLP5, twAcustic, vivLab, artemisLabs, zyx, hana, Quad CDP, KSL, TakeT, audioNote, furuyamaAudioLab, vdHul, tiglon, daruma, SaSuPa, onzow, loricraft, townshend, tmpAnt, hitachiSax
halfnote.hu
halfnote.hu
- Voyager
- V.I.P.
- Hozzászólások: 4918
- Csatlakozott: 2009.03.21., szomb. 21:59
- Értékelés: 2104
- Tartózkodási hely: Székesfehérvár
Re: Általában a hifiről
Véleményem szerint ez egy nagyon összetett kérdés, ami gyakran megosztja a közösséget. Az analóg és digitális lejátszást szerintem teljesen felesleges összehasonlítani, számomra mindkettő kielégítő élvezetet nyújt.denesdr írta: ↑2024.11.06., szer. 13:17Ha már a streaming topikban dicsőítve van az analóg lejátszás, akkor azt mondja meg valaki, hogy mégis mitől jobb/minőségibb az, mint a digitális, mközben az LP-k forrásanyaga az esetek túlnyomó többségében már jó ideje digitális.
Attól jobb, hogy nem a szobánkban történik az analóggá alakítás, hanem egy stúdióban (ahol aztán analóg lemezre rögzítik a hanganyagot)? Akkor kérem olyan (vagy olyan minőségű) DAC-ot kell használni, mint amit a stúdióban használtak az LP készítéséhez és kész.
Vagy az otthoni analóg lejátszórendszer viszi bele a medzsiket (saját színezetét) a hangba? Ha viszont így van, akkor nem beszélhetünk minden szempontból minőségibb (értsd: magasabb hűség a forráshoz) lejátszásról, csupán egyéni preferenciá(k)ról.
Netán más keverést kap az LP-re rögzített hanganyag és ettől lesz minőségibb a hangzás?
Esetleg a digitális forrású LP-kre nem vonatkozik a minőségi jelző?![]()
Itt most kizárólag a hangra gondolok, nem pedig az analóg lejátszás szertartásairól és az azzal járó "minőségérzésről". Vagy ezek nem szétválasztható dolgok?
Mindazonáltal bizonyos kiadások esetében már én is tapasztaltam (talán a különböző keverési eljárások miatt), hogy a hanglemez jobban sikerült, mint a digitális verzió.
Bár most a hangzásról van szó, sokak számára a szertartás és az LP-felvétel fizikai jellege szorosan kapcsolódik az élményhez. Ez pszichológiailag befolyásolhatja, hogyan érzékeljük a hangminőséget.
„A világban a csodák a legapróbb rezdülésekben rejtik maguk táncát.”
Online
ha az otthoni villamos hálózatba be van kötve egy digitális eszköz, az valami oknál fogva több zavart visz be a rendszerbe. Ez vélhetően a felvételi oldalon is megvan, de alapvetően a felvételre nem kerül fel,legfeljebb a kontrollberendezéseken hallható valamelyest, de azok meg kisebb felbontással bírnak,mint egy otthoni berendezés.
Magyarul, ha azt a felvételt valamikor digitalizálták és úgy vágták lemezre, amikor visszahallgatom, nálam nem megy a digit eszköz,ami bekoszolja a tápellátást.
Ugyanez volt,amikor a Bartók rádión CD-ről adtak műsort, rádióval nem volt mellbeverően xar.
ez nem a formátum hibája, (az másik történet, hol van az egész mai hangfelvételi technika a full analóghoz). de így el lehet kerülni,hogy az adott pillanatban,amikor zenét hallgatsz, nálad nem megy digit készülék. (majd jönnek a tápszűrők... azok csak elbaxxák a hangot általában)
de engem nagyon nem zavar, szerintem többet megy a CD (szerencsére ehető a hangja és a digit kijelzője is kikapcsolahtó, mint plusz dinamikakompresszor), aminek egyszerű oka, a praktikussága és nekem pont nem tetszik a lemezekkel való bíbelődés...
előre szólok, nem vitaindító, részemről ez kőbevésett és talán segít megérteni, miért is lehet jobb.
Azt majd KFeri elmondja, van e ilyen differenciálás felvétel után,hogy a CD-re xarabb kerül direkt (vagy nem direkt), vagy nincs, azt passzolom. amit nem passzolok, hogy amit még korábban feltoltak CD-re, sokkal jobb, az újabb kiadásaik mintha kaptak volna némi kompresszálást.
Re: Általában a hifiről
mondok most egy érdekes dolgot, ami több éves, de inkább évtizedes megfigyeléseken alapul. Nyilván neki fog esni sok szakértő, de felesleges, egyszerűen csak meg kell figyelni. már a HFM idején Darvasék is megfigyelték, bár tény,hogy én erről később olvastam csak. a HFM idejében csattogós lepkét tologattam kbdenesdr írta: ↑2024.11.06., szer. 13:17Ha már a streaming topikban dicsőítve van az analóg lejátszás, akkor azt mondja meg valaki, hogy mégis mitől jobb/minőségibb az, mint a digitális, mközben az LP-k forrásanyaga az esetek túlnyomó többségében már jó ideje digitális.
Attól jobb, hogy nem a szobánkban történik az analóggá alakítás, hanem egy stúdióban (ahol aztán analóg lemezre rögzítik a hanganyagot)? Akkor kérem olyan (vagy olyan minőségű) DAC-ot kell használni, mint amit a stúdióban használtak az LP készítéséhez és kész.
Vagy az otthoni analóg lejátszórendszer viszi bele a medzsiket (saját színezetét) a hangba? Ha viszont így van, akkor nem beszélhetünk minden szempontból minőségibb (értsd: magasabb hűség a forráshoz) lejátszásról, csupán egyéni preferenciá(k)ról.
Netán más keverést kap az LP-re rögzített hanganyag és ettől lesz minőségibb a hangzás?
Esetleg a digitális forrású LP-kre nem vonatkozik a minőségi jelző?![]()
Itt most kizárólag a hangra gondolok, nem pedig az analóg lejátszás szertartásairól és az azzal járó "minőségérzésről". Vagy ezek nem szétválasztható dolgok?

ha az otthoni villamos hálózatba be van kötve egy digitális eszköz, az valami oknál fogva több zavart visz be a rendszerbe. Ez vélhetően a felvételi oldalon is megvan, de alapvetően a felvételre nem kerül fel,legfeljebb a kontrollberendezéseken hallható valamelyest, de azok meg kisebb felbontással bírnak,mint egy otthoni berendezés.
Magyarul, ha azt a felvételt valamikor digitalizálták és úgy vágták lemezre, amikor visszahallgatom, nálam nem megy a digit eszköz,ami bekoszolja a tápellátást.
Ugyanez volt,amikor a Bartók rádión CD-ről adtak műsort, rádióval nem volt mellbeverően xar.
ez nem a formátum hibája, (az másik történet, hol van az egész mai hangfelvételi technika a full analóghoz). de így el lehet kerülni,hogy az adott pillanatban,amikor zenét hallgatsz, nálad nem megy digit készülék. (majd jönnek a tápszűrők... azok csak elbaxxák a hangot általában)
de engem nagyon nem zavar, szerintem többet megy a CD (szerencsére ehető a hangja és a digit kijelzője is kikapcsolahtó, mint plusz dinamikakompresszor), aminek egyszerű oka, a praktikussága és nekem pont nem tetszik a lemezekkel való bíbelődés...
előre szólok, nem vitaindító, részemről ez kőbevésett és talán segít megérteni, miért is lehet jobb.
Azt majd KFeri elmondja, van e ilyen differenciálás felvétel után,hogy a CD-re xarabb kerül direkt (vagy nem direkt), vagy nincs, azt passzolom. amit nem passzolok, hogy amit még korábban feltoltak CD-re, sokkal jobb, az újabb kiadásaik mintha kaptak volna némi kompresszálást.
avantgardeAcoustic, kondo, 47Lab, RS Laboratory, operaConsonanceLP5, twAcustic, vivLab, artemisLabs, zyx, hana, Quad CDP, KSL, TakeT, audioNote, furuyamaAudioLab, vdHul, tiglon, daruma, SaSuPa, onzow, loricraft, townshend, tmpAnt, hitachiSax
halfnote.hu
halfnote.hu
Re: Általában a hifiről
Tapasztalataim szerint a digitális technikát nem látott LP-k (60-as, 70-es években rögzített felvételek) valóban jobban szólnak mint a digitalizált megfelelőik, ugyanakkor a digitális studiókban rögzített későbbi felvételek esetén ezt az előny eltűnik, és végül is az egyszerű logika is ebbe az irányba mutat.denesdr írta: ↑2024.11.06., szer. 13:17Ha már a streaming topikban dicsőítve van az analóg lejátszás, akkor azt mondja meg valaki, hogy mégis mitől jobb/minőségibb az, mint a digitális, mközben az LP-k forrásanyaga az esetek túlnyomó többségében már jó ideje digitális.
Attól jobb, hogy nem a szobánkban történik az analóggá alakítás, hanem egy stúdióban (ahol aztán analóg lemezre rögzítik a hanganyagot)? Akkor kérem olyan (vagy olyan minőségű) DAC-ot kell használni, mint amit a stúdióban használtak az LP készítéséhez és kész.
Vagy az otthoni analóg lejátszórendszer viszi bele a medzsiket (saját színezetét) a hangba? Ha viszont így van, akkor nem beszélhetünk minden szempontból minőségibb (értsd: magasabb hűség a forráshoz) lejátszásról, csupán egyéni preferenciá(k)ról.
Netán más keverést kap az LP-re rögzített hanganyag és ettől lesz minőségibb a hangzás?
Esetleg a digitális forrású LP-kre nem vonatkozik a minőségi jelző?![]()
Itt most kizárólag a hangra gondolok, nem pedig az analóg lejátszás szertartásairól és az azzal járó "minőségérzésről". Vagy ezek nem szétválasztható dolgok?
BARTIMEX AUDIO Honlap
Főrendszer Forrás: SynologyDS713+ -Linn Majik DS DAC-fejhallgató erősítő: Antelope Audio Zodiac+ Előerősítő: Music First Audio Classic Copper Erősítő: Trafomatic Audio Experience Two Hangfal: WLM Lyra MKII Signature IC kábelek: Audioquest Columbia Hangfal kábel: Furutech u-2T Tápellátás: Trafomatic Audio Classic Power Fejhallgató: Beyerdynamic T 1
Kisrendszer Forrás: XTZ CD-100 Erősítő: XTZ Class A100-D3 Hangfal: XTZ 99.38 IC kábel: XTZ interkonnektHangfalkábel: Neotech KS-11275

Tudom, hallgassam meg és képben leszek... 

Re: Általában a hifiről
Ha már a streaming topikban dicsőítve van az analóg lejátszás, akkor azt mondja meg valaki, hogy mégis mitől jobb/minőségibb az, mint a digitális, mközben az LP-k forrásanyaga az esetek túlnyomó többségében már jó ideje digitális.
Attól jobb, hogy nem a szobánkban történik az analóggá alakítás, hanem egy stúdióban (ahol aztán analóg lemezre rögzítik a hanganyagot)? Akkor kérem olyan (vagy olyan minőségű) DAC-ot kell használni, mint amit a stúdióban használtak az LP készítéséhez és kész.
Vagy az otthoni analóg lejátszórendszer viszi bele a medzsiket (saját színezetét) a hangba? Ha viszont így van, akkor nem beszélhetünk minden szempontból minőségibb (értsd: magasabb hűség a forráshoz) lejátszásról, csupán egyéni preferenciá(k)ról.
Netán más keverést kap az LP-re rögzített hanganyag és ettől lesz minőségibb a hangzás?
Esetleg a digitális forrású LP-kre nem vonatkozik a minőségi jelző?
Itt most kizárólag a hangra gondolok, nem pedig az analóg lejátszás szertartásairól és az azzal járó "minőségérzésről". Vagy ezek nem szétválasztható dolgok?
Attól jobb, hogy nem a szobánkban történik az analóggá alakítás, hanem egy stúdióban (ahol aztán analóg lemezre rögzítik a hanganyagot)? Akkor kérem olyan (vagy olyan minőségű) DAC-ot kell használni, mint amit a stúdióban használtak az LP készítéséhez és kész.
Vagy az otthoni analóg lejátszórendszer viszi bele a medzsiket (saját színezetét) a hangba? Ha viszont így van, akkor nem beszélhetünk minden szempontból minőségibb (értsd: magasabb hűség a forráshoz) lejátszásról, csupán egyéni preferenciá(k)ról.
Netán más keverést kap az LP-re rögzített hanganyag és ettől lesz minőségibb a hangzás?
Esetleg a digitális forrású LP-kre nem vonatkozik a minőségi jelző?

Itt most kizárólag a hangra gondolok, nem pedig az analóg lejátszás szertartásairól és az azzal járó "minőségérzésről". Vagy ezek nem szétválasztható dolgok?
Online
Re: Általában a hifiről
Na, még az jutott eszembe, hogy Kókény messengeren küldte át, nem tudom, az nem e ront valamennyit de feltűnően gyorsan átjött. Azt toltam fel.
A Tiedet megnéztem PC-n, de a fülesem valami SB-150, vagy ilyesmi néven fut. Szerintem az sub bas rövidítése, mert elég mélyen szól, Azzal minden dúsabban szól így fejben még tisztítani kell
. Ettől fúggetlenül hallható, hogy elég mélyre megy.
Az RLC inkàbb a gyors és száraz mélyekkel dolgozik. Hasonlít a valamikorVolt Towndhend Glastonbury, vagy az Avantgarde Solo mélytartományára. De alapvetően az erőssége a jelenlétérzetben van.
A Tiedet megnéztem PC-n, de a fülesem valami SB-150, vagy ilyesmi néven fut. Szerintem az sub bas rövidítése, mert elég mélyen szól, Azzal minden dúsabban szól így fejben még tisztítani kell

Az RLC inkàbb a gyors és száraz mélyekkel dolgozik. Hasonlít a valamikorVolt Towndhend Glastonbury, vagy az Avantgarde Solo mélytartományára. De alapvetően az erőssége a jelenlétérzetben van.
avantgardeAcoustic, kondo, 47Lab, RS Laboratory, operaConsonanceLP5, twAcustic, vivLab, artemisLabs, zyx, hana, Quad CDP, KSL, TakeT, audioNote, furuyamaAudioLab, vdHul, tiglon, daruma, SaSuPa, onzow, loricraft, townshend, tmpAnt, hitachiSax
halfnote.hu
halfnote.hu
Online
mocskos élő volt ez a koncert, nem mellesleg hozta ránk a frászt, amikor elősör odavertek a dobnak. én ezt az attacot kerestem a felvételen, de nem jön át az se teljesen. talán a rezesek átjönnek, meg a levegője. sezt az olcsóbb szegmenst kevésbé ismerem és be se tudom lőni a hangját pontosan, de mocskos élvezhető a produkciója a 20ezres médiaboxról is (persze, TMP ANT és DAC). de az egész 1 milla... egy tisztes interkonnekt nem jön ki belőle és mondom, az élmény megdöbbentő
de nem érdekes, csak kifizettem az adósságom.
Re: Általában a hifiről
kérdezd Kökényt (iPhone valami). de maga a felvétel se dübörgött. nyugi, jó dobozsutemenyx írta: ↑2024.11.05., kedd 16:04Na de akkor miért nincs a videóban semmi mély?revox írta: ↑2024.11.01., pén. 00:29talán itt volt szó a haverom által készített RLC-206H szélessávú frekimenetéről és ígértem. hogy rákérdezek.
Szóval ezt Laci magának készítette, de a finomításhoz mérnie kellett. A videón kévő elhelyezésbn emérte, a hangszóró közepének magasságában, attól kb 20 centire. itt -3dB-nél volt 35Hz, de szerintem itt a tölcsér kevésbé érvényesül még. Én vakon 30Hz-et mondtam, nem lehet attól messze, sarokban meg valsz meg is lenne. De ez nagyon nem érdekes. csak adós fizess... Bár Lacinak nem voltak ilyen tervei, kapacitálom, hogy csináljon másnak is, mert ez nagyon ott van. De tegnap tudtam meg, hogy valójában nincs messze tőle ez a dolog, mert az itt is igen népszerű, Dragonweed által készített Kolibri hangsugárzóhoz (és egyéb nagyokhoz) is Ő gyártotta le a dobozokat. Érdemes odafigyelni erre a dobozra. mert hatalmas potenciál van benne.
Kökény tegnapi telefonos videója...
youtu.be/AybQoBzif08
Vág alulról a teló?
Ezt a videót én csináltam, szintén szélessávúról, 4:00-tól érdmes hallgatni. Ezen hallatszik, hogy akad mélyremenés:
youtu.be/mz52Z7o39dc
Lehet turkálni a videóim közt, van jópár féle hangfalról felvétel ugyanolyan zenékkel, binaural mikrofonnal.

de nem érdekes, csak kifizettem az adósságom.
avantgardeAcoustic, kondo, 47Lab, RS Laboratory, operaConsonanceLP5, twAcustic, vivLab, artemisLabs, zyx, hana, Quad CDP, KSL, TakeT, audioNote, furuyamaAudioLab, vdHul, tiglon, daruma, SaSuPa, onzow, loricraft, townshend, tmpAnt, hitachiSax
halfnote.hu
halfnote.hu
- sutemenyx
- Törzsgárda
- Hozzászólások: 5349
- Csatlakozott: 2015.12.09., szer. 17:08
- Értékelés: 2880
- Tartózkodási hely: Budapest
- Kapcsolat:
Re: Általában a hifiről
Na de akkor miért nincs a videóban semmi mély?revox írta: ↑2024.11.01., pén. 00:29talán itt volt szó a haverom által készített RLC-206H szélessávú frekimenetéről és ígértem. hogy rákérdezek.
Szóval ezt Laci magának készítette, de a finomításhoz mérnie kellett. A videón kévő elhelyezésbn emérte, a hangszóró közepének magasságában, attól kb 20 centire. itt -3dB-nél volt 35Hz, de szerintem itt a tölcsér kevésbé érvényesül még. Én vakon 30Hz-et mondtam, nem lehet attól messze, sarokban meg valsz meg is lenne. De ez nagyon nem érdekes. csak adós fizess... Bár Lacinak nem voltak ilyen tervei, kapacitálom, hogy csináljon másnak is, mert ez nagyon ott van. De tegnap tudtam meg, hogy valójában nincs messze tőle ez a dolog, mert az itt is igen népszerű, Dragonweed által készített Kolibri hangsugárzóhoz (és egyéb nagyokhoz) is Ő gyártotta le a dobozokat. Érdemes odafigyelni erre a dobozra. mert hatalmas potenciál van benne.
Kökény tegnapi telefonos videója...
youtu.be/AybQoBzif08
Vág alulról a teló?
Ezt a videót én csináltam, szintén szélessávúról, 4:00-tól érdmes hallgatni. Ezen hallatszik, hogy akad mélyremenés:
youtu.be/mz52Z7o39dc
Lehet turkálni a videóim közt, van jópár féle hangfalról felvétel ugyanolyan zenékkel, binaural mikrofonnal.
Audiomeca J1 + Airtangent + Kiseki Blue NS, Phono 23 prototípus, Streamer 23 prototípus, Sofia 19 Signature erősítő, Galactic JCS 22 ezüst kábelek
http://saboaudio.eu
http://saboaudio.eu
- kakaox
- Kezdő Fórumlakó
- Hozzászólások: 445
- Csatlakozott: 2010.05.05., szer. 12:45
- Értékelés: 382
- Tartózkodási hely: Szeged
Re: Általában a hifiről
Én meg azt hittem ilyennel törték az enigmát a Bletchley Parkban

Eleje: Passzív hűtésű HTPC (Sotm LAN, USB, központi Clock, Switch)+külső 400w HDPLEX PSU+Audiobyte Hydra Z, Audio-GD Master 7 DAC
Közepe: Krell KSA 100 poweramp, Krell KRC-3 preamp Vége:Sonus Faber Guarneri Memento Kábelek:Stealth Táp: Lab12 Gordian Szoba:Panel
Közepe: Krell KSA 100 poweramp, Krell KRC-3 preamp Vége:Sonus Faber Guarneri Memento Kábelek:Stealth Táp: Lab12 Gordian Szoba:Panel
Online
Re: Általában a hifiről
talán itt volt szó a haverom által készített RLC-206H szélessávú frekimenetéről és ígértem. hogy rákérdezek.
Szóval ezt Laci magának készítette, de a finomításhoz mérnie kellett. A videón kévő elhelyezésbn emérte, a hangszóró közepének magasságában, attól kb 20 centire. itt -3dB-nél volt 35Hz, de szerintem itt a tölcsér kevésbé érvényesül még. Én vakon 30Hz-et mondtam, nem lehet attól messze, sarokban meg valsz meg is lenne. De ez nagyon nem érdekes. csak adós fizess... Bár Lacinak nem voltak ilyen tervei, kapacitálom, hogy csináljon másnak is, mert ez nagyon ott van. De tegnap tudtam meg, hogy valójában nincs messze tőle ez a dolog, mert az itt is igen népszerű, Dragonweed által készített Kolibri hangsugárzóhoz (és egyéb nagyokhoz) is Ő gyártotta le a dobozokat. Érdemes odafigyelni erre a dobozra. mert hatalmas potenciál van benne.
Kökény tegnapi telefonos videója...
youtu.be/AybQoBzif08
Szóval ezt Laci magának készítette, de a finomításhoz mérnie kellett. A videón kévő elhelyezésbn emérte, a hangszóró közepének magasságában, attól kb 20 centire. itt -3dB-nél volt 35Hz, de szerintem itt a tölcsér kevésbé érvényesül még. Én vakon 30Hz-et mondtam, nem lehet attól messze, sarokban meg valsz meg is lenne. De ez nagyon nem érdekes. csak adós fizess... Bár Lacinak nem voltak ilyen tervei, kapacitálom, hogy csináljon másnak is, mert ez nagyon ott van. De tegnap tudtam meg, hogy valójában nincs messze tőle ez a dolog, mert az itt is igen népszerű, Dragonweed által készített Kolibri hangsugárzóhoz (és egyéb nagyokhoz) is Ő gyártotta le a dobozokat. Érdemes odafigyelni erre a dobozra. mert hatalmas potenciál van benne.
Kökény tegnapi telefonos videója...
youtu.be/AybQoBzif08
avantgardeAcoustic, kondo, 47Lab, RS Laboratory, operaConsonanceLP5, twAcustic, vivLab, artemisLabs, zyx, hana, Quad CDP, KSL, TakeT, audioNote, furuyamaAudioLab, vdHul, tiglon, daruma, SaSuPa, onzow, loricraft, townshend, tmpAnt, hitachiSax
halfnote.hu
halfnote.hu
- Tctronic
- Beköltözött
- Hozzászólások: 2816
- Csatlakozott: 2014.06.26., csüt. 12:00
- Értékelés: 2733
- Tartózkodási hely: Kistarcsa
Re: Általában a hifiről
Köszi. Akkor csak én gondoltam túlvlaca írta: ↑2024.10.26., szomb. 20:46Hi!Tctronic írta: ↑2024.10.26., szomb. 20:11Segítséget szeretnék kérni, valaki meg tudná mondani hogy ez az eszköz mi a fene lenne:
Dynax. Beta Phase (Hang optimalizáló állítólag de hogyan működik, mire jó?)
766c501e-7a1b-42cc-949a-507257db7063.jpg
df0cb3e8-6679-4261-b80b-966c6a2d139e.jpg
a0a14fda-8fdf-439a-8538-8656c98bdc5f.jpg
Ez egy előfok parametrikus eq-val(hangszínszabályzó)

"A szépség nem maguknak a dolgoknak a tulajdonsága, hanem pusztán az azokat szemlélő elmében keletkezik."
- vlaca
- Fórumlakó
- Hozzászólások: 878
- Csatlakozott: 2008.02.19., kedd 16:57
- Értékelés: 323
- Tartózkodási hely: Kaposvár
- Kapcsolat:
Re: Általában a hifiről
Hi!Tctronic írta: ↑2024.10.26., szomb. 20:11Segítséget szeretnék kérni, valaki meg tudná mondani hogy ez az eszköz mi a fene lenne:
Dynax. Beta Phase (Hang optimalizáló állítólag de hogyan működik, mire jó?)
766c501e-7a1b-42cc-949a-507257db7063.jpg
df0cb3e8-6679-4261-b80b-966c6a2d139e.jpg
a0a14fda-8fdf-439a-8538-8656c98bdc5f.jpg
Ez egy előfok parametrikus eq-val(hangszínszabályzó

Linn Majik DS/Mimik/Pekin>Linn Majik Kontrol>
-Stax SRM1MK2PRO>SR-404
-Hypex UCD180HG>Magneplanar SMGb
Micromega WM-10>Theta Progeny>Linn Classik Music>Akg K340
"I see the sound waves" Planar Speaker Asylum
http://vlaca.blogspot.com
-Stax SRM1MK2PRO>SR-404
-Hypex UCD180HG>Magneplanar SMGb
Micromega WM-10>Theta Progeny>Linn Classik Music>Akg K340
"I see the sound waves" Planar Speaker Asylum
http://vlaca.blogspot.com
- Tctronic
- Beköltözött
- Hozzászólások: 2816
- Csatlakozott: 2014.06.26., csüt. 12:00
- Értékelés: 2733
- Tartózkodási hely: Kistarcsa
Re: Általában a hifiről
Segítséget szeretnék kérni, valaki meg tudná mondani hogy ez az eszköz mi a fene lenne:
Dynax. Beta Phase (Hang optimalizáló állítólag de hogyan működik, mire jó?)
Dynax. Beta Phase (Hang optimalizáló állítólag de hogyan működik, mire jó?)
"A szépség nem maguknak a dolgoknak a tulajdonsága, hanem pusztán az azokat szemlélő elmében keletkezik."
Online
Re: Általában a hifiről
Èn azt nem tudtam meg. de 10-12mill környékére saccolom. Minden rekatív, de hájpoltabb garázsból ennyiért van állványos is, ami mellé még nem is igazán szól jól
avantgardeAcoustic, kondo, 47Lab, RS Laboratory, operaConsonanceLP5, twAcustic, vivLab, artemisLabs, zyx, hana, Quad CDP, KSL, TakeT, audioNote, furuyamaAudioLab, vdHul, tiglon, daruma, SaSuPa, onzow, loricraft, townshend, tmpAnt, hitachiSax
halfnote.hu
halfnote.hu
Re: Általában a hifiről
Én is megcsodáltam a liliputi tölcsért, egyből Rád gondoltam...
Először pislogtam én is, mikor a Nücüről beszélt az ember lelkesen, másodszor meg akkor, mikor megtudtam mennyibe is fáj a liliputi...
Online
Ez pont NOS eredeti V-FET, de jövőt nem sejtheted...
TJ.
- tunerman
- V.I.P.
- Hozzászólások: 2940
- Csatlakozott: 2007.09.21., pén. 17:26
- Értékelés: 2777
- Tartózkodási hely: Tatabánya
Re: Általában a hifiről
Ez pont NOS eredeti V-FET, de jövőt nem sejtheted...

TJ.
LP: Lurné J1/Air Tangent 1B/Kiseki Agaat, PHONO: Twin Servo MCRIAA, AMPLIFIER: Münchhausen drive V-FET SE, CD: Philips CD100 trial run no NFB, TUNER: REL Precedent, CASSETTE: Nakamichi 1000/II, REEL: StellaMaster(SP-8) SPEAKER: Lowther Acousta 115/P6/7M, HEADPHONES: Stax SRA-14S/SR-009