A fórumtagok mellett elérhetőek lesznek a rendezvényen többek között a DJABE különleges kiadványai is, valamint a Rózsavölgyi Zeneműbolt is elhoz pár lemezt.

Már kiírtam oda is párszor, meg egyéb témákba is.
Ha ez program kialakul azt szerintem az Üzenőfalon is érdemes lenne közzétenni!
Snipi írta: ↑2024.05.02., csüt. 09:06Emlékszem - még most is megvan valahol - küldtél egy (vagyis két) mintafelvételt (nagy felbontású .flac-ot) - Mendelssohn hegedűversenyéből részletet - (ugyanazt kétszer) az egyiken a szólóhegedű külön mikrofonozva a másikon nem, talán két mikrofonos felvélte volt? nem tudom.kaef2 írta: ↑2024.05.01., szer. 09:49
Természetesen fogunk mutatni mintafelvételeket is, 4 csatornán felvéve és lejátszva. Olyanokat, amiben nem volt semmilyen manipuláció, nem volt utómunka, vágás, effektezés vagy masztering. Vagyis mindenben eltér a ma divatos hangfelvételkiadási és készítési módszerektől.
Kishonti István előadása a hangtérről szóló készülő könyvének gondolatain és a közel 30 éves hangtér rögzítési tapasztalatán, kisérletein alapul. Érdekes kontrasztot kínál majd az immerzív audióval szemben és mellett.
Nagyon tanulságos volt.
Emlékszem - még most is megvan valahol - küldtél egy (vagyis két) mintafelvételt (nagy felbontású .flac-ot) - Mendelssohn hegedűversenyéből részletet - (ugyanazt kétszer) az egyiken a szólóhegedű külön mikrofonozva a másikon nem, talán két mikrofonos felvélte volt? nem tudom.kaef2 írta: ↑2024.05.01., szer. 09:49
Természetesen fogunk mutatni mintafelvételeket is, 4 csatornán felvéve és lejátszva. Olyanokat, amiben nem volt semmilyen manipuláció, nem volt utómunka, vágás, effektezés vagy masztering. Vagyis mindenben eltér a ma divatos hangfelvételkiadási és készítési módszerektől.
Kishonti István előadása a hangtérről szóló készülő könyvének gondolatain és a közel 30 éves hangtér rögzítési tapasztalatán, kisérletein alapul. Érdekes kontrasztot kínál majd az immerzív audióval szemben és mellett.
Természetesen fogunk mutatni mintafelvételeket is, 4 csatornán felvéve és lejátszva. Olyanokat, amiben nem volt semmilyen manipuláció, nem volt utómunka, vágás, effektezés vagy masztering. Vagyis mindenben eltér a ma divatos hangfelvételkiadási és készítési módszerektől.revox írta: ↑2024.04.24., szer. 15:39csak benéztem egy hosszabb frissítés alatt, nincs időm sok a hifire (találkozók), de ez a rövid szösszenet igen jól mutatja, mekkora zsákutca hangszerek pontos hangját kergetni a hifiben (bár nem árt,ha hasonlít), amikor a muzsikus és a közönség közötti iteráció reprodukálása mindennél fontosabb. Ha sokan ezt megértik, csak ezt, ami ide van írva, máris többet fog tudni, mint amit -esetleg- évtizedek óta tanult, innen-onnan a hifiről. Szép, kerek gondolat, biztos jó előadás leszVinkler írta: ↑2024.04.24., szer. 12:07Másik előadónk Kishonti István lesz, aki "A hangtér" címmel tart előadást.
"A hangélményt befogadó képességünk bonyolult, összetett rendszer. A tökéletes hangfelvétel hallgatása olyan lenne, mintha egy valódi helyszín hangtere venne minket körül (elől, hátul, balra, jobbra, fönt és lent) amiben szabadon mozognánk becsukott szemmel egy hangfolyamban, miközben a hangforrások a helyükön maradnak az eredeti hangkörnyezetben. Amikor hangfelvételt készítünk, minden esetben becsapjuk a hangélményt befogadó képességünket, nem csupán a hallásunkat, és a valóságnak csupán egy szeletét tudjuk megmutatni. Hagyományos felfogás szerint az eljárás a mikrofontól a hangsugárzóig terjed. Valójában a hangforrásoktól és a hozzá tartozó környezettől a hallgatóig. A közönség, és az előadók folyamatosan dinamikus kapcsolatban vannak az előadás során akkor is, ha ez nem tudatosul bennük. A természetes hangélmény ebből a dinamikus kapcsolatából is keletkezik. Befogadásában csak a hallásra támaszkodunk, hiányzik a látás és a többi érzékünk, ezért a hiányt pótolni kell a hallásélmény befogadhatóbbá tételével. Mindezt elektronikus manipulációk nélkül, mivel mindegyik rontja az eljárás információ áteresztő képességét. Sir John Gardiner véleményének megfelelően, miszerint a vágási technikák, a néhány ütemenként készülő felvétel, vagy az elektronikus manipuláció a produkciót tökéletessé, ámde teljesen lélektelenné teszi. A hallgatót a jelenlét érzete, az elő"![]()
csak benéztem egy hosszabb frissítés alatt, nincs időm sok a hifire (találkozók), de ez a rövid szösszenet igen jól mutatja, mekkora zsákutca hangszerek pontos hangját kergetni a hifiben (bár nem árt,ha hasonlít), amikor a muzsikus és a közönség közötti iteráció reprodukálása mindennél fontosabb. Ha sokan ezt megértik, csak ezt, ami ide van írva, máris többet fog tudni, mint amit -esetleg- évtizedek óta tanult, innen-onnan a hifiről. Szép, kerek gondolat, biztos jó előadás leszVinkler írta: ↑2024.04.24., szer. 12:07Másik előadónk Kishonti István lesz, aki "A hangtér" címmel tart előadást.
"A hangélményt befogadó képességünk bonyolult, összetett rendszer. A tökéletes hangfelvétel hallgatása olyan lenne, mintha egy valódi helyszín hangtere venne minket körül (elől, hátul, balra, jobbra, fönt és lent) amiben szabadon mozognánk becsukott szemmel egy hangfolyamban, miközben a hangforrások a helyükön maradnak az eredeti hangkörnyezetben. Amikor hangfelvételt készítünk, minden esetben becsapjuk a hangélményt befogadó képességünket, nem csupán a hallásunkat, és a valóságnak csupán egy szeletét tudjuk megmutatni. Hagyományos felfogás szerint az eljárás a mikrofontól a hangsugárzóig terjed. Valójában a hangforrásoktól és a hozzá tartozó környezettől a hallgatóig. A közönség, és az előadók folyamatosan dinamikus kapcsolatban vannak az előadás során akkor is, ha ez nem tudatosul bennük. A természetes hangélmény ebből a dinamikus kapcsolatából is keletkezik. Befogadásában csak a hallásra támaszkodunk, hiányzik a látás és a többi érzékünk, ezért a hiányt pótolni kell a hallásélmény befogadhatóbbá tételével. Mindezt elektronikus manipulációk nélkül, mivel mindegyik rontja az eljárás információ áteresztő képességét. Sir John Gardiner véleményének megfelelően, miszerint a vágási technikák, a néhány ütemenként készülő felvétel, vagy az elektronikus manipuláció a produkciót tökéletessé, ámde teljesen lélektelenné teszi. A hallgatót a jelenlét érzete, az elő"
Jogos, elütöttem, javítottam.
Vinkler írta: ↑2024.02.10., szomb. 10:23Sziasztok!
A tervezett helyszín, az Audio Forum bemutatóterme. 1138 Budapest, Bodor u. 2.
https://www.denonmarkabolt.hu/
youtu.be/qwNVvrDDM3Q
A helyszín könnyen megközelíthető tömegközlekedéssel és autóval is. Parkoló hely sem akadály.
Tervezett érkezés: 10h
Tervezett befejezés: 17h
A részletes programokról hamarosan, még egyeztetés alatt vannak.![]()
Engem személy szerint érdekel. A lemezmosás ugyan nem, mert van saját mosóm, de másoknak, akiknek nincs ez a lehetőség kapóra jöhet. Maga a lemezmosás is egy jó téma lehet, amit ki lehet tárgyalni.
Nem lesz.