Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
Lemezjátszó
Re: Lemezjátszó
A WM95E-t néztem én is. Ahogy utánanéztem gyárilag 3600-al és a piros 91-el jött ki, logó nélkül. Az a baj, hogy a WM95 árban összemérhető a lejátszó árával.
Kivettem a 3600-at és visszatettem a gyári hangszedőjét a tűjével. Azért cseréltem ki, mert ragadt a zsírtól, csucsogott valami olajtól és ferde volt a tű szára. Látszólag, mintha WD40-el fújták volna be. Ezt ma reggel kiáztattam denszeszbe és szalonképes állapotba hoztam. A tű szára az állásban kirúgta magát, első ránézésre egyenes, csak hunyorítva ferde. De hangban az is balra húz. A gyári és a 3600 külsőleg csak színben van különbség, így a tűt is tudtam közöttük cserélni. Nem változik semmi. Úgy hallom, mintha a kar helyzetétől függően időnként centeresedne, aztán visszahúz balra. Még átforrasztom a belsejében a hangkarból jövő vezetékek kimenő csatlakozásait, aztán nem középre ülök a kanapén. Vagy még az anti-skating rugóját, mechanizmusát átnézem, nincs-e akadás.
Másik. Nagyon kezdő vagyok még. Én CD-zek, csak szereztem egy szalagos magnót és a hozzákapott piszokjó minőségű felvételek hozták meg a kedvem az analóg hanghoz. Próbára vettem a lemezjátszót, hogy tetszik-e. Kaptam vagy 30 magyar lemezt egy forrásból, kristály tűs lejátszóról. Az is egy hibaforrás. Vettem 5 használt lemezt innen-onnan és egy újat. Rendelés alatt van még 4 új és további használtak, 1 hónapon belül megjönnek. Még nem nem vagyok 100%-ig biztos benne, hogy nem a lemezeim vannak félre kopva, ez is benne lehet a pakliban.
Jelentkezem, ahogy megtudok valamit, köszönöm szépen a tanácsokat.

- rx8
- V.I.P.

- Hozzászólások: 411
- Csatlakozott: 2012.04.14., szomb. 16:49
- Értékelés: 155
- Tartózkodási hely: Maglód
- Kapcsolat:
Re: Lemezjátszó
Sziasztok,
Ha esetleg érdekel valakit egy Dual 1229 átépítése, felújítása akkor itt megtekintheti, egy kis humorral fűszerezve
https://vdnaudio.blogspot.com/2023/12/
Ha esetleg érdekel valakit egy Dual 1229 átépítése, felújítása akkor itt megtekintheti, egy kis humorral fűszerezve
https://vdnaudio.blogspot.com/2023/12/
Forrás: SMSL PL 200, Philips AK 601,Dual 1229, Empire 4000D/III, kínai phono, Tuner: Sanyo Plus T35,Előfok:DIY,Végfok:Appluase 300B, Hangsugárzó:DIY külső váltós,Kábelek Valhalla és egyebek.Streamer:Naim Unitiqute2
Re: Lemezjátszó
Nem tudom, milyenek a lehetőségeid, a választék nagy, a határ a csillagos ég, de hogy a márkánál maradjunk, kiindulásképpen szerintem egy AT VM95E - vel nem járnál rosszul.
Ha megmondod, hogy mennyit tudsz áldozni a kérdésre, akkor nyilván könnyebb segíteni és tippet adni a legmegfelelőbb hangszedő kiválasztásában.
Re: Lemezjátszó
Ahogy ELEX is írja - nem tudom, miért nem itt - hibás a következtetésed.
Ha a hangszedőnél megcserélted az oldalakat és ennek hatására megcserélődött a jelenség, az egyértelműen a hangszedő hibájára utal.
Ez után már logikus következmény, hogy az erősítő-bemenet cserénél visszaállt a "rend ", hiszen az erősebb jelet vívő oldalt áttetted a másik oldalra.
A karnak semmi baja, hiszen, ha a kar okozná a hibát, akkor semmi nem változott volna a hangszedő-bekötés megcserélésénél.
Tehát, ahogy sejthető volt a hangszedő kuka, de így jártál a legjobban.
Tudod már, hogy máshol minden rendben, az AT 3600 - nál meg amúgy sem sem lesz nehéz sokkal jobb hangszedőt kerítened.
Re: Lemezjátszó
Megcseréltem a vezetékeket a hangszedőnél, a hiba átment jobb oldalra. Ezután megcseréltem a vezetékeket az erősítő bemenetén, a hiba visszament a baloldalra. Kipróbáltam az "Ez sztereó" lemezzel is, erről feltételezem nincs agyonjátszva és más sztereó lemezekkel. Az ének baloldalról szól.
Akkor marad a kar.
Akkor marad a kar.
Re: Lemezjátszó
Mindenek előtt kipróbálnék egy másik mono lemezt is.
Ha ugyan az a tünet, vagy nincsen másik mono lemez, akkor :
Meg kellene cserélni a lemezjátszó kábelét az erősítő bemenetén.
Ha továbbra is baloldalon hangosabb, akkor az erősítő a ludas.
Ha a féloldalasság megcserélődik, akkor a lemezjátszóban van valahol a bibi.
Vissza az oldalhelyes bekötésre.
Ez után meg kellene cserélni a két oldalt a hangszedőnél. / Óvatosan./
Ha továbbra is ugyan úgy szól akkor kar/futómű probléma.
Ha a féloldalasság átköltözik a másik oldalra, akkor a hangszedő a hibás.
/ Ennek a legnagyobb a valószínűsége, de ki kell zárni minden mást, hogy biztos legyél benne./
Re: Lemezjátszó
Sziasztok,
van egy Yamaha P-200 lemezjátszóm új AT3600 fejjel, 2.5g (mérleggel beállítva) tű nyomóerővel. Az a gondom, hogy a mono nem középen szól, hanem egy kicsit balra. Ez hangkártya bementére kötve (és két erősítő beépített korrektorával próbálva is) 1-3dB különbség. Hol 1dB, hol akár 3dB a különbség a Vuk mono lemezt lejátszva. Tudom, hogy ez a különbség egy ilyen lemezjátszónál még tűrésen belül lehet és szinte akármi is okozhatja, de hátha valakinek van/volt ilyen Yamahával tapasztalata, hogy mitől lehet?
Próbálok utána járni, de azt is elfogadom, hogy ez ilyen, csak tudjam.
Tehát eddig két erősítővel is ugyan az a jelenség. Most ugrik be, hogy csak erősítőkkel próbáltam, natúrba, közvetlenül a hangkártyába kötve még nem. A VUK meselemez állapotáról sincs infóm, hogy mennyire van szimmetrikusra kopva. A stereo, vadiúj lemezeken is lehet hallani, hogy nincs a hangkép középen, az erősítőkön a többi bemenet hibátlan (CD, AUX). A tűerő, mint írtam 2.5g, az anti-skating 3-ig van skálázva, fülre 0.5 és 2 között szól jól. Ha 2 fölé tekerem nem hallok változást, de valahogy "idegesebb" lesz a hangkép. Nem tudom, hogy anti-skating tud-e egyáltalán 3 dB különbséget csinálni? Vagy menjek tovább a csatlakozók, kábelezés vonalon? Vagy még arra gondoltam, hogy veszek bele egy másik hangszedőt, ami 2g-nál kevesebb nyomóerővel is beéri, és hátha azzal kiegyenlítődik.
Találkozott-e valaki ilyen hangosabb baloldallal?

Online
Elsőre amúgy nem voltam elájulva attól, amit hallottam, de ez semmit nem jelent. Majd beszámolok, előreláthatóan a hétvégén.
- Aszpirin
- V.I.P.

- Hozzászólások: 7100
- Csatlakozott: 2018.04.06., pén. 21:30
- Értékelés: 6383
- Tartózkodási hely: Szár
Re: Lemezjátszó
Iszonyatosan el vagyok havazva határidős melóval, kb "agypihentetési szünetben" szereltem fel a konzolt a falra, úgyhogy talán hihetetlen, de egyelőre kb egy fél számot hallgattam meg összesen eddig, a Jon Anderson - Roine Stolt albumról, ami épp ott hevert a szobámban. Mivel ez egy utoljára nagyon régen hallott lemez, nem tudom felidézni, hogyan szólt korábban, csak azt, hogy szerettem nagyon, és most nem annyira... Viszont nemrég egy egész hétvégét lemezjátszóztam, és eléggé bennem van azoknak a lemezeknek (Djabe, Ellington, Tanita Tikaram, Dire Straits, Camel, John Mayer, ...) a "hangja", le kell ülnöm pihentebben, s rászánni az időt, hogy alaposabban hallgatózhassak. Ez ma biztos nem történik meg, mert késő estig/éjjelig tuti dolgozni fogok egy holnap déli határidő miatt - közben ilyen félórás szüneteket tartok néha, amelyek egyikében most is épp írom ezt.
Elsőre amúgy nem voltam elájulva attól, amit hallottam, de ez semmit nem jelent. Majd beszámolok, előreláthatóan a hétvégén.
- Fő rendszer: Mac (Roon Server) | Thorens 206 + Goldring 2200 | NAD M55 → NAD M33 → Audio Physic Classic 20
- Fejes rendszer: Mac (Roon Server) → RME ADI-2 DAC FS → Hifiman Arya Stealth
- Házimozi: Oppo 203 | AppleTV 4K → Marantz SR6013 → LG OLED77C5 | 5x Dali Opticon + 4x Quadral Casa + B.K.DoubleGem
Re: Lemezjátszó
" Szólni szól..."
Még szerencse. Azért, mikor átpakoltad a kék műszeres készülék tetejéről a falikonzolra a Thorens - t, csak kellett volna lennie valami hirtelen benyomásnak...
Online
).
"Thorens Platter Mat Cork & Rubber" néven futott.
A kábel semmi spéci: egy Pro-Ject Connect It Phono E RCA, ezt is 2019-ben vettem, ha jól emlékszem, de nem a Stream Audiónál. Kicsit jobb, mint az eredeti Thorens-kábel.
- Aszpirin
- V.I.P.

- Hozzászólások: 7100
- Csatlakozott: 2018.04.06., pén. 21:30
- Értékelés: 6383
- Tartózkodási hely: Szár
Re: Lemezjátszó
Szia! Thorens gyártmány, de úgy látom, már nincs a Thorens kínálatában. A Stream Audiónál vettem 2019-ben. 3mm vastag, és pont olyan a csomagolása, mint a ma is kapható tiszta parafa ("Cork") változatnak (megvan az eredeti csomagolása, onnan tudomdixie-chicken írta: ↑2024.05.09., csüt. 07:27@Aszpirin,az a gumi parafa keverék féle lemezalátét milyen vastag,és kinek a gyártmánya (Bluehorizon?) ?...milyen külső phono kábel az amit használsz ?
köszi![]()
"Thorens Platter Mat Cork & Rubber" néven futott.
A kábel semmi spéci: egy Pro-Ject Connect It Phono E RCA, ezt is 2019-ben vettem, ha jól emlékszem, de nem a Stream Audiónál. Kicsit jobb, mint az eredeti Thorens-kábel.
- Fő rendszer: Mac (Roon Server) | Thorens 206 + Goldring 2200 | NAD M55 → NAD M33 → Audio Physic Classic 20
- Fejes rendszer: Mac (Roon Server) → RME ADI-2 DAC FS → Hifiman Arya Stealth
- Házimozi: Oppo 203 | AppleTV 4K → Marantz SR6013 → LG OLED77C5 | 5x Dali Opticon + 4x Quadral Casa + B.K.DoubleGem
- dixie-chicken
- V.I.P.

- Hozzászólások: 5060
- Csatlakozott: 2007.03.16., pén. 20:56
- Értékelés: 2804
- Tartózkodási hely: Kistarcsa
Re: Lemezjátszó
@Aszpirin,az a gumi parafa keverék féle lemezalátét milyen vastag,és kinek a gyártmánya (Bluehorizon?) ?...milyen külső phono kábel az amit használsz ?
köszi
köszi
Technics SL1300G,MoFi Mastertracker,Shure M95ED,Shure 44-7,Shure M75ED Type 2,Soulnote E-1,Musical Fidelity M6Si,Tannoy D700S2...digitális:Marantz CD17KIS,Tidal/Teac UD-503
...it's only rock 'n' roll (but i like it)
...it's only rock 'n' roll (but i like it)
Re: Lemezjátszó
Na ez így menő lett.Aszpirin írta: ↑2024.05.08., szer. 19:00Na, ma meg is érkezett, így megvan a megfejtlés: rétegelt lemez, de semmi furnér, hanem laminált felület. Tehát a "veneered wood" (a Pro-jectnél legalábbis) rétegelt lemezt jelent, bár a "veneer" az önmagában furnér...pärt írta: ↑2024.05.03., pén. 09:30A veneered valóban csak a felületre utal, tehát furnér. A lap vékonysága alapján valószínűbb a rétegelt lemez, egy MDF lap ilyen vastagságban nem túl merev és sérülékeny is. Bár furnérozni inkább MDF-et, HDF-et szoktak.Aszpirin írta: ↑2024.05.02., csüt. 10:41
Köszi a tanácsot!
Az amazonon a Pro-Ject termékleírásában "veneered wood board" szerepel, én ezt alapból MDF-nek gondoltam, de nem vagyok otthonos a szakmában, és most elbizonyltalanodtam, mert a tükörfordítás alapján akár rétegelt lemez is lehetne... Google translate nem sokat segít, mert "furnérozott fa táblá"-nak fordítja... a fafurnér okés, de hogy mire teszik... talán Te ismered az angol kifejezéseket, ez akkor MDF vagy rétegelt lemez vagy valami egyéb?
Elég egyszerű szerkezet, de a konzol fémrésze igényesen van kivitelezve és festve". Úgy 5 kg körül van mindenestől. Össze- és felszerelni gyerekjáték, feltéve hogy rendelkezésre állnak a megfelelő szerszámok (vízmérték, ceruza, fúró, csavarhúzó - ez ugye minden rendes háztartásban van), illeetve kell 5 tipli és 5 beleillő laposfejű csavar (azt nagyon nehezményeztem, hogy ennyi pénzért nem jár hozzá 5 fekete csavar, de majd lefestem a csavarok fejét feketére alkoholos filccel![]()
) 8-as, peremes műanyagtipli ment a téglafalba, több mint elég, a konzol stabil (én azért nem csimpaszkodnék rá, de a lemezjátszó súlyához bőven stabil).
Sok tapasztalat nincs még a hanot befolyásoló tulajdonságairól, szólni szól...de azért azt a vékony rétegelt lemezlapot szerintem le fogom cserélni, meglátjuk, még kísérletezek majd vele.
Na, ez van durván 70ezerért (de csak kintről, pl. Amazonról, mert itthoni webshopban, ahol van, 90ezer fölött van...). És ez most olcsónak számítLegalább korrekt minőségnek tűnik.
Ha beválik, a CD-lejátszó is felkerül egy ilyenre.
.
IMG_6004.jpeg
IMG_6005.jpeg
IMG_6006.jpeg
Ügyes vagy!
AudioPc+SotM lan usb cclk switch,Soulnote D2.2 dac, Soulnote A3 erősítő, Odeon Helix hangfal,2db REL classic 99 szub.
Technics SP10mk2+Glanz10Bt,Hana Umami Red pu Soulnote E1 phono ,WW Platinum8 XLR hegyek, Stealth V3 T-selected usb, Vertere LAN, WW Platinum tápok
Technics SP10mk2+Glanz10Bt,Hana Umami Red pu Soulnote E1 phono ,WW Platinum8 XLR hegyek, Stealth V3 T-selected usb, Vertere LAN, WW Platinum tápok
Online
Elég egyszerű szerkezet, de a konzol fémrésze igényesen van kivitelezve és festve". Úgy 5 kg körül van mindenestől. Össze- és felszerelni gyerekjáték, feltéve hogy rendelkezésre állnak a megfelelő szerszámok (vízmérték, ceruza, fúró, csavarhúzó - ez ugye minden rendes háztartásban van), illeetve kell 5 tipli és 5 beleillő laposfejű csavar (azt nagyon nehezményeztem, hogy ennyi pénzért nem jár hozzá 5 fekete csavar, de majd lefestem a csavarok fejét feketére alkoholos filccel
) 8-as, peremes műanyagtipli ment a téglafalba, több mint elég, a konzol stabil (én azért nem csimpaszkodnék rá, de a lemezjátszó súlyához bőven stabil).
Sok tapasztalat nincs még a hanot befolyásoló tulajdonságairól, szólni szól...
de azért azt a vékony rétegelt lemezlapot szerintem le fogom cserélni, meglátjuk, még kísérletezek majd vele.
Na, ez van durván 70ezerért (de csak kintről, pl. Amazonról, mert itthoni webshopban, ahol van, 90ezer fölött van...). És ez most olcsónak számít
Legalább korrekt minőségnek tűnik.
Ha beválik, a CD-lejátszó is felkerül egy ilyenre.
.
- Aszpirin
- V.I.P.

- Hozzászólások: 7100
- Csatlakozott: 2018.04.06., pén. 21:30
- Értékelés: 6383
- Tartózkodási hely: Szár
Re: Lemezjátszó
Na, ma meg is érkezett, így megvan a megfejtlés: rétegelt lemez, de semmi furnér, hanem laminált felület. Tehát a "veneered wood" (a Pro-jectnél legalábbis) rétegelt lemezt jelent, bár a "veneer" az önmagában furnér...pärt írta: ↑2024.05.03., pén. 09:30A veneered valóban csak a felületre utal, tehát furnér. A lap vékonysága alapján valószínűbb a rétegelt lemez, egy MDF lap ilyen vastagságban nem túl merev és sérülékeny is. Bár furnérozni inkább MDF-et, HDF-et szoktak.Aszpirin írta: ↑2024.05.02., csüt. 10:41
Köszi a tanácsot!
Az amazonon a Pro-Ject termékleírásában "veneered wood board" szerepel, én ezt alapból MDF-nek gondoltam, de nem vagyok otthonos a szakmában, és most elbizonyltalanodtam, mert a tükörfordítás alapján akár rétegelt lemez is lehetne... Google translate nem sokat segít, mert "furnérozott fa táblá"-nak fordítja... a fafurnér okés, de hogy mire teszik... talán Te ismered az angol kifejezéseket, ez akkor MDF vagy rétegelt lemez vagy valami egyéb?
Elég egyszerű szerkezet, de a konzol fémrésze igényesen van kivitelezve és festve". Úgy 5 kg körül van mindenestől. Össze- és felszerelni gyerekjáték, feltéve hogy rendelkezésre állnak a megfelelő szerszámok (vízmérték, ceruza, fúró, csavarhúzó - ez ugye minden rendes háztartásban van), illeetve kell 5 tipli és 5 beleillő laposfejű csavar (azt nagyon nehezményeztem, hogy ennyi pénzért nem jár hozzá 5 fekete csavar, de majd lefestem a csavarok fejét feketére alkoholos filccel
Sok tapasztalat nincs még a hanot befolyásoló tulajdonságairól, szólni szól...
Na, ez van durván 70ezerért (de csak kintről, pl. Amazonról, mert itthoni webshopban, ahol van, 90ezer fölött van...). És ez most olcsónak számít
Ha beválik, a CD-lejátszó is felkerül egy ilyenre.
.
- Fő rendszer: Mac (Roon Server) | Thorens 206 + Goldring 2200 | NAD M55 → NAD M33 → Audio Physic Classic 20
- Fejes rendszer: Mac (Roon Server) → RME ADI-2 DAC FS → Hifiman Arya Stealth
- Házimozi: Oppo 203 | AppleTV 4K → Marantz SR6013 → LG OLED77C5 | 5x Dali Opticon + 4x Quadral Casa + B.K.DoubleGem
- szfi
- Újonc fórumos

- Hozzászólások: 37
- Csatlakozott: 2021.02.04., csüt. 08:20
- Értékelés: 12
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Lemezjátszó
Jelenleg fali konzolon tartok egy Thorens TD124-et és egy Magnat MTT990-et. Norstone Spiderről költöztek fel Project WMI 5-re. "Meghálálják a magasabb polcot". Eredetileg Szekeres Úrtól szerettem volna venni vas/üveg polcot, de ez a lehetőség már nincs. Persze kézügyesség, szerszámok, megfelelő anyag biztosan jó diy megoldások lehetségesek! :)
NorstoneSpider,Pro-JectWMit5,KecesIQRP1500A,AVA KZH-8
Kábel egyveleg
ThorensTD124Jelco850HanaMl, Magnat MTT990 Goldring 2400, Keces Ephono, Project VCS2
AurenderA100,iFi LAN Purifier Pro
EmotivaERC-3, Primare BD32
Heed Lagrange S
Heed Garnd Enigma SE, KEF KC92
Havi 100-150 óra zene kb. 90 m3-en.

- És bútorlapot, ami leánykori nevén pozdorja, vagy forgácslap...
- gomolalaci
- Fórumlakó

- Hozzászólások: 938
- Csatlakozott: 2018.05.14., hétf. 08:52
- Értékelés: 371
- Tartózkodási hely: Szada
Re: Lemezjátszó
A rétegelt lemez több szálirányra egymásra merőlegesen ragasztott lap. Vastagságát a furnér lemezek száma határozza meg. A furnér lemez vastagsága a 0.4 - 1.5 mm között szokott előfordulni.
Tehát igény szerint elegendő az éleket furnérozni az esztétikai hatás miatt.
A gondolkodás nem megerőltető...
- pärt
- Őslakos

- Hozzászólások: 4154
- Csatlakozott: 2011.02.21., hétf. 23:30
- Értékelés: 5312
- Tartózkodási hely: Eger
Re: Lemezjátszó
A rétegelt lemez külső rétege nem feltétlen bútor minőségű esztétikailag. De ha igen, akkor valóban elég az éleket furnérozni.
Re: Lemezjátszó
Szerintem - nem értek ehhez sem! - a rétegelt lemez az eleve "furnérozott". 
>>Egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók<
- pärt
- Őslakos

- Hozzászólások: 4154
- Csatlakozott: 2011.02.21., hétf. 23:30
- Értékelés: 5312
- Tartózkodási hely: Eger
Re: Lemezjátszó
A veneered valóban csak a felületre utal, tehát furnér. A lap vékonysága alapján valószínűbb a rétegelt lemez, egy MDF lap ilyen vastagságban nem túl merev és sérülékeny is. Bár furnérozni inkább MDF-et, HDF-et szoktak.Aszpirin írta: ↑2024.05.02., csüt. 10:41
Köszi a tanácsot!
Az amazonon a Pro-Ject termékleírásában "veneered wood board" szerepel, én ezt alapból MDF-nek gondoltam, de nem vagyok otthonos a szakmában, és most elbizonyltalanodtam, mert a tükörfordítás alapján akár rétegelt lemez is lehetne... Google translate nem sokat segít, mert "furnérozott fa táblá"-nak fordítja... a fafurnér okés, de hogy mire teszik... talán Te ismered az angol kifejezéseket, ez akkor MDF vagy rétegelt lemez vagy valami egyéb?
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára pärt 2024.05.03., pén. 09:34-kor.
Re: Lemezjátszó
Rock60 írta: ↑2024.05.02., csüt. 20:40Akkor most régen minden jobb volt, vagy rosszabb ?dixie-chicken írta: ↑2024.05.02., csüt. 18:09
az alapanyag előkészitését,festés elött,azért gyakorolhatták volna még egy kicsit a Target-nél is...ilyet,ma egy lakatosinasnál is a "mester" visszadob hogy a "rozsdamentesitést,jobban el kell végezni,fényezés elött"![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
>>Egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók<
Re: Lemezjátszó
Akkor most régen minden jobb volt, vagy rosszabb ?dixie-chicken írta: ↑2024.05.02., csüt. 18:09
az alapanyag előkészitését,festés elött,azért gyakorolhatták volna még egy kicsit a Target-nél is...ilyet,ma egy lakatosinasnál is a "mester" visszadob hogy a "rozsdamentesitést,jobban el kell végezni,fényezés elött"![]()
![]()
![]()
- dixie-chicken
- V.I.P.

- Hozzászólások: 5060
- Csatlakozott: 2007.03.16., pén. 20:56
- Értékelés: 2804
- Tartózkodási hely: Kistarcsa
Re: Lemezjátszó
az alapanyag előkészitését,festés elött,azért gyakorolhatták volna még egy kicsit a Target-nél is...ilyet,ma egy lakatosinasnál is a "mester" visszadob hogy a "rozsdamentesitést,jobban el kell végezni,fényezés elött"Nekem inkább a festéssel akadnak gondjaim, hogy nem tudok gyárit idéző, vagy azt megközelítő minőségű felületkezelést elérni.
- Csatolmányok
-
- IMG_5503.JPG (150.05 KiB) Megtekintve 1986 alkalommal
Technics SL1300G,MoFi Mastertracker,Shure M95ED,Shure 44-7,Shure M75ED Type 2,Soulnote E-1,Musical Fidelity M6Si,Tannoy D700S2...digitális:Marantz CD17KIS,Tidal/Teac UD-503
...it's only rock 'n' roll (but i like it)
...it's only rock 'n' roll (but i like it)
- zoli73
- V.I.P.

- Hozzászólások: 4798
- Csatlakozott: 2010.01.16., szomb. 22:11
- Értékelés: 3383
- Tartózkodási hely: 2465
Re: Lemezjátszó
Azt én sem tudom, hogy tényleg csak a vékonyfalú profil lenne alkalmas falikonzolnak, állványnak, de a "feszültség keletkezést" jól tudod. Bizonyos területeken, például munkagépek(daru, markoló, targonca, stb.) szerkezetének hegesztéseit, nagynyomású/magas hőfokú közeget továbbító csővezetékek hegesztési varratait hőkezelik, feszültségmentesítik.dixie-chicken írta: ↑2024.05.02., csüt. 15:42nem vagyok bizti benne hogy csak a vékonyfalú profil az ok...szakik szerint,hegesztésnél a fémben keletkezik egy "feszület+merevség",azt ki kell engedni hőkezelés segitségével,igen magas fokonarzachel írta: ↑2024.05.02., csüt. 07:38Az a baj hogy vékonyfalú zártszelvény kell hozzá amit nálunk nem lehet kapni.Szegény Szilvai Tibi legyártatott még a Dunai Vasműben egy nagy adaggal magának és ebből lehetett kérni ZO 28 másolatot,de ez sem érte el az eredeti hangját,Kb. 80%-ra sikerült.dixie-chicken írta: ↑2024.05.01., szer. 16:54
étöm,és elismerem..bátrakért,és türelmesekért a szerencse
...haverom 20 fontért hozott el egy Sound Org ZO21/ZO28 az elmebajrol,az igaz nem falikonzol...az igaz hogy kb 15 éve,40-et fizettem a TT1-ért,magam is
..de sztem,nem a márka kérdés itt,hanem az elv...
![]()
Baumax,OBI,Praktiker stb.,körülnéz(ek)..+ha van jó lakatos haver,2db L profil 20x40mm zártszelvény+tüskék..nem igazán tudok prioritást adni a TT1 vs DIY falikonzolal szemben,igy emlékei szerint,amim volt,civilizált megoldást kerestem,a TT1 megvásárlásánál...igaz hogy a 10m-el "előrébb,vagy hátrébb van a trombita hangja kérdés,nem fogalkoztat,ma sem".....
Sound Arts-okat hirdetnek időnként,a méret a lényeg,a szenteltvizes csavarhúzót meg el lehet engedni,sztem...
![]()
![]()
Nem kizárt, hogy ezt az eljárást a komolyabb állványgyártók is alkalmazzák, akár előnye, hangra gyakorolt pozitív hatása is lehet.
Mindenesetre én vastagfalú(2,9mm) 30x30-as profilból készítettem a falikonzolomat, mert ez volt számomra hozzáférhető. Vékonyfalú profilok nehezebben elérhetők, de talán nem megoldhatatlan.
Nekem inkább a festéssel akadnak gondjaim, hogy nem tudok gyárit idéző, vagy azt megközelítő minőségű felületkezelést elérni.
MoFi MasterTracker - Funk Firm LSD - "Palotás" phono - Audio Research CD-1, LS-15, 100.2 - JBL Ti5000 - LessLoss - WireWorld - ValhallA - Siltech - Entreq - Furutech
- dixie-chicken
- V.I.P.

- Hozzászólások: 5060
- Csatlakozott: 2007.03.16., pén. 20:56
- Értékelés: 2804
- Tartózkodási hely: Kistarcsa
Re: Lemezjátszó
nem vagyok bizti benne hogy csak a vékonyfalú profil az ok...szakik szerint,hegesztésnél a fémben keletkezik egy "feszület+merevség",azt ki kell engedni hőkezelés segitségével,igen magas fokonarzachel írta: ↑2024.05.02., csüt. 07:38Az a baj hogy vékonyfalú zártszelvény kell hozzá amit nálunk nem lehet kapni.Szegény Szilvai Tibi legyártatott még a Dunai Vasműben egy nagy adaggal magának és ebből lehetett kérni ZO 28 másolatot,de ez sem érte el az eredeti hangját,Kb. 80%-ra sikerült.dixie-chicken írta: ↑2024.05.01., szer. 16:54étöm,és elismerem..bátrakért,és türelmesekért a szerencse
...haverom 20 fontért hozott el egy Sound Org ZO21/ZO28 az elmebajrol,az igaz nem falikonzol...az igaz hogy kb 15 éve,40-et fizettem a TT1-ért,magam is
..de sztem,nem a márka kérdés itt,hanem az elv...
![]()
Baumax,OBI,Praktiker stb.,körülnéz(ek)..+ha van jó lakatos haver,2db L profil 20x40mm zártszelvény+tüskék..nem igazán tudok prioritást adni a TT1 vs DIY falikonzolal szemben,igy emlékei szerint,amim volt,civilizált megoldást kerestem,a TT1 megvásárlásánál...igaz hogy a 10m-el "előrébb,vagy hátrébb van a trombita hangja kérdés,nem fogalkoztat,ma sem".....
Sound Arts-okat hirdetnek időnként,a méret a lényeg,a szenteltvizes csavarhúzót meg el lehet engedni,sztem...
![]()
Technics SL1300G,MoFi Mastertracker,Shure M95ED,Shure 44-7,Shure M75ED Type 2,Soulnote E-1,Musical Fidelity M6Si,Tannoy D700S2...digitális:Marantz CD17KIS,Tidal/Teac UD-503
...it's only rock 'n' roll (but i like it)
...it's only rock 'n' roll (but i like it)
- dixie-chicken
- V.I.P.

- Hozzászólások: 5060
- Csatlakozott: 2007.03.16., pén. 20:56
- Értékelés: 2804
- Tartózkodási hely: Kistarcsa
Re: Lemezjátszó
ezt kiveséztük sztem tavaly,ugyanitt...no way számomra is,annak ellenére hogy szépen elfér a Target-ben,sem közvetlenül a tüskén,sem alátétezve ,nekem sem gyere be volt...és a CD lejátszó alatt sem...ami érdekes,amig szervizelték a lemezjátszómat,a helyére felraktam a CD lejátszómat,sokkal jobb volt a falikonzolon (az is,eredeti változatban)zoli73 írta: ↑2024.05.02., csüt. 12:11Nem, bambuszt még nem próbáltam a falikonzolba, de több oka is van.akvapark írta: ↑2024.05.02., csüt. 10:45Bambuszt nem próbáltad ?zoli73 írta: ↑2024.05.02., csüt. 07:57
Gyárilag általában MDF lapot adnak hozzájuk, mert ez a legegyszerűbben(olcsón) kivitelezhető, de korántsem biztos, hogy az én lemezjatszóm ezen a felületen teljesit a legjobban. El lehet játszogatni vele, hogy mit teszünk a konzolra, MDF, különböző tömör fa, üveg, gránit, alumínium, és akár ezek kombinációi, stb. Nagyon máshogy viselkedik a lemezjátszó más-más felületeken, ezzel is érdemes kisérletezni. Nálam eddig a 2db 10mm-es üveglap, közöttük 4db szilikon pogácsa vált be , de mindent még én sem próbáltam, a gránitlap beszerzése még bakancslistás.![]()
Az Ikeás vágódeszkát pl. cd játszó alá próbáltam, több készülék alá is, de nekem egyértelműen csalódás volt. Meg aztán bele is lellene szabnom a konzolba, mert az én konzolom olyan, hogy nem rá, hanem beleül a lap a belsejébe.
Aztán ezt a bambusz iránti ellenérzésemet, több ismerősöm, fórumtárs(akiknek a véleményére lehet adni) tapasztalata is táplálja.
Tudom, hogy sokaknak bejött a bambusz, de legalább ugyanannyinak nem.
Így nem is számolok vele.
- Csatolmányok
-
- IMG_5159.JPG (109.89 KiB) Megtekintve 1936 alkalommal
-
- IMG_5018.JPG (62.56 KiB) Megtekintve 1936 alkalommal