A Fórum működési költségeihez járulsz hozzá azzal, ha hirdetéseket jeleníthetünk meg. Kérjük, hogy fontold meg ezen az oldalon az „Adblock” rendszered kikapcsolását.
Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
Amúgy is az a világ egyik legnagyobb problémája manapság, hogy egyre kevesebb ember kezében halmozódik fel hatalmas vagyon, miközben a nagy többség egyre szegényebb. A középosztály lecsúszása meg talán még nagyobb tragédia. Nyugodtan lehet demagógként mondani: egy ilyen 100millás karóra árából több afrikai falu hosszú évekig megélne, sőt sok magyar falu is. Ehelyett csak annyi történik, hogy felvágnak vele sok más gazdag ember előtt, meg irigykednek rá sokan. Egy ilyen óra ennek a nagyon rossz folyamatnak a jelképe is.
Nem akarnék egy morális vonalat nyitni, pláne túlnyomni a témát, mert aki nem érzi az említett problémák súlyát, azt úgysem tudom meggyőzni semmiről. De amikor lúzernek, vesztesnek nevezik az elborult értékrend szerint nem elvárt mértékben gazdagodó embereket, meg irigységnek azt, ha ezek szóba kerülnek, akkor nehéz csendben maradni.
A - sok esetben kényszerű -fegyverkezés még ennél is nehezebb téma, nem csapnék bele, de amíg a nagyhatalmak élén olyan emberek állnak, mint a mai vezetők, nem lehet védtelenül várni a szebb jövőt.
Bármilyen bárgyúnak ható gondolat is, szerintem nem mindenki vágyik milliárdokra és a velük járó kitett életre, a 100 milliós karóra pedig bizony morális probléma, már ha hajlandóak vagyunk az orrunk hegyénél kicsit távolabb is tekinteni. Ha tévedek, hát boldogan teszem.
Nekem az egyik legszimpatikusabb hozzáállás, amit Mané, a szenegáli focista vall: https://m4sport.hu/kulfoldi-foci/cikk/2 ... z-ferrarit. Nem kevés pénzt keresett, de nem felejtette el, honnan jött, egy kis szegény szenegáli faluból.
„Miért kéne tíz Ferrari, húsz gyémántóra vagy két repülő? Tesznek ezek a tárgyak bármit értem vagy a világért? Éhes voltam, a földeken kellett dolgoznom, mezítláb fociztam, de túléltem a nehéz időket. Nem kaptam oktatást és még sok más dolgot, de amit ma a labdarúgásnak köszönhetően keresek, azzal segíteni tudok az embereken. Iskolákat, stadiont építtettem, ruhát, cipőt és ételt biztosítunk a szegénységben élőknek. Ezen felül havonta 70 eurót adok minden nagyon szegény régióban élő szenegáli embernek és ez hozzájárul a családi büdzséhez. Nem kellenek a luxusautók, otthonok, utazások és repülőgépek. Jobban szeretem, ha tudok adni az embereknek egy keveset abból, amit az élet adott nekem.”
Kár, hogy kevés gazdag ember követi a példáját. Amúgy is az a világ egyik legnagyobb problémája manapság, hogy egyre kevesebb ember kezében halmozódik fel hatalmas vagyon, miközben a nagy többség egyre szegényebb. A középosztály lecsúszása meg talán még nagyobb tragédia. Nyugodtan lehet demagógként mondani: egy ilyen 100millás karóra árából több afrikai falu hosszú évekig megélne, sőt sok magyar falu is. Ehelyett csak annyi történik, hogy felvágnak vele sok más gazdag ember előtt, meg irigykednek rá sokan. Egy ilyen óra ennek a nagyon rossz folyamatnak a jelképe is.
Olyan "apróságokról" nem beszélve, hogy mennyi pénzt költ el a világ fegyverekre. Amit naponta az éppen zajló háborúkban ellövöldöznek az is iszonyú pénz, ráadásul szinte sosem a leggazdagabb országok háborúznak. Az áldozatokról nem is beszélve, de ennek az anyagi része is tragédia a világra nézve.
Bár néhányan valamiféle virtuális magaslatról rendszeresen kioktatnak másokat, biztosra veszem, hogy egyikünk sem bűntelen. Én is megtapasztaltam, hogy ha van bőven, könnyebben költöm a pénzt, de abból nem tágítok, hogy van egy intelligencia (?) szint, vagy egészséges világkép (?), ami nem engedi, hogy egy karóráért milliókat, autóért, HiFi-ért százmilliókat adjon valaki. Lehetséges, hogy én élek egy furcsa burokban, de az általam ismert és tisztelendő emberek egyikénél sem látok ilyen túlkapásokat, még az igencsak jómódúaknál sem.
Mi itt mindannyian fura esetek vagyunk ilyen szempontból, hiszen az átlagnál sokkat több pénzt áldozunk minimum egy közös hobbinkra, de feltűnnek itt drága bringák, fotómasinák, órák is (sőt a HiFI téma egyre inkább hátrébb szorul a fórumon). A NÉP szemében az is egyfajta túlkapás, hogy 1-5-10 millió forintot költünk HiFi, házimozi eszközökre, miközben számunkra ez jelenti a szokványos átlagot, tehát nézőpont kérdése, mi számít túlzásnak. De gyanítom, többen is vagyunk úgy ezzel, hogy felébred bennünk némi lelki furdalás, mikor ráeszmélünk, mennyi pénzünk áll kütyükben. Adtam már el teljes rendszert emiatt és pár napig éreztem is egyfajta erkölcsi győzelmet, de utána persze vásároltam is másikat, bár jóval olcsóbban. Visszaesés ez, nem vitás, de nem árt néha kibékülni a saját hibáinkkal.
Ugyanakkor azt hiszem, ha végtelen pénzem lenne, akkor sem vennék több százmilliós lejátszó rendszert és 10 milliós karórát, de ez én vagyok. A jellemzően realista világnézetem nem engedné és mikor ilyen vagyontárgyakkal rendelkező emberekkel találkozom, rajtuk sem látom azt az elégedettséget, amit a luxus okozhatna. Mindenkinek megvan a maga nyomora és sikertelensége a maga szintjén, úgy tűnik. Érdemes a született gazdagok, azaz arisztokraták életvitelét összevetni a gyorsan meggazdagodókkal, komoly különbségeket láthatunk pl. a költéseikben. Nem feltétlenül a legdrágábbat veszi meg mindenből az, aki nem a pénz hajszolásával tölti fél, vagy egész életét és nem is feltétlenül teszi közzé, mije van.
Nem hiszem, hogy a véleményem forrása a "sikertelen lúzerek szimpla irigysége" (Alto szavaival élve). Mások életvitelét szerintem nem csak irigységből bírálhatjuk, hiszen a sajátunkat (jó esetben) tudatosan választjuk az alapján, mit gondolunk helyesnek és mi jelenti számunkra a sikert. Bármilyen bárgyúnak ható gondolat is, szerintem nem mindenki vágyik milliárdokra és a velük járó kitett életre, a 100 milliós karóra pedig bizony morális probléma, már ha hajlandóak vagyunk az orrunk hegyénél kicsit távolabb is tekinteni. Ha tévedek, hát boldogan teszem.
Nadal nem fizetett az órájáért, ahogy a sportszereiért, meg sok másért sem, sőt pénzt kap azért, hogy használja, viselje őket. Nem szent, neki is van luxusjachtja, meg drága autói, de az évi 40 millió dolláros bevételéből erőteljesen adakozik, támogat néhány nonprofit intézményt is (amire a magyar gazdagok között ugye ritkán látunk példát). Nadal két lábon járó reklámfelületként prezentál, népszerűsít termékeket, hiszen celebritás, híresnek lenni nála egyfajta munkakör. De a celeb fogalom nem azonos a valóságshowkból, a zene- és pornóiparból felkapott, olcsón megvásárolható lelkekkel, amiket a hazai köznyelv celebeknek nevez. Valójában Lady Gaga, Rafael Nadal és Karikó Katalin is celebritás, azaz híresség, de nem ingyenélők, mint Tóth Gabi.
2. Irigy rájuk a fene...
Nem emberismeretet jelent, hanem jókora arroganciát az otrombaság mellett, hogy feltétlenűl irigységet feltételezel emberekről, akiknek nem kellene az, vagy valamelyik másik értelmetlen ocsmányság egy ház áráért.
Voltaképp sosem az a kérdés, hogy milyen luxus szarra szór el valaki 100 milliót...
Hanem, hogy van-e elszórható 100 milliója
Az a Rolex egy jól összerakott használati tárgy volt - és talán ma is az, csak ma már talán kevesebben veszik a hsználati erényei miatt. Megnéztem kíváncsiságból, hogy mennyibe került régen: mai árra átszámolva kb. 1200-1400 dollár volt nagyon hosszú ideig, szóval nem volt egy elborult árú holmi. Ehhez képest most 8000 dollár körül indul az alapmodell (lehet, hogy nem friss adat, nagy kutatást nem végeztem, nem vagyok egy órabubus), és várólistás.
Erről beszéltem, nem? Pár éve még 4-5000 dollár környékén is elérted a Submarinert ( Rolex messze legnépszerıbb modelljét) alapáron, újan.
Befektetés vagy nem?
Többszázezret-milliót gyártottak már belőle, vagy nem? Ekkora példányszámnál már semmiféle egyediségről nem beszélhtünk, és egy Steinhart Ocean One (ami egy /szerintem/ pimasz de legális replikája a Rolex Submarinernek) töredékáron meglepően ugyanazt nyújtja (az is nagyon jól összerakott darab, bár a mostani Stellita werkeseket nem tudom, de az ETA 2824 Élaboré kaliber, amivel pár éve még gyárották a Steinhartokat, mondhatni legendásan jól sikerült és megbízható. Bár a Rolexnek saját werkjei vannak, nincs az az objektív paraméterük, ami indokolná az árukat - de ezt nem is kérjük számon - nagyon helyesen - az órákon. Egyszerűen felkapott luxuscikkekké váltak, ráadásul mostanára már jó befektetéssé is, miközben szarráröhögöm magam, hogy olyanok hordanak búvárórát öltönyben, akik életükben soha nem búvárkodtak. De egy valódi Rolex a csuklón azt jelenti: van nekem erre pénzem. Mint egy ékszer. Mellesleg nekem teszenek is.
Fő rendszer: Mac (Roon Server) | Thorens 206 + Goldring 2200 | NAD M55 → NAD M33 → Audio Physic Classic 20
A kondo semmilyen műszaki tartalmat nem hordoz már 2024-ben. De ezelőtt 25 évvel sem volt kiemelkedő. Gyerek koromban találkoztam vele először valami kiállításon. Be sem volt kötve az erősítő, le volt kordonozva mint a szent korona.
Korábbi hozzászólásodnak részben igazat adtam, jelezve, hogy a Kondo - s kitétellel nem értek egyet.
De, most azt kell mondjam, hogy ekkora baromságot még nem hallottam.
Bár itt a Fórumon, a hifis közösségben is akadnak - erről is írtam - a Kondo filozofiát és hangzást meg nem értők - de ilyen hazugságokra épülő szélsőséges negatív kirohanást még egyiküktől sem tapasztaltam.
Nem hordoz műszaki tartalmat, nem kiemelkedő... Nem tudod mit beszélsz.
Lényegében a Magyarországi forgalmazás kezdetétől részt vettem segítőként több alkalommal különböző bemutatókon és High - End Show - kon, de egyetlen alkalommal sem találkoztam ok nélkül elkordonozott, nem működő készülékekkel.
A bemutató szobában felállított rendszeren kívűl - ami természetesen be volt kötve és műlödött - egy külön állványon lehettek még kiállítva különböző elektronikák burkolat nélkül, közszemlére téve a lényeget. / Sajnálatos módon azok nyilván, nem voltak bekötve. /
Maximum azokat láthattad a tömegben a kíváncsi kezek elől elkerítve, de az talán számodra is belátható, hogy az indokolt, abban semmi rendkívüli nincsen.
...... a saját üzleti érdekeidnek megfelelően próbálod formálni egy közösség ízlését, szokásait, vágyait. Egy nyilvános általános fórumból titeket szolgáló csoportot alkottatok ahol az aktuálisan futtatott termékek és hóbortok mellett senki más véleményét nem tűritek meg.
Az gondolom elkerülte a figyelmedet, hogy két éve nyugdíjaztam magam és a hozzászólásaim az ég egy világon semmi üzleti érdeket nem szolgálnak. Addig sem a kereskedelmi vonalat képviseltem, hanem tisztán a műszakit. Meggyőződésem, tapasztalataim ellen csupán marketing okokból sohasem írtam le egy sort sem. Amiről jó véleménnyel voltam, arról ma is így vélekedem. Ez a vélemény saját tapasztalat alapján született. Saját szubjektív zenei és objektív műszaki tapasztalat.
Az is elkerülte a figyelmedet, hogy itt a Fórumon gyakorlatilag egyetlen márkakereskedő sem posztol.
A Kondo semmilyen műszaki tartalmat nem hordoz már 2024-ben. De ezelőtt 25 évvel sem volt kiemelkedő. Nekem sem volt sosem a szívem csücske az, ahogy Kondot marketingelték. Viszont én elég sok Kondo termékkel igen szoros kapcsolatban álltam, sok különböző otthoni rendszerben hallottam Kondo elektronikákat és teljes Kondo láncokat, javítottam is Kondo elektronikákat, így valamicskét nagyobb rálátásom van a műszaki tartalmukra és az általuk képviselt hangminőségre. És ezt a hangminőséget ma is csak nagyon kevés elektronika, komplett rendszer képes megközelíteni, elérni, túlszárnyalni.
...Mert az ilyen csodálatos csoportoknak és a PR irodalmáraiknak köszönhetően örök életre egy fiktív álomvilágban ragadtak. Köszönjük, hogy megosztottad a véleményedet erről a csoportról és a tagjairól.
Mehetnék én is a horgász fórumra és kioszthatnám az ottaniakat, hogy mekkora egy baromság különböző botokra, orsókra, horgokra, csalikra.... költeni, mikor egy egyszerű kapanyélre kötött madzaggal is pont ugyanolyan a horgászás. Jó esetben kiröhögnének, rosszabb esetben lehülyéznének - jogosan. Durvább esetben kivágnának, mint macskát....
Ezzel csak azt szerettem volna illusztrálni, ha te ennyire nem vagy képes azonosulni egy csoport közös érdeklődési körével, a csoport tagjainak érzelmeivel, akkor mit keresel ebben a csoportban?
Miért jöttél ide?
Küldetés tudatod van?
Köszönjük, nem kérünk belőle. Mi jól elvagyunk itt békében egymás között a Kondoinkkal......
Nincs szükségünk arra, hogy "felnyisd a szemünk", megvilágosuljunk általad. Mi itt jól érezzük magunkat - NÉLKÜLED!
Találd meg magadnak azt a helyet, ahol azonosulni tudsz azzal a csoporttal. Láthatóan ez nem az a hely számodra.
A technofil horgászoknak is megvan a saját bajuk, nem kell őket kiosztani, megteszi a családjuk mikor közös programok helyett felszerelésre költenek, hogy egy fizetős telepített tó partján égessék az időt.
Attól még hogy felsorolod az összes beteges analógiát még nem fogja legitimizálni az órás-hifis megalomániát.
A goebbelsi retorikáddal egyedül azt illusztrálod, hogy a saját üzleti érdekeidnek megfelelően próbálod formálni egy közösség ízlését, szokásait, vágyait. Egy nyilvános általános fórumból titeket szolgáló csoportot alkottatok ahol az aktuálisan futtatott termékek és hóbortok mellett senki más véleményét nem tűritek meg.
A kondo semmilyen műszaki tartalmat nem hordoz már 2024-ben. De ezelőtt 25 évvel sem volt kiemelkedő. Gyerek koromban találkoztam vele először valami kiállításon. Be sem volt kötve az erősítő, le volt kordonozva mint a szent korona.
De azért a 7m Ft-os gravírozott ártábla ott figyelt. Hogy akik lejöttek az akkor 5 milliós panelból leróhassák a tiszteletük AZ erősítőnek.
Kerülgették mint a kába követ és látszott a fejükön az euforikus állapot. Úgy, hogy még az életben nem hallották...
Ők azok akik a mai napig csak a kábelekig jutottak el. Mert az ilyen csodálatos csoportoknak és a PR irodalmáraiknak köszönhetően örök életre egy fiktív álomvilágban ragadtak.
Azok kritizálnak akik már eljutottak arra a szintre, hogy meg tudják különböztetni hol válik el a jogosan kifizettetett műszaki tartalom & innováció a hedonista veretéstől amit manipulatív pr-osok hasonló és egyre pofátlanabb módszerekkel próbálnak lenyomni a különböző fogyasztói csoportok torkán.
Kondo - nagybetűvel!
Van egy érzésem, hogy halvány lövésed sincs arról, hogy egy Kondo "ezüst" milyen műszaki tartalmat képvisel és annak milyen hatása van egy hangrendszerben, általa milyen módon nő az élvezeti értéke annak.
Olyan dolgokról zagyválsz össze vissza, amikkel NINCS semmiféle tapasztalatod, csak a mérhetetlen ellenszenved irántuk, meg azok iránt is, akik ezekkel együtt élnek, mert igényük van rá és meg is engedhetik maguknak ezeket.
Kitalálsz mindenféle fennkölt magyarázatot, hogy azzal igazold, hogy neked miért nincs pl. Kondo-d, vagy bármi egyéb hasonló szintű berendezésed.
...Mehetnék én is a horgász fórumra és kioszthatnám az ottaniakat, hogy mekkora egy baromság különböző botokra, orsókra, horgokra, csalikra.... költeni, mikor egy egyszerű kapanyélre kötött madzaggal is pont ugyanolyan a horgászás. Jó esetben kiröhögnének, rosszabb esetben lehülyéznének - jogosan. Durvább esetben kivágnának, mint macskát....
Miért jöttél ide?
Küldetés tudatod van?
Köszönjük, nem kérünk belőle. Mi jól elvagyunk itt békében egymás között a Kondoinkkal......
Kár a Kondo - kérdésre kihagyezni ezt.
Az a rész valóban sántít, de a többi mondandóval kb. egyetértek.
A Kondóról még annyit, hogy nem kell horgászbajnoknak lenni ahhoz, hogy ne érzékelje valaki a Kondo drótok nagyszerűségét.
Sejtésem szerint, itt, ezen a hifis fórumon a jelenlévők 80 % - a csak legyint rá.
" Kondo ? Micsoda hülyeség ez, kérem ! "
1. Viszont ne fordítsuk már visszájára a kauzalitást, szegény 100 milliós karóra nem tehet róla, hogy bűnözők is viselik, egy ilyen drága óra létezésének nincs semmilyen morális vonzata.
2. Egyébként némi emberismerettel könnyen belátható, hogy 100 ilyen luxus cikkek árán moralizáló emberből jó ha egy olyan akad, akinél őszinte ez a felháborodás, a maradék 99 csak hamis moralizálás mögé rejti az irigységét, mert ha megtehetné, bizony mind megvenné a 100 milliós karórát.
1. Szegény százmilliós karóra nem tehet róla, ahogyan a fél kilós arany nyaklánc sem a denveri kosarazó nyakában, és a méterrel megemelt traktorkerekeken gördülő G Merci sem a belvárosban araszolva... Izlések és pofonok...
2. Irigy rájuk a fene...
Nem emberismeretet jelent, hanem jókora arroganciát az otrombaság mellett, hogy feltétlenűl irigységet feltételezel emberekről, akiknek nem kellene az, vagy valamelyik másik értelmetlen ocsmányság egy ház áráért.
.....Na meg az esüst kondo a hifiben. .....
Azok kritizálnak akik már eljutottak arra a szintre, hogy meg tudják különböztetni hol válik el a jogosan kifizettetett műszaki tartalom & innováció a hedonista veretéstől amit manipulatív pr-osok hasonló és egyre pofátlanabb módszerekkel próbálnak lenyomni a különböző fogyasztói csoportok torkán.
Kondo - nagybetűvel!
Van egy érzésem, hogy halvány lövésed sincs arról, hogy egy Kondo "ezüst" milyen műszaki tartalmat képvisel és annak milyen hatása van egy hangrendszerben, általa milyen módon nő az élvezeti értéke annak.
Olyan dolgokról zagyválsz össze vissza, amikkel NINCS semmiféle tapasztalatod, csak a mérhetetlen ellenszenved irántuk, meg azok iránt is, akik ezekkel együtt élnek, mert igényük van rá és meg is engedhetik maguknak ezeket.
Kitalálsz mindenféle fennkölt magyarázatot, hogy azzal igazold, hogy neked miért nincs pl. Kondo-d, vagy bármi egyéb hasonló szintű berendezésed.
Persze ha neked ettől könnyebb, ereszd ki nyugodtan a gőzt. Csak ne várd, hogy egy hifis fórumon, ahol százszor nagyobb tapasztalatú emberek vannak, elfogadják a véleményedet.
Mehetnék én is a horgász fórumra és kioszthatnám az ottaniakat, hogy mekkora egy baromság különböző botokra, orsókra, horgokra, csalikra.... költeni, mikor egy egyszerű kapanyélre kötött madzaggal is pont ugyanolyan a horgászás. Jó esetben kiröhögnének, rosszabb esetben lehülyéznének - jogosan. Durvább esetben kivágnának, mint macskát....
Ezzel csak azt szerettem volna illusztrálni, ha te ennyire nem vagy képes azonosulni egy csoport közös érdeklődési körével, a csoport tagjainak érzelmeivel, akkor mit keresel ebben a csoportban?
Miért jöttél ide?
Küldetés tudatod van?
Köszönjük, nem kérünk belőle. Mi jól elvagyunk itt békében egymás között a Kondoinkkal......
Nincs szükségünk arra, hogy "felnyisd a szemünk", megvilágosuljunk általad. Mi itt jól érezzük magunkat - NÉLKÜLED!
Találd meg magadnak azt a helyet, ahol azonosulni tudsz azzal a csoporttal. Láthatóan ez nem az a hely számodra.
Egyébként némi emberismerettel könnyen belátható, hogy 100 ilyen luxus cikkek árán moralizáló emberből jó ha egy olyan akad, akinél őszinte ez a felháborodás, a maradék 99 csak hamis moralizálás mögé rejti az irigységét, mert ha megtehetné, bizony mind megvenné a 100 milliós karórát.
Némi emberismerettel könnyen belátható, hogy akik olyan alacsony EQ/IQ szinten ragadtak, hogy 100 milliós karórákra meg hifikre vágynak, ők soha sehol nem moralizálnak erről. Mivel azt sem tudják mi az.
Ha körbenézel a világban, nincs olyan afrikai falu, ázsiai piac, összehugyozott metro aluljáró ahol ne lehetne sportolói mezeket kapni.
A világ utcagyerekei milliói mezitláb rúgták a labdát a ronaldo 7 felirat alatt. Bármilyen bábut, képet, kegytárgyat megvesznek ami a bálványaikra emlékezteti őket. Így van ez szponzorok által felaggatott 100 milliós órákkal is.
Külön "szakcsatornák" foglalkoznak azzal, hogy melyik híresség éppen milyen órát visel.
A bálványimádók soha nem moralizálnak, kritizálnak. Az egyedüli cél, hogy a lehető legtöbb dologban utolérjék, lemásolják, azonosuljanak a példaképükkel. Akkor is ha nincs rá pénzük. Olyankor jönnek képbe a hamis rolexek, guccik, pradák, pimpelt autók, C-type dácsák. Na meg az esüst kondo a hifiben. Mindent megtesznek azért, hogy az ikonjaik dns láncából akár csak egyetlen molekulát is átörökítsenek. Mert azt hiszik attól közelebb kerülnek a céljaikhoz. Jobban ronaldok, nadalok meg audiofilebbek lesznek. Ha éppen csalódtak, vagy ráuntak az aktuális kedvencükre akkor sem kezdik el fikázni, csak átváltanak szoboszlai 8-ra, patek philippre, másik hifi komponensre.
Azok kritizálnak akik már eljutottak arra a szintre, hogy meg tudják különböztetni hol válik el a jogosan kifizettetett műszaki tartalom & innováció a hedonista veretéstől amit manipulatív pr-osok hasonló és egyre pofátlanabb módszerekkel próbálnak lenyomni a különböző fogyasztói csoportok torkán.
viszont még kevesebb lenne az értelme, mivel azok viszont garantáltan lóizét sem fognak érni, meg az égvilágon semmi exkluzivitásuk sincs. Nem tudom elítélni, aki az elsőt vállasztja.
Nem feltétlenül kell nagy exkluzivitása legyen valaminek, hogy az értéke idővel növekedjen.
Ha már óra: egy Rolex Submariner (szerintem többszázezer darab készült már belőle, és milliónyi "replika" ill. hamisítvány) mennyire exkluzív? Tudod, a "búváróra", amivel a Wall Street vizein búvárkodnak a pingvinek Mégis iszonyat jó befektetésnek bizonyul már elég régóta (sőt, az elmúlt években értehetetlenül kilőtt az ára)...
Ami ezekkel a Nadal-óráknak jósolok: gyűjtői példányok lesznek, és bizony növekedni fog az értékük idővel. Ennek semmi köze ahhoz, hogy bűnrondák.
Az a Rolex egy jól összerakott használati tárgy volt - és talán ma is az, csak ma már talán kevesebben veszik a hsználati erényei miatt. Megnéztem kíváncsiságból, hogy mennyibe került régen: mai árra átszámolva kb. 1200-1400 dollár volt nagyon hosszú ideig, szóval nem volt egy elborult árú holmi. Ehhez képest most 8000 dollár körül indul az alapmodell (lehet, hogy nem friss adat, nagy kutatást nem végeztem, nem vagyok egy órabubus), és várólistás.
Ezzel együtt is, egy középosztálybeli órarajongónak ma sem egy elérhetetlen darab, és megőrizte az arcát, szemben olyan cégek termékeivel, amik már csak iszonyt és undort váltanak ki az egykori hívekből. Íme egy példa, egy sajnálatos okokból kifolyólag szörnyszülött-keltetővé vált cég egyik modellje:
(Szerk. Inkább kivettem a fotót, nem szeretném senki tyúkszemét taposni. )
Összekevered a fogalmakat. Rafa Nadal nem celeb...hanem a valaha élt egyik legnagyobb teniszező, amiért kőkeményen megdolgozott. Az órája árát firtatni nem több, mint a sikertelen lúzerek szimpla irigysége.
Én imádom az élsportot, nyomon követem a legtöbbet, amit lehet és véletlenül sem jutna eszembe bármelyik űzőjére irigykedni.
Nem élek cocialista " mindenki egyforma " és " mindenkinek ugyanannyit " álomviágban - mielőtt evvel hozakodnál elő.
De, látni kell, hogy a sportoló honoráriuma nem feltétlenúl attől függ, hogy " kőkeményen megdolgozott " -e érte .
Rengeteg olyan sportág van, ahol tizedét sem keresik az élsportolók, pedig legalább annyira kőkeményen dolgoznak, mint a teniszezők. / Ennek sok ismert és ismeretlen oka van/lehet./
Nem firtatom - és más sem firtatta - Nadal órájának az árát.
Annyiért adják, amennyiért akarják, Ő azt vesz annyiért amennyiért, amit akar, de sikertelennek, lúzernek, irigynek titulálni azt, akinek úgy általában nem túl szimpatikus ez a mentalítás - és még hangot is mer adni véleményének- az minimum otromba dolog.
Hát persze, az élet nem túl igazságos, a kőkemény munka önmagában nem sokat ér, ha az nem találkozik sport esetén a nézők érdeklődésével, vagy például üzlet esetén a vevők érdeklődésével. Nyilván Nadal vagyonokat keres, mert miatta mennek ki tízezrek a tenisztornákra, és miatta nézik a közvetítéseket százmilliók, míg mondjuk egy ugyanolyan keményen dolgozó kajak-kenu bajnok versenyeire lényegében csak a család és barátok látogatnak ki, és a közvetítésekre sem kiváncsi senki néhány ezer emberen kívűl.
Szerintem a valódi otrombaság a luxus cikkek árán való rugózás. Érdekes, hogy ezt sosem azok teszik, akik - bár megtehetnék - de nem vesznek maguknak 100 milliós karórát, hanem azok, akiknek erre esélyük sincs. Mert valójában önmagában semmi baj sincs egy 100 milliós órával, vagy egy 100 milliós autóval, vagy - hogy közös hobbinknál maradjunk - a 100 milliós hifivel, amíg ezt legálisan megszerzett és leadózott jövedelemből vásárolják meg, addig ez nem egy morális probléma. Az igazi morális probléma az az, hogy vannak akik illegálisan (bűnözéssel, korrupcióval, etc.) és adózatlanul tesznek szert vagyonokra, ami aztán persze többek közt luxuscikkekben is manifesztálódik. Viszont ne fordítsuk már visszájára a kauzalitást, szegény 100 milliós karóra nem tehet róla, hogy bűnözők is viselik, egy ilyen drága óra létezésének nincs semmilyen morális vonzata.
Egyébként némi emberismerettel könnyen belátható, hogy 100 ilyen luxus cikkek árán moralizáló emberből jó ha egy olyan akad, akinél őszinte ez a felháborodás, a maradék 99 csak hamis moralizálás mögé rejti az irigységét, mert ha megtehetné, bizony mind megvenné a 100 milliós karórát.
BARTIMEX AUDIO Honlap
Főrendszer Forrás: SynologyDS713+ -Linn Majik DS DAC-fejhallgató erősítő: Antelope Audio Zodiac+ Előerősítő: Music First Audio Classic Copper Erősítő: Trafomatic Audio Experience Two Hangfal: WLM Lyra MKII Signature IC kábelek: Audioquest Columbia Hangfal kábel: Furutech u-2T Tápellátás: Trafomatic Audio Classic Power Fejhallgató: Beyerdynamic T 1
Kisrendszer Forrás: XTZ CD-100 Erősítő: XTZ Class A100-D3 Hangfal: XTZ 99.38 IC kábel: XTZ interkonnektHangfalkábel: Neotech KS-11275
Összekevered a fogalmakat. Rafa Nadal nem celeb...hanem a valaha élt egyik legnagyobb teniszező, amiért kőkeményen megdolgozott. Az órája árát firtatni nem több, mint a sikertelen lúzerek szimpla irigysége.
Én imádom az élsportot, nyomon követem a legtöbbet, amit lehet és véletlenül sem jutna eszembe bármelyik űzőjére irigykedni.
Nem élek cocialista " mindenki egyforma " és " mindenkinek ugyanannyit " álomviágban - mielőtt evvel hozakodnál elő.
De, látni kell, hogy a sportoló honoráriuma nem feltétlenúl attől függ, hogy " kőkeményen megdolgozott " -e érte .
Rengeteg olyan sportág van, ahol tizedét sem keresik az élsportolók, pedig legalább annyira kőkeményen dolgoznak, mint a teniszezők. / Ennek sok ismert és ismeretlen oka van/lehet./
Nem firtatom - és más sem firtatta - Nadal órájának az árát.
Annyiért adják, amennyiért akarják, Ő azt vesz annyiért amennyiért, amit akar, de sikertelennek, lúzernek, irigynek titulálni azt, akinek úgy általában nem túl szimpatikus ez a mentalítás - és még hangot is mer adni véleményének- az minimum otromba dolog.
Ami ezekkel a Nadal-óráknak jósolok: gyűjtői példányok lesznek, és bizony növekedni fog az értékük idővel. Ennek semmi köze ahhoz, hogy bűnrondák.
Ok, végül is lehet...
Majd visszatérünk a kérdésre 50 év múlva.
Ja, a Rolex. Azon egyáltalán nem csodálkozom, hogy megy fel az ára.
A jó megjelenés és használhatóság - nekem biztosan - nagyobb érv a mérleg serpenyőjében, mint a nagyon ritkaság, ami ráadásul ronda is.
Igaz, nem vagyok sem multimilliomos, sem gyűjtő.
viszont még kevesebb lenne az értelme, mivel azok viszont garantáltan lóizét sem fognak érni, meg az égvilágon semmi exkluzivitásuk sincs. Nem tudom elítélni, aki az elsőt vállasztja.
Nem feltétlenül kell nagy exkluzivitása legyen valaminek, hogy az értéke idővel növekedjen.
Ha már óra: egy Rolex Submariner (szerintem többszázezer darab készült már belőle, és milliónyi "replika" ill. hamisítvány) mennyire exkluzív? Tudod, a "búváróra", amivel a Wall Street vizein búvárkodnak a pingvinek Mégis iszonyat jó befektetésnek bizonyul már elég régóta (sőt, az elmúlt években értehetetlenül kilőtt az ára)...
Ami ezekkel a Nadal-óráknak jósolok: gyűjtői példányok lesznek, és bizony növekedni fog az értékük idővel. Ennek semmi köze ahhoz, hogy bűnrondák.
Fő rendszer: Mac (Roon Server) | Thorens 206 + Goldring 2200 | NAD M55 → NAD M33 → Audio Physic Classic 20
Ahogy mondod. Ezek a mai világ halál drága torz státuszszimbólumai.
Kizártnak tartom, hogy feljebb menne az áruk, szerintem menni fognak a süllyesztőbe.
Bár valószínű, hogy itt elég kevesen vagyunk, akik a luxus kütyük nagyobb időtávú értéktartásához érdemben tudnának hozzászólni, de úgy sejtem, ez tévedés. Kis szériás, megrendelésre készülő darabok ezek, sohasem lesz velük tele a piac.
Amúgy úgy érzem, ha felvetne a pénz, akkor sem ilyesmire költeném, mert éppen semennyire sem érdekel. De akit igen, vágyik a birtoklásra és megengedheti magának, azelőtt ott a kérdés: vegyen egy órát 150 millióért vagy vegyen helyette 300 darab félmilliós órát, amitől szintén kiakadnának az erre fogékonyak, viszont még kevesebb lenne az értelme, mivel azok viszont garantáltan lóizét sem fognak érni, meg az égvilágon semmi exkluzivitásuk sincs. Nem tudom elítélni, aki az elsőt vállasztja.
Monnyuk így képről nézve baromi rondák. Lehet hogy "élőben" jól néznek ki nem'tom.
Bár ennyi pénzért már akár rusnya is lehet.
Ahogy mondod. Ezek a mai világ halál drága torz státuszszimbólumai.
Kizártnak tartom, hogy feljebb menne az áruk, szerintem menni fognak a süllyesztőbe.
A nyugati jólét mögött liberális demokrácia, piacgazdaság, szabadversenyes kapitalizmus van.
Egy nagy fenét. Ott is ugyanolyan emberek élnek, mint bárhol, ott is dühöng a korrupció, a kéz-kezet mos, az számít ki kinek a haverja. Csak a módszerek kifinomultabbak.
Azért a felsorolt jelenségek elég nagy szórást mutatnak országonként. Avagy szerinted egy szerencsésebb történelmű országban ezek szintje azonos a kevésbé szerencsés múlttal - és nagyrészt ugyanezért, kevésbé szerencsés jelennel - bíró országokéval?
Félreértés esete forog fenn. Azt tételeztem fel, hogy benne vagytok annyira a celeb világban hogy tudjátok ez az óra már celeb tárgy. Még véletlenül se Nadaltól sajnáltam.

Én nem gondolnám Nadal óráját (vagy bárki másét) ami ilyen drága "tobzódásnak". Sőt! Akár még egy jól megfontolt és okos döntés is lehet. Ha belegondolok az ilyen óra ami most 100 milla mennyit fog érni 10-20-(x) év múlva? Főleg ha vigyáznak rá, és gondolom az illető úriember se favágás céljából vette (fektetett be rá). Szóval mennyit? Gondolom a vételár többszörösét.