chord_ írta: ↑2023.11.24., pén. 20:46
Szerintem a nagyon sok háttértudás, főleg a kulisszatitkok esetén, olykor levehet az élvezetből, vagy, ami gyakoribb talán, túlságosan erős prekoncepciót adhat.
Amennyiben a valóságot prekoncepciónak tekintjük, egyetértenék veled, bár számomra elég fura lenne így mozogni a világban. A felvetésed mögötti hozzáállás szerintem az egyik választóvonal a zenehallgatók világában. Az egyik csoport teljesen szubjektív területként kezeli a zenehallgatást, ők raknak össze - el nem ítélhető módon - olyan rendszereket, amik csak nekik tetszenek és nincs sok közük a linearitáshoz, ami alatt most nem csak a szokásos frekvenciaválaszt értem. Számos ilyen esettel találkoztam és bár bennem furcsa érzést keltett e berendezéseket hallgatni, a tulajdonos örömmel tette, tehát minden rendben. "Álmodtam egy világot magamnak..."
A másik csoport tagjainál talán több realitás szükséges a folyamatba, ők keresik a tudást, háttérinfókat, keresik a kulisszatitkokat (amik ugye általában nem is titkok). Gyanítom, többüknek van valami köze a zene körüli szakmák egyikéhez, vagy akár csak kedvtelésből is játszanak valamilyen hangszeren, nem tekintik misztikus dolognak a muzsikát, emiatt (?) kevésbé hajszolják a modern hifizésre jellemző paramétereket sem, esetleg egy gyengébb rendszeren is képesek nagy örömmel zenét hallgatni. Bevallom, magamat is e csoporthoz sorolom, bár néha különösebb sérülés nélkül át tudok rándulni a másik csapatba is.
cables írta: ↑2023.11.25., szomb. 08:30
Ezen a beíráson nem tudok túllépni...
Nem baj, ez még nem cáfolja a tényt, hogy a zenei élmény agyi és érzelmi folyamatok közös eredménye, merőben eltér a hangélménytől. Ez a másik választóvonal, ami szépen kettészeli a hifista társadalmat zenehallgatókra és hanghallgatókra. Ugyanakkor kétségtelen, hogy mindkettő szórakoztató tud lenni, tehát a felek közötti hadviselés értelmetlen.
...
Tegnap este egy kis vidéki klubban hallgattam egy menő hazai popzenekart (Péterfy Bori & Love Band). Tipikus szituáció, amikor a hifisták vért hánynak a hangzás miatt, hiányolva a tisztaságot, részleteket, sávszéleket, egyebeket. Pedig a pultnál álló kolléga (Drobek Attila, a produkció rezidens hangmérnöke) rendkívül intelligens, gondoskodó és realista módon kezelte a rendszert, viszonylag kis hangerőn, kulturált arányokkal operált ügyelve rá, hogy a kis termet és az aprócska PA rendszert ne lője túl. Számomra kimondottan élvezetes volt és jól láthatóan egyetértett velem a 200-300 fős publikum is, akik igen jól szórakoztak, ehhez sokat hozzáadott a zenekar emberi viselkedése is. A nagy lendület persze szült néhány hamis hangot, Bori sem a virtuóz énektudása miatt népszerű, de mindez teljesen belefért a buliba, sőt még fokozta is a hitelességet. Szerintem jó példa volt arra, amiről fentebb írtam.