Az még gyerekcipő,
Ha az megvan hogy tudjuk azt hogy mire,és milyen hangra is van szükségünk,az már egyenes úton visz el hozzá,ezt kell mindenkinek megtalálni.
Az még gyerekcipő,
Ezt annyiszor láttam már leírva így - úgy, hogy ezt a kérdést boncolgatnám kicsit.
Ezekre nem nehéz válaszolni, szerintem erősen konvergál a nullához. Leállni meg nyilván nem lehet, akkor már rég bezárt volna ez a fórum is.

A beszéd közbeni érzelmek nem a felharmonikusokban jelennek meg. A felső sávot lekaszáló, gyenge minőségű készüléken lejátszva, de még a szomszéd helyiségből hallgatva is stabilan átjön a beszélő hangulata és érzelmei a ritmus, ütem, artikuláció, hangsúly, hangmagasság, hanglejtés, hangerő által. Ezek nem hangminőségi paraméterek, de a jó minőségű lejátszó berendezés természetesen több réteget megmutat ezekből a jellemzőkből.cables írta: ↑2023.10.26., csüt. 20:49Emberként, társas lényként beszéddel kommunikálunk másokkal. Ennek során nagyon fontos, hogy ne csak a szöveget értsük, hanem a másik fél érzelmi állapotát, ami a hangjának legfinomabb felharmonikusaiban jelenik meg. És ezt sikeresen érzékeljük. Telefonon keresztül is megérezzük, ha beszélő partner szomorú, vagy éppen vidám. Ezt ösztönösen érzékeljük, mindenki egyformán. Tehát valamilyen szinten nagyon hasonló a hallásunk.

Az otthoni zenehallgatás illúziókra épül, hiszen egy olyan eseményt próbál virtuálisan a szobánkba vinni, ami nem ott zajlik. Szerintem sokan tudják, vagy tudni vélik, milyen hangot keresnek (a magam részéről ezt tévútnak tartom, de ez most mindegy), csak nagyon kevesen tudják megfogalmazni, konkretizálni. A hallásunk és a hangélmények feldolgozása nagy mértékben befolyásolható, nem tud tartósan stabil alapot adni az ítélkezéshez. Hangstúdiókban rendszeresen lehet találkozni azzal, hogy az ott dolgozók munka előtt "behangolják" a fülüket, "átöblítik" a hallásukat, de az is bevált gyakorlat, hogy nem ugyanazon a napon készítjük a felvételt és a masteringet. Hifisták is tapasztalják, hogy ugyanazon a rendszeren ugyanazt a muzsikát hallgatva különböző időpontokban az aktuális lelki és fizikai állapotunktól, meg a pár perccel/órával korábbi történésektől függően eltérően éljük meg az elvileg változatlan hangzást. Ez is jelzi, hogy a zenehallgatás részben fizikai/testi, de részben érzelmi/lelki tevékenység is.

Persze olcsón is lehet jót találni, említettem hogy volt kb 150E Ft-ért olyan mini másod rendszerem, ami előtt megemeltem a kalapom, de ami hangzás nekem nagyon bejön na azt azért olcsóból nem lehet megúszni. Én is azt vallom, hogy az ár önmagában nem mérvadó, de azért a jobb hangok valahogy mégis csak a drágább rendszerekből jönnek ki.akvapark írta: ↑2023.10.27., pén. 09:18....
Személyes okokból vagy 2 éve downgradelni voltam kénytelen a rendszert. Féltem, nagyon nagy visszalépés lesz, de nem. Magyarán: Jól összeválogatva olcsón is lehet jót találni. Egyedüli félelmem, hogy mivel korosak a készülékek, mi lesz, ha megadják magukat.![]()

Én ezt nem jelentettem ki határozottan, még érzek bizonytalanságot magamban, de ilyen keveset még sohasem, mint mostanában. A részletek ismerete nélkül, ismeretlenűl én nem itélek meg senkit, és a helyzetét, érzéseit sem, de a tisztán látás végett megosztok néhány részletet.new_dualcs5000 írta: ↑2023.10.26., csüt. 23:25Tapasztalt, használt cuccokkal (is) kereskedő barátom ha azt hallja: "ok. Megérkeztem! Kész!" , már kezdi kicsomagolni a következő cuccost... ( zoli73-nak/Tctronic-nak )

Amikor az ember saját mércéje szerint nem ,vagy csak iszonyatos pénzszórás és utánajárás árán tud esetleg minimálisat előre lépni. De még ez sem biztos, jóval nagyobb eséllyel jobb esetben oldalra de inkább vissza lép, na akkor ott sok értelme nincs a készűlék cseréknek.new_dualcs5000 írta: ↑2023.10.26., csüt. 23:25Tapasztalt, használt cuccokkal (is) kereskedő barátom ha azt hallja: "ok. Megérkeztem! Kész!" , már kezdi kicsomagolni a következő cuccost... ( zoli73-nak/Tctronic-nak )
Nagyon nem értünk egyet.cables írta: ↑2023.10.26., csüt. 20:49
Én nem hiszek abban, hogy mindenkinek más a jobb hangzás. Kis eltérések lehetnek csak, azt is elmondom, hogy miért gondolom ezt.
Emberként, társas lényként beszéddel kommunikálunk másokkal. Ennek során nagyon fontos, hogy ne csak a szöveget értsük, hanem a másik fél érzelmi állapotát, ami a hangjának legfinomabb felharmonikusaiban jelenik meg. És ezt sikeresen érzékeljük. Telefonon keresztül is megérezzük, ha beszélő partner szomorú, vagy éppen vidám. Ezt ösztönösen érzékeljük, mindenki egyformán. Tehát valamilyen szinten nagyon hasonló a hallásunk.
….

Sok sikert! :)new_dualcs5000 írta: ↑2023.10.26., csüt. 23:25Tapasztalt, használt cuccokkal (is) kereskedő barátom ha azt hallja: "ok. Megérkeztem! Kész!" , már kezdi kicsomagolni a következő cuccost... ( zoli73-nak/Tctronic-nak )

Pont ezt írtam én is, csak nem mertem kábel cserét írni... :)


Ezt az alapanyagot képzeld el úgy, mintha főzni kellene. Mindenkinek ugyanaz van a kosarában, ugyanazt az ételsort kell elkészítenie, de a technológia és az eszközök szabadon választhatók hozzá.Vinkler írta: ↑2023.10.26., csüt. 21:42Komolyan úgy gondolod, hogy egy hifista rendszerének kialakítására csak az említett kiadók anyagai alkalmasak?Sosztakovics írta: ↑2023.10.26., csüt. 21:39A saját hangzásvilág kialakítása akkor lenne lehetséges, ha az alapanyag, a felvétel, mindenkinél ugyanaz volna és egyazon magas minőségi szintet képviselne. Pl ha kizárólag Signor Ricci vagy a prof Reference Recordings anyagait hallgatnánk. Akkor tényleg volna értelme áthívni a szakikat átbeszélni a hallott különbségek okait. De ahány kiadó, annyi mikrofonozás, annyi utómunka, annyi belenyúlás.mishow írta: ↑2023.10.26., csüt. 20:31Olvasgatva a legutóbbi gondolat futamokat - amelyekhez már nem nagyon tudok kapcsolódni, mert mintha kissé kezdenének szerteágazni a szálak - megfogalmazódott bennem egy kérdés (főleg egyik kedvenc zeneszerzőm, Sosztakovics “jó hang” témájú kommentje megerősítésével).
Valójában nem most először és nem is egy kérdés, de szorosan egymásra épülnek.
Szóval:
- szerintetek hány hifista tudja pontosan, illetve hány hifista tudja úgy általában, hogy milyen hangot keres?
- ha valahogy mégis megtalálja, vajon észreveszi-e, hogy ez már az?
- ha észreveszi, le tud-e állni?
![]()
![]()

Pedig szerintem sokan hallhattuk ugyanazt a zenét 1-1 rendszerből. Sajnos több szobában is hallottam ugyanaztan a zenét többször is, és azt sem tudhatod, hogy éppen Ki, menyik fórumtársad ült melletted, hallgatta veled közösen az adott zeneszámot. Nem mellesleg, sok közismert zenét hallhattunk, mint közös nevező, ennek ellenére ahogy olvashattad, nagyon megoszlanak a vélemények.cables írta: ↑2023.10.26., csüt. 21:44Audióban nem kell mérget venni semmire, csak találgatunk, kapargatjuk az igazság falát.
A vélemény különbségekről: Hát nem mindenki ugyanazt a zenét hallotta, másrészt mindenki a saját rendszere hangjából ítél.
Én nem is erre gondoltam, hanem arra, hogy az adott szobában, adott zenét hallgatók egyértelműen észlelnék a javulást. Tehát, ha ugyanazt a számot hallanák egy jobb CD vagy LP játszón mondjuk egy forrás váltó kapcsolással.

Rudi bácsi! Picit frissítsd fel kérlek azokat az emlékeket, amikor az egyik fórumtárshoz együtt mentünk a kábeleiddel és akkor egyből világos lesz, miről írnak a többiek, hisz Te magad is megtapasztaltad azt.cables írta: ↑2023.10.26., csüt. 21:44Audióban nem kell mérget venni semmire, csak találgatunk, kapargatjuk az igazság falát.
A vélemény különbségekről: Hát nem mindenki ugyanazt a zenét hallotta, másrészt mindenki a saját rendszere hangjából ítél.
Én nem is erre gondoltam, hanem arra, hogy az adott szobában, adott zenét hallgatók egyértelműen észlelnék a javulást. Tehát, ha ugyanazt a számot hallanák egy jobb CD vagy LP játszón mondjuk egy forrás váltó kapcsolással.

Majd Süti felvételeit hifista sztenderddé tesszük és mehet a szakértés.Vinkler írta: ↑2023.10.26., csüt. 21:42Komolyan úgy gondolod, hogy egy hifista rendszerének kialakítására csak az említett kiadók anyagai alkalmasak?Sosztakovics írta: ↑2023.10.26., csüt. 21:39A saját hangzásvilág kialakítása akkor lenne lehetséges, ha az alapanyag, a felvétel, mindenkinél ugyanaz volna és egyazon magas minőségi szintet képviselne. Pl ha kizárólag Signor Ricci vagy a prof Reference Recordings anyagait hallgatnánk. Akkor tényleg volna értelme áthívni a szakikat átbeszélni a hallott különbségek okait. De ahány kiadó, annyi mikrofonozás, annyi utómunka, annyi belenyúlás.mishow írta: ↑2023.10.26., csüt. 20:31Olvasgatva a legutóbbi gondolat futamokat - amelyekhez már nem nagyon tudok kapcsolódni, mert mintha kissé kezdenének szerteágazni a szálak - megfogalmazódott bennem egy kérdés (főleg egyik kedvenc zeneszerzőm, Sosztakovics “jó hang” témájú kommentje megerősítésével).
Valójában nem most először és nem is egy kérdés, de szorosan egymásra épülnek.
Szóval:
- szerintetek hány hifista tudja pontosan, illetve hány hifista tudja úgy általában, hogy milyen hangot keres?
- ha valahogy mégis megtalálja, vajon észreveszi-e, hogy ez már az?
- ha észreveszi, le tud-e állni?
![]()
![]()
Audióban nem kell mérget venni semmire, csak találgatunk, kapargatjuk az igazság falát.

Komolyan úgy gondolod, hogy egy hifista rendszerének kialakítására csak az említett kiadók anyagai alkalmasak?Sosztakovics írta: ↑2023.10.26., csüt. 21:39A saját hangzásvilág kialakítása akkor lenne lehetséges, ha az alapanyag, a felvétel, mindenkinél ugyanaz volna és egyazon magas minőségi szintet képviselne. Pl ha kizárólag Signor Ricci vagy a prof Reference Recordings anyagait hallgatnánk. Akkor tényleg volna értelme áthívni a szakikat átbeszélni a hallott különbségek okait. De ahány kiadó, annyi mikrofonozás, annyi utómunka, annyi belenyúlás.mishow írta: ↑2023.10.26., csüt. 20:31Olvasgatva a legutóbbi gondolat futamokat - amelyekhez már nem nagyon tudok kapcsolódni, mert mintha kissé kezdenének szerteágazni a szálak - megfogalmazódott bennem egy kérdés (főleg egyik kedvenc zeneszerzőm, Sosztakovics “jó hang” témájú kommentje megerősítésével).
Valójában nem most először és nem is egy kérdés, de szorosan egymásra épülnek.
Szóval:
- szerintetek hány hifista tudja pontosan, illetve hány hifista tudja úgy általában, hogy milyen hangot keres?
- ha valahogy mégis megtalálja, vajon észreveszi-e, hogy ez már az?
- ha észreveszi, le tud-e állni?
![]()

Valahogy most engem is ilyen érzés kerített hatalmába, vagyis semmilyen. Ez idő tájt(Show után, jönnek a beszorulós, rossz idők, a zenehallgatásra csábító napok), a korábbi években valahogy mindig urrá lett rajtam az érzés, merre tovább, feljebb. Kerestem a gyenge pontokat a rendszeremben, néztem a hírdetéseket, magyarúl be voltam sózva, rágott a hifibogár, tervezgettem a készülék cseréket.Tctronic írta: ↑2023.10.26., csüt. 20:58Csak magam példájából (mi másból): Én mostanában kezdek lecsendesedni, hogy miért? Szerintem már több mint egy éve a készülék cserének még a gondolat sem merült fel. Még csöveké sem(!) Kábelekkel próbálkoztam de minden maradt a régi, mert nem találtam jobbat.mishow írta: ↑2023.10.26., csüt. 20:31Olvasgatva a legutóbbi gondolat futamokat - amelyekhez már nem nagyon tudok csatlakozni, mert mintha kissé kezdenének szétágazódni a szálak - megfogalmazódott bennem egy kérdés.
Valójában nem most először és nem is egy kérdés, de szorosan egymásra épülnek. Szóval:
- szerintetek hány hifista tudja pontosan, milyen hangot keres;
- ha megtalálta, vajon észreveszi-e, hogy ez már az;
- ha észreveszi, le tud-e állni?
![]()
Ok. Unaloműzésként van egy-két kísérletezés, pöcsölés, (készülék alátámasztás, rezonancia csökkentés, hangfal láb, stb) tervbe van egy aktív rendszer próbából, de ez már több éve is tervben volt. De ezek tényleg szinte csak pótcselekvések.
Le lehet-e állni? Persze simán. (Minden drogos ezt mondja![]()
)
![]()

A saját hangzásvilág kialakítása akkor lenne lehetséges, ha az alapanyag, a felvétel, mindenkinél ugyanaz volna és egyazon magas minőségi szintet képviselne. Pl ha kizárólag Signor Ricci vagy a prof Reference Recordings anyagait hallgatnánk. Akkor tényleg volna értelme áthívni a szakikat átbeszélni a hallott különbségek okait. De ahány kiadó, annyi mikrofonozás, annyi utómunka, annyi belenyúlás.mishow írta: ↑2023.10.26., csüt. 20:31Olvasgatva a legutóbbi gondolat futamokat - amelyekhez már nem nagyon tudok kapcsolódni, mert mintha kissé kezdenének szerteágazni a szálak - megfogalmazódott bennem egy kérdés (főleg egyik kedvenc zeneszerzőm, Sosztakovics “jó hang” témájú kommentje megerősítésével).
Valójában nem most először és nem is egy kérdés, de szorosan egymásra épülnek.
Szóval:
- szerintetek hány hifista tudja pontosan, illetve hány hifista tudja úgy általában, hogy milyen hangot keres?
- ha valahogy mégis megtalálja, vajon észreveszi-e, hogy ez már az?
- ha észreveszi, le tud-e állni?
![]()

A telefon hangátviteli frekvenciasáv nagyjából 200-3200Hz-ig terjed, kb. 20dB dinamika tartománnyal. Ha ez elég minden érzelem kifejezésére, minek a komoly hifi ugyanehhez...?cables írta: ↑2023.10.26., csüt. 20:49---
Emberként, társas lényként beszéddel kommunikálunk másokkal. Ennek során nagyon fontos, hogy ne csak a szöveget értsük, hanem a másik fél érzelmi állapotát, ami a hangjának legfinomabb felharmonikusaiban jelenik meg. És ezt sikeresen érzékeljük. Telefonon keresztül is megérezzük, ha beszélő partner szomorú, vagy éppen vidám. Ezt ösztönösen érzékeljük, mindenki egyformán. Tehát valamilyen szinten nagyon hasonló a hallásunk.