fapaci írta: ↑2023.10.08., vas. 19:24
Egy ideje már biztos vagyok benne, hogy a virtuális valóság lesz a közeljövő slágere
Hacsak észbe nem kapunk ...
Hagy meséljek el egy friss élményt. Múlt hét csütörtökön Jászberényre és környékére váratlanul lecsapott a teljes áramszünet. De full. A déli óráktól éjfélig semmi nem működött - vagy csak korlátozottan - ami villanyos.
Nem volt net, szakadozott a telefonvonal - hiszen az átjátszók sem kaptak áramot - este teljes sötétben ültünk a nappaliban, gyertyafénynél.
Több dologgal kellett szembesülni: az egyik, hogy mennyire sebezhető ez a mi "civilizált" világunk. A másik, hogy mennyire függők vagyunk/lettünk tőle, ezáltal mennyire sebezhetők vagyunk mi magunk is. A harmadik, hogy amint belenyugodtunk ebbe az állapotba, elkezdtünk lelassulni és valami furcsa, rég nem tapasztalt nyugalom kezdett bennünket megszálni.
Eszembe jutott, hogy a kis HK Onyx Mini talán fel van annyira töltve, hogy halkan, telefonról tudok valami zenét csiholni rá.
Valahonnan előástam Dvorák H-moll csellóversenyét és hallgattuk a gyertyfénye mellett. És az a kis kütyü blútrottyon átküldött tömörített fájlról olyan zenei élményt adott, amit már rég éltem át konzervzene hallgatása közben.
Nyilván ebben szerepe volt a lelassulásnak, a "csak arra figyelésnek", no meg persze annak is, hogy a hangszóró pont abban a középtartományban jó, ahol a cselló hangja megszólal.
Nem volt színpadkép, meg felbontás, meg sávszélek, mégis volt zene, élmény sőt - megkockáztatom - katarzis.
Ez csak egy friss élmény, nem akarok vele semmilyen vitát generálni, azért osztom meg, mert nagyon elgondolkodtatott a világról, és hogy "jófelé" élünk-e benne?
Meneküljünk egyre beljebb és egyre gyorsabban a virtuális világba, vagy merjünk szembenézni a valódival?
Lehet, hogy valahol egy másik világban Isaac Asimov és Stanislav Lem most összekacsintanak?
Bocs, ha nagyon OFF lett volna ...