OB, bár ezt nem tudom, lehet e visszanézni, de akkor lapoz, ha igen.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
meglepetés... Most Valter lett ennyire jó, vagy a pénz és versenyek híján a többiek ennyire nem jók, de itt cilágok vannak Valter és a többiek között. Mondta Tibi (egy másik Valter, a fater), hogy Attila nemigazán tart az epronextől, megoldja egyedül, most úgy érzi. De ezt nem gondoltam, hogy ennyire megoldja. Azért az epeonex Pályiék idejében olyan sorral tudott felvonulni, hogy a mezőnymunkába nem lehetett belekötni. hozták is a klasszik lószolgatásokat, mint máskor, csak ennek a frissen verbuvált kontinnetális gárdának nulla rutinja volt aban, hogy lehet megnehezíteni és elhúzni Valter győzelmét. Az a végén a kaptatók miatt úgyis oda billent volna, bár Dina Marci is kifejezetten jó hegymászó és mai napig van olyan KOM, amit Marci tart, nem Attila (járt ott mindkettő versenyen), szóval még Marci okozhatott volna neki gondot, de amikor kérdeztem faterját, hogy velük fog e Ati összedolgozni,csak annyit mondott, hogy "ellemfelek". És a mai nap talán e köré épült:
1- Epronex nem ellenfél
2-Dina, Fetter igen
simán vállalta, hogy két (kezdetben 3) epronexessel szökik, így lerázva az igazi ellemfeleit, akiket tudta, hogy a végén úgyis leszed. sors fintora, hogy az erőfölénye hamarabb kivégezte őket, de amit művelt az brutális volt, kinyírt mindenkit...

avantgardeAcoustic, kondo, 47Lab, RS Laboratory, operaConsonanceLP5, twAcustic, vivLab, artemisLabs, zyx, hana, Quad CDP, KSL, TakeT, audioNote, furuyamaAudioLab, vdHul, tiglon, daruma, SaSuPa, onzow, loricraft, townshend, tmpAnt, hitachiSax
halfnote.hu