Hifi mánia - hobbi tudatos kontrollja kényszerbetegség nélkül

[sutemenyx]

…esetleg az is célod, hogy a sütit a lehető legjobb (High Fidelity?) körülmények között fogyaszd el…

Nana!

[juliush]

A klasszikus zeneoktatás nem ízlés kérdése...Évszázadok tudásanyaga rakódik sűrű rétegekként egymásra, és ennek a tudásanyagnak a hordozói intézményesített keretek között adják át a stafétát a jövő zenész generációi számára. Van pontosan megfogalmazott és lefektetett tanterv, metodika, széles konszenzuson alapuló technikai, hangzásminőségi és interpretációs elvárás...

...amelynek a célja, értelme nem az, hogy teremtsen egyfajta ezoterikus nyelvet a tanult előadó és a tanult befogadó között, hanem épp az, hogy adjon az előadó kezébe egy eszköztárat, melyet hozzáértőn alkalmazva szándékolt benyomásokat, élményt válthasson ki a befogadók minél szélesebb rétegeiben, azok technikai felkészültségétől függetlenül!

Miből gondolod, hogy bármit is ki akarnak belőled váltani? Nem lehet az, hogy egy előadás kapcsán a zenészek kizárólag a maguk örömére játszanak a teremben, és te ebből az örömzenélésből elcsíphetsz pár morzsát egy belépti díj fejében? Mi lenne, ha kiderülne, hogy a közönség soha nem is számított nekik, vagy ha igen, elsősorban a pénzük. Mert valamiből azért élni is kell. Mint pl Handel esetén. Ő legalább alapból igényes volt és nem engedett ki fércmunkát a kezéből. De szerintem ő is a pénzeszacskóra gondolt először, amikor nekiállt az Almira komponálásának, nem pedig arra, hogy ez a zene majd évszázadok múltán is emeljen rajtunk egy nagyot.

Szerintem a Tanáraid most nagyon-nagyon szomorúak...bárhol is legyenek.

[Sosztakovics]

A klasszikus zeneoktatás nem ízlés kérdése...Évszázadok tudásanyaga rakódik sűrű rétegekként egymásra, és ennek a tudásanyagnak a hordozói intézményesített keretek között adják át a stafétát a jövő zenész generációi számára. Van pontosan megfogalmazott és lefektetett tanterv, metodika, széles konszenzuson alapuló technikai, hangzásminőségi és interpretációs elvárás...

...amelynek a célja, értelme nem az, hogy teremtsen egyfajta ezoterikus nyelvet a tanult előadó és a tanult befogadó között, hanem épp az, hogy adjon az előadó kezébe egy eszköztárat, melyet hozzáértőn alkalmazva szándékolt benyomásokat, élményt válthasson ki a befogadók minél szélesebb rétegeiben, azok technikai felkészültségétől függetlenül!

Miből gondolod, hogy bármit is ki akarnak belőled váltani? Nem lehet az, hogy egy előadás kapcsán a zenészek kizárólag a maguk örömére játszanak a teremben, és te ebből az örömzenélésből elcsíphetsz pár morzsát egy belépti díj fejében? Mi lenne, ha kiderülne, hogy a közönség soha nem is számított nekik, vagy ha igen, elsősorban a pénzük. Mert valamiből azért élni is kell. Mint pl Handel esetén. Ő legalább alapból igényes volt és nem engedett ki fércmunkát a kezéből. De szerintem ő is a pénzeszacskóra gondolt először, amikor nekiállt az Almira komponálásának, nem pedig arra, hogy ez a zene majd évszázadok múltán is emeljen rajtunk egy nagyot.

[asebestyen]

A téma nagyon jó, a különböző, akár ellentétes nézőpontok is teljesen rendben vannak, de a személyeskedést hanyagoljuk, az a gyengék fegyvere amúgyis. Köszi!

[Tctronic]

....

A klasszikus zeneoktatás nem ízlés kérdése. Ez nem olyan, mint a mignonok. Évszázadok tudásanyaga rakódik sűrű rétegekként egymásra, és ennek a tudásanyagnak a hordozói intézményesített keretek között adják át a stafétát a jövő zenész generációi számára. Van pontosan megfogalmazott és lefektetett tanterv, metodika, széles konszenzuson alapuló technikai, hangzásminőségi és interpretációs elvárás. Véleményed persze lehet a hallottak kapcsán, de beleszólásod nincs az előadásba. Ha ízlett a mignon, kérsz még egyet, ha nem ízlik, nem kérsz. És könnyen meglehet, hogy már a világ legfinomabb és legautentikusabb sütije is járt a szádban, csak éppen fintorogtál rá, mert a lefóliázott, pléhtálcás mignonokhoz vagy szokva. Ezt a lehetőséget se hagyjuk figyelmen kívül!

Én úgy éreztem, hogy a beszélgetés kezd abba az irányba folyni, hogy a zene szeretetéhez élvezetéhez szinte már "kötelező" valamilyen zenei képzettség, végzettség, hangszeren játszásnak stb lenni. Az én elképzelésemben ha van valakinek ilyen irányú tapasztalata, az maximum más szemmel nézi (hallgatja) az adott művet, de korántsem biztos hogy jobban is élvezi. (pl. Lehet több "hibát" fedez fel mint egy laikus) Én nem tekinteném a zene élvezetét egy "szűkebb kör" privilégiumának. Példámmal mindössze erre szerettem volna rávilágítani.

[juliush]

A klasszikus zeneoktatás nem ízlés kérdése...Évszázadok tudásanyaga rakódik sűrű rétegekként egymásra, és ennek a tudásanyagnak a hordozói intézményesített keretek között adják át a stafétát a jövő zenész generációi számára. Van pontosan megfogalmazott és lefektetett tanterv, metodika, széles konszenzuson alapuló technikai, hangzásminőségi és interpretációs elvárás...

...amelynek a célja, értelme nem az, hogy teremtsen egyfajta ezoterikus nyelvet a tanult előadó és a tanult befogadó között, hanem épp az, hogy adjon az előadó kezébe egy eszköztárat, melyet hozzáértőn alkalmazva szándékolt benyomásokat, élményt válthasson ki a befogadók minél szélesebb rétegeiben, azok technikai felkészültségétől függetlenül!

[Luxor Audio]

Én kicsit más példával , hasonlattal élnék. Vajon kinek ízlik jobban egy sütemény a cukrásznak aki elkészítette, vagy nekem aki azt se tudom hogyan készült? Lehet szeretni egy süteményt úgy is ha nem vagyunk képzett cukrászok. Tudunk róla így is véleményt formálni szerintem. Egy mestercukrász jobban szereti az adott süteményt mint pl. én? Korántsem biztos. El tudjuk dönteni melyik jobb ? Igen önmagunknak. És innentől bejön az ízlés kérdése, ami viszont már nem vita tárgya.. Szerintem.

A példád reális, találó és a belőle levont következtetéseddel is egyetértek. Ám ha a gyors véleményezésen túl esetleg az is célod, hogy a sütit a lehető legjobb (High Fidelity?) körülmények között fogyaszd el, talán már segítségedre lehet, ha tisztában vagy vele, mi van benne és miként készült. És én úgy tudom, a HiFi nem arról szól, hogy általa gyors vélemények szülessenek a kiadványokról, hanem hogy emeljük meg a zenehallgatási élmény szintjét.

A többek részéről félremagyarázott és félreértett - felvetés(em) arról szólt, hogy "...ha le tud játszani néhány dallamot, ettől is alapvetően megváltozik a viszonya a zenéhez" illetve hogy "tanuljon meg néhány hangszeren játszani, ha el akar mélyülni a zenehallgatásban". Mint látod, nem írtam arról, hogy hozzáértéssel könnyebb eldönteni, vagy nélküle tilos megítélni, mennyire JÓ a hallott produkció (vagy a süti). De hogy tovább magyarázzam a bizonyítványom, én is hozok egy példát:

Egy teniszmeccset nézhet laikus, amatőr játékos és profi teniszező is. Mindhárman el tudják dönteni, nekik mennyire tetszik a mérkőzés, de ez a kérdés inkább a laikust fogja érdekelni, a másik kettő a részletekben merül el, amiket hozzáértés nélkül észre sem vennének. (Lásd ugyanezt a laikus zenehallgató / zeneértő viszonylatban, a laikus ott is képes egy lemezt annyival elintézni, hogy JÓ, a másik meg fél nap alatt sem tudja elmondani a felmerülő gondolatait.)

Másrészt egészen más szempontok alapján ítélik meg a láttottakat. A laikust az eredmény és a hangulat, az amatőr játékost a mozdulatok, a taktika és a szakmaiság fogja lekötni, a profi ezt még kiegészíti pl. azzal, amit tud a két versenyzőről, mert esetleg játszott már velük. Számomra élhetőbb, ha valamennyire értem, amit látok, hallok, segít az élményben, ha tudom, miként születik egy ütés, hangfelvétel, egy futam a hangszeren és át tudom élni, amit az előadó átél, ezek tudatában jobban élvezem és tisztelem a produkciót, könnyebben fogadom be azt. Nem több ez egy személyes álláspontnál, amit lehet cáfolgatni, egyet nem érteni vele, de teljesen felesleges, mert nem fog változni. Meg ugye mindenki úgy élvez, ahogy tud.

Arra jutottam már hifis pályafutásom elején, hogy míg nem értem a zenét és a hangfelvételek születését, azt sem tudhatom, zenehallgatás közben hova akarok és hogyan tudok eljutni, tehát egy sötét szobában tapogatózom tanácstalanul a HiFi rendszerem építése során. Költhetem a pénzt, cserélgethetek bármit, de a kapott eredmény leginkább szerencse kérdése lesz, ha nincs tudatosság a folyamatban. És mivel ezt a magam bőrén tapasztaltam meg több esetben is, merészelem mások figyelmébe is ajánlani tudva, hogy nem mindenkinek jön be. A "fejlesztés" ma már sokaknál abból áll, hogy megkérdezik valahol, melyik készülék a JÓ, valaki benyög valamit, hősünk azt megveszi és elkönyveli, hogy ilyen a JÓ és kész is vagyunk, esetleg pár héttel később már ő fog tanácsot adni másoknak. (Így születnek és halnak el gyorsan a divathullámok a HiFi-ben.)

Miközben ilyen mondatokat írok, tisztában vagyok vele, hogy az érveim sokak számára ellenszenvesek, hiszen a szakmai tudás ma már nem hogy tisztelendő, hanem egyre inkább ciki, de én olyan világban kaptam az irányultságomat, ahol vágytuk a tudást.

u.i.: Festőművész barátom szokott tárlatvezetést tartani laikusoknak. Egyszer egy visszajelzésben azt írta neki valaki, hogy korábban a képeket tenyérnyi méretű vizuális tárgyaknak látta, amiket nem érdemes 3 másodpercnél tovább nézni, de a 2 órás szakmai kalauzolás után annyi tartalmat lát bennük, ami egy sokemeletes ház falát is megtöltené. Ez itt a lényeg, kérem!

[Sosztakovics]

Én kicsit más példával , hasonlattal élnék. Vajon kinek ízlik jobban egy sütemény a cukrásznak aki elkészítette, vagy nekem aki azt se tudom hogyan készült? Lehet szeretni egy süteményt úgy is ha nem vagyunk képzett cukrászok. Tudunk róla így is véleményt formálni szerintem. Egy mestercukrász jobban szereti az adott süteményt mint pl. én? Korántsem biztos. El tudjuk dönteni melyik jobb ? Igen önmagunknak. És innentől bejön az ízlés kérdése, ami viszont már nem vita tárgya.. Szerintem.

A klasszikus zeneoktatás nem ízlés kérdése. Ez nem olyan, mint a mignonok. Évszázadok tudásanyaga rakódik sűrű rétegekként egymásra, és ennek a tudásanyagnak a hordozói intézményesített keretek között adják át a stafétát a jövő zenész generációi számára. Van pontosan megfogalmazott és lefektetett tanterv, metodika, széles konszenzuson alapuló technikai, hangzásminőségi és interpretációs elvárás. Véleményed persze lehet a hallottak kapcsán, de beleszólásod nincs az előadásba. Ha ízlett a mignon, kérsz még egyet, ha nem ízlik, nem kérsz. És könnyen meglehet, hogy már a világ legfinomabb és legautentikusabb sütije is járt a szádban, csak éppen fintorogtál rá, mert a lefóliázott, pléhtálcás mignonokhoz vagy szokva. Ezt a lehetőséget se hagyjuk figyelmen kívül!

[juliush]

Az elmúlt napok puskaropogásba fulladó véleménydömpingje nyomán fejemben kialakult kognitív disszonanciának a feloldását abban a felismerésben találom, hogy egy előadás minőségét sohasem az előadói vagy a befogadói oldal határozza meg kizárólagosan, hanem a kettejük között végbemenő interakció, az előadó által keltett auditív, vizuális, ízbéli, szagbéli, stb. ingereknek a befogadói oldalon keltett ingerület és kognitív folyamatok eredményeképp kialakuló élmény. Amelyet a technikai tudás mellett számos egyéb tényező befolyásolhat.
Hogy egy retorikusan eltúlzott példával éljek, Nagyi adózhat elismeréssel, tisztelettel Karl Leister virtuóz klarinétjátékának , de könnyekre bírni unokája remegő ajkai, botladozó ujjai által megszólaltatott "boldog szülinapot..." fogja igazán.
Az előadás egy transzcendens pillanat, melynek "mélysége" egyáltalán nem a profi szintre trenírozott előadó kiváltsága, pláne ha épp a befogadó székében ül. Megkockáztatom, ez utóbbi felállás sokszor épp kontraproduktív...

[arzachel]

A HiFi célja nálam eredetileg az volt valamikor a 80-as években, hogy közelebb kerüljek a zenéhez, jobban élvezzem és értsem azt. Úgy tűnik, nehezen nő be a fejem lágya, mert 4 évtized kellett a belátáshoz, hogy kudarcot vallottam. !

Szerencsésnek érzem magam mert nekem összejött.Évek óta nem változtatom a rendszerem.Veszek egy-két lemezt max.

És mi van akkor, ha elmész mondjuk TJ-hez és meghallod egy kedves zenédet természetesebben, több részlettel szólni?

TJ jelenleg Lowther PM7-et hallgat én meg Quad ESL 57-et.Nem szoktam hasonlítgatni.

[denesdr]

Vajon kinek ízlik jobban egy sütemény a cukrásznak aki elkészítette, vagy nekem aki azt se tudom hogyan készült?

Ez nagyon jó példa, mert lehet, hogy a cukrász kapásból megmondja egy másik cukrász által készített sütemény pontos összetevőit, elkészülési folyamatát, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ettől neki jobban ízlik az a sütemény, mint bárki másnak.

[Tctronic]

Én kicsit más példával , hasonlattal élnék. Vajon kinek ízlik jobban egy sütemény a cukrásznak aki elkészítette, vagy nekem aki azt se tudom hogyan készült? Lehet szeretni egy süteményt úgy is ha nem vagyunk képzett cukrászok. Tudunk róla így is véleményt formálni szerintem. Egy mestercukrász jobban szereti az adott süteményt mint pl. én? Korántsem biztos. El tudjuk dönteni melyik jobb ? Igen önmagunknak. És innentől bejön az ízlés kérdése, ami viszont már nem vita tárgya.. Szerintem.

[denesdr]

messzemenően nem értek egyet azzal , hogy az előadó nem lényeg! Legyen az versmondó, vagy zenész! Hallgass meg egy verset egy jó előadásban, meg tőlem! Aztán majd rájössz! :)

Lehet valakinek (talán pont chord_-nak) épp a te előadásmódod tetszene jobban. :)
Mondjuk ez is azt támasztaná alá, hogy számít az előadó (is).

[SoundMania]

A fuvolisták éveken át fejlesztik a szájtartásukat, az izmaikat, csakhogy a lehető legjobb hangot kihozhassák a hangszereikből. Éveket. Tudod mit jelent ez: éveket? Nap mint nap megszállottan dolgozni egy áhított hangért? Tudják, mit akarnak hallani és azt rendre el is érik. Te mit tettél eddig életedben a jó hanzásminőségért? Lecserélted a Naim elektronikát egy autós hifire? Bekötöttél egy vékonyka drótot az ezeréves hangsugárzódba? Véletlenül az szól, amit titkon mindig is reméltél, és csak az isteni szerencsén műlott, hogy megkaptad azt a hangot? Ebből az elképesztő egyéni teljesítményből fakad a zenészeket örökösen lekezelő fensőbbrendűséged? Bogányi a vagyonát beleölte egy hangszer megvalósításába, mert évtizedeken át volt egy hangideálja és nem engedett belőle. Hogy ez a hangszer elkészült, itt van, és a csodájára járnak? Láttad már? Hogy ezerrel folyik a világban a hangszerfejlesztés? Hogy amikor megalkotnak egy új csodahangszert, akkor semmin sem spórolnak, mert a zenészeknek kizárólag a jó kezelhetőség, teljesítmény és az elsőrangú hangzás számít? Stb. Nincs is értelme folytatni.

Ne képzeljük már azt, hogy a versmondó lány a lényeg. Hogy ő a középpont.
Nem.
A vers a lényeg. A szellemisége, a metafizikája, a nyelvhatáron túli jelentésmezői.
Ugyanígy, a zene a lényeg, nem pedig az a zenész, aki megszólaltatja. A régebbi korokban ez jobban megvalósult, ma pedig valóban hanyatt dobjuk magunkat a sztároktól, akik 3 évesen elkezdték, meg a fuvolista, aki állandóan edzi az adott izmait, igen, ez van ma.
Zenésznek lenni egy tiszteletre méltó mesterség, kalapomat megemelem, igen, és én is őáltaluk tudom hallgatni a szeretett zenéimet. De még egyszer: mesterség. Amit lehet jól és nem jól csinálni.
Mindenki, akinek van valami mestersége, nekem is van, hosszú évek alatt tökéletesíti a tudását, van, aki az ajakizom-formálással, van, aki meg mással. Ne becsüljük le- vagy túl egyiket sem.

Zenét befogadni, igazán befogadni, az egy 'közkincs', nem pedig a magasan játszó zenészek privilégiuma.

Figyelj, Chord! Esélyes , hogy elbeszélünk egymás mellett, de messzemenően nem értek egyet azzal , hogy az előadó nem lényeg! Legyen az versmondó, vagy zenész! Hallgass meg egy verset egy jó előadásban, meg tőlem! Aztán majd rájössz! :)
Legalábbis én ezt gondolom! Zenéről szintén! Hogy nem Ő a középpot ? Igen. Az előadás sikere múlik rajta mégis!
Vannak gyenge zeneművek, amiket egy zseniális előadás felejthetetlenné tesz! Ehhez "sajnos" kell az Előadó Művész! Ehhez egy átlagos kevés, egy gyenge meg siralmas lehet ( a felejthetetlensége ellenére is!) Igaz ez versre, színházra , filmre, stb.... Szerintem!

[denesdr]

Zenét befogadni, igazán befogadni, az egy 'közkincs', nem pedig a magasan játszó zenészek privilégiuma.

Vagy épp valamilyen (netán többféle, ahogy kiinduló hozzászólásban szerepel) hangszeren játszani tanulóké...
Bár én tanultam hangszeren játszani, akkor sem gondolom, hogy a zenében való elmerüléshez szükség van hangszert (akár jól, akár kevésbé jól) megszólaltató tudásra.

[chord_]

A fuvolisták éveken át fejlesztik a szájtartásukat, az izmaikat, csakhogy a lehető legjobb hangot kihozhassák a hangszereikből. Éveket. Tudod mit jelent ez: éveket? Nap mint nap megszállottan dolgozni egy áhított hangért? Tudják, mit akarnak hallani és azt rendre el is érik. Te mit tettél eddig életedben a jó hanzásminőségért? Lecserélted a Naim elektronikát egy autós hifire? Bekötöttél egy vékonyka drótot az ezeréves hangsugárzódba? Véletlenül az szól, amit titkon mindig is reméltél, és csak az isteni szerencsén műlott, hogy megkaptad azt a hangot? Ebből az elképesztő egyéni teljesítményből fakad a zenészeket örökösen lekezelő fensőbbrendűséged? Bogányi a vagyonát beleölte egy hangszer megvalósításába, mert évtizedeken át volt egy hangideálja és nem engedett belőle. Hogy ez a hangszer elkészült, itt van, és a csodájára járnak? Láttad már? Hogy ezerrel folyik a világban a hangszerfejlesztés? Hogy amikor megalkotnak egy új csodahangszert, akkor semmin sem spórolnak, mert a zenészeknek kizárólag a jó kezelhetőség, teljesítmény és az elsőrangú hangzás számít? Stb. Nincs is értelme folytatni.

Ne képzeljük már azt, hogy a versmondó lány a lényeg. Hogy ő a középpont.
Nem.
A vers a lényeg. A szellemisége, a metafizikája, a nyelvhatáron túli jelentésmezői.
Ugyanígy, a zene a lényeg, nem pedig az a zenész, aki megszólaltatja. A régebbi korokban ez jobban megvalósult, ma pedig valóban hanyatt dobjuk magunkat a sztároktól, akik 3 évesen elkezdték, meg a fuvolista, aki állandóan edzi az adott izmait, igen, ez van ma.
Zenésznek lenni egy tiszteletre méltó mesterség, kalapomat megemelem, igen, és én is őáltaluk tudom hallgatni a szeretett zenéimet. De még egyszer: mesterség. Amit lehet jól és nem jól csinálni.
Mindenki, akinek van valami mestersége, nekem is van, hosszú évek alatt tökéletesíti a tudását, van, aki az ajakizom-formálással, van, aki meg mással. Ne becsüljük le- vagy túl egyiket sem.

Zenét befogadni, igazán befogadni, az egy 'közkincs', nem pedig a magasan játszó zenészek privilégiuma.

[Luxor Audio]

Innen indultál:
"Zenélni és zenét tanulni sokkal olcsóbb és szórakoztatóbb, mint készülékeket cserélgetni, ezért ma már azt tanácsolnám minden zeneszeretőnek, hogy tanuljon meg néhány hangszeren játszani, ha el akar mélyülni a zenehallgatásban".

Majd ezt írod:
" Nem állítottam és nem is tanácsoltam, hogy hifizés helyett tessék zenélni".

Eszerint számodra a hifizés azonos a készülékek cserélgetésével? Mert akkor sajnos ebben sem értünk egyet.

Gyanítom, mások is látják, micsoda durva különbségek vannak az itt leírt gondolatok között már abban is, mi gondolunk a zenélésről, zenészekről. Mintha más planétán élnénk. Valakinek ez egy életen át tartó görnyedést jelent, amit már gyerekkorban kötelező elkezdeni. Más úgy képzeli el őket, hogy faarccal lejátszák a kottát fantázia nélkül, "vészesen tájékozatlanok", a hangzás(kultúrá)ról sincs fogalmuk. De olyan vélemény is elhangzott, hogy "a sokszázezer amatőr zenekarra sincs igazából szüksége a világnak". És (szerencsére) van, aki szerint a zenélés egyfajta szórakozás, passzió is lehet görcsök nélkül. Biztosra vehetjük, hogy e hobbitársaink a zenehallgatásról, hifizésről is teljesen mást gondolnak. Talán innen erednek a végeláthatatlan hifis viták?

Ismerőseim nagy része zenész, vagy legalábbis sok köze van a zenéhez. Olyan emberek között zajlott életem nagy része, akik nem csillapodó lelkesedéssel csiszolják saját hangzásukat, hifisták számára is meglepő összegeket költenek a saját hangszerükre, felszerelésükre és napokig lehet velük beszélgetni lemezekről, zenészekről. Van olyan barátom, aki 28 évesen kezdett el dobolni (igen, akkor jött rá), ma egy holland/brit zenekarral járja a világot nagy sikerrel. Apósom karmester, akinek szerintem több gondolata van (volt) a zenekultúráról, mint nekünk itt együttvéve, de nem érdekelte a HiFi. Gyerekkori barátom és zenésztársam az elmúlt 3 évtized talán legsikeresebb hazai zenekarának vezetője, énekese, aki otthon nem hallgat zenét. Több barátom is játszik szimfonikus zenekarokban (ők lennének a kottaolvasók?), miközben komoly HiFi rendszerük van otthon, némelyik még az AVX-et is olvasta régebben. Én magam 14 évesen alapítottam az első zenekaromat, de csak 24 évesen vettem részt először hivatalos zenei oktatáson (amikor már három zenekarban gitároztam, doboltam). Életemben kétszer játszottam kottából, mikor be kellett ugranom valahova, amúgy soha, pedig volt párezer fellépésem sokféle produkcióban.

Szóval döbbenettel olvasom, amit itt leírtatok néhányan, mindez nagyon messze van az én valóságomtól, ebből következően minimális esély van arra, hogy hasonló következtetéseink, véleményeink legyenek. Lehet, hogy nincs is értelme beszélgetnünk? Vagy pont emiatt kellene, egyfajta tudatos kontrollként?

[Rock60]

Csak hallgatok másokat, figyelek rájuk és keresem azokat a gondolatokat, amelyek kimunkáltabbak, logikusabbak, sőt, értékesebbek a sajátjaimná

Úgy gondolom, bogy a zenélés és a zenehallgatás minden formájának helye van, ameddig az élvezetet okoz és másnak nem árt.

Oriási !

[Sosztakovics]

Ez a beszélgetés kezd teljesen vakvágányon futni. Én biztos nem mondtam ilyet, de szerintem más sem, hogy hifizés helyett kéne zenélni... Valami nagyon félre ment.
Nekem csak annyi lett volna a mondandóm, hogy ha valaki hangszeren is játszik (nyilván nem fájdalmasan rosszul, mert ha van füle, akkor az neki sem jó) akkor talán a hallgatott zenét is jobban tudja értékelni, de még ez sem biztos. Ami biztos, hogy zenélni jó!
Én egyet értek azokkal a zene tanárokkal, és zenészekkel, akik azt mondják, hogy a zene mindenkiben benne van, "csak" meg kell tanulni kihozni belőle. Más kérdés, amiről Te beszélsz, az egy másik szint. Soundmánia meg úgy ahogy van mindent félreértett.

Szerintem jobb leszakadni erről a zenész / hifista keveredésről. Mert, ha valaki zenész, és nagyon jó szinten játszik egy hangszeren, az nem azt jelenti, hogy a hallgatott zenét jobban tudja értékelni. Nem. Legtöbbjüknek fogalma sincs a hangzáskultúráról, és vészesen tájékozatlanok, még a saját hangszerük előadóit / szerző zsenijeit sem ismerik, és fogalmuk sincs a kiadott lemezekről. Ülnek egy zenekarban, olvassák a kottát, játszanak, teszik a dolgukat. A kottától eltérni gáááz, saját gondoltat zéró, improvizáció?, azt sem tudják, mi is a szó jelentése.

Azt a fajta lelkesedést, amelyet errefelé tapasztalok olykor, én zenészek körében nagyon-nagyon ritkán láttam.

Kivételek?, persze, hogy vannak. Nem is kevés. Vannak jól tájékozott zenészek. Létezik ilyen is. És ha ez utóbbi zenész történetesen hifista, akkor jobb a helyzet sokkal, ilyet is ismerek. Mert a tájékozottságukhoz a hifizés ezerrel hozzájárult, mivel elkezdték figyelni a kiadott lemezeken az őket érdeklő dolgokat, és hopp, kiszélesedett a horizont rögtön.
Nyilván, van lemezkedvelő zenész is, aki totál nem hifizik. Ilyet is láttam, talán még többet is. Énszerintem ez is OK.

Hogy a zenéléssel jobban értjük a komolyzenét?, egy részét bizonyosan, nevezetesen a struktúra-orientáltságot: ez azt jelenti, hogy a bonyolult lejegyzéseket pontosan lejátszani, az nem könnyű, és aki ezt elszenvedi, az értékelni fogja pl. a könnyed és nívós előadásokat, akár lemezről is; a laikus nem fogja érteni, hogy az adott futam előadása hiba nélkül mekkora egy hőstett. Vagy hogy a sok szólam összetalálkozása az adott ponton, ahhoz mennyi mindennek kell teljesülnie. És itt jön az, hogy Úristen, mennyire nehéz és sok-sok-sok év kell, és hatévesen gyakorlatilag lekésted a kezdést, stb...
Óriási károkat okozott ez az elriasztó / kirekesztő elit-nagyképű zeneidegenítő zenészképzés és magatartás Magyarországon.

És az a másik baj, hogy ezzel a megközelítéssel csak az egyik alkotórész világosodik meg. A zene 'lényege', az messze-messze nem csak a szerkezetben rejlik. Itt mennek a viták nyilván ezerrel, a Fúga Művészete kedvelői, meg mondjuk Frescobaldi kedvelői között, az egyetértés az még várat magára.

Még egyszer: a jó hangzás szeretete, a jó hang szeretete, a hang-szépség szeretete, az nem a zenéléstől / nemzenéléstől függ. Ez egy hajlam, egy adottság, egy irányultság, - szerintem a zenészek között sem nagyobb ez az arány, mint az átlag populációban.
A zene hallgatása, az kell. Élőben is nagyon jó, gépről is nagyon jó lehet. A lényeg át fog jönni, egyeseknek bizonyosan. Akiknek meg nem, azt meg hiába fogjuk zeneiskolába járatni, vagy akár zongora elé ültetni.

A fuvolisták éveken át fejlesztik a szájtartásukat, az izmaikat, csakhogy a lehető legjobb hangot kihozhassák a hangszereikből. Éveket. Tudod mit jelent ez: éveket? Nap mint nap megszállottan dolgozni egy áhított hangért? Tudják, mit akarnak hallani és azt rendre el is érik. Te mit tettél eddig életedben a jó hanzásminőségért? Lecserélted a Naim elektronikát egy autós hifire? Bekötöttél egy vékonyka drótot az ezeréves hangsugárzódba? Véletlenül az szól, amit titkon mindig is reméltél, és csak az isteni szerencsén műlott, hogy megkaptad azt a hangot? Ebből az elképesztő egyéni teljesítményből fakad a zenészeket örökösen lekezelő fensőbbrendűséged? Bogányi a vagyonát beleölte egy hangszer megvalósításába, mert évtizedeken át volt egy hangideálja és nem engedett belőle. Hogy ez a hangszer elkészült, itt van, és a csodájára járnak? Láttad már? Hogy ezerrel folyik a világban a hangszerfejlesztés? Hogy amikor megalkotnak egy új csodahangszert, akkor semmin sem spórolnak, mert a zenészeknek kizárólag a jó kezelhetőség, teljesítmény és az elsőrangú hangzás számít? Stb. Nincs is értelme folytatni.

[Sosztakovics]

Nem beszélek a zenetanulás ellen. Sőt! Csak ha valaki későn kezdi el, felnőtt fejjel, rengeteg dolgot kénytelen lesz kihagyni. A zenetanulás nem gyorstalpaló tanfolyam. Nem ajánlgatjuk csak úgy fűnek-fának. Zenélni és zenét tanulni életstílus és elhivatottság. Belső kényszer szüli és tartja életben. Ezt meg kellene érteni. Faló beírásából nekem az jött le, hogy ne a hifizésre költsünk, helyette inkább kezdjünk el tanulni valamilyen hangszert. Ez így elsőre szépnek tűnik, a gondolatot nem a butaság szülte, csak hát a zenélés nem a hifizés olcsósított alternatívája. Annál egy kicsivel magasabbrendű dolog, és éppen ettől olyan borzasztóan nehéz. Sokkal egyszerűbb és élvezetesebb készülékeket cserélgetni, mint rendesen megtanulni játszani egy fuvolán van egy csellón. Elmélyülten akar valaki zenét hallgatni? Üljön le egy fotelba és úgy hallgassa! Ne cseréljen közben hengerfej tömítést a kocsijában! És ha ezután kedve támad zenét tanulni, ám tegye! De ne legyenek olyan illúziói, hogy majd úgy fog 10 év múlva zongorázni mint pl Hélène Grimaud.

Elképedve olvasom soraidat, meg ezt az egész beszélgetést. Nagyjából ugyanannyi időt, 4 évtizedet töltöttem zenéléssel és HiFi-vel, ezek mellett kicsit kevesebb ideig, kb 3 évtizedig voltam hangmérnök, így van némi - elfogultság és előítélet nélküli - véleményem mindhárom tevékenységről.

Egyáltalán nem kötelező gyerekkorban elkezdeni a zenetanulást, bár nyilván nem árt. A zene a kultúránk része, ezért van intenzív zenei és művészeti oktatás minden jóléti társadalomban, de ennek nem az a célja, hogy mindenkiből világsztár zenész legyen. Több ismerősömnek telt kemény hangszeres és zeneelméleti oktatással a gyerekkora és biztosan nem mondanák, hogy ennek nem volt nagy ára, hiszen rengeteg dolog kimaradt az életükből a rendkívül magas elvárások miatt, miként az élsportolóknál is. Amit mondasz, hogy aki "későn kezdi el, felnőtt fejjel, rengeteg dolgot kénytelen lesz kihagyni", annak az ellenkezője is igaz.

De mondanóm lényege sokkal inkább az alapszintű zeneértés és zenei ismeret, amihez egyáltalán nem kell egy fél élet. Micsoda negatív gondolat az, hogy aki nem képes Grimaud szintjén muzsikálni, az bele se kezdjen? Akkor mi a fene pl. a népzene? Vagy miért létezik többszázezer amatőr zenekar? A versenysportot sem érdemes keverni a tömegsporttal, utóbbit bármilyen korban el lehet kezdeni és lehet végezni, sőt gyakorlatilag kötelező lenne, miként a zeneoktatásnak is annak kellene lennie. Mindkettő a szórakozásról szól, míg a versenysport és a sztárzenészek élete a teljesítményről.

Hogy kinek mi okoz élvezetet, az magánügy és semennyire sem vitatéma. Én imádtam zenélni és hifizni is. Ezek bár néha furcsán méregették egymást, de nálam soha nem voltak haragban, nem konkurálnak, nagyon is jó barátok és támogatják egymást, ám egyikük sem képes helyettesíteni a másikat, ezért butaság őket alternatívaként beállítani. Aki figyelmesen olvasta korábbi soraimat, vélhetően értelmezni is tudta azokat. Nem állítottam és nem is tanácsoltam, hogy hifizés helyett tessék zenélni.

Hogy kapcsolódjak a topik címéhez is... Bármilyen témát, kérdést ki lehet sarkítani, eltúlozni, bizarr módon elszakadni a valóságtól, de ez általában a tudatos kontroll hiányát és erős elfogultságot, elvakultságot jelez, amiket nevezhetünk mániának is.

Ez a beszélgetés kezd teljesen vakvágányon futni.

Nagyon visszafogottan fogalmaztál.

Innen indultál:
"Zenélni és zenét tanulni sokkal olcsóbb és szórakoztatóbb, mint készülékeket cserélgetni, ezért ma már azt tanácsolnám minden zeneszeretőnek, hogy tanuljon meg néhány hangszeren játszani, ha el akar mélyülni a zenehallgatásban".

Majd ezt írod:
" Nem állítottam és nem is tanácsoltam, hogy hifizés helyett tessék zenélni".

[Retrofuturista]

Amikor az egóm hatalmasra duzzad, azt gondolom, az a jó és rossz, helyes és helytelen, ami SZERINTEM az.

Amikor az egóm hatalmasra duzzad, azt gondolom, hogy az ÉN tudásom, értékítéletem jóról, rosszról, helyesről és helytelenről kimunkáltabb, megalapozottabb, logikusabb, jóval értékesebb, mint a túlnyomó többségé.

Kemény munkával megtanultam felismerni, ha az egóm akkorára nőtt, mint egy ház. Ilyenkor csendben vagyok. Csak hallgatok másokat, figyelek rájuk és keresem azokat a gondolatokat, amelyek kimunkáltabbak, logikusabbak, sőt, értékesebbek a sajátjaimnál.

Egóm a csendtől szép lassan valóságosra zsugorodik, azaz egészen parányi lesz. Elkezd fontos lenni az, hogy mindenki jól érezze magát körülöttem. Elkezdem észrevenni, ahogy hibázok és nem szégyellem beismerni.

Úgy gondolom, bogy a zenélés és a zenehallgatás minden formájának helye van, ameddig az élvezetet okoz és másnak nem árt.

[pärt]

Talán egy kicsit két malomban őröltök.

Fapaci az emberek saját maguk örömére eltöltött hobbijáról beszél, legyen szó fotózásról, kerékpározásról, kocogásról, vagy zenélésről. Nyilván az eggyüteshez nem árt egy pár társ, és a teniszhez is legalább egy... A színvonal olyan, amilyen, mondhatnók, kinek, mi köze hozzá.

SoundMánia a zenélés professzionális oldaláról beszél, ami egy szolgáltatás, amiért fizet, amire készűl a "megrendelő " és időt vesz el az életéből, ezért nem árt, ha minél magasabb színvonalú.

/ szvsz/

Na ja, csak éppen szó sem volt a hivatás szinten űzött zenélésről. A hifizésnek talán egyetértésben elfogadott célja a zene élvezete volna, a felvetés szerint a zenetanulás egy másik irányból vinne közelebb ugyanehhez. Ide kavarodott be a professzionális zenélés, a zenetanuló környezetének szenvedése, a felnőttkori tanulás hiábavalósága, meg a többi. Persze ha belódul a fantázia...

[chord_]

Ez a beszélgetés kezd teljesen vakvágányon futni. Én biztos nem mondtam ilyet, de szerintem más sem, hogy hifizés helyett kéne zenélni... Valami nagyon félre ment.
Nekem csak annyi lett volna a mondandóm, hogy ha valaki hangszeren is játszik (nyilván nem fájdalmasan rosszul, mert ha van füle, akkor az neki sem jó) akkor talán a hallgatott zenét is jobban tudja értékelni, de még ez sem biztos. Ami biztos, hogy zenélni jó!
Én egyet értek azokkal a zene tanárokkal, és zenészekkel, akik azt mondják, hogy a zene mindenkiben benne van, "csak" meg kell tanulni kihozni belőle. Más kérdés, amiről Te beszélsz, az egy másik szint. Soundmánia meg úgy ahogy van mindent félreértett.

Szerintem jobb leszakadni erről a zenész / hifista keveredésről. Mert, ha valaki zenész, és nagyon jó szinten játszik egy hangszeren, az nem azt jelenti, hogy a hallgatott zenét jobban tudja értékelni. Nem. Legtöbbjüknek fogalma sincs a hangzáskultúráról, és vészesen tájékozatlanok, még a saját hangszerük előadóit / szerző zsenijeit sem ismerik, és fogalmuk sincs a kiadott lemezekről. Ülnek egy zenekarban, olvassák a kottát, játszanak, teszik a dolgukat. A kottától eltérni gáááz, saját gondoltat zéró, improvizáció?, azt sem tudják, mi is a szó jelentése.

Azt a fajta lelkesedést, amelyet errefelé tapasztalok olykor, én zenészek körében nagyon-nagyon ritkán láttam.

Kivételek?, persze, hogy vannak. Nem is kevés. Vannak jól tájékozott zenészek. Létezik ilyen is. És ha ez utóbbi zenész történetesen hifista, akkor jobb a helyzet sokkal, ilyet is ismerek. Mert a tájékozottságukhoz a hifizés ezerrel hozzájárult, mivel elkezdték figyelni a kiadott lemezeken az őket érdeklő dolgokat, és hopp, kiszélesedett a horizont rögtön.
Nyilván, van lemezkedvelő zenész is, aki totál nem hifizik. Ilyet is láttam, talán még többet is. Énszerintem ez is OK.

Hogy a zenéléssel jobban értjük a komolyzenét?, egy részét bizonyosan, nevezetesen a struktúra-orientáltságot: ez azt jelenti, hogy a bonyolult lejegyzéseket pontosan lejátszani, az nem könnyű, és aki ezt elszenvedi, az értékelni fogja pl. a könnyed és nívós előadásokat, akár lemezről is; a laikus nem fogja érteni, hogy az adott futam előadása hiba nélkül mekkora egy hőstett. Vagy hogy a sok szólam összetalálkozása az adott ponton, ahhoz mennyi mindennek kell teljesülnie. És itt jön az, hogy Úristen, mennyire nehéz és sok-sok-sok év kell, és hatévesen gyakorlatilag lekésted a kezdést, stb...
Óriási károkat okozott ez az elriasztó / kirekesztő elit-nagyképű zeneidegenítő zenészképzés és magatartás Magyarországon.

És az a másik baj, hogy ezzel a megközelítéssel csak az egyik alkotórész világosodik meg. A zene 'lényege', az messze-messze nem csak a szerkezetben rejlik. Itt mennek a viták nyilván ezerrel, a Fúga Művészete kedvelői, meg mondjuk Frescobaldi kedvelői között, az egyetértés az még várat magára.

Még egyszer: a jó hangzás szeretete, a jó hang szeretete, a hang-szépség szeretete, az nem a zenéléstől / nemzenéléstől függ. Ez egy hajlam, egy adottság, egy irányultság, - szerintem a zenészek között sem nagyobb ez az arány, mint az átlag populációban.
A zene hallgatása, az kell. Élőben is nagyon jó, gépről is nagyon jó lehet. A lényeg át fog jönni, egyeseknek bizonyosan. Akiknek meg nem, azt meg hiába fogjuk zeneiskolába járatni, vagy akár zongora elé ültetni.

[Rock60]

Talán egy kicsit két malomban őröltök.

Fapaci az emberek saját maguk örömére eltöltött hobbijáról beszél, legyen szó fotózásról, kerékpározásról, kocogásról, vagy zenélésről. Nyilván az eggyüteshez nem árt egy pár társ, és a teniszhez is legalább egy... A színvonal olyan, amilyen, mondhatnók, kinek, mi köze hozzá.

SoundMánia a zenélés professzionális oldaláról beszél, ami egy szolgáltatás, amiért fizet, amire készűl a "megrendelő " és időt vesz el az életéből, ezért nem árt, ha minél magasabb színvonalú.

/ szvsz/

[Luxor Audio]

Hogy kinek mi okoz élvezetet, az valóban magánügy, viszont had szólja már le az ember a tehetségtelen és a gyenge zenéket, zenészeket. Mert a minőség szintje viszont nem kellene hohy a magánürügyre hivatkozva egyre lejjebb szakadjon akár ahogy említetted a sokszázezer amatőr zenekarra sincs igazából szüksége a világnak.

Leszólhatod őket, miként a hobbikocogókat is, mert nem futnak világcsúcs időt, de ilyen reakcióhoz nem akármilyen sötétségű lélek és embertelenség szükségeltetik. A logikáddal élve mondhatnám, hogy senki ne merészeljen hifizni, akinek nincs legalább egy zenész, akusztikai és elektronikai diplomája. Elég nagy badarság lenne.

Ha valamire nagy szüksége van most a világnak és benne az embereknek, az pontosan a zenéléshez hasonló ténykedések, hobbik, elfoglaltságok. Durva tévedésben vagy, ha azt gondolod, mindenki sztár akar lenni, aki hangszert, fényképezőgépet, ecsetet, teniszütőt fog a kezébe. Az csak egy kisebbség, miként a HiFi-ben sem kergeti mindenki folyamatosan a JOBB hangot, sokan megállnak egy számukra elfogadható szinten és könnyen lehet, hogy ők az elégedettebb hobbitársaink a mókuskerék tekerőkkel szemben.

A házam alsó szintjén egy próbaterem üzemel, 30-50 zenekar jár ide rendszeresen és láss csodát, többségük nem akar fellépni, "csupán" szeretnek együtt muzsikálni. És ez a fajta zenélés legalább annyira fontos, mint a világsztárok koncertjei.