Lemezjátszó

[tibi62]

Szervusztok,
Hamarosan veszek egy Luxman PD-272 lemezjátszót. Segítség kellene hangszedő vásárlásban. Elsősorban MM, vagy magas kimenetű MC -t szeretnék. Mivel viszonylag könnyű a lemezjátszón lévő Micro-Seiki TA-1 hangkar, így ha jól értem nagy engedékenységű hangszedő kellene hozzá.
Köszönöm a segítséget. :)

[Rock60]

Egyébként, most jut eszembe, hogy maradt valami a Sanyo-ból!
Megvan a csapágya, tokkal-vonóval, azt gondolom az maga a motor is./?/
Teljesen át lett alakítva a gépezet.
Független felfüggesztést kapott, olajcsillapítású ruróstagokkal. A subsasszija két 16 milis rétegeltlemezből készült, bitumenlemezt közéjük préselve.
Vettem egy Revox magnóból kiszerelt Papst motort. Esztergáltattam rá bronzból meghajtótárcsát, azon átvetve a cérnát hajtottam a Sanyo tányérját a palástjánál fogva. / Mint a nagyok. /
A motor természetesen külön házban, gumiszalagokon lógott a futóműtől 60 centire.
Nagyjából ennyi. Megfosztva DD-ségétől és merev vázától, még egy kicsit szórakoztattuk egymást, de be kellett látnom, nem sikerült belőle Goldmund Reference-t faragnom.
Alkatrészenként piacra kerűlt, de a csapágyházat és a Papst motort a házikójával együtt megtartottam, hátha később kedvem támadna újabb csodálatos futóművet építeni.
Kedvem volt, csak időm nem, egy idő óta már kedvem sincs.
Kár, hogy nincs meg gyári állapotában - olyan volt mint az új - beneveznék a vintage-bizniszbe.

[alfaati]

Azt hittem, több lesz a vége.

Én is! De van magyarázat. Felkerűlt egy másik 2 napja ugyan ilyen állapotban. Négy nap múlva jár le azon licit. Ez nem kedvezett az eladónak. Dömping van!

[Rock60]

Azt hittem, több lesz a vége.

[Voyager]

Nem tudom érdekel-e bárkit....

Viccelsz, bolondozol? Zseniális az egész... Kenwood Trio

https://www.l-07d.com/tonearm.htm

[alfaati]

Nem tudom érdekel-e bárkit, de lesz ami lesz, én megosztom!
434 ezer Yenért ment el ma licitben az L 07D.
Új ára 1979-ben 450.000 Yen volt.

1,4 -1,6 millió (árfolyam függő).

[Rock60]

Nem tudom- tényleg nem tudom - hogy a kar tömegéhez választani hangszedőt, mennyire létfontosságú. Többen olvashattunk olyan megjegyzéseket, hogy elvileg egymáshoz nem illő kar-hangszedő kombók meglepően jól szóltak, míg a papíron egymáshoz passzolók kevésbé.
Én soha nem eszerint párosítottam ezeket - lévén régen nem is hallottam ilyesmiről - de sosem éreztem ennek hátrányát, lehet szerencsém volt.
/ Nem hinném, hogy a Sanyo-nak a csúcs-közeli Technics lett volna a legnagyobb baja./

[Rock60]

Nem skatulyáztam be a Sanyo márkát.
Volt ferde pultos deckem, kettő is, discoztam velük, nagyon szerettem, accu töltők, baby accu, lapozós ébresztős rádió, stb.
Nem volt semmi bajom velük, talán ezért vártam / sokkal / többet a lemezjátszótól.
Az S - karban a Shell helyén az a nagy, Shellel egybeintegrált fekete Technics MM hangszedő volt, ami állítólag az egyik legjobb MM hangszedő volt akkortájt. / Erre is csak a múltkori csevegéseink kapcsán jöttem rá./
Hogy hogy volt beállítva a kar, meg nem mondom, amennyire tudtam, beállítottam, nem rosszabbul mint a többi herkentyűmet.
A Nad-ba teljesen más hangszedő kerűlt, egy magas kimenetű Ortofon X1 MC. Ez az Ortofon biztosan gyengébb jószág, mint a Technics.
A Heybrook-Syrinx-ben egy Vdh.DDT MC volt, amihez állítólag nem sok köze volt Vdh. mesternek.
Ez a kombó nagyon elporolta a Sanyo-t, közük nem volt egymáshoz.

Persze, én is szívesen elmolyolnék egy ilyen Kenwood-dal, ki nem ?
Még szívesen birtokolnék is egyet, ki nem ?
De, hogy annyi pénzt biztosan nem adnék érte, mint amennyiért leütik a licitet, az hétszentség.

[alfaati]

A Sanyo/OTTO TP 1000D védelmében még azért annyit érdemes elmondani, hogy azon egy olyan ACOS LUSTRE GST-1 Koshin dizájn kar van (1976-77) aminek nem közölték az effektív tömegét hivatalosan sosem. Persze meg lehet mérni de az szétszerelést kíván. Erről a karról mindenki szuperlatívuszokban ír! De a fenti hiányos adat és más felmerülő problémák pl. 100Hz-re megadott engedékenység a japánoknál egy becsűlt adat alapján számolható ki 10Hz-re, ami nem kellően pontos. Ami később további hibákkal kiegészűlhet ha nem a gyári heashellel használjuk és nem tudjuk annak mennyi a tömege, vagy nem számoljuk bele a csavarok tömegét, stb.
Néhányan azt állítják ez a kar a 6g feletti tömegű és közepesen alacsony vagy alacsony engedékenysègű hangszedőkkel hozza a legjobbat a gyári headshellel. Ebből arra a következtésre lehet jutni, hogy egy közepesen nehéz kar lehet a GS T1.
Egy biztos, kell kísérletezni a shellekkel, be kell állítani rendesen mérőlemezzel a tracking force-ot és side force-ot. Elképzelhető, hogy magas engedékenységű hangszedőkkel nem lesz az ember elájulva tőle. Már én is jártam így 'medium mass' karral.
Rock! Biztos, hogy nem a karon múlt! Koshin fantasztikus karokat csinált. A GS-T 801 egy innovációs bravúr.
Rega is az Acos Lustrétól vásárolt egy időben.

[supravox]

Amúgy pld a Garrard hangját nagyon bírom.
Az egyik müncheni show-n egy alap SPU-val embertelen jól szólt.
Meg a Lenco L75 is szimpi.
Lencom volt is.
Hiába volt teljesen felújítva a kisiparossága mindig feszélyezett kicsit.

[supravox]

De azt nem belátni,hogy az európai,főleg az angol lemezjátszógyártás pattintott kőkorszak volt az akkor japán technológiához képest....

Ilyet sem szabad kijelenteni főleg, hogy baromira nem mindegy melyik korszakról beszélünk. pl. a Garrard 301, eléggé elismert és elterjedt volt a broadcasting világában. (az 1900-as évek elején létrehozott vállalkozásról beszélünk, amikor még japánban nem igazán volt elterjedve az elektromosság sem)

ui: egyébként én nagyon szeretem ezeket a 70-es 80-as Nippon gépeket. pl: Micro Seiki DDX (1976)

A Garrard 301-et 1953 körül mutatták be.
Ja és:

Screenshot_20230115_111333_Chrome.jpg (272.05 KiB) Megtekintve 1131 alkalommal

[Voyager]

De azt nem belátni,hogy az európai,főleg az angol lemezjátszógyártás pattintott kőkorszak volt az akkor japán technológiához képest....

Ilyet sem szabad kijelenteni főleg, hogy baromira nem mindegy melyik korszakról beszélünk. pl. a Garrard 301, eléggé elismert és elterjedt volt a broadcasting világában. (az 1900-as évek elején létrehozott vállalkozásról beszélünk, amikor még japánban nem igazán volt elterjedve az elektromosság sem)

ui: egyébként én nagyon szeretem ezeket a 70-es 80-as Nippon gépeket. pl: Micro Seiki DDX (1976)

[SoundMania]

Pontosan.
Sztem a Linn-t meg társait /Roksan:))/ dekopírfűrésszel farigcsálták...

A mai projekteket azzal csinálják kb szintén, a Linn meg a Roksan mégis jobban szól és még használtan is drágább. De ezt most hagyjuk is. Már írtam, kíváncsi lennék ilyen japán nagyágyú hangjára, mert a teka legfeljebb műszakilag lehet az, hangjában messze nem.
Azonos hangszedőkkel messze rosszabb mint Systemdek llx pláne Linn, Roksan.... Az meg nem mond sokat, hogy ha azt mondják arra a kérdésre, hogy miért jobb, hogy "azért mert".

Szerinted miért jobb mondjuk egy Roksan mint egy Technics SL1210mk5?
Azért mert Te úgy hallottad?
Ilyen érvet én is fel tudok hozni tucatszám.
De azt nem belátni,hogy az európai,főleg az angol lemezjátszógyártás pattintott kőkorszak volt az akkor japán technológiához képest,hát minimum szürkevakságot feltételez.

Mi másra tudnám állítani mint az általam hallottakra? A tiédre ami annyi amit alatta írtál?! :)
Műszakilag semmi kifogásom nem volt ellenük, csak abban nem vagyok biztos, hogy nem elég-e akár egy Roksan minimalizmusa, elég jó csapággyal, motorral, karral, a japánok kallantyúi, biz-baszai mellett, ami persze lehet műszakilag magasabb szintű is. De már írtam, 75-körüli időből a Roksan csapágya pl most is jó.

[supravox]

A japán gyártóknak minden rendelkezésükre állt,hogy fejleszthessenek -gyárthassanak már akkor is amikor a Linn mindössze egy darab Okuma LC 100 CNC géppel rendelkezett. (az is japán)

Pontosan.
Sztem a Linn-t meg társait /Roksan:))/ dekopírfűrésszel farigcsálták...

A mai projekteket azzal csinálják kb szintén, a Linn meg a Roksan mégis jobban szól és még használtan is drágább. De ezt most hagyjuk is. Már írtam, kíváncsi lennék ilyen japán nagyágyú hangjára, mert a teka legfeljebb műszakilag lehet az, hangjában messze nem.
Azonos hangszedőkkel messze rosszabb mint Systemdek llx pláne Linn, Roksan.... Az meg nem mond sokat, hogy ha azt mondják arra a kérdésre, hogy miért jobb, hogy "azért mert".

Szerinted miért jobb mondjuk egy Roksan mint egy Technics SL1210mk5?
Azért mert Te úgy hallottad?
Ilyen érvet én is fel tudok hozni tucatszám.
De azt nem belátni,hogy az európai,főleg az angol lemezjátszógyártás pattintott kőkorszak volt az akkor japán technológiához képest,hát minimum szürkevakságot feltételez.

[alfaati]

Akinek volt már korábban gagyi tojáshély, vagy akár középkategóriás DD-játszója, sokunkban kialakulhatott egy óvatos fenntartás, alkalmasint egy enyhe előítélet a negatív tapasztalatok okán.
Mindenesetre, ha egy cég, vagy egy egész iparág termelésének max. egy százalékát teszi ki a prémium termék a tömegszemétből
/ Folyt./

Nem csak 1%-ot tett ki a felső-közép illetve csúcs kategória! Már leírtam, hogy a prémium kategória ázsiai piacra készűlt! Nem a gagyira volt igény japánban, hanem a prémium kategóriára. A gagyi addíg is elérhető volt nagy választékban. Az emberek kivoltak éhezve egy olyan hangminőségre ami azonnal érzelmeket, gyönyört vált ki és még a szoba dísze is lehet. Japánban a 60-as, 70-es években olyan magas volt az életszínvonal a nagyvárosokban, hogy mi azt a komcsi 'falmögötti' hermetikusan elzárt multunkkal el sem tudjuk képzelni. A vásárlók között rengeteg képzett mérnök vagy zenész volt. Nem tudtad volna őket átverni gagyival. Jobbat igényeltek annál.
Az egyik angol nyelvű fórumon olvastam japán faszitól aki abban a korszakban élte 30-as éveit, hogy volt olyan pénzes japán audiophile vásárló aki pl. felvette az L-oD céggel a kapcsolatot és elmondta, hogy neki még annál is jobb hangfal kell ami most csúcsmodellként kapható. Elég furcsa számunkra és én is meglepődtem, de képzeld abban az időben a cégek egy része kielégítette az ilyen igényeket. Hosszú várakozási idő, nagyon drága végösszeg jellemezte ezeket a projecteket, de előre vitte a szakmát, az innovációt. Az ember aki elmesélte a történetet ott dolgozott a Hitachinál akkoriban.

A Sanyo 1000-es nyilván elmarad azoktól amiket korábban beraktam. Minden gyártó a rendelkezésére álló pénzhez mérten invesztált fejlesztésekbe. Ez a lemezjátszó nem összevethető egy Sony PS-X9 minőségével.
De pl. ha te 1978-ban jutsz hozzá egy ilyenhez akkor hidd el örűlsz mint majom a farkának. Tudtommal a NAD 5120 (Tesla NC470) pedig csak a 80-as évek elején kerűl forgalomba. Jó kis gép volt, de volt hallható nyávogása. Viszont azért a pénzért valóban jó vétel volt. A kérdés, hogy te a Sanyo-ban ugyan azt a hangszedőt használtad-e mint a NAD-ban? Bevolt-e állítva a VTA precízen? Volt-e egyáltalán bemérő lemezed? Volt-e pro tracktorod, hogy az azimuthot rendesen beállítsd? Milyen hangszedővel próbálkoztál? Mert az OTTO komolyabb hangszedőket is ki tud szolgálni. A NAD és OTTO összehasonlítása MC hangszedővel is megvolt?
A Sanyo példáúl 5 évet töltött egy habosított fém mélyközép sugárzó kifejlesztésével és öntötte bele a pénzt zsák számra. Csak azért, hogy létrehozza azt a legtökéletesebb hangzást és minőséget amit addíg senki el sem tudott képzelni, hogy megvalósítható! 1978-ban befejeződik a csúcs hangfal fejlesztés, és az is bukással végződik. Nem tudják eladni a kívánt darabszámot. A Sanyo név nem cseng jól. Az emberek beskatulyázták a gyártót, pont úgy mint te!

[SoundMania]

Hát igen, nálunk a köztudatban a Japán lemezjátszó, mint az olcsó, műanyag
tömegtermék él, mivel hozzánk csak ezek jutottak el. Nincs ezzel baj, mert legtöbbünk ilyeneken szocializálódott(én is), de ma az internet segítsegével igen könnyen tájékozódhatunk.
Gondolm alfaati szakkolléga sem tett csak e miatt, több hetes Japán túrát, sőt, azt sem hiszem, hogy csak neki külön, fű alatt a Japánok küldtak volna a 80' években ilyen csúcs gépeiből meghallgatásra.
Érdeklődött utána, vette a fáradtságot és informálodott ezek a komoly Japán gépek területén, és ahogy látom a szakértőjük lett. Azzal együtt, hogy nekem valószínűleg soha nem lesz ilyen(soha nem mond, hogy soha) Japán csúcs gépem, én szívesen olvasom az írásait róluk. Nagyon érdekes színfoltja ennek a technikának.
Sokan(én sem) legtöbbjüknek a letezéséről sem tudtunk, mivel hozzánk, a "vasfüggöny" mögé nem jutottak el. Ahogy kiderült, ezek jobbára belpiacos készülékek voltak, de gondolom a tegeren túlra is eljutottak ezek a fnommechanikai remekművek.
Én szívesen kipróbálnék akár egy ilyen Kenwood-ot, elmolyolnék a mindent is lehet állítani karjával.
Véleményem szerint ezek a nagyágyúk joócskán megelőzték a korukat, nem véletlenül örvendenek még ma is ilyen népszerűségnek.
A tecnikai tudásról meg csak annyit, hogy pl. a Linn a mai napig Japánban gyártatja a hangkarjait, talán nem véletlenűl.

A japán gyártóknak minden rendelkezésükre állt,hogy fejleszthessenek -gyárthassanak már akkor is amikor a Linn mindössze egy darab Okuma LC 100 CNC géppel rendelkezett. (az is japán)

Pontosan.
Sztem a Linn-t meg társait /Roksan:))/ dekopírfűrésszel farigcsálták...

A mai projekteket azzal csinálják kb szintén, a Linn meg a Roksan mégis jobban szól és még használtan is drágább. De ezt most hagyjuk is. Már írtam, kíváncsi lennék ilyen japán nagyágyú hangjára, mert a teka legfeljebb műszakilag lehet az, hangjában messze nem.
Azonos hangszedőkkel messze rosszabb mint Systemdek llx pláne Linn, Roksan.... Az meg nem mond sokat, hogy ha azt mondják arra a kérdésre, hogy miért jobb, hogy "azért mert".

[József1960]

Csak a pontosság kedvéért: Okuma LC 20. A Linn csak a tányért, belső tányért,és a motor szíjtárcsát gyártotta Glasgowban. Minden más beszállítóktól származott. Ezért is volt indokolatlanul drága. A Thorens napi 800(!) kart gyártott otthon, Wettingenben.

[supravox]

Jó reggelt, Mindenkinek !
Nem ragaszkodom feltétlenűl az álláspontomhoz, csak az ökör konzekvens.
Az elmondottak alapján valóban több lehet abban a Kenwoodban, mint amit első látásra kinéztem belőle.
Mi lehet ennek az oka ?
Akinek volt már korábban gagyi tojáshély, vagy akár középkategóriás DD-játszója, sokunkban kialakulhatott egy óvatos fenntartás, alkalmasint egy enyhe előítélet a negatív tapasztalatok okán.
Mindenesetre, ha egy cég, vagy egy egész iparág termelésének max. egy százalékát teszi ki a prémium termék a tömegszemétből felbukkanva, hogy lám, mi ilyet is tudunk, hát elnézést kérünk, hogy nem annak alapján itélünk meg egy márkát, gyártót.
Valójában nagyon örülök alfaati részletekbe menő írásának, sok, számomra új információt osztott meg velünk. De, ami miatt különösen örülök, az a Sanyo lemezjátszó említése, és a fotó belinkelése volt.
/ Folyt./

Hát igen, nálunk a köztudatban a Japán lemezjátszó, mint az olcsó, műanyag
tömegtermék él, mivel hozzánk csak ezek jutottak el. Nincs ezzel baj, mert legtöbbünk ilyeneken szocializálódott(én is), de ma az internet segítsegével igen könnyen tájékozódhatunk.
Gondolm alfaati szakkolléga sem tett csak e miatt, több hetes Japán túrát, sőt, azt sem hiszem, hogy csak neki külön, fű alatt a Japánok küldtak volna a 80' években ilyen csúcs gépeiből meghallgatásra.
Érdeklődött utána, vette a fáradtságot és informálodott ezek a komoly Japán gépek területén, és ahogy látom a szakértőjük lett. Azzal együtt, hogy nekem valószínűleg soha nem lesz ilyen(soha nem mond, hogy soha) Japán csúcs gépem, én szívesen olvasom az írásait róluk. Nagyon érdekes színfoltja ennek a technikának.
Sokan(én sem) legtöbbjüknek a letezéséről sem tudtunk, mivel hozzánk, a "vasfüggöny" mögé nem jutottak el. Ahogy kiderült, ezek jobbára belpiacos készülékek voltak, de gondolom a tegeren túlra is eljutottak ezek a fnommechanikai remekművek.
Én szívesen kipróbálnék akár egy ilyen Kenwood-ot, elmolyolnék a mindent is lehet állítani karjával.
Véleményem szerint ezek a nagyágyúk joócskán megelőzték a korukat, nem véletlenül örvendenek még ma is ilyen népszerűségnek.
A tecnikai tudásról meg csak annyit, hogy pl. a Linn a mai napig Japánban gyártatja a hangkarjait, talán nem véletlenűl.

A japán gyártóknak minden rendelkezésükre állt,hogy fejleszthessenek -gyárthassanak már akkor is amikor a Linn mindössze egy darab Okuma LC 100 CNC géppel rendelkezett. (az is japán)

Pontosan.
Sztem a Linn-t meg társait /Roksan:))/ dekopírfűrésszel farigcsálták...

[József1960]

Jó reggelt, Mindenkinek !
Nem ragaszkodom feltétlenűl az álláspontomhoz, csak az ökör konzekvens.
Az elmondottak alapján valóban több lehet abban a Kenwoodban, mint amit első látásra kinéztem belőle.
Mi lehet ennek az oka ?
Akinek volt már korábban gagyi tojáshély, vagy akár középkategóriás DD-játszója, sokunkban kialakulhatott egy óvatos fenntartás, alkalmasint egy enyhe előítélet a negatív tapasztalatok okán.
Mindenesetre, ha egy cég, vagy egy egész iparág termelésének max. egy százalékát teszi ki a prémium termék a tömegszemétből felbukkanva, hogy lám, mi ilyet is tudunk, hát elnézést kérünk, hogy nem annak alapján itélünk meg egy márkát, gyártót.
Valójában nagyon örülök alfaati részletekbe menő írásának, sok, számomra új információt osztott meg velünk. De, ami miatt különösen örülök, az a Sanyo lemezjátszó említése, és a fotó belinkelése volt.
/ Folyt./

Hát igen, nálunk a köztudatban a Japán lemezjátszó, mint az olcsó, műanyag
tömegtermék él, mivel hozzánk csak ezek jutottak el. Nincs ezzel baj, mert legtöbbünk ilyeneken szocializálódott(én is), de ma az internet segítsegével igen könnyen tájékozódhatunk.
Gondolm alfaati szakkolléga sem tett csak e miatt, több hetes Japán túrát, sőt, azt sem hiszem, hogy csak neki külön, fű alatt a Japánok küldtak volna a 80' években ilyen csúcs gépeiből meghallgatásra.
Érdeklődött utána, vette a fáradtságot és informálodott ezek a komoly Japán gépek területén, és ahogy látom a szakértőjük lett. Azzal együtt, hogy nekem valószínűleg soha nem lesz ilyen(soha nem mond, hogy soha) Japán csúcs gépem, én szívesen olvasom az írásait róluk. Nagyon érdekes színfoltja ennek a technikának.
Sokan(én sem) legtöbbjüknek a letezéséről sem tudtunk, mivel hozzánk, a "vasfüggöny" mögé nem jutottak el. Ahogy kiderült, ezek jobbára belpiacos készülékek voltak, de gondolom a tegeren túlra is eljutottak ezek a fnommechanikai remekművek.
Én szívesen kipróbálnék akár egy ilyen Kenwood-ot, elmolyolnék a mindent is lehet állítani karjával.
Véleményem szerint ezek a nagyágyúk joócskán megelőzték a korukat, nem véletlenül örvendenek még ma is ilyen népszerűségnek.
A tecnikai tudásról meg csak annyit, hogy pl. a Linn a mai napig Japánban gyártatja a hangkarjait, talán nem véletlenűl.

A japán gyártóknak minden rendelkezésükre állt,hogy fejleszthessenek -gyárthassanak már akkor is amikor a Linn mindössze egy darab Okuma LC 100 CNC géppel rendelkezett. (az is japán)

[zoli73]

Jó reggelt, Mindenkinek !
Nem ragaszkodom feltétlenűl az álláspontomhoz, csak az ökör konzekvens.
Az elmondottak alapján valóban több lehet abban a Kenwoodban, mint amit első látásra kinéztem belőle.
Mi lehet ennek az oka ?
Akinek volt már korábban gagyi tojáshély, vagy akár középkategóriás DD-játszója, sokunkban kialakulhatott egy óvatos fenntartás, alkalmasint egy enyhe előítélet a negatív tapasztalatok okán.
Mindenesetre, ha egy cég, vagy egy egész iparág termelésének max. egy százalékát teszi ki a prémium termék a tömegszemétből felbukkanva, hogy lám, mi ilyet is tudunk, hát elnézést kérünk, hogy nem annak alapján itélünk meg egy márkát, gyártót.
Valójában nagyon örülök alfaati részletekbe menő írásának, sok, számomra új információt osztott meg velünk. De, ami miatt különösen örülök, az a Sanyo lemezjátszó említése, és a fotó belinkelése volt.
/ Folyt./

Hát igen, nálunk a köztudatban a Japán lemezjátszó, mint az olcsó, műanyag
tömegtermék él, mivel hozzánk csak ezek jutottak el. Nincs ezzel baj, mert legtöbbünk ilyeneken szocializálódott(én is), de ma az internet segítsegével igen könnyen tájékozódhatunk.
Gondolm alfaati szakkolléga sem tett csak e miatt, több hetes Japán túrát, sőt, azt sem hiszem, hogy csak neki külön, fű alatt a Japánok küldtak volna a 80' években ilyen csúcs gépeiből meghallgatásra.
Érdeklődött utána, vette a fáradtságot és informálodott ezek a komoly Japán gépek területén, és ahogy látom a szakértőjük lett. Azzal együtt, hogy nekem valószínűleg soha nem lesz ilyen(soha nem mond, hogy soha) Japán csúcs gépem, én szívesen olvasom az írásait róluk. Nagyon érdekes színfoltja ennek a technikának.
Sokan(én sem) legtöbbjüknek a letezéséről sem tudtunk, mivel hozzánk, a "vasfüggöny" mögé nem jutottak el. Ahogy kiderült, ezek jobbára belpiacos készülékek voltak, de gondolom a tegeren túlra is eljutottak ezek a fnommechanikai remekművek.
Én szívesen kipróbálnék akár egy ilyen Kenwood-ot, elmolyolnék a mindent is lehet állítani karjával.
Véleményem szerint ezek a nagyágyúk joócskán megelőzték a korukat, nem véletlenül örvendenek még ma is ilyen népszerűségnek.
A tecnikai tudásról meg csak annyit, hogy pl. a Linn a mai napig Japánban gyártatja a hangkarjait, talán nem véletlenűl.

[Rock60]

Korábban már említettem, hogy az első lemezjátszóm után - Pionner PL300 - egy nagyon meggyőző kiállású, nehéz, nagydarab "csúcs-gyanús" Sanyo lemezjátszóhoz sikerűlt hozzájutnom.
Nagyon bosszantott, hogy nem jut eszembe a típusa, de most ránézve a képre, beugrott ! Az a Sanyo az OTTO - TP 1000D volt !
Nagyon büszke voltam rá, haverok a csodájára jártak. A Pioneernál egyértelműen jobb volt, de mindig volt egy kis hiányérzetem.
Le sem merem szinte írní, de a következő pörgettyűm, a NAD-kacsa, sok szempontból előre lépés volt, azzal már érdemes volt zenét hallgatni, az első komolyan vehető lemezjátszóm a Syrinx karos Heybrook TT2 meg sokkal-sokkal-sokkal jobb volt.
OK, a Sanyo nem Mikro-Seiki, csúcs-Technics vagy Kenwood L-07D, nem tudom, azok hogy szerepelnének a csúcs-Sanyo-hoz képest.
Végül is egy nagy japán konszern, amelyik pénzt, fáradtságot nem kímélve beleadott apait-anyait, hogy a tudása legjavát belesűrítse egy termékbe, megalkotta az OTTO TP 1000D-t, hogy lám, mi ilyet is tudunk !
Ez ennyire volt elég, hogy a Heybrook, a szegény ember Linn-je, amibe tudjuk, belül nincsen semmi, csak egy pici motor, és pár léc, agyba-főbe verje.
A Sanyo volt az utolsó DD-gépem, levontam a konzekvenciát.

[Rock60]

Jó reggelt, Mindenkinek !
Nem ragaszkodom feltétlenűl az álláspontomhoz, csak az ökör konzekvens.
Az elmondottak alapján valóban több lehet abban a Kenwoodban, mint amit első látásra kinéztem belőle.
Mi lehet ennek az oka ?
Akinek volt már korábban gagyi tojáshély, vagy akár középkategóriás DD-játszója, sokunkban kialakulhatott egy óvatos fenntartás, alkalmasint egy enyhe előítélet a negatív tapasztalatok okán.
Mindenesetre, ha egy cég, vagy egy egész iparág termelésének max. egy százalékát teszi ki a prémium termék a tömegszemétből felbukkanva, hogy lám, mi ilyet is tudunk, hát elnézést kérünk, hogy nem annak alapján itélünk meg egy márkát, gyártót.
Valójában nagyon örülök alfaati részletekbe menő írásának, sok, számomra új információt osztott meg velünk. De, ami miatt különösen örülök, az a Sanyo lemezjátszó említése, és a fotó belinkelése volt.
/ Folyt./

[Kellnerművek]

Ez a különbség a régi és a mai gyártók között.
Régen a komolyabb cégek meg akarták csinálni a legjobbat,ma a legnagyobb profitot akarják!

Ne haragudj, de ez nettó hülyeség.
Régen is és ma is a kapitalizmus úgy működik, hogy a termelő vállalatok profit orientáltak.

Ami a mai és régi hightech termékek gyártóit megkülönbözteti az az, hogy régen egy hatalmas tömegszemetet gyártó cég állt a hightech termékek mögött (Sony, Kenwood, JVC, Technics, Sansui, Yamaha....). Ők meg akarták mutatni, hogy mire képesek ezek mellett. A fejlesztésekhez és a gyártáshoz az anyagi hátteret a tömegszemét gyártásából finanszírozták. Akár nagy veszteséggel is, de piacra dobtak olyan termékeket, amikkel meg akarták mutatni, hogy ők erre is képesek. Pl. Kenwood L-07D lemezjátszó, Sony SCD-1 SACD játszó, (Sony R széria)....
Ma, mivel rettenetesen kettévált a piaci igény, így már a csúcs termékek gyártói mögött nincs olyan tömegtermék gyártásból eredő profit, ami eltartaná a termelésüket.
Ezért ma relatív magasabb a csúcs termékek ára. Azokban meg kell, hogy jelenjen a teljes fejlesztési, gyártási, terméktámogatási háttér költsége.
Azok a termékek, amik régen sem a tömegtermelésre támaszkodtak, ugyanúgy megfizethetetlenek voltak az átlag fogyasztó számára, mint ma (Kondo, Micro Seiki, Mark Levinson, Krell.....).
Mára gyakorlatilag megszűnt a kétcsatornás zenereprodukáló berendezések tömegpiaca. Átvette a mobil telekommunikációs termékek tömege, ami mindenkinek a rendelkezésére áll. A mai belépő szintű termékek is töredék számban készülnek, így relatív magas azok ára is.
Szóval semmi köze a mai áraknak és a minőségnek a profitorientáltsághoz. Az ma is és 40-50 éve is pont ugyanúgy működött. Csak a gyártók más forrásokból biztosították a profitjukat. Ez persze a rendkívül szűk piaci réteget nem vígasztalja, de együtt kell vele élni.

Ez hasonló a mai magyar könyv nyomtatáshoz.
Ha felütöd a 70' évek nyomtatott könyveit, ott látod a nyomtatott példány számot a legtöbb estben, 23500 példány , nyomatonként.
Ma, jó esetben, 5000 példány, 1000 példány.
Ebbe kell beletenni az összes költséget, hasznot.
Ítt is érvényes a tömeg termelés, vagy kis példányszám árazása közötti különbség.
Ez csak matek. A HiFi is ma ilyen. Magas minöség, kis példány szám, vastag ceruza. Különben nem jön ki a matak. Ebben a szakmában sem cél a jótékonysági intézmény. Ez van !

[alfaati]

Arról pedig még nem is esett szó, hogy a Japán cégek a jobbra való törekvés oltárán néha, csináltak olyan önfeláldozó tevékenységet is - persze akaratukun kívűl - ,hogy a nagy verseny hevében egy-egy csúcs modell futómű-kar kombó fejlesztésénél túl sok pénzt öltek bele. Ami végűl soha nem térűlt meg, mert bekopogtatott váratlanúl a digitális technika az ajtón egy fényes korong formájában. Nem történt meg a várt és kalkulált darab számok eladása a technika váratlan fejlődése miatt.
Párszor nagy pénzeket buktak, hogy a legjobbak legyenek. Sokat olvastam arról mekkora volt az igény Japánban a 60-as, 70-es években a hangminőség és innovatív megoldások iránt.
A Hi-Fi akkora biznisz volt Japánban akkoriban, hogy mindenki benne akart lenni. Olyan cégek is beszálltak a versenybe, hogy piaci részesedésre tegyenek szert, akiknek korábban semmi közük nem volt a szórakoztató elektronikához.
Játék gyártók, óra gyártók, fotó technikai gyártók, autó és motor gyártók, stb. Mind akartak egy szeletet a tortából!
De ezek a cégek is nagyon komolyan vették a versenyt és minőségi cuccokat is tudtak gyártani. Volt elég pénzük mérnökökre, fejlesztésekre, innovációra és mindenre ami még kellett. Mind ázsiai piacra készűlt cuccokról van szó, így mi nem ismerhetjük ezek nagyrészét.
Belátható, hogy ilyen közegben mikor ekkora a tét, az öncélúság nem opció! A kockázat elemzők - mert a nagy cégeknél ilyen is van - nem is engedték volna az öncélú értelmetlen dizájnt.
Az ismert nagy Japán cégeknél, külön fejlesztési részlegeket hoztak létre ahol az akkor megszerezhető legjobb szakembereket alkalmazták. Ezek mind elhivatott ès jól megfizetett mérnökök voltak.
A Pioneernál létrehozták a TAD csoportot, SONY-nál a SoundTech részleget, az Audio-Technica létrehozta a SIGNET fejlesztő laboratóriumot.
Az ilyen dedikált részlegek is jól mutatják, hogy ez bár a profitróll szólt de a minőség ugyan olyan fontos volt. Ezek tényleg komolyan gondolták az elérhető legjobb minőségre való törekvést.
Még az olyan cégek is összekapták magukat és elkezdtek fejleszteni, minőséget csinálni akik elötte olcsó tömeg cuccokat gyártottak. Pl.: Sanyo. Eléggé beskatulyázták ezt a márkát a gagyi kategóriában szinte mindenhol a világon, de a Sanyo is kijött a saját csúcs lemezjátszójával a hetvenes évek végén OTTO TP-1000D néven kizárólag ázsiai piacra. VTA on the fly funkció, 1,5kg-cm nyomaték, nehéz minőségi tányér és készülékház, Servo-Quartz sebesség szabályozás, stb.
Pl., ez a lemezjátszó is egy bukta volt a cégnek. Soha nem térűlt meg. De a Nakamichi CT 1000 is egy ilyen soha meg nem térülő project volt. Öncélúsággal, giccsel vádolni ezek tudatában az ilyen csúcskategóriás játszókat, szerintem infromáció hiányra, tapasztalatlanságra, ignorációra utal.

A helyzet annyiban változott az idő múlásával, hogy a kisebb európai, amerikai manufaktúrák, közepes vállalatok vették át a csúcs kategória piacot. Ők nem követik el azokat a hibákat amiket a japcsik a 70-es, 80-as években.

[LIMAR]

Ez a különbség a régi és a mai gyártók között.
Régen a komolyabb cégek meg akarták csinálni a legjobbat,ma a legnagyobb profitot akarják!

Ne haragudj, de ez nettó hülyeség.
Régen is és ma is a kapitalizmus úgy működik, hogy a termelő vállalatok profit orientáltak.

Ami a mai és régi hightech termékek gyártóit megkülönbözteti az az, hogy régen egy hatalmas tömegszemetet gyártó cég állt a hightech termékek mögött (Sony, Kenwood, JVC, Technics, Sansui, Yamaha....). Ők meg akarták mutatni, hogy mire képesek ezek mellett. A fejlesztésekhez és a gyártáshoz az anyagi hátteret a tömegszemét gyártásából finanszírozták. Akár nagy veszteséggel is, de piacra dobtak olyan termékeket, amikkel meg akarták mutatni, hogy ők erre is képesek. Pl. Kenwood L-07D lemezjátszó, Sony SCD-1 SACD játszó, (Sony R széria)....
Ma, mivel rettenetesen kettévált a piaci igény, így már a csúcs termékek gyártói mögött nincs olyan tömegtermék gyártásból eredő profit, ami eltartaná a termelésüket.
Ezért ma relatív magasabb a csúcs termékek ára. Azokban meg kell, hogy jelenjen a teljes fejlesztési, gyártási, terméktámogatási háttér költsége.
Azok a termékek, amik régen sem a tömegtermelésre támaszkodtak, ugyanúgy megfizethetetlenek voltak az átlag fogyasztó számára, mint ma (Kondo, Micro Seiki, Mark Levinson, Krell.....).
Mára gyakorlatilag megszűnt a kétcsatornás zenereprodukáló berendezések tömegpiaca. Átvette a mobil telekommunikációs termékek tömege, ami mindenkinek a rendelkezésére áll. A mai belépő szintű termékek is töredék számban készülnek, így relatív magas azok ára is.
Szóval semmi köze a mai áraknak és a minőségnek a profitorientáltsághoz. Az ma is és 40-50 éve is pont ugyanúgy működött. Csak a gyártók más forrásokból biztosították a profitjukat. Ez persze a rendkívül szűk piaci réteget nem vígasztalja, de együtt kell vele élni.