fererencz írta: ↑2023.01.13., pén. 17:11
Azt figyelte valaki, hogy nem írtam, hogy nem működik?
Azt írtam, hogy fórumtárs hallásával nincs gond, mert nem hallással lehet ezt érzékelni.
Nyilván én vagyok a szűk látókörű szerintetek, nem pedig Ti, akik szerint az élményt Nektek ezzel kapcsolatban csakis a
hallásotok adhatja, nem más, mert csak a szent és sérthetetlen hifista fülünk létezik...
Adtam már ki én is pénzt (pölö van egy kék hangtálam), hogy ilyesféle dolgokkal javítsam a hangzást itthon (és még hosszú a sor, miket próbáltam ki). A kicsivel drágább mikrofonra meg mostanáig sajnáltam pénzt kiadni. Változtam, más a véleményem, hozzáállásom. Hittem valamit, most mást gondolok, ettől vagyok (vagyis a véleményem) itt kevesebb, mert nem akadtam meg egy ponton.
Vidám zenehallgatást, kütyüzést mindenkinek!
Ha már úgy látom burkoltan az én véleményem is meg van említve, akkor kicsit bővebben is kifejtem.
Ugye a Hungrál megnevezése "élettér harmonizátor", első sorban ezzel a célzattal jött a világra. Az, hogy "hosszú" és baráti köre felismerte, hogy a zenehallgatás közben is kifejti jótékony hatását, ránk, a szobára, a rendszerre, ezért mint ezo kütyü szóba jöhet, csak egy mellékszál. Erről a megálmodói, készítői előre nem tudtak.
Aki olvassa Zsolt bolgját(néhány napja közzétette a folytatást Hungrál ügyben), az ott láthatja(a kommentelőktől is), hogy nem csak érezni, hanem a rendszeren hallani is a jótékony hatását.
Ahogy írtam is, több helyen, több elhelyezési formában kipróbáltam, és mivel folyamatosan ott van a nappaliban, így máskor is kellene valamit érezni, nem csak zenehallgatás közben. Ha kiviszem, ha behozom hoszabb-rövidebb időn belül sem tapasztalok, érzek, hallok semmit akárhogy próbálok.
Kipróbáltam a hálószobában is elhelyezve, ahogy a leírása ajánlotta, mert állításuk szerint jótékony hatással van az alvásunkra, javítja az alvásminőséget, a segítségével ugyanannyi alvás pihintetőbb, mint nélküle.
Nos Mi, a feleségemmel sem pozitív sem negatív változást, hatást nem éreztünk.
Apropó negatív hatás. Zsolt bogján az egyik kommentelő e tekintetben negatív hatásról számolt be. Tett vele egy próbát a hálószobában, de elmondása szerint átvirrasztott éjszaka lett az eredmény, hatás.
A negatív hatás is hatás, de ez is azt bizonyítja, hogy Ő érzi, a rendszere hangján keresztűl pedig hallja a hatását.
Attól mert ezt most nem hallom, érzem, attól még mástól elfogadom, hogy Ő igen.
Ahogy már korábbi hozzaszólásaimban írtam, a Zsolt által ajánlott(általában filléres eszközöket), ezo megoldasok közűl már több mindent kipróbáltam, és a többségének a hatását hallottam, volt olyan is aminek negatívat, de hallottam. Igen hallottam, mert azok a változtatások kimondottan a rendszert érintették, és nem, vagy nem csak a környezetét.
Mivel Zsolt a Hungrálnak olyan nagy jelentőséget tulajdonít, szinte mérfőldkőnek, szent-grálnak, jolly jokernek titulálja az ezo kütyük között, így egy kicsit habozva ugyan, de kipróbáltam.
Mondván ha már ekkora viszhangja van, és mindenki áradozik róla, akkor ideje nekem is kilépnem a filléres ezo kütyük szürkeségéből, és most némi pénzmagot is ráálldozni, ha már ilyen tuti.
Sajnos ez most nem így lett, de nem szegte kedvemet, hogy esetleg más, a jövőben adódó ezo eszközt ne kipróbáljak.
MoFi MasterTracker - Funk Firm LSD - "Palotás" phono - Audio Research CD-1, LS-15, 100.2 - JBL Ti5000 - LessLoss - WireWorld - ValhallA - Siltech - Entreq - Furutech