Így van.
Nekem a második is nagyon tetszett, főleg, hogy kicsit zárójelbe tette egy részét annak, amit gondolt az ember az első rész alapján egyesekről.
A harmadik már gyengébb volt, de csak az első kettőhöz képest szerintem.

Így van.


Kissé sértő ez a hozzáállás, én személy szerint több koreai filmet is ajánlottam már itt.Aszpirin írta: ↑2021.06.08., kedd 17:52A Sun (Yangguang puzhao) - 9/10
Tudom, hogy már a cím miatt is szinte senkit nem fog érdekelni az írásom, mert
- nem hollywoodi produkció - taiwani film, mandarin nyelven
- nem fantasy, nem scifi, nem szuperhősös, nem képregény-adaptáció - egyszóval nem "divatos"
- Netflixen megy, és nincs hozzá magyar felirat, tehát sajnos kell tudni mondjuk angolul (esetleg mandarinul), hogy értelmezni tudjuk a párbeszédeket
- több mint két órás
- komoly, cseppet sem könnyed
Cserébe viszont ezt kapjuk:
- egy nagyon jó, izgalmasnak is nevezhető kerek történetet, sok váratlan fordulattal, zseniális befejezéssel (csillagos tízes a forgatókönyv)
- a szerepüket komolyan vevő, nem túljátszó színészeket, akik azért képesek úgy előadni, hogy ne kelljen mindent szájbarágni egy narrátor segítségével
- csodálatos zenét és remekbe szabott képi világot
- azt a megfoghatatlan és leírhatatlan hangulatot, ami a legjobb keletázsiai filmekből árad
- és azt az érzést, hogy kaptunk valamit egy filmtől, és hogy ezt a filmet sokáig nem fogjuk elfelejteni
Mindezt ismét egy távolkeleti produkciótól. A Netflixen
Ez egy nagyon jó film, tehát ajánlom. Csak felnőtteknek illetve nagykamaszoknak.




Ez talán nem annyira monumentális,de mégis egészen különleges a hangulata és a történetvezetése. Nagy kedvencem:

Az első 2 évad nagyon penge volt, bár ez a jogász világ igencsak távol áll tőlem. Aztán valami eltört, a további évadok már teljesen mást adnak. Belenéztem, de néhány perc után töröltem, mint a legtöbb sorozatot, amik csak viszik az időt, de nem adnak cserébe semmit.

Ha szereted a "mindent bele" + brutál látványos/igényes japán animációs filmeket:



Sok év után összehozták őket és felvettek velük egy komplett filmet, ezt értettem folytatásként, de valóban nem vagyok képben Jóbarátok kérdésben.
Szerintem valamit félreérthettél.

Végülis nem arról szól az egész, hogy a bevételből, az egyéb költségek és gázsik kifizetése mellett, mennyi jusson a színészeknek vs mennyi legyen a produkciós cég profitja? Persze mi kívánhatnuk azt, hogy legyen "normális" fizetésük, a profit helyett pedig a maradék pénzt a harmadik világ rászorulói között osszák szét, de az amerikai vadkapitalizmus (bocs, szépnevén "amerikai álom") nem erről szól. Teljesen egyetértek azzal, hogy erős alkupozícióban voltak, kihasználták, és vélhetőleg azért kapták meg, mert így is bőven nyereséges (volt) a produkció. Hogy sok magyar ember számára, főleg forintra átszámolva, ezek az összegek "vérlázítóak", az egyrészt sajnos a modernkori történelmünk lenyomataként létrejött társadalmi beidegződés (khm...), másrészt viszont teljesen irreleváns, mert a "minden világok legjobbika" így működik.fapaci írta: ↑2021.06.03., csüt. 14:12Nevezheted pofátlanul magas összegnek, bár ez nem egy rendkívül magas gázsi azokban a körökben. A színészek erős alkupozícióban voltak és ezt ki is használták. Hatalmas igény volt a sorozat folytatására, vélhetően nagyszerű üzlet is lesz, ilyenkor minden ceruza vastagabban fog. Idehaza sem ismeretlen ez a hozzáállás, a celebek köreiben néha vérlázító összegek mozognak.Alex_Aston írta: ↑2021.06.03., csüt. 08:56Szerintem pofátlanul nagy összegek ezek. Engem szinte felháborít.

Nevezheted pofátlanul magas összegnek, bár ez nem egy rendkívül magas gázsi azokban a körökben. A színészek erős alkupozícióban voltak és ezt ki is használták. Hatalmas igény volt a sorozat folytatására, vélhetően nagyszerű üzlet is lesz, ilyenkor minden ceruza vastagabban fog. Idehaza sem ismeretlen ez a hozzáállás, a celebek köreiben néha vérlázító összegek mozognak.Alex_Aston írta: ↑2021.06.03., csüt. 08:56Szerintem pofátlanul nagy összegek ezek. Engem szinte felháborít.
Azért ez a hír a jéghegy csúcsa. Tulajdonképpen ezt nem az egy epizódért kapták, hanem mert éveken át letettek valamit az asztalra, ami tetszett a közönségnek, ezért hajlandóak kifizetni. A legelső epizódért töredékét kapták gondolom, a sorozat végére már szépen felkúszott az összeg.Alex_Aston írta: ↑2021.06.03., csüt. 11:13
Persze, amíg sz@r van, légy is lesz.
De nálam ez már a pofátlanság/tisztességtelen haszon kategória. Mondjuk ez az én bajom, ők meg sz@rnak rá.

Erre (is) azt szoktam mondani, hogy senkit nem tilt semmi, lehet nyugodtan utánuk próbálkozni.Cutler írta: ↑2021.06.03., csüt. 10:08Miért is?Alex_Aston írta: ↑2021.06.03., csüt. 08:56Szerintem pofátlanul nagy összegek ezek. Engem szinte felháborít.
https://index.hu/mindekozben/poszt/2021 ... kiadasert/
Sima üzletről van szó.
Ha ennyit kifizettek nekik, akkor nagy valószínűség szerint, ennek többszöröse landolt a producerek zsebében. Ez utóbbi nem háborít fel?
Soha nem értettem, ha valaki ilyen sima üzleteken, mint a filmbiznisz vagy akár egy sportolói szerződés háborog. Rohadt sok pénzről van szó, de soha nem kellene elfelejteni, hogy ez mindig egy befektetés, a producerek, tulajdonosok részéről, ami az esetek többségében megtérül nekik.
Nekem semmi problémám azzal, ha egy színész, sportoló nagy pénzt kér.
A főnökeik meg majd eldöntik, hogy mégéri nekik kockáztatni vagy sem.

Te is kérhetsz hasonló összegeket ha elmész színésznek, csak fel kell áldoznod cserébe a magánéleted.Alex_Aston írta: ↑2021.06.03., csüt. 11:13Persze, amíg sz@r van, légy is lesz.
De nálam ez már a pofátlanság/tisztességtelen haszon kategória. Mondjuk ez az én bajom, ők meg sz@rnak rá.

Persze, amíg sz@r van, légy is lesz.Cutler írta: ↑2021.06.03., csüt. 10:08Miért is?Alex_Aston írta: ↑2021.06.03., csüt. 08:56Szerintem pofátlanul nagy összegek ezek. Engem szinte felháborít.
https://index.hu/mindekozben/poszt/2021 ... kiadasert/
Sima üzletről van szó.
Ha ennyit kifizettek nekik, akkor nagy valószínűség szerint, ennek többszöröse landolt a producerek zsebében. Ez utóbbi nem háborít fel?
Soha nem értettem, ha valaki ilyen sima üzleteken, mint a filmbiznisz vagy akár egy sportolói szerződés háborog. Rohadt sok pénzről van szó, de soha nem kellene elfelejteni, hogy ez mindig egy befektetés, a producerek, tulajdonosok részéről, ami az esetek többségében megtérül nekik.
Nekem semmi problémám azzal, ha egy színész, sportoló nagy pénzt kér.
A főnökeik meg majd eldöntik, hogy mégéri nekik kockáztatni vagy sem.
Miért is?Alex_Aston írta: ↑2021.06.03., csüt. 08:56Szerintem pofátlanul nagy összegek ezek. Engem szinte felháborít.
https://index.hu/mindekozben/poszt/2021 ... kiadasert/

Kedves Alex!Alex_Aston írta: ↑2021.06.03., csüt. 08:56Szerintem pofátlanul nagy összegek ezek. Engem szinte felháborít.
https://index.hu/mindekozben/poszt/2021 ... kiadasert/
