Sziasztok, vannak itt rockerek?
Összeraknék itthonra egy alap rendszert, és elsősorban a hangfalakkal kapcsolatban vagyok vakon: olyat szeretnék, amin jól szól a (rendszerint pocsékul masterelt) metál.
A szoba adott, egy most épp ~30-40 Hz körül hallhatóan és rondán kiemelő, kb. 5,5x4 méteres nappali, amit át fogunk rendezni, így gyanús, hogy pár hónap múlva majd máshogy és máshol fog rosszul szólni. A hangfalak kb. 2,5-3 méterre lennének egymástól, a faltól kb. fél méterre el tudom őket húzni. A hallgatási távolság max. 3,5 méter körül lesz. Az esetek 99%-ában családi élethez igazodó hangerőn kell jól szólniuk, csak a maradék kevés időben szeretnék falat bontani.
Ami most van itthon: Canton kis dobozok (Chrono SL 526), Marantz MCR611, illetve pár hete impulzusvásárlásként vettem egy Primare A30.2 erősítőt, ez elé keresek majd valami családbarát streamert/dacot/akármit. Tidal, NAS (minidlna), webrádiók mennek. Egyik eszközhöz sem ragaszkodom, a Marantz és a kis Cantonok biztos mennek valahová (vagy a piacra, vagy a hétvégi házba), a Primare pár hét hallgatás után jó lesz kiindulásnak. Hallgatott zenei műfajok: kisfiam popot hallgat (Dua Lipa és társai), én metált, rockot és jazzt. Valami ilyesmik szólnak:
https://tidal.com/browse/playlist/4b48d ... 46f0d20997
Amit keresek: lehetőségekhez képest gyors, dinamikus, ~25-30 Hz körül induló doboz. A metál gonosz műfaj, ami lassú és maszatol, az automatikusan pocsék lesz. Ami viszonylag megfizethető kategóriában tetszett eddig: Earnél még ezer éve hallottam egy pár piros Zu-t, ott a látvány is 10 pontos volt, illetve vájtfül :) mutatott pár hete egy T+A Criterion TMR 160-at, ami méretre brutális (bő 50 kg/db), hangra nem különben, ráadásul pont
eladó. Ezt a hangfalpárt meg is vettem volna, de egyszerűen ekkora dögöket nem tudok elhelyezni a nappaliban. Ha valami hasonló hangot be lehetne csomagolni ép méretű dobozokba, hangyányit több magassal, az tökéletesen megfelelne. Hallgatózni tavasszal terveztem elindulni a Primare-rel a hónom alatt, de ahogy haladunk az oltásokkal, inkább kérdezek, hogy legalább ötletelés szintjén szűkítsem a kört.
Használtan ~3-400 ezres keret mellett mit javasolnátok? Köszönöm előre is az ötletelést.