Nem zenét ajánlanék, hanem néhány gondolatot. Képességeim meghaladták, hogy megfelelőbb topicot találjak neki, a moderátorok majd áthelyzik, törlik, ha valakit zavar.
Egy érdekes könyvet olvasok, Szepes Mária néni egyik remekét, melyben szó van a zene értelméről is. Gyönyörű, engem nagyon megragadott, megosztanám veletek is, ne csak kábelezzünk...
"ZENEMÁGIA
Az évezredekké táguló pillanatok, percekké zsugorodó hónapok között Angelónak semmi más támpontja nem volt a Peter Matt-tal töltött esték, éjszakák alatt, mint a relatív idő fölé emelkedő párbeszédük szédítő hegycsúcsai. Ez a szokatlan dialógus nem mondatokká formálódó szavakban folyt mindig; zenei hangok, gondolatot érintő gondolatok, képekkel tele hallgatások közelítették benne a másképp kifejezhetetlent.
Természetesnek érezte, hogy amint az öregember másnap belépett, némán a zongora mellé ült. A billentyűk fölé görnyedve kezdett beszélni, mialatt ép bal kezével harmóniába oldódó disszonáns akkordokat ütögetett, vagy vendéglátója képzeletét vidáman gyöngyöző futamokkal csalogatta maga után a hangéter kiterjedéseibe. Mattnak mindjárt az első, nehezen kiszakadó szavai rést ütöttek egy olyan falon, amelyről Angelo legfeljebb sejtette addig, hogy ott van; öt érzékén túli rebbenésekkel figyelt rá, álmodott róla, nyugtalanító jelenlétét állandóan érezte.
– A zene… nekem sohasem volt puszta játék. Akkor sem, amikor még ügyetlen ujjakkal kapkodtam érte. Persze úgy sohasem lehetett volna megragadni a lényegét, mert… a teremtő életáramot nem érheti el ilyen durva érintés. – Peter Matt hirtelen felpillantott görnyedéséből. Arcáról Angelo töprengő, kínlódó zavart olvasott le.
Milyen nehéz lehet kifejeznie azt, amit senkivel sem közölt eddig – gondolta tehetetlenül, de fel sem merült benne, hogy ennek a megnyilatkozásnak kifelé ömlő hevességét bármi megállíthatná. Peter Matt a gondolatára felelt, vagy azt a közös gondolatot jelenítette meg, amelynek ereje elmosta külön személyiségük gátjait.
– A teremtés és az Ige kapcsolatának számos rejtjele, kallódó kulcsa hever a földön. De ki nyit be velük a titkos kapukon, amelyek visszavezetnek saját gyökereinkhez? Ezek a gyökerek persze nem itt vannak. – A klaviatúrán forrás tisztaságú hangok gyöngyöztek fölfelé. – Hány évezrede porosodik a Genezis szimbólumai között létünknek ez a legnagyobb misztériuma! Azután néhány látnók, próféta, filozófus próbálta szavak hálójába fogni. De elsikló fény volt. Platón persze, ő is. Nyilván az anyagi lét mögött lüktető, életet nemző plátói ideák vezették nyomra Goethe kortársát, a jó Chladni doktort. De Goethén kívül kevesen értették, hogy a természet teremtő gyökérhangjainak szentélyébe tört be akusztikai hangfiguráival. Finom homokot szórt egy üveglapra, és különféle magasságúra hangolt hangvillát rezdített meg fölötte. A hangrezgés a homokot – ahogyan az Ige a nyugvó ősanyagot – különféle szabályos geometriai ábrákká rendezte. Egy-egy hang mindig ugyanazokat a sajátos formákat keltette életre. S ezeknek az akusztikai hangfiguráknak tömör, plasztikus idomai voltak. Élő, anyagi testük „a föld porából”. De csak addig éltek, amíg zengő „Igéjük” mágikus tartalommal töltötte meg formavázukat. Mikor azonban a teremtő hang elnémult, a duzzadó, eleven idomok visszahulltak alaktalan nyugvásukba. Azóta fizikai kísérletté szegényedett ez a csoda. A vakok előtt. „Kezdetben vala az Ige!” – Peter Matt keze két súlyos akkordot ütött le. – A Pistis Sophia, a gnosztikusok ma is megfejthetetlen szentkönyvének kopt nyelven írt szövege szerint: „A teremtő Isten akkor kimozdult az én Atyám állapotából, és háromszor ezt kiáltotta: IE! IE! IE! – Az akkordok: egyik a klaviatúra mélységében, másik a magasságában egyre zengtek, és fullasztó izgalommal telítették a szobát. – Az I és az E. A kettes. A lét kabalisztikus kulcsszáma. Az I betű őshieroglifája a varázspálca, a phallosz, a nemző férfierő gyökérhangja. Az E a feminin kehely, a Hold, az anyaméh, a Mater, a megtermékenyülő matéria. A Kettő nászából születik minden életforma. A Kettőből vetül ki a többi szám, az egész számsor. A Kettő lüktet a lét valamennyi síkján az éj és a nappal, a hő és a hideg, a vonzás és a taszítás, az élet és a halál váltakozásában. – A sürgető, követelő, ismétlődő akkordok zúgásában Angelo racionális agyának mindez elvakítóan homályos volt, de valamire éles fényt, ragyogó világosságot vetett benne. Peter Matt keze lesiklott a zongoráról, megfordult, és szembe nézett Angelóval.
– Ön szerint, mi a zene értelme? – szögezte neki a kérdést.
Angelo annyira meglepődött, hogy zavart sem érzett, csak tanácstalanságot. Peter Mattnak tudnia kell, hogy az ő szempontjából egyelőre képtelen volt olyan megfogalmazást találni, amely megközelíthetné a lényeget. Az sem bosszantotta, hogy megismételte a kérdést, mint a készületlen diák, aki időt akar nyerni. Minden más szempont eltörpült, mellékessé vált ebben az egyetlen célra törő szellemi mérkőzésben.
– Azt várja tőlem, én mondjam meg, mi a zene értelme? – Angelo hangjában bosszús hitetlenség csengett.
– Igen.
– Egy csomó közhelyet ismételnék. Vagy körülírhatnám, körültapogathatnám, mint a vak, aki…
– Próbálja meg!
– Nos… a zenét én valamiféle alkímiai folyamatnak érzem, amely…
– Folytassa. Nem rossz.
– Ez az alkímiai operáció egy rejtett, benső tégely tüzében addig forralja a sűrű, zavaros érzelmi energiákat, amíg azok oldódni, tisztulni kezdenek és…
– Rendben van. – Az öregember most már újra halkan, dünnyögve beszélt, és visszafordult a zongorához. Bal keze rásiklott a billentyűkre. – Bizonyos akartam lenni benne, hogy ez a véna milyen erővel cirkulál közöttünk. A zene szüntelenül teremtő és romboló tevékenység. Benne rejlik az élet kötő és oldó formulája. Azoknak az idő-tér kiterjedéseiben megszilárduló jelenségeknek a valójában rezgő, lüktető „Ige-energiák”, amelyeket kohézió tart össze átmenetileg. Minden életforma bizonyos eszméket fejez ki, egyfajta Ige köré kristályosodik, s csak addig tartja fenn anyagi vázát, míg rejtelmes célú alkímiai folyamatai lejátszódnak ebben a sajátos tégelyben. Azután a forma porrá válik, szétesik, elfoszlik, mint a felhő. A zene a világfolyamatok lényegének mágikus közlése. A zenélés célja a lélek legrombolóbb és legnagyobbszerűbb szenvedélyeinek, törekvéseinek összevont időben, emberfeletti síkokon magasabb tudatállapotban való átélése. Zenélni, zenében élni annyi, mint önkéntesen máglyára lépni. Ez a tűz a testet porrá égeti, de a szellemet kiemeli a halál gubójából. – Hallgatott egy ideig. – Minden emberi léleknek, állati, növényi, sőt kristályos formának megvan a maga „rezgésszáma”, alapformulája, gyökérhangja. A természet Igéje lendíti működésbe az élet szerveződését. Anyagát minden egyes megszólaltatásnál újra teremti. Az ősvénából előömlő zene hatása ezért kivédhetetlen. Meztelen idegekbe, rejtett érzésekbe, ösztöncentrumokba markol. Felkorbácsol, és elnyugtat. Megtermékenyít, és elöl. Fertőz, és gyógyít. Elhitet, és bálványokat rombol. Mert: „Kezdetben vala az Ige. És az Ige Istennél vala.” – Az öregember felállt. Több szó nem esett közöttük aznap.
Amikor elment, a levegő elhangzott, de soha el nem némuló hangoktól rezgett: a két akkord sürgetően tovább ismétlődött a szobában. Az I és az E. A kettő misztériuma. A nemzése és a fogamzásé. A szerelemé és a halálé."
, Prestonal akciós. Zene 10, előadás 10, hangminőségnek 10 pont.