A Fórum működési költségeihez járulsz hozzá azzal, ha hirdetéseket jeleníthetünk meg. Kérjük, hogy fontold meg ezen az oldalon az „Adblock” rendszered kikapcsolását.
Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
Ott hagytuk abba, hogy a PULL album érdektelenségbe fulladása után feloszlott a Winger zenekar.
A feloszlás és a This Conversation Seems Like A Dream megjelenése közötti időszakban, felesége, Beatrice Winger egy tragikus autóbalesetben életét veszíti.
A tragédia, hatványozottan fájdalmasan érinti, amennyiben lehet egyáltalán így fogalmazni, hiszen a totális sikertelenség éveiben végig mellette állt, illetve a 96-ban még félkész lemez munkálataiból is kivette a részét.
Beatrice tervezte a lemez borítóját, illetve háttér vokalistaként is szerepel az album több tételében.
A lemez egyéb közreműködői között található: Chris Botti, Jordan Rudess, Alan Pasqua, Andy Timmons és régi harcostársa Rod Morgenstein.
Szerintem jó választás volt saját magán kívül, Andy Timmons(ATB) szerepeltetése, mert jobban illeszkedik a stílusa a melankolikus, szomorkás tételekhez, mint Reb Beach-é, aki ugyan nagyon technikás játékos, de itt most nem erre volt szükség.
Pár évvel később, több évtizedes zeneszerzői múlttal ismét az iskolapadba ül klasszikus komponálást tanulni.
Egyébként pályatársa a szintén kivételes tehetségű, Hard Rock-Heavy Metal gitáros, Alex Skolnick(Savatage, Testament,TSO) is hasonlóan tett a kétezres évek elején, hogy tovább kepézze magát Jazz gitár szakon.
Szerintem ez a típusú mentalitás nagyon hiányzik a hazai csúcs zenészekből.
Az igazi klasszis zenész ismérve, hogy a cél érdekében soha nem rest alázatot tanúsítva fejlődni.
Tanulmányai elvégzése után a klasszikus zeneszerzés felé fordul, amelynek elismeréseként
2016-ban megjelent a San Francisco Ballet Orchestra-val rögzített közös, Conversations With Nijinsky lemezét Grammy díjra jelölik.
A mű címe egyértelmű, egyféle személyiségkalauz jellegű visszautalás az évtizedekkel korábbi első szólólemezre.
Biztosan nagy elégtétel lehetett számára annyi mellőzöttség és elismerés mentes év után egy jelentősen komolyabb műfajban Grammy jelölést begyűjteni.
A végére hagytam egy érdekességet. Nem különösebben szeretem a karantén projektes virtuális együtt zenéléseket, ráadásul az utolsó Winger lemez címadó dala a Better Days Comin' elég impotensre sikerült.
Audiophileknek külön érdekesség lehet, hogy Alice Cooper, Klaus Meine és Richie Kotzen mellett feltűnik a legendás hangmérnök, komponista, énekes, mindenes zseni Alan Parsons.
"Bármely eléggé fejlett technológia megkülönböztethetetlen a mágiától." Arthur C. Clarke (1917-2008)
A dalszerző, basszusgitáros, helyből zseni Kip Winger-ről már esett szó az alulértékelt, „hajmetál”, Winger zenekar kapcsán.
Most a Winger 93-as PULL lemezéről és Kip első szólóalbumáról a This Conversation Seems Like A Dream-ről(1997) szeretnék pár gondolatot megosztani.
Mindkettő album értékes, dallamos, minden tekintetben igényes, kiforrott Rock zenét tartalmaz!
A Pull inkább a megszokott, Winger -re jellemző Hard Rock-ot emelte egy magasabb szintre, míg a 97-es This Conversation Seems Like A Dram-en Kip Winger gondolatisága még inkább kiteljesedhetett.
Kip-et többször igen keményen megrágta majd kiköpte az élet.
Talán ezért képes olyan kivételes hatású rock balladák írására, hiszen elég a személyes tapasztalataiból merítenie.
Szóval a Winger 1993-ban karrierjének számomra máig legjobb albumával jelentkezett.
Az album maga nagyszerű, de a zenei világban teljesen más trendek ütik fel a fejüket, aminek következtében a lemezmegjelenést követő koncertturné totális érdektelenségbe fullad. Ekkoriban már új szelek fújdogáltak az ék egyszerű grunge zenekarok(Nirvana és társai.) töltik meg az arénákat és egyértelműen lesöprik a zenei színtérről a minőségi old scool, Hard Rock előadókat.
Ma már tudjuk, hogy kizárólag egy időre, hiszen mostanára helyére kerültek, klasszikussá, mondhatni legendává nemesedtek a nyolcvanas, kilencvenes évek, kiemelkedő szerzői.
A Pull lemezről számomra kiemelkedik három tétel a Down Incognito a Spell I’m Under és a Who's The One.
a Down Incognito és a Spell I’m Under másik érdekessége, hogy a szenzációs Alex Acuña perkázik ezekben a számokban! Acuña talán leginkább a megismételhetetlen supergroup-ból a Weather Report-ból lehet ismerős, de ezen kívül sokkal könnyebb lenne felsorolni a legnagyobb sztárok közül azokat, akikkel még nem játszott…
Valószínűleg Kip és Reb is így vélekedett a három tételről, mert mindből klip nóta lett és a lemez promótálását is ezekre bízták.
Érdekes, hogy a sokkal gagyibb, minden tekintetben sutább, üresebb, Nothing Else Matters(Metallica) micsoda sikereket ért el 1991-ben, míg a Winger semmire nem ment 93-ban a Spell I’m Under-el vagy a Who's The One-al.
A Pull album egyetlen problémája, hogy rosszul időzítették a megjelenését, ezért nem időben foglalhatta el méltó helyét a Rock rajongók gyűjteményében.
Végül annyira mérsékelt sikereket ért el az album és az azt követő turné, hogy 1994-ben a zenekar feloszlásához vezetett és csak 2001-ben álltak össze ismét.
folyt köv.
"Bármely eléggé fejlett technológia megkülönböztethetetlen a mágiától." Arthur C. Clarke (1917-2008)
Volt pár önjelölt posztfakír, akik már egyenesen számon kérték rajtam, hogy mikor várható már megint egy amolyan igazi, féktelen valhallás agymenés...
Nos tessék.:
Anyahajó, oposszum, Jacko és Hakapeszi Maki varázslatos DAC vásárlási tanácsai.:
Jó dolgomnak és még inkább évtizedes szerteágazó nemzetközi kapcsolataimnak köszönhetően, egész sor olyan minőségű DAC-ot sikerült meghallgatnom az évek során, méghozzá otthoni körülmények között, amivel egy átlag hifista leginkább a mértékadó külföldi bloggerek írásaiban, vagy kiállításokon találkozik.
Érdekes, hogy soha nem kerestem ezeket a kontaktokat de valahogy mégis megtaláltak.
Nagyon passzív vagyok ami a hifis közéletben való szereplésemet illeti.
Kapcsolatom a külvilággal, Audio tekintetében a ValhallA Facebook oldalára és egyféle sajátos szócső jelleggel jelen topikra korlátozódik.
Nagyon ritkán lehet összefutni velem bármi nemű audió tematikájú eseményen és a hifi turizmus pedig egyáltalán nem az én világom.
Nem megyek senkihez kábelt „beállítani, „tesztelni”, „szakérteni”, Jelentsenek ezek bármit is egyesek szótárában.
Tukmálással egybekötött országos ValhallA kábeles Roadshow sem került még egyetlen alkalommal sem megrendezésre.
Az otthoni rendszerem képességeibe is csupán egy maréknyi barát és legközelebbi ismerőseim számára engedek betekintést.
Valahogy ez az egész, nevezzük dolog-nak, nekem sokkal személyesebb, egyszerű, céltalan „naugyehogyszól” sportszerű, potméter tekergető mutatványnál.
Szóval a lényeg, hogy sikerült meghallgatni otthon a világot teljesen kizárva, TotalDac-Seven, Rockna-Wavedream Signature, LampizatOr-Golden Gate 2, Big7, Calyx-Femto, emm labs-DAC2X V2, Bricasti M1SE, Chord-DAVE-M-Scaler, MSB-Analog DAC, DACV Signature, dcs-Debussy, Bartók, Audio GD-R7HE, Aqua-Formula, stb. készülékeket. Egyik-másik típust magaménak is tudhattam, hosszabb-rövidebb ideig. Összegezve elmondhatom, hogy mindegyik rászolgált a hírnevére és hozta az árkategóriától elvárható produkciót!
Sokszor hallom, hogy hobbisták, feltörekvő gyártók, konkurens forgalmazók, teli tüdőből sz@rozzák a felsorolásban szereplő, vagy hasonló minőségi kategóriába tartozó készülékeket.
Tényleg ennyire egyszerű lenne...?
Ebben a kategóriában már igencsak az ízlések dominálnak, hiszen mindegyik kiváló készülék, szinte minden (ki)értékelhető területen és technikai módon.
Itthon valamilyen okból kifolyólag a hifis közbeszédben a Rockna- Wavedream DAC-ról olyan általános vélemény alakult ki, hogy "digitálisan, hallgathatatlanul forszírozottan szól". Ki merem jelenteni, hogy ez nem igaz! Sőt! Tessék meghallgatni emberek és nem az aktuális megmondó szövegét átvenni és azt sajátunkként tálalni!
A szubjektivitáson túl, talán még installálni sem sikerül tökéletesen a „mindent is tudó” ítészeknek, hiszen egy felületes tesztnél az ember nem is tudja, hogy melyik bemeneten keresztül, milyen lejátszó programmal, futóművel, op rendszerrel érhető el a legjobb hangminőség adott készülékekkel. Szerintem már az sem korrekt teszt ha többen vannak a szobában. Az számomra sokkal inkább bandázás, egyféle szociális tevékenység, esetleg bélyeggyűjtő szakkör de nem korrekt teszt! Gyakorlatilag a ma olyan divatos Audio-PC biznisz arra épül, hogy az inkompetens audiophil-ek számára a gyártók összeépítenek gépeket, szabvány PC alkatrészekből, természetesen High End páncél kötésben, custom made táppal és pár apró trükkel, beállítással, finom hangolva azokat hülyebiztos, Audiophile Linux környezetben szervírozzák. Természetesen a világ egyéb más területe is így működik, vagyis aki nem ért hozzá az fizesse meg a szaktudást!
A rendszer szintű szinergiát meg fel sem merem hozni, mert sokan azt hinnék, hogy nagyzolok vagy káromkodom...
Bizonyos készülékek kifejezetten DSD-re vannak kihegyezve, míg mások PCM anyagokkal nyújtják teljesítményük legjavát.
Például a LampizatOr - Golden Gate, (Big7 dettó) varázslatosan jó DSD-vel, míg PCM anyagokat hallgatva meg igazán semmi különleges...
Tehát nem árt ha mélyebben ismerjük adott DAC felépítését ha ki akarjuk aknázni tudása legjavát.
A lejátszó programok és azok beállításai pedig a végtelenbe nyúló tesztek, próbák után szabhatók igazán személyre. Magyarán elmondható, hogy egy DAC hangképét olyan drámai szinten befolyásolja a lejátszó szoftver/hardver(digit szűrő profilok) beállítása, hogy azok módosításaival még egy nekünk nem tetsző DAC hangját is a számunkra megfelelő hangzásideál irányába tudunk pofozni.
Kíváncsi lennék az öt perc után agyonverte, lealázta, típusú duhaj zsigeri sz@rozók mennyi időt és milyen minőségben töltöttek el adott készülék beállításával, tesztelésével, mielőtt pálcát törtek!?
DAC vásárlása előtt érdemes magunkkal, igényeinkkel és a file gyűjteményünkkel is tökéletesen képben lenni, hiszen alapvetően DSD core alapú DAC-ot ne válasszunk ha alapjaiban 70Terabyte PCM gyűjteményünk van...
Sokszor a felhasználók nem megfelelő felkészültsége miatt nem a megfelelő DAC-ot vásárolják drága pénzen és akkor kezdődik a csalódottság által vezérelt sértődöttségből elkövetett készülék fikázás.
Íme egy kiváló példa.:
Nálam a sarokkő a hangminőségen kívül, hogy a drága készülék valóban gyártmány legyen!
Valahogy hiába kiválóan szól egy Golden Gate vagy TotalDAC a házilagos megoldások engem elidegenítenek egy drága terméktől.
Magam részéről a precíz megmunkálású, Chord, dCS, MSB irányban vagyok elkötelezett, még annak ellenére is, hogy nem minden esetben, nem minden felvételen ezeknek a készülékeknek a megszólalására voksolnék.
Az össze vissza kábelkötegelt, erősen prototípus nyákhalmaz, konyhaasztal gyártmányok nagy mellénnyel marketingelt, termékként való tálalásától faridegzsábával kombinált random rángást tudok kapni.
Ezt úgy kell képzelni, mint a klasszikus Thriller klipben a zombi Michael Jackson kiválóan koreografált vállemelgetését, némi lábsöpréssel kiegészült lopakodását...
Ebből az aspektusból vizsgálva a gyártók weblapjai is igen árulkodók tudnak lenni... Érdemes megnézni, hogy a komolyabb gyártóknál a weblap is professzionális, míg a Lampi, TotalDAC, Audio-GD erősen bazári, zsibvásár jelleget ölt.
Viszont ha már egy vagon pénzt kifizet az ember valamiért az legyen olyan, amit nem otthon a konyhaasztalon, fa lapra szereltek és több-kevesebb sikerrel szakkörös pontossággal dobozoltak. A TotalDAC tucat gagyi, olcsó Philips távirányítója több mint nevetséges! Egy 19000EUR vételárú DAC esetén ez szerintem több mint sértés!
Azt sem szeretem amikor az internetes képeken teljesen más passzív alkatrészek köszönnek vissza egy adott készülékben, mint amit én rendeltem. (Ugye kedves Csájníz, világverő kollégák!)
Erre is akad bőven példa sajnálatos módon… Attól, hogy a hangminőség kiváló szintet képvisel, még nem minden esetben beszélhetünk gyártóról és gyártmányról!
A másik dolog, hogy egy referencia DAC legyen időtálló, életciklusa minimálisan 4-5év és ne hetente jöjjenek a világmegváltó "fejlesztések", mert akkor a vásárló aki egy szakajtó pénzt kifizetett adott készülékért, joggal érezheti becsapva magát.
Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy egy héttel ezelőtt a vásárlásom időpontjában még nem tudott a gyártó a csodaként tálalt, mindent (is) megreformáló fejlesztésről?
Nem beszélve arról, hogy ez az ormótlan, ostoba húzás, pillanatok alatt elértékteleníti a frissen vásárolt csúcs(nak gondolt) készülékünk.
Egy gyártónak kötelessége a végfelhasználó igényeit szem előtt tartva, azok szemével vizsgálni a piacot!
Nyilván a High End audio a végfelhasználók számára nem igazán jó befektetés, de ha megnézzük, bizonyos készülékek ma már kiállták az idő próbáját és még befektetésnek, gyűjteménybe is bátran ajánlhatók.
Magyarán jogos elvárás a zökkenőmentes gyártói támogatás, ízléses marketing kommunikáció(Nem a hazai fikázós gangnam style!) és az alkalmazott technológia is azonos szintet képviseljen a hangminőséggel!
Amennyiben bármelyik tényező hiányzik, egyáltalán nem beszélhetünk gyártóról sem pedig gyártmányról!
Attól, hogy egy DIY készülék a gondos tervezés, összeszerelés következtében eléri, bizonyos esetekben meghaladja egy sorozat gyártott termék minőségét, még nem kerülünk egy ligába annak gyártóival, ahogyan azt sokan tévesen tudni vélik.
Se szeri se száma München-ben az ilyen, nevezzük feltörekvő, koca gyártónak, akikkel ha váltasz pár szót azonnal „világlegjobbja” irányba kezd kisiklani a beszélgetés fonala némi kötelező smúzolás után.
A Lampizator atyja Lukas Fikus, maga is a DIY közösség oszlopos tagjából avanzsált gyártóvá és most egy másfél évtized gyártói tapasztalat birtokában képes egyáltalán elszakadni a gyökereitől…
Gondolok itt a fa lapra szerelt 10ezer EUR értékű DAC-ra, mint gyártmány. Számomra az első termék ami már gyártmány jelleget öltött és nem ordít róla a kisipari jelleg az új Pacific DAC és az azt kiegészítő referencia vonulat.
Másod rendszeremen hallgatva ezeket a drága átalakítókat a korlátozott felbontású rendszer miatt nem igazán indokolható az iszonyatos árkülönbség egy ma már klasszikusnak számító Audio Alchemy vagy Theta DAC-hoz képest.
Ez nem azt jelenti, hogy nincsen, hanem azt jelenti, hogy ott nincs!
Talán ilyen aspektus mentén születik a rengeteg negatív vélemény pár drága készülékről, termékről. Mivel pár méterrel arrébb a másik szobában található láncon ég és föld a különbség egy sokak által „hallgathatatlan” Rockna és a régi „besztbáj” Audio Alchemy DDE V3.0 között, amit egyféle vész DAC-ként tartok arra az esetre ha hirtelen DAC nélkül maradnék.
Igazából nem érné meg eladni ezeket a klasszikus gépeket, mert nem fizetnének érte annyit mint a használati értéke. Maradva a Rockna fiók cégénél az Audiobyte-nál, szerintem olcsóbb rendszerben, lehet olyan jó az ésszerűen árazott Black Dragon DAC, mint a Wavedream és a hasonló kvalitású készülékek.
Zárszóként talán annyit, hogy ma már annyira PC(píszí) világban élünk, hogy bárki vallhatja magát négy mellű, hat ivarú szakállas, kan oposszumnak és szexuális kapcsolatot létesíthet egy Nimitz osztályú repülőgép-hordozóval…
Egyeseknek például mára olyan szuper képessége alakult ki, ami lehetővé teszi, hogy youtube-os videók alapján ítéljen és szakértsen meg láncokat, készülékeket, lehallgató helyiség akusztikát! Vicc!!!
Attól, hogy a világ totálisan megbolondult, mi még maradjunk józanok és meghallgatás nélkül ne csapódjunk különböző nagy dumás, ortodox szekták képviselői mellé, mindig igyekezzünk saját tapasztalaton alapuló értékrendet kialakítani! Inkább a saját hibáinkon gazdagítsuk tapasztalatunk, mintsem mások tévedéseit a mi pénztárcánk bánja!
Csatolmányok
totaldac7.jpg (459.51 KiB) Megtekintve 5633 alkalommal
Pacific.gold-6.jpg (52.5 KiB) Megtekintve 5633 alkalommal
"Bármely eléggé fejlett technológia megkülönböztethetetlen a mágiától." Arthur C. Clarke (1917-2008)
"A koncertet az akkori Németország legfiatalabb, részmunkaidős promoterére bízták, a koncert szervezője, a mindössze 17 éves Vera Brandes. Jarrett kérésére Brandes kiválasztott egy Bösendorfer 290 Imperial koncert zongorát az előadáshoz. Az Operaház munkatársai zavarukban (talán nem álltak a helyzet magaslatán?) ehelyett egy másik Bösendorfer zongorát toltak a színpadra a kulisszák mögül. Sajnos a hibát túl későn fedezték fel ahhoz, hogy az eredetileg kiválasztott zongorát a megfelelő időben eljuttassák az esti koncertre. A színpadra felvitt zongora, amelyet csak próbákhoz használtak, rossz állapotban volt, több órányi hangolást és beállítást igényelt ahhoz, hogy „játszható” legyen. A hangszer a felső regiszterekben vékony hangú volt és gyenge basszusban, a pedálok nem működtek megfelelően.
A helyzet, nemsokkal a kezdés előtt, az előadás hangmérnökének is feltűnt: …”a színpadra mentem és rájöttem, hogy itt van a Bösendorfer zongora, de ez nem a megfelelő méretű és úgy hangzik, mint egy módosított elektromos csembaló. Aztán rájöttünk, hogy nem kapták meg a megfelelő zongorát – annak ellenére, hogy létezett – mert a bérelt teherautójuk eltűnt”…
Keith Jarrett késő délután, öt órás kimerítő, 350 mérföldes útról érkezett az operaházba. Néhány nappal korábban Zürichben lépett fel, több éjszaka nem aludt jól, hátfájdalmaktól szenvedett. Miután kipróbálta az alacsony színvonalú zongorát, majdnem megtagadta a szereplést. Brandes vacsora asztalt foglalt egy helyi olasz étteremben Jarrett számára, de a személyzet megvárakoztatta, késlekedett az étel felszolgálással, ezért csak néhány falatot tudott enni.
A koncertre szokatlanul későn, 23.30-kor került sor, egy korábbi opera előadás után. Ez a késő esti idő volt az egyetlen, amelyet az adminisztráció rendelkezésre bocsátott Brandes számára. Ez volt az első jazz-koncert a Kölni Operaházban. Minden jegy elkelt a több mint 1400 fő befogadására képes operaházban.
Nem volt mit tenni, Keith Jarrett zsenialitása következett. Az ECM Records producere, Manfred Eicher későbbi nyilatkozatában elmondta:…„Jarrett valószínűleg úgy játszott, ahogy legjobb tudása szerint egy nem jó zongorán kell. Mivel nem tudott beleszeretni annak hangjába, talált egy másik módszert, hogy a legtöbbet hozza ki az előadásból”…
Jarrett az előadásában gyakran használt ostinato-kat és balkezes ritmus-figurákat, hogy gördülő, erősebb basszus futamokat hozzon létre, valamint a játékot a billentyűzet középső részére koncentrálta. Akik nem rendelkeznek tökéletes ismeretekkel a hangmagasságok tekintetében, vagy nem zongora ínyencek, azokat nem befolyásolja a hangszer a virtuóz előadás élvezetében. Az akadályokról mit sem sejtve Jarrett-et a közönség lelkesen fogadta, a későbbi felvételt a kritikusok is elismerték."
A hangzásról tudnám írni, hogy letisztult, kiteljesedett, lerakódásaitól megszabadult, igazán zenei lett, a dallamok belső logikáját, vonulatait, a szólamok dinamikáit külön-külön is értelmező lett.
Pontosan fogalmaztál. Az én kábeleim valóban nem képesek reprodukálni azt, ami nincs a lemezen, hiába mutatkozik erre fizetőképes kereslet.
Magyarán ne várjon senki sem kiemeléseket, megszépített, kozmetikázott hangzást azt nem tudják a rég kifutott 10-15éves kábeleim sem.
Egyeseknek a kiemelésekkel tarkított kábelek után bekötve, puritán, szokatlan lehet a megszólalás, mert elszoktak a készülékeik, rendszerük valós hangképétől.
Bár egy jó 7-8éve nem létező kábelt jellemeztél de a kezdetektől és ma is ugyan ezt az irányvonalat követve járom az utam és a színezetlen hangzás elkötelezett híve vagyok!
Ez a sztori jól jellemzi a dolgot amiről írunk.:
Van egy kedves, idős barátom, akit körülbelül 30éve ismerek. Sok mindent tőle tanultam, illetve általa ismertem meg a High-End gyártók legjavát.
Nem egy készülék és kábel cserélgető csélcsap, hanem a zenét mélyen megélő, magáénak tudó, ma már nyugdíjas, tanár ember.
Nem is tudta, hogy én mint egykori padawanja, kábelek fejlesztése terén milyen jelentős korszakokon estem át ami idő alatt rengeteg tapasztalatra tettem szert.
Aki ismer az tudja, hogy én nem tukmálom, erőszakolom rá másokra a kábeleimet, ezért szóba sem került, csak érintőlegesen, mindössze említés szinten a kábelezés.
Minden esetben a zenére, zenehallgatásra, előadókra szorítkoztunk, hiszen egy ilyen kvalitású rendszer már képes feledtetni a hifizés kütyüzős (árny)oldalát!
A rendszer elemei: LINN Sondek LP12, Jadis JD2-JS2, Electrocompaniet AW400, Martin Logan CLSIIZ Anniversary Edition.
A kábelezés egységes, még a kilencvenes évekből származó „made in usa”, abszolút csúcs, fém kofferes, monster kábelek, amelyeket egyenesen a gyártótól vásárolt és még a neve is rá van gravírozva. :)
A hangsugárzó kábel csukló vastagságú nagy tisztaságú réz, még az is duplán bekötve!
Aki ismeri a régi CLS puritán hangsugárzó termináljait az tudja, hogy kisebb csoda, hogy sikerült ezeket a valóban "monster" kábeleket csatlakoztatni...
A monster egy kellemes szemüvegen keresztül mutatja a zenét és irgalmatlanul megtolja a középsáv felétől a CLS alját ami feledteti némileg a teljes sávú sztatikus limitált basszus teljesítményét. (Más jellegű problémák generálása mellett!)
Bár szerintem a full sztatikok pont azért szerethetőek, mert felrakódásoktól mentes, légies megszólalásúak, így a nem megfelelő kábelezéssel azt érjük el, hogy bár sztatikus hangsugárzónk van de belecsempészünk egyféle több utas dinamikus dobozra jellemző, váltó anomália jellegű kiemelést, egyféle hamisságot.
Egy alkalommal volt visszaszámolt rendszer szintű Aura V1 és V2 szett vegyesen és ott hagytam neki, hogy majd hallgassa meg ha lesz kedve. (Magamban előre mosolyogtam a bajuszom alatt, mert tudtam, hogy kb. mi fog következni...)
Egy pár nap elteltével felhívott és szó szerint így fogalmazott.: „Olyan érzésem van, mintha húsz éve, olcsó, cukrozott üdítőn éltem volna és teljesen elfelejtettem, hogy milyen is egy tiszta vízű forrásából jó nagyokat kortyolni!”
Beteszem ide a youtube-linkjét, mindenkinek ajánlom, HD felvétel, és, noha az egész lemez a műfaj és az érzés gyémánt-sztenderdje, egyetlen nóta most elég lesz, nem szeretném terhelni Ákos topikját a túl sok zenével.
Itt egyáltalán nem „terhelés” a zene!
Azért is változtattam ValhallA Világára a topik nevet, mert egyeseknek zavaró volt a túl sok zenei youtube link, koncert beszámoló és adomázás a hangszerekről.
Számomra a zene a cél és nem egy mellékes eszköz a hifista kütyüdémon dagadtra etetéséhez!
Szóval ösztönöznék mindenkit arra, hogy nyugodtan írjon zenéről, mert itt ugyan olyan helye van Roy Ayers-nek, mint egy kábelemről írt véleménynek.
Mivel egy átlag kábelfejlesztés nálam 3-5év is lehet, ezért nincs is miről beszámolnom a köztes időben.
A máshol hetenként kötelezően megtartott világmegváltás ebben az évben is elmarad!
Csatolmányok
CLS.jpg (136.32 KiB) Megtekintve 5461 alkalommal
"Bármely eléggé fejlett technológia megkülönböztethetetlen a mágiától." Arthur C. Clarke (1917-2008)
Elnézést, hogy magam után lövök, de új hírről számolok be.
A május elsejét egy korábban, kb 8 évig pihentetett erősítő bemelegítésével töltöttem, melybe egy a fiókban pihenő, korábban megszerzett és kicsit el is feledett Cu AgV tápkábel került. Még sohasem volt a rendszeremben egyszerre 2 Valhalla-kábel... A hangzásról tudnám írni, hogy letisztult, kiteljesedett, lerakódásaitól megszabadult, igazán zenei lett, a dallamok belső logikáját, vonulatait, a szólamok dinamikáit külön-külön is értelmező lett. Ismét előkerültek régi kedvencek, ahogy az lenni szokott, ismét megújult kedvvel láttam neki egy 2 TB-os adattárolón tárolt zenéim újrahallgatásának, és minden nóta többet adott. Úgy érzem, ezek a kábelek elvezetnek oda, hogy a zene nemcsak tőlem független, audio-műsor lesz, hanem szerencsés esetben megmozdítja a lelkemet.
Köztük egy, ami most, ezzel a két kábellel úgy érzem, elérte az alkotójának célját, teljességében tudom befogadni üzenetét. E két kábel együtt nem szimpla hallgatóvá tett, hanem átélővé. Ritkán fordul elő, hogy leloopolok egy nótát, de ezalkalommal az első akkordok felhangzásakor magától értetődő lett, hogy sokszor, minél többször és többször van szükségem erre az érzésre, amivel a zene befogad engem.
Roy Ayers, a már sokszor dicsért klasszikus, a soul királya szólt hozzám, üzent nekem, gondolkodtatott el és szabadított fel.
Beteszem ide a youtube-linkjét, mindenkinek ajánlom, HD felvétel, és, noha az egész lemez a műfaj és az érzés gyémánt-sztenderdje, egyetlen nóta most elég lesz, nem szeretném terhelni Ákos topikját a túl sok zenével. Még ezekben a halálos pandémia által sötéten beárnyékolt időkben is elhozta a békét, a nyugalmat, az örömöt, az emberséget, a boldogságot. Már sokszor hallottam, de úgy érzem, most talált rám igazán.
"Knowledge, peace, happiness and prosperity will
be placed at your feet. Let’s, let’s create. Solve.
Love. Accomplish. And unify. As-Salaam-Alaikum."
Barátaim, köszönöm a bíztatást, a második részt új posztba írom, nem szeretnék akkora szónoki magasságokba emelkedni, hogy önmagamtól idézzek...
Szóval, hogy Edda Moser úgy összeénekelte ketchuppal a hallgatózóhelyiséget, hogy alig bírtam zenét cserélni, gondoltam, ne csak fedettpályás kultúrcsinnadratta legyen, hanem másféle sziporkaparádé is, átkalandoztam a könnyebb műfajokra.
Állandó tesztnóta, Yello-Takla Makan. Minden szól mindenhonnan, nem, mintha Edda Mosernek vagy Kissinnek fel szabadna róni az "irányítottságot", hangforrásuk fizikai lokalizálhatóságát, de itt, kérem, minden szól mindenhonnan egyszerre, sávszéltől sávszélig, teste, húsa van a szélnek is, testet ölt a sivatagi homokvihar. Korábbi kábeleim valszeg mindig is így szerettek volna szólni, de engem teljesen megmagyarázhatatlanul és hobbiidegen módon elkerült a késztetés, hogy vissza-visszapróbáljam a régiek valamelyikét is az új "ellen". Közhelyes, tudom, de egyszerűen annyival több tiszta élmény jött ebből a kábelből, nemcsak új információk, új részletek, hanem dinamikája és csendjei is új kontextust adtak az érzékelésnek, hogy nulla másodpercig jutott eszembe, hogy visszacsere kéne, hogy megbizonyodhassak arról, ami rég tényszerűen eldöntött volt. Biztos ebben a helyzetben túl autoriter vagyok, de sajnos a régi kábeleknek már az első tárgyalási nap utáni végzés maga volt a kész jogerős itélet...
A Takla Makan agykiürítő és fotelbe préselő forgószele után irány a seggrázás ének- és hangszerhangokra. Minden nóta új részleteket, új megközelítést hozott a korábbi élményeimhez képest, tessék, ez a szállós funky:
Általánosságban azt lehet mondani, hogy hallgatható lett a jutyú, ha épp nincs ötletem, hogy éppen mi dobna fel, fül-resetként berántom a feka travikat az űrből... az ő eredetijükből lopta George Michael a Patience album egyik húzónótáját.
A végére ideírom, hogy nagyon köszönöm, hogy elolvastátok ezt a hsz-t, a nem mindig emészthető stílusomban és gyakran bukdácsoló verbalitásommal leírtakat, a kábel teljesítménye teljes mértékben alátámasztotta Valhalla hírnevét, igényességét és körültekintését mind az anyagválasztás, a gyakorlati hasznosság és a minőségellenőrzés terén. Elnézést, ha a zeneajánló túl bőségesre sikeredett, de egyszerűen nem tudok dönteni, hogy milyen zenét hallgassak, mintha (és valójában) egy kb 2 ortóval jobb hangú rendszerem lenne hirtelen.
Ákosnak köszönöm a lehetőséget, csak így tovább, és mindenkinek kívánom, hogy legyen akkora szerencséje, hogy ilyen kábelek kígyózzanak a rendszerében.
E nehéz időkben ért engem az a szerencse, hogy végre hozzám került egy Valhalla-kábel, egy, az AgPt-szériából. Korábban már próbálkoztam egynek a megszerzésével, de csont nélkül bebúrták a Postán... Valhalla lege artis feladta ajánlva, de "Pesten egy érkeztetési ponton sem jelentkezett a csomag." Na mindegy, ne bolygassuk a múltat...
A sztori eleje, hogy mióta gép a forrás, folyamatosan próbálok egyre jobb és jobb USB-kábelt szerezni, venni, csinálni stb. Nyilván a pléhből húzott ingyenes USB-kábel volt az első, amikor még annak is örültem, hogy nem kell CDt cserélni óránként, hanem a Foobar akár egész nap zenél! Aztán, ahogy lett egyre igényesebb a forrásoldal, dedikált USB kártya, (PP2es), lett hozzá sörösdoboznyi Super Through kondikkal analóg táp, lett egyre fontosabb a kábel. Ekkor fordultam az ezüst felé, és itt a Fórumon, számomra érthetetlen ellenszélben próbáltam infot csákányozni és tapasztalatot szerezni ebben a témában, de ennek a vége általában az lett, hogy az ingyenkábel-szekta betrollkodott és engem már tettek is ki a modik...
Hála Istennek és jópár jóhallású Fórumtársnak, ennek ellenére haladt a hifibogár előrefelé, és, bár DIYkedvben nem volt hiány, előbb-utóbb toroidos analóg táp került a DAC elé is, az USB-kábelben egyelőre nem történt előrelépés.
Egész addig, míg az első lehetőség nem adódott, hogy csak próbaképpen, gyorsan beszerezhető és megfelelően ócska, pléh, Conrad-os USB A és USB-B csatik beszerzését követően megforrasztottam első USB-kábelemet és néztem rá büszkén, mint Robinson az első saját tutajára. ImpulzusDIYkodás ide vagy oda, igyekeztem megadni a módját, teflonszigetelésű HABIA volt a tesztalany, ezüst forraszanyag, stb, és az eredmény sokkal jobb lett, mint amilyen hangzást a korábbi ingyenestől kaptam. bejárt, de kezdte hozni azokat a tulajdonságokat, amiket a HABIÁban nem annyira szerettem.
Ezek után szereztem ezüst huzalt szilikoncsőben, az ebből készült kábellel kinyílt a világ. Hifis klisék jönnek, tér, kottázható mély, nem karcolós magas, hanem van teste annak a csengettyűnek, triangulumnak, stb. OK, duplázzuk meg a keresztmetszetet, adjunk minden ér mellé még egyet és csavarjuk fel egy szilikonslagra DNS-szerű kettős spirál formájában! Hűűűűűű, ilyen hangot tud a rendszerem, miután bejárt, teljesen szét voltam esve tőle, megérkezés. Kifogástalannak hallottam, nem is vágytam másra. A szent keresztségben a South Park-rajongásomra való tekintettel a Barna Hang-nevet kapta.
Jött az arannyal injektált ezüst, bordor szakkolléga műhelyéből, újabb ugrás felfelé. Szmútosabb hangok, no bántó reszelés, pihentető és bevonó egyszerre, gyors, pontos, koherens, tökjó.
Tarantinosan ekkor jön a sztori legeleje, hogy a Valhalla-kábelt bebúrta a Posta, én meg picit átrendeztem a szobát, kevés lett az 1m-es kábel, bele kellett toldanom a DIY-ezüstbe. Szólt a zene, boldog voltam, örültem neki.
És akkor jött a vírus, itthoni karantén, bár nem voltak és nincsenek tüneteim. gondoltam, nem reszkírozok. Sokkal több időm adódott zenét hallgatni, és pont ekkor szólt Ákos, hogy kanyarban egy USB platinából, vagy részben platinából... Korábban, egy korábbi erősítőmben ki kellett cserélni a potit, mert elfáradt az Alps, bement helyette egy TKD, de kellett hozzá néhány rövid vezeték, Ákos volt annyira szuper, hogy küldött néhány db 10 cm-es palládium-nyesedéket, amikkel dimenziót ugrott a hang, tényleg érdemes kipróbálni, akinek elszáll egy ALps, lépjen szintet, TKD és palládium. Ez ütött szöget a fejembe, hogy fúwazze, ez a fémekkel színlelt ezotéria nem semmi...
Megbeszéltük, hogy most nem posta, ekkora ziccert nem adunk nekik, személyesen csíptem fel a kábelt. Hazaérés, először a bent lévő Barna Hang bemelegítés, kb 2 óráig hallgatás. Ezek után minden leállítás, AgPt bedugás, cucc bekapcsolás, picit ne mélyvíz először, gondolás, youtube-on néhány kedvenc meghallgatás. Megmondom pacekba, szhéjjelmenés. Jutyúról. Neszeneked. Csak dobta és dobta a nótákat, egyre jobban bemelegedett a kábel, nem tudom, mennyit szólt vagy hallgatott mielőtt felcsíptem, de már totál nyersen is úgy szólt, hogy közepesen elmélyült hifistaként csak annyit tudtam mondani, hogy Atya Úr Isten... Figyelem, nem hifis sztereotípiák jönnek... Muzikalitás, könnyed játék, Kissinnel a Cisz-moll keringő és La Campanella már az első hangtól az utolsóig maga a katarzis, kihallatszottak a melléütései, amik miatt a legnagyobb a világon. Az jutott eszembe, hogy Lang Lang miatt nem kell ilyen kábel. Ez a kábel kétli és tagadja Lang Langet, viszont a rendszeremben kb négyzetre emeli Kissint. OK, női hang. Melegítsünk koloratúra-szopránnal, nézzük, hogyan tolmácsol a kábel... Varázsfityula, Éj Királynője. Nem fejest a lecsóba, először bőgjön le MIklósa Erika! Tökéletesen sikerült a próba. OK, Lucia Popp... Hmmmmmm... Jöjjön a kelta cucus, Patricia Petibon... Fujj, de jó a németje... Cuki kislány, szépen énekel, de ez nem a babaszoba. Ez a pszichopata nőstényördög. Kéne, hogy legyen. Irány: Diana Damrau. Jobb. Sokkal jobb. Simán gátlástalan pszichopata gyilkos. Ereje, mint a T34-es. Ekkor már tudtam, hogy a következő a csúcs lesz, a megérkezés, a tökéletes gyilkos pszichopátia. Edda Moser. Az örök, az egyetlen. A kizárólagos. Ő a 4x4es Ford Sierra, egy olyan sofőrrel, aki 120nál úgy rúgja át 3asból 4esbe, hogy a bizti kedvéért kipörög 4esben... A 4 kerék meghajtású. Egyszer Szentendréről stoppoltam és egy vadász vett fel, aki ilyen autóval sietett a 11-esen... Onnan az élmény. Hittem én...
Aztán Eddával berobbant egy MX rakétára szerelt Jumbo Jet. Lubickolt az Esotar magas meg a mélyközép. Ablak púposodott, lúdbőr a hátamon futkározott. 3x meghallgatás, jézusmária. Picit lehalkítás, bár ez elveim ellen való. Picit halkabban, hogy még pont ne süketüljön meg a szomszéd. Ugyanaz a dinamika. Ugyanazok a részletek, ugyanaz a pontos visítós, kottázható ordítás, sikítós üvöltés, világvége hangtornádó.
Bocsánat, most mennem kell a gép elől, de folyt. köv. nemsokára.
A napokban hozzám került egy Aura standard V2/3 IC kábel. Volt egy elképzelésem, hogy a rendszeremben hol kellene javítanom és gondoltam kipróbálom Ákos kábelét. Az MC trafó és előfok között egy Kondo Ksl-vz II kábel van. Ennek a kábelnek a helyére szántam az Aurát. Egy ideje már a fő forrás nálam egy SME 20/A lemezjátszó, amit egy megfelelő minőségű csöves elő-végfok rendszer szolgál ki.
Összességében nem panaszkodom a hangra, de a kíváncsiság megvan.
A kábel már használtként érkezett, némi használati nyommal a külsején. Ksl ki, Aura be. A woow helyett legörbült száj. Sajnos az Aura nem árnyékolt kábel, így a bekötéskor kiderült, hogy a brummja van és így nem alkalmas oda, ahová szántam. Sebaj gondoltam megy a CD-játszó előfok közzé, bár a CD harmadannyit ér, mint a kábel. A döntésem jó lett, mert bár az első este kissé fedett, "zaklatot" hangot produkált, de járatva másnap egy kiváló kábelként mutatkozott be. Szinpadkép, sávszélek, felbontás, tisztaság, egységesség, mélyhangreprodukció stb. mindenben óriásit mutatott.
Érdekes tapasztalás nekem, hogy milyen az a hangzás, amit Ákos úgy jellemez, hogy „felrakódás mentes”. Minden tisztán szólal meg, nincs olyan flow érzés, hogy egy kb. 64 fős szimfonikus zenekar 90 főst mutat. Nagyon sok részletet hallok, de a 1. hegedűk 10-en, 2. hegedűk 8-an, brácsák 6-an, csellók 8-an, nagybőgők 6-an stb. vannak. Nagyon gyorsak a megindulások, levegős a megszólalás.
Mindez még szokatlan a fülemnek, mert nehéz 15-20 évnyi otthoni zenehallgatást követően elfogadni ezt a hangzást. Tudomásul venni, hogy nem csak a zenét hallgattam az elmúlt években, hanem a komponensek és kábelek hangját is. A kábelek felrakódásai, torzításai elvittek egy irányba, ami nekem a leginkább tetszett. Az egységes kábelezés nálam sok egyforma típusú, azonos gyártótól származó kábelt jelentett. De nem volt mindig jó a hang és szinte mindig elindult a kábel cserélgetés.
Ákos írta a minap: „A kábel egységesítésen én mindig azt értem, hogy legyen koncepció, egy kialakított, tudatos hangzásideált képviselő gyártótól. Nem feltétlen egyforma kábelek minden posztra, hiszen a készülékeink sem egységesen azonosak...”
Voltak réz, ezüst, és ezek keveréke alapanyagú kábeleim, az utóbbi időkben szénszál alapanyagú kábelek. Cserélgettem, vettem, eladtam őket, de most ezt a kábelt „kicsit” hagyom a rendszerben. Látok benne fantáziát.
A CD ezzel a kábellel fellépett a SME nyomába, még nincs ott, de közelít és ez nagy szó!
Akik olvasgatják ezt a topikot, azok zömének talán már unalmas, hogy Peter Gabriel személye gyakran szóba kerül...
Sorry de ez van!
Imádom az ürgét, főleg a korai munkáit a So lemezzel megkoronázva!
Nemrégiben megtaláltam a 2014-es koncertről két saját videómat a gépemen, ami egy Samsung Galaxy S3 mobiltelefonnal rögzítettem anno.
Ami megdöbbentő, hogy még így, full amatőr módon megörökítve is milyen jó, megfelelő arányokat tartalmaz a megszólalás!
Valahogy így kellene szólnia egy pop/rock koncertnek amire drága pénzen jegyet vált az ember!
Ezt a minőséget sajnos a hazai hangosítók még mindig csak szökőévenként egyszer ha tudják produkálni A+ koncerteken…
Ma már arra sem lehet hivatkozni, hogy nem lehet megvásárolni ugyan azt a minőségű technikát, mivel folyamatosan ez volt egyféle kényelmes alibi a szakma részéről az átkosban...
A legendás, klasszikus PG kísérőzenekar ott volt hiánytalanul ezen a 2014-es bulin, aki a méltán híres SO albumot feljátszotta és az azt követő 87-88-as Amnesty International – Human Rights Now koncertturnén is kísérte Gabrielt.
Ebből az időszakból van egy rongyosra nézett műsoros Hi-Fi VHS kazettám ami a P.O.V. (Point Of View) névre hallgat.
Egyébként nemrégiben kiadták ennek a koncertnek egy újra vágott, digitálisan feljavított, HD minőségű változatát, Live In Athens címmel. Aki még nem látta az rögvest pótolja!
Senki ne várja manapság a 80-90-es évek klasszikus Gabriel koncertélményét, amilyen a POV, vagy a Secret World Live...
Nincs talpig sminkben kúszás-mászás, ráolvasás, ugrabugra a színpadon, nincsen majom módjára indán lógva függeszkedés a Shock The Monkey bevezető hangjaira.
Ahogyan a hallgatóság közé háttal bedőlés a Lay Your Hands On Me-re a Manu Katché Yamaha tamjainak dübörgése által kísért eufóriában sem lesz már…
Gabriel megöregedett és ezt láthatóan tudomásul vette!
Progrock sámánból egy barátságos kis mackó módjára cammogó, illegő-billegő apókává változott, aki a legmagasabb hangok kiéneklésén kívül még minden mást csuklóból megold.
Soha rosszabbat!
Régóta terveztem kicsit Beth Hart-ról írni egy pár sort.
Jó pár emberkétől hallottam olyan véleményt, hogy olyan hangja van, mint Janis Joplinnak. Nem, szerintem abszolút nem, Beth Hartnak olyan hangja van mint Beth Hartnak, attól még, hogy érces, erőteljes, nem lesz Janis Joplin, és nem is kell annak lennie. Akit érdekel, utána olvashat, neki az élete is olyan, mint ahogy a színpadon előadja, bár állítólag jócskán szelidült az évek alatt.
A hangján kivül, ami engem megfogott, az a zenekara. Ajánlom mindenkinek, aki még nem látta a Royal Albert Hallban készült koncertjét, zseniális. És ami szimpatikus, olyan zenészekkel játszik, akik nem játszák szét a számokat, szimplán "csak" hozzák a kötelezőt. Különböző jazz, fúziós, vagy free zenékben széttekerik a zenészek a mindent is, ott van létjogosultsága, azok a zenék errre alapulnak, itt marad az alázat, ugye a kevesebb néha több.
A gitáros igazi amerikai style, a stílus, a hangzás. A basszus hihetetlen arc, fapofával végig nyomja a koncertet, és a dobost is dícséret illeti, nekem mániám figyelni a dob soundot (is), szerencsére a pergő pukkan akkorát, semmi fazék hang. (Fazék pergőre, ha valaki kíváncsi, én mit hívok annak, Metallica - St. Anger jó példa. Nem mondom hogy nem jó, esetleg nem passzol valahova, nekem nem tetszik.)
Joe Bonamassával volt pár koncerten, meg tehette volna gondolom, hogy a show érdekében elhívja őt is, de a saját bandájával lépett fel, respect.
Kezdő, vagy ismeretlen szemnek, fülnek sok lehet elsőre, mint ha túl játszaná, túl énekelné, nagyon énekelné a számait, de szerintem nem. Ő Beth Hart, ami a szívében-lelkében van, ez jelenik meg a színpadon, imádom.
Hangzás csillagos ötös!
Régóta terveztem kicsit Beth Hart-ról írni egy pár sort.
Jó pár emberkétől hallottam olyan véleményt, hogy olyan hangja van, mint Janis Joplinnak. Nem, szerintem abszolút nem, Beth Hartnak olyan hangja van mint Beth Hartnak, attól még, hogy érces, erőteljes, nem lesz Janis Joplin, és nem is kell annak lennie. Akit érdekel, utána olvashat, neki az élete is olyan, mint ahogy a színpadon előadja, bár állítólag jócskán szelidült az évek alatt.
A hangján kivül, ami engem megfogott, az a zenekara. Ajánlom mindenkinek, aki még nem látta a Royal Albert Hallban készült koncertjét, zseniális. És ami szimpatikus, olyan zenészekkel játszik, akik nem játszák szét a számokat, szimplán "csak" hozzák a kötelezőt. Különböző jazz, fúziós, vagy free zenékben széttekerik a zenészek a mindent is, ott van létjogosultsága, azok a zenék errre alapulnak, itt marad az alázat, ugye a kevesebb néha több.
A gitáros igazi amerikai style, a stílus, a hangzás. A basszus hihetetlen arc, fapofával végig nyomja a koncertet, és a dobost is dícséret illeti, nekem mániám figyelni a dob soundot (is), szerencsére a pergő pukkan akkorát, semmi fazék hang. (Fazék pergőre, ha valaki kíváncsi, én mit hívok annak, Metallica - St. Anger jó példa. Nem mondom hogy nem jó, esetleg nem passzol valahova, nekem nem tetszik.)
Joe Bonamassával volt pár koncerten, meg tehette volna gondolom, hogy a show érdekében elhívja őt is, de a saját bandájával lépett fel, respect.
Kezdő, vagy ismeretlen szemnek, fülnek sok lehet elsőre, mint ha túl játszaná, túl énekelné, nagyon énekelné a számait, de szerintem nem. Ő Beth Hart, ami a szívében-lelkében van, ez jelenik meg a színpadon, imádom.
Hangzás csillagos ötös!
Robert Fripp 
