A várható eredményről és az akusztika jelentőségéről olvashattok ebben a cikkben.

Moderátor: Luxor Audio





Nem nyomoztam ilyen táblázatok után, de láttam néhányat, ám ennél nyomósabb érv a magam számára az a nagyjából 30 esettanulmány, ami rendelkezésemre áll saját praxisomból és amelyeknél az anyagsűrűséggel kísérleteztünk. Ezek az esetek persze nem laboratóriumi alaposságú történetek, hanem lakószobák akusztikai kezelése közben estek, de a válasz ott van bennük. Nem állítottam soha, hogy az elnyelési képesség egyenes arányban nő az anyag sűrűséggel minden esetben, hiszen nem így gondolom. A basszus tartományban valahol 90 kg/m3 sűrűségnél van a határ, ameddig emelkedik, felette már stagnál, vagy esik. Magasabb frekvenciákon ez a töréspont lejjebb van, valahol 60 kg/m3 körül, de ez persze a panel kialakításán is múlik, szóval a durva egyszerűsítés itt sem célravezető. Oldalfalra, mennyezetre szerintem soha nem javasoltam nagyon sűrű gyapotot, ellenben szedettem már le ilyen paneleket falakról.fülelek írta: ↑2020.05.29., pén. 22:20Azt szeretném megkérdezni, hogy miért gondolod úgy, hogy a kőzetgyapot/üveggyapot sűrűséggel minden esetben arányos az elnyelési tényező , azaz a 90kg/m3 sűrűségű kőzetgyapot azonos vastagság esetén nagyobb elnyeléssel bír, mint az 50kg/m3 -mondjuk 1kHz és felette, vagy akár alatta.

Ki törli ki?Dorian írta: ↑2020.05.26., kedd 15:51Ez engem is igencsak érdekelne, mert a (z építőipari) termékgyártók max egyetlen számmal jelölt elnyelési tényezőt adnak meg, ami elvileg a 125-4000 Hz (de a gyártó ezt sem írja, csak épületakusztikában ez az alapesetben vizsgálandó tartomány) tartomány értékeinek valamilyen átlaga. Nos ezzel kitörölhetjük.

A (valódi, tehát nem házi) stúdiók lehallgató helyiségeinek kontroll rendszerei elég jól ki vannak egyengetve, de nyilván nem lineárisak. A felvétel végső hangzásának van köze ehhez, de sokkal fontosabb, hogy a keverést végző személy mennyire ismeri a lehallgató rendszert, azaz mennyire csapja be az, amit hall.avl2 írta: ↑2020.05.26., kedd 17:02ezek meglehetös eltereseket mutatnak. ez ma is igy lehet/van ? gyanitom igen, mert nincs ra meg a tarsadalmi igeny :-)
nyilvan jobb lenne, ha egysegesebb lenne. magam is eszreveszem, hogy felvetelenkent a melyhang jelenlete meglehetösen valtozo (es neha a külön REL T2 szub-on emiatt tekerek egy kicsit)
köszi.

Az előadásaimban sok ilyen táblázatot használok, tehát léteznek. Nem bepalizni akarlak, csak magyarázat nélkül már nem szívesen teszek közzé ilyen adatokat, mert simán félreértik. Lásd a kőzetgyapot esetét a basszus hangokkal! Tudjuk, hogy ezek az anyagok 40-50 %-kal gyengébb elnyelést produkálnak a mély tartományban, mint a középsávban. Jön az egyszeri hifista és ebből annyit szűr le, hogy ez az anyag alkalmatlan a mély hangok csillapítására, ami durva sarkítás, mert az 50 % elég messze van a 0 %-tól. Az elnyelés hatékonysága amúgy sem csak az anyagsűrűségtől függ, hanem pl. a vastagságtól is.
Ez engem is igencsak érdekelne, mert a (z építőipari) termékgyártók max egyetlen számmal jelölt elnyelési tényezőt adnak meg, ami elvileg a 125-4000 Hz (de a gyártó ezt sem írja, csak épületakusztikában ez az alapesetben vizsgálandó tartomány) tartomány értékeinek valamilyen átlaga. Nos ezzel kitörölhetjük.
nincsenek sürüseg, vastagsag (ez, ilyesmi, hasonlo, többféle anyagra) es frekvencia függvényében elnyelesi tenyezö görbek ? ...szemléltetni. (nem kerestem ra, mert nem)fapaci írta: ↑2020.05.26., kedd 13:58Nem igazán jó választás mihez? Célhoz választunk eszközt. A 90 kg/m3 sűrűség valóban határeset, széles sávú elnyelő panelhez indokolatlanul magas, ennek ellenére nyilván van elnyelő képessége, csak másként oszlik el, mint a könnyebb verziók. A csupasz falnál minden jobb.KopaszKutya írta: ↑2020.05.26., kedd 13:13Tisztelt fapaci! Felmerült egy olyan (számomra) kérdés, hogy a fakeretben 5cm vastag, Airrock XD 90Kg/m3-es panel nem igazán jó választás, mert basszus fogónak vékony az 5cm, szélessávú elnyelőnek viszont túl sűrű.

Nem igazán jó választás mihez? Célhoz választunk eszközt. A 90 kg/m3 sűrűség valóban határeset, széles sávú elnyelő panelhez indokolatlanul magas, ennek ellenére nyilván van elnyelő képessége, csak másként oszlik el, mint a könnyebb verziók. A csupasz falnál minden jobb.KopaszKutya írta: ↑2020.05.26., kedd 13:13Tisztelt fapaci! Felmerült egy olyan (számomra) kérdés, hogy a fakeretben 5cm vastag, Airrock XD 90Kg/m3-es panel nem igazán jó választás, mert basszus fogónak vékony az 5cm, szélessávú elnyelőnek viszont túl sűrű.


A következő összejövetel május 27-én lesz 18 órától, várom a jelentkezéseket.fapaci írta: ↑2020.03.30., hétf. 15:10Éveken át nagy érdeklődés mellett tartottam akusztikai oktatásokat, ám ezeket a jelenlegi helyzetben a szokásos módon a nem tudom megrendezni. De látva az igényt és a jelentkezők hosszú sorát, a foglalkozásokat mostantól online környezetben, interaktív webinarium keretében fogom lebonyolítani, a korábbihoz képest jóval kedvezőbb részvételi díjjal. A résztvevők hasznos elméleti és gyakorlati ismereteket kapnak a zenehallgató és moziszobák akusztikai tervezéséhez, építéséhez, optimalizálásához, megismerkedhetnek az akusztikai mérőeszközökkel, szoftverekkel, mérési eljárásokkal és a mérési eredmények kiértékelésével. Nem egy merev előadásról van szó, sokkal inkább egy vezetett szakmai beszélgetésről.
A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. A foglalkozások 3-4 óra terjedelemben, kis létszámmal (5-10 fő) zajlanak. Részvételi díj: 5.000,- Ft (törzsvásárlói kedvezmény itt is érvényesíthető). Az oktatásra jelentkezni a Luxor Audio webshopban, vagy emailben az [[email protected]] címen lehet.
Bővebb információ a honlapon.
Webinar_1.jpg


A következő összejövetel május 6-án lesz 18 órától, várom a jelentkezéseket.fapaci írta: ↑2020.03.30., hétf. 15:10Éveken át nagy érdeklődés mellett tartottam akusztikai oktatásokat, ám ezeket a jelenlegi helyzetben a szokásos módon a nem tudom megrendezni. De látva az igényt és a jelentkezők hosszú sorát, a foglalkozásokat mostantól online környezetben, interaktív webinarium keretében fogom lebonyolítani, a korábbihoz képest jóval kedvezőbb részvételi díjjal. A résztvevők hasznos elméleti és gyakorlati ismereteket kapnak a zenehallgató és moziszobák akusztikai tervezéséhez, építéséhez, optimalizálásához, megismerkedhetnek az akusztikai mérőeszközökkel, szoftverekkel, mérési eljárásokkal és a mérési eredmények kiértékelésével. Nem egy merev előadásról van szó, sokkal inkább egy vezetett szakmai beszélgetésről.
A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. A foglalkozások 3-4 óra terjedelemben, kis létszámmal (5-10 fő) zajlanak. Részvételi díj: 5.000,- Ft (törzsvásárlói kedvezmény itt is érvényesíthető). Az oktatásra jelentkezni a Luxor Audio webshopban, vagy emailben az [[email protected]] címen lehet.
Bővebb információ a honlapon.

A következő online előadás április 8-án 17 órától lesz. Még lehet jelentkezni.fapaci írta: ↑2020.03.30., hétf. 15:10Éveken át nagy érdeklődés mellett tartottam akusztikai oktatásokat, ám ezeket a jelenlegi helyzetben a szokásos módon a nem tudom megrendezni. De látva az igényt és a jelentkezők hosszú sorát, a foglalkozásokat mostantól online környezetben, interaktív webinarium keretében fogom lebonyolítani, a korábbihoz képest jóval kedvezőbb részvételi díjjal. A résztvevők hasznos elméleti és gyakorlati ismereteket kapnak a zenehallgató és moziszobák akusztikai tervezéséhez, építéséhez, optimalizálásához, megismerkedhetnek az akusztikai mérőeszközökkel, szoftverekkel, mérési eljárásokkal és a mérési eredmények kiértékelésével. Nem egy merev előadásról van szó, sokkal inkább egy vezetett szakmai beszélgetésről.
A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. A foglalkozások 3-4 óra terjedelemben, kis létszámmal (5-10 fő) zajlanak. Részvételi díj: 5.000,- Ft (törzsvásárlói kedvezmény itt is érvényesíthető). Az oktatásra jelentkezni a Luxor Audio webshopban, vagy emailben az [[email protected]] címen lehet.
Bővebb információ a honlapon.

Eltérést miben? Sokan keverik az átviteli és az akusztikai méréseket, de neked nem illene. Itt a frekvenciaválasz, hangnyomás görbe csak egy adat a sok közül. Az egyik legfontosabb akusztikai paraméterben, az utózengési időben biztosan nem fogsz 10 dB eltérést mérni, bárhova is teszed a mikrofont a helyiségben. Sőt hasznos, ha több ponton mérünk, mert így könnyebben azonosítjuk a hibákat. Pl. egy hosszanti irányú állóhullám egyszerűen felismerhető, ha a helyiségben keresztirányban mozogva több ponton is mérünk, mindegyik görbén ott lesz ugyanaz a mértékű és stádiumú anomália, a hosszanti módus.


Amúgy nagy gondok nem voltak a szobával, nem költözés meg festés után volt a mérés bútorok nélkülLIMAR írta: ↑2019.11.05., kedd 21:50Szerintem, ha valaki egy általános és mindenkit súlyosan érintő témában (történetesen az akusztika, ami tökéletesen egzakt és mérhető) kínál "gombokért" olyan szolgáltatást, ami alapján mindenki eldöntheti, hogy megfogadja-e az útmutatót, vagy nem, ezt én inkább pozitívumként ítélem meg és támogatom. Egy jobb minőségű hálózati dugó árának a feléért olyan szolgáltatást, tanácsot kap, ami sok nagyságrenddel drágább berendezéssel sem (sőt semmivel sem) helyettesíthető. Ez a szolgáltatás itt a fórumon a megítélésem szerint csakis támogatandó lehet függetlenül attól, hogy ki kínálja. Minél többen tudnak róla és élnek vele, annál több boldog zenehallgató lesz. És mi ez, ha nem egy ilyen fórum célja. Aztán, hogy ki mivel és kivel oldja meg a kivitelezést, az már a mérés megrendelőjén múlik, nem azon, aki a méréseket végezte.


Nem, de nem is ígértem senkinek, hogy az előadásom végighallgatása után szakértővé válik és hidd el, nem is ezért jönnek. Az emberek többsége nem születik sem villamosmérnöknek, sem akusztikai szakembernek, ezért kénytelenek vagyunk egy hosszú tanulási folyamat útján összeszedni tudásunkat. Ha már az első lépést is feleslegesnek gondolod, azzal nehéz egyetérteni.

És szerinted az elegendő tudást jelent, ha valaki végig hallgat egy pár órás előadást?