Ahogy olvasom ezeket a tudományos okfejtéseket -most- ez villant be:
...
- Honnan tudjátok, hogy boszorkány?
- Nézz rá! - hadonásztak seprűikkel, favilláikkal az elől állók.
- Na gyerünk! - tuszkolták fel a fiatal, szőke vászoncselédet az emelvényre.
- Nem vagyok boszorkány! - tiltakozott az sértődötten.
- Pedig úgy vagy öltözve - állapította meg bírája.
- Ők öltöztettek fel boszorkánynak.
- Hazudik! Nem is igaz! - morajlottak alant.
- Az orrom sem az enyém, ez egy műorr - érvelt a boszorkány (akarom mondani: a gyanúsított).
- Nos... - emelte el a nő arcától a műorrot az elöljáró.
- Orrot mi csináltunk neki - ismerte be a tömeg szószólója.
- Hát még mit?
- Kalapot is... de attól még boszorkány - nézett vissza a szócső társaira, bátorítást várva tőlük.
- Boszorkány! Boszorkány! - így azok.
- Ti öltöztettétek fel? - nézett rájuk zord tekintettel az elöljáró, mire a sisakrostélya ismételten lezuttyant, nem kis mértékben csökkentve ezzel viselője tekintélyét.
- Nem! Nem! De, de... részben... - állították teljes határozottsággal. A helyzetet megint szószólójuk mentette meg:
- De van neki szemölcse!
- Igen, ott van! - zúgták a többiek.
- Miből gondoljátok, hogy boszorkány?
- Engem gyíkká változtatott - lépett előrébb egy fiatal, bőrsipkás fickó.
- Igen.. igen... - erősítették meg mások.
- Gyíkká?
A fiatalember buta arccal nézett vissza:
- De már elmúlt.
- Tűzre vele! Égessük meg! - erősködött egy másik paraszt, egy koszos arcú, alacsonyabb koma.
Közben Arthur király is megérkezett és illő tisztelettel, a háttérben maradva figyelte az eseményeket.
- Csendet! - intett az elöljáró, amitől a rostélya megint lecsapódott. - Aztán tudjátok-e, hogy több módja is van annak, hogy megtudjuk, boszorkány-e?
- Több is? Mondd el, halljuk, halljuk! - tapadt rá kíváncsi-mohón minden szem a tömegből. - Mondd el nekünk is, mi az?
- Mondjátok meg, mit csinálnak egy boszorkánnyal?
- Elégetik... megégetik!
- És mi egyebet szoktak még elégetni?
- Több boszorkányt! - kiáltott közbe egy fiatal fickó, mire fejbevágták.
- Fát - mondta a koszos arcú.
- Helyes. Miért égnek a boszorkányok?
Zajos töprengés, végül a bőrsipkás fejtette meg a talányt:
- Azért, mert fából vannak!
Megkönnyebbült nevetés a háttérből.
- Úgy van! És hogyan győződhetünk meg róla, hogy ő fából van-e?
- Ha hidat építünk belőle!
- Nono, fiam, kőből nem lehet hidat építeni?
- De igen - ismerte el nyurga paraszt a többiek helyett.
- Elmerül-e a fa a vízben? - vitte tovább a logikai fonalat a kérdező.
- Nem, lebeg rajta... - válaszolták, aztán hirtelen felismeréssel kiáltottak fel szinte egyszerre - Dobjuk a mocsárba! A mocsárba... Fogjátok meg!
- Csendet! És mondjátok meg nekem: mi lebeg még a vízen?
- A kenyér!
- ... alma is!
- Picike szikmag!
- Hulla!
- Hasa bankó...
- Na, na... nem... nem... - rázta a fejét az elöljáró, de óvatosságból ezúttal már sisakrostélyát megtámasztva.
- Olaj!
- A szöcske, a szöcske!
- Nem, nem, nem! - intett végre türelmetlenül az emelvényen álló.
- A kacsa!
Az elöljáró az utoljára szólóra pillantott, aki nem volt más, mint Arthur:
- Öömm... ez az! - biccentett elismerően - Vonjuk le a logikus következtetést! No! - fordult újra a csőcselékhez.
- Ha ő... ugyanannyit nyom, mint egy kacsa - próbálkozott a nyurga paraszt.
- Na... - bíztatta az emelvényen álló.
- ... akkor fából van...
- Következésképpen...
- Boszorkány! Boszorkány!
...

A jó Hi-Fi...az varázslat.