Általában a hifiről

[lehoako]

Min akarsz csámcsogni? Hogy variálva megismételted? Sztem ez ennél egyszerűbb dolog. Olvass figyelmesebben.

Igyekszem figyelmesen idézni, amire reagáltam: "...a mikrofon kvázi kiakad egy zongora fortissimo alatt"

Konkrétan így van. Mit nem értesz ezzel kapcsolatban? Húzzuk alá az ismeretlen szavakat?

"hogyha a mikrofon kvázi kiakad egy zongora fortissimo alatt, akkor úgy fel tudja venni a távoli halk finomságokat?" - ez volt a kérdés, nem az egyik kiragadott és félreértelmezett része.

Arra bátorítanálak, hogy fókuszálj arra, hogy átéld a zenét, ahogy és ahol éppen van.

[lehoako]

Az élő zenének van egyfajta koherenciája, amit a pszichológában leginkább Gestalt koherenciának szoktak hívni, vagyis az egy olyan egész, ami megelőzi a részeit, nem előzetesen adott atomszerűen elkülöníthető részekből tevődik össze, és részeket csak külön erőfeszítés vagy a figyelem másirányú fókuszálása révén lehet belőle kiemelni. Amikor élő zenét hallgatunk, akkor egy efféle sajátos 'egészt' hallgatunk. Bár nincs nagyon sok tapasztalatom, de mintha egy hifi valahogy, isten tudja hogyan, képes volna arra, hogy a részeket ne egy ilyen sajátos gestaltszerű egészben, hanem együtt, ám mégis egymástól elkülönítve és csak külsődlegesen összekapcsolva jelenítse meg.

Érvelésedben az élő és a reprodukált zenét ruházod fel a "Gestalt koherenciával", illetve annak hiányával, holott a "Gestalt koherencia" inkább a psziché interpretáló reakciója a zenére, mint auditív ingerre, ha jól értem. A kérdés ebből a szemszögből már az, hogy a műszaki eszközeinkkel reprodukált zene kevésbé alkalmas-e a "Gestalt koherenciával" jellemezhető élmény kiváltására, mint az élő.
De lehet hogy tévedek.

Cher Julien,

Kontribúcióját köszönöm, inger helyett ingerület, amennyiben túllépi az ingerküszöböt, de egyébként 10/10.

A folyamatban pedig nemcsak tévedhető érzékszerveink, hanem néha határozottan önbecsapásérdekelt pszichénk/agyunk is benne van...

Legyen a skála egyik oldalán a belső hallás, minden külső zenei élmény nélkül, másik oldalán pedig mondjuk egy először hallott, magas színvonalú zene (hogy élő vagy konzerv, jelenleg mindegy). Van, akinél a belső hallás is összeáll a pszichében/fantáziában zenei élménnyé, és van, akinél a 2148 csatornás felvétel is kevesebb lesz, mint a részei összege, mert akármi miatt fákat fog látni és nem az erdőt.

Sokmindentől függ szvsz, hogy kinél hogy van ez odabent, de azt gyanítom, messze nemcsak a lejátszórendszer meg a felvétel sajátosságai a mérvadók.

Még egyszer köszönöm, ez nagyon értékes volt nekem.

[Robici]

Értem, amit mondasz. De ezzel felborítják az előadásban kialakított belső egyensúlyát a zenének, belenyúlnak az értelmezésbe, ha teszik. Én ezt azért nem szeretem/pártolom, mert ezt a zenészek dolga megoldani. Nem azt akarom hallani, ami a kottában van (vagy éppen nincs, mint a romantika előtt), hanem amit a zenekar játszik.

Egy karmester ugyanezt csinálja a próbán és az előadáson. Ez az én fogalmi körömben nem "felborítás", hanem "kialakítás", mivel a kotta képtelen megszólalni, azt muszáj értelmezni és előadni valahogyan. Nem létezik olyan, hogy az az "etalon" ahogyan annak szólnia kell. A könnyűzene persze más.

Igen, legitimek az interpretációs, a megszólalást mikéntjét és hogyanját érintő megjegyzéseid, és ezek hallatszanak is a felvételen, már ha a "hetedik sor közepe" koncepció a cél. Ha nem, akkor meg ne korrigáljon a keverés. Én ebben konzervatív vagyok, és tartom a hierarchiát.

Elfogadom, ez egy másféle megközelítés mint az enyém. Számomra az enyém eddig bevált és nekem ennyi tulajdonképpen elég. Ha az lenne a célom, hogy a koncerten hallható egy adott auditív lenyomatot halljak otthon is, akkor eljutnék oda, hogy a felvételek 99%-a szar, szar a hangmérnök, meg hasonlók amiket láttam már hifistáknál és szerintem az nagyon nem jó út.

És végül persze az ízlésbeli különbségek, melyek persze jó lenne, ha az interpretációra vonatkoznának, és nem a keverésre. Ahogy a legjobb hifi is az, amikor nincs hifi. Nem pedig az, amikor ízfokozó.

Szerintem itt óvatlanul különválasztottad a felvételt (keverés) és a lejátszást (hifi). Engem a zene mellett ami nagyon érdekel az a különböző felvételek, felfogások, felvételi korszakok közötti különbségek. Ezért én a magam számára olyan hifit szeretnék ami lehetőleg eléggé transzparens és ami minél jobban megmutatja pontosan, precízen és tisztán azt ami a felvételen van. Persze nincs olyan ami tökéletes, és itt jön be szubjektív választás lehetősége, de azért szeretném ha a hifi technikailag is viszonylag korrekt lenne. Volt itt korábban az AN-ről szó. Én csak a bemutatótermükben hallottam, és bár azok már érteni vélem hogy vannak akiknek az a hangzás jön be, de azt is láttam, hogy az nem az én világom. Mert az lehet, hogy high-end, de nem high fidelity. Szóval az ízfokozó nekem se jön be a hifiben.

[Robici]

Jó a téma és jó az észrevétel. Valóban nagyok a különbségek. Vajon miért van ez?

Azt én nem tudom, gyanítom hogy részben a hangszeres iskolák különbsége is közrejátszik (ahonnan kikerülnek a zenekari zenészek), szerintem ebben te vagy inkább otthon. Van valami elképzelésed? Illetve a bécsiekről úgy tudom, eleve picit magasabbra hangolnak illetve másabbak a hangszereik is. Én szeretném ha ezek a különbségek megmaradnának, de a globálissá vált zeneiparban szerintem inkább el fognak tűnni.

[Robici]

Talán ugyanarra az előadásra gondolunk, én is jól emlékszem a szólamok definiáltságára, illetve igen nagy különbség volt dinamikában is a hazai zenekarokhoz képest.

Ha jól emlékszem Schubert "Befejezetlen" volt és Mahler 1. Daniel Hardinggal.

[pärt]

Kezdem nem "érteni" a zenét.
Pár poszt után talán majd megérkezünk oda, hogy a zenei történés eleve megismerhetetlen, értelmezhetetlen, leírhatatlan, önmagába zárt jelenség, mely reménytelenül el van zárva létrehozójától és befogadójától.
A nők végletes tévedésben vannak a férfiperverziók természetével kapcsolatban.

[LIMAR]

Igyekszem figyelmesen idézni, amire reagáltam: "...a mikrofon kvázi kiakad egy zongora fortissimo alatt"

Csodálom a türelmedet, hogy képes vagy reagálni a beteges szereplési vágyban szenvedők hülyeségeire.

[chord]

Szerintem annál "részletezőbb" hang, mint egy koncertteremben - mondjuk a Kodály Központban - van, egyszerűen nem kell. Egy nagyzenekar esetén pedig az az igazi különbség a koncert- és a konzervhang között, hogy az előbbi annyira komplex, hogy agyban kell összerakni. A legtöbb rendszer csak szeretne ezért a komplexitásért a "felbontással" kárpótolni. Amikor azt mondom itt, hogy elég a "hetedik sor közepe" élménye, akkor erre (is) gondolok, meg arra, hogy nem kellene a részletek, a felbontás, meg a lélegzetvétel, meg a tér, meg a mit-tudom-én-még-mi felvételszinten való kidomborításával a zenei komplexitás mutogatását erőltetni.

Szerintem meg az igazi finom felbontás az soha nem 'kárpótol' vagy erőltet.
Vagy, ha igen, akkor az egész hifis létezés a 'komplexitás mutogatásával erőltet', és akkor helyesebb Sokol rádión hallgatni, és az egész hangzáskultúrát meg elfelejteni. A pesszimistább nézőpontok szerint amúgy is ide tart a világ....

Én érteni vélem, amit bitrograde ír, talán csak kicsit másfelől fogalmaznám meg. Az élő zenének van egyfajta koherenciája, amit a pszichológában leginkább Gestalt koherenciának szoktak hívni, vagyis az egy olyan egész, ami megelőzi a részeit, nem előzetesen adott atomszerűen elkülöníthető részekből tevődik össze, és részeket csak külön erőfeszítés vagy a figyelem másirányú fókuszálása révén lehet belőle kiemelni. Amikor élő zenét hallgatunk, akkor egy efféle sajátos 'egészt' hallgatunk. Bár nincs nagyon sok tapasztalatom, de mintha egy hifi valahogy, isten tudja hogyan, képes volna arra, hogy a részeket ne egy ilyen sajátos gestaltszerű egészben, hanem együtt, ám mégis egymástól elkülönítve és csak külsődlegesen összekapcsolva jelenítse meg. Én mindig úgy értettem a "jó felbontást" a hifiben, hogy ez annál jobb, minél több ilyen kis részt tud elkülöníteni a rendszer. Ez elsőre érdekes, mert nem az egészt látjuk, hanem mindenféle külön erőfeszítés és fókuszálás nélkül hozzáférünk a számunkra fontos részekhez. Ha pl. valakinek nagyon fontosak a 'hangok', a szép felharmónikusok meg ilyesmik, az nagyon fogja szeretni az ilyen nagy felbontást. Általában és szükségszerűen viszont egy ilyen prezentáció esetében viszont ahhoz kell külön erőfeszítés, hogy a zene élő előadásban szokásos Gestlat koherencáját előállítsa az agy a részletekből, ezért ha ilyen hangzást hallgat az, aki az élő zenéhez van hozzászokva vagy egyszerűen csak pihentetésként szeret zenét hallgatni, akkor az ezt a fajta hangzást hosszú távon fárasztónak fogja érezni.éppen fordítva, mint a másikfajta hangzás kedvelői.

Nem arról van tehát szó, hogy bármelyikben si több részlet lenne, csak másként férünk hozzájuk )és ez csak hifiskülönbség, nem azzal függ össze, hoyg a zene szólamait egy zenekar hogyan poentírozza.)

Az igazi jó rendszerek pontosan az általad említett koherenciát képesek közvetíteni.
Valamiféle 'hangtér'-nek nevezném.

És a tónusnak szabad helyesnek és felhangdúsnak maradni, tehát nem egymást kizáró opciók.
De az igaz, hogy nem mozognak együtt mindig és mindenhol.

Ha Gestal elméletét ide kell keverni, akkor a hifizés szerintem ezerrel benne van.
Lehet még bonyolítani...:)
pl Gombrich 'fantomérzetei' ... benyomod a playt, és a tudatod már előrevetít dolgokat, pedig el sem indult a zene...

[L5S1]

a "Gestalt koherencia" inkább a psziché interpretáló reakciója a zenére, mint auditív ingerre

A mindenit, én vagyok az egyedüli, aki ebből már egy mukkot sem ért? El tudnátok magyarázni esetleg egy kicsit kevésbé magasröptűen, kérlek? Csak hogy ne érezzem magam tökhülyének

Hát hogyne. De előtte az agy működését kellene tudni modellezni. A tudomány jelen állása szerint ez nem lehetséges.

[Aszpirin]

a "Gestalt koherencia" inkább a psziché interpretáló reakciója a zenére, mint auditív ingerre

A mindenit, én vagyok az egyedüli, aki ebből már egy mukkot sem ért? El tudnátok magyarázni esetleg egy kicsit kevésbé magasröptűen, kérlek? Csak hogy ne érezzem magam tökhülyének

[juliush]

Az élő zenének van egyfajta koherenciája, amit a pszichológában leginkább Gestalt koherenciának szoktak hívni, vagyis az egy olyan egész, ami megelőzi a részeit, nem előzetesen adott atomszerűen elkülöníthető részekből tevődik össze, és részeket csak külön erőfeszítés vagy a figyelem másirányú fókuszálása révén lehet belőle kiemelni. Amikor élő zenét hallgatunk, akkor egy efféle sajátos 'egészt' hallgatunk. Bár nincs nagyon sok tapasztalatom, de mintha egy hifi valahogy, isten tudja hogyan, képes volna arra, hogy a részeket ne egy ilyen sajátos gestaltszerű egészben, hanem együtt, ám mégis egymástól elkülönítve és csak külsődlegesen összekapcsolva jelenítse meg.

Érvelésedben az élő és a reprodukált zenét ruházod fel a "Gestalt koherenciával", illetve annak hiányával, holott a "Gestalt koherencia" inkább a psziché interpretáló reakciója a zenére, mint auditív ingerre, ha jól értem. A kérdés ebből a szemszögből már az, hogy a műszaki eszközeinkkel reprodukált zene kevésbé alkalmas-e a "Gestalt koherenciával" jellemezhető élmény kiváltására, mint az élő.
De lehet hogy tévedek.

[Luxor Audio]

Min akarsz csámcsogni? Hogy variálva megismételted? Sztem ez ennél egyszerűbb dolog. Olvass figyelmesebben.

Igyekszem figyelmesen idézni, amire reagáltam: "...a mikrofon kvázi kiakad egy zongora fortissimo alatt"

[lehoako]

Felvenni se tudom, hogy lehet, hogyha a mikrofon kvázi kiakad egy zongora fortissimo alatt, akkor úgy fel tudja venni a távoli halk finomságokat? Biztosis. Vagy hangszerenként, sávonként veszik fel a nagyzenekart?

Az eredeti körülmények dinamikája nem fér bele sem a rögzíthető, sem a lejátszható valóságba.

Ajánlom figyelmedbe a hallgatás és a bölcsesség összefüggését. A zenei felvételeknél használatos mikrofonok 140 dB SPL hangnyomást is elviselnek, a speciálisan közeltéri feladatra szánt példányok 150-160 dB SPL szintet is képesek magas torzítás nélkül feldolgozni, átalakítani. Melyik zenei előadás lóg túl ezen a határon?

Nem az átalakítási és felvételi dinamika átfogással van baj, az nem különösebben nagy probléma a digitális világban. A kutya sokkal inkább a dinamikai rétegek, árnyalatok számában, megjelenítési finomságában döglődik, a lejátszó rendszerek többsége is itt vérzik el.

Lepereg, Faló, aquila non captat muscas.

"Az eredeti körülmények dinamikája nem fér bele sem a rögzíthető, sem a lejátszható valóságba." -írtam

"A kutya sokkal inkább a dinamikai rétegek, árnyalatok számában, megjelenítési finomságában döglődik, a lejátszó rendszerek többsége is itt vérzik el." -írtad te, utánam.

Min akarsz csámcsogni? Hogy variálva megismételted? Sztem ez ennél egyszerűbb dolog. Olvass figyelmesebben.

[Klaca]

A múltkor már L5S1 leírta, hogy az nem baj, ha a felvétel egy nagyzenekari mű esetében, jobb, részletezőbb, mint amit a valóságban a helyszínen (bárhol ülve) hallasz.

Szerintem annál "részletezőbb" hang, mint egy koncertteremben - mondjuk a Kodály Központban - van, egyszerűen nem kell. Egy nagyzenekar esetén pedig az az igazi különbség a koncert- és a konzervhang között, hogy az előbbi annyira komplex, hogy agyban kell összerakni. A legtöbb rendszer csak szeretne ezért a komplexitásért a "felbontással" kárpótolni. Amikor azt mondom itt, hogy elég a "hetedik sor közepe" élménye, akkor erre (is) gondolok, meg arra, hogy nem kellene a részletek, a felbontás, meg a lélegzetvétel, meg a tér, meg a mit-tudom-én-még-mi felvételszinten való kidomborításával a zenei komplexitás mutogatását erőltetni.

Szerintem meg az igazi finom felbontás az soha nem 'kárpótol' vagy erőltet.
Vagy, ha igen, akkor az egész hifis létezés a 'komplexitás mutogatásával erőltet', és akkor helyesebb Sokol rádión hallgatni, és az egész hangzáskultúrát meg elfelejteni. A pesszimistább nézőpontok szerint amúgy is ide tart a világ....

Én érteni vélem, amit bitrograde ír, talán csak kicsit másfelől fogalmaznám meg. Az élő zenének van egyfajta koherenciája, amit a pszichológában leginkább Gestalt koherenciának szoktak hívni, vagyis az egy olyan egész, ami megelőzi a részeit, nem előzetesen adott atomszerűen elkülöníthető részekből tevődik össze, és részeket csak külön erőfeszítés vagy a figyelem másirányú fókuszálása révén lehet belőle kiemelni. Amikor élő zenét hallgatunk, akkor egy efféle sajátos 'egészt' hallgatunk. Bár nincs nagyon sok tapasztalatom, de mintha egy hifi valahogy, isten tudja hogyan, képes volna arra, hogy a részeket ne egy ilyen sajátos gestaltszerű egészben, hanem együtt, ám mégis egymástól elkülönítve és csak külsődlegesen összekapcsolva jelenítse meg. Én mindig úgy értettem a "jó felbontást" a hifiben, hogy ez annál jobb, minél több ilyen kis részt tud elkülöníteni a rendszer. Ez elsőre érdekes, mert nem az egészt látjuk, hanem mindenféle külön erőfeszítés és fókuszálás nélkül hozzáférünk a számunkra fontos részekhez. Ha pl. valakinek nagyon fontosak a 'hangok', a szép felharmónikusok meg ilyesmik, az nagyon fogja szeretni az ilyen nagy felbontást. Általában és szükségszerűen viszont egy ilyen prezentáció esetében viszont ahhoz kell külön erőfeszítés, hogy a zene élő előadásban szokásos Gestlat koherencáját előállítsa az agy a részletekből, ezért ha ilyen hangzást hallgat az, aki az élő zenéhez van hozzászokva vagy egyszerűen csak pihentetésként szeret zenét hallgatni, akkor az ezt a fajta hangzást hosszú távon fárasztónak fogja érezni.éppen fordítva, mint a másikfajta hangzás kedvelői.

Nem arról van tehát szó, hogy bármelyikben si több részlet lenne, csak másként férünk hozzájuk )és ez csak hifiskülönbség, nem azzal függ össze, hoyg a zene szólamait egy zenekar hogyan poentírozza.)

[Luxor Audio]

Felvenni se tudom, hogy lehet, hogyha a mikrofon kvázi kiakad egy zongora fortissimo alatt, akkor úgy fel tudja venni a távoli halk finomságokat? Biztosis. Vagy hangszerenként, sávonként veszik fel a nagyzenekart?

Az eredeti körülmények dinamikája nem fér bele sem a rögzíthető, sem a lejátszható valóságba.

Ajánlom figyelmedbe a hallgatás és a bölcsesség összefüggését. A zenei felvételeknél használatos mikrofonok 140 dB SPL hangnyomást is elviselnek, a speciálisan közeltéri feladatra szánt példányok 150-160 dB SPL szintet is képesek magas torzítás nélkül feldolgozni, átalakítani. Melyik zenei előadás lóg túl ezen a határon?

Nem az átalakítási és felvételi dinamika átfogással van baj, az nem különösebben nagy probléma a digitális világban. A kutya sokkal inkább a dinamikai rétegek, árnyalatok számában, megjelenítési finomságában döglődik, a lejátszó rendszerek többsége is itt vérzik el.

[lehoako]

...Egy ismerősömnek aki sajnos már nem él, lehetősége volt, hogy évtizedeken keresztül világszerte a leghíresebb zenekarokat hallhatta élőben saját koncerttermeikben. Azt mondta, az angol és amerikai zenekarok inkább ezt a részletező hangzást képviselik, ami olyan mintha csupa szólista ülne a zenekarban, míg a német zenekarok inkább a hangzás homogenitását hozzák elő...

Jó a téma és jó az észrevétel. Valóban nagyok a különbségek. Vajon miért van ez?

Bocsánat, nem a karmester dirigálja a zenekarokat? Nem az ő instrukciói alapján játszanak? Nyilván próbán elmondja, mit szeretne. Mutatnátok, kérlek szépen, 2 olyan felvételt, ahol ugyanazt a darabot német és amerikai/angol zenekar játssza és kijön ez a különbség? Köszönöm előre is.

[L5S1]

...Egy ismerősömnek aki sajnos már nem él, lehetősége volt, hogy évtizedeken keresztül világszerte a leghíresebb zenekarokat hallhatta élőben saját koncerttermeikben. Azt mondta, az angol és amerikai zenekarok inkább ezt a részletező hangzást képviselik, ami olyan mintha csupa szólista ülne a zenekarban, míg a német zenekarok inkább a hangzás homogenitását hozzák elő...

Jó a téma és jó az észrevétel. Valóban nagyok a különbségek. Vajon miért van ez?

[lehoako]

Egyéni dolog, pont emiatt nem tudom ilyeneken értékelni a Sabre-chipeket, nekem nem muzikálisak, minden freki megvan, de zenét nem sikerül hallgatni velük. A PCM 1792essel meg minden freki megvan ÉÉÉÉS egyben van a zene.

Mert még nem hallottad a Resonessence DAC-okat.

Köszönöm, nézem őket. Van ismerősöd, akinek ilyen van? Csak h ne csak a szívem fájjon...

[lehoako]

És végül persze az ízlésbeli különbségek, melyek persze jó lenne, ha az interpretációra vonatkoznának, és nem a keverésre. Ahogy a legjobb hifi is az, amikor nincs hifi. Nem pedig az, amikor ízfokozó.
Szerintem, persze.

Szerintem is, persze. Nagyon egyetértek, volt is szó korábban gulyáskrémre öntött Vegetáról, mint az otthon potizgatható, boombox-szerű "hifi" parallelzimusa...

Szerinted, aki keveri, annak van pl lila gőze arról, hogy pl a 324. ütemben (fikció), ahol a klarinét és az oboa pl nem véletlenül decrescendál, akkor már az első hegedűre kell figyelni, mert éppen most indítanak pp-ból, hogy aztán pl a zongora is csak úgy megszólaljon mögöttük, és együtt hangosodjanak a már fúvósokkal erősített katarzisig? Pl, csak gondolatkísérlet. Aztán meg a derült égből jön a fortissimo a zongorán, miközben mindenki más csak szépen alig hallatszón és tovább halkulva ködölget. Ebből hogy jön át és mi? Sehogy, egy zongora fortissimo alatt/mellett otthoni hifin a nagyon halk szólamokból semmit nem hallasz, mert nem tudja vixxaadni a technika. Felvenni se tudom, hogy lehet, hogyha a mikrofon kvázi kiakad egy zongora fortissimo alatt, akkor úgy fel tudja venni a távoli halk finomságokat? Biztosis. Vagy hangszerenként, sávonként veszik fel a nagyzenekart?

Az eredeti körülmények dinamikája nem fér bele sem a rögzíthető, sem a lejátszható valóságba. Mint ideát próbáljuk megközelíteni, miközben a közreműködőket kb pont olyan mélységes mélyen érdekli, h értéket hozzanak létre, mint egy kólareklámban vagy Való Világ-forgatáson.

Nem kétlem, hogy vannak igényes megközelítésű kiadók is, de jól tudjuk, hogy ez a hozzáállás mennyire erősen reprezentált a zenei kiadványok piacán...

Mivel a koncerttermi élmény nem reprodukálható otthon, sztem ne is üldözzük, mert csak kiszolgáltatjuk magunkat. Hangolódjunk rá, hogy a koncertterem és az élő zene az IDEA, és azt próbáljuk megidézni magunkban, emlékek felelevenítésének segítségével, amibe persze a hallott hang is hozzátartozik. Ha abból indulunk ki, hogy a zene igazából nem a fülünkre hat, nem ott éri el, amit elér, talán nem is olyan nehéz. Szerintem.

KOnkrét példa akkor pl Chopin első zongiversenye, nagy szerencsénkre a főszerepben Kissinnel. A maestro Zubin Mehta. Ki hall a hangosabb zongora mögött néha halk hegedűket? SZerintem senki. És amikor 4:17-nél van 3 hang pizzicato, azt is csak látom és nem hallom. Nektek hallható?

[youtube]https://youtu.be/LPa7jjeKVR4[/youtube]

Nagyon kiváncsi vagyok, mit mondtok. Kérlek Benneteket, segítsetek. Előre is köszönöm.

[bitrograde]

Egyéni dolog, pont emiatt nem tudom ilyeneken értékelni a Sabre-chipeket, nekem nem muzikálisak, minden freki megvan, de zenét nem sikerül hallgatni velük. A PCM 1792essel meg minden freki megvan ÉÉÉÉS egyben van a zene.

Mert még nem hallottad a Resonessence DAC-okat.

[lehoako]

A múltkor már L5S1 leírta, hogy az nem baj, ha a felvétel egy nagyzenekari mű esetében, jobb, részletezőbb, mint amit a valóságban a helyszínen (bárhol ülve) hallasz.

Szerintem annál "részletezőbb" hang, mint egy koncertteremben - mondjuk a Kodály Központban - van, egyszerűen nem kell. Egy nagyzenekar esetén pedig az az igazi különbség a koncert- és a konzervhang között, hogy az előbbi annyira komplex, hogy agyban kell összerakni. A legtöbb rendszer csak szeretne ezért a komplexitásért a "felbontással" kárpótolni. Amikor azt mondom itt, hogy elég a "hetedik sor közepe" élménye, akkor erre (is) gondolok, meg arra, hogy nem kellene a részletek, a felbontás, meg a lélegzetvétel, meg a tér, meg a mit-tudom-én-még-mi felvételszinten való kidomborításával a zenei komplexitás mutogatását erőltetni.

Szerintem meg az igazi finom felbontás az soha nem 'kárpótol' vagy erőltet.
Vagy, ha igen, akkor az egész hifis létezés a 'komplexitás mutogatásával erőltet', és akkor helyesebb Sokol rádión hallgatni, és az egész hangzáskultúrát meg elfelejteni. A pesszimistább nézőpontok szerint amúgy is ide tart a világ....

Efelé, de az új Sokol gyár Pakson állítólag 2030-tól már termel.

Ha itthon hallgatok nagyzenekart pl CDről vagy a jutyúról, akkor egyben is tudom hallgatni, meg kihallhatom belőle, hogy ez meg az a hangszer felelget a másiknak a zenekaron belül, ki van kivel éppen, pláne pl egy versenyműnél, hogyan alakul és fejlődik a dallam/dinamika/időzítéshömpöly. Mondanám a tegnap behivatkozott Andrej Gavrilovot, pl Rahmanyinov 3. zongiverseny, (EMI Classics CD-kiadvány), nálam etalon.

Egyéni dolog, pont emiatt nem tudom ilyeneken értékelni a Sabre-chipeket, nekem nem muzikálisak, minden freki megvan, de zenét nem sikerül hallgatni velük. A PCM 1792essel meg minden freki megvan ÉÉÉÉS egyben van a zene.

[gyt]

"elnézést a rossz szóhasználatért .. szóval azt mondod szóló lemezek"

Semmi gond. Valóban az...

Amúgy bő 20 évvel ezelőtt egy éjszakán kapcsolgattam a tv csatornák között. A TV5-ön ment egy interjú vele. Nem tudtam, hogy hívják, nem tudtam, ki Ő, egy szót sem értettem belőle. Egy studióban ültek, semmi utalás nem volt zenére, zongorára képileg. Mégis ottragadtam, jó fél órán keresztül néztem. Valahogy megragadott ahogy beszélt, a mimikája, mozdulatai. A műsor végén mutattak egy felvételt. Azóta odavagyok a játékáért. Ezért "ütött meg" a szóhasználat. Látom, hogy néz ki, valahogy mégsem az jut eszembe róla.

Legkedvesebb lemezem tőle: Au Théátre Des Champs-Elysées (1995 Dreyfus, FDM 36570-2). Ajánlom.

Minden jót. gyt

[bitrograde]

Szerintem sokan összekeverték a felbontást azzal amiről Ujházy illetve itt többen írtak. Erről én is írtam már korábban, illetve régebben még Karajan egyik interjújából is idéztem. Egyszerűen arról van szó, hogy felvételen sokszor jobban érvényesülhetnek olyan szólamok amik élő előadáson nem. Természetesen végtelen féle felvétel és előadás létezik, de az értelmező keverés nagyon sokat hozzáadhat egy zenemű megértéséhez és élvezetéhez. Persze akik olyan szerencsések, hogy hallgatás közben kottából tudják követni a zenét, azoknak nem kell ilyen mankó, de hát sajnos kevesen tehetik ezt meg.

Értem, amit mondasz. De ezzel felborítják az előadásban kialakított belső egyensúlyát a zenének, belenyúlnak az értelmezésbe, ha teszik. Én ezt azért nem szeretem/pártolom, mert ezt a zenészek dolga megoldani. Nem azt akarom hallani, ami a kottában van (vagy éppen nincs, mint a romantika előtt), hanem amit a zenekar játszik.

Ujházy teljesen egyértelmű amikor az interjúban erről beszél, hogy egyes embereknek (főleg akik zenével foglalkoznak) jobban tetszett a szólamok kiemelése, míg másoknak a régi, homogénebb felvétel. Sőt, még a zenekarok hangzásában is megfigyelhető ez, bár ma sajnos egyre inkább szabványosított zenekari hangzás van már. Egy ismerősömnek aki sajnos már nem él, lehetősége volt, hogy évtizedeken keresztül világszerte a leghíresebb zenekarokat hallhatta élőben saját koncerttermeikben. Azt mondta, az angol és amerikai zenekarok inkább ezt a részletező hangzást képviselik, ami olyan mintha csupa szólista ülne a zenekarban, míg a német zenekarok inkább a hangzás homogenitását hozzák elő. Nekem nagyon kevés tapasztalatom van, de valóban amikor a Londoni Szimfonikus Zenekart hallhattam a müpában, nagyon tetszett, hogy minden belső szólamot szinte külön ki lehetett hallani, míg a Bécsi vagy Berlini Filharmonikusoknál nem, ugyanakkor a bécsieknél a hangzás fénye és hangszíne volt olyan amit senki más nem tudott.
Ezért mondtam, hogy a felvétel és az élő előadás kiegészíti egymást és számomra nincs köztük hierarchia. Az én agyam felvételnél se korrigál, hanem a zenét hallgatja. :-)

Igen, legitimek az interpretációs, a megszólalást mikéntjét és hogyanját érintő megjegyzéseid, és ezek hallatszanak is a felvételen, már ha a "hetedik sor közepe" koncepció a cél. Ha nem, akkor meg ne korrigáljon a keverés. Én ebben konzervatív vagyok, és tartom a hierarchiát.

Én a magam részéről jobban szeretem azt amikor a belső szólamok jól hallhatóak, nekem nagyobb élvezetet nyújt általában egy ilyen felvétel, de olyan felvételek is lehetnek jók ahol ez nincs meg (pláne ha már jól ismerem a művet és tudom, hogy ott minek kéne még szólnia :-) Régi archív felvételeknél általában más ad élvezetet.)
Az, hogy mi az a hifis "felbontás" ami sokszor szóbakerül azt nem tudom, de gyanítom hogy annak nem sok köze van a zenéhez.

És végül persze az ízlésbeli különbségek, melyek persze jó lenne, ha az interpretációra vonatkoznának, és nem a keverésre. Ahogy a legjobb hifi is az, amikor nincs hifi. Nem pedig az, amikor ízfokozó.
Szerintem, persze.

[Luxor Audio]

Nekem nagyon kevés tapasztalatom van, de valóban amikor a Londoni Szimfonikus Zenekart hallhattam a müpában, nagyon tetszett, hogy minden belső szólamot szinte külön ki lehetett hallani...

Talán ugyanarra az előadásra gondolunk, én is jól emlékszem a szólamok definiáltságára, illetve igen nagy különbség volt dinamikában is a hazai zenekarokhoz képest.

Érdekes és teljesen megállja a helyét, amit írsz a régi, új felvételek és az élő előadás viszonyára. Valahogy így kellene ezt nézni, nem mindenből jobb/rosszabb kérdést kreálni.

[Robici]

Szerintem sokan összekeverték a felbontást azzal amiről Ujházy illetve itt többen írtak. Erről én is írtam már korábban, illetve régebben még Karajan egyik interjújából is idéztem. Egyszerűen arról van szó, hogy felvételen sokszor jobban érvnyesülhetnek olyan szólamok amik élő előadáson nem. Természetesen végtelen féle felvétel és előadás létezik, de az értelmező keverés nagyon sokat hozzáadhat egy zenemű megértéséhez és élvezetéhez. Persze akik olyan szerencsések, hogy hallgatás közben kottából tudják követni a zenét, azoknak nem kell ilyen mankó, de hát sajnos kevesen tehetik ezt meg. Ujházy teljesen egyértelmű amikor az interjúban erről beszél, hogy egyes embereknek (főleg akik zenével foglalkoznak) jobban tetszett a szólamok kiemelése, míg másoknak a régi, homogénebb felvétel. Sőt, még a zenekarok hangzásában is megfigyelhető ez, bár ma sajnos egyre inkább szabványosított zenekari hangzás van már. Egy ismerősömnek aki sajnos már nem él, lehetősége volt, hogy évtizedeken keresztül világszerte a leghíresebb zenekarokat hallhatta élőben saját koncerttermeikben. Azt mondta, az angol és amerikai zenekarok inkább ezt a részletező hangzást képviselik, ami olyan mintha csupa szólista ülne a zenekarban, míg a német zenekarok inkább a hangzás homogenitását hozzák elő. Nekem nagyon kevés tapasztalatom van, de valóban amikor a Londoni Szimfonikus Zenekart hallhattam a müpában, nagyon tetszett, hogy minden belső szólamot szinte külön ki lehetett hallani, míg a Bécsi vagy Berlini Filharmonikusoknál nem, ugyanakkor a bécsieknél a hangzás fénye és hangszíne volt olyan amit senki más nem tudott.
Ezért mondtam, hogy a felvétel és az élő előadás kiegészíti egymást és számomra nincs köztük hierarchia. Az én agyam felvételnél se korrigál, hanem a zenét hallgatja. :-)
Én a magam részéről jobban szeretem azt amikor a belső szólamok jól hallhatóak, nekem nagyobb élvezetet nyújt általában egy ilyen felvétel, de olyan felvételek is lehetnek jók ahol ez nincs meg (pláne ha már jól ismerem a művet és tudom, hogy ott minek kéne még szólnia :-) Régi archív felvételeknél általában más ad élvezetet.)
Az, hogy mi az a hifis "felbontás" ami sokszor szóbakerül azt nem tudom, de gyanítom hogy annak nem sok köze van a zenéhez.