Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
Milyen hangsugárzót? (kérdés előtt olvasd el a nyitó hozzászólást)
Re: Milyen hangsugárzót? (kérdés előtt olvasd el a nyitó hozzászólást)
A kérdés eldőlt, megvettem a Triangle Esprit Antal EZ hangsugárzót. BF akcióban "mindössze" 350e Ft volt, úgy gondoltam ennél jobbat ennyiért nem kapok használtban sem. Most ismerkedek vele, az eddigi benyomások határozottan pozitívak. Megvan benne az a dinamika, amit zenekari művekhez kerestem, és az eddig meghallgatott hasonló kategóriájú hangsugárzóknál nem találtam meg. Az akusztikus hangszerek (zongora, hegedű, oboa, fagott, trombita) gyönyörűen szólalnak meg, a basszus bár nem melldöngető, de nagyon feszes, határozott, gyors (az üstdobok is peregnek, nem morajlanak) és egyáltalán nem brummog. Az énekhang is nagyon szép, bár a Quadralon mintha artikuláltabb lenne, azonban a Quadral dinamikája kisebb, a basszusa pedig kevésbé határozott (egyébként a Quadral is nagyon jól szólt). Úgy tűnik a Rotel-lel annak ellenére jól megértik egymást, hogy nem egy korosztály. Egyelőre egy olcsó kábellel kötöttem be, de valószínűleg valami "költséghatékony" AudioQuest kábelt szerzek be. Örömmel venném, ha megfelelő kábelt ajánlanátok (akár más márkájút is). Lehetőség van kettős kábelezésre is, ezzel nem tudom érdemes-e vesződni, vagy az árából inkább jobb minőségű "szimpla" kábelt vegyek?
- Doky
- ♥︎ R.I.P. ♥︎
- Hozzászólások: 6942
- Csatlakozott: 2007.05.19., szomb. 21:20
- Értékelés: 1029
- Tartózkodási hely: Dusnok (Bács-Kiskun)
Re: Milyen hangsugárzót? (kérdés előtt olvasd el a nyitó hozzászólást)
Nem.
Úgy mondom hogy a Rotelt hallottam pár dobozzal.
A felsorolt dobozokat nem ismerem, de az utóbbi időben nagyon sok "egyforma" hangú doboz van.
Talán a Triangle kicsit kilóg...
Te mit javasolnál?
De ezt már párszor "megvitattuk".
Dune HD Smart H1.,Yamaha WXAD-10., NAD C 326BEE., Evidence Audio Siren II., ZsoltAudio StandART Two Pro., Asus K50IJ. (WD 1.5 TB, WD Pasport 250 GB)., Zimonyi Attila Forte IC., Profigold., Gotham., Lapp., Viablue X60 táp, CA. és Profigold HDMI... Samsung UE46EH6030., HiVox Alces.
- -KP-
- V.I.P.

- Hozzászólások: 5968
- Csatlakozott: 2003.06.02., hétf. 23:53
- Értékelés: 1730
- Tartózkodási hely: Bonyhád
Re: Milyen hangsugárzót? (kérdés előtt olvasd el a nyitó hozzászólást)
- Doky
- ♥︎ R.I.P. ♥︎
- Hozzászólások: 6942
- Csatlakozott: 2007.05.19., szomb. 21:20
- Értékelés: 1029
- Tartózkodási hely: Dusnok (Bács-Kiskun)
Re: Milyen hangsugárzót? (kérdés előtt olvasd el a nyitó hozzászólást)
Főként egyiket sem!
Én használtban keresnék kb hasonló időszakból mint a Rotel!
Nagy monitor is lehet akár...
Dune HD Smart H1.,Yamaha WXAD-10., NAD C 326BEE., Evidence Audio Siren II., ZsoltAudio StandART Two Pro., Asus K50IJ. (WD 1.5 TB, WD Pasport 250 GB)., Zimonyi Attila Forte IC., Profigold., Gotham., Lapp., Viablue X60 táp, CA. és Profigold HDMI... Samsung UE46EH6030., HiVox Alces.
- tomistarrr
- Isten Hozott! :)

- Hozzászólások: 10
- Csatlakozott: 2017.10.28., szomb. 22:56
- Értékelés: 0
Re: Milyen hangsugárzót? (kérdés előtt olvasd el a nyitó hozzászólást)
Sziasztok!
5.1-es házimozi rendszert szeretnék, filmezésre, zene hallgatásra(elsősorban elektronikus zenék, pop zene).
Elég nagy térben lenne, maga a nappali rész, ahol a hangszórók elhelyezésre kerülnének 30m2. Ez két oldalról nyitott, közlekedő, illetve étkező kapcsolódik hozzá, így összesen van 45-50m2 is.
Az általam kinézett szett : Quadral Ascent LE80 frontok, 10 LE Base közép és Phase 16 bi-dipól hátterek, mélynek a Dynavoice Thunder T-12 a kiszemelt. Ascent LE80-at élőben is hallottam, mélyen belém vésődött, nagyon tetszett.
Viszont mivel nem vagyok nagy "audió mágus" és a felhasználás sem biztos, hogy indokolja, ezért valamivel árban kedvezőbb ajánlást is szívesen meghallgatnék, ami azért jó minőségnek számít :)
Gondolkozom még az alábbiakon :
- Quadral Argentum 590 + 10 LE Base + Phase 16 + Dynavoice T-12
- Klipsh R-820F frontok + R-34C + R-51M + R-110SW
Tehát a kérdésem az lenne, hogy gyűjtsek még az Ascentre, vagy bőven elegendő a célnak az Argentum is. Esetleg a Klipsh se olyan rossz?! Vagy lenne valami más ajánlás?

A következő hangsugárzók közül melyiket ajánlanátok főleg klasszikus zenére?
1. Quadral Ascent 80 LE
2. Triangle Esprit Antal Ez
3. Kanton Chrono 509.2
Dinamikus, részletgazdag, levegős hangzást szeretnék elérni egy Rotel 840 BX4 erősítővel.

- d.janos
- Fórumlakó

- Hozzászólások: 676
- Csatlakozott: 2004.10.12., kedd 00:45
- Értékelés: 203
- Tartózkodási hely: 4200
Re: Milyen hangsugárzót? (kérdés előtt olvasd el a nyitó hozzászólást)
Respect a segítségért !irishcream írta: ↑2018.11.20., kedd 19:52Nem volt XTZ hangsugárzóm, csak gondoltam segít a link az információ gyűjtésben.
"Az élet különös ténye, hogy elménk mindig megtalálja annak a módját, hogy fizikai valósággá változtassa azokat a gondolatokat, melyekkel a legtöbbet foglalkozunk"
- irishcream
- Hazajáró lélek

- Hozzászólások: 3421
- Csatlakozott: 2015.05.28., csüt. 22:11
- Értékelés: 1202
Re: Milyen hangsugárzót? (kérdés előtt olvasd el a nyitó hozzászólást)
Nem volt XTZ hangsugárzóm, csak gondoltam segít a link az információ gyűjtésben.d.janos írta: ↑2018.11.20., kedd 19:49Megtennéd, hogy leírod a saját tapaszatalatodat, a hangsugárzók hangzásáról ? Milyen rendszerben hallottad, mely komponensek voltak a rendszer elemei, mekkora helyiségben, milyen kábelekkel, kiegészítőkkel szólt? Kösziirishcream írta: ↑2018.11.20., kedd 17:19https://www.xtzsound.eu/#/product/ctrlaltdel írta: ↑2018.11.19., hétf. 10:10Sziasztok.
Az alábbi hangfalakkal kapcsolatosan érdekelne bármi nemű információ.
Xtz spirit széria
Xtz 95-ös széria
Xtz 99-es széria
Thx.
- d.janos
- Fórumlakó

- Hozzászólások: 676
- Csatlakozott: 2004.10.12., kedd 00:45
- Értékelés: 203
- Tartózkodási hely: 4200
Re: Milyen hangsugárzót? (kérdés előtt olvasd el a nyitó hozzászólást)
Megtennéd, hogy leírod a saját tapaszatalatodat, a hangsugárzók hangzásáról ? Milyen rendszerben hallottad, mely komponensek voltak a rendszer elemei, mekkora helyiségben, milyen kábelekkel, kiegészítőkkel szólt? Kösziirishcream írta: ↑2018.11.20., kedd 17:19https://www.xtzsound.eu/#/product/ctrlaltdel írta: ↑2018.11.19., hétf. 10:10Sziasztok.
Az alábbi hangfalakkal kapcsolatosan érdekelne bármi nemű információ.
Xtz spirit széria
Xtz 95-ös széria
Xtz 99-es széria
Thx.
"Az élet különös ténye, hogy elménk mindig megtalálja annak a módját, hogy fizikai valósággá változtassa azokat a gondolatokat, melyekkel a legtöbbet foglalkozunk"
- irishcream
- Hazajáró lélek

- Hozzászólások: 3421
- Csatlakozott: 2015.05.28., csüt. 22:11
- Értékelés: 1202
Re: Milyen hangsugárzót? (kérdés előtt olvasd el a nyitó hozzászólást)
https://www.xtzsound.eu/#/product/ctrlaltdel írta: ↑2018.11.19., hétf. 10:10Sziasztok.
Az alábbi hangfalakkal kapcsolatosan érdekelne bármi nemű információ.
Xtz spirit széria
Xtz 95-ös széria
Xtz 99-es széria
Thx.
- ctrlaltdel
- Lefelé a lejtőn

- Hozzászólások: 75
- Csatlakozott: 2016.12.19., hétf. 12:43
- Értékelés: 1
Re: Milyen hangsugárzót? (kérdés előtt olvasd el a nyitó hozzászólást)
Sziasztok.
Az alábbi hangfalakkal kapcsolatosan érdekelne bármi nemű információ.
Xtz spirit széria
Xtz 95-ös széria
Xtz 99-es széria
Thx.
Az alábbi hangfalakkal kapcsolatosan érdekelne bármi nemű információ.
Xtz spirit széria
Xtz 95-ös széria
Xtz 99-es széria
Thx.
- Benyovszki
- Lefelé a lejtőn

- Hozzászólások: 73
- Csatlakozott: 2017.09.08., pén. 15:36
- Értékelés: 0
Mit tud ez a szett?
Sziasztok!
Valakinek van bármilyen tapasztalata ezzel a hangfalszettel kapcsolatban?
https://extremeaudio.hu/magnat-supreme- ... ha-rx-v383
Köszi!

- vaspapucsok
- V.I.P.

- Hozzászólások: 242
- Csatlakozott: 2007.12.16., vas. 20:40
- Értékelés: 7
- ZolaBA
- Törzsvendég

- Hozzászólások: 1920
- Csatlakozott: 2006.10.31., kedd 09:10
- Értékelés: 1760
- Tartózkodási hely: Pilisvörösvár
Re: Milyen hangsugárzót? (kérdés előtt olvasd el a nyitó hozzászólást)
Presonus R65? :)vaspapucsok írta: ↑2018.11.05., hétf. 22:06Sziasztok! Kis segitség keresek egy aktiv hangfalpár tipust , egy dolgot tudok róla hogy az előlapja kék színű és nem olyan olcsó
amúgy meg google, képkeresés "studio monitor blue" vagy "active speaker blue" stb.
Rövid az élet ... egyél sok palacsintát!
- d.janos
- Fórumlakó

- Hozzászólások: 676
- Csatlakozott: 2004.10.12., kedd 00:45
- Értékelés: 203
- Tartózkodási hely: 4200
Re: Milyen hangsugárzót? (kérdés előtt olvasd el a nyitó hozzászólást)
jattila48 írta: ↑2018.11.02., pén. 21:01Ha nem is Bp, de kishazánkban van és eladó is itt a fórumon. Utazással, hallgatózással akár 3-4 óra alatt meg is lenne a tapasztalat és lehet a csomagtartó sem lesz üres a visszaúton :) . http://www.avx.hu/forum/viewtopic.php?f ... s#p2271453
"Az élet különös ténye, hogy elménk mindig megtalálja annak a módját, hogy fizikai valósággá változtassa azokat a gondolatokat, melyekkel a legtöbbet foglalkozunk"
- vaspapucsok
- V.I.P.

- Hozzászólások: 242
- Csatlakozott: 2007.12.16., vas. 20:40
- Értékelés: 7
Re: Milyen hangsugárzót? (kérdés előtt olvasd el a nyitó hozzászólást)
Sziasztok! Kis segitség keresek egy aktiv hangfalpár tipust , egy dolgot tudok róla hogy az előlapja kék színű és nem olyan olcsó
- -KP-
- V.I.P.

- Hozzászólások: 5968
- Csatlakozott: 2003.06.02., hétf. 23:53
- Értékelés: 1730
- Tartózkodási hely: Bonyhád
Re: Milyen hangsugárzót? (kérdés előtt olvasd el a nyitó hozzászólást)
Ez egy jó szett igen korrekt áron:darkcameleon írta: ↑2018.11.05., hétf. 19:21Köszönöm a helyesbítést.
Kiegészíteném, esetleg ilyen rendszerben is gondolkodom: https://www.arukereso.hu/hangfal-c3161/ ... mek-leiras
http://www.avx.hu/forum/viewtopic.php?f=33&t=124259
-
darkcameleon
- Isten Hozott! :)

- Hozzászólások: 4
- Csatlakozott: 2018.11.04., vas. 18:29
- Értékelés: 0
Re: Milyen hangsugárzót? (kérdés előtt olvasd el a nyitó hozzászólást)
Köszönöm a helyesbítést.
Kiegészíteném, esetleg ilyen rendszerben is gondolkodom: https://www.arukereso.hu/hangfal-c3161/ ... mek-leiras
Kiegészíteném, esetleg ilyen rendszerben is gondolkodom: https://www.arukereso.hu/hangfal-c3161/ ... mek-leiras
- Doky
- ♥︎ R.I.P. ♥︎
- Hozzászólások: 6942
- Csatlakozott: 2007.05.19., szomb. 21:20
- Értékelés: 1029
- Tartózkodási hely: Dusnok (Bács-Kiskun)
Re: Vásárlási tanács, segítség kezdőnek
Sokunk neveben írom (szerintem) hogy használtban keress inkább!darkcameleon írta: ↑2018.11.05., hétf. 02:24Sziasztok,
Remélem jó helyre írok, de relevánsabb topicba nem enged a rendszer/nem értek hozzá.
Új vagyok a fórumon, szeretném hozzáértők véleményét kikérni hangfalvásárlással kapcsolatban.
Az erősítő adott, egy Denon AVR-X2200W.
Egyenlőre 5.0 rendszert szeretnék többnyire mozizásra (a jelenlegi Logitech 906 helyett), de később lehet fejleszteni szeretném majd pl. 5.1 -re.
Magnat és Taga Harmony hangfalakat néztem ami valószínűleg már szintlépés lenne, de nem igazán tudok dönteni melyik jobb választás.
https://homemovie.hu/termek/taga-harmon ... gfalszett/
VS
https://homemovie.hu/termek/magnat-moni ... gfalszett/

https://homemovie.hu/termek/polk-audio- ... gfalszett/
"Márkafüggetlen" vagyok, árban pedig ~200ezer forintot szeretnék maximum rászánni.
Előre is köszönöm a segítséget!
Ha vissza olvasol akkor sokszor fogod ezt latni!
Ugye kérdés hogy mekkora a helység, kissebb vagy nagyobb hangerővel mehet a mozi de mindenképpen érdemes megvenned az 5.1-et mert lukas lesz a hang és csak rövid ideig tudod késleltetni a sub megvételét!
Az adott árban az aprókban már vannak korrekt kis szettek!!!
Dune HD Smart H1.,Yamaha WXAD-10., NAD C 326BEE., Evidence Audio Siren II., ZsoltAudio StandART Two Pro., Asus K50IJ. (WD 1.5 TB, WD Pasport 250 GB)., Zimonyi Attila Forte IC., Profigold., Gotham., Lapp., Viablue X60 táp, CA. és Profigold HDMI... Samsung UE46EH6030., HiVox Alces.
Re: Milyen hangsugárzót? (kérdés előtt olvasd el a nyitó hozzászólást)
Sziasztok. Denon AVR-X3200W erősítőt használok KEF C7 5.0 szettel, nagyobb arányban mozira. Szerintetek érdemes lenne a KEF szettet lecserélni, egy Dali Spektor 6 szettre? Ez az első hangfal szettem, így összehasonlítási alapom nem igazán van, ezért azt mondom, hogy meg vagyok elégedve a hangzással, de szívesen kipróbálnék másikat is, ha nem lenne visszalépés. Sajnos vásárlás előtti meghallgatásra nincs lehetőségem. Árban minimális ráfizetéssel tudnám cserélni. Köszönöm előre is a véleményeket.
- tonee73
- Kiemelt Moderátor

- Hozzászólások: 14167
- Csatlakozott: 2008.12.12., pén. 11:49
- Értékelés: 6670
- Tartózkodási hely: SO15 0SB
Re: Vásárlási tanács, segítség kezdőnek
darkcameleon írta: ↑2018.11.05., hétf. 02:24Sziasztok,
Remélem jó helyre írok, de relevánsabb topicba nem enged a rendszer/nem értek hozzá.
Új vagyok a fórumon, szeretném hozzáértők véleményét kikérni hangfalvásárlással kapcsolatban.
Az erősítő adott, egy Denon AVR-X2200W.
Egyenlőre 5.0 rendszert szeretnék többnyire mozizásra (a jelenlegi Logitech 906 helyett), de később lehet fejleszteni szeretném majd pl. 5.1 -re.
Magnat és Taga Harmony hangfalakat néztem ami valószínűleg már szintlépés lenne, de nem igazán tudok dönteni melyik jobb választás.
https://homemovie.hu/termek/taga-harmon ... gfalszett/
VS
https://homemovie.hu/termek/magnat-moni ... gfalszett/
VS
https://homemovie.hu/termek/taga-harmon ... gfalszett/
VS
https://homemovie.hu/termek/polk-audio- ... gfalszett/
"Márkafüggetlen" vagyok, árban pedig ~200ezer forintot szeretnék maximum rászánni.
Előre is köszönöm a segítséget!
Üdv a fórumon!
A hozzászólásod átraktam a megfelelő helyre.
Jó zenék --> Marantz CD16 --> Etalon Suprampli --> Chario Constellation Delphinus mkII
Ha meghalsz, te nem tudod, hogy halott vagy, csak a többieknek nehéz.Ugyanez a helyzet akkor is, ha hülye vagy.
Ha meghalsz, te nem tudod, hogy halott vagy, csak a többieknek nehéz.Ugyanez a helyzet akkor is, ha hülye vagy.
-
darkcameleon
- Isten Hozott! :)

- Hozzászólások: 4
- Csatlakozott: 2018.11.04., vas. 18:29
- Értékelés: 0
Vásárlási tanács, segítség kezdőnek
Sziasztok,
Remélem jó helyre írok, de relevánsabb topicba nem enged a rendszer/nem értek hozzá.
Új vagyok a fórumon, szeretném hozzáértők véleményét kikérni hangfalvásárlással kapcsolatban.
Az erősítő adott, egy Denon AVR-X2200W.
Egyenlőre 5.0 rendszert szeretnék többnyire mozizásra (a jelenlegi Logitech 906 helyett), de később lehet fejleszteni szeretném majd pl. 5.1 -re.
Magnat és Taga Harmony hangfalakat néztem ami valószínűleg már szintlépés lenne, de nem igazán tudok dönteni melyik jobb választás.
https://homemovie.hu/termek/taga-harmon ... gfalszett/
VS
https://homemovie.hu/termek/magnat-moni ... gfalszett/
VS
https://homemovie.hu/termek/taga-harmon ... gfalszett/
VS
https://homemovie.hu/termek/polk-audio- ... gfalszett/
"Márkafüggetlen" vagyok, árban pedig ~200ezer forintot szeretnék maximum rászánni.
Előre is köszönöm a segítséget!
Remélem jó helyre írok, de relevánsabb topicba nem enged a rendszer/nem értek hozzá.
Új vagyok a fórumon, szeretném hozzáértők véleményét kikérni hangfalvásárlással kapcsolatban.
Az erősítő adott, egy Denon AVR-X2200W.
Egyenlőre 5.0 rendszert szeretnék többnyire mozizásra (a jelenlegi Logitech 906 helyett), de később lehet fejleszteni szeretném majd pl. 5.1 -re.
Magnat és Taga Harmony hangfalakat néztem ami valószínűleg már szintlépés lenne, de nem igazán tudok dönteni melyik jobb választás.
https://homemovie.hu/termek/taga-harmon ... gfalszett/
VS
https://homemovie.hu/termek/magnat-moni ... gfalszett/
VS
https://homemovie.hu/termek/taga-harmon ... gfalszett/
VS
https://homemovie.hu/termek/polk-audio- ... gfalszett/
"Márkafüggetlen" vagyok, árban pedig ~200ezer forintot szeretnék maximum rászánni.
Előre is köszönöm a segítséget!
Re: Milyen hangsugárzót? (kérdés előtt olvasd el a nyitó hozzászólást)
vidor2009 írta: ↑2018.11.03., szomb. 08:22Nem tűnik rossznak, de mindenképpen meg kéne hallgatni egy ilyet. Aztán így látatlanban kozckázatos is, ki tudja milyen állapotban van. Egyébként köszönöm az ajánlást.jattila48 írta: ↑2018.11.02., pén. 21:01Ebben az árban benne van a szállítási díj,vám pedig nincs(mivel még EU-s ország!
Nem egy,hanem két hangszóró van benne fölül.
Én évekig éltem együtt egy ilyennel 30 egynéhány év alatt nem sok jobbat hallottam,ártól függetlenül!!!
Mint írtam,ez valódi highend hangsugárzó,nem egy lapon említhető a Focal,ill. Quadral hifikkel!!!
Üdv. Gyuri![]()
Re: Milyen hangsugárzót? (kérdés előtt olvasd el a nyitó hozzászólást)
jattila48 írta: ↑2018.11.02., pén. 21:01Ebben az árban benne van a szállítási díj,vám pedig nincs(mivel még EU-s ország!

Üdv. Gyuri