Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
Saját hifis cuccaimról készült képek
Saját hifis cuccaimról készült képek
Off
Ikea téma
A Harcosok Klubbjában az a jelenet szvsz nem konkrétan az Ikeáról szólt, hanem arról, hogy a mai társadalomban tárgyakkal próbáljuk kitölteni az életünkben megmutatkozó réseket. Lehetett volna a főhősnek egy agyanspécizet sportkocsija is, de az egyrészt elcsépelt, másrészt nem illett volna a karakterhez. No meg hova lett volna az a nagyszerű jelenet, amikor katalógussá változik a lakás.
Bizony az Ikea első sorban a kispénzű fiatalokat célozza meg. Ha én is úgy tervezném az életem, hogy örökké azonos butorral, azonos lakásban élem le, akkor valószínű drágább, egyedibb bútort választanék lehetőleg tömör igazi fából. Ez viszont drága és nem is úgy tervezem, hogy akár 5 évig is maradnék a jelenlegi lakásomban. Én is szeretnék szebbet, nagyobbat és inkább sorházban, családi házban gondolkodom. Ezért teljesen értelmetlennek tartanám ha milliókat költenék olyan bútorra, ami nem is biztos, hogy az új helyre passzol. No meg nincs is miből.
Gyerekmunka
Egyik kedvenc elgondolkodtató poénom a Jóbarátokból amikor Phibee kijelenti egy bundára, hogy ő ugyan nem venne fel olyan ruhát, amihez állatok véretapad, majd felkap magára egy műszálas dzsekit. Ekkor Chandler megszólal: jobb is az ha filippinó gyerekekk könnyei tapadnak hozzá.
Van a dologban valami, csak nem szabad átesni a ló túloldalára. Annak idején az Adidas-t támadták, hogy a közelkeleten gyerekek varják össze a focilabdákat. A válasz elgondolkodtató volt: náluk a gyermekek szervezetten, emberi körülmények között rendszeres jövedelemért dolgoznak, ami persze rossz. Viszont az sokkal roszab lenne ha nem dolgozhatnának és ki tudja milyen körülmények között milyen "munkára" kényszerűlnének, vagy éheznének.
Amikor ma valaki 2 ezresért az egyik hipermarketben vesz egy egyszerű dzsekit, akkor bizony nem gondol bele, hogy ha levonja a szállítási költséget, az áruház lánc rezsijét, felosztott költségeit, az anyag költséget, akkor kiderül, hogy azt valaki bizony éhbérért csinálta valahol.
Igazságos az lenne ha a harmadik világban is olyan béreket fizetnének ezeknek az embereknek, amiből eltarthatják gyerekeiket és akkor nem lenne gyerekmunka.
Viszont nem lenne 2 eFt-os dzseki, sőt 20 eFt-os márkás dvd lejátszó sem!
gordon314.fw.hu
Saját hifis cuccaimról készült képek
Szása, egyszerűen:
TV: LG 32CS460 BD Player: LG BD350V CD Player: Rotel RCD-865BX Receiver: Denon AVR-1604 System: Logitec Z906 HDMI Cable: Profigod PGV1001 Digital Coax Cable: Profigold PGD481 RCA Audio Cable: Profigold Oxypure PGA3000 Speaker Cable: Van den Hul Skyline
Saját hifis cuccaimról készült képek
Szása:
Gratulálok, tényleg igényes emberre vallanak a fotók, és ugye -többek között- a sok apró részletbôl lesz a makulátlan mozi is
A szônyegen pedig remek "hangfogó", az biztos, hogy jó szolgálatot tesz -az esztétikai élményt erôteljesen felhozza
Atry:
Valami ilyesmi
Egyébként telibe találtad:a Harcosok KLubja azon bizonyos jelenete felém is tükröt mutatott, azóta le is cserélôdött jópár ikea elem, bár addig sem volt észveszejtôen sok.
Ezen kívül pár hónapja láttam a közszolgálati tv-ben természetesen éjszaka egy m?sort az ikea harmadik világ gyerekeihez való kötôdéseirôl (gyermekmunka -persze letagadva), és ez maradandó hangulatot hagyott bennem.
Ellenben vitathatatlan a szervezettsége, kompaktsága, praktikuma, sok esetben az ára (ez persze pont az olcsó munkaerô miatt jön a képbe, ügyes marketingesek miatt úgy megspékelve, mintha a saját magad összerakása lenne a jelentôs spórolási tétel a számlán).
Érvek mellette, és ellene...
Saját hifis cuccaimról készült képek
Ajsa, Arty
Köszönöm
Szasa
Gyönyörű a lakás és sok szép fa akusztikailag is biztos jót tesz a panelnek!
Bele se merek gondolni mennyi pénzbe és munkába lehet! Az eredmény viszont magáért beszél.
Ami még feltűnt és szörnyen fontos, hogy a sötétítő függönyünk azonos anyagból van .
A Q7 megmondom őszintén szerintem sok egy ekkora szobába. Nem szokott búgni néha mélydús zenénél? (A mélyhangokat sajnos nem igazán lehet otthoni körülmények között hatásosan csillapítani. Még a drága, termetes sarokba rakható diffuzorok is kb 50 Hz felett csillapítanak hatásosan.)
gordon314.fw.hu
Saját hifis cuccaimról készült képek
Az egész úgy kezdődött, ...
Hát igen.
Végre egy példa, hogy nem csak ikeában lehet gondolkodni. (elnézést aki tőlük vásárol, de ez magam felé is kritika: kanapé, kisasztal, pöang, stb ... - jol irtam MV3 ? ) - Mindig beugrik a Harcosok Klubja egyik jelenete ...
Túl közönséges lenne, ha azt mondanám: k*rvaszép ? Nem vagyok költő, hogy szavakba öntsem, mit is gondolok a lakásodról, de körülbelül ez a szó fejez ki jól.
Talán egyvalamit azért megemlitenék, a szőnyeg. Azt legszivesebben felgyujtanám - nem szeretem a mintásat(persze, ez is izlés dolga). Ezen kivül ... keresek, keresek... de minden úgy tökéletes, ahogy van. Gratulálok.
Számomra ez volt eddig a Házimozi of the "Saját készítésű képek" Topic '04
Gordon: először a Te állványaidat akartam dicsérni, de mondom előbb azért végiggörgetem felfelé a topikot ... és megláttam szásáét ... nade, végül eszembe jutott a te remekmüved is :) - grat!
Jó volt itt.
(2003 Marárcius - 2007 Október)
Saját hifis cuccaimról készült képek
Nagyon jó és szép rendszer!!! Teccik, hogy elég igényesen van minden megcsinállva a szobában. Bár én annyira nem rajongok a fa bútorokért, inkább a modernebb fém,üveg,kő felé hajlok, de ez a szoba nagyon jó lett. Max a TV nekem egy kicsit kifogásolható, de a rendszered többi része faxa.
Gratulálok!
Saját hifis cuccaimról készült képek
Egyedi, igényes, ízléses, kiváló Joggal lehetsz büszke a cuccodra. Esetleg egy 92-es Acuity TV-t tudnék még elképzelni update-nek, de ez a szett még így is bőven átlagon felüli.
Ami azt illeti, én egy max. 100 centis plazmát gondoltam még beszerezni (az még pont el is férne az állványon), de szigorúan azután, hogy visszafizettem a lakásra felvett hiteleimet. Vagyis: tizenöt év múlva :-)
Projektor: BenQ PE7700 * Vászon: Projecta Cinelpro Electrol 102*180 cm * Tévé: Panasonic TX-28-PL10P * Erősítő: Denon AVR-3805 * DVD: Denon DVD-1920 via HDMI * CD: Sony CD-P 211 * Lemezjátszó: Akai AP-D33 * Frontok: KEF Q7 * Center: KEF Q9C * Surround: KEF Q1 * Sub: KEF PSW-2500 * Kábel: Monitor Atmos Air * Állvány: Do it yourself * Képek: Directed by P.J Hogan
Valami ilyesmi :-)
Saját hifis cuccaimról készült képek
Fantasztikusak a polcok + ajtó!
Gratulálok!
tényleg egy aláírást plíz
system
Saját hifis cuccaimról készült képek
Szása, nagyon szépek... Ez az ajtó meg... Gratulálok!
Köszönöm :-)
Most láttam, már másfél éve vagyok regisztálva nulla hozzászólással :-))
A régi rendszeremet nem volt merszem fényképezgetni.
Csinálhatnál aláírást. Én így nem találom ki, ez melyik erősítö... 38..?
Nem tom, hogy kell.
Amúgy Denon AVR-3805.
Projektor: BenQ PE7700 * Vászon: Projecta Cinelpro Electrol 102*180 cm * Tévé: Panasonic TX-28-PL10P * Erősítő: Denon AVR-3805 * DVD: Denon DVD-1920 via HDMI * CD: Sony CD-P 211 * Lemezjátszó: Akai AP-D33 * Frontok: KEF Q7 * Center: KEF Q9C * Surround: KEF Q1 * Sub: KEF PSW-2500 * Kábel: Monitor Atmos Air * Állvány: Do it yourself * Képek: Directed by P.J Hogan
Valami ilyesmi :-)
Saját hifis cuccaimról készült képek
Egyedi, igényes, ízléses, kiváló
Joggal lehetsz büszke a cuccodra. Esetleg egy 92-es Acuity TV-t tudnék még elképzelni update-nek, de ez a szett még így is bőven átlagon felüli.
Big up!
.tv. Samsung LE-32R82 | .projector. Sony VPL-HS50 | .dvd. Pioneer DV-575A black | .soundcard. E-MU 1212m | .interconnect. Neotech KHS-154 SPC | .preamp. Pioneer C-90 Reference Control Amplifier | .power amp. Pioneer M-90 Reference Stereo Amplifier | .speaker cables. Neotech NS-241260 UP-OCC (bi-wired) | .front. Infinity Renaissance 90 | .components stand. Söund Arts MA4003/S
Saját hifis cuccaimról készült képek
Szása, nagyon szépek... Ez az ajtó meg... Gratulálok!
Köszönöm :-)
Most láttam, már másfél éve vagyok regisztálva nulla hozzászólással :-))
A régi rendszeremet nem volt merszem fényképezgetni.
Csinálhatnál aláírást. Én így nem találom ki, ez melyik erősítö... 38..?
Sohasem lenn�k egy olyan klubnak a tagja, amelyik elfogadna engem tagj�nak.
Saját hifis cuccaimról készült képek
Szása, nagyon szépek... Ez az ajtó meg... Gratulálok!
Köszönöm :-)
Most láttam, már másfél éve vagyok regisztálva nulla hozzászólással :-))
A régi rendszeremet nem volt merszem fényképezgetni.
Projektor: BenQ PE7700 * Vászon: Projecta Cinelpro Electrol 102*180 cm * Tévé: Panasonic TX-28-PL10P * Erősítő: Denon AVR-3805 * DVD: Denon DVD-1920 via HDMI * CD: Sony CD-P 211 * Lemezjátszó: Akai AP-D33 * Frontok: KEF Q7 * Center: KEF Q9C * Surround: KEF Q1 * Sub: KEF PSW-2500 * Kábel: Monitor Atmos Air * Állvány: Do it yourself * Képek: Directed by P.J Hogan
Valami ilyesmi :-)
Saját hifis cuccaimról készült képek
Szása, nagyon szépek... Ez az ajtó meg... Gratulálok!
És gratula Gordonnak is, szerintem az állvány nagyon jól el lett találva a bútorhoz.
Sohasem lenn�k egy olyan klubnak a tagja, amelyik elfogadna engem tagj�nak.
Saját hifis cuccaimról készült képek
A hátsó díszvilágításban
Noch einmal bitte
Az egész úgy kezdődött, hogy wharfedale Diamond-okat akartam venni, mert szépen szóltak, és kellemes volt az áruk. Aztán megláttam a Wharfedale akkoriban megjelenő Pacific Evolution-jait, és rögtön beleszerettem az íves formájába. Ki is találtam mindent, és aztán "véletlenül" eljutottam a Satsystembe, ahol mintegy négyórás összehasonlításban az ÍVEk versenyáben megismertem KEF barátunkat, abból is először a Q5-öst, és többet nem is néztem a Wharfedale-re, akkora volt a különbség.
Az eladó persze látta, hogy befolyásolható vagyok, kiváncsiságból rákapcsolta a Q7-est, és vigyorgott, mint a vadalma. Akkor nagyon megsértődtem rá, és elkezdtem spórolni, mint a gép.
Ő lett a drágaszágom :-)
A rendszer kicsit kesze-kusza. Ha emlékszik valaki a régi szép időkre, amikor apukája a négy elemes Videoton hifivel múlatta idejét (esetleg a háromelemes Orionnal :-), akkor ismerős neki az AKAI hanglemezjátszó:
Ez, ni
A Cd egy ősrégi Sony, még abból az időből, amikor tudtak minőséget produkálni. 12 éve szolgál hűségesen, és még egyszer sem akadt meg. Eközben már egy Sony DVd-t kidobtam másfél évesen...
Lentebb már alakul a rend, itt már következetes voltam: Denon everywhere. Mondanom sem kell, az erősítő története ugyanaz, mint a hangfalaké. A Denon 1803-assal indultam képzeletben, aztán meghallgattam egy 2803-at, és mit ad isten, egy hónapra rá megjelent ez a szépség. Kábé a fél baráti körömnek tartozom miatta, de legalább esténként rendszeresen elsírhatom magam, ha zenét hallgatok...
Denon-ok
Center plusz mélynyomó
Tévé
Íme a teljes kavalkád
És ilyen az előszobából nézve
A függönyök, és a kissé vadnak tűnő szinek nagyon hangulatossá, moziszerűvé teszik a szobát. A hangfalak persze rettentő nagyok ebbe a szobába, de a függönyök miatt még nagy hangerőn is szép az akusztika, és a tartalék sosem árt, ugye, főleg egy-egy DTS-es mozinál...
Még egy a hátsókról...
Bútor naplementében :-)
Remélem, nem untattam senkit, további jó házimozi-barkácsolást mindenkinek!
Projektor: BenQ PE7700 * Vászon: Projecta Cinelpro Electrol 102*180 cm * Tévé: Panasonic TX-28-PL10P * Erősítő: Denon AVR-3805 * DVD: Denon DVD-1920 via HDMI * CD: Sony CD-P 211 * Lemezjátszó: Akai AP-D33 * Frontok: KEF Q7 * Center: KEF Q9C * Surround: KEF Q1 * Sub: KEF PSW-2500 * Kábel: Monitor Atmos Air * Állvány: Do it yourself * Képek: Directed by P.J Hogan
Valami ilyesmi :-)
Saját hifis cuccaimról készült képek
Na, próba:
A kapu
Hááát ez az űrhajóból kilépett fakapu igen alázós very nice!
Kíváncsian várom a képeket a cuccodról is...
.tv. Samsung LE-32R82 | .projector. Sony VPL-HS50 | .dvd. Pioneer DV-575A black | .soundcard. E-MU 1212m | .interconnect. Neotech KHS-154 SPC | .preamp. Pioneer C-90 Reference Control Amplifier | .power amp. Pioneer M-90 Reference Stereo Amplifier | .speaker cables. Neotech NS-241260 UP-OCC (bi-wired) | .front. Infinity Renaissance 90 | .components stand. Söund Arts MA4003/S
Saját hifis cuccaimról készült képek
Működik...
Megint kapu
A koncepcióról annyit, hogy egy kis másfél szobás lakás, aminek a nappalija egyben a zene- és mozisarkom is. Az ajtókeretet én terveztem, és kiviteleztem a fatelepen történő rönkválogatástól kezdve a CNC-marós ívrevágáson át a csiszolás-lakkozásig. na jó, a lakkozást már hozzáértő csinálta :-)
És mert pont a nappali bejáratával szemben van a tévé, erre az ívre rögvest rákomponáltam a hátsó hangfalak tartóállványát is. Őszintén szólva piszok drága volt, de ilyet biztos nem lehet az IKEÁ-ban kapni :-)
Íme a másik állvány
És a kettő együtt, középen a kis kedvenccel :-)
Projektor: BenQ PE7700 * Vászon: Projecta Cinelpro Electrol 102*180 cm * Tévé: Panasonic TX-28-PL10P * Erősítő: Denon AVR-3805 * DVD: Denon DVD-1920 via HDMI * CD: Sony CD-P 211 * Lemezjátszó: Akai AP-D33 * Frontok: KEF Q7 * Center: KEF Q9C * Surround: KEF Q1 * Sub: KEF PSW-2500 * Kábel: Monitor Atmos Air * Állvány: Do it yourself * Képek: Directed by P.J Hogan
Valami ilyesmi :-)
Saját hifis cuccaimról készült képek
Üdv Mindenkinek!
Ha minden igaz, új vagyok még ezen a környéken, de higgyétek el, már vagy három éve követem a hozzászólásokat, és miután sok-sok ember sok-sok képét végignézegettem már (teszem hozzá, sokat irigykedve :-), úgy gondoltam, "friss" lakásom számomra kedves vonásait ezennel megosztom veletek.
Remélem működik a linkelés funkció, asszem nem kell sokat magyarázni a rendszert, az én AIWA mini-hifihez szokott fülemnek döbbenetesen szól, de úgy tapasztaltam, eddig a barátaim is dicsérték :-)
Na, próba:
A kapu
Projektor: BenQ PE7700 * Vászon: Projecta Cinelpro Electrol 102*180 cm * Tévé: Panasonic TX-28-PL10P * Erősítő: Denon AVR-3805 * DVD: Denon DVD-1920 via HDMI * CD: Sony CD-P 211 * Lemezjátszó: Akai AP-D33 * Frontok: KEF Q7 * Center: KEF Q9C * Surround: KEF Q1 * Sub: KEF PSW-2500 * Kábel: Monitor Atmos Air * Állvány: Do it yourself * Képek: Directed by P.J Hogan
Valami ilyesmi :-)
Saját hifis cuccaimról készült képek
Gratulálok Gordon, és ejha a gyors kivitelezésre
A többieknek: valóban nagy és robosztus és lelóg, meg elüt a színe, meg stb.
Lehet, hogy kicsi, meg savanyú is, de ezek a medvetalp állványok is a mi fórumunk narancsai, tessék szeretni őket!
Ezen kívül:
A 12eFt-os keret nem db, hanem a teljes kivitelezésre elég volt, a Lack virágtartó állványt csak nyírfa furnér kivitelben lehet kapni, ami viszont remekül passzol az Oppli tv állványhoz (ez kapható sötétbarna színben is, de a virágtartó nem).
Ezen kívül így bár nem egy kecses darab a létrejött termék, de az biztos, hogy masszív, talán egy zongorát is neki lehetne támasztani ( ki tudja, a két sugárzó közötti hangtérben Gordon milyen ketyeréket idéz meg, akár a 100 tagú cigányzenekarnak is kell a hey, nem lehet ropi az állvány, na)
Plusz gyorsan kelett a megoldás.
Ezen kívül kísérletezés, a kézi munka gyümölcse,stb.
Saját hifis cuccaimról készült képek
A feketén én is agyaltam, de a matt fekete elütne a hangsugárzóktól. Igazán szép fényezettet meg kivitelezni (meg drága is). Élőben jobban látszik a hangsugárzók fényezése.
Esetleg, ha a jövőben scerélni fogod, akkor egy fekete vas állvány jól mutatna a hangfalaid alatt. Főleg ha valahogy sikerül megoldani, hogy kovácsoltvas formájúak legyenek. De most is tök jó!
TV: Hisense 70E7HQ AVR: Onkyo TX-RZ50 Front: Polk Audio RTi A3 Center: Polk Audio CSi A4 Surround: Polk Audio RTi A1 Sub: Mordaunt-Short 909W
Saját hifis cuccaimról készült képek
Nekem nagyon tetszenek a az állványok és hihetetlen ötletes. Szerintem nagyon stabilak. Elképzelhető, hogy én inkább feketét tettem volna alájuk. A fekete szín és a fa megy egymáshoz és a hangsugárzóval is jobban harmónizál. De ennek is van előnye, mert megy a bútorhoz.
A feketén én is agyaltam, de a matt fekete elütne a hangsugárzóktól. Igazán szép fényezettet meg kivitelezni (meg drága is). Élőben jobban látszik a hangsugárzók fényezése.
gordon314.fw.hu
Saját hifis cuccaimról készült képek
Sőt azon agyalok, hogy az állványok aljába költöztessem-e a canopusokat, és jó rövid hangfalkábellel hajtsam a dobozokat.
Szerintem a hangfalkábel inkább lehet hosszú, mint az igen kis jelszintű interconnect
Ez teljesen jogos, de most mind a kettő "hosszú". Lehet, hogy elérne a mostani interkonnektektel is.
gordon314.fw.hu
Saját hifis cuccaimról készült képek
...Lényeg, hogy nekem tetszik...
Ez így van
Én azért gondoltam, hogy nem annyira megfelelő a fa, mert a Sonus Faber saját állványán kívűl még nem is láttam fa hangfalállványt.
Azért a SF tud valamit a muzsikáról. A high end polcsugárzok között sok a fa gyári állványos, pl az Usher is ilyesmit gyárt. Aztán például a JMLab Chorusok gyári állványa is fa.