Ehhez tudnál (vagy bárki más is) kérlek Tidal vagy Sptify album linket küldeni? Én eddig nem találtam meg. Köszönöm!juliush írta: ↑Ma, 11:48Oké, akkor most valami egészen más...és inkább nem az elcsépelt Adagietto! Nagyon-nagyon jó minőségű technikailag is a felvétel, jobb, mint Mehta korábbi Decca lemeze a Los Angeles Philharmonic Orchestrával.
youtu.be/TabQ6sq7x5E
Amatőr műkedvelő zongoristaként játszok egy-két dolgot Bachtól, de valóban nem találkoztam nála ilyesmivel. Egyébként örülök ha tudom tartani az ostinatot, oda sose fogok sajnos eljutni, hogy izoritmiával vagy rubatoval kísérletezzem. Inkább a dinamikával próbálok némi érzelmet belevinni. Ebben egyébként a zongora sokkal jobb mint a csembaló.chord_ írta: ↑Ma, 12:24A rubato során az alapritmus, az 'alaplüktetés' megmarad, emitt nem; a rubato gyakorlatilag gyorsítás-lassítás, az össz-ritmusra vonatkoztatva. Egyfajta leszakadás a metronómtól, valóban. Emitt sokkal bonyolultabb helyzet van, sokkal-sokkal, mivel a két szólam egymáshoz való ritmikai viszonyáról van szó.alto írta: ↑Tegnap, 19:19
Amiről írsz - "Inkább kisebb-nagyobb késések - sietések színesítik és díszítik az előadást" - az nem inkább rubato? Mondjuk a rubato a romantikában jött elő, Chopin és Liszt használta előszeretettel, később a impresszionista korszakban Debussy, na és persze Bartók elképzelhetetlen rubato nélkül.
C.F. 25. variáció-játékában, ha csak az egyik kéz játékát hallgatnánk, semmi különös fel sem tűnne. Vagy max egy kicsi rubato, valóban. Amikor a kettő összeeresztődik, onnantól lesz érdekes a dolog. Mert nem egyszerre szólnak, hanem 'súrlódva'.
Simán betámadható a dolog, nyilván, hogy 'nem kottahű', és kész.
Jómagam, abban sem vagyok biztos, hogy ez a manőver a ma használatos kottában lejegyezhető-e. Sok helyen én a /32-nél is kisebb eltérést érzek. Van, hogy annyira kicsi, hogy inkább valami természetes fluktuációnak tűnik. (szerintem amúgy ez az egész pontosan az.) Ha esetleg a válasz 'nem', akkor meg is van, hogy miért tűnt el. De hogy a Bach kottában ilyen nincs, azt bizonyosra veszem.
Amúgy, még a Barokk elején, főleg Frankföldön, a billentyűsök prelűdjei nagyon gyakran 'non-measured' formában voltak lejegyezve. Vagyis, ott ülsz a csembaló előtt, és a kezdő darab full ritmus-beosztást te találod ki. Egyfajta bemutatkozás, egy zenei állásfoglalás, hogy a későbbieket megértsék, mármint, hogy te miért pont úgy játszod, ahogyan.
Ez, ma már teljesen elképzelhetetlen.
A rubato során az alapritmus, az 'alaplüktetés' megmarad, emitt nem; a rubato gyakorlatilag gyorsítás-lassítás, az össz-ritmusra vonatkoztatva. Egyfajta leszakadás a metronómtól, valóban. Emitt sokkal bonyolultabb helyzet van, sokkal-sokkal, mivel a két szólam egymáshoz való ritmikai viszonyáról van szó.alto írta: ↑Tegnap, 19:19
Amiről írsz - "Inkább kisebb-nagyobb késések - sietések színesítik és díszítik az előadást" - az nem inkább rubato? Mondjuk a rubato a romantikában jött elő, Chopin és Liszt használta előszeretettel, később a impresszionista korszakban Debussy, na és persze Bartók elképzelhetetlen rubato nélkül.
Most egy picit hiányzik Sosztakovics fórumtárs, ez az ő terepe...alto írta: ↑Tegnap, 19:19
Amiről írsz - "Inkább kisebb-nagyobb késések - sietések színesítik és díszítik az előadást" - az nem inkább rubato? Mondjuk a rubato a romantikában jött elő, Chopin és Liszt használta előszeretettel, később a impresszionista korszakban Debussy, na és persze Bartók elképzelhetetlen rubato nélkül.
Amiről írsz - "Inkább kisebb-nagyobb késések - sietések színesítik és díszítik az előadást" - az nem inkább rubato? Mondjuk a rubato a romantikában jött elő, Chopin és Liszt használta előszeretettel, később a impresszionista korszakban Debussy, na és persze Bartók elképzelhetetlen rubato nélkül.chord_ írta: ↑Tegnap, 19:01Azért, mert a Goldberg-variációk alapvetően csembalóra íródott, konkrétan, egy kétmanuálos lantcsembalón komponálta; vagyis, zongorán előadva ez anakronizmus, egy divat-diktálta feldolgozás, ill. átdolgozás. A csembalón pedig, ha jó az előadó, mindig is jellemző ez a különös ritmuszszinkron-megszakítás, amely azért nagyon ritkán csúszik be a Machaut-féle izoritmiába, annyira, mint pl. D'Anglebert-nél. Inkább kisebb-nagyobb késések - sietések színesítik és díszítik az előadást, olykor alig-alig kivehetően, mint a pl. a C.F. első félperce. Aztán utána ő már kimondottan 'ritmus-improvizál'.
Az osztinátó amúgy, pont arra lenne való, hogy valamilyen módon úgy adja az 'alapkitámasztást', hogy soha ne legyen unalmas. A Barokk volt az utolsó, valóban, ahol ez a ritmus-cucc még nyomokban felbukkant, de tényleg már messze volt a 'normál használattól', az improvizáció, dettó. Ez utóbbi aztán 'kimenekült' a komolyzenéből....
Azért, mert a Goldberg-variációk alapvetően csembalóra íródott, konkrétan, egy kétmanuálos lantcsembalón komponálta; vagyis, zongorán előadva ez anakronizmus, egy divat-diktálta feldolgozás, ill. átdolgozás. A csembalón pedig, ha jó az előadó, mindig is jellemző ez a különös ritmuszszinkron-megszakítás, amely azért nagyon ritkán csúszik be a Machaut-féle izoritmiába, annyira, mint pl. D'Anglebert-nél. Inkább kisebb-nagyobb késések - sietések színesítik és díszítik az előadást, olykor alig-alig kivehetően, mint a pl. a C.F. első félperce. Aztán utána ő már kimondottan 'ritmus-improvizál'.
Na de miért is kellene megtörni a barokk zenére - és különösen Bach-ra - annyira jellemző ostinatót? Az izoritmia a reneszánsz motettákra volt jellemző, a barokk zenében ezt már nem használták.chord_ írta: ↑Tegnap, 09:14Tényleg nagyon jó, és más, más tagolás,
így egy harmadik fajta zene lesz,
bár, hasonlatosan, mint G.G., a jobb- / balkéz szinkronját ő sem meri megtörni.
youtu.be/Z800_PX6q3w
Tényleg nagyon jó, és más, más tagolás,
Ha már párba kellene állítani Céline Frisch – amúgy csodás - csembaló felvételét egy zongorással, akkor én ezt ajánlanám:chord_ írta: ↑2026.02.10., kedd 21:38Két Goldberg-variációk,
egyik az zongorán, a híres 1981-es Glenn Gould felvétel,
,
youtu.be/E0Ytqf2zXWc
a másik, csembalóra, szintén híres, 2001-ből, Céline Frisch-el,
youtu.be/vcibS6dLhmk
Érdemes megfigyelni a meghökkentő különbözőséget: a két hangszer tónusban teljesen eltér, ez nyilvánvaló, - mivel én csembalóra kihegyezett rendszert hallgatok, nem kérdés, hogy melyiken van ötmilliószor több és szebb felhang -, de ez csak hang-ízlés. Meg az, hogy egy Alpha lemez hogy tud szólni, az egy másik galaxis a G.G. felvételhez képest.
Ami fontosabb, az az előadás minősége.
C.F. szívbaj nélkül alkalmazza a 'Quodlibet' utasítást, nem csak a zárótételnél, hanem ezen a lassú, 25. variációnál is, olyannyira, hogy gyakorlatilag van, ahol izoritmiába viszi ezt a szabadságot. Valami egészen gyönyörű dolog kerekedik ki ebből, a miből is?, igazából ritmus-csalásból.
G.G.?, hát, ott csak az érzelmesített metronóm ketyeg... atompontosan... bár nagyon sokan rajonganak érte.
A szubjektivitást kicsit mellőzve, talán az bizonyos, hogy a két előadás ugyanannak a zenének 'belső balanszát' totálisan máshová helyezi, olyannyira, hogy egyenesen alapértelmezési-különbségnek tűnik.
Ezzel nem tudok vitatkozni.ajkamici írta: ↑2026.02.09., hétf. 12:32Egyik vagy talán a legszebb koncertélmény volt tegnap, minden szempontból.
Händel: Julius Caesar Egyiptomban.
Az Il, Pomo D' Oro már önmagában kötelezvény a jó koncerthez, a nagy nevek és sztárok pedig megmutatták hogy miért is
azok akik.
https://mupa.hu/program/komolyzene-oper ... 18-00-bbnh
