A Fórum működési költségeihez járulsz hozzá azzal, ha hirdetéseket jeleníthetünk meg. Kérjük, hogy fontold meg ezen az oldalon az „Adblock” rendszered kikapcsolását.
Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
Ha a moderátorok már megtették, akkor vagy igazolják, hogy eredeti a hirdetett kábel, vagy jóhiszeműen ugyan, de vétenek az általuk hozott 6.2.1.2-es szabályzati pont ellen, mivel nem tartalmaz a hirdetés olyan szavakat, hogy "fake", "replika", "klón", "így vettem", "nem tudom, hogy eredeti-e" stb.
Nem nyomoztuk le, mert nem is dolgunk.Ha egyértelműen fake, akkor megy a levesbe a hirdetés.
Megkérem az eladót, hogy ha tudja igazolni a kábel eredetiségét, akkor tegye meg.
Kényes téma ez nemcsak ezen a fórumon. Számos kábelgyártó terméke kerül hasonló helyzetbe. Nordost, AQ, VDH, stb.
Szerintem a "de" feliratnak annyi köze van a kabehez, mint mondjuk a penna poor kft-nek, akik konfekcionálhatják az eredeti kábelt.
Került már eladásra itt a fórumon olyan kábel, amelyen nem volt zsugorcső, sem semmilyen felirat vagy eredetiségre utaló jel.
Az vajon hamis, vagy hamisított volt?
Nem tudhatjuk, de ekkora vihart nem kavart, mégis elkelt. Elméletileg a Kimbereket Amerikában gyártják, de vannak teóriák, hogy Kínai üzemekben is készülnek Kimbert kábelek, amikből rejtélyes úton a hátsó ajtón kikerülnek és piacra dobódnak. Egy amerikai fórumon olvastam, hogy rendeltek Kínából és összehasonlították az eredetivel, leesett az állunk, hogy nem volt különbség. Ugyanezt más márkákkal is megtették, volt ahol bizony óriási volt a különbség, ez lutri.
Visszatérve erre a kábelre, ha nincs rajta dugó, zsugorcső, akkor is felfedeznénk a kábelről, hogy eredeti e?
Nem gondolom, hogy bármilyen szándékos megtévesztésről lenne szó. Elég sok DIY drótot adunk-veszünk ilyen vagy még drágább árakon, amiről sok esetben elhisszük, hogy óriás ölő. A legjobb módja, hogy meggyőződjünk a kábel hangjáról a meghallgatás. Ha tetszik, jól illeszkedik a rendszerbe és számunkra megéri a hirdetett árát, akkor megvesszük.
Jelzem, hogy nem vagyok a hamis dolgok híve, csak elgondolkodtam a hozzászólások láttán.
Az eladót ismerem, megbízható, normális, nem nepper, aki olcsón vásárol és 2x annyiért ad el.
Bocs az off-ért.
Kösz, hogy elolvastad!
Bocsánat, én nem állítottam, hogy vegye meg a fake-t sőt az idézett bejegyzésem fölött pont azt javasoltam, hogy ne vásároljon az ember ilyen kábelt. Viszont ha egy kiváncsi embernek van módja meghallgatni, miért ne tehetné meg. Nyilván nem fogja az eladónak megmondani, hogy "nem akarom megvenni, csak kiváncsi vagyok a hangjára".
Aztán azt is említettem, hogy lenyomozhatók a Kimber kábelek: Ha a moderátorok már megtették, akkor vagy igazolják, hogy eredeti a hirdetett kábel, vagy jóhiszeműen ugyan, de vétenek az általuk hozott 6.2.1.2-es szabályzati pont ellen, mivel nem tartalmaz a hirdetés olyan szavakat, hogy "fake", "replika", "klón", "így vettem", "nem tudom, hogy eredeti-e" stb.
A Kimber weboldalán le lehet nyomozni a kábel eredetiségét, ugyanis a gyártó ügyfélszolgálatot tart fenn. Én így vettem 420EUR-ert eredeti 8TC-t az ebayen használtan. Hallottam már Aliexpresses 8TC-t is, ami 35 ezer forint körül kapható újonnan: amit abban az árkategóriában ki lehet hozni egy hangfalkábelből, azt a kínaiak ki is hozták. Mivel használtan eladhatatlan, nem ajanlom senkinek, de csak ezért és nem az általa biztosított hangzás miatt.
Akár fake akár nem: sztem ki kell próbálni és vagy tetszeni fog, vagy nem.
Nekem 4x3 méter ali-s van (bikábelezve) és baromi jól szól...
Audio Note AN E hangfalakat hajt 2a3 SE csövessel és hihetetlen jól szól...
Azért pofátlankodtam ide mert fel lett emlegetve az ali...a hirdetett kábelt és a hirdetőt nem ismerem és nem veszem magamnak a bátorságot, hogy kijelentsem eredeti vagy hamis-e a portéka...
Ha hitelrontó, vagy nem a témához illú a hsz. kérem töröljk, csak egy véleményt mondtam el.....
Rengeteg kérdés fogalmazódott meg bennem:
Most akkor fontos-e, hogy van-e rajta DE?
Nem.
De.
Zsugor-e vagy csugor?
(Kimber legyen a talpán aki megmonnya.)
Amúgy ez szól jobban vagy a kék-fekete?
Az eredeti rezebb-e az alisnál?
Befolyásolja-e a hangját hogy a felirat erre avagy arra fut?
Negyvenezer nem elég kevés?
És most az atombomba: nem mindegy? Ez csak egy zsinór. Ha jó a színe a parkettához már megéri.
Egy biztos, nagyon semleges részletgazdag, tiszta hangja van kb 1 évet hallgattam, most szereztem egy 12TC-t Ami nagyon hasonló csak nálam még közelebb hozza a zenét... Vágok az áron: 40000 Ft
Nem ismerem a Kimber kábeleket, viszont az eredeti 8TC kábelekben futó réz szálak vastagsága, átmérője különbözik. Mivel ez nem a kék-fekete változat, ezért talán az áttetsző szilikon szálban érdemes lenne megnézni felnagyítva, nem elvágva a kábelt, hogy az egy héjban futó szálak vastagsága eltér-e egymástól vagy sem. Persze ha a hamisítók erre is gondoltak, akkor ez nem jelent semmit, de ha egyforma a szálak vastagsága, az megmutatná, mi a helyzet.
Kimber 8TC hangfalkábel 2x2.5 méter hosszban egyik végén sarúval szép állapotban eladó! Ára 45000 Ft. Átvétel a nyugati pu-nál vagy előre utalás után Foxpost.
Csatolmányok
IMG_20220411_082131.jpg (4.42 MiB) Megtekintve 2555 alkalommal
IMG_20220411_081933.jpg (3.52 MiB) Megtekintve 2555 alkalommal