A Fórum működési költségeihez járulsz hozzá azzal, ha hirdetéseket jeleníthetünk meg. Kérjük, hogy fontold meg ezen az oldalon az „Adblock” rendszered kikapcsolását.
Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
Elolvastam az szerencsétlenül járt kolléga tortúráját. Hát nem irigyellek, hallode! Én tavaly jártam így Samsung dvd íróval. Amit sulinetbe vettem és 4-szer kellett kicserélnem.Nekem is SAMSUNG tv-m van, egészen pontosan LE32S71B. Ebben van dinamikus kontraszt, de engem valahogy nem zavart annyira a fényerőváltozás. Van, amelyik filmnél egyáltalán nem látni. Általában a sötét, sőőőt... inkább a túlontúl sötét moziknál lehet zavaró esetleg.
A háttérvilágítással kapcsolatban nem vettem észre semmi zavarót. Megvan a tv már több mint 1 hónapja, de nincsenek foltok és villogások, a homogén fekete háttérben, szal' nem tudom.
Egyedül az kezdett el mostanában zavarni, hogy a sokat emlegetett "bőrszín" eléggé pirosas árnyalatú, de ez se mindenhol. A legtöbb dvd filmmel nincs gondom. Azé örülnék neki, ha valakit tudna segítséget nyújtani ebben, hogy hogyan tudok a piros színekből visszavenni egy kicsit? Szerviz menű esetleg?
Köszi az együttérzést, már ha rám gondoltál... :kiraly:
De a dolog még sajnos máig sem ért véget.
Három hibás Samsung után beneveztem egy LG 32LE2R-re. Tegnap hoztam haza.
Eredmény: 1 halott és egy beragadt pixel. A képe egyébként gyönyörű, de sajnos a háttérvilágítás nem szabályozható, és mivel a TV egy sötét hálószobában üzemel ez néha bizony kicsit zavaró.
Állítólag szervíz menüben állítható. Sikerült is bemenni, de ott nem találtam ilyen opciót. A szervízmenü egyébként két részből áll, az egyikbe simán be lehet jutni, de a másikhoz kódot kér. Állítólag a kódos részben lehet állítani.
Esetleg véletlenül nem tudja vki a kódot??
Szóval 1 szó mint száz, patthelyzet.
Ez a gép is megy vissza. No de mit hozzak helyette?
LG 32LE2R - Gyönyörű kép, de a háttérvilágítás néha zavaróan erős.
Samsung LE32R32B - A már ismert bizonytalan minőség, talán kicsit gyengébb analóg tunerkép, de állítható és talán egyenletesebb háttérvilágítás.
Panasonic - kilőve
Sony Bravia U - Nekem nem meggyőző a képe, az S tetszik, de drága....
Amúgy is max. 230-ig megyek el árban.
Szóval ez a nagy helyzet. Nincs szerencsém ezekkel a gépekkel.
Bármilyen ötletet, tanácsot, javaslatot szívesen fogadok, különösen ha netán vki tudja az LG secret service menü kódját...
Lehet, hogy a dinamikus kontraszt miatt van. DE nem mindehol látni. Pl a Karib 2-ben eléggé élénk színek vannak, mégse vörösödik be az emberek feje. A Ház a tónál c. filmben már kevésbbé nagy színáradat van, mégis pirospozsgásak a pofazacskók. De érdekes, mert nem mindig lehet észrevenni.
F*sz se tudja. Igazából rohadtul nem tűnt ez fel az előző tvm után, medig jópár mozit megnéztem azóta. A napokban gondolkodtam el ezek, hogy mié lehet ez az arcpirító mosoly.
Aztán min állítotál?
Mert vannak itt pl. olyan, hogy színhőmérséklet. Én azt átállítottam normal-ra mert a többin még pirosabb, vagy éppen kékebb lett a kép. Valahogyan úgy lenne jó, hogy a pirosból aképpen visszavenni, hogy a többi színen ezt ne annyira lehetssen észevenni. Igazából a bőrszín az ami néhány filmnél eléggé el van cseszve, egyébként tényleg elég komoly képe van a tv-nek.
Elolvastam az szerencsétlenül járt kolléga tortúráját. Hát nem irigyellek, hallode! Én tavaly jártam így Samsung dvd íróval. Amit sulinetbe vettem és 4-szer kellett kicserélnem.Nekem is SAMSUNG tv-m van, egészen pontosan LE32S71B. Ebben van dinamikus kontraszt, de engem valahogy nem zavart annyira a fényerőváltozás. Van, amelyik filmnél egyáltalán nem látni. Általában a sötét, sőőőt... inkább a túlontúl sötét moziknál lehet zavaró esetleg.
A háttérvilágítással kapcsolatban nem vettem észre semmi zavarót. Megvan a tv már több mint 1 hónapja, de nincsenek foltok és villogások, a homogén fekete háttérben, szal' nem tudom.
Egyedül az kezdett el mostanában zavarni, hogy a sokat emlegetett "bőrszín" eléggé pirosas árnyalatú, de ez se mindenhol. A legtöbb dvd filmmel nincs gondom. Azé örülnék neki, ha valakit tudna segítséget nyújtani ebben, hogy hogyan tudok a piros színekből visszavenni egy kicsit? Szerviz menű esetleg?
Ezen a színhűségen én is állítottam, nem kellett szervízmenü, a rendes menüben is van RGB arány állítási lehetőség valahol.
Elolvastam az szerencsétlenül járt kolléga tortúráját. Hát nem irigyellek, hallode! Én tavaly jártam így Samsung dvd íróval. Amit sulinetbe vettem és 4-szer kellett kicserélnem.
Nekem is SAMSUNG tv-m van, egészen pontosan LE32S71B. Ebben van dinamikus kontraszt, de engem valahogy nem zavart annyira a fényerőváltozás. Van, amelyik filmnél egyáltalán nem látni. Általában a sötét, sőőőt... inkább a túlontúl sötét moziknál lehet zavaró esetleg.
A háttérvilágítással kapcsolatban nem vettem észre semmi zavarót. Megvan a tv már több mint 1 hónapja, de nincsenek foltok és villogások, a homogén fekete háttérben, szal' nem tudom.
Egyedül az kezdett el mostanában zavarni, hogy a sokat emlegetett "bőrszín" eléggé pirosas árnyalatú, de ez se mindenhol. A legtöbb dvd filmmel nincs gondom. Azé örülnék neki, ha valakit tudna segítséget nyújtani ebben, hogy hogyan tudok a piros színekből visszavenni egy kicsit? Szerviz menű esetleg?
Sziasztok! Van valakinek tapasztalata Sharp LCD TV-kkel? TV vásárlás előtt állok és nagyon megtetszett az LC-32SA1E, de a leírás alapján a VGA bemenetre csak VGA, SVGA és XGA szabványt ír. Létezhet ez? Ha igen, ki lehet valahogy kerülni ezt a korlátot és más módon PC-ről kihajtani a natív felbontását? Notebook-om van SVIDEO és VGA kimenetekkel... Köszi a segítséget előre is!
Értem itt ezalatt a fényerőt, kontrasztot, színeket.
En azt tapasztaltam, nincs altalanos ervenyu beallitas, hiszen ahany DVD, tv-csatorna, tv-musor stb. annyifele beallitas lehet az optimalis.
Egyebkent en is a mult heten vettem LCD tv-t, es ezuton koszonom a forumra irogatoknak hogy segitettek a valasztasban tanacsaikkal es hozzaszolasaikkal
Nem tud valaki konrétan olyan programot, amit CD-re kiírva és dvdlejátszón keresztül a tv-t be lehet állítani. Értem itt ezalatt a fényerőt, kontrasztot, színeket.
Egy ilyen engem is érdekelne! A Karácsonyi lidércnyomás DVD-n van egy THX-teszt, de az nem igazán győzött meg. PC-vel nem tudom összekötni, hogy ezt az opciót ugorjuk!
Nem tud valaki konrétan olyan programot, amit CD-re kiírva és dvdlejátszón keresztül a tv-t be lehet állítani. Értem itt ezalatt a fényerőt, kontrasztot, színeket.
Tudo, tudom google, de hátha kapásból tud valaki ilyet. A lustaság
kéne srácok egy kis segítség , a helyzet a következő. 6 hete megszületett a kislányom a szobája a mi hálónk melett van kb. 8 nm az anyukája (alias asszony) elég gyakran ott van vele és ugye ott is alszik ezért kéne oda is vennem egy TV-t. A gyereket nem zavarja mivel a mi hálónkban vagy a nappaliban is nagyon jót tud aludni ha szól a TV. A viszonylagosan kis hely illetve a kor követelményeinek megfelelően a CRT-t ki is lőttem, mivel plazma általában 94 cm körül indul és ide ez nagy lenne így maradt az LCD. A méret 51 cm körüli 4:3-as oldalarányú készülék. Tehát kérnék tippeket, ja ár max. 110.000,-Ft Nézelődtem, a lehetséges befutók
Samsung LW20M21 96.000,-Ft
LG 20LC1RB 96.900,-Ft
Panasonic TX-20LB5 104.880,-Ft a forma nem nagyon tetszik !!!
LG 20LS1R 104.900,-Ft
Toshiba 20VL63 109.800,-Ft
Kb. ennyi köszi, ja jövőhétig el kellene döntenem
Az adatok alapján én a LG - 20LS1R-t választanám, főleg a kontrasztarány miatt.
Ugyan nem S-PVA paneles, de szvsz 51cm-nél ez még annyira nem számít.
Amire figyelj:
-Pixelhiba
-Háttérvilágítás egyenletessége és derengése
Külön plusz, ha állítható a háttérvilágítás intenzitása.
kéne srácok egy kis segítség , a helyzet a következő. 6 hete megszületett a kislányom a szobája a mi hálónk melett van kb. 8 nm az anyukája (alias asszony) elég gyakran ott van vele és ugye ott is alszik ezért kéne oda is vennem egy TV-t. A gyereket nem zavarja mivel a mi hálónkban vagy a nappaliban is nagyon jót tud aludni ha szól a TV. A viszonylagosan kis hely illetve a kor követelményeinek megfelelően a CRT-t ki is lőttem, mivel plazma általában 94 cm körül indul és ide ez nagy lenne így maradt az LCD. A méret 51 cm körüli 4:3-as oldalarányú készülék. Tehát kérnék tippeket, ja ár max. 110.000,-Ft
Nézelődtem, a lehetséges befutók
Samsung LW20M21 96.000,-Ft
LG 20LC1RB 96.900,-Ft
Panasonic TX-20LB5 104.880,-Ft a forma nem nagyon tetszik !!!
LG 20LS1R 104.900,-Ft
Toshiba 20VL63 109.800,-Ft
Ismeri vki a Fujitsu Siemens MYRICA V40-1 lcd-t? A tft-k közt anno a Fu-Si még gyártott egész korrekt MVA-s paneleket, de hogy tévében és 40 collban mire képesek arról fogalmam nincs?
"Pénz vissza, újabb hosszas összehasonlítgatás és teszt.Eredmény: LG-lilás derengés, sötétes kép. Pana: a már említett élettelen színek, elcsúszó fehéregyensúly. "
nekem a 37"-es LG-m van, ezen nem tapasztaltam lilás képet, vagy sötétes képet..., bár ennek 1600-as a kontrasztja szemben a 32"-os 800-ával... Legutóbb 300k-ért láttam asszem MM-ben, annyit bőven megér a 94cm-es átló szerintem (+2 hdmi, dcdi, stb..)
a pana képe szerintem is hányinger, nem véletlen zuhant az ára a kezdeti 400k-ról 220k környékére....
Sony Bravia U2000: Minden tökéletes, de 110k-val drágább.
Itt szerintem valamit elnéztél, mert ekkora árkülönbség biztosan nincs a KDL-32U2000 és az LE-32R32BX között. Bolttól is függ természetesen, de reálisan kb.35-40 ezer ft-al lehet több a Sony ezen típusa a Samsungétól.
MM-ban a Samsung 199k, az S2020-es pedig 309k. Az U2000 nyilván olcsóbb, de azt nem láttam kitéve
Te írtad, hogy az U2000 110k-val drágább, mint a Samsung. Erre reagáltam csak

CRTTV: Pana TX-32PD50; Erősítő: Yamaha RX-V2400; DVD lejátszó: Philips DVP720SA; DVD felvevő: Sony RDR-HX710; VHS magnó: Sony SLVE720; Aktív sub: Yamaha YST-SW800; Front: PolkAudio RTi6; Center: PolkAudio CSi5; Surround: PolkAudio M40; Surround Backx2: PolkAudio M40; Front Effect: PolkAudio M30; Hangfalkábel: Monitor Atmos Air 309 (bi-kábelezve); Camcorder: Sony DCR-PC5E

MM-ban a Samsung 199k, az U2000-es pedig 309k...
220 körül van az U2000.
Projektor: Sony VPL VW60 FullHD SXRD Blu ray/HD DVD/DVD: Sony BDP S500,Pioneer BDP LX70,Toshiba HD EP10,HTPC
TV:Pioneer 508XD plazma,Sharp 52XL2E FullHD LCD,Sharp 46X20E FullHD LCD
AV er�s�t�:Denon AVR 3808 Sztereo:Marantz PM7001 KI Signature
SACD:Marantz SA7001 KI Signature DVD rec:Pioneer DVR LX60D,Sony RDR HX970
Hangfal:JMLab Cobalt 826S,JMLab CC800,Mission 701,Yamaha SW800
Konzol:Sony PS3,Xbox360 Video:Panasonic FS200 S VHS Deck:Aiwa F990,WX220,F660 ,R650
Sony Bravia U2000: Minden tökéletes, de 110k-val drágább.
Itt szerintem valamit elnéztél, mert ekkora árkülönbség biztosan nincs a KDL-32U2000 és az LE-32R32BX között. Bolttól is függ természetesen, de reálisan kb.35-40 ezer ft-al lehet több a Sony ezen típusa a Samsungétól.
MM-ban a Samsung 199k, az S2020-es pedig 309k. Az U2000 nyilván olcsóbb, de azt nem láttam kitéve
Hááát skacok, úgy néz ki nekem nincs szerencsém ezzel a típussal. Kb 2 óra üzem után a elkezdte azt a játékot, hogy fehérebb képtartalmaknál villog a kép.
Pár ilyen villogás után kikapcsolt. Újra bekapcs, azóta no text, no piros szín!
Miután hidegről beviszed a tv-t a meleg szobába (abba a helységbe ahol üzemeltetni szeretnéd), szoktál várni vele legalább egy órát mielőtt bekapcsolod?! A páralecsapódás miatt kérdezem...
Persze. Egyébként fűtött üzlethelységből fűtött autóba, majd onnan azonnal a fűtött szobába került, mindezt kibélelt csomagolásban.
Amikor kivettem a dobozból, még csak hűvösnek sem volt mondható a káva.
Ennek ellenére vártam vele bekapcs előtt.