A magasabb impedanciás modellekben a tekercs jóval vékonyabb huzalokból készül (ami egyes modellekben akár az emberi hajszálnál kétszer vékonyabb is lehet), ami egyrészről kisebb mozgó tömeget eredményez, a kisebb mozgótömeg alacsonyabb tehetetlenséggel jár, az pedig gyorsabb, pontosabb, több részletet tartalmazó hangra képes. Másrészről a vékonyabb huzalokkal szorosabb tekercselés valósítható meg, ami erősebb mágneses teret jelent, ami alacsonyabb torzítást eredményez.earforce írta: ↑2021.02.06., szomb. 21:19Igen fejben nekem is ez a magyarázat ugrott be, de ugye ez elmélet, a gyakorlati oka érdekelne.MrCollector írta: ↑2021.02.06., szomb. 11:12Valószínúleg azért, mert ezeknél a meghajtóknál kizárólag a tekercs impedanciáját változtatták (igazodva a fogyasztói igényekhez), magát a membránt nem. Így a nagyobb ellenállással rendelkező jobban meg tudja jeleníteni a finomságokat az ellenállásából következően. Természetesen csak akkor, ha megfelelő meghajtással tápláljuk. De, ha egy igazi szakembereknek van más magyarázata azt szívesen meghallgatom én is.earforce írta: ↑2021.02.06., szomb. 08:06Valaki különben tudja az okát annak, hogy egy nagyobb impedanciás fejhallgató miért szinte minden esetben jobb, mint a kisebb impedanciás testvére? Gondolok itt az előbb említett Beyer-re vagy régebbi Sennheiserekre ahol ugyanaz a füles kijött 3 különböző impedancia értékekkel.
![]()
Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
Fül és Fejhallgatók
Online
Re: Fül és Fejhallgatók
BARTIMEX AUDIO Honlap
Főrendszer Forrás: SynologyDS713+ -Linn Majik DS DAC-fejhallgató erősítő: Antelope Audio Zodiac+ Előerősítő: Music First Audio Classic Copper Erősítő: Trafomatic Audio Experience Two Hangfal: WLM Lyra MKII Signature IC kábelek: Audioquest Columbia Hangfal kábel: Furutech u-2T Tápellátás: Trafomatic Audio Classic Power Fejhallgató: Beyerdynamic T 1
Kisrendszer Forrás: XTZ CD-100 Erősítő: XTZ Class A100-D3 Hangfal: XTZ 99.38 IC kábel: XTZ interkonnektHangfalkábel: Neotech KS-11275

Igen fejben nekem is ez a magyarázat ugrott be, de ugye ez elmélet, a gyakorlati oka érdekelne.MrCollector írta: ↑2021.02.06., szomb. 11:12Valószínúleg azért, mert ezeknél a meghajtóknál kizárólag a tekercs impedanciáját változtatták (igazodva a fogyasztói igényekhez), magát a membránt nem. Így a nagyobb ellenállással rendelkező jobban meg tudja jeleníteni a finomságokat az ellenállásából következően. Természetesen csak akkor, ha megfelelő meghajtással tápláljuk. De, ha egy igazi szakembereknek van más magyarázata azt szívesen meghallgatom én is.earforce írta: ↑2021.02.06., szomb. 08:06Valaki különben tudja az okát annak, hogy egy nagyobb impedanciás fejhallgató miért szinte minden esetben jobb, mint a kisebb impedanciás testvére? Gondolok itt az előbb említett Beyer-re vagy régebbi Sennheiserekre ahol ugyanaz a füles kijött 3 különböző impedancia értékekkel.
SYNOLOGY|ZIDOO Z30PRO|METRUM OCTAVE NOS|MUSICAL FIDELITY F19+F22|MAGNEPLANAR 1.6|REL S3 SHO|CHORD MOJO|DAN CLARK NOIRE X
- nagygabor1982
- Fórumlakó

- Hozzászólások: 752
- Csatlakozott: 2017.07.03., hétf. 12:22
- Értékelés: 201
- Tartózkodási hely: Nagykanizsa
Re: Fül és Fejhallgatók
Igazán nincs mit. Általában leírom ide a tapasztalataimat, hátha segítség valakinek. De akkor örülök, hogy így volt most. Sokat olvasgattam utánuk itt-ott, pl headfin, éa tényleg a problémát sokan az alacsony impedanciájú verziókban látják. Bár van aki mindegyikben. De ugyebár lehet nagyon magas lovon is ülni, nincs ezzel baj. Szerintem ennyi pénzert, (30.000,- dobozában, minden tartozékával) ez rohadtul ajándék volt most nekem. Volt nálam egyidőben ezzel 770 és 990 is. De a 880 tetszett a legjobban. Mindegyik 600 ohmos volt.... Hiszem, hogy kell az otl ezeknek egyébként.Acus írta: ↑2021.02.06., szomb. 12:02Köszi az ajánlást! Láttam én is most párat az aprókban, de pont amiatt nem mertem én sem beleugrani amit te is írsz. Hátamon feláll a szőr ha valami szúróan "sziszeg" a fülembe. De most átgondolom újra. :))nagygabor1982 írta: ↑2021.02.05., pén. 21:48Csak érdekességképpen, hátha valakit érdekel:
Van nálam egy Beyer DT880 Edition 600 Ohm
Ez 1 jó cucc. Ennyi. :)
Otl-el hajtom.
Nem tudom miért "ócsárolják" ezt "sokan".
Mondják, hogy V shape, meg loudness, meg ugye, hogy rohadtul nem lineáris. Jó, annyira nem lineáris mint a Senn HD250 Linear I. Na de azért nem is V shape. (Hallgattam vele együtt 770-t, 990-t. mindegyik 600 ohm. Na azok inkább V shape-k)
Szerintem ez egy rohadt jó fejhallgató. Félnyitott cuccnak ennyire megfogott mélyei vannak...... jó középtartomány, jó magas, jó tér és részletesség. Az van, hogy megintcsak arra jutottam, hogy kell az OTL. Ennek is. Nagyon. Szerintem ez hatalmas budzsé beszt báj. Kényelem? Brutálfasza. Fél, meg 1 milláért bárki tud jót venni, na de ócsóért..... az ám az igazi faszaság.
Nem cserélhető a kábele. Bumm!
Ez itt marad. :)
Re: Fül és Fejhallgatók
Köszi az ajánlást! Láttam én is most párat az aprókban, de pont amiatt nem mertem én sem beleugrani amit te is írsz. Hátamon feláll a szőr ha valami szúróan "sziszeg" a fülembe. De most átgondolom újra. :))nagygabor1982 írta: ↑2021.02.05., pén. 21:48Csak érdekességképpen, hátha valakit érdekel:
Van nálam egy Beyer DT880 Edition 600 Ohm
Ez 1 jó cucc. Ennyi. :)
Otl-el hajtom.
Nem tudom miért "ócsárolják" ezt "sokan".
Mondják, hogy V shape, meg loudness, meg ugye, hogy rohadtul nem lineáris. Jó, annyira nem lineáris mint a Senn HD250 Linear I. Na de azért nem is V shape. (Hallgattam vele együtt 770-t, 990-t. mindegyik 600 ohm. Na azok inkább V shape-k)
Szerintem ez egy rohadt jó fejhallgató. Félnyitott cuccnak ennyire megfogott mélyei vannak...... jó középtartomány, jó magas, jó tér és részletesség. Az van, hogy megintcsak arra jutottam, hogy kell az OTL. Ennek is. Nagyon. Szerintem ez hatalmas budzsé beszt báj. Kényelem? Brutálfasza. Fél, meg 1 milláért bárki tud jót venni, na de ócsóért..... az ám az igazi faszaság.
Nem cserélhető a kábele. Bumm!
Ez itt marad. :)
-
MrCollector
- Hazajáró lélek

- Hozzászólások: 3005
- Csatlakozott: 2018.07.02., hétf. 13:52
- Értékelés: 573
Re: Fül és Fejhallgatók
Valószínúleg azért, mert ezeknél a meghajtóknál kizárólag a tekercs impedanciáját változtatták (igazodva a fogyasztói igényekhez), magát a membránt nem. Így a nagyobb ellenállással rendelkező jobban meg tudja jeleníteni a finomságokat az ellenállásából következően. Természetesen csak akkor, ha megfelelő meghajtással tápláljuk. De, ha egy igazi szakembereknek van más magyarázata azt szívesen meghallgatom én is.earforce írta: ↑2021.02.06., szomb. 08:06Valaki különben tudja az okát annak, hogy egy nagyobb impedanciás fejhallgató miért szinte minden esetben jobb, mint a kisebb impedanciás testvére? Gondolok itt az előbb említett Beyer-re vagy régebbi Sennheiserekre ahol ugyanaz a füles kijött 3 különböző impedancia értékekkel.
Ha kérdésed van: 20/3383456
- nagygabor1982
- Fórumlakó

- Hozzászólások: 752
- Csatlakozott: 2017.07.03., hétf. 12:22
- Értékelés: 201
- Tartózkodási hely: Nagykanizsa
Re: Fül és Fejhallgatók
Válaszolva a lenti kérdésre, nem tudom, mi az oka, hogy a nagyobb impedanciájú cuccok jobban szólnak, de, hogy így van, az tuti. Feltéve gondolom, ha van mögöttük kraft rendesen.
1 kérdés: Beyerhez honnan tudok fül és fejpárnát rendelni? Eredeti velúrt találtam itthon fülpárnába, de fejpárnát nem. Van erre valami áruház? Vagy marad kína?
Köszi!
1 kérdés: Beyerhez honnan tudok fül és fejpárnát rendelni? Eredeti velúrt találtam itthon fülpárnába, de fejpárnát nem. Van erre valami áruház? Vagy marad kína?
Köszi!
Re: Fül és Fejhallgatók
Valaki különben tudja az okát annak, hogy egy nagyobb impedanciás fejhallgató miért szinte minden esetben jobb, mint a kisebb impedanciás testvére? Gondolok itt az előbb említett Beyer-re vagy régebbi Sennheiserekre ahol ugyanaz a füles kijött 3 különböző impedancia értékekkel.
SYNOLOGY|ZIDOO Z30PRO|METRUM OCTAVE NOS|MUSICAL FIDELITY F19+F22|MAGNEPLANAR 1.6|REL S3 SHO|CHORD MOJO|DAN CLARK NOIRE X
Online
Re: Fül és Fejhallgatók
Szerintem is egy alulértékelt fejhallgató, persze ez azért van így, mert a többség a 32 ohmosat használja gyenge erősítővel. De a 600 ohmos egy nagyon jó erősítővel messze az árkategóriáján felül teljesít. Nem tudja azt mint a T1, de közelebb van hozzá, mint 2-3 szoros áron sok más egyéb.nagygabor1982 írta: ↑2021.02.05., pén. 21:48Csak érdekességképpen, hátha valakit érdekel:
Van nálam egy Beyer DT880 Edition 600 Ohm
Ez 1 jó cucc. Ennyi. :)
Otl-el hajtom.
Nem tudom miért "ócsárolják" ezt "sokan".
Mondják, hogy V shape, meg loudness, meg ugye, hogy rohadtul nem lineáris. Jó, annyira nem lineáris mint a Senn HD250 Linear I. Na de azért nem is V shape. (Hallgattam vele együtt 770-t, 990-t. mindegyik 600 ohm. Na azok inkább V shape-k)
Szerintem ez egy rohadt jó fejhallgató. Félnyitott cuccnak ennyire megfogott mélyei vannak...... jó középtartomány, jó magas, jó tér és részletesség. Az van, hogy megintcsak arra jutottam, hogy kell az OTL. Ennek is. Nagyon. Szerintem ez hatalmas budzsé beszt báj. Kényelem? Brutálfasza. Fél, meg 1 milláért bárki tud jót venni, na de ócsóért..... az ám az igazi faszaság.
Nem cserélhető a kábele. Bumm!
Ez itt marad. :)
BARTIMEX AUDIO Honlap
Főrendszer Forrás: SynologyDS713+ -Linn Majik DS DAC-fejhallgató erősítő: Antelope Audio Zodiac+ Előerősítő: Music First Audio Classic Copper Erősítő: Trafomatic Audio Experience Two Hangfal: WLM Lyra MKII Signature IC kábelek: Audioquest Columbia Hangfal kábel: Furutech u-2T Tápellátás: Trafomatic Audio Classic Power Fejhallgató: Beyerdynamic T 1
Kisrendszer Forrás: XTZ CD-100 Erősítő: XTZ Class A100-D3 Hangfal: XTZ 99.38 IC kábel: XTZ interkonnektHangfalkábel: Neotech KS-11275
Főrendszer Forrás: SynologyDS713+ -Linn Majik DS DAC-fejhallgató erősítő: Antelope Audio Zodiac+ Előerősítő: Music First Audio Classic Copper Erősítő: Trafomatic Audio Experience Two Hangfal: WLM Lyra MKII Signature IC kábelek: Audioquest Columbia Hangfal kábel: Furutech u-2T Tápellátás: Trafomatic Audio Classic Power Fejhallgató: Beyerdynamic T 1
Kisrendszer Forrás: XTZ CD-100 Erősítő: XTZ Class A100-D3 Hangfal: XTZ 99.38 IC kábel: XTZ interkonnektHangfalkábel: Neotech KS-11275
- nagygabor1982
- Fórumlakó

- Hozzászólások: 752
- Csatlakozott: 2017.07.03., hétf. 12:22
- Értékelés: 201
- Tartózkodási hely: Nagykanizsa
Re: Fül és Fejhallgatók
Csak érdekességképpen, hátha valakit érdekel:
Van nálam egy Beyer DT880 Edition 600 Ohm
Ez 1 jó cucc. Ennyi. :)
Otl-el hajtom.
Nem tudom miért "ócsárolják" ezt "sokan".
Mondják, hogy V shape, meg loudness, meg ugye, hogy rohadtul nem lineáris. Jó, annyira nem lineáris mint a Senn HD250 Linear I. Na de azért nem is V shape. (Hallgattam vele együtt 770-t, 990-t. mindegyik 600 ohm. Na azok inkább V shape-k)
Szerintem ez egy rohadt jó fejhallgató. Félnyitott cuccnak ennyire megfogott mélyei vannak...... jó középtartomány, jó magas, jó tér és részletesség. Az van, hogy megintcsak arra jutottam, hogy kell az OTL. Ennek is. Nagyon. Szerintem ez hatalmas budzsé beszt báj. Kényelem? Brutálfasza. Fél, meg 1 milláért bárki tud jót venni, na de ócsóért..... az ám az igazi faszaság.
Nem cserélhető a kábele. Bumm!
Ez itt marad. :)
Van nálam egy Beyer DT880 Edition 600 Ohm
Ez 1 jó cucc. Ennyi. :)
Otl-el hajtom.
Nem tudom miért "ócsárolják" ezt "sokan".
Mondják, hogy V shape, meg loudness, meg ugye, hogy rohadtul nem lineáris. Jó, annyira nem lineáris mint a Senn HD250 Linear I. Na de azért nem is V shape. (Hallgattam vele együtt 770-t, 990-t. mindegyik 600 ohm. Na azok inkább V shape-k)
Szerintem ez egy rohadt jó fejhallgató. Félnyitott cuccnak ennyire megfogott mélyei vannak...... jó középtartomány, jó magas, jó tér és részletesség. Az van, hogy megintcsak arra jutottam, hogy kell az OTL. Ennek is. Nagyon. Szerintem ez hatalmas budzsé beszt báj. Kényelem? Brutálfasza. Fél, meg 1 milláért bárki tud jót venni, na de ócsóért..... az ám az igazi faszaság.
Nem cserélhető a kábele. Bumm!
Ez itt marad. :)
-
MrCollector
- Hazajáró lélek

- Hozzászólások: 3005
- Csatlakozott: 2018.07.02., hétf. 13:52
- Értékelés: 573
Re: Fül és Fejhallgatók
Bejáratás folyamatban. De nagyon ígéretes már most.
Ha kérdésed van: 20/3383456
-
MrCollector
- Hazajáró lélek

- Hozzászólások: 3005
- Csatlakozott: 2018.07.02., hétf. 13:52
- Értékelés: 573
Re: Fül és Fejhallgatók
Ezért akkor még több pénzt el lehet majd kérni...MrCollector írta: ↑2021.01.28., csüt. 18:19Focal Celestee - mai hivatalos bejelentés. Ezzel egyidejűleg az Elegia sajnos kifutott.
https://www.focal.com/en/headphones-0/h ... e/celestee
SYNOLOGY|ZIDOO Z30PRO|METRUM OCTAVE NOS|MUSICAL FIDELITY F19+F22|MAGNEPLANAR 1.6|REL S3 SHO|CHORD MOJO|DAN CLARK NOIRE X
-
MrCollector
- Hazajáró lélek

- Hozzászólások: 3005
- Csatlakozott: 2018.07.02., hétf. 13:52
- Értékelés: 573
Re: Fül és Fejhallgatók
Focal Celestee - mai hivatalos bejelentés. Ezzel egyidejűleg az Elegia sajnos kifutott.
https://www.focal.com/en/headphones-0/h ... e/celestee
https://www.focal.com/en/headphones-0/h ... e/celestee
Ha kérdésed van: 20/3383456
- svan
- Fórumlakó

- Hozzászólások: 703
- Csatlakozott: 2008.04.19., szomb. 17:57
- Értékelés: 186
- Tartózkodási hely: Debrecen
Re: Fül és Fejhallgatók
Jelenleg van Q701-em, 712 Pro-t hamar eladtam.. Technikailag jobb a 712, több a mélye simább, nyugodtabb a magasa,a tere is kicsit természetesebb, DE szerintem nem zenehallgatásra lett optimalizálva, hanem játékra/filmre. Q701-el sokkal jobban műkődik a zene. A 712 Pro kényelmes a Q701 nagyon nem. A hangzásbeli különbség kb 60%-át a fülpárnák okozzák.( a 712 párnája memóriahabos 2x drágább)
Sztereó: TMP Ant LE Dac | Jadis DA 60 | JMlab Utopia Mini
Sztereó 2: TMP Quantic F50 | Dynaudio Confidence C1
Sztereó 2: TMP Quantic F50 | Dynaudio Confidence C1
-
MrCollector
- Hazajáró lélek

- Hozzászólások: 3005
- Csatlakozott: 2018.07.02., hétf. 13:52
- Értékelés: 573
Re: Fül és Fejhallgatók
Köszönöm, hogy a helyére kerültek a dolgok!
A "nagyon tetszik", abból származik hogy, az eggyik barátomnál hallgattam a Q701-et. Ott Ágoston Lajos féle csövessel volt megtámogatva. Nekem nagyon tetszet, viselésben is és hangban is. A K712-nél elfelejtettem a Pro szót odaírni.
Amikor azt írtad, hogy a kínairól azt hittétek hamisítvány, arra gondoltál, hogy a rosszabb a hangja, vagy hogy ugyan olyan jó csak nagyon be kell járatni.
Nagyon köszönöm az eddigi kimerítő válaszokat.

- Aszpirin
- V.I.P.

- Hozzászólások: 7210
- Csatlakozott: 2018.04.06., pén. 21:30
- Értékelés: 6524
- Tartózkodási hely: Szár
Re: AKG Q701, K712
Igen elnézést, ezt benéztem, valóban a Q701-en is ott vannak a dudorok.
(amúgy nem értem a dolgot, mire gondoltak a tervezők, egy amúgy ennyire jól megtervezett fejest így elcseszni azokkal a dudorokkal... amik alighanem még drágítanak is rajta). Megtanultam valahogy egxüttélni velük
Egyébként a későbbi kínai modelleken már (a K701 kínai változatán sem) nincsenek már dudorok, és feleannyiba (se?) kerülnek, mint anno a “Made in Austria” modellek. Azt olvastam, hogy hangra pedig pont olyan jók, mint az osztrák gyártmányúak. Úgy viszont még inkább megérik az árukat (én azért anno még elég sok pénzt kifizettem a K701-ért, pedig elmentem érte Ausztriáig :) )
- Fő rendszer: Mac (Roon Server) | Thorens 206 + Goldring 2200 | NAD M55 → NAD M33 → Audio Physic Classic 20
- Fejes rendszer: Mac (Roon Server) → RME ADI-2 DAC FS → Hifiman Arya Stealth
- Házimozi: Oppo 203 | AppleTV 4K → Marantz SR6013 → LG OLED77C5 | 5x Dali Opticon + 4x Quadral Casa + B.K.DoubleGem
Re: AKG Q701, K712
Nekem Q701 volt, a Quincy Jones verzió, de annak is ott voltak a dudorok a pántján. Azóta is fáj a fejem, ha felteszek egy bármilyen, nem extrém puha pántot és ott ér hozzá ahol az AKG régen 
Amúgy a fejhallgatót én is szerettem, egyet tudok érteni az általad leírtakkal. Főleg a bejaratás részével. Kiemelten fontos, elképesztő különbség volt a régebbim és egy másik, kollégám által vett új között. Először azt hittük, hamisítvány. A járatásnál nem szabad finomkodni a hangerővel, különben a 100-200 az 400 óra lesz
Abban az árban, amiért mentek ezek, kevés semlegesebb fejhallgató van. Némelyeknek ez unalmas, de amúgy meg kifejezetten nagyfiús tulajdonság, nem megszokott a kategóriában.
Amúgy a fejhallgatót én is szerettem, egyet tudok érteni az általad leírtakkal. Főleg a bejaratás részével. Kiemelten fontos, elképesztő különbség volt a régebbim és egy másik, kollégám által vett új között. Először azt hittük, hamisítvány. A járatásnál nem szabad finomkodni a hangerővel, különben a 100-200 az 400 óra lesz
Abban az árban, amiért mentek ezek, kevés semlegesebb fejhallgató van. Némelyeknek ez unalmas, de amúgy meg kifejezetten nagyfiús tulajdonság, nem megszokott a kategóriában.
- Aszpirin
- V.I.P.

- Hozzászólások: 7210
- Csatlakozott: 2018.04.06., pén. 21:30
- Értékelés: 6524
- Tartózkodási hely: Szár
AKG Q701, K712
Nem voltál jó helyen, így áthelyeztem ide a helyére, és egyúttal váalaszolnék is.Solier009 írta: ↑2021.01.23., szomb. 07:24Sziasztok!
Nem tudom jó helyen vagyok e, de fejhallgatós topicot nem találtam.
Költözésben vagyunk és az akív dobozaimat (nem kicsik) eggyenlőre nem tudom hova tenni.
Így erősen gondolkodom, egy fejhallgató beszerzésén. Ami nagyon tetszik az az Akg q701.
Viszont érdekelne (sajnos az ismeretségi körömben nincs) a k712. Azt szeretném kérni, akinek van tapasztalata mind a két fülessel kapcsolatban, legyen kedves a különbségeket pár mondatban kifejteni.
Köszi!
Mindkettő az AKG K701 "ragozása", vagyis nagyjából ugyanaz a konstrukció, de kábelcsatlakozóval (a K701-be fixen be van építve a kábel) illetve ezek már Kínában készülnek (Az eredeti K701 még "Made in Austria", később lett annak is kínai változata).
Nekem K701 van évek óta ("Made in Austria", újan vettem), de mivel nagyon hasonlóak, talán tudok néhány hasznos tapasztalatot mondani. A K701-et még mindig is napi szinten használom, főleg munka közbeni finom háttérzenének... de elmélyült hallgatásra is alkalmas.
Első dolog: a "nagyon tetszik" az mi alapján született meg? Ha csak kinézet alapján, akkor MINDENKÉPP hallgasd meg legalább egyiket a kettő közül (vagy akár egy K701-est), mert ez a széria nagyon megosztó tud lenni hangzásban. Én imádom a hangját a K701-nek, de nem mindenki szereti, szóval kerüld el a csalódást! Bármelyiket próbálod ki ezek közül (K701, K702, Q701, K712...), legalább tudod, hogy milyen hangzásvilágra számíts. Láttam a Q701 és a K712 frekvenciagörbéit a K701-gyel összevetve, nagyon hasonlítanak, és elég valószínű, hogy nem hallasz köztük számottevő különbséget. Talán nem-számottevőt sem.
A másik, hogy a K701-nek (és szerintem a többinek is) NAGYON HOSSZÚ (több mint 200 óra) bejáratási időre van szüksége, ami alatt nagyon változik a hangja: dúsul a basszustartomány (amit elsőre, bejáratatlanul jó eséllyel kevésnek fogsz érezni) megszelídülnek a magasak, és az egész nagyon határozottan érzékelhető. Ezért is érdemes lehetőleg egy már bejáratott példány meghallgatni, illetve ha a vásárlásuk mellett döntesz, akkor előbb alaposan bejáratni (napokig hagyni, hogy menjen, fejről levéve is, lehetőleg bejáratólemezzel, de ha nincs, akkor a kedvenc lemezeiddel, minden kedvelt stílusban).
A harmadik, hogy milyen stílust szeretsz. Ha főleg hardrockos/metálos vagy, akkor ne ezeket válaszd. A komolyzene és a dzessz viszont nagyon jól "áll nekik". Főleg a komolyzene.
A negyedik a tartósság kérdése: sajnos a K701-gyel való tapasztalatom alapján ennek a konstrukciónak van egy gyenge pontja: a bőrpánt a kettős íven ugye le/fel mozog egy "szán" segítségével, és a bőrpánt tartószánja és a fejhallgató tányérjai között két oldalt rövid gumihuzalok segítik a pontos pozícionálást, iletve feszítik a pántot, hogy a bőrpánt a helyén maradjon, ahogy a fejedre beállítottad. Ezek a huzalok idővel (pár év alatt) kilazulnak, és akkor már nem áll meg rendesen a fejhallgató a füleden, lecsúszik, kényelmetlen lesz. Nem kapni őket, talán gyárit lehet rendelni, valószínűleg jó drágán, és nagyon macerás kicserélni őket (hosszadalmas művelet, amihez precíz kéz és a szétszedés/összerakás módjának ismerete kell - de ez megtalálható a neten).
A fejhallgatópárnák is gyorsan koszolódnak, és el is használódnak, de ezekből bagóért be lehet szerezni kínait az Alibabán vagy Ebayen, és komolyan mondom, az általam beszerzettek egyrészt nem különböztethetőek meg szemrevételezéssel az eredetiektől, másrészt pedig talán még jobbak is).
Egyébként a fejhallgató kényelmes (a korai, osztrák K701-eseknek volt egy nagy problémája, a bőrpánt belső "párnadudorai" fájdalmassá válhattak pár óra viselés után, de ez már sem a Q701-nél, sem a K712-nél nem áll fenn), a nagy bumszli tányérok jól körülölelik a nagy füleket is, nem izzasztanak, de meglepően könnyűnek és ermészetesnek érzed a fejen. És persze a nyitott konstrukciónak köszönhetően mindenki más is hallja a környezetedben, hogy mit hallgatsz.
Namost, a Q701 szerintem ugyanaz, mint a K701, csak más szín és ugye csatlakoztatható kábeles.
A K712 PRO-ban már a hangszóróval is csináltak valamit, mert a grafikonok szerint enyhén jobb ("laposabb") a frekvenciagörbéje itt-ott). De nagy különbségre nem számítanék.
Esetleg vannak itt olyanok, akik mindegyiket hallották, és talán megcáfolnak. Ha így van, elnézést. Mégegyszer: az én tapasztalatom a K701-re vontakozik, de lényeges hangbéli különbségekre én a görbék alapján nem számítok.
- Fő rendszer: Mac (Roon Server) | Thorens 206 + Goldring 2200 | NAD M55 → NAD M33 → Audio Physic Classic 20
- Fejes rendszer: Mac (Roon Server) → RME ADI-2 DAC FS → Hifiman Arya Stealth
- Házimozi: Oppo 203 | AppleTV 4K → Marantz SR6013 → LG OLED77C5 | 5x Dali Opticon + 4x Quadral Casa + B.K.DoubleGem
Online
- Vinkler
- Adminisztrátor

- Hozzászólások: 14852
- Csatlakozott: 2011.02.13., vas. 23:02
- Értékelés: 10096
- Tartózkodási hely: Szentendre
Re: Általában a hifiről
viewtopic.php?f=5&t=11025Solier009 írta: ↑2021.01.23., szomb. 07:24Sziasztok!
Nem tudom jó helyen vagyok e, de fejhallgatós topicot nem találtam.
Költözésben vagyunk és az akív dobozaimat (nem kicsik) eggyenlőre nem tudom hova tenni.
Így erősen gondolkodom, egy fejhallgató beszerzésén. Ami nagyon tetszik az az Akg q701.
Viszont érdekelne (sajnos az ismeretségi körömben nincs) a k712. Azt szeretném kérni, akinek van tapasztalata mind a két fülessel kapcsolatban, legyen kedves a különbségeket pár mondatban kifejteni.
Köszi!
Apple / PS Audio / Linn / Parasound / Diy Active ATC
Gyertyára sem vet rossz fényt az, hogy fogyton fogy, amíg világít. / Fodor Ákos
Gyertyára sem vet rossz fényt az, hogy fogyton fogy, amíg világít. / Fodor Ákos
Re: Általában a hifiről
Sziasztok!
Nem tudom jó helyen vagyok e, de fejhallgatós topicot nem találtam.
Költözésben vagyunk és az akív dobozaimat (nem kicsik) eggyenlőre nem tudom hova tenni.
Így erősen gondolkodom, egy fejhallgató beszerzésén. Ami nagyon tetszik az az Akg q701.
Viszont érdekelne (sajnos az ismeretségi körömben nincs) a k712. Azt szeretném kérni, akinek van tapasztalata mind a két fülessel kapcsolatban, legyen kedves a különbségeket pár mondatban kifejteni.
Köszi!
Nem tudom jó helyen vagyok e, de fejhallgatós topicot nem találtam.
Költözésben vagyunk és az akív dobozaimat (nem kicsik) eggyenlőre nem tudom hova tenni.
Így erősen gondolkodom, egy fejhallgató beszerzésén. Ami nagyon tetszik az az Akg q701.
Viszont érdekelne (sajnos az ismeretségi körömben nincs) a k712. Azt szeretném kérni, akinek van tapasztalata mind a két fülessel kapcsolatban, legyen kedves a különbségeket pár mondatban kifejteni.
Köszi!
- tonee73
- Kiemelt Moderátor

- Hozzászólások: 14166
- Csatlakozott: 2008.12.12., pén. 11:49
- Értékelés: 6670
- Tartózkodási hely: SO15 0SB
Re: Fül és Fejhallgatók
Végül egy Sennheiser Momentum AE2(around ear) wired lett belőle, a gazdának nagyon tetszik.Köszönöm a segítséget!
Jó zenék --> Marantz CD16 --> Etalon Suprampli --> Chario Constellation Delphinus mkII
Ha meghalsz, te nem tudod, hogy halott vagy, csak a többieknek nehéz.Ugyanez a helyzet akkor is, ha hülye vagy.
Ha meghalsz, te nem tudod, hogy halott vagy, csak a többieknek nehéz.Ugyanez a helyzet akkor is, ha hülye vagy.
Re: Fül és Fejhallgatók
bah, kimaradt a "használtan" a 70 előtt. Időről-időre megfordul használt 600as a különböző fórumokon, feljebblépés, leépítés, egyéb okok.MrCollector írta: ↑2021.01.12., kedd 22:43Ez a becsült használt ára a HD600-nak, újonnan jelenleg 110000-145000 Ft. A kábel is olcsóbb, ha használt. Persze ki adja el ami jó?szakee írta: ↑2021.01.11., hétf. 10:26Ha valaki azt mondja nagyon megéri, költök valamivel többet. Viszont egy 70ért beszerezhető füleshez nem költenék 40et kábelre. Látom hogy a Nordostnak van 200ért is, azt már kevésbé értem. A Viablue szimpatikus, 5€ métere. 2-2,5m jó ha megvan, kanapén, fotelban is kényelmes legyen.
Másrészt jelenleg a Brio füles kimenetére van kötve, tehát lehet nem is érdemes.![]()
-
MrCollector
- Hazajáró lélek

- Hozzászólások: 3005
- Csatlakozott: 2018.07.02., hétf. 13:52
- Értékelés: 573
Re: Fül és Fejhallgatók
Ez a becsült használt ára a HD600-nak, újonnan jelenleg 110000-145000 Ft. A kábel is olcsóbb, ha használt. Persze ki adja el ami jó?szakee írta: ↑2021.01.11., hétf. 10:26Ha valaki azt mondja nagyon megéri, költök valamivel többet. Viszont egy 70ért beszerezhető füleshez nem költenék 40et kábelre. Látom hogy a Nordostnak van 200ért is, azt már kevésbé értem. A Viablue szimpatikus, 5€ métere. 2-2,5m jó ha megvan, kanapén, fotelban is kényelmes legyen.bitrograde írta: ↑2021.01.04., hétf. 08:51Ha jól olvasom, alternatív kábelről volt szó...![]()
Amúgy a Viablue nem rossz, csak tudni kell rendesen forrasztani. 10E HUF (30 EUR) környékén (sokan fülhallgatóra is sokallják ezt az összeget) pedig alig kapni valami értékelhetőt. Hogy ez kinek a bűne, azt most ne firtassuk. Sokszor lefutott már ez a kör a "Kábelezzünk..." témakörben.
Másrészt jelenleg a Brio füles kimenetére van kötve, tehát lehet nem is érdemes.
Ha kérdésed van: 20/3383456
Re: Fül és Fejhallgatók
Ha valaki azt mondja nagyon megéri, költök valamivel többet. Viszont egy 70ért beszerezhető füleshez nem költenék 40et kábelre. Látom hogy a Nordostnak van 200ért is, azt már kevésbé értem. A Viablue szimpatikus, 5€ métere. 2-2,5m jó ha megvan, kanapén, fotelban is kényelmes legyen.bitrograde írta: ↑2021.01.04., hétf. 08:51Ha jól olvasom, alternatív kábelről volt szó...![]()