Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
Szepi mozi-demószobája Dolby Atmos 9.1.6
Moderátor: szepi0808
Szepi mozi-demószobája Dolby Atmos, DTS:X 7.2.4
Pedig éppen ezeknek a "húzó" filmeknek illene példát mutatniuk.
Mivel véget nem érő bevételt hoznak, ezért nem kellene számítania a költségeknek sem. Illetve éppen ezért volna illő rátenni a kiadásokra rendes szinkront és a legmodernebb hangsávokat. Ez generálná a felhasználókat az újabb technika megvásárlására, a kiadókat pedig az otthoni fejlesztések kiszolgálására.
Így meg legfeljebb hagyok 30-40 gigát a vinyón.
Roppant egyszerű, van aki ráteszi van aki nem. Olyan ez mint Nolan, aki megmondta nem forgat Batman-t 3D-be. Egy kiemelkedő cím nem attól eladható, mert 3D, vagy Atmos. Nézzük az SW-t, semmivel sem fognak kevesebbet megvásárolni belőle azért mert nincs rajta Atmos. Egyfajta plusz újdonság, semmi több. Nem befolyásolja az eladásokat, ezért nem is kötelező a vele való munka megjelentetés. A mozikban nem érdekes az Atmos hang, az eredeti lemezek eladása hanyatlik. Az online felületeken szintén nem elvárás, sőt talán nincs is. A BD 4K-hoz semmi köze, Atmos film már elég régen megjelent BD-n. Nem egy, és nem kettő. Semmi köze az új 4K BD-hez.
Samsung 65NU7022,Epson TW9400,Focal Electra:1027Be,CC1008 Be,1008Be,Atmos:RevelW560,Oppo UDP205,Marantz AV8802A,Parasound:5125,5250,2x Velodyne SPL12000ultra,Kábelek:Nordost,Shiva, Magus,Blue Heaven,Dream Caster,Hi Diamond 2,LAPP ÖLFLEX,2x AQ Husky,Fapaci&Kontaset,Bydium TI-TAB119"5xMiniDSP
Szepi mozi-demószobája Dolby Atmos, DTS:X 7.2.4
Ha bárki is Atmos, és DTS-X kánaánt fog várni a közeljövőben, az nagyot fog csalódni.
Nem igazán értem miért nyűglődesz a sok csatornás Atmossal és miért pont itt(persze, hogy tudom miért )?
Ha két csatornából gyakorlatilag bármennyit lehet csinálni, akkor elméletem szerint a plafon hangsugárzók sem lesznek csendben. Ha ez így van, akkor bizony van értelme az Atmos processzornak / AVR-nek ...
Szepi mozi-demószobája Dolby Atmos, DTS:X 7.2.4
Ha bárki is Atmos, és DTS-X kánaánt fog várni a közeljövőben, az nagyot fog csalódni. Fogadást mernék kötni arra, h mire minden kiadványon szerepelni fog. Addig el fog még telni 3-4 év. A piactól fog függni, ezt meg könnyen le fogják tudni mérni a keresleten, és az eladásokon. Egy SW7 garantált volt az üzleti siker, örült mennyiséget fognak eladni hivatalosan is. Megléphették volna simán, nem tették, úgy, h már rég nem újdonság. Van-e jelentősége döntse el mindenki maga. Lesznek még ilyen meglepetés címek a jövőben ebben biztos vagyok.
Szerintem nincs teljesen igazad.
Mivel most kezdenek jönni az Ultra HD BD-k, azokat el kell adni valamivel és ez nem csak a 4K-s kép, hanem az objektum alapú hangsáv is. Ez szerintem megfogja lendíteni, az eladásokat is, így egyre elterjedtebb lesznek az ilyen kiadványok. Ez lehet, hogy a sima BD-knél nem annyira fog látszódni, mert azokon lebutítják, a hangot TrueHD és DTS MA-ra, hogy legyen különbség a kettő között.
De szerencsére a netes zsenik megoldják, hogy a sima BDre ráhegesztik az új hangformátumokat, ha szükséges lesz.
Szóval én nem írnám le az Atmos és DTS-X-et, mert nálam, nekem, még magassági hangsugárzók nélkül is nagyon tetszik a hangzásuk. Épp tegnap hallgattam bele a Trónok harca 5. évadába és nagyon jó, a keverése az Atmos-nak.
Persze majd a magassági hangszórókkal lesz az igazi, de azzal egyelőre nem kapkodok.
- Red75
- V.I.P.
- Hozzászólások: 1858
- Csatlakozott: 2009.01.20., kedd 09:58
- Értékelés: 832
- Tartózkodási hely: Budapest-Csillaghegy
Szepi mozi-demószobája Dolby Atmos, DTS:X 7.2.4
Egy SW7 garantált volt az üzleti siker, örült mennyiséget fognak eladni hivatalosan is.
Pedig éppen ezeknek a "húzó" filmeknek illene példát mutatniuk.
Mivel véget nem érő bevételt hoznak, ezért nem kellene számítania a költségeknek sem. Illetve éppen ezért volna illő rátenni a kiadásokra rendes szinkront és a legmodernebb hangsávokat. Ez generálná a felhasználókat az újabb technika megvásárlására, a kiadókat pedig az otthoni fejlesztések kiszolgálására.
Így meg legfeljebb hagyok 30-40 gigát a vinyón.
Mozi: Vászon 106" Tab tension, Proji: Optoma HD86, Lejátszó: Himedia Q10Pro, AVR: Anthem MRX-510, Swans D3.2, Sub: SVS PC-2000
Szepi mozi-demószobája Dolby Atmos, DTS:X 7.2.4
Ha bárki is Atmos, és DTS-X kánaánt fog várni a közeljövőben, az nagyot fog csalódni. Fogadást mernék kötni arra, h mire minden kiadványon szerepelni fog. Addig el fog még telni 3-4 év. A piactól fog függni, ezt meg könnyen le fogják tudni mérni a keresleten, és az eladásokon. Egy SW7 garantált volt az üzleti siker, örült mennyiséget fognak eladni hivatalosan is. Megléphették volna simán, nem tették, úgy, h már rég nem újdonság. Van-e jelentősége döntse el mindenki maga. Lesznek még ilyen meglepetés címek a jövőben ebben biztos vagyok.
Samsung 65NU7022,Epson TW9400,Focal Electra:1027Be,CC1008 Be,1008Be,Atmos:RevelW560,Oppo UDP205,Marantz AV8802A,Parasound:5125,5250,2x Velodyne SPL12000ultra,Kábelek:Nordost,Shiva, Magus,Blue Heaven,Dream Caster,Hi Diamond 2,LAPP ÖLFLEX,2x AQ Husky,Fapaci&Kontaset,Bydium TI-TAB119"5xMiniDSP
Szepi mozi-demószobája Dolby Atmos, DTS:X 7.2.4
Nem mondom, hogy nekem is tetszene nagyon, de vannak benne jó jelenetek, amiket szívesen megnézek itthon.
Vannak olyan részek, amik egyáltalán nem illettek bele a filmbe.
Én már nagyon várom, előzetest is csak egyszer néztem meg...még az új bond-ot sem vártam így!
Mindegy, hogy sikerült csak nézzem már
Online
Nem mondom, hogy nekem is tetszene nagyon, de vannak benne jó jelenetek, amiket szívesen megnézek itthon.
Vannak olyan részek, amik egyáltalán nem illettek bele a filmbe.
Szepi mozi-demószobája Dolby Atmos, DTS:X 7.2.4
Nem mondom, hogy nekem is tetszene nagyon, de vannak benne jó jelenetek, amiket szívesen megnézek itthon.
Vannak olyan részek, amik egyáltalán nem illettek bele a filmbe.
JVC DILA X30
Screenline Fashion 136" Diamond 1.2 4K
Zidoo Z3000 Pro
Anthem AVM70 15.2ch.
EMOTIVA XPA Gen3, BasX500.
MILLER & KREISEL S150/MP950/IC95/M5
SVS SB5000
Szepi házimozi: viewforum.php?f=46
Screenline Fashion 136" Diamond 1.2 4K
Zidoo Z3000 Pro
Anthem AVM70 15.2ch.
EMOTIVA XPA Gen3, BasX500.
MILLER & KREISEL S150/MP950/IC95/M5
SVS SB5000
Szepi házimozi: viewforum.php?f=46
- ValhallA
- Tizezresek klubja
- Hozzászólások: 13006
- Csatlakozott: 2008.02.11., hétf. 20:48
- Értékelés: 7119
Szepi mozi-demószobája Dolby Atmos, DTS:X 7.2.4
Nekem az a véleményem, hogy tök mindegy milyen hangsáv lesz rajta ez a film nagyon gyenge az előzőekhez képest!
Bizonyos tekintetben még a számomra negatív etalonnak számító Jar Jar Binks-et is sikerült alulmúlni.
A pénzt termelte vagon szám, úgyhogy önteni fogják az arcunkba a hasonló remekműveket az elkövetkezendő években...
"Bármely eléggé fejlett technológia megkülönböztethetetlen a mágiától." Arthur C. Clarke (1917-2008)
Online
Én április 5-ről tudok. De ép ma nézegettem, hogy milyen hangsáv lesz rajta és nagy bánatomra, nem lesz Atmos vagy DTS-X. Ez nagyon elszomorító, hogy egy ilyen nagy filmet kiadnak nélküle. Ha jól vettem ki a külföldi infókból DTS-HD 7.1 lesz rajta (csak).
Nekem az a véleményem, hogy tök mindegy milyen hangsáv lesz rajta ez a film nagyon gyenge az előzőekhez képest!
- gabo01
- V.I.P.
- Hozzászólások: 1333
- Csatlakozott: 2008.08.19., kedd 15:37
- Értékelés: 435
- Tartózkodási hely: Velence
Szepi mozi-demószobája Dolby Atmos, DTS:X 7.2.4
Én április 5-ről tudok. De ép ma nézegettem, hogy milyen hangsáv lesz rajta és nagy bánatomra, nem lesz Atmos vagy DTS-X. Ez nagyon elszomorító, hogy egy ilyen nagy filmet kiadnak nélküle. Ha jól vettem ki a külföldi infókból DTS-HD 7.1 lesz rajta (csak).
Nekem az a véleményem, hogy tök mindegy milyen hangsáv lesz rajta ez a film nagyon gyenge az előzőekhez képest!
Sztereó: Lumin T3, audio-gd Master-10, Marten Django XL, Siltech SPX-800, Siltech Ruby Hill G5, HT ac-10,Tara Labs RSC Prime, vdH The Air,
Mozi:PC, JVC DLA-X7900BE, Screenline Othello 244x137, Denon AVC-X4800H +Master-10+Lexicon RX7, Marten+XTZ Divine 100.33 center, SF Wall Domus,Arendal 1961 1V,

Médiamarkt-ból már online meg lehet rendelni. április 27.-et ír megjelenésnek.
Én április 5-ről tudok. De ép ma nézegettem, hogy milyen hangsáv lesz rajta és nagy bánatomra, nem lesz Atmos vagy DTS-X. Ez nagyon elszomorító, hogy egy ilyen nagy filmet kiadnak nélküle. Ha jól vettem ki a külföldi infókból DTS-HD 7.1 lesz rajta (csak).
Szepi mozi-demószobája Dolby Atmos, DTS:X 7.2.4
Médiamarkt-ból már online meg lehet rendelni. április 27.-et ír megjelenésnek.
Én április 5-ről tudok. De ép ma nézegettem, hogy milyen hangsáv lesz rajta és nagy bánatomra, nem lesz Atmos vagy DTS-X. Ez nagyon elszomorító, hogy egy ilyen nagy filmet kiadnak nélküle. Ha jól vettem ki a külföldi infókból DTS-HD 7.1 lesz rajta (csak).
JVC DILA X30
Screenline Fashion 136" Diamond 1.2 4K
Zidoo Z3000 Pro
Anthem AVM70 15.2ch.
EMOTIVA XPA Gen3, BasX500.
MILLER & KREISEL S150/MP950/IC95/M5
SVS SB5000
Szepi házimozi: viewforum.php?f=46
Screenline Fashion 136" Diamond 1.2 4K
Zidoo Z3000 Pro
Anthem AVM70 15.2ch.
EMOTIVA XPA Gen3, BasX500.
MILLER & KREISEL S150/MP950/IC95/M5
SVS SB5000
Szepi házimozi: viewforum.php?f=46
Szepi mozi-demószobája Dolby Atmos, DTS:X 7.2.4
Médiamarkt-ból már online meg lehet rendelni. április 27.-et ír megjelenésnek.
OLED55C9PLA oled tv, Xgimi Elfin led projektor, Varamorph anamorphic lens(eladó lehet-fogalmam sincs hova tettem), Sony blu-ray player , Denon AVR-1312 , Jamo S418 , Jamo E-350 , Magnat Vector Center 13 (2db) , Wharfedale Vardus VR-SUB8 ,
Online
Szepi mozi-demószobája Dolby Atmos, DTS:X 7.2.4
JVC DILA X30
Screenline Fashion 136" Diamond 1.2 4K
Zidoo Z3000 Pro
Anthem AVM70 15.2ch.
EMOTIVA XPA Gen3, BasX500.
MILLER & KREISEL S150/MP950/IC95/M5
SVS SB5000
Szepi házimozi: viewforum.php?f=46
Screenline Fashion 136" Diamond 1.2 4K
Zidoo Z3000 Pro
Anthem AVM70 15.2ch.
EMOTIVA XPA Gen3, BasX500.
MILLER & KREISEL S150/MP950/IC95/M5
SVS SB5000
Szepi házimozi: viewforum.php?f=46
Online
Hamarosan érkezik hozzánk a Sony nagyágyúja a Sony VPL-VW5000ES 4K lézer projektora.
Nálam is megtekinthető lesz, de szervezünk az egyik partnerünkkel közösen egy kétnapos bemutatót. Ennek részleteivel hamarosan jelentkezünk.
Sajnos csak rövid ideig lesz nálunk, de remélem, aki kíváncsi rá az időt tud szakítani a megtekintésére.

Miért nem ülteted le őket, és benyomsz nekik egy Star Trek filmet?
Szoktak azt is nézni, mert kedvenc az is. Eddig nem panaszkodtak

The team.

Csere a surround szekcióban. Helyet cserél a Klipsch R-28 az RP-280-al.
Semmi bajom nem volt az R-28-al, csak az egységesség miatt cserélem ki.
Igaz, hogy az RP-280 kifinomultabb hangzásban, de surround-nak használva sok bajom nem volt vele, sőt mozira tökéletes választás.
Az R-28 meghirdetve itt a céges topikban, teljesen hibátlanul demóáron eladó.

Újabb lakó a szobában

Megérkezett a Sony VPL-VW520ES 4K céges demóprojektorunk, minden érdeklődőt szeretettel várunk demóra.

Ő, értem már a technikát. Ha valaki netán nem kér a márkádból, s megmondja a véleményét, akkor jön a meghazuttolás és a személyeskedés. Ezzel a reggel vagy mivel meg árnyékra vetődtél szerintem. Én új vagyok itt, de a híred már (sajnos) megelőzött. Igazuk volt azoknak, akik azt mondták, erőszakos vagy. Ez nem az én stílusom. Még egyszer köszönöm a felajánlást, de láttam a terméket, s NEM élnék a lehetőséggel.
Itt arról van szó, hogy biztos nem láttad ezt az anyagot, mert az 1.2 Withe Ice egy matt fehér felület, még senkinek nem csillogott, ezért feltételezem, hogy nem láttad. Ez az anyag egy Francia vászongyártó anyaga más is szerel össze komplett vásznakat ezzel az anyaggal nem csak ez a gyártó.
Részedről az erőszak, hogy próbálod lenyomni még az én torkomon is a csillogásról szóló elméleted. Pont én vagyok az, aki falra tudd mászni a csillogó felülettől, még a hi-end erősített vásznak hotspotja és csillogása is elrettentető számomra. Gondolod, hogy néznék itthon egy ilyen felületet? Hát, nagyon nem.
Kíváncsi lennék, hogy hol láttad ezt az anyagot, legalább tisztázhatnánk azt a kérdés, hogy tényleg ezt az anyagot láttadd-e valójában.
Ez a reg akkor született, mikor azerio-t törölték, és pont abban a stílusban írogattál eddig, amit ő használt, így könnyű kideríteni, hogy ki vagy.

Tuti, hogy nem láttad mèg ezeket az anyagokat, ha azt mondod rá, hogy csillog, így ez csak szimpla kötekedès. A törölt regeddel is ezt csináltad, most megint kezdődik?
Ő, értem már a technikát. Ha valaki netán nem kér a márkádból, s megmondja a véleményét, akkor jön a meghazuttolás és a személyeskedés. Ezzel a reggel vagy mivel meg árnyékra vetődtél szerintem. Én új vagyok itt, de a híred már (sajnos) megelőzött. Igazuk volt azoknak, akik azt mondták, erőszakos vagy. Ez nem az én stílusom. Még egyszer köszönöm a felajánlást, de láttam a terméket, s NEM élnék a lehetőséggel.
Online
Már ne haragudj, de miért érzed úgy, hogy bármit is kéne velem kezdened? Csak mert nekem csillog, amire te azt mondod, hogy nem? Bocs, de nem tudtam, hogy kötelező nekem ezt a mintát megnéznem.Tuti, hogy nem láttad mèg ezeket az anyagokat, ha azt mondod rá, hogy csillog, így ez csak szimpla kötekedès. A törölt regeddel is ezt csináltad, most megint kezdődik?
Szepi mozi-demószobája Dolby Atmos, DTS:X 7.2.4
Már ne haragudj, de miért érzed úgy, hogy bármit is kéne velem kezdened? Csak mert nekem csillog, amire te azt mondod, hogy nem? Bocs, de nem tudtam, hogy kötelező nekem ezt a mintát megnéznem.Tuti, hogy nem láttad mèg ezeket az anyagokat, ha azt mondod rá, hogy csillog, így ez csak szimpla kötekedès. A törölt regeddel is ezt csináltad, most megint kezdődik?
JVC DILA X30
Screenline Fashion 136" Diamond 1.2 4K
Zidoo Z3000 Pro
Anthem AVM70 15.2ch.
EMOTIVA XPA Gen3, BasX500.
MILLER & KREISEL S150/MP950/IC95/M5
SVS SB5000
Szepi házimozi: viewforum.php?f=46
Screenline Fashion 136" Diamond 1.2 4K
Zidoo Z3000 Pro
Anthem AVM70 15.2ch.
EMOTIVA XPA Gen3, BasX500.
MILLER & KREISEL S150/MP950/IC95/M5
SVS SB5000
Szepi házimozi: viewforum.php?f=46
Szepi mozi-demószobája Dolby Atmos, DTS:X 7.2.4
Butaságot beszélsz, ezért kellene megnézni a mintákat. De, ha direkt nem is akarod, akkor nem tudok veled mit kezdeni.
Már ne haragudj, de miért érzed úgy, hogy bármit is kéne velem kezdened? Csak mert nekem csillog, amire te azt mondod, hogy nem? Bocs, de nem tudtam, hogy kötelező nekem ezt a mintát megnéznem.
Online
1.2-est láttam, az már nekem csillogott. Köszi azért a lehetőséget.
Butaságot beszélsz, ezért kellene megnézni a mintákat. De, ha direkt nem is akarod, akkor nem tudok veled mit kezdeni.
Szepi mozi-demószobája Dolby Atmos, DTS:X 7.2.4
1.2-est láttam, az már nekem csillogott. Köszi azért a lehetőséget.
Butaságot beszélsz, ezért kellene megnézni a mintákat. De, ha direkt nem is akarod, akkor nem tudok veled mit kezdeni.
JVC DILA X30
Screenline Fashion 136" Diamond 1.2 4K
Zidoo Z3000 Pro
Anthem AVM70 15.2ch.
EMOTIVA XPA Gen3, BasX500.
MILLER & KREISEL S150/MP950/IC95/M5
SVS SB5000
Szepi házimozi: viewforum.php?f=46
Screenline Fashion 136" Diamond 1.2 4K
Zidoo Z3000 Pro
Anthem AVM70 15.2ch.
EMOTIVA XPA Gen3, BasX500.
MILLER & KREISEL S150/MP950/IC95/M5
SVS SB5000
Szepi házimozi: viewforum.php?f=46
Szepi mozi-demószobája Dolby Atmos, DTS:X 7.2.4
Úgy gondolom, hogy nincs tapasztalatod a Screenline vásznakkal, ezèrt küld el a címed privátban ès küldök egy vászonanyag katalógust.
1.2-est láttam, az már nekem csillogott. Köszi azért a lehetőséget.
Online
Már hogyne lenne. A csillogás miatt nem fogod látni a felbontást.Úgy gondolom, hogy nincs tapasztalatod a Screenline vásznakkal, ezèrt küld el a címed privátban ès küldök egy vászonanyag katalógust.