Milyen mechanika van ebben a gepben? Kisse masnak tunik, mint amit eddig lattamsutemenyx írta: ↑2022.03.06., vas. 17:25Úgy alakult, hogy került hozzám egy Philips CD-100 játszóból egy speciális, korai (nem koreai, hanem kezdeti) példány. Ezekből egyes források szerint mindössze néhány száz példány készült, a gyárban használták egy részüket tesztelési céllal, illetve a pártnereknek küldtek belőle demó célra. Ezekben még nem a későbbi sorozatgyártott darabokra jellemző dac és dekóder chipek voltak, hanem még a tervezési fázisban lévő, legmagasabb gyártási minőséggel, gondosan készített, egyedi ideiglenes kóddal ellátott próbaváltozatok. A 80-as években, mikor ezt fejlesztették, az LP technika már hihetetlen minőségi magasságokban volt, minden bizonnyal ez volt az elérendő cél, a szemük-fülük előtt lebegő referencia a fejlesztés során. Belgiumban még valaki kicserélte az elöregedett elkóit, hogy üzembiztosan működjön, ám ahogy az lenni szokott, olcsó, párszáz forintos tételek kerültek bele. Alapvetően ezzel sem volt nagyon rossz, de tegnap kicseréltem mindent Rubycon Blackgate-ekre, hogy megtudjam mit tud a készülék többi része valójában.
Nos még csak néhány órája megy, a bejáratott állapot még nagyon messze van, de már most rendellenes salakanyag ürítéssel kapcsolatos fogalmak jutottak csak eszembe.
Kíváncsian várom mit fog tudni még felmutatni az előtte álló 100órában, illetve az utána következő tuningok végtelen sorában.
30EAFE29-0ECB-4FED-95D1-80A3EB8F6303.jpegAEDC55A5-FD4E-4700-96EF-1FB6C5A607C7.jpeg5099076F-4342-4BF3-B857-59DFB8270FA2.jpeg2E86100B-E0A7-4323-99B3-04BC9264B991.jpeg23C48494-A0BF-4E1A-989E-72C6C014C8E8.jpeg
Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
Cd játszók
Re: Cd játszók
LP: Audiomeca J1/SL5 + Koetsu Rosewood Longbody Prototype + Stevens & Billington TX-103 Silver
Phono: MCRIAA by TJ
Tuner: Sequerra Model 1
CD: Philips CD100 Trial Run no NFB mod by TJ;
Erősítő: Marantz 7T V-FET mod by TJ & Hitachi HMA-8300 V-FET mod by TJ
Hangfal: Ohm F & Townshend MST

Online
- Alex_Aston
- V.I.P.

- Hozzászólások: 5264
- Csatlakozott: 2020.08.03., hétf. 16:25
- Értékelés: 3689
Re: Cd játszók
Nocsak. Az LP után a CD is újra kezd népszerűbb lenni?
https://totalcar.hu/magazin/techno/2022 ... -eladasok/
Én ennek egyébként örülök. Hiába a streamer végtelen lehetősége, jól esik nekem még mindig berakni a korongot, és úgy hallgatni a zenét. Most így több hónap tapasztalata után ki merem jelenteni, hogy bármilyen jó is a citromfa, a CD-17MKIII hangja valahogy nekem mégiscsak jobban tetszik. Persze a különbség minimális számomra, és nem zavaró. Nem fogok másik streamert venni. Csak ez a jó öreg pergető (meg persze a többi normális is), azért nem vén pergető.

Csak a Marantz! :-D
- prando
- V.I.P.

- Hozzászólások: 955
- Csatlakozott: 2011.05.04., szer. 19:03
- Értékelés: 160
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Cd játszók
Megnézem majd. Lehet, hogy a helyreállítani kívánt erősítőmbe, vagy a cd játszómba kell néhány kritikusabb helyre. Köszi!
Vincent cd, Revox magnó, TEAC dac, Rotel RA985BX erősítő, diy phono, Vandersteen 1C hangfal, Vibavoice Omega500 tápkondi, ezek Béres János fórumtárs felújításában. Linn lp-játszó Oppo bluray, Heed táp, Fapaci, ACR, AudioNote, VdH, ZuAudio Event, Soner, Furutech kábelek, Triangle Antal hangfal.
- sutemenyx
- Törzsgárda

- Hozzászólások: 5370
- Csatlakozott: 2015.12.09., szer. 17:08
- Értékelés: 2911
- Tartózkodási hely: Budapest
- Kapcsolat:
Re: Cd játszók
Amugy milyen blackgate-re faj a fogad?
Funk Firm LSD + Kiseki Purpleheart NS, Phono 23 prototípus, Streamer 23 prototípus, Sofia 19 Signature erősítő, Galactic JCS 22 ezüst kábelek
http://saboaudio.eu
http://saboaudio.eu
- sutemenyx
- Törzsgárda

- Hozzászólások: 5370
- Csatlakozott: 2015.12.09., szer. 17:08
- Értékelés: 2911
- Tartózkodási hely: Budapest
- Kapcsolat:
Re: Cd játszók
prando írta: ↑2022.03.07., hétf. 13:33Mindenhol van, ha keresed. Kezdésnek az eBay-t javaslom. Nem gyartjak mar, boltban nem kapsz.sutemenyx írta: ↑2022.03.06., vas. 17:25Úgy alakult, hogy került hozzám egy Philips CD-100 játszóból egy speciális, korai (nem koreai, hanem kezdeti) példány. Ezekből egyes források szerint mindössze néhány száz példány készült, a gyárban használták egy részüket tesztelési céllal, illetve a pártnereknek küldtek belőle demó célra. Ezekben még nem a későbbi sorozatgyártott darabokra jellemző dac és dekóder chipek voltak, hanem még a tervezési fázisban lévő, legmagasabb gyártási minőséggel, gondosan készített, egyedi ideiglenes kóddal ellátott próbaváltozatok. A 80-as években, mikor ezt fejlesztették, az LP technika már hihetetlen minőségi magasságokban volt, minden bizonnyal ez volt az elérendő cél, a szemük-fülük előtt lebegő referencia a fejlesztés során. Belgiumban még valaki kicserélte az elöregedett elkóit, hogy üzembiztosan működjön, ám ahogy az lenni szokott, olcsó, párszáz forintos tételek kerültek bele. Alapvetően ezzel sem volt nagyon rossz, de tegnap kicseréltem mindent Rubycon Blackgate-ekre, hogy megtudjam mit tud a készülék többi része valójában.
Nos még csak néhány órája megy, a bejáratott állapot még nagyon messze van, de már most rendellenes salakanyag ürítéssel kapcsolatos fogalmak jutottak csak eszembe.
Kíváncsian várom mit fog tudni még felmutatni az előtte álló 100órában, illetve az utána következő tuningok végtelen sorában.
Süti, ügyetlen vagyok, sehol sem találok BG kondikat, honnan szerzed?
Köszi!
Funk Firm LSD + Kiseki Purpleheart NS, Phono 23 prototípus, Streamer 23 prototípus, Sofia 19 Signature erősítő, Galactic JCS 22 ezüst kábelek
http://saboaudio.eu
http://saboaudio.eu
Online
- frenki485
- Beköltözött

- Hozzászólások: 2177
- Csatlakozott: 2014.07.21., hétf. 14:28
- Értékelés: 625
- Tartózkodási hely: Veszprém
Re: Cd játszók
És tényleg... bocs marconi !tonee73 írta: ↑2022.03.07., hétf. 15:44Lefelejtette a smiley-t...Ott az aláírásaban:pont egy CD1000 TJ mod-ot hajt.![]()
Ethosz Cd (TDA1545A), Ethosz tube DAC(TDA1541)
Palotás végfok, Pro-ject Pre Box, Tannoy Rev. XT6F,
Technics SL 1210 GR/Thorens TD 126 mkII/AudioGold plinth,Achromat,
Palotás féle ARC phono,Hiraga MC preamp, Ortofon MC10/Shure M44-7
Ethosz, Van Den Hul kábel, Fapaci/Kontaset elosztó.

- tonee73
- Kiemelt Moderátor

- Hozzászólások: 13625
- Csatlakozott: 2008.12.12., pén. 11:49
- Értékelés: 6440
- Tartózkodási hely: SO15 0SB
Re: Cd játszók
Lefelejtette a smiley-t...Ott az aláírásaban:pont egy CD1000 TJ mod-ot hajt.
Jó zenék --> Marantz CD16 --> Etalon Suprampli --> Chario Constellation Delphinus mkII
Ha meghalsz, te nem tudod, hogy halott vagy, csak a többieknek nehéz.Ugyanez a helyzet akkor is, ha hülye vagy.

Van egy rakás Cd lejátszóm, ilyen elavult sz@rok, tudod, a Philips DAC-jaival: TDA1540, 1541, 1541+csövek, 1543, 1545 és elég jó a hangjuk nekem. A más füle meg baromire nem érdekel...
- frenki485
- Beköltözött

- Hozzászólások: 2177
- Csatlakozott: 2014.07.21., hétf. 14:28
- Értékelés: 625
- Tartózkodási hely: Veszprém
Re: Cd játszók
Ejha.... miért, nem az számít, ami a (te) fülednek kellemes?
Van egy rakás Cd lejátszóm, ilyen elavult sz@rok, tudod, a Philips DAC-jaival: TDA1540, 1541, 1541+csövek, 1543, 1545 és elég jó a hangjuk nekem. A más füle meg baromire nem érdekel...
Ethosz Cd (TDA1545A), Ethosz tube DAC(TDA1541)
Palotás végfok, Pro-ject Pre Box, Tannoy Rev. XT6F,
Technics SL 1210 GR/Thorens TD 126 mkII/AudioGold plinth,Achromat,
Palotás féle ARC phono,Hiraga MC preamp, Ortofon MC10/Shure M44-7
Ethosz, Van Den Hul kábel, Fapaci/Kontaset elosztó.
Palotás végfok, Pro-ject Pre Box, Tannoy Rev. XT6F,
Technics SL 1210 GR/Thorens TD 126 mkII/AudioGold plinth,Achromat,
Palotás féle ARC phono,Hiraga MC preamp, Ortofon MC10/Shure M44-7
Ethosz, Van Den Hul kábel, Fapaci/Kontaset elosztó.
Re: Cd játszók
Ugyan már Süti mit jössz itt ezzel az elavult szarral, lehet hogy ez a te fülednek kellemes, de hol jár már ettől a mai technika!!
14 bit ne viccelj már! Hallgass meg egy komoly nagyfelbontású cuccot vagy dsd-t aztán leesik az állad!

Audiomeca J1,Airtangent2b,SupexSD900SuperII,Krell KSP-7B(Kaisei recap), Philips cd304mkII fullBGrecap, Marantz CDA94 Vfet mod/BG recap), Philips CD100 Demo Vfet mod/BG recap, Townshend Allegri Reference mkII, Tunerman OTL twin servo, vFET srpp, Lowther Acousta (P6M square)
- prando
- V.I.P.

- Hozzászólások: 955
- Csatlakozott: 2011.05.04., szer. 19:03
- Értékelés: 160
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Cd játszók
sutemenyx írta: ↑2022.03.06., vas. 17:25Úgy alakult, hogy került hozzám egy Philips CD-100 játszóból egy speciális, korai (nem koreai, hanem kezdeti) példány. Ezekből egyes források szerint mindössze néhány száz példány készült, a gyárban használták egy részüket tesztelési céllal, illetve a pártnereknek küldtek belőle demó célra. Ezekben még nem a későbbi sorozatgyártott darabokra jellemző dac és dekóder chipek voltak, hanem még a tervezési fázisban lévő, legmagasabb gyártási minőséggel, gondosan készített, egyedi ideiglenes kóddal ellátott próbaváltozatok. A 80-as években, mikor ezt fejlesztették, az LP technika már hihetetlen minőségi magasságokban volt, minden bizonnyal ez volt az elérendő cél, a szemük-fülük előtt lebegő referencia a fejlesztés során. Belgiumban még valaki kicserélte az elöregedett elkóit, hogy üzembiztosan működjön, ám ahogy az lenni szokott, olcsó, párszáz forintos tételek kerültek bele. Alapvetően ezzel sem volt nagyon rossz, de tegnap kicseréltem mindent Rubycon Blackgate-ekre, hogy megtudjam mit tud a készülék többi része valójában.
Nos még csak néhány órája megy, a bejáratott állapot még nagyon messze van, de már most rendellenes salakanyag ürítéssel kapcsolatos fogalmak jutottak csak eszembe.
Kíváncsian várom mit fog tudni még felmutatni az előtte álló 100órában, illetve az utána következő tuningok végtelen sorában.
Süti, ügyetlen vagyok, sehol sem találok BG kondikat, honnan szerzed?
Köszi!
Vincent cd, Revox magnó, TEAC dac, Rotel RA985BX erősítő, diy phono, Vandersteen 1C hangfal, Vibavoice Omega500 tápkondi, ezek Béres János fórumtárs felújításában. Linn lp-játszó Oppo bluray, Heed táp, Fapaci, ACR, AudioNote, VdH, ZuAudio Event, Soner, Furutech kábelek, Triangle Antal hangfal.
- sutemenyx
- Törzsgárda

- Hozzászólások: 5370
- Csatlakozott: 2015.12.09., szer. 17:08
- Értékelés: 2911
- Tartózkodási hely: Budapest
- Kapcsolat:
Re: Cd játszók
Úgy alakult, hogy került hozzám egy Philips CD-100 játszóból egy speciális, korai (nem koreai, hanem kezdeti) példány. Ezekből egyes források szerint mindössze néhány száz példány készült, a gyárban használták egy részüket tesztelési céllal, illetve a pártnereknek küldtek belőle demó célra. Ezekben még nem a későbbi sorozatgyártott darabokra jellemző dac és dekóder chipek voltak, hanem még a tervezési fázisban lévő, legmagasabb gyártási minőséggel, gondosan készített, egyedi ideiglenes kóddal ellátott próbaváltozatok. A 80-as években, mikor ezt fejlesztették, az LP technika már hihetetlen minőségi magasságokban volt, minden bizonnyal ez volt az elérendő cél, a szemük-fülük előtt lebegő referencia a fejlesztés során. Belgiumban még valaki kicserélte az elöregedett elkóit, hogy üzembiztosan működjön, ám ahogy az lenni szokott, olcsó, párszáz forintos tételek kerültek bele. Alapvetően ezzel sem volt nagyon rossz, de tegnap kicseréltem mindent Rubycon Blackgate-ekre, hogy megtudjam mit tud a készülék többi része valójában.
Nos még csak néhány órája megy, a bejáratott állapot még nagyon messze van, de már most rendellenes salakanyag ürítéssel kapcsolatos fogalmak jutottak csak eszembe.
Kíváncsian várom mit fog tudni még felmutatni az előtte álló 100órában, illetve az utána következő tuningok végtelen sorában.
Nos még csak néhány órája megy, a bejáratott állapot még nagyon messze van, de már most rendellenes salakanyag ürítéssel kapcsolatos fogalmak jutottak csak eszembe.
Kíváncsian várom mit fog tudni még felmutatni az előtte álló 100órában, illetve az utána következő tuningok végtelen sorában.
Funk Firm LSD + Kiseki Purpleheart NS, Phono 23 prototípus, Streamer 23 prototípus, Sofia 19 Signature erősítő, Galactic JCS 22 ezüst kábelek
http://saboaudio.eu
http://saboaudio.eu
- atis
- V.I.P.

- Hozzászólások: 959
- Csatlakozott: 2006.09.09., szomb. 22:37
- Értékelés: 307
- Tartózkodási hely: Szeged
Re: Cd játszók
Vettem egy régi Apollo cd-játszót. Érdekes módon az felismeri a lemezt. Igaz mondjuk, hogy volt benne kb. fél éve egy fejegység csere kompletten az eladó elmondása szerint. Takiszer kolléga által. Szóval azzal legalább meg tudom hallgatni.
- dixie-chicken
- V.I.P.

- Hozzászólások: 5026
- Csatlakozott: 2007.03.16., pén. 20:56
- Értékelés: 2733
- Tartózkodási hely: Kistarcsa
Re: Cd játszók
...atis írta: ↑2022.02.25., pén. 20:04Bosszantó. Írtam a Snétberger oldalára egy kultúrált üzenetet. Kb. ezt írták vissza. Illetve, hogy küldenek egy jó példányt. De hogy ezt ingyen, vagy cserébe, nem tudom. Én plusz költséget nem akarok ezzel az albummal. Magánszemélytől vettem, se számla, se más dokumentum. Ha én ezt a lemezt feladom postán bárhová, már többe került, mintha megvettem volna boltban. A régi laptopom felismeri, lejátssza. Ez is érdekes.dixie-chicken írta: ↑2022.02.25., pén. 19:53amazon:
"Reviewed in the United Kingdom on February 8, 2022
Verified Purchase
This is an absolute gem on ECM label but there is a pressing fault,most of the cd copies don't play or in other words cd players can't read them,
Google also shows reviews regarding this,therefore I suggest to avoid this album until ECM records look into this matter and correct it.
I had some issues with vinly copies before but bizzare digital copies starting to go wrong such a shame. "
![]()
sajnálom,remélem sikerül lerendezni valahogy...bakker hova tart ez a világ,préseléshibás MFSL LP-ék,préséléshibás ECM CD
Technics SL1300G,MoFi Mastertracker,Michael Fidler MM Pro,Musical Fidelity M6Si,Tannoy D700S2...digitális:Marantz CD17KIS,Tidal/Teac UD-503
...it's only rock 'n' roll (but i like it)
...it's only rock 'n' roll (but i like it)
- atis
- V.I.P.

- Hozzászólások: 959
- Csatlakozott: 2006.09.09., szomb. 22:37
- Értékelés: 307
- Tartózkodási hely: Szeged
Re: Cd játszók
Bosszantó. Írtam a Snétberger oldalára egy kultúrált üzenetet. Kb. ezt írták vissza. Illetve, hogy küldenek egy jó példányt. De hogy ezt ingyen, vagy cserébe, nem tudom. Én plusz költséget nem akarok ezzel az albummal. Magánszemélytől vettem, se számla, se más dokumentum. Ha én ezt a lemezt feladom postán bárhová, már többe került, mintha megvettem volna boltban. A régi laptopom felismeri, lejátssza. Ez is érdekes.dixie-chicken írta: ↑2022.02.25., pén. 19:53amazon:
"Reviewed in the United Kingdom on February 8, 2022
Verified Purchase
This is an absolute gem on ECM label but there is a pressing fault,most of the cd copies don't play or in other words cd players can't read them,
Google also shows reviews regarding this,therefore I suggest to avoid this album until ECM records look into this matter and correct it.
I had some issues with vinly copies before but bizzare digital copies starting to go wrong such a shame. "
![]()
- dixie-chicken
- V.I.P.

- Hozzászólások: 5026
- Csatlakozott: 2007.03.16., pén. 20:56
- Értékelés: 2733
- Tartózkodási hely: Kistarcsa
Re: Cd játszók
amazon:
"Reviewed in the United Kingdom on February 8, 2022
Verified Purchase
This is an absolute gem on ECM label but there is a pressing fault,most of the cd copies don't play or in other words cd players can't read them,
Google also shows reviews regarding this,therefore I suggest to avoid this album until ECM records look into this matter and correct it.
I had some issues with vinly copies before but bizzare digital copies starting to go wrong such a shame. "
Technics SL1300G,MoFi Mastertracker,Michael Fidler MM Pro,Musical Fidelity M6Si,Tannoy D700S2...digitális:Marantz CD17KIS,Tidal/Teac UD-503
...it's only rock 'n' roll (but i like it)
...it's only rock 'n' roll (but i like it)
- atis
- V.I.P.

- Hozzászólások: 959
- Csatlakozott: 2006.09.09., szomb. 22:37
- Értékelés: 307
- Tartózkodási hely: Szeged
Re: Cd játszók
Nincs.
Találtam egy régi, monitorhibás laptopot, amiben van olvasó. Ott a saját lejátszójával megy a lemez, bár 0 bájtot ismer fel.
- Csatolmányok
-
- 20220224_195159.jpg (2.31 MiB) Megtekintve 3209 alkalommal
- atis
- V.I.P.

- Hozzászólások: 959
- Csatlakozott: 2006.09.09., szomb. 22:37
- Értékelés: 307
- Tartózkodási hely: Szeged
Re: Cd játszók
Sziasztok, az üzenőfalon is írtam, de itt nem veszik el.
Szóval vettem kéz alól ma egy karcmentes Snétberger EMC albumot. A Hallgató-t.
A régi, de mindent (írottakat, kissé karcosakat, amelyeket más lejátszó már nehezen kezel) olvasó Rega Planet I-es kis játékosom csak tekeri, de nem ismer fel a lemezen semmilyen zeneszámot.
Minden más lemezemet, származzon az bárhonnan, kezeli, azonnal olvassa és hiba nélkül viszi.
Egy lemezzel jártam még így, Szlovéniában járva Ljubljana városában egy utcai zenész cd-lemezét vettem meg, azt sem játszotta a Rega. Ki kellett írnom számítógéppel egy írható cd-re, a megfelelő formátumban.
Járt így valaki ezzel a Snétberger albummal?

- PgSpa
- Fórumlakó

- Hozzászólások: 926
- Csatlakozott: 2017.07.02., vas. 18:21
- Értékelés: 439
- Tartózkodási hely: Szombathely
Re: Cd játszók
Utána kérdeztem, Micromega Drive 1. transzportról van szó.Robici írta: ↑2022.02.19., szomb. 14:26Én nem vagyok szakember, de amiket én nézegettem, ott mindig az S/PDIF kimenet előtt van a CIRC hibajavítás és még az interpolátor is, ez a futómű rész dolga. Nem hinném, hogy bármilyen normális lejátszóból ezek előtt menne a digit kimenetre bármi. De persze a CD lejátszók több évtizedes történetében bármilyen huncutságot el tudok képzelni. Biztosat szerintem csak az adott futómű pontos ismeretében lehetne tudni.PgSpa írta: ↑2022.02.17., csüt. 18:38Lehet, hogy nagyon amatőr kérdést teszek fel: Egy barátomnak van egy régi Micromega futóműve, amely hátul csak Coaxon ad ki jelet, de van egy fejhallgató kimenete is. Sajnos alejátszás ugrik, de fejhallgatón hallgatva ritkábban, és nem mindig ott, ahol a külső DAC-ról hallgatva. Úgy tudom, hogy a CD játszókban vannak hibajavító áramkörök. Lehetséges, hogy a Micromega digitális kimenetén nincs ilyen a jel útjában, a fejhallgató kimenet DAC-jához meg tettek ilyet?
Online
Re: Cd játszók
Én nem vagyok szakember, de amiket én nézegettem, ott mindig az S/PDIF kimenet előtt van a CIRC hibajavítás és még az interpolátor is, ez a futómű rész dolga. Nem hinném, hogy bármilyen normális lejátszóból ezek előtt menne a digit kimenetre bármi. De persze a CD lejátszók több évtizedes történetében bármilyen huncutságot el tudok képzelni. Biztosat szerintem csak az adott futómű pontos ismeretében lehetne tudni.PgSpa írta: ↑2022.02.17., csüt. 18:38Lehet, hogy nagyon amatőr kérdést teszek fel: Egy barátomnak van egy régi Micromega futóműve, amely hátul csak Coaxon ad ki jelet, de van egy fejhallgató kimenete is. Sajnos alejátszás ugrik, de fejhallgatón hallgatva ritkábban, és nem mindig ott, ahol a külső DAC-ról hallgatva. Úgy tudom, hogy a CD játszókban vannak hibajavító áramkörök. Lehetséges, hogy a Micromega digitális kimenetén nincs ilyen a jel útjában, a fejhallgató kimenet DAC-jához meg tettek ilyet?
- PgSpa
- Fórumlakó

- Hozzászólások: 926
- Csatlakozott: 2017.07.02., vas. 18:21
- Értékelés: 439
- Tartózkodási hely: Szombathely
Re: Cd játszók
Lehet, hogy nagyon amatőr kérdést teszek fel: Egy barátomnak van egy régi Micromega futóműve, amely hátul csak Coaxon ad ki jelet, de van egy fejhallgató kimenete is. Sajnos alejátszás ugrik, de fejhallgatón hallgatva ritkábban, és nem mindig ott, ahol a külső DAC-ról hallgatva. Úgy tudom, hogy a CD játszókban vannak hibajavító áramkörök. Lehetséges, hogy a Micromega digitális kimenetén nincs ilyen a jel útjában, a fejhallgató kimenet DAC-jához meg tettek ilyet?
Online
- frenki485
- Beköltözött

- Hozzászólások: 2177
- Csatlakozott: 2014.07.21., hétf. 14:28
- Értékelés: 625
- Tartózkodási hely: Veszprém
Re: Cd játszók
Én Takács (Tunerman) Jenőt ajánlanám. Ő már látott 1-2 ilyet, vagy hasonlót...RedMage írta: ↑2022.02.12., szomb. 10:07Sziasztok!
Egy kis segítségre van szükségem: van egy Philips cd303 lejátszóm, ami remekül működött az utóbbi időkig. Sajnos először recsegni kezdett kicsit, majd a tálca ki-be húzogatásán kívül nem hajlandó működni, mintha az egyik részének a tápellátása megszűnt volna. Van közülünk valaki/tudtok ajánlani valakit, akinek van bátorsága megnézni a készüléket? (Tudom sajnos, hogy legendásan bonyolult. :( )
Köszönöm a segítségetek!
Ethosz Cd (TDA1545A), Ethosz tube DAC(TDA1541)
Palotás végfok, Pro-ject Pre Box, Tannoy Rev. XT6F,
Technics SL 1210 GR/Thorens TD 126 mkII/AudioGold plinth,Achromat,
Palotás féle ARC phono,Hiraga MC preamp, Ortofon MC10/Shure M44-7
Ethosz, Van Den Hul kábel, Fapaci/Kontaset elosztó.
Palotás végfok, Pro-ject Pre Box, Tannoy Rev. XT6F,
Technics SL 1210 GR/Thorens TD 126 mkII/AudioGold plinth,Achromat,
Palotás féle ARC phono,Hiraga MC preamp, Ortofon MC10/Shure M44-7
Ethosz, Van Den Hul kábel, Fapaci/Kontaset elosztó.
Re: Cd játszók
Sziasztok!
Egy kis segítségre van szükségem: van egy Philips cd303 lejátszóm, ami remekül működött az utóbbi időkig. Sajnos először recsegni kezdett kicsit, majd a tálca ki-be húzogatásán kívül nem hajlandó működni, mintha az egyik részének a tápellátása megszűnt volna. Van közülünk valaki/tudtok ajánlani valakit, akinek van bátorsága megnézni a készüléket? (Tudom sajnos, hogy legendásan bonyolult. :( )
Köszönöm a segítségetek!
Egy kis segítségre van szükségem: van egy Philips cd303 lejátszóm, ami remekül működött az utóbbi időkig. Sajnos először recsegni kezdett kicsit, majd a tálca ki-be húzogatásán kívül nem hajlandó működni, mintha az egyik részének a tápellátása megszűnt volna. Van közülünk valaki/tudtok ajánlani valakit, akinek van bátorsága megnézni a készüléket? (Tudom sajnos, hogy legendásan bonyolult. :( )
Köszönöm a segítségetek!
Re: Cd játszók
Kimondottan mechanikai állítási lehetőséget nem találtam. Lemez magassága jó. A paneleken lévő potméterek ugyanúgy állnak mindkét lejátszóban. Így próbából a lézer potméteréhez nyúltam. A dolog bejött, picit tekertem csak rajta, amitől meggyógyult. Hibátlanul olvas mindent. Bízom benne, hogy a kb 15-20 fokos állítás még nem árt a lézernek.sutemenyx írta: ↑2022.02.09., szer. 20:32Mindegyik olvasófej máshogy sikerül a gyárban, a kiszolgálóelektronikát az adott fejhez kell(ene) beállítani. Viszont ezt csak szakértő fogja tudni megcsinálni neked.trioda612 írta: ↑2022.02.04., pén. 18:53Sziasztok!
Nem tudom, hogy jó helyen kérdezek-e. Vettem egy törött mechanikájú Denon DCD-755AR-t. Egy bontott DCD-655-ös mechanikáját tettem át, ami annó hibátlanul működött a 655-ben. Működik most is, de olvasási gondok vannak. Nem mindent olvas. Nehezen olvas. Van amit nagy nehezen beolvas, végig is játszik, de ha léptetek a számok között, akkor elveszti a fonalat. Lehet, hogy a két mechanika nem kompatibilis? Vagy valamit állítani kéne benne? Vagy esetleg nem a mechanikával, hanem a panelon van valami gond?
Egyébként tetszik, szépen zenél, meglepődtem hogy PC hangfallal is milyen szép nagy színpadot csinál, jó jelenlét érzettel.
- tonee73
- Kiemelt Moderátor

- Hozzászólások: 13625
- Csatlakozott: 2008.12.12., pén. 11:49
- Értékelés: 6440
- Tartózkodási hely: SO15 0SB
Re: Cd játszók
Jó zenék --> Marantz CD16 --> Etalon Suprampli --> Chario Constellation Delphinus mkII
Ha meghalsz, te nem tudod, hogy halott vagy, csak a többieknek nehéz.Ugyanez a helyzet akkor is, ha hülye vagy.
Ha meghalsz, te nem tudod, hogy halott vagy, csak a többieknek nehéz.Ugyanez a helyzet akkor is, ha hülye vagy.
- sutemenyx
- Törzsgárda

- Hozzászólások: 5370
- Csatlakozott: 2015.12.09., szer. 17:08
- Értékelés: 2911
- Tartózkodási hely: Budapest
- Kapcsolat:
Re: Cd játszók
Mindegyik olvasófej máshogy sikerül a gyárban, a kiszolgálóelektronikát az adott fejhez kell(ene) beállítani. Viszont ezt csak szakértő fogja tudni megcsinálni neked.trioda612 írta: ↑2022.02.04., pén. 18:53Sziasztok!