Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
DAC-olás
Re: DAC-olás
A ROHM chip diagramjából úgy tűnik, hogy a PCM jelfolyam mindenképp valamilyen a gyártó által leprogramozott digitális szűréssel (Fast- vagy Slow Roll-off) megvalósított túlmintavételezésen, majd delta-szigma moduláción esik át, így ezen az ágon erősen ki vagytok szolgáltatva az ottani lehetőségeknek/képességeknek.
Az FPGA alapú megoldások általában igyekeznek olyan DAC chip-ek átalakító fokozataira támaszkodni, amelyekben ezeket a belső digitális szűrőket, modulátorokat ki lehet kerülni és saját szűrő algoritmusokkal lehet az átalakítás architektúrájára optimalizálni és egyáltalán nem ördögtől való metódus. Itt a DSD vonal tűnik erre alkalmasnak, látatlanban szerintem DSD128+ -ra konvertálva mindent jobban szólhat ez is, mint például a Sabre DAC-ok esetén.
Persze az is megoldás, hogy a felhasználóra hagyjátok ezt, játszogasson ő a konverzióval a HQPlayer-ben, vagy más számítógépes alkalmazásban.

Gyula
Hanghordozó -> Kütyük -> Zene
Hanghordozó -> Kütyük -> Zene
Re: DAC-olás
Koszonom szepen a csapat neveben! :)
Februar elejen szerintem mar tesztelt, bejaratott, kesz allapotban lesz az uj Rev. panel, igy kb. 1 honap mulva.
(szolok majd es koszi az erdeklodest :))
Huzzuk is egy kicsit, mert csomagban jelenik meg egyutt az uj frissitett PC forrassal, es ugy szeretnenk mint komplett forrascsomagot bemutatni.
Core Audio termékek gyártása, TARA LABS kábelek forgalmazása
MBL, PrimaLuna, PASS Labs, ODEON, NAT Audio, Vivid, Entreq, Esoteric
MBL, PrimaLuna, PASS Labs, ODEON, NAT Audio, Vivid, Entreq, Esoteric
Online
Mikor hallgathatjuk meg?
- Vinkler
- Adminisztrátor

- Hozzászólások: 14401
- Csatlakozott: 2011.02.13., vas. 23:02
- Értékelés: 9537
- Tartózkodási hely: Szentendre
Re: DAC-olás
Szép munka!
Mikor hallgathatjuk meg?
Apple / PS Audio / Linn / Parasound / Diy Active ATC
Gyertyára sem vet rossz fényt az, hogy fogyton fogy, amíg világít. / Fodor Ákos
Gyertyára sem vet rossz fényt az, hogy fogyton fogy, amíg világít. / Fodor Ákos
- fülelek
- V.I.P.

- Hozzászólások: 7208
- Csatlakozott: 2005.08.08., hétf. 20:44
- Értékelés: 5280
- Tartózkodási hely: Csobánka
Re: DAC-olás
Mivel ugyanezt a Rohm csipet tartalmazó dacot (SMSL D300) hallgatok nem kevés tuning után, nem gondolom, hogy túl bonyolult lenne a dacotok. Minden dac csip meglehetősen érzékeny a tápellátására és itt nincs "egyszerű" megoldás, ezt csak a szuper laikusok vélik így, félreértelmezve Einstein mondását: "Mindent olyan egyszerűen kell csinálni, amennyire csak lehetséges, de semmivel sem egyszerűbben."
Re: DAC-olás
Ez most a 3. ev, amiota a dac-kal foglalkozunk, kifejezetten a ROHM chip kore epitheto architekturakkal. Egyik, ami itt is lathato OPA-s analog fokozattal, mig a masik full diszkret A-osztalyu mukodessel.Balage84 írta: ↑2024.01.13., szomb. 16:09Egy tesztet megérne, hogy ha csökkentjük az alkatrész számot működés szempontjából nem kritikus helyeken (pl. táp szűrés vagy az egyes egységekre dedikált tápok), akkor az hogyan befolyásolja a hangminőséget - pl. lenne A, B, C verzió és az elnevezés nem lenne összefüggésben a Level 1 -2 -3 -al, csak utólag lenne "feltárva"
A clock es a digit resz az olyan, amibol nem engedtunk semmit, es FPGA nelkul (ha az XMOS-tol eltekintunk) oldottunk meg mindent, amit szerettunk volna, es egy STM mikrovezerlovel. A lenyeg az volt, hogy digitalis jelfeldolgozas/atalakitas/orajelkonverziok stb. ne tortenjenek. Igy nekunk nehezebb dolgunk volt, mert egy jo FPGA programozo bevag mindent oda, majd kijon FPGA-bol amit szeretne.
A vegeredmeny egy akkora digit board lett, amin mashol komplett dac is elferhet. Az analog oldallal is el lehet bibelodni azert, tapokkal is jatszottunk sokat, tapkondikkal, kondik mennyisegevel, aramokkal.
Vegul ez lett, ami, orulunk annak, hogy vegul osszeallt. Ma mar latom, hogy szerintem talan DA konvertert es/vagy elofokot epiteni a leginkabb problemas a sok audio eszkozunk kozul.
Hogy a sok alkatresz vagy a keves a “jobb”? Analog oldalon lehet, digitalis oldalon semmikeppen sem.
Core Audio termékek gyártása, TARA LABS kábelek forgalmazása
MBL, PrimaLuna, PASS Labs, ODEON, NAT Audio, Vivid, Entreq, Esoteric
MBL, PrimaLuna, PASS Labs, ODEON, NAT Audio, Vivid, Entreq, Esoteric
- Balage84
- Kezdő Fórumlakó

- Hozzászólások: 354
- Csatlakozott: 2009.09.16., szer. 12:02
- Értékelés: 66
- Tartózkodási hely: Kisbér
Re: DAC-olás
Egy tesztet megérne, hogy ha csökkentjük az alkatrész számot működés szempontjából nem kritikus helyeken (pl. táp szűrés vagy az egyes egységekre dedikált tápok), akkor az hogyan befolyásolja a hangminőséget - pl. lenne A, B, C verzió és az elnevezés nem lenne összefüggésben a Level 1 -2 -3 -al, csak utólag lenne "feltárva"
Re: DAC-olás
Visszaolvasva ezt a néhány 10 oldalt elkezdtük elszégyellni magunkat, hogy minek raktunk ennyi felesleges alkatrészt ebbe a DAC protoba :)
Core Audio termékek gyártása, TARA LABS kábelek forgalmazása
MBL, PrimaLuna, PASS Labs, ODEON, NAT Audio, Vivid, Entreq, Esoteric
MBL, PrimaLuna, PASS Labs, ODEON, NAT Audio, Vivid, Entreq, Esoteric
Re: DAC-olás
Igen, ez még az őskövület
Időm lenne, de mesélni való még kevés. Szülőket is összehoztuk itt az ünnepekre, így sok idő, lehetőség nem volt a nyugodt meghallgatásra, az általuk nézett "műsorok" miatt néha menekültem a nappaliból is
Amit eddig hallottam az tetszik, bár mondhatni ezzel majdnem mindig így voltam, ha újdonság érkezett. ( na jó, a legutóbbi erősítő vételnél már sok(k) volt a jóból, pedig a fiamnak nagyon bejött... ). Valahogy ezt éreztem a nagyobb felbontású streamer-nél is. Elsőre bejövős, rengeteg részlet, nagy tér, aztán viszket a hátsó, fogjuk vissza vmi kábellel
- vlaca
- Fórumlakó

- Hozzászólások: 879
- Csatlakozott: 2008.02.19., kedd 16:57
- Értékelés: 323
- Tartózkodási hely: Kaposvár
- Kapcsolat:
Re: DAC-olás
Hi!
Nálam Tidal-hez is teljesen jó volt
Linn Majik DS/Mimik/Pekin>Linn Majik Kontrol>
-Stax SRM1MK2PRO>SR-404
-Hypex UCD180HG>Magneplanar SMGb
Micromega WM-10>Theta Progeny>Linn Classik Music>Akg K340
"I see the sound waves" Planar Speaker Asylum
http://vlaca.blogspot.com
-Stax SRM1MK2PRO>SR-404
-Hypex UCD180HG>Magneplanar SMGb
Micromega WM-10>Theta Progeny>Linn Classik Music>Akg K340
"I see the sound waves" Planar Speaker Asylum
http://vlaca.blogspot.com
- mishow
- V.I.P.

- Hozzászólások: 4746
- Csatlakozott: 2007.11.13., kedd 22:13
- Értékelés: 2588
- Tartózkodási hely: Jászberény
Re: DAC-olás
Na, mesélj, ha lesz időd!
A mai számháborúba nem tud beszálni, de a ha 16/44,1 felbontással eteted, szerintem a cd flac streamből is ki tudja hozni a muzsikát
Ez BitStream, ugye?
Online
- asebestyen
- V.I.P.

- Hozzászólások: 6257
- Csatlakozott: 2017.11.26., vas. 10:59
- Értékelés: 7798
- Tartózkodási hely: Bokod
Re: DAC-olás
A magyar hifi termékekkel kapcsolatos gondolatsor átkerült ide: viewtopic.php?f=4&t=23913
Nagyra értékelnénk, ha törekednétek arra, hogy a hozzászólásaitokat a megfelelő topicban publikáljátok. Ne kelljen már elkezdenünk warningolni. Köszi!
Nagyra értékelnénk, ha törekednétek arra, hogy a hozzászólásaitokat a megfelelő topicban publikáljátok. Ne kelljen már elkezdenünk warningolni. Köszi!
Alces 6 | Mac Mini M1 | RME ADI-2 DAC FS | Genelec 1031APM aktív monitorok
Online
Ez a Network egy komplett cucc annak, akinek ez elegendő, és nem akar több eszközt egyszerre használni. Kis dobozka, bedugod, és már működik is, minden különösebb procedúra nélkül.
- Alex_Aston
- V.I.P.

- Hozzászólások: 5268
- Csatlakozott: 2020.08.03., hétf. 16:25
- Értékelés: 3695
Re: DAC-olás
Arra van a Limetree Bridge jelentősen olcsóbban.
Ez a Network egy komplett cucc annak, akinek ez elegendő, és nem akar több eszközt egyszerre használni. Kis dobozka, bedugod, és már működik is, minden különösebb procedúra nélkül.
Csak a Marantz! :-D
- Balage84
- Kezdő Fórumlakó

- Hozzászólások: 354
- Csatlakozott: 2009.09.16., szer. 12:02
- Értékelés: 66
- Tartózkodási hely: Kisbér
Re: DAC-olás
Nekem a DAC szekció gyenge ennyi pénzért. A hálózati rész rendben van, Stream Unlimited board-ot használnak, ahogy nézem. Sok neves készülékgyártó is elyeneket épít be.Alon írta: ↑2024.01.07., vas. 07:56Alapból igazad van, mert ma már egy Limetree áráért ki lehet hozni jobb alternatívákat is, ahogy Tamás is írta egy Wiim Pro és valami használt DAC választásával. Viszont Alexnek is igaza van, mert amikor a Limetree kijött, akkor azon az áron még nem volt versenyképes alternatíva vele szemben, hacsak a DIY megoldásokat nem veszem ide. Mivel a technika fejlődésével, a versenytársak megjelenésével általában csökkenni szoktak az árak, ha ma jönne ki egy belépő streamerrel a Limetree, az vélhetően olcsóbb lenne. Annak idején viszont sokan örültünk, hogy ennyiért is van szerethető hangú lejátszó.Balage84 írta: ↑2024.01.06., szomb. 18:24Én min akadtam fenn? Lent TomLeftiger válaszolt Neked - kihozta 300e alatt. Nem kell azt venned, amit én mondok.Alex_Aston írta: ↑2024.01.06., szomb. 18:00
Akkor olvasd el kérlek, mi volt a kérdés.
És azt sem értem, hogy miért kell fennakadni szón, hogy valami harmad áron gyengébben szól, és nem úgy néz ki...
Mindenki arra költi a pénzét, amire akarja
De ment itt már el Tri-Vista 200e alatt is + a Wiim streamer és az is 300e alatt van
Az más kérdés, hogy a Tri-Vista 21-hez már dukál egy jó tápkábel (a tápja úgy eléggé rendben van), pl. Ákos féle AgPt
De sajnos digit out hiányában nem használhatóak digit hálózati "futóműként".
Re: DAC-olás
Kis vidámságot hozva a topicba, itt 2023 karácsonya után képes voltam pénzt adni egy Meridian 203-ért
, érdekes még tud 

- TomLeftiger
- Törzsvendég

- Hozzászólások: 1826
- Csatlakozott: 2010.08.08., vas. 10:51
- Értékelés: 498
- Tartózkodási hely: Szombathely
Re: DAC-olás
Igen, de a network II még most is kapható, és 370K az ára... Árulnak DAC-ot is a pontos neve: Lindemann Audio Limetree USB-DAC audiophile digitális analóg konverter. Ez utóbbi 200K. Nézegettem a belsejét, a csatalkozókat hátul, de nem jöttem rá ez pl. miért audiophile. Szerintem ennyi pénzért most is van több jobb alternatíva a piacon.Alon írta: ↑2024.01.07., vas. 07:56Alapból igazad van, mert ma már egy Limetree áráért ki lehet hozni jobb alternatívákat is, ahogy Tamás is írta egy Wiim Pro és valami használt DAC választásával. Viszont Alexnek is igaza van, mert amikor a Limetree kijött, akkor azon az áron még nem volt versenyképes alternatíva vele szemben, hacsak a DIY megoldásokat nem veszem ide. Mivel a technika fejlődésével, a versenytársak megjelenésével általában csökkenni szoktak az árak, ha ma jönne ki egy belépő streamerrel a Limetree, az vélhetően olcsóbb lenne. Annak idején viszont sokan örültünk, hogy ennyiért is van szerethető hangú lejátszó.
Online
Én ezt pozitív dolognak tartom, bár lehet, hogy pl. a készülék házakat Kínában készítik, és az öreg kontinensen "csak" összerakják, meg persze tervezik is.
- Alex_Aston
- V.I.P.

- Hozzászólások: 5268
- Csatlakozott: 2020.08.03., hétf. 16:25
- Értékelés: 3695
Re: DAC-olás
Speciel a Limetree európai gyártású, és a Musicbook is. Legalább is a gyártó szerint Made in Európa.alto írta: ↑2024.01.06., szomb. 18:55Európai munkaerővel előállítva ugyanis egy Limetree nem 300ezer lenne, hanem 7-800ezer. Sajnos a covid megmutatta, hogy a globális termelési láncok megszakadása milyen óriási üzleti kockázatot jelent, a mostanában újra elkezdődött globális tömbösödés pedig szépen ki is fogja nyírni ezt a rendszert.
Én ezt pozitív dolognak tartom, bár lehet, hogy pl. a készülék házakat Kínában készítik, és az öreg kontinensen "csak" összerakják, meg persze tervezik is.
Csak a Marantz! :-D
- sutemenyx
- Törzsgárda

- Hozzászólások: 5370
- Csatlakozott: 2015.12.09., szer. 17:08
- Értékelés: 2911
- Tartózkodási hely: Budapest
- Kapcsolat:
Re: DAC-olás
Falunapra wagyu steaket?tottyi írta: ↑2024.01.06., szomb. 18:54Igy felesleges beszelni rola ha valaki nem probalta ki ezeket mind egymas mellett VAGY csinalhatnatok egy osszejovetelt es akinek van ilynje az vinne magaval es probalgatnatok valakinel, meg nem eskuszom de elkuldom a Dave-et az usb kabellel es egy jofajta Valhalla tapkabellel vagy magam is reszt vennek e szanszon ha lesz sor. :)
Funk Firm LSD + Kiseki Purpleheart NS, Phono 23 prototípus, Streamer 23 prototípus, Sofia 19 Signature erősítő, Galactic JCS 22 ezüst kábelek
http://saboaudio.eu
http://saboaudio.eu
- Balage84
- Kezdő Fórumlakó

- Hozzászólások: 354
- Csatlakozott: 2009.09.16., szer. 12:02
- Értékelés: 66
- Tartózkodási hely: Kisbér
Re: DAC-olás
Sz.tem Te teszteled az idegrendszeremetAlex_Aston írta: ↑2024.01.06., szomb. 18:40Te azon akadtál fent, hogy milyen gagyi már a Limetree ennyi pénzért.
De alternatívát nem tudtál mondani, ami komolyabb lenne ennyiért.
Külső DAC megoldás esetén számolni kell összekötő kábel árral, meg plusz egy táp kábellel is, ha már...
És ezek a javasolt vasak egyébként egyértelműen jobb hangú megoldások, ki lettek próbálva egymás mellett/után a Limetreevel?
Kaptál választ lent, 260e-ből is megvan, egy bármilyen tápkábellel és egy Toslink filléres digit kábellel is jobb lesz
De beszélj tonya-val, mert én elfogult vagyok a témában:
viewtopic.php?f=31&t=162893&p=2685740&h ... 1#p2685740
Re: DAC-olás
Mihez képest tartod soknak? Ha a 84 a születési dátumod, akkor még gyerek voltál az átkosban így nem tudhatod, de akkoriban egy fostalicska minőségű Videoton vagy Orion hifi sokhavi átlagfizetésbe került. Ahhoz képest ez most a kánaán, még a magyar havi átlagfizetés feléből is vehetsz egy bazi nagy lapostévét, vagy egy már használható egyszerű hifit. Ami ezt lehetővé teszi, az nem más mint a globális kapitalizmus, a globális termelési láncok kialakulása. Európai munkaerővel előállítva ugyanis egy Limetree nem 300ezer lenne, hanem 7-800ezer. Sajnos a covid megmutatta, hogy a globális termelési láncok megszakadása milyen óriási üzleti kockázatot jelent, a mostanában újra elkezdődött globális tömbösödés pedig szépen ki is fogja nyírni ezt a rendszert. Tehát az a rossz hírem, hogy hiába gondolod soknak az egyheti melót egy Limetree szintű készülékért, már a közeljövőben is ennél sokkal rosszabbak lesznek az arányok.Balage84 írta: ↑2024.01.06., szomb. 14:30Én bérszínvonaltól eltekintve soknak tartok egy heti munkát is ezekért a készülékekértalto írta: ↑2024.01.06., szomb. 13:08Nekem nem tisztem megvédeni a Lindemannt, én nem forgalmazom, és nem is szeretem őket. De miért gondolod, hogy hülyének nézne a gyártó? Van egy termékportfóliójuk, amiben a Limetree a belépő szintet képviseli. Ha jobbat szeretnél, vehetsz tőlük komolyabb hangú gépet is. Egy jobban működő országban átlagosan max. 1 hetet kell dolgozni egy Limetree áráért. Az hogy neked ennyiért sokkal többet kell dolgozni, az nem a gyártó hibája, hanem ennek az országnak a szégyene.Balage84 írta: ↑2024.01.06., szomb. 12:45Engem az háborít fel, ha hülyének néznek (gyártó és nem Ti fórumtársak). 330e HUF-ért nekem még most is sokat kell dolgozni. De ez is szubjektív, ki milyen körökben mozog.
Igen, aki nem műszaki érdeklődésű (hifisták kb. 99%) azok nem nézik a layout-ot, felhasznált alkatrészek minőségét, elolvasnak pár cikket és döntenek, vásárolnak, aztán valami lesz.. vagy marad, vagy olvas tovább és vesz mást.
Az is igaz, hogy rengeteg idő, munka és vagy család mellett tesztelni, keresni, mert időből mindenkinek kevés és véges van.
Igen ez van, egy osztrák, gyárban dolgozó operátor annyit keres, min egy Senior mérnök az Audiban ~3e EUR
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára alto 2024.01.06., szomb. 19:08-kor.
BARTIMEX AUDIO Honlap
Főrendszer Forrás: SynologyDS713+ -Linn Majik DS DAC-fejhallgató erősítő: Antelope Audio Zodiac+ Előerősítő: Music First Audio Classic Copper Erősítő: Trafomatic Audio Experience Two Hangfal: WLM Lyra MKII Signature IC kábelek: Audioquest Columbia Hangfal kábel: Furutech u-2T Tápellátás: Trafomatic Audio Classic Power Fejhallgató: Beyerdynamic T 1
Kisrendszer Forrás: XTZ CD-100 Erősítő: XTZ Class A100-D3 Hangfal: XTZ 99.38 IC kábel: XTZ interkonnektHangfalkábel: Neotech KS-11275

- tottyi
- Hazajáró lélek

- Hozzászólások: 3814
- Csatlakozott: 2013.06.19., szer. 16:37
- Értékelés: 887
- Tartózkodási hely: Šamorín
Re: DAC-olás
Igy felesleges beszelni rola ha valaki nem probalta ki ezeket mind egymas mellett VAGY csinalhatnatok egy osszejovetelt es akinek van ilynje az vinne magaval es probalgatnatok valakinel, meg nem eskuszom de elkuldom a Dave-et az usb kabellel es egy jofajta Valhalla tapkabellel vagy magam is reszt vennek e szanszon ha lesz sor. :)
Audio PC - WW Platunim 7 | USB - Shunyata Research Sigma v2 | Chord Dave - WW Platinum 7 | WW Platinum Eclipse 8 XLR | Benchmark HPA4 | Hangfalkabel - Valhalla Draco Reference V3 XLR | ATC SCM150ASL Pro | Tapkabel hangfalba (2x) - WW Platinum 7 | Betapkabel - Valhalla Draco V3/2 HC R
Online

De alternatívát nem tudtál mondani, ami komolyabb lenne ennyiért.
Külső DAC megoldás esetén számolni kell összekötő kábel árral, meg plusz egy táp kábellel is, ha már...
És ezek a javasolt vasak egyébként egyértelműen jobb hangú megoldások, ki lettek próbálva egymás mellett/után a Limetreevel?
- Alex_Aston
- V.I.P.

- Hozzászólások: 5268
- Csatlakozott: 2020.08.03., hétf. 16:25
- Értékelés: 3695
Re: DAC-olás
Te azon akadtál fent, hogy milyen gagyi már a Limetree ennyi pénzért.
De alternatívát nem tudtál mondani, ami komolyabb lenne ennyiért.
Külső DAC megoldás esetén számolni kell összekötő kábel árral, meg plusz egy táp kábellel is, ha már...
És ezek a javasolt vasak egyébként egyértelműen jobb hangú megoldások, ki lettek próbálva egymás mellett/után a Limetreevel?
Csak a Marantz! :-D
- Balage84
- Kezdő Fórumlakó

- Hozzászólások: 354
- Csatlakozott: 2009.09.16., szer. 12:02
- Értékelés: 66
- Tartózkodási hely: Kisbér
Re: DAC-olás
Én min akadtam fenn? Lent TomLeftiger válaszolt Neked - kihozta 300e alatt. Nem kell azt venned, amit én mondok.Alex_Aston írta: ↑2024.01.06., szomb. 18:00Akkor olvasd el kérlek, mi volt a kérdés.Balage84 írta: ↑2024.01.06., szomb. 14:51Azt nem mondtam, hogy ezt 330e-ből megúszod. Én a 3*330e-re gondoltam.Alex_Aston írta: ↑2024.01.06., szomb. 14:35
Kíváncsi lennék, hogy ennyi pénzért mi az, ami egyértelműen jobb hangot ad?![]()
És azt sem értem, hogy miért kell fennakadni szón, hogy valami harmad áron gyengébben szól, és nem úgy néz ki...
Mindenki arra költi a pénzét, amire akarja
De ment itt már el Tri-Vista 200e alatt is + a Wiim streamer és az is 300e alatt van
Az más kérdés, hogy a Tri-Vista 21-hez már dukál egy jó tápkábel (a tápja úgy eléggé rendben van
- TomLeftiger
- Törzsvendég

- Hozzászólások: 1826
- Csatlakozott: 2010.08.08., vas. 10:51
- Értékelés: 498
- Tartózkodási hely: Szombathely
Re: DAC-olás
Én nem így tapasztaltam. Használtan már bizony 3-400K-tól vannak nagyon jó hangú kínai hifis holmik, és ezeknek nem nagyon vannak alternatívái.Vinkler írta: ↑2024.01.06., szomb. 17:55Én egyelőre elengedném a Chifit. Vannak bíztató cuccok, de azok bőven 1M felett, amiket mostanában újonnan meg tudsz venni párszár ezer forint körül, azok mutatósak jók a számok, de valahogy pár hét együttlét után vakarózni kezdesz és a különélésen kezdesz morfondírozgatni.
Online
És azt sem értem, hogy miért kell fennakadni szón, hogy valami harmad áron gyengébben szól, és nem úgy néz ki...
- Alex_Aston
- V.I.P.

- Hozzászólások: 5268
- Csatlakozott: 2020.08.03., hétf. 16:25
- Értékelés: 3695
Re: DAC-olás
Akkor olvasd el kérlek, mi volt a kérdés.Balage84 írta: ↑2024.01.06., szomb. 14:51Azt nem mondtam, hogy ezt 330e-ből megúszod. Én a 3*330e-re gondoltam.Alex_Aston írta: ↑2024.01.06., szomb. 14:35