diagnet írta: ↑2022.08.06., szomb. 01:38
sutemenyx írta: ↑2022.08.05., pén. 13:32
A zajjal terhelt adatcsomag bár bithelyesen tovabbítható és feldolgozható az aszinkron digitális részegységekben, a fogadóáramkörökben a továbbítás módjától függetlenül ugyanúgy extra zaj képződését fogja okozni. Így a zaj készülékről-készülékre lépked, akár növekszik is. Előbb-utóbb pedig eljut egy szinkron időzítésű feldolgozóig vagy egy analóg fokozatig, aminek a működésében viszont már kvázi hibát okoz.
Fel tudnád ezt vázolni pontról pontra sematikusan?
Pl. ez a kijelölt adatcsomag hogyan tud zajjal terhelődni, illetve a feldolgozó áramkörökben miként tud további zajt generálni?
rawdata.png
Sematikus ábrát erről nincs értelme rajzolni, az általad betett adat tartománnyal pedig nem történik semmi. Mondom mire gondolok:
A digitális jelet (ugye 0 vagy 1) mindig, minden esetben analóg energia közvetíti. Analóg energia lehet elektromos és lehet fény. Ugyebár minden létező fizikai dolog az önmagában teljesen analóg, az elektromosság is és a fény is. Digitálissá attól válik egy jel, hogy aként értelmezzük, mondjuk egy TTL áramkörben a 0-1.5V közötti pillanatnyi jelszintet logikai 0-nak tekintjük, 3.5-5V közt pedig logikai 1-nek vesszük. Ettől függetlenül egy továbbított digitálisnak szánt jelen mindig van zaj. Mondjuk tételezzük fel, hogy van 100mV peak zaj ezeken a 0V és 5V-osnak kívánt hasznos pillanatértékeken, ami átkerül egy aszinkron digitális jelfeldolgozó egységbe. Ekkor az történik, hogy a 0V helyett -0.1 és +0.1V közt “ingadozó” logikai 0-kat viszünk át, 5V helyett pedig +4.9 és +5.1V közt “ingadozó” logikai 1-seket viszünk át. Ugyebár digitálisan nincsen semmi probléma, ezért találtuk ki a digitális rendszereket, hogy az ilyen hibák ne zavarják a rendszer működését.
Csakhogy a digitális áramkörök valójában ugyancsak analóg építőelemekből állnak, tranzisztorokból és fetekből, amiknek vannak nyitási és zárási karakterisztikái, amelyek valamilyen görbék jellemzően, bele tartoznak ebbe a nyitási és zárási idők is -mivel nem is végtelenül gyorsak-.
A digitális bejövő vezérlőjel hatására ezek a fokozatok kinyitnak vagy lezárnak, mely szélsőértékek közt azonban az úgynevezett felfutási vagy lefutási szakaszban működnek. Ebben a szakaszban pedig igencsak nagymértékben hat rájuk a vezérlő jelen ülő zaj, mivel alapvetően ezek nyílthúrkú (óriasi erősítésű) túlvezérelt erősítőfokozatok.
Namármost egy erősítőfokozatot ha félig nyitott szakaszban jellel vezérlünk -ami jelen esetben a zaj-, akkor abban a félig nyitott szakaszban 1./ a kimenetén is megjelenik a zaj, 2./ a tápot is megráncigálja a zaj inverzével.
A következő fokozat dettó.
Így aztán a bejövő zajjal terhelt hasznos jel be fogja vinni a zajt a fogadókészülékbe is, mert megjelenik annak fokozatai között és a tápoldalán is.
Hiába a jel feldolgozása bithelyesen megtörténik -digitálisan tökéletesen-, a fogadó készülékben ettől függetlenül ugyanúgy tettenérhető lesz az előző készülékből származó zaj. Optikai jeltovábbításnál ugyanez igaz, ott már az optikai vevő legelső analóg fokozata elkezdi zajjal szennyezni a fogadókészüléket.
Ahogy írtam, készülékről készülékre lépked így a zaj egészen addig, mígnem bele nem kerül egy időzített szinkron adatátvitelbe, ahol viszont már jittert produkál és szétcseszi a hangot.
Ezért működik az összes aszinkron digitális részegység tuningja, a switch tuningolások, switch stackelések és bármi.