Ez az időkapu gyönyörűen működik, legalább is a zene világába, a koncertélmény is fantasztikus bármely időbe is hallgatózok és nem mese. Javarészt a pop,rock műfajoknál megfigyelhető a jelenség. Mondjuk van egy két felvétel amin nem fog még az idő sem, egy kicsit érthetetlen a folyamat.Aszpirin írta: ↑2019.12.16., hétf. 10:51A kérdés az, hogy a fórumlakók közül hányan várják azt a rendszerüktől, hogy visszarepítse őket valamely nagyon jó koncertélményükhöz (ergo: "nyíljon az időkapu"). Én pl. ezt soha nem vártam el a rendszertől, és ha ez a "nem-elvárás" nem is volt korábban tudatos, az utóbbi stúdiólátogatások óta már egyértelműen az.
Valószínűleg nem vagyok hifista, mert én csak (az saját érzékeim szubjektivizmusával meghatározott) jó minőségben szeretnék otthon zenét hallgatni; igen, stresszoldásként, kikapcsolódásként, olykor "művelődésként". És ha ebben valakinek épp a vudu-cuccok vagy kábelcserék vagy egyebek hozzák meg az eredményt (a szubjektív jó minőséget), akkor mi a gond?
Ha koncertélményt akarok átélni, elmegyek egy koncertre. Ha meg nem lehet, és koncertfelvételt hallgatok, akkor elfogadomn, hogy az nem fog koncertélményt adni, és ez nem csak a hangsugárzókból kijövő hangról szól...
Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
Ezoterikus, misztikus és voodooba hajló HiFi eszközök
- mgus
- Törzsvendég

- Hozzászólások: 1525
- Csatlakozott: 2010.02.18., csüt. 16:03
- Értékelés: 377
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Ezoterikus, misztikus és voodooba hajló HiFi eszközök
MaXiMusz MF3.2,Hb-Ag 200,Low end PC,SBx Titán HD,Neotech NEI-1002,
Furutech Alpha Cable,Fi-50,Fi-32 GTX-D System,AG power & Nano liquid.

Sötétben van egy teljesen más ösztönmód, a tűz (hifi) köré gyűl a lélek, észre sem vesszük, de rendkívüli a befele figyelés (lehetősége), főleg így télidőben. Kapaszkodás megy.
Átmenetileg mellőzve azt a több helyen megalakult tényt, hogy nem véletlenül tart valaki több fejhallgatót vagy több rendszert, a jó lánc definíciójában és tulajdonságai között ott van az, ami a labradorban vagy az érző táncpartnerben: átveszi a vezetést, ha kell, de át is adja neked, ha úgy jön ki a lépés, azt kívánja meg a szituáció, a flow. Mindezt érezhető átmenet nélkül, a lehető legnagyobb gördülékenységgel és magától értetődőséggel. Dualizmusként is felfogható, hogy melyik irányba jó, ha teljesíti elvárásunkat a rendszer. Mind a kettőt tudja, mind a kettőt jól (nem kompromisszumosan), felismeri, melyiket kell jól tudnia. Nyilván ez egy lelki dolog, hogy kitalálja a megfelelő kapcsolóállást, nincs tudata vagy lelke (bár az ahhoz vezető utat zsírozzuk vele igen szorgalmasan, el nem ítélhető módon), de a miénket nyalogatja ezzel a tudásával, szolgáltatásával. Mégsem kell szembenállókként kezelni ezt a két igényt. Gondolom csak a vita kedvéért torkollott oppozícióba, természetes, hogy nem mindig egyet akarunk. Szeretünk szenvedni, cívódni, lebegni, de ugyanattól várjuk a feloldást is. Az ember más csak ilyen. Ezért választunk társat is vagy akarunk választani. Aztán mégsem, meg mégis de. Jajj (nekünk).
Amit nem emlegettek az a változás. Van, akinek hétvégi háza van, van, akinek szeretője (jujj, ez csúnya dolog, de mint példa elég jó), máár is szolídabbak, teljesíthetőbbek az elvárások. Ad a garázsba bepasszintott, 90-es évekből visszamaradt minihifi, ad, a telekre kiszáműzött régi rendszer, megint nyújt valamit a hálószobai és a fő. Hogy mennyire jogos elvárás egy mindenttudás és mennyire kapcsolástechnikai- és alkatrészkorlátról van szó és mennyiben a hallgató hibás(?) igény- és érzelmi elvárás-struktúrálásáról, azon is el lehet pár napot, hetet, hónapot vitázni.
Definiáljuk a korlátot és ne féljünk magunkban sem megtalálni, ha épp ott kell, hogy megtaláljuk.
Az INXS megfelelő felvétele kis túlzással bármin szállásra bír, egybe kell esnie az előadóban lévő pezsdítő forrásszabadságnak és a felvételtechnikának, amely nem töri le azt, ha tombolandusz van benned, nagyon tompának kell lennie annak az összepakolt rendszenek, hogy gátat szabjon az említetteknek. Ezt a sort kell nézni, ennek csak egy eleme az otthoni lánc. Nem elvéve jelentőségét a komponenseknek, azok szinergiáinak és az összes (meg)ismert, izgi útvesztőnek. Nem gáz, nem ciki, ha lelki társsá szegődik az elektronika, de ne is emeljük felesleges magaslatokba, főleg egyedüliként ne. Lelket adunk neki, hogy a miénk is működhessen, de csak úgy tud, ha közben nem vagyunk önmagunk vakfoltjai.
Amiről meg már többször karakter esett, az a mozgás. Punnyadva semmi nem lesz jó. Ja és bor nélkül sem, azt is igyatok.

- hollohazi
- Törzsvendég

- Hozzászólások: 1066
- Csatlakozott: 2014.02.07., pén. 09:19
- Értékelés: 315
- Tartózkodási hely: Balatonfüred
Re: Ezoterikus, misztikus és voodooba hajló HiFi eszközök
Igen, az időkapu választja ketté a hifi rendszereket, azaz időkapun innen és túl.diagnet írta: ↑2019.12.16., hétf. 00:04Igen, csak nem mindegy, hogy mivel vonja magára.kaef2 írta: ↑2019.12.15., vas. 11:50
Az igazán jól összerakott, nekünk tökéletesen megfelelő rendszerek tudják azt, hogy még stresszes állapotban is kikapcsolnak bennünket, magukra vonják a figyelmünket. Nagyjából ez leginkább a lényegük.
Szerintem.
Talán csak annyi ilyenkor a teendő, hogy az állapotunknak megfelelő zenét válasszuk ki az ellazuláshoz.
Ritka esetben azzal, hogy a hallgatóját észrevétlenül visszarepíti a forrás anyag rögzítési helyének és idejének megfelelő létállapotába. Amiből csak annyit érez, hogy pl. teljesen újraéli egy korábbi koncert élményét.
Vagy azzal, hogy már valami megint nem az igazi, hiába dugdozza a kábelt, vagy cserélgeti a woodoo babát a készülékeken, nem nyílik az időkapu.
A fórum statisztikák alapján ez a gyakoribb :)
47 Lab Midnight Blue Cd játszó, 47 Lab Midnight Blue elő-és végerősítő, 47 Lab Lens Alnico széles sávú hangsugárzó , Funk Vector III lemezjátszó, Funk FX 3 kar, Hana SL MC hangszedő, 47 Lab Shigaraki MC phono, Tiglon, Shun Mook, Schallwand, Schnerzinger
- Aszpirin
- V.I.P.

- Hozzászólások: 7071
- Csatlakozott: 2018.04.06., pén. 21:30
- Értékelés: 6349
- Tartózkodási hely: Szár
Re: Ezoterikus, misztikus és voodooba hajló HiFi eszközök
A kérdés az, hogy a fórumlakók közül hányan várják azt a rendszerüktől, hogy visszarepítse őket valamely nagyon jó koncertélményükhöz (ergo: "nyíljon az időkapu"). Én pl. ezt soha nem vártam el a rendszertől, és ha ez a "nem-elvárás" nem is volt korábban tudatos, az utóbbi stúdiólátogatások óta már egyértelműen az.
Valószínűleg nem vagyok hifista, mert én csak (az saját érzékeim szubjektivizmusával meghatározott) jó minőségben szeretnék otthon zenét hallgatni; igen, stresszoldásként, kikapcsolódásként, olykor "művelődésként". És ha ebben valakinek épp a vudu-cuccok vagy kábelcserék vagy egyebek hozzák meg az eredményt (a szubjektív jó minőséget), akkor mi a gond?
Ha koncertélményt akarok átélni, elmegyek egy koncertre. Ha meg nem lehet, és koncertfelvételt hallgatok, akkor elfogadomn, hogy az nem fog koncertélményt adni, és ez nem csak a hangsugárzókból kijövő hangról szól...
- Fő rendszer: Mac (Roon Server) | Thorens 206 + Goldring 2200 | NAD M55 → NAD M33 → Audio Physic Classic 20
- Fejes rendszer: Mac (Roon Server) → RME ADI-2 DAC FS → Hifiman Arya Stealth
- Házimozi: Oppo 203 | AppleTV 4K → Marantz SR6013 → LG OLED77C5 | 5x Dali Opticon + 4x Quadral Casa + B.K.DoubleGem
Re: Ezoterikus, misztikus és voodooba hajló HiFi eszközök
Igen, csak nem mindegy, hogy mivel vonja magára.kaef2 írta: ↑2019.12.15., vas. 11:50
Az igazán jól összerakott, nekünk tökéletesen megfelelő rendszerek tudják azt, hogy még stresszes állapotban is kikapcsolnak bennünket, magukra vonják a figyelmünket. Nagyjából ez leginkább a lényegük.
Szerintem.
Talán csak annyi ilyenkor a teendő, hogy az állapotunknak megfelelő zenét válasszuk ki az ellazuláshoz.
Ritka esetben azzal, hogy a hallgatóját észrevétlenül visszarepíti a forrás anyag rögzítési helyének és idejének megfelelő létállapotába. Amiből csak annyit érez, hogy pl. teljesen újraéli egy korábbi koncert élményét.
Vagy azzal, hogy már valami megint nem az igazi, hiába dugdozza a kábelt, vagy cserélgeti a woodoo babát a készülékeken, nem nyílik az időkapu.
A fórum statisztikák alapján ez a gyakoribb :)
Re: Ezoterikus, misztikus és voodooba hajló HiFi eszközök
Én már elég régóta mondogatom, hogy az élmény nagyon nagy részt a befogadón múlik. Úgy látom, többen vagyunk ezen az állásponton.
Ami azt illeti, én elfogadom, ha valaki relaxációnak, megnyugtatásul hallgat zenét, sőt úgy látom vannak is konstruktőrök akiknek ez a filozófiája és erre készülnek a rendszerei.
Ennek is megvan a helye, de én magamon inkább azt látom, nagyon hangulatfüggő hogy mit szeretnék hallgatni. Egy Sosztakovics 5. szimfóniát, vagy Ligeti Requiemet például nagyon nem megnyugtatásként hallgatok. Annak is megvannak a finomságai, de van amikor nem a finomság kell, hanem az, hogy zsigerig hatoljon.

- ZolaBA
- Törzsvendég

- Hozzászólások: 1916
- Csatlakozott: 2006.10.31., kedd 09:10
- Értékelés: 1754
- Tartózkodási hely: Pilisvörösvár
Re: Ezoterikus, misztikus és voodooba hajló HiFi eszközök
Szerintem a "stressz" gyűjtő fogalom, sok kiváltó ok lehet... Van amire tökéletes a zene és van amire nem. Ez egyén és probléma függő. Persze aki nagyon elégedetlen a hifijével, ott a bajban ritkán kell újabb baj
de, hogy ezt az egészet arra "hozzátok ki" hogy, na akkor stresszben hifi ezo cuccokra kell jó sokat költeni.... jaj. 
Rövid az élet ... egyél sok palacsintát!
- Luxor Audio
- Otthon vagyok

- Hozzászólások: 15916
- Csatlakozott: 2003.03.27., csüt. 22:09
- Értékelés: 11250
- Tartózkodási hely: Budapest
- Kapcsolat:
Re: Ezoterikus, misztikus és voodooba hajló HiFi eszközök
A zene(hallgatás) fő funkciója egy békés kedélyállapot előidézése lenne? A filmektől, festményektől, irodalomtól, meg úgy általában a művészettől csupán ennyit várunk el? Akkor mit kezdjünk Hitchcock, Wagner, Stephen King műveivel? Nem szeretnék ilyen önbecsapásban lézengeni. Talán pont ezért nem hangolgatom a produkciót a saját képemre, hiszen akkor vehetnék egy tükröt is készülékek, hangsugárzók, kábelek helyett.
youtu.be/y-JqH1M4Ya8
youtu.be/y-JqH1M4Ya8
Online
Re: Ezoterikus, misztikus és voodooba hajló HiFi eszközök
Ezt szerintem mellé lőtted. A magas árkategória dominás hangzással kb azt jelenti, mindent saját hangon, vagy inkább egyen-hangon akar megjeleníteni. Tolerancia mással szemben nincs, legyen az akármilyen is. Másképpen drágán szar, enyhébb esetben jellegtelen hangon.
Online
Re: Ezoterikus, misztikus és voodooba hajló HiFi eszközök
Habár azt nem tudom, milyen a "domináns" készülék, de úgy vélem nem kell feltétlenül nagyon sok pénzt elkölteni, ahhoz, hogy a megfelelően összeállt rendszerben el tudjon az ember lazulni és zenehallgatás közben kikapcsolja az agyát és ne agyaljon más dolgokon.hollohazi írta: ↑2019.12.15., vas. 12:05A magas árkategóriájú, erősen domináns készülékekből összeállított rendszernél így van, aláírom.kaef2 írta: ↑2019.12.15., vas. 11:50Az igazán jól összerakott, nekünk tökéletesen megfelelő rendszerek tudják azt, hogy még stresszes állapotban is kikapcsolnak bennünket, magukra vonják a figyelmünket. Nagyjából ez leginkább a lényegük.diagnet írta: ↑2019.12.15., vas. 11:44
A szórakoztató audio eszközöknek (továbbiakban "hifi") épp az volna a lényege, hogy a hallgatót kiszakítsák a stressz és a gondolatai által épített környezetből, egy az alkotók által létrehozott kellemesebb atmoszférába. Minél melyebbről kell indulni, annál komolyabb rendszer szükségeltetik.
Ennek, ahogy írjátok is, mára az ellenkezője zajlik. A gondtalan élet nyugalmából új ingerek reményében frusztráltan kapkodnak ezoterikus és pusztán vizuális szerepet betöltő kiegészítőkért. Új értelmet adva a hifizésnek.
Szerintem.
Talán csak annyi ilyenkor a teendő, hogy az állapotunknak megfelelő zenét válasszuk ki az ellazuláshoz.
- hollohazi
- Törzsvendég

- Hozzászólások: 1066
- Csatlakozott: 2014.02.07., pén. 09:19
- Értékelés: 315
- Tartózkodási hely: Balatonfüred
Re: Ezoterikus, misztikus és voodooba hajló HiFi eszközök
A magas árkategóriájú, erősen domináns készülékekből összeállított rendszernél így van, aláírom.kaef2 írta: ↑2019.12.15., vas. 11:50Az igazán jól összerakott, nekünk tökéletesen megfelelő rendszerek tudják azt, hogy még stresszes állapotban is kikapcsolnak bennünket, magukra vonják a figyelmünket. Nagyjából ez leginkább a lényegük.diagnet írta: ↑2019.12.15., vas. 11:44A szórakoztató audio eszközöknek (továbbiakban "hifi") épp az volna a lényege, hogy a hallgatót kiszakítsák a stressz és a gondolatai által épített környezetből, egy az alkotók által létrehozott kellemesebb atmoszférába. Minél melyebbről kell indulni, annál komolyabb rendszer szükségeltetik.viri írta: ↑2019.12.15., vas. 10:33Hogy egy picit annak is érthetőbbé tegyem, aki valami misztikus dolognak gondolja a medítációt, mert biztos ilyen is van, szóval ha egy 20 milliós rendszer elé leülsz zenét hallgatni, de tele vagy stresszel, problémával, ezerrel megy a belső "párbeszéd', akkor garantáltan nem fogod igazán élvezni, de ha egy jó tudat állapotban, nyugodtan figyelve tudsz hallgatni egy kellemes 200e ft-os rendszert, meg tud ajándékozni olyan élménnyel, ami a másik esetben nem ment. Ezt mindenki tapasztalhatta már, szerintem nem az elektromágneses tér tehet róla, hanem a tudat a fő meghatározó.
Ennek, ahogy írjátok is, mára az ellenkezője zajlik. A gondtalan élet nyugalmából új ingerek reményében frusztráltan kapkodnak ezoterikus és pusztán vizuális szerepet betöltő kiegészítőkért. Új értelmet adva a hifizésnek.
Szerintem.
Talán csak annyi ilyenkor a teendő, hogy az állapotunknak megfelelő zenét válasszuk ki az ellazuláshoz.
47 Lab Midnight Blue Cd játszó, 47 Lab Midnight Blue elő-és végerősítő, 47 Lab Lens Alnico széles sávú hangsugárzó , Funk Vector III lemezjátszó, Funk FX 3 kar, Hana SL MC hangszedő, 47 Lab Shigaraki MC phono, Tiglon, Shun Mook, Schallwand, Schnerzinger
Online
Szerintem.
Talán csak annyi ilyenkor a teendő, hogy az állapotunknak megfelelő zenét válasszuk ki az ellazuláshoz.
Re: Ezoterikus, misztikus és voodooba hajló HiFi eszközök
Az igazán jól összerakott, nekünk tökéletesen megfelelő rendszerek tudják azt, hogy még stresszes állapotban is kikapcsolnak bennünket, magukra vonják a figyelmünket. Nagyjából ez leginkább a lényegük.diagnet írta: ↑2019.12.15., vas. 11:44A szórakoztató audio eszközöknek (továbbiakban "hifi") épp az volna a lényege, hogy a hallgatót kiszakítsák a stressz és a gondolatai által épített környezetből, egy az alkotók által létrehozott kellemesebb atmoszférába. Minél melyebbről kell indulni, annál komolyabb rendszer szükségeltetik.viri írta: ↑2019.12.15., vas. 10:33Hogy egy picit annak is érthetőbbé tegyem, aki valami misztikus dolognak gondolja a medítációt, mert biztos ilyen is van, szóval ha egy 20 milliós rendszer elé leülsz zenét hallgatni, de tele vagy stresszel, problémával, ezerrel megy a belső "párbeszéd', akkor garantáltan nem fogod igazán élvezni, de ha egy jó tudat állapotban, nyugodtan figyelve tudsz hallgatni egy kellemes 200e ft-os rendszert, meg tud ajándékozni olyan élménnyel, ami a másik esetben nem ment. Ezt mindenki tapasztalhatta már, szerintem nem az elektromágneses tér tehet róla, hanem a tudat a fő meghatározó.
Ennek, ahogy írjátok is, mára az ellenkezője zajlik. A gondtalan élet nyugalmából új ingerek reményében frusztráltan kapkodnak ezoterikus és pusztán vizuális szerepet betöltő kiegészítőkért. Új értelmet adva a hifizésnek.
Szerintem.
Talán csak annyi ilyenkor a teendő, hogy az állapotunknak megfelelő zenét válasszuk ki az ellazuláshoz.
Re: Ezoterikus, misztikus és voodooba hajló HiFi eszközök
Tetszik a viri által összefoglat gondolatsor. Sajnos, ha mindenki e szemszögből figyelné a dolgokat pangana a fórum, kevesebb lenne a kütyüzés is. Azt látom, még hollóházi fórumtárs, aki azért rendesen lépett egyéb irányba is, azt írta, ez valamifajta manipulációja az agynak. Ez a tipikus és elfogadott "nyugati" szemléletmód, az ego diadala, de bátrabbaknak ajánlom, érdemes kitekinteni az ősi civilizációkra is, de ez már messze vinne és a végkövetkeztetése tiltott is a fórumon, ami a hit 
Re: Ezoterikus, misztikus és voodooba hajló HiFi eszközök
A szórakoztató audio eszközöknek (továbbiakban "hifi") épp az volna a lényege, hogy a hallgatót kiszakítsák a stressz és a gondolatai által épített környezetből, egy az alkotók által létrehozott kellemesebb atmoszférába. Minél melyebbről kell indulni, annál komolyabb rendszer szükségeltetik.viri írta: ↑2019.12.15., vas. 10:33Hogy egy picit annak is érthetőbbé tegyem, aki valami misztikus dolognak gondolja a medítációt, mert biztos ilyen is van, szóval ha egy 20 milliós rendszer elé leülsz zenét hallgatni, de tele vagy stresszel, problémával, ezerrel megy a belső "párbeszéd', akkor garantáltan nem fogod igazán élvezni, de ha egy jó tudat állapotban, nyugodtan figyelve tudsz hallgatni egy kellemes 200e ft-os rendszert, meg tud ajándékozni olyan élménnyel, ami a másik esetben nem ment. Ezt mindenki tapasztalhatta már, szerintem nem az elektromágneses tér tehet róla, hanem a tudat a fő meghatározó.
Ennek, ahogy írjátok is, mára az ellenkezője zajlik. A gondtalan élet nyugalmából új ingerek reményében frusztráltan kapkodnak ezoterikus és pusztán vizuális szerepet betöltő kiegészítőkért. Új értelmet adva a hifizésnek.
- hollohazi
- Törzsvendég

- Hozzászólások: 1066
- Csatlakozott: 2014.02.07., pén. 09:19
- Értékelés: 315
- Tartózkodási hely: Balatonfüred
Re: Ezoterikus, misztikus és voodooba hajló HiFi eszközök
Nyilván igazat adok, a saját tapasztalataidat mondod el. Ez egy kimeríthetetlen témakör, én odáig jutottam, hogy az aktuális lelkiállapotomon felül, miért van az, hogy például sötétedés után jobban élvezem a zenét/nem a hálózat függvénye/, ha nappal becsukom a szemem, az sem jobb, miért s mire hatnak a színek? Én is használtam a narancs-kék kombinációkat, gyöngyöket, tényleg erős a hatásuk, ma már kikerültek vajon miért, ez is megfejtendő téma lehet. Nyilván, ha ellazulsz egy kényelmes kanapén, fotelben, hangulatvilágítás, nagyon jó bor, stb. mellett, akkor is toleránsabb leszel a rendszered esetleges fogyatékosságaival, lényegesen jobban élvezed azt, amit hallasz, egy befogadó partner is hozzátehet, hozzátesz, (vagy elvesz) ehhez. Vagy miért működnek a készülékeken bizonyos keleti írásjelek, szavak, de kizárólagosan fekete színben, fehér szegély nélkül, nyilván valamiféle manipuláció az agynak, és sorolhatnám még a most még érthetetlen dolgokat.viri írta: ↑2019.12.15., vas. 10:33Hogy egy picit annak is érthetőbbé tegyem, aki valami misztikus dolognak gondolja a medítációt, mert biztos ilyen is van, szóval ha egy 20 milliós rendszer elé leülsz zenét hallgatni, de tele vagy stresszel, problémával, ezerrel megy a belső "párbeszéd', akkor garantáltan nem fogod igazán élvezni, de ha egy jó tudat állapotban, nyugodtan figyelve tudsz hallgatni egy kellemes 200e ft-os rendszert, meg tud ajándékozni olyan élménnyel, ami a másik esetben nem ment. Ezt mindenki tapasztalhatta már, szerintem nem az elektromágneses tér tehet róla, hanem a tudat a fő meghatározó.
47 Lab Midnight Blue Cd játszó, 47 Lab Midnight Blue elő-és végerősítő, 47 Lab Lens Alnico széles sávú hangsugárzó , Funk Vector III lemezjátszó, Funk FX 3 kar, Hana SL MC hangszedő, 47 Lab Shigaraki MC phono, Tiglon, Shun Mook, Schallwand, Schnerzinger
Re: Ezoterikus, misztikus és voodooba hajló HiFi eszközök
Ez igaz, de van ennek egy másik vetülete, ami ebben a topikban talán fontosabb. Egy relaxált állapotú ember könnyebben hall meg olyan finom részleteket, amelyeket a woodooba hajló eszközök okoznak.viri írta: ↑2019.12.15., vas. 10:33Hogy egy picit annak is érthetőbbé tegyem, aki valami misztikus dolognak gondolja a medítációt, mert biztos ilyen is van, szóval ha egy 20 milliós rendszer elé leülsz zenét hallgatni, de tele vagy stresszel, problémával, ezerrel megy a belső "párbeszéd', akkor garantáltan nem fogod igazán élvezni, de ha egy jó tudat állapotban, nyugodtan figyelve tudsz hallgatni egy kellemes 200e ft-os rendszert, meg tud ajándékozni olyan élménnyel, ami a másik esetben nem ment. Ezt mindenki tapasztalhatta már, szerintem nem az elektromágneses tér tehet róla, hanem a tudat a fő meghatározó.
- viri
- V.I.P.

- Hozzászólások: 2145
- Csatlakozott: 2007.02.06., kedd 19:58
- Értékelés: 1662
- Tartózkodási hely: Pest megye
Re: Ezoterikus, misztikus és voodooba hajló HiFi eszközök
Hogy egy picit annak is érthetőbbé tegyem, aki valami misztikus dolognak gondolja a medítációt, mert biztos ilyen is van, szóval ha egy 20 milliós rendszer elé leülsz zenét hallgatni, de tele vagy stresszel, problémával, ezerrel megy a belső "párbeszéd', akkor garantáltan nem fogod igazán élvezni, de ha egy jó tudat állapotban, nyugodtan figyelve tudsz hallgatni egy kellemes 200e ft-os rendszert, meg tud ajándékozni olyan élménnyel, ami a másik esetben nem ment. Ezt mindenki tapasztalhatta már, szerintem nem az elektromágneses tér tehet róla, hanem a tudat a fő meghatározó.
Audio PC(PPV3)- Core Audio Karuna USB/spdif - Audio Note DAC3 - Audio Note Soro SE - PS Audio Delta 250 monoblokkok - JBL 250Ti Classic Edition - 2db Rythmik Audio F15 sub - Audience Conductor hf kábel + ic-k, Entreq Primer pro usb, ösvény végén: Siltech octopus signature
- viri
- V.I.P.

- Hozzászólások: 2145
- Csatlakozott: 2007.02.06., kedd 19:58
- Értékelés: 1662
- Tartózkodási hely: Pest megye
Re: Ezoterikus, misztikus és voodooba hajló HiFi eszközök
Közelítesz a lényeghez, én is már régóta úgy látom, hogy az "élmény" szempontjából a befogadó személyen több múlik, mint a rendszeren, de kütyük helyett én pl. inkább ajánlom a meditációt, az elme lecsillapítására, a leghatásosabb, nem csak a zene befogadására, de az élet minden területére, és teljesen ingyen van.hollohazi írta: ↑2019.12.15., vas. 09:11Igazából nem váltott ki jelentősebb reakciókat a 25%-os készülék hányad, a hang vonatkozásában. Többre számítottam, akkor amikor a topikok java része a "vasakról, "hangfalakról" szól, arról, hogy melyik mitől jó, vagy sem, a kábelcserélgetésekről, készülék építési módszerekről, javításokról.
Az 50%-os hányadhoz, a meghallgató helyiséghez hozzáfűznék még néhány észrevételt. A helyiség akusztikai paramétereinek optimalizálásán kívül van egy olyan terület, aminek hangra gyakorolt hatását az utóbbi években fedezték fel és aminek mértékét saját tapasztalatom alapján nem lehet eléggé túlbecsülni. Ez a helyiség, vagy szoba elektromágneses terének, anomáliáinak hatásai, melyek ugyanakkor sok érthetetlen hallott, érzékelt, hifis jelenségre is magyarázatot adnak.
Mielőtt néhányan belegondolnak abba, hogy miről lehet szó, azoknak annyit, hogy ez a jelenség nem a készülékekről, a tápellátásról, a szoba akusztikáról vagy a virtuális földről szól, hanem magáról a zenét befogadó személyről, az abban a testben lezajló hangérzékelési folyamatról, ezeknek az elektromágneses anomáliáknak az érzékelési-, agyi tevékenységi mechanizmusra gyakorolt befolyásról. Az ideális állapotra törekvés eszközeibe, helyrehozatalára használt eljárásokba történő befektetések a hifi területén, tudom, nehezen hihető, de nagyságrenddel jobb ár-érték viszonyúak, mint mások.
Audio PC(PPV3)- Core Audio Karuna USB/spdif - Audio Note DAC3 - Audio Note Soro SE - PS Audio Delta 250 monoblokkok - JBL 250Ti Classic Edition - 2db Rythmik Audio F15 sub - Audience Conductor hf kábel + ic-k, Entreq Primer pro usb, ösvény végén: Siltech octopus signature
- hollohazi
- Törzsvendég

- Hozzászólások: 1066
- Csatlakozott: 2014.02.07., pén. 09:19
- Értékelés: 315
- Tartózkodási hely: Balatonfüred
Re: Ezoterikus, misztikus és voodooba hajló HiFi eszközök
Igazából nem váltott ki jelentősebb reakciókat a 25%-os készülék hányad, a hang vonatkozásában. Többre számítottam, akkor amikor a topikok java része a "vasakról, "hangfalakról" szól, arról, hogy melyik mitől jó, vagy sem, a kábelcserélgetésekről, készülék építési módszerekről, javításokról.
Az 50%-os hányadhoz, a meghallgató helyiséghez hozzáfűznék még néhány észrevételt. A helyiség akusztikai paramétereinek optimalizálásán kívül van egy olyan terület, aminek hangra gyakorolt hatását az utóbbi években fedezték fel és aminek mértékét saját tapasztalatom alapján nem lehet eléggé túlbecsülni. Ez a helyiség, vagy szoba elektromágneses terének, anomáliáinak hatásai, melyek ugyanakkor sok érthetetlen hallott, érzékelt, hifis jelenségre is magyarázatot adnak.
Mielőtt néhányan belegondolnak abba, hogy miről lehet szó, azoknak annyit, hogy ez a jelenség nem a készülékekről, a tápellátásról, a szoba akusztikáról vagy a virtuális földről szól, hanem magáról a zenét befogadó személyről, az abban a testben lezajló hangérzékelési folyamatról, ezeknek az elektromágneses anomáliáknak az érzékelési-, agyi tevékenységi mechanizmusra gyakorolt befolyásról. Az ideális állapotra törekvés eszközeibe, helyrehozatalára használt eljárásokba történő befektetések a hifi területén, tudom, nehezen hihető, de nagyságrenddel jobb ár-érték viszonyúak, mint mások.
Az 50%-os hányadhoz, a meghallgató helyiséghez hozzáfűznék még néhány észrevételt. A helyiség akusztikai paramétereinek optimalizálásán kívül van egy olyan terület, aminek hangra gyakorolt hatását az utóbbi években fedezték fel és aminek mértékét saját tapasztalatom alapján nem lehet eléggé túlbecsülni. Ez a helyiség, vagy szoba elektromágneses terének, anomáliáinak hatásai, melyek ugyanakkor sok érthetetlen hallott, érzékelt, hifis jelenségre is magyarázatot adnak.
Mielőtt néhányan belegondolnak abba, hogy miről lehet szó, azoknak annyit, hogy ez a jelenség nem a készülékekről, a tápellátásról, a szoba akusztikáról vagy a virtuális földről szól, hanem magáról a zenét befogadó személyről, az abban a testben lezajló hangérzékelési folyamatról, ezeknek az elektromágneses anomáliáknak az érzékelési-, agyi tevékenységi mechanizmusra gyakorolt befolyásról. Az ideális állapotra törekvés eszközeibe, helyrehozatalára használt eljárásokba történő befektetések a hifi területén, tudom, nehezen hihető, de nagyságrenddel jobb ár-érték viszonyúak, mint mások.
47 Lab Midnight Blue Cd játszó, 47 Lab Midnight Blue elő-és végerősítő, 47 Lab Lens Alnico széles sávú hangsugárzó , Funk Vector III lemezjátszó, Funk FX 3 kar, Hana SL MC hangszedő, 47 Lab Shigaraki MC phono, Tiglon, Shun Mook, Schallwand, Schnerzinger
- Luxor Audio
- Otthon vagyok

- Hozzászólások: 15916
- Csatlakozott: 2003.03.27., csüt. 22:09
- Értékelés: 11250
- Tartózkodási hely: Budapest
- Kapcsolat:
Re: Ezoterikus, misztikus és voodooba hajló HiFi eszközök
Nagy összegben nem fogadtam volna, hogy ez valaha is bekövetkezik, de ezúttal egyetértünk.hollohazi írta: ↑2019.12.12., csüt. 17:52Nyilván a zenéről itt nincs szó, nekem a 90-es évek óta az a vélményem/ebben cáfoljon meg valaki/, hogy a hifi rendszer hangját 50-50 %-ban határozza meg, hogy milyen körülmények között szólal meg. Egy betonkockába hiába teszel bele egy 100 milliós rendszert . Ugyanígy egy olcsó rendszerrel csodát tehet egy ideális faépület,mondjuk rönkfából, nemes fából.
- mgus
- Törzsvendég

- Hozzászólások: 1525
- Csatlakozott: 2010.02.18., csüt. 16:03
- Értékelés: 377
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Ezoterikus, misztikus és voodooba hajló HiFi eszközök
Ezek szerint aki betonkockába lakik nem tudja élvezni a zenét, kérdezzük meg a Pesten hányan hallgatnak zenét beton falak között. A garázsban jobban szól a 100 mikás rendszer.hollohazi írta: ↑2019.12.12., csüt. 17:52Nyilván a zenéről itt nincs szó, nekem a 90-es évek óta az a vélményem/ebben cáfoljon meg valaki/, hogy a hifi rendszer hangját 50-50 %-ban határozza meg, hogy milyen körülmények között szólal meg. Egy betonkockába hiába teszel bele egy 100 milliós rendszert . Ugyanígy egy olcsó rendszerrel csodát tehet egy ideális faépület,mondjuk rönkfából, nemes fából.avl2 írta: ↑2019.12.12., csüt. 17:29erröl lehetne egy szavazas. csak nehez lenne definialni, mit hogyan ertsünk
pl.
- ha a zene is benne van, akkor nalam 85-95% között a zene milyensege adja a "hangélményt".
- ha az nincs benne, tehat pl. egy nekem tetszö zenén: 75-85% a felvetel milyensege, 20-14% a hangsugarzo es szobaakusztika, a többin osztozzon aki akar (persze egy szamomra megfelelö alapszint kell a többiböl is, mert hiaba jo a felvetel, ha az erösitö erösen zajos, bug, recseg) de ha a többi "hifi", akkor igy
MaXiMusz MF3.2,Hb-Ag 200,Low end PC,SBx Titán HD,Neotech NEI-1002,
Furutech Alpha Cable,Fi-50,Fi-32 GTX-D System,AG power & Nano liquid.
Furutech Alpha Cable,Fi-50,Fi-32 GTX-D System,AG power & Nano liquid.
- hollohazi
- Törzsvendég

- Hozzászólások: 1066
- Csatlakozott: 2014.02.07., pén. 09:19
- Értékelés: 315
- Tartózkodási hely: Balatonfüred
Re: Ezoterikus, misztikus és voodooba hajló HiFi eszközök
Nyilván a zenéről itt nincs szó, nekem a 90-es évek óta az a vélményem/ebben cáfoljon meg valaki/, hogy a hifi rendszer hangját 50-50 %-ban határozza meg, hogy milyen körülmények között szólal meg. Egy betonkockába hiába teszel bele egy 100 milliós rendszert . Ugyanígy egy olcsó rendszerrel csodát tehet egy ideális faépület,mondjuk rönkfából, nemes fából.avl2 írta: ↑2019.12.12., csüt. 17:29erröl lehetne egy szavazas. csak nehez lenne definialni, mit hogyan ertsünk
pl.
- ha a zene is benne van, akkor nalam 85-95% között a zene milyensege adja a "hangélményt".
- ha az nincs benne, tehat pl. egy nekem tetszö zenén: 75-85% a felvetel milyensege, 20-14% a hangsugarzo es szobaakusztika, a többin osztozzon aki akar (persze egy szamomra megfelelö alapszint kell a többiböl is, mert hiaba jo a felvetel, ha az erösitö erösen zajos, bug, recseg) de ha a többi "hifi", akkor igy
47 Lab Midnight Blue Cd játszó, 47 Lab Midnight Blue elő-és végerősítő, 47 Lab Lens Alnico széles sávú hangsugárzó , Funk Vector III lemezjátszó, Funk FX 3 kar, Hana SL MC hangszedő, 47 Lab Shigaraki MC phono, Tiglon, Shun Mook, Schallwand, Schnerzinger
Re: Ezoterikus, misztikus és voodooba hajló HiFi eszközök
erröl lehetne egy szavazas. csak nehez lenne definialni, mit hogyan ertsünk
pl.
- ha a zene is benne van, akkor nalam 85-95% között a zene milyensege adja a "hangélményt".
- ha az nincs benne, tehat pl. egy nekem tetszö zenén: 75-85% a felvetel milyensege, 20-14% a hangsugarzo es szobaakusztika, a többin osztozzon aki akar (persze egy szamomra megfelelö alapszint kell a többiböl is, mert hiaba jo a felvetel, ha az erösitö erösen zajos, bug, recseg) de ha a többi "hifi", akkor igy
- mgus
- Törzsvendég

- Hozzászólások: 1525
- Csatlakozott: 2010.02.18., csüt. 16:03
- Értékelés: 377
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Ezoterikus, misztikus és voodooba hajló HiFi eszközök
Szerintem kicsit fordított az arány 25% egyéb, mert a készülék az elég fontos tényező.