Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
Kábelezzünk
Kábelezzünk
(Azért, ha van kedve, ezen is elvégezheti az indigós próbát, mert lehet, okozni fog némi meglepetést, lévén, hogy ez sem illeszkedik közel sem úgy, mint két raporter egymáshoz.)
.
Kábelezzünk
Az indigós ötletet értem, viszont annak kipucolása (végül) a nemkívánatos helyekről nem hiszem, hogy egy élmény számba menő feladat.
Tisztán látszik, hogy ezzel kapcsolatban semmiféle ismeretei nincsenek (sem gyakrolati, sem elméleti), mivel ez abszolút nem jelent problémát, és kb. 40 másodpercet vesz igénybe (Nem véletlen, hogy az indigót használják, és nem más festéket, vagy színezőanyagot). Természetesen azt is tudjuk, hogy kifogásgyártásban világelsők lehetnénk, és ez alól magamat sem tartom kivételnek.
.
Kábelezzünk
Persze, színezüstből is lehet trafót tekerni, de ez most sztem nem az az eset, bár, ha harmincegynéhány angol Fontért per méter, valaki Neotechből akar trafót tekerni, hát, megérdemli, minden értelemben.
UP-OCC-ből nem lehet. Csontos István mesélte egyszer, hogy megkérte Kondo-t, hogy az egyik csöves erősítőbe, tekerjen neki kimenőt UP-OCC ezüst drótból, amire Kondo mester azt válaszolta, hogy nem lehet.
Kábelezzünk
...könnyen előfordulhat, hogy egy szorosabban illeszkedő (nehezebben betolható, illetve kihúzható) banándugó semmivel nem érintkezik nagyobb felületen a banánaljazttal, mint egy "könnyen beszaladó". Ezért javasoltam az indigós kisérlet elvégzését, habár ahhoz nem árt némi gyakorlat és kézügyesség a felületek megfelelő illesztésében. De kb. 10-15 ki-be húzással, újbólli megfestéssel el lehet érni azt a szintet, ami itt nekünk elegendő.
.
Lehet, hogy nem érintkezik nagyobb felületen, mint egy "laza" dugó, viszont a szabályos, feszes oda ill. beszorulás jót tesz a kontactnak.
Az indigós ötletet értem, viszont annak kipucolása (végül) a nemkívánatos helyekről nem hiszem, hogy egy élmény számba menő feladat.
.
Kábelezzünk
Optimális kontact: érdekes, hogy a dugók egy részénél az aljzatba való illesztéskor érezhető, hogy kicsi, vagy nagy az 'ellenállása behatoláskor'. A "laza, könnyen beszalad az aljzatba" kategória általában nem szokott jó eredményt hozni. A viszonylag (relativ) normális erő kifejtést igénylő darabok (mintha enyhén beszorulnának...) jobban szoktak szerepelni (már ha az anyag minőség is oké). Ezt főleg banándugóknál érzékeltem.
El kell, hogy szomorítsam, mert az, hogy egy banándugó bedugása viszonylag nagyobb erőkifejtéssel oldható csak meg, illetve, hogy "enyhén beszorul", az nem csak az érintkezőfelület nagyságától, hanem a banándugón lévő érintkezők rugóerejétől, illetve a két felület (aljzat belső fala és a dugó érintkezőjének felülete) surlódási együtthatójától is függ. Azaz, könnyen előfordulhat, hogy egy szorosabban illeszkedő (nehezebben betolható, illetve kihúzható) banándugó semmivel nem érintkezik nagyobb felületen a banánaljazttal, mint egy "könnyen beszaladó". Ezért javasoltam az indigós kisérlet elvégzését, habár ahhoz nem árt némi gyakorlat és kézügyesség a felületek megfelelő illesztésében. De kb. 10-15 ki-be húzással, újbólli megfestéssel el lehet érni azt a szintet, ami itt nekünk elegendő.
.
Kábelezzünk
Nemesfém vagy Ni bevonatú csatlakozásnál az oxidréteges teória is tévedés...egyébként többet veszítek a tápkábel birizgálása miatt.
A kábelek megmozgatása a már jól bejáródott, 'lenyugodott' állapotukból tapasztalatom szerint is több kárt csinál a hanggal, mint egy leheletnyi oxidálódás.
Az oxidálódásnak (a fent említett anyagokon, beleértve az ezüst tartalmú ónokat is) oly minimális mértékű a hatása, hogy aki ezt meghallja, azt nem mindennapi adománnyal áldotta meg a Jó Isten. Az ilyet csak irigyelni tudom.
Optimális kontact: érdekes, hogy a dugók egy részénél az aljzatba való illesztéskor érezhető, hogy kicsi, vagy nagy az 'ellenállása behatoláskor'. A "laza, könnyen beszalad az aljzatba" kategória általában nem szokott jó eredményt hozni. A viszonylag (relativ) normális erő kifejtést igénylő darabok (mintha enyhén beszorulnának...) jobban szoktak szerepelni (már ha az anyag minőség is oké). Ezt főleg banándugóknál érzékeltem.
.
Kábelezzünk
Neked nem tudom miért - talán hogy érezhetően könnyebb lesz a pénztárcád? Trafótekercsben jobb a kitöltési tényezője, és persze nagyobb a menetkapacitása.
Persze, színezüstből is lehet trafót tekerni, de ez most sztem nem az az eset, bár, ha harmincegynéhány angol Fontért per méter, valaki Neotechből akar trafót tekerni, hát, megérdemli, minden értelemben.
Kábelezzünk
Tisztelt Uraim!
MIért jó nekünk, ha a kábel négyszög-keresztmetszetű, vagyis rrrrrrrrrrrrrrrrrektangulárrrrrris?
Neked nem tudom miért - talán hogy érezhetően könnyebb lesz a pénztárcád? Trafótekercsben jobb a kitöltési tényezője, és persze nagyobb a menetkapacitása.
Kábelezzünk
Talán pénteken ez is helyreáll.
Reggel lesz egy frissítés.
Nem tökmindegy, hogy kit ír ki a motor alapítónak? Sztem tökéletesen mindegy, bőven nem érdemes vele foglalkozni.
Kábelezzünk
Tisztelt Uraim!
MIért jó nekünk, ha a kábel négyszög-keresztmetszetű, vagyis rrrrrrrrrrrrrrrrrektangulárrrrrris?
http://www.hificollective.co.uk/catalog ... -9293.html
Állítólag vadonatúj anyag, (nem maga az ezüst, hanem ez a termék) nem is olcsó, de az eladó szerint (oké, oké, melyik eladó szerint nem? :-))))))))))) ) természetesen elájulás azonnal.
Kábelezzünk
A dugók is "fáradnak" idővel . Főleg ha valamilyen "rúgós-szorítós kivitelű
Aha. Átlagos rugónál cirka 20 év alatt már szignifikáns változás is felléphet..)
Nemesfém vagy Ni bevonatú csatlakozásnál az oxidréteges teória is tévedés, a csati árának pedig végképp nincs köze hozzá. Tapasztalatom szerint még bevonat nélküli IEC tápdugónál (Schurter) sem vészes rossz a helyzet. A levegő szennyezettségétől függően fél-másfél évente érdemes puceválni (ha maradtunk a csavaros vezetékbekötésnél , akkor ott is!), egyébként többet veszítek a tápkábel birizgálása miatt. Pedig az enyém eléggé hajlékony...
Kábelezzünk
.
Talán tudják néhányan, hogy a preciziós illesztések csúcsát a szerszámkészítő szakma képviseli. Ebben a szakmában pedig az illesztéseket még mindig úgy szokás ellenőrizni, hogy indigóval nagyon vékonyan megfestik a két összillesztenő darab közül az egyiket, majd összillesztik. Ezután szétveszik, és megnézik, hol kopott le az indigó, mert két darab max. azon a felületen illeszkedett (még ott sem biztos, de most ebbe nem akarok mélyebben belemenni).
Mindenkinek javaslom, egyszer próbálja ki ezt a módszert főleg a banán- dugó/aljzat vonatkozásában, figyelve arra, hogy összedugáskor, kihúzáskor egyáltalán ne billenjen meg a dugó az aljzatban.
Valószínűleg igen sokan el fognak csodálkozni, milyen kicsi felületen érintkeznek egymással. (Az olcsóbb Z banánoknál pedig mégrosszabb a helyzet.)
.
Kábelezzünk
Ez kb. annyit ért, mint ha azt írta volna, hogy a Google a barátom. Én az ön véleményére voltam kíváncsi, és nem arra, hogy hol olvashatok ezzel kapcsolatban (mert hogy a Google tényleg a barátom), de ez a mellébeszélő válasz is igen tanulságos volt.
Köszönöm!
Én kérek elnézést Öntől amiért ide írtam !!!
Semmilyen hókusz-pókusz vagy voodoo nem áll a magyarázat hátterében.
A dugók is "fáradnak" idővel . Főleg ha valamilyen "rúgós-szorítós kivitelű .Ha kihúzzuk az aljzatból "ki tudja magát rúgni" (de rossz kifejezés) .
Az aljzatok sem minden esetben aranyozottak. Minél drágább kivitelű elektronika annál jobb a felhasznált anyag , de az olcsóbb szériás aljzatoknál elképzelhető néminemű oxidáció.Ha kihúzzuk az aljzatból és újra csatlakoztatjuk jó esetben a keletkezett minimális oxid réteg lekopik.
Nagyon röviden ennyi a magyarázat.
Bocsánat még egyszer , hogy ide merészkedtem "firkálni".
.
Kábelezzünk
A What Hifi , a Hifi Choice és talán a magyar magazinokban is részletesen foglalkoztak a témával .
Ez kb. annyit ért, mint ha azt írta volna, hogy a Google a barátom. Én az ön véleményére voltam kíváncsi, és nem arra, hogy hol olvashatok ezzel kapcsolatban (mert hogy a Google tényleg a barátom), de ez a mellébeszélő válasz is igen tanulságos volt.
Köszönöm!
.
Kábelezzünk
A kérdésem nem erre vonatkozott, tehát igazán megtisztelne vele, ha arra válaszolna, ön szerint miért kell "havonta minimum egyszer kihúzni az aljzatból" a dugókat? Milyen előny származik belőle, mivel magyarázható az ön ezen jellegű feltevése?
Előre is megköszönöm, hogy a konkrét kérdésre majd konkrét választ ad.
.
A What Hifi , a Hifi Choice és talán a magyar magazinokban is részletesen foglalkoztak a témával .
Kábelezzünk
Az az Ő bajuk , főleg ha egyszer majd el akarják adni , és ha garis a készülék.
A kérdésem nem erre vonatkozott, tehát igazán megtisztelne vele, ha arra válaszolna, ön szerint miért kell "havonta minimum egyszer kihúzni az aljzatból" a dugókat? Milyen előny származik belőle, mivel magyarázható az ön ezen jellegű feltevése?
Előre is megköszönöm, hogy a konkrét kérdésre majd konkrét választ ad.
.
Kábelezzünk
Miért?
(Akkor most pórul jártak, akik a "legjobb dugó/aljzat, ha nincs dugó/aljzat" elve alpján fixre beforrasztották a kábeleket a berendezéseikbe?)
.
Az az Ő bajuk , főleg ha egyszer majd el akarják adni , és ha garis a készülék.
Kábelezzünk
Hű, srácok, a fórummotor szabira mehetett, mert jópár évig Merida "volt" a topikalapító ebben a topikban, aztán jöttem én, aztán lett Kimber, aztán most Kismisi szakkolléga az, akit ér a megtiszteltetés.
Aki jól viselkedik 2 hétig, lehet topikalapító .
Talán pénteken ez is helyreáll.
Reggel lesz egy frissítés.
Webáruház:
http://www.avxcafe.hu/
http://www.avxcafe.hu/
Kábelezzünk
….. és havonta minimum egyszer kihúzni az aljzatból....
Miért?
(Akkor most pórul jártak, akik a "legjobb dugó/aljzat, ha nincs dugó/aljzat" elve alpján fixre beforrasztották a kábeleket a berendezéseikbe?)
.
Kábelezzünk
Akkor mondom a tuttiságot, Szakkolléga Úr!
Futtassuk be leheletvékonyan a kábelvéget ezüsttartalmú forrasszal, kb. a lebklankolt 2-3 cm teljes hosszában. Amíg nem találtam meg a végleges dugót, így "ment" a rendszer. És, hopp, nem is korrodált. A cinbe meg jól be lehet csavarni a szorítócsavarokat, nem is fogják elnyírni az így keletkezett "dugót", mégha sodrott az illető kábel, akkor sincs veszteség.
Jó megoldás ez is amit leírsz........csak van néhány szigetelő ami nem preferálja a hőt (zsugorodik , ellágyul stb.) . Igaz ez ritka eset , de néhány (akár nagynevű) kábelgyártó is alkalmaz efféle szigetelést . Ilyenkor fokozott figyelemmel kell végezni a műveletet (és nem baj ha van egy kis rutin).
Ezekre a kábelekre talán jobb egy jó minőségű (nem "csak" az ára határozza meg) csavaros , szorítós vagy krimpelős dugó jobb lehet.
Kábelezzünk
Hidd el, a nagyon jó dugókat is érdemes megpuccantani nagynéha.
Tudom !.....és havonta minimum egyszer kihúzni az aljzatból......
Kábelezzünk
Ezzel én is így vagyok (voltam). Egy újrapucolt , jól befogatott sima vezeték az első pár napon (héten) egészen jól muzsikál dugók nélkül , utána viszont valamiféle hanyatlás következik a hangban.Persze nem annyira drasztikus a változás , nem változik meg a hangkép , csak mintha veszítene egy picit a részletekből , a dinamikából ,és elveszne a harapósság.
Tényleg nem aggasztóak a differenciák , de a jól feldugózott (jó dugóval szerelt) kábeleknél nem tapasztalom ezt.
Hidd el, a nagyon jó dugókat is érdemes megpuccantani nagynéha.
Kábelezzünk
Nekem viszont az volt a tapasztalatom, hogy a letisztitott vezeték, jól befogva nagyon jól szólt, de 1 nap után már leromlott és azután azon a szinten megállt, attól kezdve már ezen kicsit tompább hangon szólt.
Azzal viszont teljesen egyetértek, hogy sok a rossz dugó és villa, de van azért ami olcsó és jó, ha jól szerelik!
Akkor mondom a tuttiságot, Szakkolléga Úr!
Futtassuk be leheletvékonyan a kábelvéget ezüsttartalmú forrasszal, kb. a lebklankolt 2-3 cm teljes hosszában. Amíg nem találtam meg a végleges dugót, így "ment" a rendszer. És, hopp, nem is korrodált. A cinbe meg jól be lehet csavarni a szorítócsavarokat, nem is fogják elnyírni az így keletkezett "dugót", mégha sodrott az illető kábel, akkor sincs veszteség.
Kábelezzünk
A mindenit neki!
Tényleg én vagyok!
Mindenkinek jár 15 perc hírnév!
Ha így folytatod, híres ember leszel!
.