A Fórum működési költségeihez járulsz hozzá azzal, ha hirdetéseket jeleníthetünk meg. Kérjük, hogy fontold meg ezen az oldalon az „Adblock” rendszered kikapcsolását.
Annak érdekében, hogy fenntartsuk ezt a szigetet, szükségünk van bevételre. Te is támogathatsz minket, ha azt szeretnéd, hogy sokáig és stabilan tudjunk működni. Amennyiben élsz ezzel a lehetőséggel, azt mi megköszönjük!
Két csatornás elő és végfokok, integráltak, fejhallgató erősítők, phono előerősítők, csöves, tranzisztoros, digitális, hibrid és fetes konstrukciók, streaming funkciós erősítők
A Totel a képeket látván azt mondta, hogy 100 alatt semmiképp nem úsznám meg, de inkább passzolnák és nem foglalkoznának vele.
Teljesen le vagyok törve, egyszerűen nem tudom mi tévő legyek. Ha bele is pumpolnám ezt a pénzt, akkor is ismeretlen a végeredmény, ki tudja meddig működne jól. Pénznyelő.
Sajnalom, hogy nem mondtak tul biztatot. Szerintem ne csuggedj.
Erdeklodj meg mashol is. Hatha lesz elfogadhato jo megoldas. Pl. Kuldd el emailben a kepeket Bese Attilanak es hivd fel.
Mas szakikat is kerdezz meg, ha lesz ra lehetoseg.
A Totel a képeket látván azt mondta, hogy 100 alatt semmiképp nem úsznám meg, de inkább passzolnák és nem foglalkoznának vele.
Teljesen le vagyok törve, egyszerűen nem tudom mi tévő legyek. Ha bele is pumpolnám ezt a pénzt, akkor is ismeretlen a végeredmény, ki tudja meddig működne jól. Pénznyelő.
Én nem ismerem konkrétan az erősítődet, de ahogy most körbenéztem a neten, úgy látom 300ezer körül szoktak menni használtan. Egy ily árú gépnél szerintem azért érdemes lehet elgondolkodni az elsőre durvának tűnő 100ezres javításon is, főleg mivel ez egy sztereó erősítő, vagyis vélhetően jobban tartja az árát majd, nem kell attól félni, hogy két éve múlva elavul, és semmit nem ér, mint mondjuk egy mozis gép. Persze nyilván az is számít, hogy milyen esztétikai állapotban van, szereted-e a hangját, hosszútávra tervezel-e vele. Amúgy érdemes lehet kisebb szervizeket is keresgélni, én például több készülékemet is javítattam már Kiskunfélegyházán egy AVC digital szerviz nevű helyen. Egy sima kis sarki ház, belépve egy szoba az egész, tele cuccokkal, ránézésre eszedbe sem jutna, hogy Sokol rádiónál komolyabbat meg tudnak csinálni, de mégis egy profi hely. Vittem már oda mozi erősítőt, sztereó erősítőt, lemezjátszót, tv-t, mindent profin megcsináltak, garanciát is vállalnak, és az esztétikai állapotra is figyelnek, és mindemellett szinte már irreálisan olcsón dolgoznak. Érdemes lehet az ilyen helyeken is utána érdeklődni, mert sokszor kellemesen is lehet csalódni.
Zene
Accuphase E210A, Marantz CD6000KI, B&W Nautilus 803, Sennheiser HD600, Project "The Classic"
Mozi
Panasonic TX65-JZ1500
B&W:604S3,LCR600S3,602S3,601S3,ASW650(2db)
A Totel a képeket látván azt mondta, hogy 100 alatt semmiképp nem úsznám meg, de inkább passzolnák és nem foglalkoznának vele.
Teljesen le vagyok törve, egyszerűen nem tudom mi tévő legyek. Ha bele is pumpolnám ezt a pénzt, akkor is ismeretlen a végeredmény, ki tudja meddig működne jól. Pénznyelő.
BLX, a Totelt miért javaslod rendszeresen? Van valami + tapasztalatod?
"Újabb/modernebb" vagy garanciális készülék esetében szerintem érdemes megkérdezni a gyártó által kijelölt hivatalos szervizt (is). Ebben az esetben, ha jól tudom ez a Totel. Általában azt próbálom javasolni, hogy több helyen is érdemes érdeklődni, ajánlatot-javaslatot kérni. Így mindenki eltudja dönteni mi az amire szüksége van. Egyébként valóban lehet negatív dolgokat is olvasni a Totelről, de talán más műhelyekről is.
Egy relatív újabb Creek erősítővel kapcsolatban van tapasztalatom a Totellel. Abban az esetben ez volt az optimális megoldás akkor. Gyorsan és elfogadható áron megcsinálták. Utólag kiderült, hogy csak apró gondja volt az erősítőnek.
Én is a Totel-t ajánlanám. Szerintem korrekt áron dolgoznak, garanciát vállalnak a javításra, figyelnek az esztétikai állapotra is, és még gyorsan is dolgoznak.
Zene
Accuphase E210A, Marantz CD6000KI, B&W Nautilus 803, Sennheiser HD600, Project "The Classic"
Mozi
Panasonic TX65-JZ1500
B&W:604S3,LCR600S3,602S3,601S3,ASW650(2db)
Van egy Cyrus II + PSX erősítőm amit lassan 5 éve használok nagy megelégedettséggel.
Nincs semmi baja, de szeretném megadni a megérdemelt törődést neki.
Tudtok jószívvel javasolni Budapest és környékén valakit, aki ismeri a típust és vállalja az átnézését és szükség szerint a csere érett alkatrészek cseréjét.
Köszönöm.
Ha minden igaz, van Cyrus forgalmazo itthon es a Sekon a szervizuk. Kerdezz ra esetleg.
En meg oket is megkerdeznem mit javasolnak:
Bese Attila Retro Audio
Soner Audio
Totel
Van egy Cyrus II + PSX erősítőm amit lassan 5 éve használok nagy megelégedettséggel.
Nincs semmi baja, de szeretném megadni a megérdemelt törődést neki.
Tudtok jószívvel javasolni Budapest és környékén valakit, aki ismeri a típust és vállalja az átnézését és szükség szerint a csere érett alkatrészek cseréjét.
Üdv!
Tavaly vettem egy hibátlan Arcam AVR250-et, aminek most nem működik a digitális dekódere (egy ideig még néha működött, most már egyáltalán nem), analóg bemenetről minden oké. Ezt a fórum-bejegyzést találtam, ami - úgy látom - ugyanerről a hibáról szól: https://www.diyaudio.com/forums/digital ... ement.html
Szemre az enyém is úgy néz ki (lásd kép), mint abban a fórumban (a 2 oldalon) lévő képeken.
Találtam egy másik leírást is, amiben apróra szednek egy AVR350-est, és mindenfélét tuningolnak rajta, többek között ezt a részt is (lásd a pdf 7. oldalán), megelőzendő ezt a hibát. (Ez a rész azonos az AVR250, 300, 350-ben.)
Kérlek ajánljatok valakit, aki elfogadható áron meg tudja javítani, lehetőleg Budaörs ill. Budapest környékén.
Köszönöm
Annak idején a trafó impregnálásával kapcsolatos hozzászólást én "követtem el".
Ez egy meglehetősen idős készülék és a kor technikai színvonalának megfelelő megoldásokat alkalmaztak a tervezésekor.
Ennek köszönhető, hogy a készülék tuner részének 13-14 Volt körüli tápellátását is (hasonló FM vevőegységet használtak a kor néhány autórádiójában is) az adott kor lehetőségének megfelelően oldották meg. Ugyanis az az ominózus ellenállás egy olyan segédtápegység részét képezi, amely a képeden is látható, hűtőfelületen lévő tranzisztorra jutó feszültséget ejti le. Nagyjából 50 Voltos feszültség felét, 25 Voltot kell eldisszipálnia. Tehát teljesen normális, ha iszonyatosan fűt. Ettől nem kell megijedni, ez nem hiba! Ezért méretezték ekkora teljesítményűre, 5 Wattosra. Egyébként mint a készülék valamennyi tápegység része, úgy ez a segédtáprész is egy ' Amperes biztosítékkal ( F 801 ) védve van.
A trafó zizegése, vagy zúgása már egy teljesen másik történet, a kérdés az, hogy a trafólemezek, vagy a cséve, illetve a csévén lévő tekercs zúg. Az Általad feltett képet elnézve kicsi az esély, hogy a lemezek rezonálnának, úgy néz ki, azok eléggé feszesre vannak összehúzva. Hogy mi a zúgás valódi oka, az pedig egy alaposabb vizsgálatot követelne.
Az ellenállás tűzforró.... az fűt mindent a környéken.
Mondtam....
Sok sebből vérzik :( hacsak nincs összefüggés a trafó búgása és a forró ellenállás között, akkor már kettő probléma, amit meg kell oldani. Nem szándékozom problémát a nyakamba venni :) így inkább nem hozom el a gépet.
Mégiscsak melegszik a két darab kis alkatrész a hűtőbordákon. Ezek a trafó bal sarka mellett vannak. Olyannyira, hogy jobban megnézve a tető belülről el is van színeződve.
Lehet, hogy a trafó búgásának ehhez is köze van?
Minden javítható. Kérdés, hogy ez mennyire komoly probléma?
A melegedést valószínűleg az 5W 200 ohmos ellenállás okozza (legalábbis a nagy részét). Láthatóan "túlmelegedősen" el van színeződve, de ez ilyen régi készülékeknél normális. Azt viszont érdemes megnézni -a nyák panel fólia oldalán- hogy nem olvadt-e ki a túlmelegedés miatt a forrasztás. A trafót felejtsd el, roncsolás nélkül ezeket szétszedni praktikusan lehetetlen.....
Köszönöm, kikapcsolom, oldalára állítom, leveszem az alját. Bekapcsolom, járatom. Én is gondoltam rá, hogy a forrasztás is olvadhat. Amikor járattam fél órát, kikapcsoltam, kihúztam és az újjam rátettem a két hűtőbordára az ellenállás mellett. Nagyon melegek voltak. Az ellenállást nem tapiztam, bevallom. Rálesek arra is, ha most kikapcsolom és leveszem a tetőt.
Mégiscsak melegszik a két darab kis alkatrész a hűtőbordákon. Ezek a trafó bal sarka mellett vannak. Olyannyira, hogy jobban megnézve a tető belülről el is van színeződve.
Lehet, hogy a trafó búgásának ehhez is köze van?
Minden javítható. Kérdés, hogy ez mennyire komoly probléma?
szín.jpg (90.16 KiB) Megtekintve 3507 alkalommal
meleg.jpg (156.25 KiB) Megtekintve 3507 alkalommal
Találtam egy korábbi bejegyzést.
A kérdéses trafóra alkalmazható esetleg az eljárás?
A korábbi bejegyzés szerint, aszongya:
"A trafóval kapcsolatosan megoldás lehet újra impregnálni a transzformátort, hogy a hálózati frekvencia által keltett rezgés (zúgás) megszűnjön. A gumilap alátét, vagy más elcsatolás a készülékháztól nem fog megfelelő megoldást jelenteni. Ez csillapíthatja ugyan a transzformátor keltette zajt, de az alapproblémára nem megoldás. A zúgást lakkal történő impregnálással lehet a legjobban megoldani, de ehhez ki kell építeni a trafót az erősítőből. A legszakszerűbben ezt egy tekercselőműhelyben tudják elvégezni. Ez a legegyszerűbb, nekik ott minden ehhez szükséges eszköz és alapanyag a rendelkezésükre áll.
A komplett transzformátort egy lakkal töltött műanyag edénybe bele kell meríteni és jól át kell itatni. A leghatásosabb valamilyen kétkomponensű lakk, a vizes bázisú lakkok erre nem alkalmasak. A lakk akkor diffundálódik legjobban a résekbe, ha a transzformátora a lakkba merítés után fél percig feszültséget adunk, mert ilyenkor "rezeg" és így a lakk minden résbe bejut. A nem vizes bázisú lakk nem vezeti az áramot és a transzformátor tekercsei is zománcozott, szigetelt huzalból készülnek, valamint az edény is műanyagból van.
A lakkból való kiemelés után meg kell várni, míg a lakk teljesen megszárad és kikeményedik. A folyamatot hőközléssel (sütőbe helyezés, vagy hőlégfúvóval melegítés) gyorsítani lehet.
A trafót érdemes kipróbálni, mielőtt visszaépítenéd az erősítődbe. Feszültséget adva az újra impregnált trafóra hallható, hogy hatásos volt-e a "kezelés"."
Egy ilyen trafó búgása megszüntethető?
Hálószobai leépítésben vagyok, egy kisebb, 1550-es Marantz van most nálam kipróbálásra.
Búg a trafó, a hálóban halkan hallgatva tuti zavarni fog.
Az alsó négy csavart nem lehet jobban meghúzni, ami a vázra erősíti. Oldalsó csavarokhoz nem férek hozzá, de gondolom nem az a baj.
Nem melegszik, ami viszont halkan hallgatva is melegnek tűnik számomra tetőn keresztül, az a bal sarkánál lévő öt darab kondi-rész. Valahonnan onnan mintha meleg áramlana felfelé. Nem tudom, normális-e? Nem süt, csak meleg. A többi rész a tetőn nem.
A kontaktügyi problémák nem vészesek, bár egy alapos portalanítás ráférne a készülékre.
"Most szürke és vén a világ
Nem süt parázs a hamun át
Üllõ s hárfa se zeng sehol
Durin csarnokán éj honol
Sírja már mindörökre árnyban
Ott Khazad-dûmban, Móriában
De a Tükör-tó bármi csendes
Mélyérõl csillagfényt derenget
Ott a korona, vízbe fúlva
Míg Durin föl nem ébred újra"
Esetleg érdemes lenne beletekintened a saját erősítődbe, de csak ha a hálózatról leválasztod (kihúzod a hálózatból a csatlakozóját) és lehetőséged van levenni a készülék burkolatát. Ha az általam küldött képen a sárga keret által határolt mezőben a relé (egy fekete téglalap alakú hasáb) megtalálható, akkor a védelmi kőrrel van probléma. Ha a Tiédben is, csakúgy mint a képen láthatóban, a relé hiányzik, akkor hasonlóan a képen látotthoz, ezt az egységet kiiktatták.
Bármi is legyen a tapasztalatod, a készülék védelmi körét nem árt helyreállítani. Sok sikert a továbbiakhoz!
"Most szürke és vén a világ
Nem süt parázs a hamun át
Üllõ s hárfa se zeng sehol
Durin csarnokán éj honol
Sírja már mindörökre árnyban
Ott Khazad-dûmban, Móriában
De a Tükör-tó bármi csendes
Mélyérõl csillagfényt derenget
Ott a korona, vízbe fúlva
Míg Durin föl nem ébred újra"
Az Általad leírt jelenség abban az esetben történik, ha a hangsugárzó védelmét szolgáló elektronika, amely az erősítő elektronikájának feszültség alá helyezésekor (bekapcsolás) csak bizonyos idejű késleltetés után (pár másodperc) kapcsolja csak össze az erősítőd hangsugárzó kimeneteire kötött hangsugárzóiddal, meghibásodik, vagy kiiktatják.
Ezt az elektronikát sok gyártó alkalmazza, hogy a teljesítmény fokozatnak a bekapcsolás után legyen ideje úgymond beállni és a bekapcsoláskor fellépő feszültség tranziensek ne juthassanak a hangsugárzókra. Amit észleltél a hangsugárzódon az valamekkora egyenfeszültség, amely ennek az úgynevezett koppanásgátló elektronikának ellenére a hangsugárzóra jut. Ezt okozhatja ennek az elektronikának a hibája, késleltetési idejének a lerövidülése, vagy teljes hiánya, ami többnyire a koppanásgátlóban lévő időzítő kondenzátor kapacitásának elvesztése okoz. Illetve, az is, ha "kiherélik" (kiiktatják) a koppanásgátló relét. Lásd a mellékelt képen a sárgával jelölt részt.
Itt valamilyen oknál fogva (hibás koppanásgátló, vagy relé) teljesen kiszedték a relét és direktbe kötötték a hangsugárzó kimenetet. Ez azért okozhat gondot, mert a koppanásgátló olyan védelmi kör is egyben, amely az erősítőben lévő végfokok valamelyikének meghibásodása esetén érzékeli az egyenfeszültség eltolódást, amely bizonyos esetekben akár tápfeszültségnyi is lehet. Meggátolja, hogy a hangsugárzókra jusson ez a feszültség, amely azokat akár teljesen tönkre is teheti.
Igy az észlelt jelenség olyan, mint amikor egy hangszóró, vagy hangsugárzó bekötésénél a helyes polaritást ellenőrizve, mondjuk egy másfél Voltos ceruzaelemmel feszültséget adva a kapcsaira, a hangszóró valamely irányban ki, vagy befelé elmozdul, akkor valószínűleg erről lehet szó.
Az, hogy ez ártalmas-e a hangsugárzóidra, csak a feszültség nagyságától függ. Az 1 mm-es kitérés amit leírtál, nem túl számottevő. Gondolom ezt a kitérést a mély sugárzón érzékelhetted. Ha annyira zavaró, akkor mindenképpen át kell nézni, illetve megjavítani a készülék "koppanásgátló" részét.
Csatolmányok
Audiolink Sterling.jpg (301.08 KiB) Megtekintve 3670 alkalommal
Az lenne a kérdésem, hogy miért van az, ha bekapcsolom az erősítőt (Audiolink Sterling) és a relé is kapcsolt, akkor halkan "pukkan" egyet a hangszóró és minimálisan (kb 1mm ) ki is tér?
Ettől károsodhat a hangszóró?
Illetve lehet-e orvosolni?
Már amikor vettem is ilyen volt, de az eladónál érdekes módon nem jelentkezett a probléma...
Neki valami közepes Mission (talán 701) dobozai vannak, nekem JMLab Odeon K2.
Köszönettel:
M
"Most szürke és vén a világ
Nem süt parázs a hamun át
Üllõ s hárfa se zeng sehol
Durin csarnokán éj honol
Sírja már mindörökre árnyban
Ott Khazad-dûmban, Móriában
De a Tükör-tó bármi csendes
Mélyérõl csillagfényt derenget
Ott a korona, vízbe fúlva
Míg Durin föl nem ébred újra"
Van egy Rega Mira 3 ami szórványosan pattogó ,sercegő hangot hallat a jobb oldalán.Van valakinek ötlete milyen átokkal állok szemben?
Nem szeretnélek elkeseríteni, de valószínűleg ez nem lesz egyszerű ügy. Két, vagy három Rega Mira 3 erősítőm is volt (ezt a problémát leszámítva nagyon szerettem a hangját, így nekifutottam többször is), már nem emlékszem pontosan, de kettőnél biztosan előjött ez a gond: viewtopic.php?f=32&t=88919&p=2030241&hi ... 3#p2030241
Vittem javítani mindenfelé, többször már azt hittem, hogy megvan a probléma, de pár hét után mindig kiderült, hogy sajnos nem. Hosszas keresgélés után ezt találtam: https://www.stereophile.com/content/reg ... ge-problem
"...it started intermittently making a strange popping/crackling sound (in one channel only). ... I was told that some Mira 3's bought during my era had faulty transistors that required replacement - and that they would do it under warranty (even though the warranty had expired)."
Kerestem Teleki Bélát ezügyben (Allegro Audio, itthoni disztribútor), írtam a gyártónak Angliába, sajnos semmivel nem jutottam előrébb...
Ha jól emlékszem, a végén - fillérekér - valaki(k)nek odaadtam, remélem nem az enyém került hozzád. Lehet, mégiscsak fel kellett volna hasogatni...